Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-17 / 13. szám
Szocialista országok külüggmiaisziereiaek tanácskozása PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■ Január Í3—16-án Moszkvában értekezletet tartottak a Bolgár Népközt ársasá g. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külügyminiszterei. Az egység és barátság légkörében megtartott tanácskozáson megvitatták az európai biztonsággal és mindazokkal a lépésekkel összefüggő kérdéseket, amelyekről az érdekelt államok véleménycserét folytatnak. Leonyid Bnezsnyev, azSZKP Központi Bizottságának főtitkára január 16-án a Kremlben fogadta Petr Mladenovot, a Bolgár Népköztársaság, Bohus- lav Chnoupeket, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, A többlet: 5 százalék Télen is építenek Az eddigi enyhe idő kedvezett az építőiparnak. Megfelelő tervezéssel és szervezéssel sok helyütt elérték, hogy a téli építőipari munka már nem a meteorológia függvénye. A fagyszabadság gyakorlatilag a legtöbb helyen már megszűnt. Decemberben és januárban egyaránt új lakótelepeket és ipari létesítményeket adtak át. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat a múlt év decemberében adta át a váci Földvári úti lakótelep C/8-as épületét — mintegy száznyolc lakást. Befejeződtek a szentendrei Rózsakért lakótelep munkálatai, valamint átadásra került a Csepel Fémművek- nek tízmillió forintos beruházással épített fatárolója is. Molnár Frigyes mérnököt, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat programozási és tervezési csoportvezetőjét a téli munka hatékonyságáról kérdeztük. — A télre tavaly szeptemberben külön termelési tervet készítettünk. E terv szerint biztosított a vállalat folyamatos termelése és a dolgozók teljes foglalkoztatása. A teljesítési intézkedéseket a hőmérsékletnek megfelelően három csoportba ősz tottuk: —5 C-fok, —10 C-fok. és —15 C-fok alatti határokra. A terv készítésénél munkahelyenként figyelembe vettük az adott hőmérséklet melletti optimális munkát, valamint a vállalat hőtermelő gépeinek számát, s azok állapotát. — A téliesítés mértékét 5 százalékra terveztük, vagyis számításaink szerint minden száz forint termelési érték előállításához öt forint téliesítési többlel- költség-rál'ordítás szükséges. A többletköltségek és a várható termelési eredmények összehasonlítása alapján döntöttünk a téliesítésről. Ettől az elvtől csupán a kormány által kiemelt beruházások, a szerződés szabta határidők betartása, vagy lakásátadások esetében tértünk el. Űj hőtermelő gépeket állítottunk be, é6 szorítottuk az ellenőrzéseket. Októbertől két munkatársunk hetenté ellenőrzi a munkahelyeket és a tervek pontos betartását. Tmk-üze- münk műhelykocsija állandó ügyeletet tart, a kisebb javításokat a helyszínen elvégzik. G. A. Az évszaknak megfelelően alakult az időjárás: országszerte megkezdődött a havazás. A lehullott hó mennyisége kedden nem okozott fennakadást a közlekedésben. A MÁV illetékesei elmondották, hogy a vonatok menetrend szerint közlekednek, zavartalan a forgalom. A vasúti közlekedést nem éri váratlanul a nagyobb havazás sem: a hóekék, a hókotró gépek és a válíóíisztítók készenlétben állnak. A Volán 20 számú Vállalatnál (MÁVAUT) megtudtuk, hogy a távolsági buszon és a i munkásszállító helyközi járatok néhány percet késtek csupán, mert vezetőik — a csúszós úton — óvatosabban közieked- j nek. A 22-es budakeszi járat J mindkét végállomásán érdeklődtünk: a gépkocsivezetőkelé- ' gedettek^az útviszonyokkal, a KPM Közúti Igazgatóságának gépei rendszeresen takarítják, sózzák az utakat. Az útügyelet szerint Pest megyében ötven gép dolgozik, őrjáratos kocsik figyelik az utakat, s rövid időn belül ott teremnek a szórógépek, a hóekék, a rakodók, ahol kell. A hó vastagsága a Dobogókő felé tartó 10-es főúton elérte á 4—5 centimétert, de ez még nem akadályozza a forgalmat. Az utak csúszóssága következtében kedd reggel halálos kimenetelű baleset történt Pest megyében. Az M 1 -es úton, a törökbálinti elágazásnál, a síkos úton megcsúszott Nagy István harmincnégy éves törökbálinti villanyszerelő IS 31—70-es rendszámú gépkocsijával, s átvágódott az littest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szembe jövő YD 12—06-os rendszámú teherautóval. A baleset következtében Nagy István életét vesztette. S. I. Stefan Olsrowskit, a Lengyel Népköztársaság, Péter Jánost, a Magyar Népköztársaság, Otto Winzert, a Német Demokratikus Köztársaság és George Macovescut, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterét, akik a Bolgár Nép- köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió külügyminiszterének értekezletére érkeztek Moszkvába. Leonyid Brezsnyev és a külügyminiszterek meleg, baráti beszélgetést folytattak a szocialista országoknak a nemzetközi színtéren való együttműködése továbbfejlesztéséről, egyebek között az európai béke és biztonság megerősítéséről. A beszélgetésben részt vett Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. Andrej Gromikó, a Szovjetunió külügyminisztere kedden villásreggelit adott a szocialista országok külügyminisztereinek tanácskozásán részt vett külügyminiscterék tiszteletére. Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese és más hivatalos szovjet személyiségek, a hat szocialista orscág küldöttségének tagjai, valamint nagykövetségének vezetői és munkatársai vettek részt a villásreggelm. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM ARA 80 FILLER 1973. JANUÁR 17., SZERDA G héten Kissinger nem utazik Párizsba Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője kedden kijelentette, hogy Nixon elnök nem készül nyilvánosan foglalkozni ezen a héten a vietnami rendezésről folytatott párizsi tárgyalások fejleményeivel. Az elnök sajtóit!tikára azt is közölte, hogy — minden ellenkező értelmű „értesüléssel” ellentétben — dr. Kissinger nem utazik ezen a héten Párizsba. A scóvivö végül nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a hírt, hogy az elnök beiktatását megelőző napon, pénteken, Washington és Saigon Dél-Vietnamra vonatkozó „egyoldalú tűzszünetet” készül bejelenteni. Mint hírügynökségek megállapítják, a Fehér Ház ezzel a bejelentéssel tulajdonképpen kizárta egy vietnami tűzszüneti egyezmény létrejöttének lehetőségét Nixon szombati elnöki beiktatása előtt. Több mint hatórás tanácskozás után, délután Párizs egyik külvárosában véget ért az észak-vietnami—amerikai szakértők keddi találkozója. A diplomáciai, jogi és nyelvi szakértők megállapodtak abban, hogy megbeszéléseiket szerdán délelőtt folytatják. (Kommentárunk a 2. oldalon.) A Luna-21 leszállt a Holdra t Az égitest felszínére gördült a Lunohod-2 ' fÄlSMl ■■V.vWv A holdtérkép azt a helyet mutatja, ahol a Luna—21. szovjet automatikus űrállomás a Hold felszínére tette a Lunohod—2. holdjárműveA Luna—21 szovjet űrállomás kedden simán leszállt a Erősen felhős idő, többfelé havazás, néhány helyen havas eső, ónos eső. Megélénkülő, helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 0, minusz 3 tok között. A Duna vízállása Budapesten 92 centiméter. A Dél-Pest megyei Mező- gazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége kedden megtartott ceglédi küldöttközgyűlésén az elmúlj évi munkáról és az idei év célkitűzéseiről tárgyaltak. A tanácskozáson megjelent Kusza Béla, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, ott voltak a területi- i leg illetékes pártbizottságok és tanácsok képviselői is. Az elnökség beszámolóját az 1972-ben végzett munkáról Győré Sándor, a szövetség elnöke terjesztette elő. Elmondotta, hogy a tagszövetkezetek eredményes évet zárnak. Szervezetileg és gazdaságilag felkészültek az új évre, javult a gazdálkodás és a vezetés színvonala. A területi tsz-szövetség múlt évi tevékenysége során sok segítséget nyújtott a termelő- szövetkezeteknek. Feltárta a problémákat, folytatta az érdekképviseleti munkát. Jó kapcsolatokat tartott fenn a pártbizottságokkal és a tanácsokkal, kölcsönös együttműA hegyi úton is zavartalan ul jár a 22-es. Gábor Viktor felvétele ködést épített ki a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsával. A termelésiejleszilés célkitűzései között külön foglalkoztak a szarvasmarha- tenyésztés kérdéseivel, csoportos megbeszéld t tartottak az érdekelt szakemberekkel. Kiemelt témaként szerepelt a kukoricatermesztés, a zöldség- termesztés fejlesztése. Az ügyintéző apparátus munkáját hátrányosan befolyásolta a munkatársak sűrű cserélődése. A létszámhiány rányomta bélyegét a titkárság munkájára. A tagszövetkezetek és az elnökség kapcsolata a korábbinál rendszeresebb, a személyes találkozások, megbeszélések gyakoribbak, a téeszek informálását azonban gyorsabbá kell tenni a jövőben. Az áruforgalom területén érvényre kell jutnia az egy mással kereskedő partnerek egyenlőségének; az eladott termények vételára késedelem nélkül kerüljön a téeszek számlájára. A MEZÖKÖV, amelynek 25 gazdaság a tagja, 18 millió forint árut forgalmazott. Hasznos kezdeményezés' az elfekvő gépalkatrészek értékesítése, a gépek és növényvédő szerek beszerzése. A Szövetség revizori csoportja hasznos munkát végez a gazdaságokban. Jól kiegészíti a szövetkezetek belső ellenőrzését, de ezeket a vizsgálatokat még gördülékenyebben kell folytatni. A szövetség keretében működő agrokémiai laboratórium — a közös gazdaságok felkérésére — 42 ezer holdon végzett talajvizsgálatot és több mint 200 takarmánymintát elemzett. Győré Sándor a továbbiakban 1973 célkitűzéseit körvonalazta. Elmondotta, hogy a növénytermesztés területén a kukorica és a zöldségfélék termésátlagának emelése a cél, az állattenyésztésben a szarvasmarhatartás gazdaságosságának fokozása a feladat. Még nagyobb szükség van az erőforrások jó kihasználására, a tartalékok feltárására cs a vezetés színvonalának emelésére, a termelékenység növelésére. A gazdálkodás biztonságának fokozására nagy figyelmet kell fordítani. Benkó József, az ellenőrző bizottság elnöke arról -beszélt, hogy a területi szövetség gazdálkodása általában megfelelt a kívánalmaknak. Kovács Gyuláné a nőbizottság tevékenységéről adott számot. Kusza Béla azt hangsúlyozta, hogy a szövetkezeti mozgalom az elmúlt évben is előbbre lépett a megyében. Felhívta a tsz-vezetők figyelmét. hogy a most készülő mérleg mindenhol hűen tükrözze a meglevő állapotokat. Örsi Edit, a TOT elnökségének tagja, a nők helyzetével foglalkozott. A küldöttközgyűlés tartalmas vita után jóváhagyta a beterjesztett jelentéseket. T. T. Hold felszínére és eljuttatta oda a Lunohod—2 jelzésű holdkocsit. A jármű segítségével folytatják az égitest felületének kutatását, amelyet a Lunohod—1 kezdett meg. Az új holdj ármű súlya 840 kilogramm. Magyar idő szerint keddea hajnali 4.14 órakor a holdjármű egy kis felvonóhídon legördült a Hold felszínéra Amikor megindult az égitest felszínén, a földi ellenőrző központban megvizsgálták^ a jármű futóművét és irányító- berendezését. A televízió képernyőjén megjelent a leszállófokozat és a Hold környező felületének egy része. A Lunohod—2 január 18-ig a leszállás helyén marad. Ez alatt az idó alatt a járművöm elhelyezett kémiai energiaforrásokat napfényelemek segítségével, újra feltöltik. Ezt követően a holdkocsi folytatja kitűzött programjának megvalósítását. Az önjáró holdlabora tórium folytatja a Hold felszínének kutatását, amelyet elődje, a Luna—17 által holdra juttatott Lunohod—1 kezdett meg. A szovjet fővárosban a Luna—21 sikeres leszállásának híre nagy érdeklődést keltett. Általános vélemény szerint a most kezdődött kísérlet a szovjet holdprogram legbonyolultabb expedíciói közé tartozik. A Lunohod—1 annak idején tizenegy holdnappalon kérész, tül, vagyis több mint tíz hónapig megbízhatóan működött a Hold felszínén és több mint húszezer fényképet és számtalan mérési adatot juttatott a Földre. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Pod- gornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Alekszej Koszigdn, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság - Elnöki Tanácsa elnökének és Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulója alkalmából küldött üdvözletekért és jókívánságokért. Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere ugyancsak táviratban fejezte ki köszönetét Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének az évforduló alkalmából küldött jókívánságokért. Magyar szakszervezeti delegáció utazott kedden a Szovjetunióba — Virizlaá Gyulának, a SZOT titkárának vezetésével —hogy részt vegyen a szovjet szakszervezetek le- ningrádi kulturális szimpo- zionján. « Tsz-szcvetségi kiildittgyűlós Cegléden Egyenlőség a vállalatokkal Felkészülten várták Nem okoz gondot a hó