Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-28 / 98. szám
1973. Április 28., szombat MECYEI kMú4op 5 A demokratizmus fórumai Akkuló tanácsülések a járásban Sikeres start a papírgyárban A folytatás nemcsak a kollektíván múlik Két nap alatt, április 19-én és 20-án az új tanácsok a járás valamennyi községében megtartották alakuló üléseiket. A nem egészen egy héttel korábban megválasztott 383 tanácstag közül a községek parlamentjeinek első tanácskozásán 366-an vettek részt. De a távollevők sem hiányoztak „igazolatlanul”: megjelenésüket részben betegség, részben a párhuzamosan megtartott nemzetiségi tanácskozáson való részvétel vagy más kötelező szolgálat akadályozta. Az alakuló tanácsülésen a törvényes előírásnak megfelelően választották meg a tanácselnököket, helyetteseiket, valamint a végrehajtó és a tanácsi bizottságok tagjait. Dunabogdány új tanácselnöke Vas Dezső lett, két másik községben, Pilisszenitlászlón és Kisorosziban pedig új társadalmi elnököket választottak a tanácsok élére, Csuport Sándor erdészeti dolgozó és Baranyai Géza tanító személyében. Megyei tanácstagot öt községben jelöltek, majd választottak. Közülük hárman — U. Budai János, Nagy János és pédáját láthattuk nem is olyan régen Szentendre külvárosában, Pismányban, még közelebbről a Szabadságforrás út 63. alatti ház udvarában. Történt pedig ez év február j 10-én, hogy az említett ház la- J kója, Weisenburgér Simonná tollat ragadott és levelet írt a városi tanácsnak. Elpanaszolta, hogy az udvarában felserdült, majd megöregedett hatalmas jegenyefa annyira korhadt, hogy rövidesen derekát töri s ennek következtében rázuhan a vele együtt öregedő házra s összezúzza azt. Tenné meg a tanács — kérte az idős asszony —, hogy még időben kivágnák a fát, mielőtt bajt okozna. dr. Mádas László — már korábban is tagjai voltak a megyei tanácsnak, míg ketten — Mezei István, a Hazai Fésűsfonógyár pomázi gyárának villanyszerelő csoportvezetője és Szender Istvánná, a budakalászi Lenfonó és Szövőipari Vállalat szövőnője, a könnyűipar kiváló dolgozója — csak ezután kapcsolódnak be a testület munkájába. Ugyancsak öt községben a járásbíróság képviselőinek jelenlétében 19 népi ülnököt is válaszották. A járási hivatal vezetői elmondták, hogy valamennyi alakuló tanácsülés betöltötte hivatását, a demokratizmus igazi fóruma volt. Nemzetközi lovas bem u ta tó Május elsején a járási központi ünnepséget Pomázon rendezik meg. A sokszínű ünnepség egyik attrakciója a helyi Petőfi Termelőszövetkezet lovasbemutatója lesz. a törzset meg kidöntötték egy háromtonnás Csepellel. Barta István főhadnagy, a főiskola KISZ-bizottságának titkára később nevetve mondta, hogy csak keressék meg őket a városban azok, akik hasonló segítséget akarnak. A hálás Weisenburger néni azóta meg bizonyára azon töri a fejét, hogy milyen fát is kellene ültetni a néhai jegenye árván maradt helyére. A hatalmas papírgyártó gépekről csak szakember mondaná meg, hogy nem ma kezdték a munkát. Fél emberöltőt ha éltek: dehát ma már egy harmincöt éves fiatalember mellett aggastyán a vele egykorú gép. Kevés a gőz Az óriások eképpen állnak. Nincs elég gőz, márpedig gőz nélkül nem szárad a papír. A kényszerszünet mégse telik tétlenül: az első soron kicserélik az egyik megkopott hengert, a másikon átállítják a technológiát — borítékpapír- gytantásra. Nem titok, a Papíripari Vállalat szentendrei gyárában, hogy a tervteljesítés elsősorban a kazánok helytállásának függvénye. Télen 8—9, nyáron 5—6 tonna a gyár gőzigénye óránként. A termelt gőz 80 százalékát a két papírgyártó gép használja feL — Az 1906-os születésű ikerkazánjaink egyikét tavalyelőtt nyugdíjaztuk — mondja Varga Ferenc főmérnök —, a másik talán még jövő évig kihúzza. 1969-ben helyeztünk üzembe egy 10 tonna/óra teljesítményű olajtüzelésű kazánt, ezekben a napokban lát hozzá a Szerelő- ipari Vállalat a nagyjavításhoz, ami hozzávetőlegesen másfél hónapig fog tartani. — Teljesen biztonságos azonban csak a jövő év első felében lesz gőzellátásunk, amikor a második olajtüzelésű kazán is munkához lát. A gőzhiány velejárója a csökkent termelés, vagyis áprilisban alighanem elmarad a tervteljesítés. Ez annál is fájóbb, mert az év első negyedében valamennyi üzem „hozta” a tervét Öreg masinák A papírtermelés hat tizeddel ugyan, de túlhaladta a 100 százalékot. A két papírgyártó gép teljesítménye kilóban 2790 tonna. Az öreg masinák előnye, hogy viszonylag kisebb tételek gazdaságos gyártására alkalmasiak, mert az átállás nem vesz sok időt igénybe. Tíz percet, ha csak a gramms^ly, s maximum négy órát, ha a szín is változik. Körülbelül 25—30 papírfélét gyártanak, különböző színben és vastagságban. A feldolgozó üzemek szintén kitettek magukért az első három hónapban. A borítéküzem 104,1 százalékra teljesítette előirányzott tervéit. Csak borítékból 440 millióit gyártottak. Jó hír itt, hogy a két nagy termelékenységű olasz borítékgyártó gépet rövidesen követi egy harmadik is, segítségével — úgy tervezik — évente 80— 85 millió darab LC/6 méretű postai borítékot gyártanak majd. Hullámgépek nagy hulláma A hullámüzem fő terméke változatlanul az úgynevezett finombordás hullámpapír, amely az Egyesült Izzó fénycső és izzólámpatermékei csomagolásánál nélkülözhetetlen. — A szintén nem fiatal hullámgépet kiszélesítettük — mondja a főmérnök —, ezzel és egyéb korszerűsítésekkel 70—75 százalékos többlettermelés vált lehetővé. A kis üzem így 108,2 százalékra teljesítette első negyedéves tervét. Az elért eredmények minden kétséget kizáróan az irtott munkaerőgondokkal küszködő gyár helytállását bizonyítják. Nemcsak a kollektíván múlik, hogy milyen lesz a folytatás. TISZTA UDVAR - RENDES HÁZ Kisoroszi, Széchenyi utca 124. A kilencvenesztendős id. Szabó József házáuak tetején a család fia?- talabb tagjai kicserélik a csereper. Lloliniszerbolt, gázcseretelep Leányfalun Leányfalun az idén kis híján 5,8 millió forintot költenek a község fejlesztésére. Szilárd burkolatú utat kap az Árvácska és a Petőfi utca, folytatják a járdaépítést a Szabadság tértől északra. Tovább bővítik a villanyhálózatot, 240 ezer forint értékű szerelésre már szerződés is van. Jó hír azoknak, akik felhagytak a hagyományos tűzhelyen való főzéssel: saját gázcseretelepe lesz Leányfalunak. A strandnál lévő autóparkolót röviddel ezelőtt már átadták rendeltetésének, június közepére ígérik a Szabadság téri élelmiszerbolt megnyitását. *■ * Májusban befejezik a művelődési ház termeinek faburkolását. A labdarúgópályán már kikelt a fű, rendelkezésre áll a pénz a kézilabdapálya építésére is, már csak kivitelezőt keresnek. Változatlan buzgalommal folytatják a Duna- part rendezését. Ez is társadalmi munka Vállalatok a városért Átállítják a papírgyártó sort. Levél a tanácsnak A társadalmi összefogás szép A tanács műszaki osztályán mindjárt meggyőződtek róla, hogy nem vaklármáról van szó, az öreg fa zsigerei valóban menthetetlenül kiszáradtak. Cselekedni kellett, de gyorsan. Arra gondoltak, hogy a fa eltávolításához , a robbantás lenne a legcélszerűbb. Írtak hát a Kossuth Lajos Katonai Főiskola KISZ szervezetének, hogy lenne egy harci feladat... A főiskola KISZ szervezetének egyik alapszervezete örömmel vállalta ezt. Az első felderítés eredményeként úgy döntöttek, hogy a robbantás nem célravezető, mert kárt tenne a házban is. Ezért a kisebb- nagyobb ágakat lefűrészelték, Szentendrén, a megye többi településéhez hasonlóan szép hagyományai vannak a társadalmi munkaakcióknak. A Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége és a Pest megyéi Tanács által meghirdetett fejlesztési és szépitési versenyben, a városok kategóriájában eddig két ízben, 1966-ban és 1971-ben született szentendrei győzelem. írtunk már többször a lakosság helytállásáról, annál kevesebb szó esett viszont a szentendrei vállalatok vállalásairól, ha úgy tetszik társadalmi munkájáról. Első helyen a járdaépítési program megvalósításával kapSzentendre és Vác között nem a legegyszerűbb a közlekedés, a két város tanácsának művelődési osztályai mégis úgy gondolták, hogy ez nem lehet akadálya a két város kulturális együttműködésének. A megbeszélésre minden látványos formaság és szerződés mellőzésével, röviddel ezelőtt került sor. Teljes volt az egyetértés abban, hogy az időtlen együttműködés elvileg megkétszerezi mindkét Pest megyei város kulturális lehetőségeit, nem beszélve a tapasztalat- cserékből származó szellemi többletről. Ezekben a napokban a József Attila Művelődési Központban tekinthető meg a váci amatőr képzőművészek kiállítása. Ezt követően úgy tervezik, hogy a szentendrei képzőművészek és a váci Du- na-műhely képzőművészei kölcsönös kiállítási lehetőségeket biztosítanak majd egymásnak. Hasonlóan erősödik a két ősi település kapcsolata zenei téren is. Ennek első állomásaként május 5-én, a Kodály-emléknap keretében a váci Vox Humana kórus hangversenyt ad a Szentendrei Városi Tanács dísztermében. A szentendrei nyár idei rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseménye lesz július 19-én a helyi és a váci üzemek szocialista brigádvezetőinek egésznapos találkozója. Ugyancsak sor kerül rövidesen a könyvtárosok tapasztalatcseréjére. Kulturálís együttműködés Szentendre és Vác között csolatban a Beton- és Vasbetonipari Művek közreműködését kell kiemelni: ,szűkített” önköltségi áron — lényeges engedménnyel — biztosította a megkevert, előkészített transzportbetont. A gyár 1972. évi árengedménye meghaladta a 100 ezer forintot. Ismeretes, hogy a Vasvári Pál utcai lakótelep előközművesítésének megszervezését a tanács vállalta. A munka 1972-ben megkezdődött. Elkészült a felvonulási út, ugyanakkor biztosították az építkezéshez a víz- és villamosenergia-hálózat. A társadalmi szervek az elkövetkező években megvalósuló közművesítésre 442 ezer forintot fizettek be a fejlesztési számlára. Igen jelentős az egyes vállalatok által felajánlott szolgáltatás. Ezek közül a fontosabbak: a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára önköltségi áron 155 folyóméter cső gyártását, az ÉTI 8 darab áteresz építését és legyártását, 2 vfzfogórács elkészítését, valamint a daruskocsi biztosítását, a Dunakanyar Vízmű 1200 méter cső szerelését, az Építőipari Ktsz 14 szekciónál a gerinchálózattól az épületig , terjedő horgany cső szerelését, a Városgazdálkodási Vállalat 250 köbméter sifra szállítását. az Ipari Szövetkezet 6. a PEVDI 70, a Pest megyei Fémivari és Kéziszerszimayártó Vállalat pedig 60 füvarnapot ■»Tán alt. A tervcsoport a vállalásokat és teljesítésüket nyilvántartja. A felajánlások jelentősebb részének teljesítésére — az építkezés ütemétől függően — idén és jövőre kerül sor. Az öregek faluja Kisoroszi jelene és jövője Kisoroszi a két Duna között, a Szentendrei-sziget csücskében évszázadok óta meghúzódó zárt település. Az 1970-es összeírás idején még ezer lelket számláltak a minden évszakban gyönyörű faluban. Az elmúlt két esztendőben közel kétszázzal csökkent a lélek- szám. A fiatalok a jobb munkalehetőséget biztosító városokba költöztek: Vácra, Szentendrére, Budapestre. A helyi szakszövetkezet tavaly májusban egyesült a tahitótfalui Kék-Duna Szakszövetkezettel, s az így létrejött gazdaság lett az egyetlen kenyéradó Kis orosziban. Kevés szülés — Kisoroszi az öregek faluja — mondja Homoki Ottó, a községi általános iskola igazgatója —, ennek következtében a természetes elhalálozás is nagyarányú. Népszaporulatról beszélni alig lehet, hiszen a fiatalok elvándorlása miatt minimális a szülések száma. — Ősszel jönnek iskolába az 1967-es születésű gyerekek, tizenegyen iratkoztak be. A következő két évnyitón már csak öt, illetve két elsőosztályosra számíthatunk. Az öt tantermes iskolát pedig sok nagyobb község megirigyelhetné. Az iskola felszerelése komplett, s a télen olajkályhával fűtött osztályokban televízió segíti az oktatást. Van egy 10x6 méteres mini- tornatermük is: bordásfallal kosárlabdapalánkkal, mászórúddal és kötéllel felszerelve. — 1968-ban még 110 tanulónk volt, jelenleg 80, jóllehet, nálunk ismeretlen fogalom a lemorzsolódás. S amire a legbüszkébb a községben tanító nyolc pedagógus: iskolánkban három éve nem volt bukás. Az oktatás feltételei téhát biztosítottak, a kérdés inkább az, hogy néhány év múlva lesz-e kit oktatni Kisoroszi* ban! A szülők nem mondanak nemet Az MSZMP Központi Bizottságának tavaly júniusi oktatáspolitikai határozatának végrehajtása során a járási pártbizottság a gazdasági, a közigazgatási s nem utolsósorban a közlekedési lehetőségek figyelembevételével a Szentendrei-szigeten Tahitót- falut találta a legalkalmasabbnak arra, hogy oktalási központ legyen. Homoki Ottó jelen volt azon a pártbizottsági ülésen, ahol a körzetesítést elhatározták. Neki is az a véleménye, hogy Kisoroszi esetében az összevonás elkerülhetetlen. Az iskolaigazgató, aki a község párttitkára, azt is tudja, hogy a szülők nem teljesen indokolatlan ellenkezéseivel még majd ezután kell megküzdenie. Ügy véli azonban, ha az érvelés során garantálni tudja, hogy a falujuktól 11 kilométerre különbusszal iskolába járó gyerekek nem kerülnek hátrányos helyzetbe, s ez esetben a szülők nem mondanak nemet. Ehhez azonban az szükséges, hogy az érveinek fedezete legyen, vagyis Tahi- tótfalpn a hét tantermes iskola tervezett fejlesztése s a későbbiekben egy új iskola épüljön. Az átállás nyilván nem lesz könnyű, pillanatnyilag úgy van, hogy a felsősök az 1974/75-ös tanévben már a szomszéd faluban fejezik be általános iskolai tanulmányaikat. Pályaválasztás előtt álló fiatalokról lévén szó, a fakultatív foglalkozásoknak esetükben fokozott jelentősége van, ezért lehetővé kell tenni majd, hogy a szakköri I és sportköri foglalkozásokról ne maradjanak le csupán azért, mert aznap már nem indul több busz Kisorosziba. Távlati tervek — Én azt vallom — mondja a mindig bizakodó Homoki Ottó —, hogy községünkből nem lesz második Gyűrűfű. A Dunakanyar Intéző Bizottság távlati tervei is szavatolják ezt: Kisoroszin a természeti adottságok kihasználásával üdülőtelep épül. Jövőre a Fővárosi Vízművek jóvoltából vízmüvet kap az öregedő község, s néhány év múlva, meglehet, arról tudósítunk, hogy egyre több fiatal látogatja a Hősök terén az idén augusztus 20-án átadásra kerülő ifjúsági klubot. Az oldalt írta: Kertész Péter Fotók: Gárdos Katalin l