Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-25 / 47. szám
m3. FEBRUAR 35., VASÁRNAP 3 ■^JOrhH> Munkaszervező: a szalag Egy telefon — másfél óra — Dudaszóra jár a kéz — Hogyan szervezi a szalag az emberek munkáját? — kérdezem Kővári Mihály gyáregységvezetőtől. — Nem a szalag szervezi a munkát, hanem úgy szervezzük a szalagot, hogy jól menjen a munka. Megszokható ? A nagykátai Telefongyárban négy szalag megy, az egyiken a hívót, a másikon a mikrofont, a harmadikon a hallgatót, a negyediken a kész telefont szerelik. Negyvenen, harmincain, tizenketten, tizennyolcán ülnek a szalagok mellett. Nyolc órában 215 telefonkészüléket készítenek, s ez nem igényel maximális erőfeszítést. A termelési folyamat a raktárban kezdődik, innen kapják az emberek az alkatrészeket. __Milyen a munka a szalag me llett? — kérdezem a „megfigyelőt”, Németh Lászlóné főraktárost. __ Különféle munkások jöttek az új gyárba, egyikük a háztartást, másikuk az iskolapadot, a harmadik pedig egy másik üzemet cserélt fel az itteni szalaggal. A mezőgazdaságból, a háztartásból érkezők közül sokan csak munkahelynek tekintik az üzemet, s nem a sajátjuknak, a régi munkások már kollektív szellemet is hoztak magukkal. A sokféleség konfliktusokkal, furcsaságokkal jár együtt: például egy új dolgozót betegállománya idején meglátogattak munkatársai, ő meglepődött, meghatódott, nem hitte, hogy ilyen is van. _Könnyen megszokható-e a sz alagmunka? — Általában egysíkú, a szalag hajtja a dolgozót, mire megindulnak az asztalok, el kell készülnie a munkával. Azt mondják a nők, hogy ilyen feladatot könnyebb megszokni. nyélbetétet szerelni, bekötni, csomagolni. Ha valaki hiányzik, akkor beülök a helyébe. Nem érzem unalmasnak a munkát, bár az sem lenne baj, ha mindig más műveleten dolgozhatnék. A csengőszerelésnéi fizetnek a legjobban. Szalókiné 1970. december 2-án lépett be a gyárba, korábban bedolgozó volt, varrt, máskor a Patyolatnál dolgozott, gépekre rakta a ruhákat. Monotonság — Korlátozza-e a szalag a munka szabadságát? — kérdezem újra a művezetőtől. — Ügy válogatjuk ki a munkásokat, hogy az ütemidőt be tudják tartani. Előfordul azonban, hogy például sok a selejtes alkatrész, ilyenkor hosszadalmasabb a munka. Ritkán kisegítőt küldünk a szalaghoz; aki válogatja az alkatrészeket, kijavítja a hibásakat. Így is törekszünk arra, hogy teljesíthető legyen a norma. — A szalag mellett különböző — nehezebb, kényesebb — feladatok várnak az emberekre. A bérek tükrözik-e a munka bonyolultságát? — A munkafázisok közötti különbséget bérszorzóval differenciáljuk. A nehézségi szintnek megfelelően az alapbéreket 0,9—1,1-del szorozzuk. — Szeretik-e a dolgozók a szalagmunkát? — Idő kell, amíg megszokják, de aztán ragaszkodnak hozzá. Előfordul, hogy 1,50 forintos órabéremelésért sem hagyják ott ismert feladatukat. Pedig legtöbben 4—5 műveletet tudnák elvégezni. — A monoton munka tehát nem okoz gondot? — Ha a dolgozó tűi monotonnak érezné feladatát, nyugodtan átülhet a szalag másik pontjára. A munkásak jönnek ilyen kérésekkel, a bérszorzó miatt is. A csoport- vezető mindig engedélyezi a cserét. MUNKÁBAN AZ ÁCSOK Regiszteres Gyorsaság __ Hogyan szervezi a szalag a dolgozók munkáját? — kérdezem Bozsik László művezetőtől. — Előfordul, hogy a szervezetlenség miatt kellett gyorsabbá szervezni a munkát. A mi gyárunk a vállalat majdnem minden gyáregységével kooperál. Ha az együttműködésbe valamilyen hiba csúszik, akkor azt mi megérezzük. — Milyen gyorsan megy a szalag? — Az adott technológiai ütemidő szerint hajtják a szalagot. Ha elmaradunk a termeléssel, gyorsítani kell. A múlt év első két hónapjában nem volt alkatrész, kötögettek, olvastak az asszonyok, később behoztuk a hátrányt, naponta 20—30 készülékkel többet csináltunk, de ezt elsősorban nagyobb létszámmal értük el. — Mennyi idő alatt készül el egy telefon? — Az első munkafázistól a készülék ellenőrzéséig másfél óra telik el. Ha már jár a szalag, kétpercenként kerül le róla egy-egy telefon. Igaz, nem mindegyik felel meg a követelményeknek. műszakonként 15—20-at visszaad a meó. Oláh Magdolna regiszteres elmondja feladatát: — Jön a készülék, először megnézem, hogy a hívómű nem „csal”-e, Végigtárcsá- zom a számokat, s a műszeren ugyanannak a számnak kell kigyulladnia. Aztán belefújok a hallgatóba, megfigyelem, hallom-e a hangomat. Később a rugónyomás vizsgálata következik, fogóval igazítom a lemezeket, ezután kipróbálom a csengőt, megnézem, hogy nem hiány- zik-e csavar. Erre a műveletsorra is két perc jut. Oláh Magdolna egy éve ül ezen a poszton, októberben lesz négy éve, hogy a gyárban dolgozik. Nyolc osztály után ismerte meg a telefonokat, aztán már ő tanította be munkatársait. Havonta 1700 forintot keres. Szóval, a szalag jól szervezi az emberek munkáját Vagy, hogy a gyáregységve- zető terminológiáját használjuk: jód szervezik a szaiagot, s ezért jól megy a munka. Az eredmények is ezt igazolják: a Telefongyár nagykátai egysége tavaly 102,7 százalékos tervteljesítéssel zárta az évet, s így megpályázhatták a kiváló gyáregység kitüntető címet F. P. Szombaton délelőtt a géb lérthegyi felszabadulásig emlékműnél ünnepi külsőségeik között levonták a nemzeti lobogót és a nemzetközi mim- kásmozgalom vörös zászlaját Pest megye+még három Vasas-ifik vetélkedője A SZIM esztergomi maró- gépgyárában szombaton megkezdődött Pest, Békés, Csong- rád és Komárom megye vas- öntő-szakmunkástanulói- nak versenye. A 21 fiatal az első napon gyakorlatból vizsgázott, ma pedig a Technika Házában elméleti ismereteiről ad számot. A legjobbak az országos döntőbe kerülnek. Rajkó László és Molnár Ferenc nem ma kezdte ezt a szakmát. A fagyos, csúszós gerendákon te pontosan, bbrton- ságosan végzik munkájukat Gábor Viktor felvétele Emléktáblát avattak Rudas László szülőházán Emléktáblát lepleztek le szombaton Rudas Lászlónak, a KMP alapító tagjának sárvári szülőházán. A marxista—leninista ideológus 1885. február 21-én született a dunántúli kisváros Lenin utca 13. szám alatti házában. Az emléktáblára koszorút helyeztek az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács, a társadalmi szervezeteik és a Rudas László szakmunkásképző intézet képviselői. Az iparosodó Sárvár leendő munkásainak tanintézetében könyv- és dokumentumkiállítás nyűt a város szü- 1 lőttének munkásságáról Két perc A teremben mennek a szalagok, kétpercenként dudaszó hangzik, s a munkások előtt eggyel tovább döccen az alkatrészekkel teii tálca. Szalóki Györgyné a csatlakozók betétjét szereli: egy műanyag lapba három „fémlábat” helyez, három csavarral odaerősíti, aztán a „lábakba” még három kis csavart illeszt. Ezzel már kész Is az ő művelete. Négy-öt kész csatlakozó sorakozik asztalán, így sosem futhat ki a két percből. Egyébként egy csatlakozót úgy 30 másodperc alatt szerel össze. — Nem nagyon dicsekedhe- tem a fizetésemmel — mondja —, 1400—1500 forintot keresek. Más műveletekhez is értek, tudok burát szegecselni, A barátság albuma AISZB T-tagcsoport a SZIMFI-ben Pest megyében igazán nem nehéz meggyőző példákat találni a magyar és a szovjet nép őszinte barátságára, a helyi lakosság és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok katonáinak szoros kapcsolatára. A magyar—szovjet baráti estek bensőséges hangulata, a mind sűrűbben induló barátságvonatok, repülőgépek, a szovjet irodalmat népszerűsítő, Kell a jó könyv pályázat sikere — megannyi önmagáért beszélő bizonyíték. Visszatérő vendégek A ráckevei járást különösen úgy tartják számon, mint ahol a barátság erős szálai szövik át az ünnepeket és a hétköznapokat. Az évtizedes emlékek teszik-e, — azt, hogy az itt élők sosem felejtik el a fel- szabadulás első óráiban kenyeret osztó szovjet katonákat, és parancsnokaikat, akik a parasztoknak adták a németektől visszaszerzett lovakat, vagy az a gyakorlati tény, hogy a délszláv anyanyelvű lakosok kitűnően megértették egymást szovjet testvéreikkel —, ezt eldönteni nehéz volna, egy azonban bizonyos: talán nincs is olyan község, nagyüzem, termelőszövetkezet, iskola a járásban, amelynek ne lennének visszatérő szovjet vendégei, barátai. A Szerszámgépipari Művek Fejlesztési Intézetének (SZIM- FI) MSZBT-tagcsoportja elsőként alakult a járásban, 1971 augusztusában. Morvái András, a pártszervezet agit.-prop. felelőse így tájékoztat a tagcsoport tavalyi működéséről és további terveiről: — Intézetünk szerencsés helyzetben van: legalább tíz olyan szakember dolgozik ná- hmk, aki mérnöki diplomáját a Szovjetunió valamelyik egyetemén szerezte. Ezek az elvtársak nemcsak az orosz nyelvtudást hozták magukkal, hanem a szovjet nép iránti szeretetüket, megbecsülésüket is, s valamennyien odaadó aktivistái a barátság ápolását szolgáló MSZBT-tagcsoport- nak. — Dr. Pokorádi Árpád, a tagcsoport ügyvezető elnöke például épp úgy szovjet ösztöndíjas volt, mint igazgatónk, Portik Dobos Ferenc, vagy az elnökség több tagja: Horváth Sándor és Abel Vilmos, a hidraulikus szakosztály osztályvezetője, illetve csoportvezetője, és Havasi Gábor, a villamos szakosztály osztályvezetője. A cselekvés tervei Hímzett, nyersvászon kötésű albumot mutat, s így folytatja: — A barátság akkor gyümölcsöző igazán, ha tettekben nyilvánul meg. A tettekhez — a cselekvéshez — pedig nem árt tervet készíteni. Nos, ilyen programot rejt magában ez az album: egy 1972-ben költött baráti szerződést. Az albumban — magyarul és oroszul — ez áll: „Megállapodás: Az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet hadsereg ... egysége és a SZIMF1 gazdasági vezetése, valamint társadalmi szervei, a magyar—szovjet barátság elmélyítése, népeink gazdasági eredményeinek, kultúrájának kölcsönös megismerése, az alakulat és az intézet dolgozói közötti baráti kapcsolat kiépítése érdekében az alábbi közös feladatokat vál. látják...” És itt következik az öt pontból álló program; budapesti városnézéssel, amihez autóbuszt, tolmácsot és kísérőt az Intézet biztosított a szovjet katonáknak, színházlátogatással, közösen rendezett ünnepségekkel, baráti találkozókkal. — Ez volt a terv; — a valóság pedig ennél is gazdagabb. Szovjet barátaink meghívtak bennünket a légierő napján — augusztus 19-én — tartott ünnepségükre. KlSZ-szerveze- tünk képviselői — természetesen — azonnal összebarátkoztak a komszomolistákkal. A szovjet katonafiatalok sportmérkőzéseket javasolták, s a mieink elfogadták. Négy sportágban — asztalitenisz, labdarúgás, sakk és kézilabda — mérték össze tudásukat eddig a fiatalok. A mérkőzések baráti, sportszerű légköre további folytatást, a sportbarátság elmélyítését ígéri. Ugyanezen az ünnepségen az alakulat parancsnoka szuperszónikus re- pülőgépmodellel ajándékozott meg bennünket. Viszonzásul a Szovjetunió fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségünkön egyik szerszámgépünk modelljét adtuk át nekik. * Csak a határidőt... — Közben kialakultak a kulturális együttműködés feltételei Is. A szovjet emberek muzikalitása, a katona-kórusok és néptánccsoportok művészi színvonala nem szorul bizonyításra. Intézetünk dolgozóinak tavaly november 7-én alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy az alakulat művészegyüttesének csak a hírneve kisebb az Alekszandrov Kórusénál, tudása semmiképpen. A KISZ- eseinkkel rendezett közös műsorukat mindannyian szívesen „prolongáljuk” ez évre is. Éppúgy, mint a kölcsönös látogatásokat, városnézéseket, baráti találkozókat. — Röviden: a tavaly költött baráti szerződéssel nem lesz sok gondunk; csak a határidőt kell kijavítanunk 1973 végéig. Erre rövidesen sor kerül. ny. é. Egy munkaóra T öbb mércét használnak annak figyelemmel kísérésére, miként változik egy üzemben, iparágban, iparcsoportban a termelés. E mércék közül emeljük ki most azt, amelynek szerepe fokozatosan növekszik, s még inkább jelentőssé válik a következő esztendőkben. Ez az egy munkásórára jutó termelés, finomabb, érzékenyebb az egy foglalkoztatottra jutó termelés néven ismert mutatónál. Anélkül, hogy belebonyolódnánk e mérce mibenlétének taglalásába, állapítsuk meg: mivel a megye gyáraiban, vállalatainál a munkáslétszám — immár évek óta — csökken vagy változatlan, a termelés viszont erőteljesen növekszik, az egy munkásórára jutó termékmennyiség is bővül. A létszámra alapozott termelésfejlesztés 1968-ban érte el a csúcsot: 137 millió órát teljesítettek a megye szocialista iparában dolgozó munkások, majd e meny- nyiség — h 44 órás munkahét bevezetésével, a mun- kásállomány csökkenésével — folyamatosan apadt, s napjainkban már több mint tízmillió órával kevesebb. Természetesen nem valami varázslat segítette a Dunamenti Hőerőmű Vállalatot, a Csepel Autógyárat, a Forte Fotokémiai Iparvállalatot, a Nagykőrösi Konzervgyárat — csupán négyet kiemelve a kínálkozó példák közül — abban, hogy kisebb vagy változatlan létszámmal a korábbinál jóval nagyobb termelési értéket érjen el. Ha f,varázslat” volt a dologban, akkor azt köznapian műszaki fejlesztésnek, technikai, technológiai korszerűsítésnek kell neveznünk, így egyebek között a Duna- menti Hőerőmű Vállalatnál a javítási, karbantartási gépállások mérséklésével, a Csepel Autógyárban az önjáró fenékvázak termelésének fokozásával, a Forte Fotokémiai Iparvállalatnál szervezési Intézkedésekkel, a Nagykőrösi Konzervgyárban a tervszerű rekonstrukcióval és a termékszerkezet fokozatos átalakításával sikerült elérni, hogy a munkaidőalap ugyan nem bővült, de a termelés növekedett. M iért érdekes, miért fontos ez? Azért, mert az évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a munkaerőforrások a megyében lényegében kiapadlak, a foglalkoztatottak száma jelentősebben nem növekedett egyetlen iparterületen sem, s ez az irányzat még erőteljesebb lesz a további esztendőkben Gyakorlatilag arról van szó, hogy a következő tíz-tizenöt évben — a népesedési adatok ismeretében — az iparnak a termelés növekedését a termelékenység emelésével, az egy munkásárára jutó termék- mennyiség, termelési érték bővítésével kell megoldania, mert az utánpótlásból, jobb esetben is, csupán annyira futja, hogy a nyugdíjba kerülőket pótolják. Rosszabb esetben még eny- nyire sem, hiszen fokozatosan előtérbe kerülnek más, ún. infrastrukturális területek, a kereskedelem, a szállítás, az egészségügy, oktatás stb. Aki tehát talpon akar maradni — s melyik ipari üzem nem akar?! —, annak fejlesztenie kell. Nem a létszámot, hanem az egyéb termelési feltételeket. Ez olyan természetesnek tűnik, hogy szót sem kell vesztegetni rá. Vagy mégsem? Hiszen elég végigolvasni a lapok hirdetésoldalait, az álláskínálást, a munkaerőkeresést, elég, ha leírom, hogy minden évben, így az idén is a megye ipari üzemei kétszer, két és félszer annyi szakmunkástanuló fölvételét remélik, mint amennyi valójában sikeredik, s rá kell jönni, hogy mindez a közgondoíkozás- ban nem is olyan természetes. Napjainkban az ipari foglalkoztatottak, s különösen a munkásfelvétel esetében nem azon múlik az elképzelések valóra váltása, hogy az üzem, a vállalat mit akar vagy nem akar tenni, hanem azon: mit tehet. Mit engednek meg a tényleges körülmények, mire adnak módot a feltételek. S ha végre valahára e több éve létező tény elfogadásra talál, akkor majd nem számít kivételnek 'az olyan munkahely, mint — előző példáink egyikére visszatérve — a Nagykőrösi Konzervgyár, ahol esztendők óta nem ringatnak teljesíthetetlen létszámterveket, hanem reálisan a szakmunkás-utánpótlást mérik fél, s tesznek is azért, hogy meglegyen. w gy, ilyen okok miatt: I növekszik rohamosan a teljesített munkásórák jelentősége, ám épp>en ezért kell nagyobb figyelmet kapnia annak, hogy a teljesített órán belül mi történik, s mi nem? Mert igaz, általában emelkedik az egy munkásórára jutó termelés, de nagyon sokszor ennek töredéke csupán a tényleges új érték — azaz a nettó termelés —, a többit az anyagárak s más költségek emelkedése adja kL Egy munkaóra alatt erősen különböző értékeket hozhat létre az ember s a gép, mintegy figyelmeztetve: nem azon van a hangsúly, hogy ez az érték mennyi, hanem azon, az el- érhetőből, a lehetségesből mennyi valósult meg. Ez utóbbira kell választ adnia az üzem- és munkaszervezési intézkedési terveknek, szoros összefüggést vonva a legnagyobb — a teljes termelési érték — és a legkisebb — az egy órára jutó termelés — között. Mert most, a vállalati mérlegek elkészültekor minden ösz- szefoglaló tény, adat mögött végső soron az áll, ami egy óra, sok ezerszer egy óra alatt történt. S ezért meghökkentő, hogy a vállalatok nagyobb részénél még ma is erre jut a legkevesebb figyelem. Mészáros Ottó « é 1 4 Zászlólevonás a Gellér hegyen
