Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-28 / 98. szám

4 ““ijűrlap 1973. ÁPRILIS 28., SZOMBAT »4 XX. századot képzelte" Megalakult a Csokonaí-emlékbízottság Az idén — november 17-én — lesz Csokonai Vitéz Mi­hály születésének 200. évfor­dulója. A jubileum méltó megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nál pénteken emlékbizottság alakult Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke vezetésével. A bizott­ság alelnökei: llku Pál mű­velődésügyi miniszter, Darvas József, a Magyar Írók Szö­vetségének elnöke és Bart a János akadémikus. A bizott­ság titkára Önosi László, Deb­recen városi tanácsa művelő­désügyi osztályának vezetője. Alakuló ülésén a bizottság megvitatta és elfogadta a ju­bileum programtervezetét. Az Mint megírtuk, Szentendrén, , a Ferenczy Múzeum szom- j szédságában álló, úgynevezett j Wastagh-házban állandó ki­állításon mutatják be Kovács Margit Kossuth-díjas kerámia- művész alkotásait. A felbe­csülhetetlen értékű anyagot a művésznő korábban Pest me­gyének adományozta, s abban megtalálhatók a munkásságá­nak valamennnyi korszakából származó alkotásai, fő művei. A szentendrei földszintes há­zat a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága vásárolta meg, és rendezte be a gyűjtemény ál­I évforduló alkalmából a debre­ceni Csokonai Színház „A XX. | századot képzelte” címmel reprezentatív irodalmi estet rendez. Országos Csokonai- szavalóverseny is szerepel a programban. Tanácskozáso­kat, emléküléseket tartanak Csokonai életművének, szere­pének és hatásának értéke­léséről. Egy emlékfüzet is megjelenik: Csokonai tíz versét tartalmazza majd, deb­receni művészek illusztrá­cióival. Az emlékbizottság felhívás­sal fordul a közvéleményhez, iskolákhoz, közművelődési és művészeti intézményekhez: ünnepeljük meg méltóan Cso­konai születésének 200. év­fordulóját. landó kiállításának céljára. Az értékes gyűjteményt holnap, április 29-én nyitják meg. Május 3—10 között finn kulturális hetet rendeznek fő­városunkban a magyar—finn kulturális munkaterv alap­ján. A gazdag és változatos ünnepségsorozatra magas szin­tű finn delegáció érkezik Bu­dapestre Marjatta Väänänen finn közoktatásügyi miniszter vezetésével. Május 4-én dél­Nemzetközi diákszeminárium Háromnapos nemzetközi diákszeminárium kezdődött pénteken a budapesti DIVSZ- székházban. A tanácskozás részvevői — magyar, szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-be- li, román • és bolgár fiatalok — véleményt cserélnek az if­júsági szervezetek feladatai­ról, a diákfiatalok közösségi, közéleti nevelésével kapcsola­tos kérdésekről. A vitaindító előadást Szűcs Istvánná, a KISZ központi bi­zottságának titkára tartotta. ORSZÁGOS K/SG RAF/KAI TALÁLKOZÓ A kisgrafikabarátak köré­nek ceglédi csoportja rendezé­sében április 30-án kerül sor az országos kisgrafikai talál­kozóra, a városi Kossuth Művelődési Központban. A találkozót a helyi csoport tit­kára, Nagy László grafikus nyitja meg. Szerepel a prog­ramban ismerkedés, tapaszta­lat és grafikai lapok cseréje, városnézés és múzeumlátoga­tás, rövidfilmvetítés. A ceglé­di csoport tagjainak, illetve alkotóinak munkájából és a Lengyel Kultúra ex libris ki­állításának anyagából egy kis tárlatot is rendeznek után 4 órakor, a Magyar Nem­zeti Galériában Marjatta Vää­nänen és llku Pál művelődés- ügyi miniszter ünnepélyesen nyitja meg a finn kulturális hetet. Május 7-én, 17 órakor, a Magyar Írók Szövetségének székhazában finn és magyar írók találkozójára kerül sor. Holnap nyílik Szentendrén Kovács Margit állandó kiállítása FINN KULTURÁLIS HÉT FŐVÁROSI KIÁLLÍTÁSOK A képben gondolkodás lehetőségei Pest megye tájai a vásznakon Bakonyi Mihály: Nagymarosi hegyek. A képi gondolkodás egyik változata a fotóművészet, mely nemcsak a valóság elágazásait ábrázolja, hanem a tárgyi kör­nyezet folyamatának növeke­dését és problémáit is érzé­kelteti. Ilyen meggondolások alapján fényképezte Budapest térközpontjait LELKES LÁSZLÓ. és sorozatát egybevetette Klösz György archív anyagával. A Fészek klub kiállításán ezért nemcsak a művészi teljesít­mény árnyalt eredményeit re­gisztrálhatjuk, hanem a fővá­ros nagy átalakulását, azt a tényt, hogy a falusias Nap­hegy, a krúdys hangulatok ho­gyan növekedtek világvárosi atmoszférává és méretekké. (Közben néhány intimitás is elveszett a túlbuzgóság követ­keztében, ' de a konflisok köl­tészete nem szűnt meg, csak autóáradattá módosult.) Lelkes László barna színharmóniák­kal idézte meg Klösz György művelődéstörténeti fontossá­gú fotóit, a saját képsorát fe­kete-fehér tónusokkal társí­totta a századfordulós modell­hez. Vállalkozása azért sike­res, mert saját elgondolásait ezúttal nem célként gondozta, hanem szolgálatként kezelte fővárosunk múltjának és jele­nének folyamatos bemutatá­sával. A vizuális szemlélődés má­sik lehetősége a grafika. Nap­jainkban ez több szempont­ból kiemelkedő fontosságú, hiszen nemcsak a festői felde­rítés próbaterepe, hanem a sokszorosítás demokratizmu­sa jóvoltából mindenki számá­ra hozzáférhető. Kondor Béla halála után pedig külön fel­adat, hogy a stúdió fiatal nem­zedéke kialakítsa a magyar rajzírás új „nyelvjárás”-át, amely alkalmas a meggazda­godott emberi tudat képi rög­zítésére. Ilyen hivatásérzet fű­ti a Dürer-terem áprilisi ki­állítóját, SZABADOS ÁRPÁDOT is, aki újszerű látomásainak összetett ábráival közelíti meg Dózsa, Bartók, József Attila világát, művük környezetének vonalműfordításait végzi mél­tó gondolati tartalommal és választékos formakultúrával. Érdekes Hírek sorozata, me­lyekhez gyermekrajzokat és Nemeskürty István legújabb könyvének idézeteit társítja, mintegy rajzi úton illusztrál­va egy kialakult szemlélet sür­gős korrekcióját. A képzőművészet egyik új epizódja a tűzzománc. A Kecs­keméten dolgozó TÚRI ENDRE a műfaj avatott képviselője. Tűzzel égetett zománcfelületeit a Fővárosi Művelődési Házban állította ki. Tárlatát szakmai elismerés és igazságos közön­ségsiker kíséri, hiszen festői álmait a tűz szövetségével véglegesíti. Témavilága bősé­ges, a megvadult ló ugyanúgy indítékaihoz tartozik, mint a Mesebeli madár, az Anyaság és a Munkaritmus, melyet több variánssal ábrázol. Nemcsak a teljesítmény a fontos, hanem a hatás. A Fé­nyes Adolf-terem vendég­könyvében ezért olvassuk örömmel BAKONYI MIHÁLY tanítványainak írásos elisme­rését, mert az új közönség festészethez közeledő első vé­leményeit érzékelhetjük. Az külön ráadás, hogy a Márton- hegyi úti általános iskola rajztanára olyan festő, aki A nehéz körülmények ellenére Továbbjutott a négykezes és a vonóstrió Zeneiskolai gondok és sikerek Monoron Nem kacsalábon forgó palo­ta — ezt azonnal meg lehet állapítani a monori zeneisko­la épületéről, mely forgás nél­kül is alig „áll a lábán”, olyan rozoga. Érthető tehát az igaz­gatónő, Budai Imréné panasza: — Sajnos, messze fekszünk a központtól, a község szélén, és összesen három terem áll csak rendelkezésünkre. Pedig meg­van az igény, de nem tudjuk felvenni a jelentkezőket a helyhiány miatt. Az 1967-ben alakult állami zeneiskolában egyébként jelenleg 130 növen­dék tanul zongorán, hegedűn, csellón, fuvolán, klarinéton, furulyán, harsonán, trombitán, tubán, és egyéb rézfúvós, va­lamint ütős hangszereken. Szűkösen. de sikeresen A monori zeneiskolának Pi­lisen, Üllőn és Vecsésen mű­ködnek tagiskolái. Ezeken a helyeken is a legfőbb gond a helyhiány. Pilisen, az általá­nos iskola egyik helyiségében így csak zongoratanszak mű­ködik, összesen huszonketten tanulnak, Üllőn a zenei általá­nos napközijének három ter­mében 105, Vecsésen egy ma­gánházban bérelt három szo­bában pedig 80 gyerek sajátít­ja el egy-egy hangszer kezelé­sének fortélyait. Méghozzá — és ez a monori „anyaiskolára” is vonatkozik — nem is akár­hogy. Az április 1-én rendezett járási úttörő-seregszemlén egy négykezes és egy vonóstriójuk továbbjutott a megyei döntőbe. Tipikus falusi zeneiskola. A gondos színparcellákkal érin­tette a budaörsi, pomázi, nagymarosi hegyek nagyvona­lú tömbökben nyugvó szerke­zetét, a vetések zöldekkel uj­jongó tavaszi sávjait. A hatás két fő követelmé­nye, hogy hiteles és korszerű legyen. Erre törekszik a Csontváry-terem CSENDÉLET kiállítása. A tárgyak, gyümöl­csök már Leonardo da Vinci és Rembrandt művészetében is emberi tartalmakat jelöl­tek, önálló műfajként Char­din alkalmazta először, s Cé­zanne volt az, aki híres al­máival a csendélet fejlődésé­nek új lendületet adott. Szá­zadunk magyar festészetében Nagy Balogh János, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Kmetty János tulajdonított kiemelt fontosságot a tárgyakkal szö­vetkező önvallomásnak, mely a legjobb alkotásokban nem­csak önarckép, hanem korrajz és világszemlélet. A Képcsar­nok most pályázatot hirdetett korunk hétköznapjait ábrá­zoló csendéletek készítésére, s elbírálás után a díjnyertes al­kotásokat mutatta be törzs- közönségének. E műfaj fejlő­désének társadalmi értéke ab­ban rejlik, hogy a jó átlag- színvonal a lakáskultúra ál­talános előrehaladását jelenti. A mostani tárlaton hagyo­mányként szerepel a napra­forgó, virág, gyümölcs, leg­többször nem puszta tárgy­ként, hanem motiváltán, Üj mozzanat a kagyló, hajómo- dell szerepeltetése. (Káka Fe­renc, Freytag Zoltán.) Ki­emelkedik Kántor Lajos való­ságlátása, aki ráckevei ívek töredékét, a nagy Duna-ka- nyar hegyvonulatát, madarat társít kozmikus környezetbe helyezett csöndes eszközeihez. Választékos megoldást alkal­maz Dezső József, Brokés Ág­nes, Kántor Andor, az egyen­letes minőségből is kiválik Csík István színkultúrája és Aczél Ilona formáinak meg­gondolt vonalvezetése. E festőileg felfokozott tár­gyak jó szolgálatot tesznek az esztétikai értékrend általános elterjesztésében, lélekalakító környezetté lépnek elő, derűt és harmóniát árasztanak csöndjük színes szerkezetének látványával. Losonci Miklós Sok jó muzsikus kis helyen is elfér, ha nincs más megoldás. Ezt példázza a monori zeneiskola. Képünkön Szentmihályi Gyula hegedűtanár tanítványaival. nagy távolság — mely az ott­hont és az iskolát elválasztja —, sokszor oka, hogy kimarad­nak a gyerekeik. De nem ez a jellemző! Inkább az: a fiata­lok szeretnének és szeretnek zenét tanulni. Nem azért te­szik ezt, mert így óhajtja (akarja, követeli) a szülő! Rövid számvetés. Összesen 17 főiskolát végzett tanár, leg­többjük Pestről jár ki. A szü­lők: gyári munkás, téesz-tag, Pestre bejáró és így gyermeké­vel érthetően keveset foglalko­zó kétkezi ember, értelmiségi. A tanulók: hétéves kortól egész a gimnazistáig, ipari ta­nulóig. Kétszer ennyien is le­hetnének. Fuvola a divat — Melyik a legnépszerűbb hangszer? — Régebben a zongora volit — mondja Budai Imréné. — Ma egyre inkább a fúvósok. Külön érdekesség: a fuvola, egyre divatosabb. A hangsze­rek jelentős része iskolai hangszer, kölcsön kapják a tanulók. A hangszerek drágák I — egy darab több ezer forint­ba is kerül —, s így akarjuk kímélni a szülőket az anyagi megterheléstől, és hozzásegíte­ni a gyerekeket a zenetanulás­hoz, a zene széles körű meg­ismertetéséhez. Mert ez a legfőbb cél. Segítő és passzív A monori tanács erejéhez képest támogatja az iskolát, míg a pilisi tanács hozzáállá­sa az ügyhöz igen passzív. A tanulók évenként két nö­vendékhangversenyen, Bar­tók- és Kodály-versenyen és iskolai rendezvényeken szere­pelnek, Itt is a legfőbb prob­léma a hely: a gimnáziumban kicsi a terem, a művelődési házban rossz a zongora. A vágy természetesen a már most eredményes munkához egy megfelelő épület. Nem kell, hogy kacsalábon forog­jon, csak adjon helyet az ösz- szes helybéli zenét tanulni vá­gyónak. Mert számuk nem ke­vés! Dalos Gábor Továbbképző kurzus A bábjátékot SZAKKÖRVEZETŐI A1 bábozásnak nagy szerep jut az iskolai oktatásban, ne­velésben, ezért egyre több is­kolának és művelődési ott­honnak van saját bábcsoport­ja. E csoportok felkészülésé­nek módjai, technikai lehe­tőségei az évek során sokat változtak, bővültek. Hogy képzésük egységesebb legyen, s az előadások színvonala is emelkedjen, szervezettebb továbbkép­zés keretében ismertetik a jelenlegi bábozással kap­csolatos legmodernebb tudni­valókat: legutóbb a fővárosi művelődési házban indult tanfolyam 40 résztvevővel — bábcsoportvezetők és a bá­bozás iránt érdeklődő peda­gógusok számára. A tanfo­lyam végén a résztvevők bábszakkörvezetői vizsgát te­hetnek. A továbbképző kurzus 12 előadásból áll, szó lesz a szakkörök feladatáról, a kü­lönböző bábtípusokról, a báb­játék dramaturgiájáról, a já­téknak a gyermekekre gya­korolt hatásáról, a rendező munkájáról és sok egyéb szakmai kérdésről. Az előadá­sok érdekessége, hogy is tanulni kell VIZSGÁT TEHETNEK a hallgatók magukkal vi­hetik tanítványaikat, bábcsoportjuk néhány tagját, akikből a helyszínen rögtön­zött bábegyüttes alakul, s a résztvevők a gyakorlatban is lemérhetik a tanultak hatá­sát. Római kori edényégető Balatonfüreden, egy késő római kori edényégető kemen­ce maradványait tárták fel. A 32x40x5 cm-es téglákból épült, boltozott fűtőnyílású kemen­cében egykor agyagedényeket égettek. Az égető építészeti ér­dekessége, hogy a rostély alatt huzatelterelőt, a boltozatban pedig — rézsutosan az edé­nyekre irányított — rostély- nyílásokat képeztek ki. A földbeásott edényégető való­színűleg a közeli siskei temlom melletti római kori település­hez tartozott.

Next

/
Thumbnails
Contents