Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
1973. MÁRCIUS 18., VASÁRNAP :&líriap Külső és belső segítség KŐBÁNYÁSZOK AZ ÖTÖDIK DIPLOMA ' A hegyet robbanás rázza meg. Nagy markolók kanalazzák össze a kődarabokat, óriás dömperek szállítják a törőhöz, s a zúzalék szállítószalagon Sut az osztályozóba. — Jön a vagon, csúszóra engedjük, buktatómotor segítségével lebillentjük a követ — meséli a melegedőben Molnár János „bedöntő”. — Hat órától fél kettőig tart a műszak, hetven-nyolcvan vagon érkezik, legfeljebb százhuszonöt. Ha kibuktattuk a követ, még ránk vár a kocsik tisztítása is, nagy vasrúddal kotorjuk a zúzalékot ... Tizenkét éve dolgozom itt, kétezer forintnál többet tavaly is csak egyszer kaptam. Kevés a pénz, de mit csináljunk, ennyi van. A tizenkét év alatt háromszor kaptam nyereségrészesedést. Hatvankét éves vagyok, helybeli a munka, nem kell utazni, csavarogni, ezért éri meg, ezért maradok. A Pestvidéki Kőbánya Vállalat szobi üzemének irodájában Klinyecz János üzemvezető-helyettessel, s Tóth Ferenc bányamesterrel beszélgetek: — 1972-ben a szobi bányából 380 ezer tonna kő került ki, a várt 500 ezer tonnával szemben. Mi volt az elmaradás oka? Tavaly a kétszintes termelésről az egyszintesre tértünk át, mert a felső szint anyaga nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Az alsó sziklafallal azonban any- nyira /„behaladtunk”, hogy az már csak a nosztrai oldalról művelhető. A kő minősége itt sem javul. A felső szinten az idén termelni kell, mert különben nem haladhatunk tovább az alsón. — A követ is szigorúan minősítik? — A „Z-anyag” a leggyengébb minőségű zúzalék. Az „NZ”-nek, a nemes zúzaléknak már szilárdabbnak kell lennie. A kétféle kő ára között hatvan forint a különbség, nem mindegy hát, hogy milyen áru hagyja el a bányát. Tavaly huszonkétmillió forintért új „KZ”-üzemet — új törőkét, vibrálókat, osztályozóberendezéseket — építettek, amely különleges zúzalészükség van. A védőket pedig nekünk kötelességünk kinevelni. Tehát az úttörő honvédelmi zászlóaljakra szükség van. Hogy annak idején hogyan jött létre, az országban elsők között éppen Cegléden a két UHZ? — Itt adva volt a lehetőség, és olyan pedagógusok vállalták az alegységek irányítását, akik megértették a hazaszeretetre való nevelés fontosságát. Az iskola és a honvédség részéről is találkoztak az elgondolások, vélemények, amelyeket tett követett. Ennyi az egész. Saját szerepéről nem sokat mond, szerinte nem az a fontos — Tudja, amikor látom ezeket a kis emberkéket odaálln a mikrofon elé, vagy amikor szomjasan figyelik a tiszteket, és látom érdeklpdő, okos szemüket, tudom, hogy ezt kell csinálni. Néphadseregünk az emberek tudatában az élet nagy iskolája, így félig-meddig mi is pedagógusok vagyunk. Mi is nevelünk, s az UHZ részben az itteni pedagógiai tevékenységünket is hivatott megkönnyíteni. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy a gyerekek tanulmányi eredményét, fegyelmét, közösségi érzését is javítja, erősíti ez a kapcsolat. Ez a kapcsolat kölcsönös A honvédség KlSZ-szerveze- te és a fegyveres erők klubja a legmesszebbmenőkig segítséget nyújt minden kulturális megmozdulásban. A többi között társadalmi munkában rendbe hozták a Mészáros iskola csapatotthonát, szépítették és elegyengették a Hámán iskola udvarát, járdát építettek az iskolákhoz. Nincsen olyan terület, ahol ne segítenélek. Ez a kapcsolat kölcsönös. kot állítana elő, de ez termelésünknek csak a negyede lehet ... Tenkel Imre törőetető elmondja munkáját: — Az olajat kell figyelni, indítani a törőt; ha elakad a csatornában a kő, fel kell menni a lépcsőkön, s megpiszkálni a csövet. Elég nehéz munka, sokszor fent kell lenni a tetőn, van „fogd meg!”. Tizennyolc éve dolgozom itt. Az a véleményem, hogy minek mozduljak, fölösleges, másutt többe kerül a koszt. Az irodában tovább folytattuk a beszélgetést a bánya jelenéről és jövőjéről: — Egyetlen kotrógépünk dolgozik, három éve kisjavítást sem végeztek a gépeken. A másik kotrót két rosszból eszkábáltuk össze. Három dömperünk közül egy működik, a másik motorcserére szorul. A törőkét két-három éve igazából nem javították ki, az idén is csak részleges lesz a leállás. — Miért nem vigyáznak jobban a gépekre? — Negyvennyolc szakemberre lenne szükségünk. Egy motorszerelőnk van, legalább négy kellene; az egy hegesztő, öt lakatos is kevés. Jogosan mondják: „ezekkel a gépekkel még tüzet sem lehet oltani”. A tervszerű megelőző karbantartás ilyen létszámmal megvalósíthatatlan. — Miért nem jönnek szakemberek a bányába? — Ilyen körülmények közé nehéz szakembert találni. Ha valakinek választania kell a szabad ég és a műhely között, biztos, hogy nem az esőre, a fagyra szavaz. Huszonhét tonnás gépeket a szikla alatt kell javítani, hiába van műhelyünk, a munkának csak húsz százalékát lehet fedett helyiségben végezni. 1967-től sorra mentek el a lakatosok, a motorszerelők, a hegesztők. Egy motorszerelőnek ma már 14,50-es órabért is tudok ajátf lani, de korábban tizenhárom volt a csúcs... I Ha a honvédségnél bármilyen — legyen az kulturális vagy katonai — esemény van, mindig ott találhatók az UHZ képviselői is. Varga István főhadnagy szívesen foglalkozik az úttörőkkel. — A gyermek első élményei, benyomásai nagyon fontosak, mert maradandók. Ezért olyan felelősségteljes ez a pedagógiai munkánk. Ezért bíztuk a jelentkezők közül azokra a katonákra a foglalkozások vezetését, akiknek tanári diplomájuk van. Tóth László alezredes a honvédség és a két iskola közötti élő kapcsolat gyakorlati irányítója. — Mi pártfeladatként és hi- vatásszeretetből is foglalkozunk az úttörőkkel. Hogy a gyerekek előtt megnyíltak a laktanyák kapui — ezt a bizalom, a barátság akarta így. Jelenleg mit tekintünk a legfontosabb feladatunknak? Jó a kérdés, igen, mert oan külön kiemelt fontosságú feladatunk. Mégpedig: az iskola tanárainak kiképzése, felkészítése arra, hogy önállóan tudják vezetni, irányítani az alegységek tevékenységét. Mindkét iskola úttörő honvédelmi zászlóalja felnőtt, túljutott a legnehezebb időszakon. Természetesen továbbra is segíteni fogunk, de a kezdeményezés teljesen a csapatok kezében van. Az úttörők számára sok szabad időt és energiát felemésztő „társadalmi munkás” katonák közül feltétlenül meg kell említeni Temesvári Lajos, Kereki István alezredeseket és Magyar Béla őrnagyot. Ök szinte valóban hozzánőttek segítségadásukkal az úttörő-alegységekhez. Szabó Éva Oláh László vagonvomtató a kocsik mozgatásáért feleL — Kötélpályán halad a vagon, ez nagyon korszerűtlen, régi módszer. Veszélyes a mi munkánk: összekapcsoljuk a kocsikat, megfeszül a kötél, pattan a csavar, ha nem figyel az ember, könnyen eltörik a lába, a keze. Ezt a munkát csak szükségmegoldásból választottam. Feleségem dolgozik, négyéves a szerek. Váltott műszakban járumlk, ha a feleségem délutános, én délelőttös vagyok, valaki mindig vigyáz a gyerekre. A mázsólószoba termelési értekezlet színhelyévé válik, a munkások — köztük Ziman Sándorné, Magyar Károly, Kristóféi Istvánná — problémáikat teszik szóvá: — A fürdésit nagyon hiányoljuk, vagy öt hónapja nincs víz. Még kezet mosni sem tudunk, pedig sokan buszon megyünk haza — ünneplőruhás embereik között. Hiába hivatkoznak a vízhiányra, ezt meg lehetne szüntetni, ha tisztítanák a kutait. — Pincében van az öltöző, penészesedik a ruha, feljön a víz, fűteni nem lehet. — Mi itt ebédelünk a piszokban, a melegedőben. — Védőfelszerelést, kesztyűt nem kapunk, pedig kötéllel dolgozunk. Egy éve nincs kesztyű! Az üzemvezető-helyettestől, s a bányamesiientől megtudtam, hogy tavaly nem is nagyon kellett a kő az útépítkezésekhez; két-három bánya teljes évi termelését nem vette át az ipar. És azt, hogy Szo- bon nem sok veszteséggel zárt az üzem. — Üj dolgok épülnek, én a beruházókat hibáztatom, miért nem építenek szociális létesítményeket is. Szobon valóban nem javulnak megfelelőén a munkakörülmények — mondta az üzemvezető-helyettes. — Milyennek látják a bánya jövőjét? Tóth Ferenc: — 1961 óta dolgozom itt, mint bányamester, hetvenben volt talán vagy négynapnyi nyereségrészesedés, előtte hatvannyolcban. Olyan a hangulatom, mint azoké, akik már régóta a bányában dolgoznak. Látszik, hogy a vállalatot érdekli a mi problémánk, segíteni akarnak. Klinyecz János: — Tizenkilenc éves korom óta dolgozom a bányában, megszerettem tizennégy év alatt ezt a munkát. Ahhoz, hogy egy régi dolgozó elmenjen, komoly ok kell. Talán nagy szó, de én a munkámat hivatásnak érzem. És az ilyen kollektíva minden segítségre méltó. A Köz-, ponti Bizottság novemberi határozata két módon is támogatja a bányát: a márciusi fizetésemelésekkel jobban megfizethetik a nehéz, mostoha körülmények közöltt végzett munkát, a szakmunkásbérek egységesítése pedig lehetővé teszi, hogy a bányai munkát is szívesebben vállalják a szakemberek. Fóti Péter Rendhagyó módon kezdődött beszélgetésem Deák Bélával, a budai járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjével. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna életéről, munkájáról, ő kérdezett: — Látta a televízióban a Gárdonyi-regényből készült A lámpás című tv-filmet? — Igen — bólintottam. — Számomra sokáig emlékezetes marad — mondta, aztán magyarázódag még hozzátette: — Tudja, ón is tanyán kezdtem a pedagóguspályát'. Az Ásotthalomhoz tartozó kis- sori iskolában. A másodiknegyedik összevont osztály gyerekeit bízták rám, gyakorlóáves tanítóra. Aztán alighogy belelendültem a munkába, félév után kineveztek a köröséri iskola igazgatótanítójának. Abban az esztendőben múltam húszéves. Hogy miért vállaltam el? 1953-at mutatott a naptár. Amivel megbízták az embert, nem utasíthatta vissza, mégha a gyakorlóesztendejét végezte is. Hát valahogy így kezdődött az én felnőtt életem, ha erre volt kíváncsi... Ä lámpás Deák Béla élete másként alakult, mint anogyan még szinte gyerekfejjel eltervezte. Lámpás leszieK. hajuogatta nemegyszer, amikor nehezén boldogult az erejét meghaladó feladattal, s hogy erősítse akaratát, újra és újra elolvasta kedvenc könyvét, a Gárdonyi-regényt. És beiratkozott a főiskola orosz nyelvszakára. Igaz, szüksége is volt rá, mert közben áthelyezték Göcsej központjába, Gutor-földre, ahol oroszt, földrajzot, egészségtant, matematikát, sőt, testnevelést is tanított — muszájból. — 1056-ban majdnem baj lett az oroszdiplomámból. Pestről hazatért fiatalok kerestek fel s közölték: ne is álmodjam róla, hogy egyhamar újra oroszt taníthatok az iskolában. Mégsem hagytam ott sem a falut, sem az iskolát. A gyerekek szerettek, ha volit egy kis szabad időm, beálltam focizni közéjük, vagy bebarangoltuk a zalai dombokat. Remek délutánokat s vasárnapokat töltöttünk együtt, s két év után nehéz volt a búcsúzás tőlük. Akkor iratkoztam a főiskola történelemszakára, s szereztem meg 1959-ben a tanítói és az orosztanári diploma mellé a történelemtanári diplomát. Pedig nem volt könnyű dolga Farmoson. Lakása nem volt, egy csöppnyi helyiséget adtak számára, ahol meghúzódhatott esténként, amelyről azonban csakhamar kiderült ... — Az egyik délután bejött hozzám a tanács elnöke. Láttam, hogy nagyon akar mondani valamit, de sehogysem akaródzik előhozakodni vele. Végül rákérdeztem, hogy könnyítsem a dolgát: mondja hát, mi a baj. Hát baj, az van, fiú, röstellkedett, ez a helyiség ugyanis a falu ravatalozója. Eddig szerencsére nem volt szükség rá, de most meghalt egy öreg ember, valahol csak helyet kell találni neki, amíg elkísérik utolsó útjára a hozzátartozók... Azért mondta ki ezt olyan nehezen, mert akkor már építettük' a falu úttörőházát, szinte a semmiből. Érdekes, henger alakú épület volt, a tetején bástyakiképzéssel. Onnan fújták a kürtösök a dallamot zászlófelvonáskor meg az ünnepségeken. Egy járás Közben újra beiratkozott a főiskolára, ezúttal.. már földrajztanári diplomáért. A nyarait pedig Csillebércen töltötte, mint úttörővezető. Ott ismerkedett meg a feleségével is, 'aki magyart és történelmet tanított a sajószegedi iskolában. Az ismeretségből házasság lett, az asszonyt az érdligeti iskolába helyezték, s a negyedik diploma megszerzése után Deák Béla is oda került tanárnak. — Akkor úgy éreztem, végre gyökeret ereszthetünk, s ez a kinevezés már hosszabb távra meghatározza az életem. Valami azonban mindig közbejön. 1968-ban hivattak a járáshoz: mondjak búcsút az érdligeti iskolának, mert a járásnak tanulmányi felügyelőre van szüksége s én, aki több helyen megfordultam már, biztosan megfelelnék az előlegezett bizalomnak. Bevallom őszintén, a kérés nemcsak meglepett, de el is keserített: aki már tizennégy esztendeig állt a katedrán, nem szívesen mond le arról egy hivatali íróasztalért. Akkor legalábbis erre gondoltam: hivatalnok leszek, tele adminisztrációval, aktákkal, elintézésre váró ügyekkel. — Amitől tartottam, nem következett be. A magam egy iskolában gondolkodó világa kitágult, egy járás iskoláinak gondja és öröme lett az enyém. Olyan világ, amelyet a magaménak éreztem, mert abból a világból kerültem egy lépcsőfokkal feljebb. Elégedett? — Ezek szerint elégedett az élete alakulásával? — Két és fél év alatt jól beletanultam új munkakörömbe. Akkor hivattak megint: arra gondoltak, hogy rám bízzák a művelődésügyi osztály vezetését. Az iskolákat úgyis megismertem már, tették még hozzá, a közművelődés pedig amúgy is szorosan kapcsolódik az iskolákhoz... Mindez akkor történt, amikor, hogy jobban végezhessem tanulmányi felügyelői munkámat, beiratkoztam az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem pedagógiai szakára. Üjra csak azt szerettem volna megkérdezni, elégedett-e az élete alakulásával, de Deák Béla váratlanul más témára váltott. — A tanácstörvény, amely jelentősen növelte a helyi szervek hatáskörét, jó dolog, mert az önállóbban végzett munka kétségkívül hatékonyabb, van azonban a dolognak néhány hátulütője is. A járási hivatal művelődésügyi osztályának nincs sem utasítási, sem fegyelmi jogköre, tevékenysége csupán a segítőellenőrző munkára korlátozódik. így aztán hiába jut tudomásunkra néhány kirívó fegyelmezetlenség, mi majdnem tehetetlenek vagyunk. Az osztály, vélem együtt, mindössze négy emberből áll. Egy ember a népműveléssel, egy az iskolákkal, egy pedig mindkettő gazdasági ügyeivel foglalkozik. De vajon mennyiben tud érdemben foglalkozni a maga szakterületével? A gondunk rengeteg. A járás pedagógusainak a nyolcvan százaléka nő, többségük fiatal. A hároméves szülési szabadság alatt szakos nevelőt nem kapunk helyettük, a képesítés nélküli janitoktól pedig csak lényegesen kevesebbet követelhetünk. ...és doktorálni — Mi a további terve, ha megszerzi az ötödik diplomát is? — Doktorálni szeretnék pedagógiából. A téma? Vagy az oktatógépek alkalmazása a pedagógiában vagy pedig az a nagyon is aktuális kérdés: hogyan könnyítsük meg az átmenetet az általános iskola negyedik osztályából az ötödikbe. Mind a két kérdés sokat foglalkoztat, s mindkettőre szeretnék mielőbb megnyugtató Választ kapni. Deák Béla mindössze negyvenéves. Prukner Pál Helikopterbázis A balatonedericsi termelő- szövetkezetben önálló helikopterbázis létesült a balatonfel- vidéki szőlők permetezésére. A tavasszal már erről a bázisról látják el a Badacsonytól Balatonboglárig terjedő mintegy két és fél ezer holdnyi nagyüzemi szőlőskertek növényvédelmét. Konferencia Sévres-ben A Nemzetközi Oktatási Központ március 19-től 23-ig nemzetközi konferenciát tart a franciaországi Sévres-ben a vizuális esztétikai nevelők részvételével. A konferencia témája: a kommunikáció szerepe az oktatásban. Hazánkat a konferencián Versovszky Endre festőművész tanár, fővárosi szak- felügyelő képviseli, aki előadást is tart. _ Általános iskolát végzett fiatalokat felveszünk ipari tanulónak az 1973/74-es tanévre kőműves, ács és villanyszerelő szakmára. Vidékieknek szállást, teljes ellátást biztosítunk. A tanulmányi eredménytől f’.’ggően ösztöndíjat, s az ács- és kőművestnnulóknak társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. JELENTKEZNI LEHET A PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán Bp. IX., Viola u. 45. > \ * é
