Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-30 / 306. szám
Díszünnepség Budnpesten n Szovjetunió fennállásának fél évszázndos jubileumán A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a 'Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökségié és Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából pénteken este díszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fcck Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Banké Valéria. Biszku Béla, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára. Az elnökségben foglalt helyet V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Az elnökség soraiban ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak több tagja, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet sok más vezető személyisége, a munkásmozgalom számos veteránja, kiemelkedő munkát végző szocialista brigádtagok. Jelein volt az ünnepségen a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet. A megnyitó szavak után Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke mondta el ünnepi beszédét (a továbbiakban ismertetjük), majd felcsendült az Intemacionálé. A díszünnepség második részében ünnepi műsor következett Baráti szövetségünk a Szovjetunióval záloga volt és marad a szocialista Magyarország felépítésének Apró Antal ünnepi beszéde Fél évszázaddal ezelőtt, 1922. december 30-án, a fiatal Szovjet-Oroszországban, az első országos szovjet kongresszuson, a köztársaságok meghatalmazott küldöttei elhatározták az egységes, soknemzetiségű szövetségi állam létrehozását — kerdte beszédét Apró Antal. — Ezzel létrejött a társadalmi forradalmak történetének és az emberiség haladásának új irányt mutató, új történelmi időszámítás kezdetét jelentő Szovjetunió. As eltelt öt évtized az egész emberiség szamára bebizonyította, hogy ez a december 30-i lépés valóban történelmi elhatározás volt. A szovjet állam- szövetség létrejöttét — melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme s a szovjet hatalomért vívott ötéves kemény küzdelem előzött meg — világviszonylatban egyedülálló társadalmi-gazdasági változások követték. A fiatal szovjet állam a polgárháborúban az intervenció- sok elleni küzdelemben aratott győzelmét követően az ország gazdasági életének helyreállításával, gyors iramú fejlesztésével, a kulturális forradalomban elért sikerével alapozta meg jövőjét, nagy nemzetközi népszerűségét. A Szovjetunió eredményei, külpolitikája. világossá tette minden nép számára, hogy különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, a háborúk megszüntetése reális cél az emberiség számára, és érdemes érte harcolni. Az idő igazolta a lenini gazdaságpolitikát Lenin a szovjet népet arra tanította, hogy a munkások és parasztok hatalmának meg szüárduiása után a gazdaság- építés válik az új társadalom fő feladatává. Az elmúlt fél évszázad igazolta a lenini gazdaságpolitika, a szocialista tervgazdálkodás helyességét. Az új szovjet állam rövid idő alatt olyan korszakos változásokat mondhatott magáénak, amelyek végérvényesen megalapozták páratlan nemzetközi tekintélyét. A szovjet állam léte, szilárd és gyors iramú fejlődése lehetővé tette, hogy a nemzetközi munkásosztály forradalmi ügye, a szocializmus esnméje és gyakorlata egy hatalmas , országban valósággá váljon, új államformában is testet öltsön, szilárd gazdasági alapokon álljon, gyors ütemben fejlődjön és így követhető, világos példát nyújtson a nemzetközi munkásosztály forradalmi harcához. Fél évszázada a békéért Napjaink nemzetközi aktualitása az a történelmi tény, hogy a szovjet munkásállam születésétől kezdve a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért szállt síkra. A világ- történelem első munkásállamának létét igen rövid idő alatt kénytelenek voltak elismerni a burzsoá államok. A szovjet állam külpolitikájának ötven évvel ezelőtt is a béke volt az alapja. SzovjetOroszország népei az intervenciósok elleni küzdelemben is a békét védelmezték. A szovjet hazában új városok, ipari központok, mező- gazdasági szövetkezetek alakultak, a különböző nemzetek, nemzetiségek, népcsoportok kultúrája, művelődése rohamos fejlődésnek indult. A régi Oroszország egyes területein közepesen fejlett, más területen nagyon elmaradt agrárország volt — mondotta a szónok, majd röviden ecsetelte a fejlődést és leszögezte: Az 1928-ban megindult első ötéves tervtől napjainkig hosszú lenne felsorolni a szovjet gazdaság fejlődésének nagy állomásait, hiszen olyan történelmi fogalmak elemzésére kellene vállalkoznunk, mint az iparosítás, a kollektivizálás, a közszükségleti cikkek termelésének mérföldkövei, a számítástechnikai és az űrhajózási program. A félévszázados törtnelmi út minden szakasza a bolsevik pártot, Lenint igazolta. Ma a Szovjetunió a világon az első helyet foglalja el szén-, vasérc-, mangánérc-kitermelés, koksz, acélcsövek, Diesel-, mozdonyok gyártása, fakitermelés, fűrészáru, cement, előregyártott vasbetonszerkezetek és -elemek, gyapjúszövet, cukor és számos fontos ipari termékfajták gyártása területén. A kőolaj-kitermelésben, az acélgyártásban, a villamosenergia-tftrmelésben, számos fontos gépipari termékfajták és vegyipari termékek előállításában a Szovjetunió Európában az első, a világon a második helyet foglalja el. A bolsevik párt és a szovjet állam gigantikus társadalomformáló, gazdaságszervező tevékenységét megismerve, értheti csak meg a világ, miért állhatta ki győzelmesen a Szovjetunió a II. világháború kegyetlen próbatételét; miért lett Sztálingrád a német fasizmus Waterlooja. Hősi önfeláldozásuk hozta el a szabadságot Amikor 1941. június 21-én hitszegő módon a Szovjetunióra tört a fasiszta hadigépezet, a hitleri hadvezetőség arra számított, hogy a váratlan csapás oly nagy kezdeti előnyt biztosít számára, amelyet a szovjet nép nem tud kiheverni. A polgárháborúban kipróbált szovjet hadvezetési gárda új, az eddigieknél is tökéletesebb tudásra tett szert és a hadtudományok kérdéseiben is túlszárnyalta a sokat dicsőített német hadvezetést. A győzelem kivívásában az a szovjet politika és gazdasági cél játszott döntő szerepet, amelyet csak egyetlen szocialista állam teremthetett — a Szovjetunió. Az antifasiszta koalíciót kezdeményező és erősítő szovjet külpolitika Lenin szellemét követve vált a II. világháború fontos tényezőjévé. A Szovjetunió mint szocialista államszövetség, mint szilárd politikai, gazdasági és katonai egység, egyben a lenini nemzetiségi politika testet öltött valósága fényesen kiállta (Folytatás a 3. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XVL ÉVFOLYAM, 306. SZÁM 'ÁIIA »A FILLER 1972. DECEMBER 30., SZOMBAT MOSZKVA 50 Az SZKP Köziponti Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a Szovjetunió minisztertanácsa felhívást intézett a szovjet néphez: a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. Andrej Grecsko, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter pedig december 30-án napiparancsban üdvözölte a sízovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta katonáit és tengerészeti altisztjeit és tiszteseit, tisztjeit, tábornokait és tengernagyait. A Szovjetunió honvédelmi minisztere elrendelte: helyi idő szerint 20 órakor a Szovjetunió fővárosában — Moszkva hős-városban — valamint a többi hős városokban — Leniingrádban, Vol- gográdiban, Szevasztopoliban és Odesszában — Bre&ztben, a hős erődben, valamint a szövetségi köztársaságok fővárosaiban ágyúk 50 össztüze köszöntse a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóját. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Ságokról szóló törvény által efc Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott az egységes ingatlannyilvántartásról. Törvényerejű rendelettel módosította az államigazgatási általános eljárásra, valamint a szabálysértésekre vonatkozó törvények egyes rendelkezéseit abból a célból, hogy megteremtse ezek összhangját a bíróságokról és az ügyészségekről szóló törvényekkel. A bírórendelt, 1973. január 1-én élet- he lépő bírósági szervezeti reformmal összhangban, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel módosította a Munka Törvénykönyvének, valamint más jogszabályoknak a munkaügyi jogvitákra vonatkozó egyes rendelkezéseit Az Elnöki Tanács határozatot hozott a népi ülnöki felr adatok ellátásáról a munkaügyi és a katonai bíróságoknál. Aki szelei vet... Viharos tiltakozás világszerte — a vietnami MJSA-légiterror ellen A péntekre virradó éjszaka ismét B—52-es kötelékek támadták a vietnami főváros körzetét. A több hullámban megismétlődő támadás csaknem egy órán át tartott. A főváros védelmi övezetének légvédelmi egységei hatékony rakétatűzzel fogadták az újabb támadást. A főváros körzete fölött két B—52-es gépet lőttek le. Az egyik legnagyobb magyar nagyüzemben, a Ganz-MÁ- VAG-ban pénteken néhány rövid percre letették a szerszáHetvenhét esztendeje, a mai gyái- ősének alapítása óta foglalkoznak Vácott, a mai Híradástechnikai Anyagok Gyárában horganyhengerléssel. Ma is jelentős forgalmat bonyolítanak le horganytermékekből, amit jórészt magyaráz, hogy az országban egyedül itt van berendezés e nélkülözhetetlen anyag hengerlésére. A gyárban „minikohászok”- ként emlegetett horganyüzemiek, annak ellenére, hogy a berendezések jó része nagyon öreg, derekas munkát végeznek. Helytállásuk azonban nem feledtetheti a kedvezőtlen körülményeket, a nagyon nehéz fizikai munkát, s így érthető1, ha végül is napirendre került a horgany hengerlés; s az egyéb horganytermékek előállításának korszerűsítése. E hónapokban ölt végső alakot a modernizálás, amit nagyban indokol a termékek minősége miatti — remélhetőleg átmeneti — keresletcsökkenés. A minlkohászatban Éjjel-nappal már működik egy korszerű hidegfolyató automata berendezés, amelyen zseblámpaelemek hü_ velyei készülnek; a berendezés kapacitása évente 70 millió darab. Hathatós erőfeszítéseket tesznek annak érdekében is, hogy javítsák a forrasztás megbízhatóságát meghatározó, ún. háromeres forrasztóónok minőségét, s ennek keretén belül éppúgy szükség van tisztább alapanyagra, mint az üzemen belüli műszaki fejlesztésre. Ugyancsak tervszerű bővítést hajtanak végre a különböző horgany alapanyagú ötvözetek előállításánál, s az igények alapján növelhetik az építőiparban fölhasznált horgany- termékek mennyiségét is. A tervszerű gyártásfejlesz- tás eredményeként a kohászati áruk — bár ‘ arányuk a teljes termelésen belül, a híradás- technikai cikkek kibocsátásának lendületes bővülése következtében mérséklődik — továbbra is fontos szerepet játszanak abban, hogy a gyár teljesítse negyedik ötéves tervét, s 1975- re elérjék a 900 millió forintot megközelítő termelési értéket. iwrflftS&SÄWSSSiS Ünnepség Ráckevén Tegnap bensőséges ünnepséget rendeztek a ráckevei járási hivatal tanácstermében, ahol az MSZMP ráckevei járási és községi bizottsága a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójáról emlékezett meg. Jámbor Miklósnak, az MSZMP Pest megyei Bizottsága titkárának ünnepi beszéde után V. V. Voszpianszki ezredes, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok képviselője emelkedett szólásra, majd az Ady .Endre gimnázium tanulói orosz és magyar nyelven szavalatokat, az Árpád fejedelem úttörőcsapat tagjai pedig szovjet kórusműveiket adtak elő. * ■ •> v' „ _ • '**>?. I . . Äs* síteíi'' Kilencezer négyzetméter alapterületű beton körpályás TtlZÉP-telep épül Foton. Éjjel-nappal dolgoznak, hogy mielőbb átadhassák rendeltetésének. Gábor Viktor felvétele' mókát a munkások. Azt akarták, hogy az ő hangjuk, a mi hangunk is ott legyen abban az immár hatalmas viharban, a felháborodott tiltakozáséban, amely a vietnami bombázások miatt seper végig a világon. öt kontinens sok-sok országában nagyon sok hasonló munkahely volt ugyanezen a napon. A régi közmondás újra beigazolódott. Azok, akik újra elrendelték a VDK bombázását, szelet vetettek és példátlan vihart arattak. Érdemes egy pillantást vetni arra, hogy egyetlen napon milyen szintű és jellegű pro- testálásokra került sor. Valamennyi hírügynökség gyorshírben jelentette Moszkvából, hogy Alekszej Koszigin, a Szovjetunió miniszter- elnöke a Kremlben fogadta Vo Thuc Dongot, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetét. A diplomáciai gesztus félreérthetetlenül jelzés mindazoknak, akik netán elfelejtenék, hogy a Szovjetunió szolidáris a harcoló, szenvedő vietnami néppel. Soha, még a vietnami háború eddigi legélesebb szakaszaiban sem akadt példa olyan széles körű hivatalos nemtetszés-nyilvánításra a NATO-országok részéről, mint most. Henry Fayst, a Belga Királyság külügyminisztere magához kérette a brüsszeli amerikai nagykövetet és ,.a belga közvélemény mély megrendülését” juttatta kifejezés(Folytatás a 2. oldalon) mm >• * ■ * ■ ■ í.í KÖZÉLET Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Martinique-i Kommunista Párt Központi Bizottságát, a párt most kezdődő kongresz- szusa alkalmából. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, valamint Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke fogadta a japán szakszervezetek főtanácsának azt a delegációját, amely Shogo Oki főtitkár vezetésével három napig tartózkodott Magyarországon, s tegnap utazott vissza Tokióba. Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken Heves megyébe látogatott. Gyöngyösön felkereste a Mátra Múzeumot, majd a parádsasvári üveggyárat, ahol elbeszélgetett több szocialista brigád vezetőjével Délután a Heves megyei párt- bizottságon folytatott megbeszéléseket az időszerű politikai kérdésekről. „Minikohászat” Tervszerű gyá rtásfej teszt és