Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-11 / 59. szám

Visszapillantó A Pest megyei Hírlap 4 oldalas külön melléklete ' Franciaország 1 Második forduló Kampány után - Pompidou... Ma kerül sor Franciaország­ban a nemzetgyűlési válasz­tások második fordulójára. Az első fordulóban a 490 mandá­tum közül 60 sorsa dőlt el, Pompidou elnök — a hivata­los választási kampány lezá­rása után — szombat délben rádió- és televíziós beszédet intézett az ország népéhez. A köztársasági elnök ezzel maga is „tűzvonalba” lépett a balol­dal ellen. Kérdés, vajon köz­vetlen beavatkozása az általa remélt irányba fogja-e befo­lyásolni a még mindig habozó­ka t. 3Március 21-ro • • Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá az Alkot­mány 22. paragrafusa 2. bekezdése alapján az országgyű­lést 1973. március 21. napján (szerda) délelőtt 11 órára ösz- szehívta. > Az országgyűlés elnökétől kapott tájékoztatás szerint az ülésszak napirendi javaslatai között előreláthatóan a következők szerepelnek: a Minisztertanács elnökének be­számolója a kormány munkájáról és a büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat. KILENC ÉV MIÉ TÁN A VDK-bon ismét közlekednek a polgári légiforgalmi gépei További fogolycserék a dél-vietnami leiek közölt A dél-vietnami felek közötti fogolycsere második szakaszá­nak keretében szombaton a DIFK 2000, a saigoni kor­mányzat 1300 foglyot adott át a másik félnek. Pénteken újabb ülést tartot­tak a katonai vegyesbizottság­ban részt vevő küldöttségek vezetői. Amerikai tájékoztatás szerint a részvevők azt az amerikai javaslatot vitatták meg, amelynek értelmében a Bangla Desh-i mandátumok Rahman sejk Avami Ligájának párthívei Daccában győzelmi fel­vonulást tartottak. ; Végleges, de nem hivatalos adatok szerint Mudzsibur Rahman pártja, az Avami Li­ga, 291 mandátumot szerzett a 300 tagú parlamentben. Az ellenzéki pártok közül az Or­szágos Szocialista Párt, a Nemzeti Avami Párt és a Bangla Desh Nemzeti Liga egy- egy képviselőt küldhet a tör- törvényhozó testületbe. öt mandátumon független jelöl­tek osztozkodnak, egy képvi­selői hely sorsáról pedig a je­lölt halála miatt április 4-én szavaznak. A választási adatok szerint a győztes Avami Liga 13 500 000 szavazatot kapott, az ellenzéki pártok összesen 4 150 000-et, közülük legtöbbet — 1 500 000-et — a Nemzeti Avami Párt, nem végleges adatok szerint a választásra jogosultak 55 százaléka adta le szavazatát március 7-én. Tsz-vál!alkozás Dunavarsányban Újabb csatlakozás az ISV-hez Még az idén átadnak 2500 hússertést Az Iparszerű Sertéstartó Vállalat Kunszentmártonban építendő vágóhídjához eddig — mint már megírtuk — Pest megyéből a ceglédi Vörös Csillag Tsz csatlakozott. Most újabb Pest megyei csatlako­zásról számolhatunk be. A vállalathoz társul nyolc ! ráckevei járásbeli terme­lőszövetkezet közös vállal­kozása is. Rész vesz ebben a dunavar- sányi Petőfi, az áporkai Egyet­értés, a délegyházi Egyesült Törekvés, a ráckevei Rákóczi, a makádi Üj Élet, a tököli Vö­rös Csillag és a halásztelki Szabad Május tsz. A közös vállalat telephelyén, Duna­varsányban már befejeződött a korszerű sertéstenyésztő és _hizlaló telep építkezése. 1971-ben fogtak hozzá a hat épületből álló nevelőtelep, a három hizlalda, a szálastakar- mány-szárító, valamint a táp­takarmányt keverő üzem és három spanyol rendszerű siló építéséhez. Most már csak né­hány épület gépi berendezésé­nek felszerelése folyik, de május elsejével megkezdi mű­ködését az évi 8 ezer 400 saját tenyésztésű sertés hizlalására legkorszerűbben berendezett egész üzem. Egyébként a már , berende­zett épületekben megkezdődött a munka. A Bábolnai Állami Gazdaságtól beszerzett 560 anyakoca gondoskodni arról, hogy állandóan legyen hízásra befogható süldő a közös vál­lalkozás óljaiban. Sőt, már e hónap vége előtt kibocsátja az üzem első hízóit, szám szerint 500 darabot. Még ebben az évben négyszer 500, összesen tehát további kétezer, 100—105 kilós hússer­tést ad át a közös vállalkozás az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnak. Amint azonban az 1SV kunszentmártoni export- vágóhídja felépül, a ráckevei járás nyolc termelőszövetkeze­tének közös vállalkozása is oda szállítja Dunavarsányból hízott sertéseit. Sz. G. vegyesbizottság közös felhívás­ban szólítaná fel a dél-vietna­mi felek fegyveres erőit, hogy szüntessék be az ellenségeske­déseket. Szombaton megnyílt a légi­forgalom a Hanoi—Vinh— Dong Hói, valamint a Hanoi —Na San vonalon — jelentette a VNA hírügynökség. A polgá­ri légiforgalom céljait szolgá­ló járatokat 1964-ban, az ame­rikai légitámadások kezdete­kor függesztették fel. A VDK-ban 1973. április 1. és 30 között városi, tartomá­nyi, járási és falusi néptanács- választásokat tartanak. Változatlanul tovább áram­lik Dél-Vietnamba a fegyver, lőszer és hadianyag az Egye­sült Államok japáni támasz­pontjairól — ismerték el a kurei haditámaszpont amerikai katonai hatóságai. Az Egyesült Államok itt létesített egyik legnagyobb távol-keleti fegy­verraktárából a vietnami tűz­szünet életbelépése óta válto­zatlan ütemben juttatják Da Nangba az utánpótlást. Megnyílt a lipcsei vásár A lipcsei operaházban szom­baton este megtartották az idei tavaszi vásár ünnepélyes meg­nyitóját. LATAKIA Tiassz—Siiszojev megbeszélés Musztafa Tiassz szíriai hadügyminiszter pénteken 45 perces megbeszélést folyta­tott Viktor Sziszojev admirá­lissal, a fekete-tengeri szovjet flotta parancsnokával., A Szi­szojev parancsnoksága alatt levő három szovjet hadiflotta­egység kedden kezdte meg hét­napos látogatását Latakia ki­kötőjében. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ ty.SZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM 'ÁRA 1 FORINT 1973. MÁRCIUS 11., VASÁRNAP TAHITOTFALU, DUNABOGDANY, POMAZ Első választók baráti találkozókon A szentendrei járás három községében, Tahitótfalun, Du- nabogdányban és Pomázon hívta össze gyűlésre, baráti beszélgetésre az első válasz­tókat a KISZ és a Hazafias Népfront járási bizottsága. A tahitótfalui művelődési házban sokan megjelentek Kisoroszi, Szigetmonostor és Pócsmegyer első választói kö­zül is, a kisoroszi fiatalok GdJ István tanács vb-titkár veze­tésével különautóbuszon jöt­tek. Megjelent Szellő József, a járási hivatal elnökhelyette­se, Baranyai Béla, a községi pártbizottság titkára és Révai Gézáné Tahitótfalu tanácsel­nöke. Bella György, a népfront já­rási elnökségének tagja, szólt az első választókhoz, méltatta szerepüket a lakóhelyük éle­tében. Ezután a helyi KISZ- szervezet irodalmi köre Pető- fi-műsort adott elő. Dunabogdányban a helyi ál­talános iskola igazgatója, Bal­ia Benjámin köszöntötte a du- nabogdányi, a leányfalui és a visegrádi első választókat. A széksorokban több szülőt is láttunk, akik eljöttek fiukkal, lányukkal a gyűlésre. Megje­lent Simon János, a járási pártbizottság titkára, Vasas János, a községi pártbizottság titkára és Rudolf József ta­nácselnök. A hivatalos részt követő ünnepi műsorban az általános iskola tanulói mutat­tak be műsort, Gelencsér Ildi­kónak, a művelődési ház ve­zetőjének összeállításában. Gyermekszívvel a hazáról címmel. Együtt a község ifjúsága Az első választók pomázi gyűlésén megjelent S. Hegedűs László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Császár Ferenc, az MSZMP szentend­rei járási bizottságának első titkára, dr. Barta Miklós, a járási hivatal elnöke, Jávor László, a KISZ járási bizott­ságának titkára, Galántai De­zső, a községi pártbizottság titkára és Boross István köz­ségi tanácselnök. Kocsondi An­tal, a népfront községi elnöke és többen a vendéglátó gyár vezetői közül. A Hazai Fésűsfonó és Szö­vőgyár pomázi gyárának ün­nepélyesen feldíszített műve­lődési háza várta az első vá­lasztókat. Pomázon mintegy 300 fiatal járul az idén elő­ször a szavazóurnákhoz, s a tegnapi gyűlésre a helyi KISZ- szervezet fiataljai személye­sen hívták meg valamennyiü- ket. A budakalászi, a csobán- kai, a szentendrei és a pilis- szentkereszti első választók is elküldték képviselőiket. Fiatalok a községért... A gyülekezés perceiben mi másról is eshetett volna szó, mint erről a rangos esemény­ről, Pomázon ugyanis először rendeztek gyűlést, vagy még inkább amolyan őszinte han­KISZ-brigád az idősekért gú, kötetlen beszélgetést az el­ső választóknak. És szóba ke­rültek természetesen mind­azok a problémák, amelyek naponta foglalkoztatják a fia­talokat. Pomázon sok a fiatal, sokan dolgoznak közülük a helyi üzemekben, a vendéglátó gyá­ron kívül a Háziipari Szövet­kezetben, az Írószer Szövetke­zetben, a Faipari Ktsz-ben, és kivétel nélkül fiatalok dol­goznak a Könnyűipari Minisz­térium gépi adatfeldolgozó üzemében, amely körülbelül egy éve települt a községbe. A diákok Szentendrére és Bu­dapestre járnak, és sok a Bu­dapestre bejáró dolgozó fiatal is. Napi utazásuk azonban ko­rántsem jelenti azt, hogy ne ismernék lakóhelyük minden­napjait, ne vennének részt la­kóhelyük formálásában, gaz­dagításában. Ez derült ki Hla- vicza Erzsébet, Horváth Mar­git, Nagyszilágyi József és Licska István szavaiból is. Va­lamennyien Budapesten dol­goznak, gyárakban, mégis na­gyon jól tudják, hiszen a munkák jó részében -maguk is részt vettek, hogy Pomáz la­kosai tavaly egymillió 700 ezer forint értékű társadalmi mun­kát végeztek. Ott voltak a fiatalok az óvoda felújításá­nál, bővítésénél, teljesen a fiatalok építették meg a szov­jet hősi emlékművet övező szép kerítést, s részt vettek természetesen a pinceklub ki­alakításában. ...a község a fiatalokért Az sem titok, a fiatalok kö­rében sem, hogy a községgel való cselekvő, segítő kapcso­latuk kölcsönös. A tanács év­ről évre jelentős összegekkel támogatja a fiatalokat, s az az összeg évente 60—70 ezer fo­rint körül mozog. Látogatott a szépen berendezett liijnévesek klubja, s a művelődési ház szakköreiben megtalálják ér­deklődésük szerint az elfog­laltságot. Harmadik éve mű­ködik az ifjúsági fúvószenekar, amelynek tagjai a tegnapi gyűlés műsorában is felléptek. A megjelent mintegy kétszáz fiatalt Hargitai Zsuzsanna, a pomázi KISZ-alapszervezet tit­kára üdvözölte, majd Károlyi Erika VIII.-os tanuló köszön­tötte a megjelent első válasz­tókat. A II-es számú általános iskola kamarakórusának énekszámai után Adamik At­tila V. osztályos tanuló szaval­ta el Petőfi: Feltámadott a tenger című, majd Horváth István VIII. osztályos tanuló mondta el Ady Endre: Hadak útján című versét. Műsor köz­ben is érkeztek még az első választók, sokan egyenesen a HÉV-állomásról jöttek, mások hazaugrottak néhány percre; ünneplőbe öltözni. Közéleti tevékenységgel S. Hegedűs Lászlónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának, Szentend­re és Pomáz országgyűlési képviselőjének első közvetlen szavai után az addig is ben­sőséges légkör még közvetle­nebbé oldódott. Érződött, itt igazán a közös gondokról esik szó. A képviselő mindenekelőtt tolmácsolta a Hazafias Nép­front Országos Elnökségének r üdvözletét, majd az április 15-i általános tanácstagi vá­lasztások jelentőségéről szólt Utalt arra, hogy az első vá­lasztás a fiatalok életében kü­lönösen jelentős esemény, s ezzel lényegében elkezdődik, vagy — gondolva a pomázi és a környező községek fiataljai­nak eddigi munkájára — foly­tatódik közéleti tevékenysé­gük. Az eddigieknél még na­gyobb lehetőséget kapnak la­kóhelyük életének formálására. Ezt jelzi az is, hogy a helyi népfrontbizottság a két évvel ezelőttinél több, 18—20 fiatalt javasol majd tanácstagnak. S. Hegedűs László beszéd# után az első választók hosszan beszélgettek képviselőjükkel, a járás és a község vezetőivel, majd megszólalt a zene, meg­kezdődött az első választók bálja. Ugyancsak az első választók báljával folytatódott a tahitót­falui és dunabogdányi fiatalok gyűlése is. D.—K. Tavaly alakult és ugyancsak tavaly nyerte el a szocialista címet a gödöllői Háziipari Szövetkezet KlSZ-brigádja. A hél lány — ruhaipari szalagvarrók — több olyan öreg, beteg em­bert gondoz, aki régebben a szövetkezet bedolgozója volt. Jelenleg két új ifjúsági brigád is szerveződik a szövetkezetben. Gárdos Katalin (elvétele Szurdi István belkereske­delmi miniszternek, az Orszá­gos Idegenforgalmi Tanács el­nökének vezetésével, a szo­cialista országok küldöttsé­gei Siklóson tartották szokásos évi értekezletüket. Az együtt­működés kiszélesítéséről jegy- lőkönyvet írtak alá. Dr. Kocsis Józsefnek, a ko­hó- és gépipari miniszter első helyettesének vezetésével ta­nácskozott a magyar delegá­ció Belgrádban a magyar— jugoszláv gazdasági együtt­működési bizottság ülésén. Dr. Sághy Vilmos, a belke­reskedelmi miniszter első he­lyettese tegnap tárgyaláso­kat folytatott Santiago Riera, a kubai külkereskedelmi mi­niszter első helyettesével, a két ország kereskedelmi kap­csolatainak fejlesztéséről. Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes vezetésével szomba­ton küldöttség utazott Olasz­országba a veronai nemzet­közi vásárra. t i

Next

/
Thumbnails
Contents