Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-11 / 8. szám

1973. JANIT AR 11.. CSÜTÖRTÖK Sakksiker Az új év első szép sikerét a sakkozók könyvelhetik el. Az olaszországi Reggio Emíliában befejeződött nemzetközi ver­senyen három sakkozó szer­zett hét pontot, köztük a Ber­ger—Sonnebom-rendszer Len­gyel Levente javára döntött a bolgár Popovval és a Fülöp- szigeti Torreval szemben. A 4-76- helyen is azonos pont­számú (6) versenyzők végez­tek, sorrendben, Ghirdau (ro­mán), Cobo (kubai) és Bisquier (amerikai). Kosárlabdatorna Varsóban Január 12 és 16 között ismét megrendezik — 14. alkalom­mal — a hagyományos nem­zetközi kosárlabdatomát Varsó felszabadulásának tiszteletére. A nemzetközi évadnyitón há­rom hazai együttes (Polónia, AZS, Legia) mellett Budapest, Bukarest, Moszkva, Prága és Szófia egy-egy klubcsapata szerepel. A magyar színeket a Ganz-MÁVAG együttese kép­viseli. A rendezők a budapes­tieket a B-csoportba sorolták Szófia, a Legia és az AZS csa­pata mellé. Az új év első napjai A pingpongozok Havat váró sízők Egyre jobban mozgásba len­dül a sportgépezet. Vajon ho­gyan teltek el az új év első napjai, s mi a következő idő­szak programja, erről beszél­gettünk a megyei sporttanács­nál. A nagyobb szövetségek már megtartották, illetve e héten tartják első összejövetelüket. Ezek sorába tartozik az atléti­ka, asztalitenisz, birkózás, labdarúgás, kézilabda, kosár­labda, természetjárás és a sí. A birkózók mai elnökségi ülé­sén az elmúlt esztendő szak­mai munkájának értékelése mellett az idei feladatokról is szó esik. Ugyancsak most lesz a ter­mészetbarát szövetség első elnökségi ülése, amelyen a február 18-i szak­osztályvezetői értekezlet napi­rendjét állítják össze, s termé­EVROL EVRE FELJEBB A Kossuth KFSE kézilabdázóiról Dunakeszin, a kézilabda-te­remtornán új színfoltot jelen­tett a Kossuth KFSE csapata. Egy győzelemmel és egy ve­reséggel mutatkoztak be. A szakosztály 1969-ben alakult Budapesten, akkor, amikor a főiskola központja még a fő­városban volt. Köbölkuti An­tal edző szervezte a csapatot, amely évről évre előrelépett. A kerületi összevont bajnok­ság után a budapesti II. osz­tály, majd az I. osztály kö­vetkezett, ahol tavaly sike­rült megkapaszkodniuk. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola növendékei alkotják a gárdát, amelynek otthona már Szentendrén van. Idén is a Bp. I. osztályban szerepel­nek, holott helyesebb volna, ha az egyesület „hovatartozá­sa alapján” a Pest megyei bajnokságban indulnának. Ti­zenhat-tizennyolc játékos jut szóhoz. Gondot jelent a fluk­tuáció, a főiskolát végzettek távozása és az újak bekapcso­lása. Legtöbben kézilabdás múlt­tal kapcsolódtak be a szakosz­tályba, így Anderkó István, a csapat egyik legmagasabb játé­kosa, Tiszaföldváron, Pav- lovics pedig a Magyar Kábel NB Il-es csapatában játszott. Százkilencven centis magassá­gával kiemelkedik az együt­tesből Kertész László. A régi játékosok közül néhányan ma­gasabb osztályú együtteshez kerültek, így Puskás László és Sárhegyi Antal az NB I-es Újpesti Dózsához, Mádai Lász­ló kapus pedig az utánpótlás­válogatott mezét is magára öl­tötte. Több erőpróba szólítja pá­lyára a Kossuth KFSE gárdá­ját. A dunakeszi teremtorna befejeztével Budakalászon a hagyományos április 4-i fel- szabadulási tornán vesznek részt. Szegeden a pedagógus- jelöltek bajnokságán indul­nak, s ott lesznek a főiskolás­bajnokságon is, amelyen 1970- ben és 71-ben jól megállták helyüket, a harmadik helyen végeztek. Természetesen a műsoruk elengedhetetlen ré­sze a bajnokság. Molnár vagy Lotaller? FŐPRÓBA A VB ELŐTT Prágához közel, Vlasimban rendezik január 27—29 között a csehszlovák nemzetközi asz­talitenisz-bajnokságot, amely a sportág legnagyobb sereg­szemléjének ígérkezik a sza­rajevói világbajnokság előtt. A háromnapos találkozón ti­zennyolc ország legjobbjai in­dulnak, s az előjelek szerint a mezőnyből egyetlen neves európai játékos sem hiány­zik. Tengerentúli vendégei is lesznek a versenynek: Kuba válogatottja, s ugyancsak ne­vezték a Koreai NDK játéko­sait. A magyar válogatottban egy hely még kérdéses: Molnár, vagy Lotaller lesz a női csa­pat harmadik résztvevője Kis­házi és Magos mellett. A fér­fiak: Jónyer, Klampár, Ger­gely és Börzsey. Atlétika fedett pályán A hét végén az Egyesült Ál­lamokban megkezdődik a 24 nagy versenyből álló nemzet­közi fedettpályás atlétikai idény. Egymást követik a je­lentős események, majd feb­ruár 23-án New Yorkban ke­rül sor az Egyesült Államok terembainokságára. Ez a ver­seny válogató a március 16-i richmondi Egyesült Államok— Szovjetunió fedettpályás ver­senyre, amelyről sok nagy amerikai világhíresség hiá­nyozni fog. Egyrészt azért, mert több olimpiai bajnok és világcsúcs­tartó, így Jim Ryun, Lee Evans, Bob Seagren és Randy Matson profi szerződést írt alá, másrészt pedig több támoga­tást és önállóságot követelve jelenleg többen harcban állnak az amerikai atlétika vezetői­vel. szetesen ők is megvitatják az idei tennivalókat. A kézilabdázók voltak a legfrissebbek, hiszen e sport­ág mérkőzései nyitották meg az idei megyei eseménysoroza­tot. Minit ismeretes, a hét vé­gén kezdődött el a Dunakeszi Vasutas Sportcsarnokban a te­remtorna a Dunakanyar Ku­páért. A hét végén az asztaliteniszezők is be­állnak a sorba, vasárnap Cegléden rendezik a megyei felnőtt egyéni bajnok­ságot, amelyet járási előcsatá- rozások vezettek be. A sízők eddigi programját keresztül­húzta a hószegéhy tél. Január 6—7-re írták ki az úttörő-olim­pia megyei döntőjét, amelyet jövő héit közepére halasztot­tak. A meteorológiai előrejel­zés még a múlt héten január 9 és 14 között havazást jósolt. A szövetség vezetői, s a sport­ág hívei remélik, hogy a prog­nózis beválik, hiszen a ver­senynaptár szerint egymást követik a síversenyek. Január 14—16 között például a hagyo­mányos háromnapos Dunaka­nyar Kupa viadal szólítja Do­bogókőre a versenyzőket. Nem érdektelen megemlíte­ni, hogy megyénkben 25 szövetség működik, s a megye TS-apparátusának tagjai általában 3—4 szövetsé­get patronálnak. Segítik a program elkészítését, a verse­nyek lebonyolítását, s emellett a munkafeltételekről is gon­doskodnak. Pénteken és szombaton a megyei apparátus tagjai, vala­mint a járási vezetők Ceglé­den tartják idei első megbe­szélésüket, amelyen az idei feladatok szerepelnek napi­renden. Megtörtént az egyesületi tá­mogatás felosztása, s ez 200 ezer forinttal növekedett az elmúlt évhez viszonyítva. A meo-ve 27 jelentősebb egyesület fenntartásához járul hozzá. A támogatás 30 ezer forinttól 250 ezer forintig terjed. A já­rások 30 sportkört, 2—3 szak­osztállyal működő klubot do­tálnak. A középfokú iskolai sportkörök sem maradnak ki a sorból, átlagban 8 ezer forin­tot kapnak, a maximumot a 20 ezer forintos támogatás je­lenti. Egyébként összesen kétmil­lió 200 ezer forintot fordíta­nak a már fent említett sport­körök támogatására. Termé­szetesen ehhez jön még az az összeg, amelyet a különböző bázisszervek adnak az egyesü­leteknek. Most küldik ki a sportkö­röknek azt a „kérdőívet”, amelyen a klubok 1972. évi gazdálkodásáról, tervtelje­sítésükről számolnak be, s emellett idei költségvetésüket is feltüntetik. Azok az egyesü­letek, amelyek több mint 250 ezer forinttal gazdálkodnak — valamint a négy kiemelt klub — kék színű, a többiek piros színű nyomtatványt kapnak. A kékből egy tucatot küldtek ki, ugyanis a megye 270 sport­körének zöme a kis egyesüle­tek sorába tartozik. Kaucsuklahdás négy évtized EMLÉKEZIK A JUBILÁNS Ritka jubileumot ünnepel dr. Lakatos György, a világhí­rű magyar asztalitenisz-szak­ember: 25 éve tölt be funkciót a sportág nemzetközi szerveze­teiben. Jelenleg a nemzetközi szövetségnek és az Európai Uniónak elnökségi tagja, egy- egy bizottság vezetője, műkö­déséhez sok fontos javaslat ki­dolgozása is fűződik. A sport­ágban eltöltött évtizedekről, a világ asztaliteniszsportjának helyzetéről beszélgettünk La­katos Györggyel. — Játékoskoromat is beszá­mítva pontosan 40 évet töltöt­tem el eddig a sportágban, amelyről nem is tudnék le­mondani — mondta. — Átél­tem az asztalitenisz „forradal­mi korszakát”, a sportágban bekövetkezett óriási változáso­kat, a játék átalakulását, új ütők alkalmazását, új szabá­lyok bevezetését. Bevallom, annak idején nem is hittem, hogy a pingpongozásból vala­ha ilyen magas színvonalú sportág lesz. Lakatos György véleményé­nek, szavainak mindig „súlya” van a nemzetközi tanácskozá­sokon; egyik apostola volt az Európai Unió megalapításának. Érdekes a megjegyzése, hogy miként látja a sportág jövőjét: — Ha maximumot lehet megállapítani az asztalitenisz­ben, akkor azt mondhatom, hogy a férfiak már közel jár­Sportlövő randevú Négyszázan az országos bajnokságon Péntektől vasárnapig a szombathelyi művelődési sportházban a Magyar Sport­lövő Szövetség, az MHSZ Vas megyei vezetősége és a Vas megyei Sportlövő Szövetség rendezésében kerül sor az or­szágos légfegyveres bajnokság­ra. A felnőtt, a junior, az ifjú­sági, a serdülő és a női légpus­ka, valamint légpisztoly szá­mokban több mint 400 ver­senyző — köztük Pest me­gyeiek — küzd az egyéni és csapatbajnoíki címekért. nak hozzá. De ugyanez nem áll a nőkre, akik még sokat fej­lődhetnek. Javíthatják játéku­kat, gyorsabbá, színesebbé te­hetik. Vonatkozik ez az euró­pai és ázsiai sportolókra is. Négy évtized alatt látta a világnagyságok egész sorát. Kiket tart az eddigi legna­gyobb egyéniségeknek? — Rangsort nem lehet és nem is tudnék felállítani, de ha választanom kell; Barna Viktor, Sidó, Ogimura és Can Ce-tung, illetve Mednyánszky Mária, Farkas Gizi, Bozeanu és Matsuzaki voltak a legkivá­lóbbak. A maiak között még nincs teljesen kiforrott egyéni­ség. Tizenkét világ- és hét Euró- pa-bajnokságon működött köz­re, mire emlékszik vissza a legszívesebben ? — Az 1949-es stockholmi vi­lágbajnokságra, amikor hét számból négyet megnyertünk, közte a férfi csapatversenyt is; továbbá a két év előtti nagoyai versenyre, amelyen óriási meglepetésre Jónyer és Klam­pár első lett a párosban. Ez engem is legalább annyira .meglepett, mint az egész sportvilágot. És a legkellemetlenebb em­lék? — Ez nem versenyhez fűző­dik, hanem több évhez — vá­laszolta —, a hatvanas évek elején a magyar asztalitenisz­sport elég mélypontra jutott, s az akkor nagy csalódás volt számomra. — Most milyennek látja a hazai erőviszonyokat? — Feltétlenül biztatónak. Nemcfak azért, mert szép számmal akadnak tehetséges fiatalok, hanem az edzők, a szakvezetők sem „ijednek meg” az „új” alkalmazásától. Kezdeményeznek és ha kell, átveszik a külföldi tapasztala­tokat. Bérezik Zoltán edzői példája azt mutatja, hogy aka­rással, szorgalommal sok min­den elérhető. APROHIRDETESEK Felvételre kétesünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat. gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, csőszerelő, bádogos, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály, Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149 — 027. A Százhalombatta Vá­rosi Tanács VB. Költ­ségvetési üzeme mű­szaki vezetői állás betöltésére pályázatot hirdet, építőipari tech­nikumi végzettség 4- 5 év gyakorlat vagy építészmérnöki vég­zettség szükséges. Je­lentkezés önéletrajz beküldésével vagy személyesen a hiva­tali helyiségben. ______ A Vecsési Ruházati Szövetkezet, Vecsés. Somogyi Bacsó u. 31 /a., felvételre keres gyakorlattal rendelke­ző gyors- és gépíró­nőt és személygépko csira gépkocsivezetőt. Gépipari vállalat felvételre keres: program­osztályvezetőt, önálló elemző közgazdászokat, önálló technológusokat, normatechnologu- sokat, szerszám­szerkesztőket, fejlesztő mérnököt es technikusokat, tervelőadót, szakképzett kovácsüzemi művezetőt, gyakorlattal rendelkező radiológust, gyors- és gépírót. . Budakömyék 5163” jeligére, a Felszabadulás téri hirdetőbe. Buda-környéki Vízi Társulat felvesz köz­ponti pénztárost, bér­elszámolót, körzeti fő­gépészt (mélyépítő- ipari gépekhez), lehe­tőleg saját személy- gépkocsival rendelke­zőt. Fizetés kollektív szerződés szerint/ Je­lentkezés a társulat el­nökénél. Budapest XI.. Szabados Sándor u. 147. Telefon: 252— 475. A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem felvesz asztalos, té­nyező mázoló. laka­tos. villanyszerelő, szak- és betanított munkásokat, férfi se­gédmunkásokat. Je­lentkezés: Dunakeszi. Gyártelep. MÁV Jár­műjavító Üzem mun­kaügyi osztály. Vállalat k ö z ület t ől venne Du na-parti telket 400—1000 négyszögölig üresen, vagy rajta levő üdülővel. Válaszokat „Vízparti nyaralás 5636” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem Központi Irattárának rendezésére és meg­szervezésére szak­képzett irattárost ke­res. Jelentkezési fel­tétel: érettségi és irat­tárosa képesítés, vala­mint erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Bővebb felvilágosítást az egyetem személy­zeti osztálya ad. A Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szen­tendrei Gyára. Szen­tendre, Dózsa György út 20. azonnali be­lépéssel felvesz több éves gyakorlattal ren­delkező gép-gyorsírót. Jelentkezés a sze­mélyzeti osztályon. A KÖZGÉP 2. számú Gyára villanyszerelő­ket keres felvételre­Jelentkezni lehet: Cegléd, XIV., Külső Kátai út 35/a. sz. A szentendrei Matiász János Mg. Tsz. ba­romfifeldolgozó üze­me felvesz: női és iérfi munkaerőket jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a tsz-irodában. Szent­endre, Rózsa utca 21. Most érdemes felkeresni a Vili., Bacsó Béla u. 49. sz. alatti BEMUTATÓTERMET Böbe, Bajkál, Barbara lakószobák, M-típusú bútorok és gyermekbútorok kaphatók. Nyitva: hétköznap 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 15 óráig. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN Bádogos, kőműves, víz- és fűtésszerelő, asztalos, ács, burkoló, festő, parkettás, tetőfedő, villanyszerelő, vasbetonszerelő, lakatos, könnyűgépkezelő SZAKMUNKASOKAT, GÉPKOCSIVEZETŐKET, BETANÍTOTT MUNKASOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT (16. életévüket betöltött fiúkat is), RAKODÓKAT, KUBIKOSOKAT azonnal felveszünk Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS” KTSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. i t l A

Next

/
Thumbnails
Contents