Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-12 / 85. szám

rest Mietet K^űirBap 1973. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK A főnyeremény: utazási utalvány A Sportpropaganda Vállalat Rá­kóczi úti helyiségében tegnap délután tartották meg a humoros rejtvénymagazin helyes megfej­tői közötti tárgynyeremény-sorso- lást. összesen 13 977 megfejtés ér­kezett be, ebből 9648 volt helyes. ötven nyereményt sorsoltak, összesen 50 ezer forint értékben. A három főnyereményt a követ­kezők nyerték: I. díj: 10 ezer forintos utazási utalvány: Német József, Pápa, Kodály Z. u. 1. . n. díj: Venus televízió: Gerse Lászlóné, Kaposvár, 48-as ifjúság u. 40. Hl. díj: 4 személyes sátor: Tóth Ferenc, Nagykőrös, Szabadság tér Május 10—17. között Leipzigben ülésezik a FIFA. A végrehajtó bi­zottság mellett a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség különböző bi­zottságai is asztalhoz ülnek. Mint­egy 80 ország részvételére számí­tanak. Az első negyed igazolási mérlege Ezerötszáz új sportoló CSALÓKA ÖSSZLÉTSZÁM A sportolók leigazolásának menete azzal kezdődik, hogy a három részből álló nyilván- tartólapot az egyesület bekül­di az illetékes járásnak, mellé­kelve a versenyző fényképét és tagsági könyvéit, átigazolás­nál az utóbbit. Ezután a já­rás nyilvántartásba veszi a Civil a pályán A Vecsés—MOM NB III-as labdarúgó-mérkőzés előtt Bauer játékvezető kér­te a rendezőket: ügyeljenek arra, hogy a korláton belül illetéktelenek ne tartózkod­janak, s a két kispadon csak az edző és a cserejá­tékosok üljenek. Nos, a jól szervezett rendezőgár­da ellenére meglepő ese­mény akasztott meg egy viharos hazai támadást. Egy négy év körüli kis­lány — aki már korábban is a korláton belül sétálga­tott — betévedt a játéktér­re, s ott nézelődött. Termé­szetesen a játék leállt, majd feldobással hozták játékba a labdát. A jelenet érthe­tően hangos derültséget váltott ki az ellenfél veze­tése miatt elkeseredett szurkolók körében. Komolyra fordítva a szót, megjegyezzük: Fokozottabb figyelemre van szükség, mert bizony a kis „kalan­dozót” könnyen eltalálhat­ta volna egy erős lövés. És akkor senki sem nevetett volna... (Fekete) versenyzőt, az A-karton náluk marad, a B-t a megyének, a C-t az országos szakszövetség­nek küldiik el. Már a járási nyilvántartásba vétellel a ver­senyző, a játékos az egyesület tagja lesz. A labdarúgásnál bonyolul­tabb a helyzet, itt az MLSZ visszaigazolása szükséges. Űj sportkörében csak akkor sze­repelhet a játékos, ha az MLSZ-től megérkezett az érte­sítés. Ezzel a kettős igazoláso­kat ' akarják, pontosabban igyekeznek elkerülni. Az első negyedévben 1534 sportolót igazoltak az egyesü­letek. A létszám legnagyobb részét, 523-at a labdarúgók je­lentik. Igaz, most nincs labda­rúgó-átigazolási időszak, de ebbe a létszámba beletartoz­nak a leszerelt katonák, vala­mint azok, akiknek kivárási ideje lejárt, vagy egyesületük megszűnt, illetve most lettek egyesületi tagok. Az 1534 igazolás zömét ugyanis az úgynevezett szűz­igazolás jelenti, azokét, akik eddig még nem sportoltak rendszeresen, nem voltak sportköri tagok. Zömmel fia­talok. Az 1534 sportoló 25 sportág „újoncait” jelenti. X labdarúgás után a kézi­labda (249), az atlétika és a kosárlabda (161—161) követ­kezik. A lovaglás és az eve­zés egy-egy versenyzővel ár­válkodik a sorban. Az első negyedévben össze­sen 157 sportoló távozott fő­városi, illetve' más megyei egyesületbe. Említésre méltó, hogy feb­ruár végén a megyei igazolt versenyzők létszáma 38 334 volt. A szám csalóka, hiszen olyanok is vannak, akik már abbahagyták aktív pályafutá­sukat, de minősítési kartotté- kukat továbbra is őrzi a me­gye. A tervek szerint az év végén új minősítési könyve*, új nyilvántartási lapot kapnak a versenyzők, s akkor csak az aktív sportolók szerepelnék a megyei összesítésben. R. L. ALLAS Kézilányokat, eladó­kat azonnal felve­szünk. Jelentkezés: Pest megyei Vendég­látó V. ^Munkaügy) Vác, Széchényi u. 19. I. emelet. Jól rajtolt az újonc Nagymaros Foghíjas „összevont” nyitány Kettős fordulóval kezdődött az 1973. évi megyei kézilabda-, bajnokság. A nyitány több meglepetést hozott. A férfi I. osztály egyik újonca, Nagy­maros, kitűnően rajtolt. Első mérkőzésén Gödöllőről hozta el a két pontot, majd ottho­nában fölényesen győzött Gyömrő ellen. Még három csapat — Bem SE, Nagykőrös, Csepel Autó — diadalmasko­dott mindkét találkozóján. A nőknél is akadt meglepe­tés, az újonc Budakalász Vác- ról, a Dunakeszi SE pedig Solymárról hozta el az egyik pontot. A góltermelés is jól kezdő­dött. Néhány kiemelkedő tel­jesítmény: a férfiaknál Bánszky (GEAC) 15 góllal ter­helte meg az abonyi hálót, a túrái Tóth és a tököli Schnei­der egyaránt ll-szlar volt ered­ményes. Tóth a Tököl elleni, Schneider pedig a Galgahévíz elleni találkozón érte el ezt a teljesítményt. A nőknél Orosz (Ceglédi Vasutas) és Pazsitka (Váci Forte II) tett ki elsősor­ban magáért, 7—7 gólt szerez­ve. A területi, azaz az összevont járási bajnokság rosszul in­dult. Több találkozó elmaradt, sőt, Pilisszentiván férficsapata játékoshiányra hivatkozva visszalépett. Vajon miért ne­veztek, ha már a kezdet kez­detén sem tudtak kiállni. A másik és sajnos nem elő­ször előforduló hiányosság, hogy a játékvezetők 9 mérkő­zés jegyzőkönyvét nem hozták be a szövetségbe. Az. első osz­tályúaknái zárójelben az ifi­eredményt közöljük. Férfiak Megyei I. osztály. I. forduló: Domony—Bem SE 20:23 (15:26) Gyömrő—Csepel Autó 10:19 (8:8), Gödöllői Vasas- Nagymaros 20:21 (19:4), Duna­keszi SE—Nagykőrös 9:19 (11:33), Túra—Tököl 26:17 (17:8). II. forduló: Tököl—Galgahé­víz 21:13 (15:13), Nagykőrös— Gödöllői Vasas 24:13 (26:12), Nagymaros—Gyömrő 25:14 (8:12), Csepel Autó—Domony 29:13 (30:9), Bem SE—Túra 27:20 (16:13), GEAC—Abony 29:15, Kossuth KFSE—Duna­keszi SE 19:18. Összevont járási: A-csoport. I. forduló: Gyál—Törökbálint 20:21. A Botond SE—Ceglédi Építők II mérkőzés pályahiány miatt elmaradt. II. forduló: Törökbálint—Botond SE 12:9. B-csoport. I. forduló: IM Vasas Iklad—Esze Tamás SE 11:23, Verőce—Gödöllői Gép­SZÖVETKEZETI JAVÍTÓSZOLGÁLAT BÁRMILYEN TÍPUSÚ SZEMÉLY- ES TEHERGEPKOCSI kis- és nagyjavítását, szerviz (Ceglédi út 21.) HÁZTARTÁSI KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Szolnoki u. 1.) MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI eszköz (Kecskeméti út 5.) garanciális és egyéb javítását vállalja a Nagykörösi Gépjavító és Faipari Ktsi gyár 28:11, Zebegény—Pécel 22:18, Vád Kötött—Lőrinc SE 29:25. II. forduló: A Lőrinc SE—7 Ilclad és a Pécel—Váci kötött mérkőzésire Iklad, illetve Pécel nem jelent meg. Nők Megyei I. osztály. I. forduló: Ceglédi Vasutas—Abonyi Gim názium 15:3, Gödi TK—Dunai Kőolaj 9:8, Budaörs—Tápió- szele 8:7 (14:6), Solymár—Du­nakeszi SE 7:7, Nagykőrösi ITSK—PENOMAH 6:7 (8:2), Váci Forte II—Budakalász 4:4 (14:1), Szigetszentmiklősi TK— Leányfalu 11:8 (12:1). II. forduló: Leányfalu—Vád Forte II. 5:16 (3:21), PENO­MAH—Solymár 17:2, Tápió- szele—Gödi TK 11:7, Dunai Kőolaj—Ceglédi VSE 9:14 Abonyi Gimnázium—SZTK 11:8. összevont járási: I. forduló: Vád Kötött—Gödöllői Gép­gyár 9:4, Ócsa—Gödöllői Spar­tacus 8:8, Tóalmás—Szentlő- rinckáta 14:9, Káka—GEAC 10:7. A Pilisszentiván—Üllő mérkőzést a vendégek játék nélkül nyerték. II. forduló: Gödöllői Sparta­cus—Váci Kötött 4:5, Szentlő’ rinckáta—Ócsa 10:7, GEAC— Tóalmás 10:4, Üröm—Kóka 7:9. Balogh László Az asztalitenisz VB második szakasza Kellemesen telt el az aszta­litenisz-világbajnokság nagy nemzetközi együttesének a keddi szünnapja. Több mint hétszázan egész napos kirán­dulást tettek Mosztarba. Akik Szarajevóban maradtak, több­nyire pihentek, moziba láto­gattak, hogy egy kis kikapcso­lódással felkészüljenek a ver­senyek második szakaszára. Tegnaip reggel a Skenderia sportcsarnok 16 asztalán meg­kezdődött a két egyéni szám­ban a táblára játszás, s hogy ez pontosan mit jelent, egy kis magyarázat: férfiaknál a 229 versenyzőből 106-ot kiemeltek, míg a 128-as tábla fennmara­dó 22 helyére 113-an selejtező­ket vívnak. A nőknél — ki­sebb a mezőny — 153-an in­dulnak, 64-es a tábla és itt 48 játékos a kiemelt és a 16 fennmaradó helyre 105-en mérkőznek. Újult erővel újból megin dúlt tehát a világbajnokság nagy gépezete, s megkezdődött a további esélylatolgatás is. A hangok most viszont mások, mint a versenyek előtt voltak, a kínai és japán játékosoknak sokkal több a vetélytársuk, mint akár két éve Nagoyában, vagy a korábbi VB-k küzdel­meiben volt. Egy nyolcas Megyei totópályázatunk negyedik fdrdulójára 792 darab szelvény ér­kezett. A maximumot jelentő 8-as telitalálton egy páiyázó érte el. A 100 darab totószelvényt postán küldj ük el részére. A nyertes: Krancz István, Pilis, Dózsa György út 24. A Volán 1. u. Vállalat elvételre keres: Gödöllői munkahelyre betanított 1 munkásokat, targoncavezetőket (vizsgával), raktári anyagkiadókat (férfit), valamint kárügy! előadót (közgazdasági technikumi végzettség szükséges), és Gödöllő —Vác— Aszód telepre gépkocsivezetőket (jogosítvánnyal) és tanfolyamra jelentkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Gödöllő. 12. sz. üzemegység. Dózsa Gy. u. 63. Ceglédi Vasipari Ktsz. gyakorlott nor­mást vesz fel. Jelent­kezés: Cegléd, Sza­badság tér 5. sz. alatt. A Budapesti Szeszipari Vállalat Budafoki Élesztő és Szeszgyára elvételre keres folyamatos üzemeibe: segédmunkásokat (férfi és nő), betanított mun [fásokat, lakatosokat, tu rbinagépészeket, elektrikusokat forgőgépés gyakorlattal, gáz- és olaj­kafcánkezelőket. Munka- és védöruhaellátás a kollektív­szerződés szerint. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán: Budapest XXII, Budafok. Gyár utca 5—11. sz. Telefon: 264 — 140, 114-es mellék. Kőműveseket, ácso­kat, építőipari férfi segédmunkásokat fel­veszünk, Gödöllő tér­ségi munkákhoz. Je­lentkezés : Klstarcsa, Szabadság u. 16. Azonnalra felveszünk: kezdő és gyakorlott bérelszámolót Xin., kerületi munkahelyre. jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Bp. V., Rosenberg hp. u. 25. I. em. Pénzügyi osztály. Telefon: 320—462. Naponta, szombat kivételével. A nagykőrösi Arany János Mg. Tsz. állattenyésztési ága­zatába fiatal techni­kust keres brigádve- zetői beosztásban. Jelentkezés a tsz. köz­pontjában. Nagykő­rös, Kocséri úton. Felveszünk azonnalra vendéglővezetőt és helyettest, szabad- kasszás elszámolásra a Veresegyházi Strand vendéglő veze­tésére. Gépkocsival rendelkező szakem berek előnyben. Je­lentkezés : Gödöllői ÁFÉSZ Gödöllő, Kő­rösfői út 36. Háztartásba keresek segítséget, 20-tól 50 évesig, bentlakással, özv. Sasváriné, Bu dapest, Lenin krt. 21. I em A Kókai Áfész pá­lyázatot hirdet húsbolt és bisztró vezetői ál­lás betöltésére. Felté­telek: szakmai képesí­tés, 5 éves gyakorlat, tiszta erkölcsi bizo­nyítvány. Jelentkezés személyesen a köz­ponti irodában: Kóka, Dózsa Gy. u. 16. A Csemege Válla­lat ABC Áruháza felvételre keres eladókat Szakkép­zetlent Is). pénztá­rosokat. Jelentkezés: Bp. XIII., Szent István krt. 30. A Cement- és Mészművek Váci Gyára (DCM) zsákgyártó üzemébe felvételre keres lakatos szakmunkásokat, férfi-női gépkezdő segédmunkást. Igényjogosult házaspárok részére, hathónapos munkavistony után bérlakást, egyedülálló férfiak és nők részére modern, X. osztályú munkásszállót biztosítunk. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályánál, munkanapokon. 7 órától 15 éráig. Levélcím: Cement­éi Mészművek Váci Gyára, munkaügyi osztálya. 2601 Vác, Póstafiók 94. Vecsési Ezüstkalász Mg. Tsz. kádár szak munkást vesz fel. Je­lentkezés Vecsés Jókai u. 8. Ecseri u. ADÁS­VÉTEL Kuvasz anya 2 éves „kitűnő minősítésű-' eladó. XVII.. R. liget, Algír u. 52/a. temető­nél ________ Ve rőce, Ság vári u. 8. kettő szoba, hallos, komfortos. kertes ház, garázslehetőség­gel, készpénzért, be­költözhetően eladó. VEGYES Autójavítás! Vizsgára felkészítés rövid ha­táridővel, garanciával. Villási László autó­szerelő mester. 2120 Dunakeszi, Tanács- köztársaság u. 78. Szeged belvárosi, ta­nácsi, magasföldszín- ti, egy szoba, össz­komfortos lakásomat elcserélném budapes­ti vagy környéki ha­sonlóra, lehet magán­ház is. Érdeklődni: Bp. XV., Arany János u. 28. Kiss Béla. Autó Műszaki Bolt Vác. Széchényi u. 33. Tel.: 11-735 (vasútállomásnál) Hidraulikus félalkatrészek, fékbetétek, kapcsolótárcsa­betétek. réz- hengerfejtömltés, parafatömltések, golyóscsapágyak, slmmeringek, autóvillamossági cikkek, gumiáruk, ékszíjak, ülés- és volánvédflk, fék- és fagyálló folyadék. autóápolási cikkek nagy választékban. Esküvőre menyasz­szonyi, vőlegény!, koszorúslányi ruhák kölcsönzése Budapest VII., Akácfa u, 27. 16 évet betöltőt lányokat SZÖVŐ betonúiénak felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási Idő 8, Illetve 12 hét. Ezen Idő alatt napi egy forintért ebédet biztosítunk. Hayl fizetés kb. 1200 Ft. A későbbiek folyamán Jó kereseti lehetőség, a teljesítéstől függően 2500 Ft-tóL Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés Írásban a gyár munkaerő- gazdálkodásán- Szekszárdi u. 19. 1138 Bp. KENYERRE KITŰNŐ ! t - ‘ * ÍV-' rt XxvivxLx-X-l'X ■ >

Next

/
Thumbnails
Contents