Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

19 ft.sk NEC I ^JCtriap 1972. NOVEMBER HETFÖ KÖSZÖNÖM ELET... A harmadik gimnáziumtól a lakosság bizalmáig MERESZ KÍSÉRLET Eredményét a gyerekek élvezik Pásztor Bélát már hét esz­tendeje választották meg Ve­resegyház tanácselnökének, de még csak most harmincnégy éves. Nem a falu szülötte, a szomszédos Erdőkertesen él ép­pen negyedszázada, az embe­rek mégis veresegyházi ősla- kóként tisztelik. CSELEKEDETEIBEN - A NÉPMŰVELŐ Amikor először találkoztunk ■— több, mint tíz esztendeje — az epdőkertesi iskola dobogó­ján állt öccsével együtt. Az egyikük Ridegvárit alakította, a másikuk Kázmért, a Kőszí­vű ember fiaiban. Hogy aznap melyikük melyik szerepet ját­szotta — egymást váltották előadásonként —, már nem emlékszem pontosan, de talán a közönség- sem tudta, hiszen annyira hasonlított egymásra a két Pásztor gyerek. Hogy miért éppen ez a régi találkozás emléke jut most az eszembe, amikor az elnöki iro­da asztala mellett beszélge­tünk másfél csésze kávé tár­saságában? (Mivel naponta hat-nyolc hivatalos vendége van, ezért mindenkivel csak fél csészényit iszik.) Minden bizonnyal azért, mert a ma tanácselnöke ugyanolyan őszinte szerelmese a kultúrá­nak, mint volt színjátszó vagy éppen művelődésiház-igazga- tó korában. Ha változott is munkaköre, továbbra is meg­maradt gondolkodásában, cse­lekedeteiben a népművelőnek. Csak végig kell sétálni a fa­luban és minden erről tanús­kodik. A kultúráról, de a leg­tágabban vett értelemben. IGÉNYFORMÁLÁS Az idén négyszáz virág­ágyat ültettek a veresegyhá­ziak a házak elé. Ahol már el­készült a gyalogjárda, naponta lesöpri azt ki-ki a háza előtt Az ostomyeles lámpák kö­zül még egyetlen egyet sem törtek össze felállításuk óta. Tisztaság, rend, virág és pázsit mindenütt Itt még a forgal­mas főutcán is felüdítő a séta. A csupaüveg autóbuszváróktól a neonportálú üzletekig min­den a kulturáltságra, egymás munkájának a megbecsülésére ösztönzi az embereket — Aki ilyen környezetben él, ehhez igazodik az igénye is — jegyzi meg nagyon csende­sen. Ehhez az igényhez szoktat­ják itt már a legkisebbeket is. Az új, csupa napfény isko­lában reggelente az utcai ci­pőt papucsra váltják a gye­rekek. A falu közepén jókora telket kaptak a tanácstól az úttörők, hozzá két faházat. A park az ő tulajdonuk, rendben- tartásáról, szépítéséről maguk gondoskodnak. A fiatalok kö­zül negyvenen a közelmúltban egyhetes csehszlovák—lengyel autóbusztúrán vettek részt — a tanács költségén. Hogy mivel érdemelték ki? Mindegyikük legalább száz óra társadalmi munkát végzett a község ér­dekében. A legtöbbjük már most a jövő évi száz óráját dolgozza, hogy le ne marad­jon a romániai utazásról. S közben épül az ifjúsági ház, amely elsősorban a szakmun­kástanulók és középiskolások második otthona lesz. LEGYEN A FIATALOKNAK IS... — Fiatalon a legkönnyebb hozzászokni az igényesebb ' ' ' ; A Pest megyei Hírlap V,v melléklete élethez — inkább csak hango­san gondolkodik, s nem tény­ként közli ezt Pásztor Béla, pedig érvként is elfogadható. — Aki kulturált körülmények, között nő fel, az felnőtt életé­ben sem adja alább az igé­nyeit. Ezért semmi sem lehet drága, semmi sem lehet sok, ami a kulturált élet lehetősé­gét biztosítja. Amikor először került szóba az ifjúsági ház építése, voltak, akik értetlenül fogadták: mi szükségünk van rá, amikor alig néhány éve épült fel a községben a kultú­ra központja. Első hallásra va­lóban elgondolkoztató: nem sok-e a kettő együtt, egyetlen faluban? A válasz azonban csak az lehet: nem. A műve­lődési központ — mindenkié. Ennek következtében benne a munka is kötöttebb, szabá­lyokhoz igazodóbb. A felépí­tendő ifjúsági ház viszont öt termével azé a nyolcszáz tíz­húsz éves fiatalé lesz, aki a faluban él. Az ő ízlésükhöz igazodik majd belső kialakí­tása, érdeklődésükhöz prog­ramja, s ha úgy tetszik, zaj­szintje is. A művelődési köz­pontban nyelvtanfolyamok, szakkörök végeznek elmélyült, nagy figyelmet kívánó mun­kát. Ha a szomszéd teremben erősebben szól a magnó, han­gosabban értenek szót egymás­sal a fiatalok, az feltétlenül zavarja az idősebbeket. A fia­talok számára sem kellemes annak az állandó tudata, hogy ők, koruk nagyobb tempera­mentumából eredően, zavarják a felnőtteket. Ezért döntöttünk végül úgy: szükségünk van az ifjúsági házra. MINDENKI GONDJA Hogy honnan s miből van miriáehez ereje' égyetlen falu­nak? — Valóban, ha csak a ta­nács gondja lenne, aligha jut­hatnánk kettőről háromra — mondja nagyon határozottan Pásztor Béla. — Szerencsére itt minden az egész falu gond­ja. A lakosoké épp úgy, mint az üzemeké. Tavaly például egymillió-százezer forint ér­tékű társadalmi munkáról adhattunk számot. Az idén jó­val többel szeretnénk zárni az évet. És ez még nem minden. A Vörös Csillag Szakszövetke­zet fizeti a művelődési köz­pont módszertani előadójá­nak bérét. Ez évi huszonötezer forint. A Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ fenntart egy alkohol- mentes ifjúsági presszót, fe­dezi a népitánccsoport ve­zetőjének évi tiszteletdíját és négyezer forintot ad az ifjú­sági klub felszereléséhez. A MEKQFÉM Ktsz szintén az ifjúsági klub berendezésében segít. Ami marad, az a ta­nács gondja: évi száztízezer a művelődési központnak, a könyvtár fenntartása mellett húszezer könyvvásárlásra. így aztán még arra is jut erőnk, hogy ötezer forintot adjunk az iskolai könyvtár fejleszté­sére. VÉLETLENEK Amilyen szívesen beszél a falujáról, annyira szűkszavú, amikor a saját életének az alakulásáról kérdezem. — Magamról nem sokat tu­dok mondani. A színjátszással is a véletlen folytán kerültem közelebbi ismeretségbe. Har­madik gimnazista voltam Rác­kevén, amikor az irodalom- tanárom, Kaszás Tibor — szegény meghalt már azóta — megkért: hiányzik egy sze­replő, olvassam be helyette a próbán a szöveget. Ügy lát­szik, jól csinálhattam, mert legközelebb már a Liliomfi Szilvái professzorát osztotta rám. Persze, akkor már tet­szett a dolog nekem is, oly­annyira, hogy az érettségi után a Színművészeti Főisko­lára jelentkeztem. Szerencsé­re — a csínytevő gyerek paj- kosságával hunyorít hozzá —, jó füle és szeme volt a vizs­gabiztosoknak. Eltanácsoltak, így tanultam ki a szerszámké­szítő mesterséget Budapesten. Mint minden fiatal, azonban én sem adtam meg könnyen magam: ha színész nem is lett belőlem, azért B-kategó- riás rendezői képesítést sze­reztem a Népművelési Inté­zet színjátszó akadémiáján, így lettem előbb tiszteletdí­jas művelődésiház-igazgató Erdőkertesen, majd pedig . a művelődési központ igazgató­ja itt, Veresegyházon. A felesége textilfestő, Béla fia negyedikes, Tamás elsős az általános iskolában. Ars poetica-ját így fogalmazza meg: Köszönöm élet, hogy szol­gálhatlak ... Mert a legfőbb hobbyja a munkája, amit csinál. Hogy évről évre szépül, gazdagodik a falu, amelynek a vezeté­sét akkor bízták rá, amikor még csak huszonhét éves volt. KÖNNYEBB A HELYSZÍNEN — Ekkora bizalomra csak becsületes munkával válaszol­hat az ember... Soha nem tartja számon, hány órát tölt naponta Ve­resegyházon, a munkahelyén. Azaz pontosabban: a faluban. Mert az irodájában tartózko­dik a legkevesebbet. — Könnyebb a helyszínen intézni az ügyeket, mint a négy fal között. A motor mindenhova elvisz... Igen, a motor. Csak akkor hagyja odahaza, ha már jár­hatatlanok az utak. Motorral járta be Csehszlovákiát, Len­gyelországot és Jugoszláviát is. Volt nap, amikor hat-hétszáz kilométert tett meg a nyereg­ben ülve barátaival. Számára a motorozás, a természetjárás a legjobb pihentető. Hét éve tanácselnök és még mindig csak harmincnégy éves. Prukner Pál A kiváló cselekedeteket nem mindig kiváló körülmények kö­zött viszik végbe. A kitűnő teljesítményhez elsősorban rá­termett, s fáradságot nem sajnáló ember szükséges. Ebben a hitemben, tapasz­talatomban erősített meg két őrbottyáni pedagógusnak, a Merész-házaspárnak és a kö­réjük csoportosult segítőtár­saknak a példája. Öreg iskola — ingázó tanárok Az úttörők szempontjából szinte minden rossz adottság találkozott az őrbottyáni 2. számú általános iskolában, amikor 1963-ban Merész Gá- borné oroszszakos tanító át­vette a Mező Imre úttörő- csapat vezetését. Az iskola épülete szűk, ro­zoga, de a Vácbottyán és Ör- szentmiklós egyesítésekor fel­szabadult vácbottyáni tanács­házába költöztetett napközi szállása sem különb. Rossz adottságaik közé tar­tozott még az út törővezető­pedagógusok hiánya. Ebbe az iskolába a tanároknak ma is mintegy fele a fővárosból uta­zik ki. Azután ott volt a szegényes felszerelés. Ami jó adottság adva volt: a 150 gyerek, és két felnőtt, két rátermett pedagógus, a Merész-házaspár. Ők, tizenketten Két felnőtt, 150 gyerekhez, kevés. Merészék ezért a vég­zős nyolcadikosokból szer­veztek segítséget, közülük ne­veltek ifjúsági vezetőket. Ma már az őrbottyáni Me­ző Imre úttörőcsapat életé­nek, a rajoknak irányításá­ban tizenkét nem pedagógus ifjúsági vezető vesz részt. Czi- nege Mihály lakatos például nyolc éve, Cserni Anna orvos- tanhallgató hat éve, Remenár Erzsébet szabó három év óta ifjúsági vezető. Mintegy negy­ven ötven százalékuk mun­kás: szakmunkás, vagy ipari tanuló. Az úttörőmozgalomban je­lenleg arra törekednek, hogy a rajvezetők sorába, a tanítók, tanárok mellé kerüljön minél több nem pedagógus ifjúsági vezető. Az élet más területei­ről érkezett munkásfiatalok, értelmiségiek közreműködésé­vel ugyanis sokoldalúbbá vá­lik a foglalkozás. Az őrboty- tyáni Mező Imre úttörőcsa­patban ezt a feladatot száz százalékig, sőt azon túl is teljesítették. Az ő törekvésük most az, hogy pedagógusok is kerüljenek a rajvezetők so­rába Pénz, pénz, táborozás A színes, mozgalmas úttörő­élethez, a táborozásokhoz, kirándulásokhoz pénz is szük­séges. Ezért minden esztendő­ben ősszel és tavasszal hul­ladékot gyűjtenek; évente többször felnőttek részére kü­lönböző rendezvényeket szer­veznek; a gyerekek a termelő- szövetkezetben munkát is vál­lalnak. A bevételt kirándu­lásokra, táborozásokra, ezen­kívül felszerelésre, sát­rak, takarók, tábori kony­ha, gumimatracok beszerzé­sére fordítják. Merész Gábor földrajz— rajzszakos tanár, csapatveze­tőhelyettes, rajvezető: — 1964 óta a nyári vaká­ciók idején mindig táboroz­tunk. Évközben is vagy hét­nyolc alkalommal, valameny- nyi gyerek részvételével csa­pattúrát szerveztünk. Még úszóvasámapokat is szerveznek. Ikker István tech­nikus, ifjúsági vezető kíséri több más ifi vezető és pedagó­gus közreműködésével fővá­rosi uszodába a gyerekeket. Aktív romantika Mindehhez a Merész-házas­párnak, s a köréjük csoporto­sult ifjúsági vezetőknek lelkes fáradozása önmagában nem lett volna elég, ha meg nem nyerik a gyerekeket. Romanti­kus-nehéz feladatokkal sike­rült őket aktivizálni. A játé­kos-komoly foglalkozásokban szinte a legtöbbjének a tehet­sége megmozdult, és igazi tett­be, cselekvésbe váltott: mert alkalmat, lehetőséget kapott. A gyerekek itt hét év óta tit­kos szavazással választják meg a szavát is, véleményét is hallató, felelős úttörőcsapat­tanácsot. Andruskó Géza iskolaigazga­tó, községi párttitkár a csa­pat programját az iskolai tan­Mindenekelőtt: nem akarom fölfedezni a nagy- kátai tanyavilágot. Voltaképpen határszemlére indul­tam az egreskátai majorból a főmezőgazdásszal. Ezt megejtettük annak rendje és módja szerint. S közben elkalandoztunk. Gondolatban. Dűlőutakon. A festőművészek néha becsültebb munkáikhoz ta­nulmányokat készítenek, nagy freskók tömegszereplői­ből fölvázolnak egy-egy arcot, jelenetet. Efféle vázla­tokat sodort elém az a nap. — Nos, merre induljunk? — kérdi Szabó János fö- agronómus. Jókor reggel érkeztem a Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezetbe, a nap éppenhogy csak kikönyökölt a látóhatárra, veres ábrázattal, mint va­lami vén korhely, aki előző délután csapot-papot hagyva, láthatatlanná vált, s most álomittas szemmel hunyorog a világba. Csodálkozva figyeli, hogy a fehér galambok már felkeltek, s a magasságokban kereng­nek, mielőtt a határ terített asztalára rebbennének. No egyetek, gondolhatná a nap. s áttetsző ködből szőtt asztalkendőjével harmatos-tisztára törli a barnán fé­nyesedé földeket. — Arra menjünk — mutatok kelet felé. — Rendben van — mondja a gazda; nyomatékül bólint is, majd közli, hogy eszerint elsőként az egyik juhászaiba jutunk. HOMÁLY AZ AKOLBAN Az akolban homály és bir­kaszag. Gyapjas hullámok tor­lódnak, futnak köröttünk. Le­gelőt nem látott bárányok ezek, a kereskedő hamarosan értük jön, hogy Görögország­ba, Itáliába vigye őket. Az anyajuhok még a szomszéd akolban bégetnek, várva, hogy a juhász megnyissa a kijára­tot. Szintén erre vár három vakarcs kutya, lelkes ugrán- dozások közepette. Amit a he­lyi juhászkodásról hamarjában megtudok: mintegy 800 anya­juhot istápolnak, meg a növen­dék állatokat. Eredménnyel-e? E tekintetben felemás helyze­tet konstatálhatunk. Sikerült elérniük, amivel másutt még nemigen boldogulnak: szapo­rábbak az anyaállatok, két­évenként háromszor hoznak utódot a világra a szokásos évenkénti bárányozás helyett. S ami nem valami szívderítő: lassan kiöregszik az állomány. Foghíjas bürgék ezek jobbá­ra, míg vemhesek, csak-csak kinéznek valahogyan, de mi­helyst életet adnak a kisbá- ránynak, olyan horpadt, cson­tos szinte mindenik, hogy az ember szíve megesik rajtuk. — Ideje lenne a jövendőre is gondolni — említem. A fő- agronómus azt mondja erre, hogy bizony elég nehéz ellen­állni a pillanatnyi jövedelem ígéretének, hiszen a pecsenye­bárány kilójáért 32 forintot fizetnek, ä tejes bárány ára még ennél is magasabb, 54 fo­rint. De hát gondolni kell a jövőre, s az idén inkább ke­vesebb jerkét adnak a keres­kedőnek. — Elég sok az ikerbárány — állapítom meg. Azután még nagyobb csodálkozással szem­lélem: egyik-másik apró kis állat szőrpizsamát visel. Dup­la irhabundát. Hát ez mi le­het? — tűnődöm, s meg is kérdem egy kis idő után. A juhász, Gedei István mondja: — Előfordul, hogy egyik-má­sik bárány megbetegszik, el­pusztul, vagy agyon kell ütni. Ilyenkor megnyúzom, egészen rendbe építette: ma még erre sincs sok példa... A szülők, kik pár éve még aggályaikat hangoztatták a vasárnapi prog­ramokra, azóta „mind megvá­sárolták az új úttörő-egyenru­hát”. Az ifjúsági vezetőknek ez a munka nemcsak fáradság, ál­dozat, hanem elsősorban öröm­teli tevékenység. A közös munkában közösség született: klubot is alapítottak! Rubies Vilmtos MÄV-tech- nikus, az ifiklub vezetője: — Havonta egyszer össze- jöwnk, magunknak rende­zünk programot. ,JVIit tenne ön?” — vitaesteket... Jelme­zes karnevált... Minden év­ben megünnepeljük március 15-ét... Mikulás-ünnepséget tartunk az elsősöknek ... Elő- szilvesztereken köszöntjük az újesztendőt... De az idén a szilvesztert is együtt töltjük Kiskőrösön, ahol koszorúzást is rendezünk. Ott erre ,az alka­lomra ki akarunk bérelni egy házat Párbeszéd a verandán Otthonukban beszélgettünk, öreg, tomácos-verandás ház­ban élnek Merész Gáborék, ré­gi szekrények, rengeteg könyv, sok festmény, rajz között. Merész Gáborné az úttörő- csapat vezetéséért havi 200 fo­rintos „funkcióhoz kötött bér- kiegészítésben” és heti hat­órás órakedvezményben része­sül. Mint mondja, az órakedvez­mény az anyagi szempontok­nál előbbrevaló, hiszen gyer­mekekkel eredményesen fog­lalkozni, csak elmélyülten le­het. S ez épp úgy vonatkozik a 150 úttörőjére — mint sa­ját gyerekéire. A Merész-házaspárnak há­rom gyermeke van: egy már dolgozó nagylány, egy közép- iskolás fiú — az úttörőcsapat­ban ifivezető — és a kisebbik fiúcska, ki nagybeteg, moz­gásképtelen. ★ Az Országos Úttörőelnökség november 7 alkalmából az őr­bottyáni Mező Imre úttörő- csapatból Merész Gábor tanár- rajvezetőnek, és több ifive­zetőnek a kiváló úttörővezető címet adományozta. Padányi Anna a lábszáráig, s az .egyik anyát­lan jószágot, vagy ikerbárányt beöltöztetem a bőrbe. Az anyaállat a saját kölykének szagát érzi rajta, elfogadja, mintha a magáé lenne. Így az ikernek nem kell osztozkodni, az elhagyott bárány is szépen fejlődik. Ügyes praktika. Még ügye­sebb lesz, ha nem adják el mind a bárányt, hanem hagy­nak magnak is. Mennénk, de ostoba képű malacok állják el az utat. A juhász jószágai. Birkatartást nem engedélyeznek neki. Miért? Mert általában úgy szo­kott lenni, hogy mindig a ju­hász saját jószága a legszebb, az övé mindig ikreket ellik... kár is tovább sorolni. Érthető. Ezért a juhász disznót tart. Szép kis malacok futkároznak az akiok körül. Megyünk tovább. — Divat mifelénk a kávás disznó, elülső részük fehér, faruk fekete — mondja kísé­rőm. — Valamennyi tanyán ezt találni. S nem is akár­mennyit. Mellettünk sorban elmarad­nak a tanyák. A vegyesbolt. Valamikor az ÁFÉSZ-é volt, most maszeké. A fogyasztási szövetkezetnek nem volt kifi­zetődő fenntartani, hiszen akadt olyan hónap, amikor 148 forint volt az összforgalma. Mert mit is vásároltak a bolt­ban a környékbeliek? Kenye­ret, két sütés között — külön­ben maguk őrletnek, tehát még liszt sem kell —, kocsike­nőcsöt, effélét. Só, paprika, cu­kor. Nem is kapni mást. Ha valakinek netán egyéb dolog­ra lenne szüksége, hát befog, aztán bemegy Nagykátára. Né­hány kilométer, de sebaj! A tanyákon majd mindenütt Üt a tanyákra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents