Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-04 / 53. szám

I-ÉST Hicvri tJÚvlap 1973. MÁRCIUS 4.. VASÁRNAP VÁCDUKAI GYEREKEK Szerződés, szeretetre Szobrász az iparbat Lehet-e szerződést kötni sze­retőire? Nem lehet. Szeretni csak minden kényszer nélkül lehet, önként, szívből. A sze­retet beteljesedését most még­is egy szerződés, egy szocialis­ta szerződés előzte meg. Sebaj, az élet még mindig sok külön­legességet produkál. Egy hiva­talos aktustól még igazán szü­lethet kölcsönös és tartós, őszinte és mély vonzalom. Ak­kor mégiscsak szerződés szere- tetre? Igen. Ez ilyen jól sike­rült kapcsolat lett. Bánhegyesi Zoltánnak, a vácdukai fiúnevelő otthon igazgatójának ajtaján kopog­tak. — Székely László vagyok a Magyar Hajó- és Darugyár munkaügyi osztályáról. — Pályaválasztás ... ha nem tévedek. — Ügy van, igazgató elv­társ. — Sokan jártak már itt. Ika­rus, Ganz-MÁVAG, a jármű­javító Dunakesziről. Soroljam? — De a beiskolázás ... — Két, három gyerek bizto­san kedvet kap. De ha meg­hallgatna, ajánlanék valamit... Előre megmondom, nem ígérek gyors sikert, de amit ajánlok, azzal mindenki jól járna. , I 2SEXS. E beszélgetés óta több mint egy év telt el, s ezt a szép és harmonikus nexust most egy kívülálló szeretné „kikémlel­ni”. Az újságíró tehát elment az MHD központi irodájába. — Vácdukáról írnék... — kezdtem. — Talán nem kellene — mondta Lehel Eszter. — Ne értsen félre, de erről nem elég beszélni. Ebben benne kell él­ni. Csak úgy lehet megérteni. Talán én sem hinném el... — De én elhiszem. A gye­rekek mondták. Ahogyan mondták ... Szinte áhítattal. Valami nagyon jót csináltak ott, ezt érzem. 'De hogyan? — Székely Laci elment Vác- tiukára. Tudja, pályaválasztá­si agitáció. Megtudtuk, hogy van ott egy nevelőotthon. Kell a szakmunkás. Szóval, Laci el­ment, és hazajött. Aztán elő­adta, amit az igazgatóval be­széltek. Egészen tűzbe jött. Őt már „megfertőzték”. Sinka Jó­zsef, a közgazdasági főosztály vezetője (szegény, tragikus hirtelenséggel elment közü­lünk) csak hallgatta. Aztán azt mondta, hogy ezek mély, em­beri gondolatok. Még hozzátet­te: — Hívjátok meg ide az in­tézet igazgatóját. — Eljött? — Igen. Aztán mi mentünk. Jöttek, mentünk. Tervezget­tünk, gondolkoztunk. Nem volt olyan egyszerű a dolog, aho­gyan az ember első hallásra gondolta. Azért nem, mert mi mást akartunk. Mi többet akartunk. Nemcsak cukorkát és csokoládét, nemcsak egyes praktikus felszerelési tárgya­kat, nemcsak játékokat. Ehhez csak pénz kell. Többet akar­tunk adni. Százhúsz gyerek­nek százhúsz felnőttet. Egy kij- csit apukát, egy kicsit anyu­kát. 1972. március 3-án, ami­kor már tudtuk, hogy sikerül­ni fog, megkötöttük a „szerző­dést”. „A nőnap alkalmából szere­tettel küldik a jókívánságaikat a nevelőotthon férfi dolgozói és növendékei: Vácduka." — Ez volt az első. így kez­dődött. — És később? Egy szív, benne két tulipán. Miért tulipán? Csak. Farkas Jancsi küldte Vass- nénak. Egy levél kíséretében: „Kedves Zsóka néni, köszö­nöm a tíz Ft sók puszit küll- dök — János". — Gondolhatja, hogy ezért nagyon megmostuk Vassné fe­jét. Nem szabad ilyesmit csi­nálni ... Az rendben van, hogy nagyon a szívéhez nőtt ez a kis fickó, de kivételezni nem lehet. — A brigádról még nem be­szélt. — Igen. Ez nagyon fontos. A vácdukai nevelőotthont a Ma­gyar Hajó- és Darugyár Komplex brigádja patronálja Ez sem ilyen egyszerű. Ez a brigád a tizenhárom brigád vezetőjéből áll, s a Komplex brigádnak én vagyok a veze­tője. Minden intézeti csoport­nak egy-egy brigád a patroná- lója. De nem is ez a legfonto­sabb. — Hanem? — Tudja, mi korábban a brigádjutaltnakat fehér asztal mellett, jó hangulatban elszó­rakozták. Vacsora, egy kis ital, tánc ... Amióta van egy Vác- dukánk, gyermekeink vannak, minden megváltozott. — Most hogyan zajlik a brigádösszejövetel ? — Most is elmennek, szóra­koznak is, de a végén a szám­lát elosztják egymás között. Mindenki kifizeti a ráeső részt, hiszen kell a pénz a gyerekek­nek. Mert oda kimenni az ki­mondhatatlan élmény. — Egy kollektívának sem lankadt a lelkesedése? — De igen. Csakhogy az már nincs közöttünk. Megkértük őket, hogy ne csinálják to­vább a patronálást. Vagy egész szívvel, vagy sehogyan. „Kedves Zsóka néni! Köszönöm szépen a képet. Nagyon örülök neki. Sohasem volt még ilyen jó képem. Saj­nos, félév óta sok rossz je­gyem van. Nyelvtanból és számtanból. Ne tessék hara­gudni ezért. Ígérem, javítani fogok, és máskor nem szomo- rítom el Zsóka nénit. Ma itt volt Eszter néni. Beszéltem ve­le. Üjra írok, ha javítok vala­miből. — Sok sok puszit kül­dök — Jancsika.” A vácdukai fiúnevelő ott­honban százhúsz állami gon­dozott kap teljes ellátást és ruházatot. Egy intézeti növen­dékre egy esztendőben körül­belül 27 ezer forintot fordít az állam. Sok pénz ez. Egy csa­ládban jó ha ennek a felét költhetik a szülők a gyerme­kükre. A családban azonban abból részesül a gyermek, ami a nevelőotthon raktáraiban nem található. Nyolcadikos nagy kamaszok. A focira és kézilabdára hideg van még. Sakkoznak és mag­nóznak. — Gyerekek, egy szóra ... Körém húzódnak. — Ki megy közületek a ha­jógyárba? — A Dukai Pisti, a Beleznai Jóska és a Fikó Jani. — Megszerettétek ezt a szakmát? — Hát... egy kicsit. (Igaz, aki egy kicsit sem szereti meg azt, amit válasz­tott, azért meg fogja tanulni. Vagy jól, vagy kevésbé jól.) — Ki beszélt nektek a hajó­gyári szakmákról? — A Feri bácsi. Szklena Fe­renc. — Milyen ember ő? — Hát, olyan magas. Söté- tebb a haja, mint magának. És kevesebb. — Nem így értettem. Nem a külsejét... — Ja, úgy nagyon klassz. (Az intézet igazgatója meg­mondta, nem minden gyerek megy majd az MHD-ba. Nem ígért gyors „si kert”. Most még agitálni kell a gyerekeket. A mostani elsősöknél vagy má­sodikosoknál azonban erre már nemigen lesz szükség, ha ilyen érzelmi kapcsolat ma­rad a „nevelőszülők” és a gye­rekek között.) — Mit nem szabad a patro­náló brigádoknak? — kérdez­tem Lehel Esztert. — Egyet nem szabad. Meg­szegni az ígéretüket. Ha az ígért időpontban nem tudnak kimenni a gyerekekhez, tele­fonálni vagy táviratozni kell. A gyerekeknek nem szabad megrázkódtatást okozni. Tud­ja, hogy a kapuban várják a patronáló „papákat, mamá­kat”? Sokszor már órákkal az érkezés előtt. Sok brigádnaplót láttam. Szebbnél szebbeket. Volt a kezemben olyan is, amelyik százezreket, milliókat ért. Az­az ilyen vállalásokat tartalma­zott. Az MHD Komplex bri­gádjáé nagyon szerény. Mi van benne? Többek között egy kezdetleges kis könyvjelző, melyre hat szivet ragasztottak, és ráírták: Szeretettel Eszter néninek a 3. osztály. Sorol­jam? Mind, mind milliós érté­Árvai Ferenc szobrászművész a szentendrei Fém­ipari és Kéziszer- ^ szánigyárban dol­gozik. Rézlemezből készült disz- és használati tárgya­kat vés és dombo­rít. Dekoratív hamutálak, bot­plakettek, haj- csatok, díszkilin­csek kerültek már piacra a gyár ter­mékeként a mű­vész tervei alap­ján. Gárdos Katalin felvétele Vígopera-átdolgozás a Déryné Színházban Pomádé király Pest megyében is útnak indult tásokban is megcsodálhattuk, s a színház valamennyi vígope- ra-bemutatójának főszerepé­ben minden alkalommal felejt­hetetlen derűs percekkel aján­dékozta meg közönségét. A szeszélyes, hiú zsarnok, Po- mádé figurájában, skálájának összes színei kibontakozhattak, eleven, vérbő humorától a fi­nom iróniáig, bár az arány né­hol — talán kissé túlzottan — a harsányabb színek felé toló­dott. A királyi ruhamester. Garda Roberto, majd pedig Nyársatnyelt Tóbiás szerepé­ben Bordás Dezsőt hallhattuk, aki szintén több, hasonlóan sikeres vígoperai alakítással büszkélkedhet. A királyt rá­szedő két csodatakács alakját Németh József és Nagy Mik­lós sok kedves ötlettel, eleven játékossággal formálta meg, Rozi szerepében Perei Irén megható lírai alakítást nyúj­tott. Káldi Rita bájos, eleven koboldfigurát formált Dzsufi udvari bolond szerepéből. Jól illeszkedett az együttesbe a többi szereplő, Virágh Rezső, Szele Margit. Fehér Edit. Ma­gasházi István, Nemes Lajos, Németh Hajnal. Tarász Bella, Böhm Alberto és Szegedi An­dor. A karmester, Orosz Ist­ván, biztos kézzel irányította együttesét, szikrázó humorral, áradó jókedvvel tolmácsolta Ránki György nagyszerű mu­zsikáját. Korda Agnes (A darabot ma délelőtt Vall- kor Szigethalmon mutatják be a Csepel Autógyár művelődési házában.) Külföldre — nőnapon A nemzetközi nőnap alkal­mából a Cooptourist Utazási Iroda szervezésében különvo- nattal és repülőgéppel több száz magyar turista — főleg nők — utaznak Kijevbe és Moszkvába, ahol változatos programot biztosítanak részük­re. Ünnepi nőnapi fogadáson vesznek részt, városnézés, szín­ház- és múzeumlátogatás teszi számukra emlékezetessé az ott- tartózkodást A IIETEVES ÉLETMENTŐ 99 Gyere Gyuszi, !“ Csévharaszton az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Korai felkeléssel, apró bosz- szúságokkal. A felnőttek mun­kába indultak, a gyerekek is­kolába. Az Egyetértés Tsz-ben még folyt a betakarítás: ku­koricatörés, répaszedés. Az élelmiszerboltban kenyeret, tejet mértek az asszonyoknak, a Diófában, meg a Sárgarigóban bort és pálinkát a férfiaknak. A tanácsi kirendeltségen be­gyújtáshoz készült a takarító­nő. Hűvös volt aznap, 1972. október 27-én. A tragédia délután történt, fél öt tájban ... o Tóth József tsz-tag konyhá­jában idézzük fel az esemé­nyeket. — Imre már reggel azt mondta a nagyobbik fiamnak: „Tudod mit, Laci, majd dél­után áramot vezetünk!” Be­szélj csak, gondoltam, Laci délután iskolában lesz. — Nem szólt közbe, hogy az áramhoz nyúlni: életveszé­lyes? Az emberek egymás szavá­ba vágnak: — Nem lehetett annak a gyereknek beszélni! Ahol egy konnektort látott, rögtön haj­tűt dugott belé. Felmászott a villanypóznákra és kicsavarta a körtéket. Aztán nem is igen mert szólni neki senki, mert... — Mert? A konyhában a légyzúgást ismeg lehetne hallani. Végre valaki megszólal: anyu. Aztán megjöttek a men­tők és elvitték a ceglédi kór­házba. © A csévharaszti Arany János utca a falu szélén húzódik. Egyik oldalát házsor, a mási­kat erdő szegélyezi. Ritkás, fiatal erdő, tíz-egynéhány éve telepítették. Ezt szeli át a ma­gasfeszültségű távvezeték. Er­ről akart Szilágyi Imre negye­dik osztályos kisdiák „áramot vezetni.” Szomszédjukban van egy la­katlan ház, kutya őrzi az ud­varát. A kutya láncát hosszú, vízszintesen kifeszített drótra fűzték, hogy az állat mozog­hasson. Ezt a drótot „szerezte meg” Imre az áramvezetáshez. Az volt a terve, hogy átdobja a távvezetéken, ám az túl magasan húzódott... © Az általános iskola tanári szobájában időnként ijesztően felhördül a szekrénybe rejtett hydroformotor. Ország Gyuszi ilyenkor összerezzen. A hét­esztendős életmentő alig éri fel az asztalt. Kisnövésű, vé­kony gyerek, a kérdésekre megilletődötten válaszol. — ... Amikor bevittem a le­velet, Imre még a fák között játszott. Mire visszamentem az utcára, már lángolt a föld, Imre zuhant lefelé egy fáról és kiabált, hogy gyere, Gyuszi, segíts! Odaszaladtam, megfog­kek. Ügy ám! Aki nem hiszi, kérdezze meg a hajókovácso­kat, hegesztőket vagy a mér­nököket, technikusokat és az adminisztrátorokat. Székely László 1972-ben be­kopogtatott Vácdukán a fiú­nevelő otthon igazgatójának az ajtaján ipari tanulók beisko­lázása miatt. A patronálás cél­ja ma is ez. De a módszer... Tizenhárom évig fogják a gye­rekek kezét, szeretettel és szü­lői gondoskodással, figyelem­mel kísérik és befolyásolják személyiségfejlődésüket. Aztán a gyárban is ... Szeretni csak önként lehet. A pályát meg­szerettetni viszont képviselői­ken keresztül lehet. Bognár János Tojáspatkoló Húsvétra készül Sallai Lász­ló sárosdi kovácsmester, aki egyedülálló kedvtelésnek hó­dol: tojásokat patkói. A pará­nyi patkót apró patkószegek­kel erősíti rá a nyers tojások­ra. A rendkívül aprólékos, pe­pecselő munkát húsvét előtt egy-két hónappal kezdi el, hogy az ünnepekre elkészüljön a jóbarátoknak, ismerősöknek szánt érdekes ajándék. Mrgalakiilt az wRtaiásieclinikui központ A korszerű oktatástechnikai eszközök kutatására, alkalma­zásuk oktatására és terjeszté­sére Országos Oktatástechni­kai Központot létesítenek Bu­dapesten. A művelődésügyi miniszter most megjelent uta­sítása szerint a központ ellát­ja az oktatástechnikai szak­emberek képzését, valamint oktatók, közművelődési szak­emberek oktatástechnikai to­vábbképzését. Feladata töb­bek között az oktatástechnikai tájékoztatás és szaktanács- adás, a korszerű oktatástech­nikai eszközök és módszerek terjesztése, elméleti és kísér­leti kutatómunka, az oktatási és közművelődési intézmények oktatástechnikai igényeinek folyamatos vizsgálata. Az intézmény munkáját a korszerű oktatástechnikai ku­tatásban és alkalmazásban leg­inkább érdekelt minisztériu­mok és országos hatáskörű szervek képviselőiből alakított tárcaközi tudományos és koor­dináló tanács irányítja és se­gíti. A tanács elnökét a mű­velődésügyi miniszter bízza meg. — Hát... a szülei miatt. — Miért, mi van a szülei­vel? Az emberek sokáig hallgat­nak. Aztán egy hang — a töb­biek háta mögül — azt mond­ja: — Nem tanácsos velük ösz- szeakaszikodni... — És mi történt délután? — Délután a kisebbik fiam, Gyuszi volt itthon. Kinn ját­szottak Imrével az utcán. Va­laki levelet küldött nekem, s a gyerek bevitte a papírt a la­kásba. Mikor visszament az utcára, már csak azt látta, hogy ég az erdő, és Imre kia­bált, gyere, Gyuszi, segíts! Idős asszony veszi át a szót: — Szaladt hozzám a Gyuszi, beszélni is alig bírt a rémület­től, egyre csak azt hajtotta: „Ilon néni, Ilon néni, ég az er­dő!” Ki gyújtotta meg, kérdez­tem, „nem tudom, de Imre ott fekszik és nyitva van a sze­me.” Én is megrémültem, fu­tottam egyenest Tóth szom­szédhoz. Ö hozta ki a fiút az erdőből. Tóth szomszéd — Józsi bá­csi — folytatja: — A fiam éppen indult a buszhoz, kiabáltam neki, hogy hívja a mentőket. El is szaladt a segélykérő telefonhoz, a ta­nácshoz. Én meg berohantam az erdőbe, felkaptam a fiút, akit Ország Gyuszi már kihú­zott a fűzből, kihoztam az út­ra, aztán Ilon nénivel éleszt­getni kezdtük. Kis idő múlva felsírt a gyerek, azt mondta: tam a kezét és elhúztam a fűz­ből. Közben hozzáértem egy fához és engem is megütött az áram. Kicsit, nem nagyon. Imre szeme nyitva volt, és et­től nagyon megijedtem. — Aztán? — Szóltam Ilon néninek, ö meg Tóth bácsinak, és Józsi bácsi kivitte az erdőből Im­rét. — És te, mit csináltál? — Elmentem a mamához. — Mikor láttad legközelebb Szilágyi Imrét? A gyerek összeráncolt hom­lokkal gondolkozik: — Mikor is? Karácsonykor, amikor már kijöhetett játsza­ni az utcára. — Megköszönte neked, hogy megmentetted az életét? — Á, nem beszéltünk errőL — És a szülei, megköszön­ték? — Á, dehogy. Gyuszi illedelmesen köszön és visszamegy az osztályba. © A tanárok összenéznek, egyi- ; kük legyint: — Megköszönni? Hiszen azt híresztelik, hogy Ország Gyu­! szi volt az oka a balesetnek. Hogy ő dobta fel a drótot a távvezetékre. — Talán még Imrét is ő tuszkolta fel a fára?! Hogy mondhatnak ilyet, hiszen a fiuk három évvel idősebb, fej­jel magasabb, és legalább 15 kilóval súlyosabb ennél a ki­csinél. Ráadásul igazi vadóc: az erdő szélén találkoztunk, beszélni akartam vele, de el­szaladt. Egy szénaboglya mö­gül kiabálta, hogy „az az asz- szony menjen innét, mert ad­dig úgyse jövök vissza”. Hiá­ba hívtam kocsikázni, fújta a magáét. A DÉRYNÉ SZÍNHÁZNAK Pest megyében rendszeresen bemutatott nagyszerű vállalko­zásai, a zeneirodalom klasszi­kus vígoperáinak a lehetősé­gekhez idomított, kissé átdol­gozott, de a művek lényeges elemeit megőrző kezdeménye- : zései egyre nagyobb népszerű- ! ségre tesznek szert. Most a színház adottságai- I nak, színpadi és előadó appa­rátusbeli követelményeinek megfelelő átdolgozásban Rán­ki György Pomádé király új munkája ..című vígoperáját mutatta be. A szövegkönyvet Andersen meséjéből Károlyi Amy írta, s a megkomponálást követő 22 év alatt számos át- dolgozást ért még meg. (A bu­dapesti közönség a nem régi felújításon az egyíelvonásos változattal ismerkedhetett meg.) Dicséretes, hogy a nagy­zenekari, az énekkart, s tucat­nyi szólistát igénylő mű ez­úttal sem sínylette meg az át­alakítást: a Déryné Színház színpadára Németh Amadé avatott kézzel írta át kamara- zenekarra a partitúráit. A ti­zenkét miniszterből csak hár­mat láttunk a színpadon, és erősen megfogyatkozott az ud­varhölgyek létszáma, s a vá- I sártéren nyüzsgő néptömeg is, de ez épp oly kevéssé volt za­varó, mint az, hogy a darab j elején szereplő királyi ruha­mester rangját megváltoztatva énekelte a továbbiakban Nyár­satnyelt Tóbiás kancellár sze­repét. A rövidítések során azonban megőrizték a darab lírai jeleneteit, a két szerel­mes, Rozi és Jani népdal ihle­tésű szép kettősét. Mindenképpen alkalmassá I tették tehát a vígoperát arra. j hogv útnak indulhasson, s . megismerhessék Pest megyé­ben és másutt is az ország­ban. A rendező Kertész László, a darab harsány komikumát, elementáris jókedvet árasztó, felszabadult humorát hangsú- 1 lyozta. Munkatársai, a tenyér­nyi színpadot ötletesen, színe­sen berendező díszlettervező, Sostarics Zsuzsa, a jelmezter­vező Rimanóczy Yvonne és a karakterisztikus táncbetétek koreográfusa, Barta Judit jó segítőtársai voltak elképzelése megvalósításához. Vajda Dezsőt az elmúlt 20 év során remek prózai alaki-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents