Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
ü ffí/rts O. ; Békenap Törökmezón Május első vasárnapján Törökmezőn békenapot rendeznek. A reggel 9 órakor kezdődő nagygyűlésen Baráth Endre, a váci járási pártbizottság első titkára mond beszédet, 10 órától sportversenyek kezdődnek a VIT jegyében és a jubileumi KISZ-kupa keretében: mezei futás, kispályás labdarúgás, kézilabda, röplabda, légpusikás lövészet, összetett honvédelmi úerseny, sakk, birkózás, rókavadászat, természetjárók csillagtúrája stb. A kulturális program keretében fellépnek pol-beat együttesek és úttörő művészeti csoportok. Petőfi Pencen A fenti címmel , olvastunk fényképes, nagy cikket a Szövetkezet című hetilapban. Az írás bemutatja Jakus Lajost, a pencd iskola igazgatóját, aki szenvedélyesen vall nyilatkozatában Petőfiről, és visszaemlékezik a költővel kapcsolatos cikkeire, életrajzaira s a legutóbb megjelent kis kötetére. Látogatási idő a váci kórházban A Szőnyi Tibor Kórháztól nyert értesülésünk szerint vasárnap, hétfőn és kedden 14- től 16 óráig lehet betegeket látogatni. Orvosi ügyelet Hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai ügyeletét Vácott, a Március 15. téri központi rendelőintézetben (a kapunál jobbra). A 11—199-es telefonszámon is hívhatók. Hétfőn: dr. Kreiner Lenke, kedden: dr. Pap Miklós, szerdán: dr. Bucsek Tibor, csütörtökön: dr. Értéke® Tibor, ‘pénteken, szombaton és vasárnap: dr. Gulyás Zoltán. A beosztás hét közben megváltozhat. TAVASZI TÁNCTANFOLYAM. Május másodikam, este 7 órakor tavaszi tánctanfolyam kezdődik a váci Madách Imre Művelődési Központban. Beiratkozás az első foglalkozás alkalmával, a földszinti táncteremben. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1973. Április 29., vasárnap Dicsöségláblák a májusi menetben Ötezer iskolás készül az elsejei felvonulásra ÉNEKSZÓRA GYAKOROLNAK A hét derekától délelőttönként megelevenedett Vácott az általános és a középiskolák környéke. Hatos-nyolcas sorokban, énekszóra gyakorolták a diákok a május elsejei felvonulást. Előreláthatólag ötezer iskolás vesz majd részt kedden délelőtt az ünnepi menetben. Valamennyi tanintézet zászlókkal, eredményt hirdető táblákkal vonul el a tisztelgő menetben, a tanácsháza kapujánál felállított díszemelvény előtt. — Miről adnak majd hírt a magasra emelt táblák? —érdeklődtünk eigy-két iskolában. A 204-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulóinak sorában halad majd Kovács Lajos III. éves öntőtanuló, akit Lázár György miniszter dicsérő oklevélben A munkában is az élen A Dunakanyar Ktsz halad a második menetoszlop élén Még 72 óra választ el bennünket a május elsejei ünnepségtől. Vácott kialakult a végső sorrend. Azt már közöltük, hogy a nagyüzemek közül a DCM lesz az első az egyórás, színpompásnak ígérkező menetben. A második menetoszlopot, a kisebb vállalatok, szövetkezetek csoportját, a Dunakanyar Vegyesipari Ktsz vezeti, mely harmadízben nyerte el amun- kaversenyben a Vác városi pártbizottság vándorzászlaját és ötödik alkalommal a kiváló kisipari szövetkezet címet. A Vácott és a járásban munkálkodó szövetkezet taSZOKOLYA Tavasz a földeken A kedvezőtlen időjárás sem akadályozza a szokolyai Béke Termelőszövetkezet tagjait a tavaszi munkákban. Mint Monostori István elnök elmondta, nyolcvanholdas málna- és ri- bizliültetvényüköm már megművelték a sorközöket, most a sorkapálásinál tartanaik ,a szokolyai lányok, asszonyok. Háromszáznyolcvan holdon elvetették a tavaszi árpát, s ugyancsak földben van a lucerna. Kót-három nap alatt befejezik a vöröshere vetését. Ezen a héten kezdték el a hetven holdnyi kukorica vetését is. (b.) KICSODA-MICSODA? Tréning a Kossuth utcában — Aliért jelentkezett? — Vonzott a fej törő játék érdekessége, fordulatossága. — Izgul? — Nem olyan a természetem. — Már ült a kamera előtt? — Március végén tartalék- játékos voltam, de nekem már nem jutott játékidő. — S a mai napon? — Még bemondják az előző forduló harmadik szereplőjének az eredményét, s utána én következem. — Elsőként? — Lator László játékvezető is mondta, s ez a bevett szabály. — Tréningezett valahol? — Barátaimmal, börzsönyi kiránduláson s egyik tanárom Kossuth utcai lakásán. — Az előjelek? — Komolyan vették a felkészítést akik foglalkoztak velem s az most előny. — Ha nem sikerül? — Sikerül majd a következő. Már jelentkeztem a televízió egyik újabb játékára. ★ A Vácott lakó Molnár Bulcsúval találkozunk ma, vasárnap este. 19.05-kor, a tv Kicsoda-micsoda? adásában. (P) Május '27-iff A magyar rajz, vízfestmény és grafika a XX. században Május elsején, délután két órakor, Horváth Béla művészettörténész nyitja meg a váci Vak Bottyán Múzeum új kiállítását. A magyar rajz, vízfestmény és grafika a XX. században címet viselő kiállításon harmincnyolc mű látható május 27-ig — hétfő kivételével — naponta, délelőtt 10-től 12 és délután 1 és 5 óra között. valy 43 millió forint termelési értéket ért el, melyből 10 millió a lakosság részére végzett szolgáltatásból származó árbevétel. A munkaversenyben résztvevők száma kétszer annyi volt, mint az előző esztendőben. A ktsz nyomában hálád a kategória második helyezettje, a Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Tavalyi tervét 104.4 százalékra teljesítette. Ma már 700 dolgozót foglalkoztat, négy megyére kiterjedő működési területen. 405 vízműdolgozó vesz részt munkaversenyben, s 19 brigád nyerte el a szocialista címet. Legutóbb Fieszl József gépész és Földvári Zoltán üzemvezető lett a vízgazdálkodás kiváló dolgozója. Harminc újítási javaslatot fogadott el a vállalat igazgatósága, az újítások félmilliós hasznot hoztak a népgazdaságnak. Szerződés alapján, az Árpád úti iskolát patronálják: eddig 60 ezer forint értékű munkával támogatták a kisváci tanintézetet. A pártbizottság döntése alapján, a Középmagyarországi Tejipari Vállalat váci üzeme a csoportban a harmadik. Kis létszáma ellenére, három szocialista brigádja 64 dolgozót fog egybe. A tejüzem 128 százalékra teljesítette legutóbb termelési tervét. Tavaly hatmillió forinttal több értékű tejet, tejterméket juttatott a lakosságnak, mint az előző esztendőben. Bálint Imréné raktáros. Révész István szállítási kísérő és Tamási Lajos főgépész eredményes tevékenysége alapján elnyerte a kiváló dolgozó kitüntetést. (papp) részesített. Büszke a tanintézet Demes Istvánra, Nagy Lászlóra, Hugyecz J ózsefre, Kurdi Gyulára, Nyári Lászlóra, akik megyei és országos versenyen értek el értékes helyezést. A Váci Mezőgazdasági Szakközépiskola múlt év október elsejétől a gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézetének gyakorló iskolája lett. Ez az elismerés annak a magas színvonalú oktató-nevelő munkának szól, amely évtizedek óta folyik a Csikós József utca és a Telep utca sarkán lévő tanintézetben. 300 tanulója vesz részt az ünnepi menetben. A Hámán Kató Általános Iskolában megtudtuk, hogy az úttörő- csapat zászlóját és a KISZ KB vörös selyemzászlaját a Hung Yen-i testvériskola lobogójával együtt viszik majd a legkiválóbb pajtások, Szigeti Ágota, Haris Tamás és Neu- gam Zsuzsa. A feldíszített májusfát követi az iskola tánccsoportja, amely aranyérmet nyert a kulturális seregszemlén, K ilencszá zh atvan,nyolc tanulóval érkezik majd a deákvári Petőfi Sándor Általános Iskola menetoszlopa. Magukkal hozzák a névadó arcképét. Készülő dekorációjuk kifejezi Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját, a békét akaró milliók összefogását, a Kommunista Kiáltvány megjelenése 125. évfordulóját és a Kopernikusz lengyel csillagászról való megemlékezést. Az iskola tanulói a szaktárgyi versenyeken, öt első helyezéssel, arany-, ezüst- és bronzérmekkel, . ismét élvonalba kerültek. A Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola hozza majd a menetben a KISZ Központi Bizottságától kapott hatalmas vörös vándorzászlót. Külön csoportban jön az iskola 30 tagú Ifjú 'Gárda egysége. Táblák hirdetik, hogy az intézetbe, hétmillió forintos költséggel, gázfűtést szereltek. Az intézet hétezer társadalmi munkaóra-felajánlással' támogatja az új városi művelődési ház építését. A Közgazdasági Szakközépiskola dicsőségtáblája jelzi, hogy énekkaruk, a legjobb helyi ifjúsági kórusként, első helyezést ért el a megyei bemutatón, s továbbjutott az egri diáknapokra. Az Ifjúság téri tanintézet diákjai ebben a tanévben 14 000 munkaórát teljesítettek az Alagi Állami Gazdaságban. P. R. Járásunkban és városunkban az önkiszolgáló rendszert először a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezette be. Rengeteg akadály, ellenvetés, keserű tapasztalatszerzés után. ma már kijelenthetjük, hogy jelenleg ez a legjobb kiskereskedelmi forma mind a vevő, mind az eladó részére de, sajnálatos, eQV újfajta bűnöző típust termelt ki. az önkiszolgáló boltok szarkáját. Először csak apróságot emel el dobogó szívvel a tettes. Talán nem is tudja, mire használja azt, az értékét sem nézi, otthon talán el is dobja, de örül neki, hogy elvitt valamit, anélkül, hogy észrevették volna. A szocialista munka gyara Harmincezer tonnával túlteljesíti tavalyi cementtermelését ÜNNEPSÉG A DCM BEN A váci Dunai Cement és Mészművek, a tízéves fennállását idén ünneplő gyár nagyszerű eredménnyel, a szocialista munka gyára cím elnyerésével emeli az évforduló jelentőségét. A gyár teljes kollektívája által, az 1972-es esztendő verseny pontjainak teljesítésével elnyert kitüntetés átadására megjelent a váci városi pártbizottság titkára, Molnár István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Tiszai Jenő, a Váci Városi Tanács elnökhelyettese, Tari Kálmán, a városi KISZ-bi- zottság titkára, Nagy Sándor és az építők megyebizottságának titkára, Jakab József. Az ünnepi beszédet a gyár kultúrtermében dr. Mihócs F ereng vezérigazgató-helyettes, á DCM megbízott igazgatója tartotta, aki megemlékezett a világ dolgozóinak nagy ünnepéről, május elsejéről, majd azokat a múlt évi vállalati eredményeket ismertette, amelyek lehetővé tették a szocialista munka gyára kitüntetés elnyerését. Az ország cement- és mészipa- ra termelésének még ma is egyharmadát a váci gyár adja. Tavaly, a tervezett egymillió helyett, 1 millió 47 ezer 500 tonna cementet állítottak elő, a tíz év alatt a legtöbbet termelték 1972-ben. A szocialista munka gyára kitüntető cím oklevelét Végh József, a Cement- és Mészművek vezérigazgatója nyújtotta át dr. Mihócs Ferencnek. Végh József vezérigazgató a szocialista munka gyára cím oklevelét átadja dr. Mihócs Ferenc igazgatónak. Molnár István, a városi párt- bizottság vándorzászlaját és a váci gyárak munkaversenyében az első helyezésiről szóló oklevelet adta át a megbízott igazgatónak. Dr. Mihócs Ferenc ezután nagy taps közben átnyújtotta Végh Józsefnek a DCM idei vállalásait tartalmazó pirosfedelű okmányt, melynek legfontosabb pontja a tavalyi cementtermelés 30 ezer tonnával való túlteljesítéséről szól. A DCM életében nagy jelentőségű ünnepség befejező részében a nagyszerű eredmények leiérését elősegítő dolgozókat és szocialista brigádokat jelvénnyel és pénzzel jutalmazta a vezérigazgató és helyettese. Az ünnepséget kultúrműsor követte. Törpe vízmű, óvoda, tejbolt Közös erővel a leiadatok megvalósításáért Alakuló tanácsülés Vámosmikolán E héten tartotta alakuló ülését vámosmikola—tésa—perő- csényi közös tanács. A vámos- mikolai pártház feldíszített terme is jelezte, hogy tartalmában és jelentőségében is más lesz ez az ülés, mint az eddigiek voltak. Az Elnöki Tanács határozattal Tésa, Perőcsény és Vámosmikola községek közös tanácsba szervezését rendelte el. A határozat a választás napjával lépett érvénybe. Az alakuló ülést, a járási hivatal képviseletében, Him- mer Lőrinc osztályvezető nyitotta meg. Méltatta a választás politikai jelentőségét, majd hangsúlyozta, hogy a közigazgatás átalakítását jól átgondolt szervező munka előzte meg. — A tennivalók egységesítése nem jelenti a döntési jog korlátozását — mondotta. A választási elnökség elnöke ismertette a választások lefolyását. A választók már a jelölőgyűléseken elfogadták a jelölteket, így kettős jelölésre nem került sor. Megválasztották az ügyrendi bizottságok tagjait is, akik a tanács új működési szabályzatát készítik elő. A tanács elnökévé ismét Tóth Lajost választották meg, aki 1950 óta vesz részt a tanács munkájában. A kilenc tagú végrehajtó bizottság eskütétele után az elnök a tanács előtt álló fejlesztési feladatokról beszélt. Elsőként a vámosmikolai törpevízmű létrehozását említette. A Lavatherm Ktsz és a váci Kötöttárugyár itteni telephelye egyenként 200 ezer forinttal járul hozzá megépítéséhez. Perőcsényben az óvodaépítés a legfontosabb. A vámosmikolai tervek között tűzoltószertár építése, tejbolt megnyitása szerepel. Mindhárom községben tovább építik a járdákat, bővítik a vülany- és úthálózatot, igyekeznek eleget tenni minden reális igénynek. (gázsi) Piaci jelentés A pénteki piacon a burgonya 3,50—5, a tarkabab 22—24, a fehér 14, a zöldség 7, a sárgarépa 4—7, a zeller 8, az öreg pes elhagyni a boltot, s többször visszatérni, akár egy szelet kétforintos csokoládéért. Előbb-utóbb gyanússá válik, napokon keresztül figyelik, és végül elfogják 10 vagy 20 forintos lopáson. Jön a hercehurca, jegyzőkönyv, kihallgatás, büntetés, de a legtöbbje már nem tudja abbahagyni. Szenvedélyévé válik, mint az alkoholistának a szesz, a dohányosnak a cigaretta. Rajtuk már csak az elvonókúra segíthet. Nézem a dossziékat, az adatokat — mennyi ismert ember! Mi lenne, ha most leírnám e neveket? Hatásában minden bizonnyal felérne a legbevál- tabb elvonókúrával. m. gy. karalábé 5, a cékla 5 forintba került kilónként. A zöldséget csomóra 3—4, a sóskát, spenótot 1,50—2, a retket 1,50—3, az új hagymát 1,20—2 forintért kínálták az őstermelők. Kilóra a sóskát 10, a spenótot 6 forintért mérték. A saláta darabja 1,50—3, az új karalábé darabja 1,50—4 forint között változott. Az uborka 38, a paradicsom 85 forint kilónként. A hegyes erőspaprika 2,80—4 forintért kelt el. Az alma kilóját 10 és 16 forint között kínálták, fajtától és minőségtől függően. A hal kilóját, nagyságtól függően, 8 és 20 forint között mérték. Tisztított libát láttunk, 40 forintért adták kilóját. A termelőszövetkezeti árudákban 33—34 forintért mérték a csirkét, továbbnevelésre darabját 20 forintért adták. Láttunk kislibát 40, kiskacsát 30, gidát 140 forintért. Kevés tojás volt, 1,50-re emelték az árát. i 1 JEGYZET Szarka fajta Vác legnagyobb élelmiszer- boltjában sebtiben statisztikát is készítettem. Meglepő, hogy nem a kevés fizetésű emberek lopnak, s meglepő, hogy nem nagy értékű árukat tesznek a kosár helyett a zsebükbe. Lényeg: minél kisebb legyen a tárgy, amit elemeinek. Az önkiszolgáló boltok szarkái szinte sportot űznek a tolvaj- lásból. Amennyiben valakinek először sikerült, legközelebb a legapróbb részletekig kidolgozza tervének minden részletét. Ha közben észreveszik, ké-