Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

19*2. NOVEMBER 6., HÉTFŐ rui »IttVH Kfíúiap 13 Nagymarostól a Kilimandzsáróig ■j------------------------ öltözött a I Ezer színbe | Dunaka- •■■■hbbb nyar. A nagypat­kónál a száguldó folyó is meg­torpan egy pillanatra a hegyek között, a lejtőkön szüretelnek. Az erdőben hullatja termését a fenyő, feketén ragyog a sze­der, piros a csipke bogyója. Gazdag és szép vidék. Itt élt és dolgozott a falu végén, köz­vetlen az egiő alatt a nagy természettudós, Kittenberger Kálmán, Afrika világhírű ku­tatója, aki többször megtette a hosszú utat Nagymarostól a sok veszélyt rejtő Kiliman­dzsáróig. „— Engem vonzott az a ti­tokzatos világ, az őserdők örök homálya és nem féltem a ful- lasztó rothadás szagától, a „kungurutól” — malária —, mert ezen már túl voltam” — említette egyszer. De azzal a kifejezésével, hogy nem fél­tem, nem arra utalt, hogy so­sem félt. Olyan ember nincs is, aki ne rettenne meg egy támadó elefántbikától. De hát nem futhat el, le kell küzde­nie félelmét, hiszen azért uta­zott oda, hogy zsákmányul ejtse a nagy vadat. Az őser­dőtől, az abban rejlő sok ve­szélytől, azoktól bizony félt, s mégis mindig bátran vágott neki az ismeretlen útnak. Kü­lönben nem végzett volna ilyen eredményes munkát, nem tért volna haza értékes zsákmánnyal. Olyan helyekre ment el, ahol előtte fehér em­ber még nem járt. ■j— -----j- fedezésére anyagi Út ja áldozatokat is vál- lalt. Sosem gon­dolt arra, s nem is úgy élt, hogy munkája ered­ményéből meggazdagodjon. Hogy Kongóban kutathasson, pénzzé tette legértékesebb tár­gyait, amitől különben sosem akart megválni. Mégsem sike­rül eljutnia oda, mert kitört az első világháború és őt út­közben fogságba ejtették. Négy évig Indiában volt egy fogoly­táborban. Megszakadt kapcso­lata az itthoniakkal, Kovács Ödönnel, legjobb barátjával, aki híres entomológus volt, s szintén kutatásaira áldozta va­gyonát és 1919-ben a Kék-Ní- lus forrásvidékén meghalt. A háború után, amikor Kit­tenberger Kálmán hazajött, azon kívül, ami rajta volt — egy rossz katonaruha — sem­mit sem mondhatott magáé­nak. Első útja az Emkébe és a Nemzéti Múzeumba vezetett, hogy barátaival találkozzon. Lakása sem volt, Tőry Viktor kutatótársánál húzódott meg ideiglenesen. Kovács Ödön édesanyja sokat kereste Nagy­marosról, Kittenbergert, hogy Ödönről hírt halljon, mert úgy tudta, találkoztak külföldön és együtt folytatták tovább mun­kájukat. Ám a két barát az annyira áhított kutatást nem folytathatta együtt Kittenber­ger fogságbaesése miatt. indult el Ko­Nehezen vácsékhoz, »■»—»—ff m ért fájlalta meghitt ba­rátjának elvesztését, aki éle­tét adta a tudományért. Nagy nehezen aztán mégis elment, s amikor társalgás közben a há­ziasszony megkérdezte tőle: hol lakik, elvörösödött, és nem tudott mit válaszolni. Bán­totta megalázó helyzete, hogy se lakása, se szobája, de még csak egy ágya sincsen. A háziasszony felajánlotta neki fia kis házát, mondván: őt illeti meg a legjobban, mert tudja értékelni a benne levő tárgyakat. Lakjon ott, ameddig kedve tartja, fizetnie sem kell, ha vállalja Nagyma­rosról a bejárást Budapestre. Aztán lassan túlteszi magát a fogság szenvedésein, a nagy álom megvalósulásának kudar­cán, szenvedélyesen, nagy am­bícióval kezd a munkához a Nemzeti Múzeumban, ahová fiatal kora óta vágyott. Bár­sony István, az akkori vadász- társaság jeles egyénisége mel­lett tevékenykedett.-------------nagymarosi la­Vé gleg k°s lett Kitten- berger hamaro­san, mert fele­ségül vette barátja húgát, Ko­vács Lívia tanítónőt. Sokat dolgozott, egyre többet. Elvál­lalta a Nimród c. újság szer­kesztését is. Majd kétszer in­dult még el a veszélyes és hosszú útra Afrikába, hogy minél több értékes lelettel tér­hessen haza. — Az ifjúság számára gyűj­tött főleg. Tanár volt. Léván szerelte meg a diplomát — mondotta felesége, aki ottho­nában, amely tele páratlan ér­tékű tárgyakkal, trófeákkal, prémekkel — férje emlékének Kittenberger él. — Azt akarta, hogy a gye­rekek megismerjék annak a vidéknek a titokzatos világát, különleges állatait. Nehéz volt a várakozás itthon, ha eluta­zott. Akkor még nem járt jól a posta. A bennszülöttek gya­log vitték a levelet a legköze­lebbi településre, néha ezer kilométer távolságra. Volt úgy, hogy csak három hónap múl­va érkezett levél tőle. — Mennyi időt töltött távol hazájától? — Tizenhat esztendőn át ku­tatott, vadászott Afrikában. 1900-ban kezdte el a gyűjtést és 1930-ban járt kint Ugandá­ban utoljára. Ez a három év­tized sok nehézséggel, viszon­tagsággal teli hat gyűjtő ex- pedíciós utat ölel fel. Kálmán különle­ges faj­tákkal gazdagította a Nemzeti Mú­zeumunk állattárát. Már 1914- ben rendszeresen küldte haza az óriási csomagokat, ame­lyekben értékes, szakszerűen kikészített emlősök — hiénák, nagymacskák, antilopok* bi­valyok, kb. 250, darab — és madárbőrök, de főként gerinc­telen állatok, százlábúak, pókok, skorpiók voltak. Ma­dárgyűjteménye is igen gaz­dag volt. 2500 darabot küldött haza. A kétéltűekből, hüllők­ből majdnem ezret, rovarból 26 ezret. Feldolgozásuk után sok viseli felfedezőjük nevét. Preparált lepkéket, legyeket is szállított haza. Sok ezret. Eb­ből a hatalmas állományból több mint háromszáz új, a tu­dománynak ismeretlen állatfaj került ki. Ez is mutatja, hogy Kittenberger Kálmán milyen odaadó, csak a’ tudománynak élő vadász és ornitológus volt, aki nagymarosi otthonábaii olyan szerényen, és egyszerűen élt. a község ve­zetői és a ______________ róla elneve­zett vadász- társaság múzeummá nyilvání­totta, amelynek őrzője és gon­dozója az özvegye. Most az őszi és majd a téli vadászati idényben nem akad olyan va­dász, aki arra jár, akár hazai, vagy külföldi legyen is az illető, hogy ne tekintené meg kis házában Kittenberger Kál­mán páratlan gyűjteményét. A n drás Ida Lakóházát Peót megijed Lei ran g o icíáoL 42 NAGYKATA Amikor barangolásaim so­rán a Tápió völgyéről írtam, nem véletlenül hagytam ki Nagykátát. Ennek az elkülöní­tésnek volt formai oka: ez a hajdan sok nevet viselt mai nagyközség soha nem kapta melléknévül a melette folyó Tápió patakot vagy folyócs­kát. S volt tartalmi oka is: Nagykáta a Tápió völgyének legnépesebb települése, lélek- száma 12 000 körül jár. Nagykáta mindig is Kata volt, pontosabban a Váradi Regestrum 1219-beli feljegyzé­se szerint: Katha. Így keresz­telték el a Káta-nemzetség után, amelynek — s a törzsük­ből eredt Kátay családnak — e terület ősi birtoka volt. A Zagyvától a Tápióig terjedő hatalmas síkságon az idők fo­lyamán hét Káta alakult ki: Szentmártonkáta, Egreskáta, Szenttamáskáta, Szentlőrinc- káta, Boldogasszonykáta, Ose- kekáta (vagy Csegekáta) és Nagykáta. A települések gya­rapodtak és apadtak, a XIV. században főleg Nágykátáró! szólnak krónikák, ám a XV. századi okiratok inkább Cse- kekátát emlegetik. Nagykáta utóbb elpusztult, s nevét Cse- kekáta vette fél. Hogy e pusz­títás a XVI. század derekán a török hadjáratokban követke­zett be, annak hiteles emléke és bizonyítéka egy véletlenül előkerült lelet. Néhány esz­tendeje középiskolás diákok kertészkedés közben egy cse­répedényt találtak, amely ke­reken 6000 dénárt tartalma­zott A pénzek átvizsgálása után kiderült, hogy az érmék kora Mátyás királytól kezdve II. Ulászlón, II. Lajoson át I. Ferdinándig terjed, a legké­sőbbi 1549-es évjáratú. Egy­szerű és kétségtelen a követ­keztetés, hogy 1550 után a Szolnoktól Eger felé vonuló ozmán hadak elől rejtette él a kincset az elmenekülő s ké­sőbb otthonába soha vissza nem tért — lemészárolt vagy másutt letelepedett lakosság ... tartanak lovat. Meg tehenet, meg a háztájin kívül bérelnek meg hízót. A tanyásparasztok, legelőt is, oda kötik a marhát, tsz-tagok. A tanyabirtokon, Szép jószágaik vannak. TELEVÍZIÓ — TELEFONON Elérjük az iskolát. Odabent tizenhárom gyerek okosodik. Az első, második, ötödik osztály hiányzik, a töb­bit egyetlen pedagógus tanítja. A tanár bácsi, Kézér Kálmán az iskolában lakik. Ö tanít mindent, egyedül. Mielőtt még sajnálkozni kezdenék sorsán, vagy éppen a gyerekekén, hadd mondjam el, mint élnek ők idekinn, mint telnek nap­jaik. Kezdjük azon, hogy ami­kor vakáció van — téli vagy nyári — elutazik a feleségével együtt. (A fiatalasszony egyéb­ként a tanyai könyvtáros tisz­tét is betölti.) Az idén is nya­raltak hegyvidéken, vízparton, qe még a gyerekeket is elvit­ték egy időre kerékpártúrára, ihadd lássanak országot. Egyéb­ként unatkozni nem érnek rá. A tanítás után teszik a maguk dolgát, de nem sokáig marad­nak egyedül, mert kezdődik a tv-műsor. Aggregátor szolgál­tatja a villanyt. A gyerekek délelőtt is nézhetik az iskola­televíziót. S hogy akiknek a műsor szól, ne zavarják a töb- 'bieket, színes telefonkészülé­ken hallgatják a szöveget. A Telefongyár KISZ-esei szerel­ték föl a berendezést. Akad az iskolában kémiai, biológiai, geometriai szertár, tornafel­szerelés, s a nebulók egyszer­re öt elfüggönyözött táblán fe­lelhetnek. A tanár bácsi még egy telepes magnót szeretne, hogy a gyerekek visszahallgat­hassák saját feleleteiket. MUNKAEROFORRAS? AZ ÖTEVES PASZTORLANY Ülünk a konyhában, a fiatal- asszony kávét főzött, illő be­várni, ha már ilyen szívesen fogadnak. Nézelődöm. A falak magasra nyújtóznak, míg el­érik a mennyezetet. Szegekre aggatva körös-körül tiloló, hé- héző — amivel a gyapjút fé­sülik —, guzsaly, polcon min­denféle, a századforduló ide­jéből való konyhafölszerelés, mángorló, miegyéb. A tanyák­ról. S mindezek mellett föl­akasztva két bukósisak. A ta­nár bácsi arról beszél, hogy jó flenne, ha az iskolatelevízió sportoktatással is foglalkozna — hiába magyarázta az olim­piai játékok idején, milyen di­cső dolog a magyar sportolók sikeres szereplése, a gyerekek nem értették —, azután azt mondja: „Ezek a gyerekek már nem jönnek vissza a tanyára, legföljebb, ha tanult embe­rekké válnak. Akkor rájönnek, hogy fiatalon érdemes itt élni, megszedhetik magukat.” A ta­Járjuk a határt. Kukoricatö­rőkkel, traktorosokkal diskurá- lunk. Hamarosan bevégzik az őszi munkákat. Azután már csak a háztáji ad munkát az embereknek. Elzárkóznak télre a tanyák, persze dőre dolog lenne azt gondolni, hogy beleülnek a zsírosbödönbe az Erek-közi vi­dék népei, hiszen fényesszőrű lovak, kiscsikók, kerek marhák és növendékeik, böllérre váró hízók várják mindenütt a gaz­da gondoskodását. Még nádat vágni sem hajlandók ilyenkor a környékbeliek. Pedig — a szomszéd tsz elnöke meséli — még a Hajdúságból, Nyírből is toborozzák a munkaerőt. A múlt évben egy Tisza-vidéki öreg nádvágó 3500 forintot ke­resett meg tíz nap alatt. Itt, a Magyar—Koreai Barátság Tsz gazdái se törik magukat a téli elfoglaltságért. Dolgoznak ők nyáron-ősszel eleget, tizenkét- tizenhat órát is, ha kell! In­kább csak az asszonyoknak való elfoglaltságot juttatnak a havas napok: fűzik a dohányt. A főagronómus mondja: Amíg népesek a tanyák, nem lesz munkaerőgondunk. A tsz és a tanya együtt juttatja jó megélhetéshez lakóit. Apor Zoltán Nagykáta látképe A Pest megyei Hírlap melléklete nyákon nincs villany. De sok helyütt van televízió. Tran­zisztoros Minivizor. Meg aggre­gátorról táplálható nagyképer­nyős. A tanár bácsi ma az utolsó órában mezőgazdaságtant tanít. Hogyan kell szakszerűen ka­pálni — ezt tanulják. A ta­nár bácsi azt mondja a főag- ronómusnak: „Figyeljetek oda a Mizsei gyerekre. Tavaly vé­gezte a nyolcadikat, most Pé- celre jár a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolába. Az iskola igazgatója a napokban köszönte meg — nagyon ked­ves gesztus —, hogy ilyen nyílteszű fiúcskát neveltem.” Odakint éles visítás hallat­szik : „Hüccs-ne, ne-te-ne, hééé..." — csakúgy zeng a határ. A kerítésen túl, alig kőhajításnyira, mákszem kis­lány forgatja a feje fölött az ostort. Két kutyával tíz disz­nót pásztorit. A gyerek még öt éves sincs. Kenyeret keres. Csoda-e, hogy a tanyai isko­lában kevesebbet viháncolnak a kölykök, mint városon? Ko­molyak, hallgatagok, Továbbállunk. — Ez itt a kertészet birtoka — mutatja kísérőm. — Jó föld, a termőréteg alatt harminc centiméterre tiszta homok. Ez egy-kettőre átmelegszik, daj­kálja a palántákat. A szent nö­vény a gazdaságban a gabona mellett — amit tavaly még 800, idén már 1200 holdon ve­tettek — a borsó, a cukorré­pa. Mindkettő mellékterméke — a szár, a répaszelet — jó takarmányul is szolgál. Erre pedig szükség van, mert a gaz­daságban 215 tehenet és vem­hes üszőt nevelnek, jövőre pe­dig már háromszázat. Az idén 4,5 millió forintot költöttek jószágok vásárlására. hídja mellett eltemetett hon­védek sírboltja fölé emlék­szobrot emeltek. Ezt azonban csak régi feljegyzésekből tu­dom, nem láttam — vagy elke­rülte a figyelmemet, vagy el­kopott, elporlotít az idők fo­lyamán. Ha figyelmetlen vol­tam, elnézést kérek hibámért, ha a kíméletlen idő követig el a hibát, póbáljuk helyrehozni. Töméntelen új létesítmény mellett annyi múltbéli emléket támasztunk fel a fele, har­mada vagy teljes megsemmi­sülésből, hogy talán a nagyká- tai honvédemlék megújítása is alighanem belefér. Szép emléke ugyan van Nagykátán a tavaszi hadjárat dicsőségének. A tágas, világos, levegős, komfortos leánykollé­gium Damjanich Jánosnak, a vörössipkások legendás vezé­rének. nevét viseli. Ahogy a vi­dáman ki-be siető lánykákat, a komoly-kedves, atyaian tekin­télyes igazgatót, igazgatóhe­lyettest figyeltem, a kollégium szó zárt komolysága helyett — debreceni ivadék vagyok — az otthon fogalmának óvó-védő, meleg derűje merült fel ben­nem. A Damjanich János leányotthon — már csak így írom — az új ipartelepekkel, a gépesedé téeszekkel együtt a Kátayak, Keglevichek meg­lapuló, ellapuló Nagykátája után a felemelkedő Nagykátá- ról beszél. Azzal, ami már van, s arról, ami majd lesz. Békés István da lebontott egykori kastély felújított melléképülete, 'amelyben most mezőgazdasági termelőszövetkezet rendezett be irodákat. Ha visszapillantunk az Erek-közi dűlőben feltárt ké­sővaskori telep 3—4000 eszten­dejére, akkor roppant szűknek, szorosnak érezzük azt az egy évtizedet, amelyben Nagykáta, ez a merőben mezőgazdasági jellegű, szegényes szolgáltató- és kisiparral rendelkező köz­ség a gyors fejlődés útjára lé­pett. Az agrárüzemek terme­lési hitel nélkül is hatalmas ugrást tettek. A Kossuth Tsz a növénytermesztés és állatte­nyésztés mellett korszerű „ba­romfigyárat” létesített, a Ma­gyar—Koreai J3arátság Tsz tbc-mentes tehenészetet hozott létre. Ami az ipart illeti: az utolsó évkeben feldúsították a Telefongyár Nagykátán létesí­tett egységét, ahol főleg női munkaerőt foglalkoztatnak, a Pest megyei Gyümölcs- és Zöldségfeldolgozó Üzem pedig 30 milliós beruházással mo­dem szárítóval szaporítja a helyi munkaalkalmakat. Erre annál is inkább szükség volt, mert a fővárostól elég távoleső Nagykátáról a lakosság har­madrésze járt Budapestre dol­gozni, s jelenleg az „ingázók” száma 2000 alá csökkent. Mi nem volt a közelmúltban Nagykátán? Nem volt például bölcső­de, óvoda, nem volt jó ivóvíz és nem volt lakásépítés. A község nehezen mozdult, s hogy végre megmozdult, hogy élénkül, hogy halad, az a tár­sadalom természetes mozgásán túl nemcsak a vezetés javulá­sának, hanem annak is betud­ható, hogy a megjavult veze­tésnek sikerült a helyi lakossá­got önnön érdekeire ébreszteni és ezeknek az érdekeknek — te­hát valójában a közérdekek­nek szolgálatában — érdemle­gesen mozgósítani. Ami nem­régen hiányzott Nagykátán, azt dolgozó népének akarásá­val, lendületével részben már megteremtette. Ami még min­dig hiányzik — és sok minden hiányzik — azt akaratuknak megacélozásával, lendületük fokozásával minden bizonnyal hamarosan meg fogják terem­teni. 1849-ben a tavaszi hadjárat idején a nevezetes tápióbicskei csata a nagykáta! határra is kiterjedt. A csata 60 esztendős évfordulójának őszén a Tápió A XVII. században, a Ká­taiak kihaltával a község a Keglevics família tulajdonába jutott, s birtoklásukat csak rövid időre szakította meg II. Rákóczi Ferenc szabadsághar­ca, amikor Nagykáta néhány esztendeig kuruc uraság: Asz- lay Ferenc, fejedelmi szekre- tárius keze alá tartozott. A labanc világban megújult Keglevich-korszak emlékei: a XVIII. században emelt ba­rokk templom, néhány egyházi szobor, a jelenleg temető- kápolnaként használt hajdani főúri kripta, s az egreskátai pusztán épült és negyedszáza-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents