Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

1972. NOVEMBER 19.. VASÄRNAP

;TÄ*top

Fokozatos korszerűsítés

Otthon 7000vándornak

Pest megyét nemcsak úgy , lehet számon tartani, mint az ingázás legnagyobb forrását az országban, hanem úgy is, mint a lakóhelyüktől távol dolgozóknak második otthont adót, ugyanis a megyében mintegy hétezer ember lakik munkásszállásokon.

| Többségük építő- és szerelőipari munkás,

/'de néhány gyár is — főként textilipari üzemek, így például a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat — fenntart szállásokat.

Távol az otthontól nem (könnyű dolgozni, s nehezítette a nagyon hasznos munkát végző vándorok helyzetét az is, hogy

apró, korszerűtlen szállá- ' sokon voltak kénytelenek meghúzódni,

(sokszor a legelemibb feltételeket nélkülözve. Indokolt volt tehát, hogy az elmúlt években fokozatos korszerűsítés ment végbe a munkásszállásokon, illetve újak épültek. Elsőként a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat hozott létre modem, minden igényt kielégítő központi munkásszállást, majd ugyanez a vállalat az egyes főépítésvezetőségek területén, így Vácott, Gödöllőn is végrehajtott fejlesztést.

Ugyancsak sokat javult a

szálláshelyzet Százhalombattán,

ahol az építő- és szerelőmunkások joggal panaszkodtak a tarthatatlan állapotokra. A közelmúltban átadott nyolc épületben — három egy-, és

öt kétemeletes — több mint 1300 fő került megfelelő körülmények közé, bár még mindig elég nagy azok száma, akik barakkokban térnek pihenőre munka után.

Rövidesen két újabb léte- j sítménnyel gyarapszik a kor- I szerű, a mai követelményekhez igazodó szállások csoportja, mert Vácott átadják rendeltetésének a Dunai Cement- és Mészmű kétszáz személyt befogadó új munkásszállását, s ugyancsak kétszázan találhatnak második otthonra abban az épületben, amelyet Dunakeszin a jár- I mű javító vállalat emeltetett.

Búcsúzás

a továbbképző után

Szombaton a TESCO Nagy Lajos király úti dísztermében ünnepélyesen búcsúztatták azokat a fejlődő országból érkezett elektromérnököket, akik két és fél hónapos továbbképző tanfolyamon vettek részt hazánkban.

Az UNDP-nek, az ENSZ gazdasági hivatalának anyagi támogatásával és az UNIDO- nak, az ENSZ iparfejlesztési szervezetének rendezésében első ízben megtartott továbbképző tanfolyam célja az volt, hogy a fejlődő országok szakembereit megismertesse a korszerű üzemi körülmények között működő mérőberendezésekkel, és azok széles körű alkalmazásával.

(A gyár múzeuma az előadóterem mellett van. Egy szoba tele tárgyakkal, nagy vendégkönyvvel, melybe emléksorokat írnak, akik a gyárban jártak. Az üvegvitrinben papírmakett idézi a kezdetet, egy szomorú kis szeszfőzdét, 1896-ban, mikor a Schwindt-részvény- társaság kevés pénzzel nagy hasznot remélt. Számításuk bevált, a hulladékgyümölcsöt olcsón megvették a körösi parasztoktól, a pálinkái drágán adták vissza nekik — de abból jutott már külföldre is. A szeszfőzéshez nem kellett sok ember, Schwindt és társai meggazdagodtak. Ígérgették a körösieknek: gyár lesz itt. elhelyezkedhetnek télen az asszonyok. Azonban az ígéret csak 1922-ben vált valóra. Gyümölcsízt készíthetett egy fészerszerű helyiségben néhány asszony — nyaranként, de télre elküldték őket, csak a legfürgébbek, s a legkevésbé pa- naszkodók keze fagyhatott vörösre a hideg hónapokban, nyúlhatott kevés szóval fizetésnapon a pénzért.)

Katona Sándomé a dobozüzemben dolgozik huszonhat éve. Kezét öszekulcsolja, úgy ül, várja a kérdéseket, s kék köpenyén a pecséteket nézi. Aztán felpillant, „nem szoktam én sokat beszélni’’, mondja, azt ajánlja, mást keressek. Szeme segélykérőén rebben a gyár szakszervezeti titkárára, akiA meghosszabbított mandátum

Az elnök, akit a háta mögött is dicsérnek

A moziban telt ház van, pedig nincs előadás. Azaz éppen- hogy előadás van, filmvetítés helyett. A vetítővászon előtti pódiumon piros drapériával terített hosszú asztal, mögötte többen ülnek. Középen mikrofon, az előtt pedig egy őszülő, vékony arcú, bajuszkás, madárcsorutú férfi beszél.

A hallgatóság — nők és férfiak, idősek és fiatalok, ünneplőbe öltözöttek és kopott zubbonyban feszítők — nagy odaadással figyel. Jó ideje. Ritka az ilyesmi, annyi szent.

Bízvást sokan emlékeznek arra, amikor a mozik pódiumán ügyes bűvész, zsonglőr, trikós gumiember, flitteres akrobatalány szórakoztatta a publikumot. Ezért ötven fillér pótdíjat kellett fizetni.

A deszkákon, az asztal mögött álló férfi, szintén afféle asonglőrmutatványt ad elő. Gyors egymásutánban számokat sorol, százezrek, milliók röpködnek. Kívülálló számára meglehetősen unalmas dolog ez, de a közönség túlnyomórészt bennfentes, érti, hát értékelni tudja a produkciót. És még valamit: itt nekik, a közönségnek fizetnek a végén.

De ne vágjunk a dolgok, elébe.

Összkép

Idézetek a beszámolóból:

„ A termelési érték 1964 óta C63 százalékkal emelkedett.” „Egy dolgozó egy napra eső átlagjövedelme száznegyvenkét forint és harminc fillér.”

A gazdaság tiszta nyeresége egyébként az elmúlt esztendőben meghaladta a 14 millió forintot. S ettől az idén sem •maradnak el. A gazdaság, amelynek eredményeiről szó esik ma este, mintegy ötszáz embert foglalkoztat — 289 az alkalmazottak, 199 a tagok [ száma —, s van 81 nyugdíjasa. Földterülete valamivel több, mint 1000 katasztrális hold.

A hallgatóság sokszorsított papírlapot szorongat. A papírlapon számok. Néhányan időnként belenéznek, mintha ellenőrizni akarnák az előadót. A papírlapról megtudni, hogy a gazdaságnak van 23 traktora, 26 tehergépkocsija, tájékozódhat az ember az átlagos tejhozamot, búzatermést illetően. A beszámolóban éppen a különböző ipari részlegek — kavicsbánya, betonüzem, lakatosüzem, szállítók, építők — tervteljesítéséről esik szó.

Szemtől szembe...

Ezek után leköszön a vezetőség, élen az elnökkel, aki beszélt. A leköszönés oka csupán az, hogy jog szerint négyéves tevékenység után vissza kell adni a mandátumot a tagságnak. Ami ezután következik;

hivatalos formaságok, javaslat az új vezetőségre, a jelölés megszavazása, szavazólapok kiosztása, titkos szavazás.

Méltatják az elnök tevékenységét, jellemvonásait. A jelölő bizottság elnöke elmondja, hogy ... Ide nem írhatom le a szokványos fordulatot, miszerint nem hangzanak el nagy szavak. Mert nagy szavak hangzanak el. Már-már a kortesbeszéd szabályai szerint. A kívülállónak kissé visszatetsző is a dolog.

S ekkor többen szót kérnek. öregember mondja: javaslom, válasszuk meg újra az elnök elvtársat. Három okból is. Először, mert mindig megemlékezik az iskolás gyerekekről is, a tsz-tagok jól tanuló gyermekeit megjutalmazza. Másodszor, mert a dolgozók minden évben számíthatnak jutalomra, ha munkájukkal kiérdemelték. Harmadszor, mert ezer forintra egészítette ki az öregek nyugdíját.”

XJj fölszólaló: „Amikor az elnök elvtárs idejött, tizenöt éve, nem volt semmink, csak a szegénységünk. Ma meg

mindenki látja ..., köszönöm, hogy szót kaptam, csak ennyit akartam mondani.”

A hátulsó sorokból: „Talán illetlenség is beleszólnom a tsz dolgába, hiszen vendég vagyok itt, de hadd meséljek el valamit. Ez év nyarán neveztek ki az ifjúságvédelmi intézet igazgatójának. Néhány napja lehettem új posztomon, amikor egy reggel teherautó fordult be az udvarba. Barackot hozott a gyerekeknek.”

Pénzjutalmat osztanak. És minden boríték mellé egy könyv is kerül. Nézem a szomszédom, mit szorongat? Petőfi Sándor összes költeményei — olvasom a fedőlapról.

A szavazatokat összeszámlálták. A jelölteket egyöntetűen megszavazták. Vastaps. Spontán. Ritka az ilyesmi — s ez nem is baj —, így értékesebb.

...és az előcsarnokban

Az emberek az előcsarnokban beszélgetnek.

— Emlékszel — hallom —, amikor egy forint munkaegységet fizetett a tsz? Ügyes ember az elnök, nélküle nem jutottunk volna ide.

— Az — szól a másik —, mindig megtalálja, miből lehet pénzt kihozni. Most is, ugye! Kimerült a sóderbánya feltárt része, másfél méteres földréteget kell letakarítanunk, hogy újabb művelésbe kezdhessünk. Tiszta ráfizetés. S ekkor ő, eladja a földet jó áron, mert valahol kell a feltöltéshez. Elszállítják és még fizetnek is érte.

— Hiába, ügyes ember az öreg, de ha a lovasiskolához külföldi érdeklődők jönnek, elmegy velük ebédelni, a saját cechjét külön kifizeti, nem számolja el.

Isméi négy évre

Másfél évtizedes elnököskö- dés után újabb négy évre megválasztották Schiffer Andort a pomázi Petőfi Tsz első emberének. Az „új” elnök hatvanhárom éves; különös ismertetőjele: az emberei a háta mögött is dicsérik.

Apor Zoltán

fárasztott, hogy a gépet kéz- zel-lábbal hajtottam szünet nélkül. Ma ülök a gép mellett, figyelek. Ha rossz, szóloki a lakatosnak.

(A gyár évi termelése 1945-ig 5 ezer tonna volt. Gyártottak itt mindent: tésztát, savanyúságot, még szalmapapucsot is — az egyes telep tulajdonosa 2—3 évenként változott, mindegyik gyorsan akart meggazdagodni, a munkások meg éhbérért dolgoztak. A nagy rekonstrukció 1966-tól

1970-ig tartott. Lebontották a régi épületeket, újakat építettek, gépek, gyártósorok, automata berendezések érkeztek a világ minden tájáról — összesen 280 millió forintért. A beruházás előtt 20 ezer tonna volt az évi termelés, négy évvel ezelőtt pedig 76 ezer tonna konzerv. Idén több mint 200 millió konzerv készül, 90 ezer tonna, 900 millió forintért.)

Katona Sándomé, a dobozüzem dolgozója Tormáson házat- épít. Háromszobás lesz, összkomfortos. Ha a lánya

vízben fürödtünk. Munkaruha nem volt, csak egy ormótlanul nagy facipőt kaptunk, nehogy leforrázzuk a lábunkat. A dobozüzemben most 3—400-an vagyunk, a termelés megtízszereződött. Ma jó napom van, jó a gép, nincs vele baj, belerakom a lemezt, öntöm a savat — más dolgom nincs, csak figyelni, ha leáll, szólni. Négy éve lettem az ÉDOSZ kiváló dolgozója. Soha sem felejtem. Szabadságon voltam, jöttekértem, hogy három nap múlva megyek Pestre, mondtam, nem lehet azt, mert disznót vágok. Menni kell, mondták, egy nappal tovább él a disznó. Isteni szép hely volt, ahová vittek bennünket, meg volt terítve, úgy éreztem, hogy egy szót sem tudok szólni. Nem tudtam, miért vagyok ott, azt hitr tem, valami értekezlet lesz és fel kell szólalnom. Nagy élmény volt, sírtam, mikor odaadták a kitüntetést. Kaptam egy zacskót is, de azt nem mertem megnézni, csak otthon, Nehogy azt mondják... 2500 forint volt. 1700-at keresek, képzelheti mekkora volt az öröm. . Sokat köszönhetek a gyárnak, jutalmat, üdülést Bécsben, az NDK-ban, de nekem ez volt a legszebb, a szétűvel valamikor együtt dolgozott. Katona Sándomé, egyike annak a kilencven munkásnak, akik több mint huszonöt éve vannak a Nagykőrösi Konzervgyárban. Vallomását széttöredezi a zavar, hogy látja — jegyzik a szavait, de lassan rendbe rakja, egybefonja az emlékezés.

e

— Kecskeméten születtem, szüleim elhaltak, nem ismertem őket, nagybátyám nevelt fel Kőrösön. Földműves volt, nehezen élt, vastag volt a bőr a kezén a kapamunkától. Olyan volt a gyermekkorom, mint akinek nincsenek szülei, a gyomrom ritkán korgott, mégis sokat sírtam. Kijártam az öt elemit, fejembe vésték az egyszeregyet, meg a betűvetést, másra nem volt akkor szüksége a földből élőknek. Igyekeztem férjet találni, szeretetet kapni. Ruhám alig volt, szórakozni nem mentem, mégis találtam férjet tizenhat éves koromban. Alig boldogultam, máris vitték az uramat katonának, jött a világháború, megszültem a gyerekét, akit nem is látott. Egyedül maradtam a' fiammal, munkát kerestem. 1945-ben, emlékszem, barackszezonban volt fölvétel, mentem, a gyerek hol az egyik, hol a másik szomszédnál volt, míg dolgoztam. Vitaminnak nevezték akkor a mostani kettes telepet, negyvenen voltunk. Almát, barackot feleztünk éles késekkel, 5—6 mázsát a nyolc óra alatt. Barackmagot is törtünk kalapácsokkal a szappangyártáshoz. Télen — mivel itt vegyesízt főztek, s kellett a sok hordó — hordót mostam, kénes-fekete volt a kezem, nyilallt a derekam. Nem volt tréfa akkoriban a nyolc óra, figyelték nagyon az embert, akinek nem volt gyors a keze, a következő télre nézhetett magának más munkát. A férjem nem jött haza, holttá nyilvánították. Hat hónapig boldogulhattam vele, ennyi volt az én első házasságom. 1948-ban átjöttem az „egyesbe”. Ide a városba, akkor államosították, s vonták össze a két telepet. Vegyesízt főztünk üstökben. Ládákat béleltünk ki zsírpapírral, abba engedtük az öt vagy tíz kiló vegyesízt, zsírpapírral letakartuk. Csak egy napig kellett várni, amíg kihűl, szögel- ték le a ládákat, rakták föl a teherautókra, kellett nagyon az élelmiszer. Nem éreztem a karomat a sok pakolástól. 1951-ben újra férjhez mentem, az uram is a konzervgyárban dolgozik. 1954-ben azonban hazajött a holttá nyilvánított első férjem, s abban az évben csapott villám a fiamba, meghalt anélkül, hogy az apját látta volna. Nem váltam el, terhes is voltam, az első férjem megértett, 1955-ben kislányt szültem. Akkor már a dobozüzemben forrasztottam. A dobozpalástot meghajlították, a két felét összeillesztették, én meg bekentem savval és ónnal megforrasztottam. Egy műszak alatt ezerkétszázat kellett csinálnom a na- gyobból, kétezerötszázat a kisebből. Az óngőzt beszívtam, köhögtem tőle, nem volt egy egészséges munkahely, meg

férjhez megy: a pár is itt lakhat. Tizenkét éve vették a telket, azóta gyűjtenek. A lány tanárképzőbe szeretne menni, jó tanuló, büszke rá a család. Épül a ház, már csak az utolsó simítások hiányoznak, s kiköltöznek a bérlakásból.

— Eltévednék itt én már.._. Öt év óta nem ismerem már á gyárat, akkora lett. A háború után szűkösen voltunk, kicsi volt a hely. Lábosban hoztuk be az ebédet, egy néni megmelegítette a kályhán, ez volt az üzemi konyha. Hideg

pen megterített asztal, az uzsonna, a kedves szó.

(A Nagykőrösi Konzervgyár tizenhatszoros élüzem, illetve kiváló vállalat. Idén hetedszer nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. A 3600 dolgozóból 1464-en törzsgárdatagok: 630-an 5— 10 év között, 433-an 10—15 év között, 311-en 15—20 év között, 90-en több mint 20 éve munkásai a gyárnak. Egyikük: Katona Sándomé a dobozüzemből.)

Tamás Ervin

Balatonbogláron, a Várhegy

Üdülőszövetkezetben

igényelhető még néhány 27, illetve 3ő m2

alapterületű lakrész

118-150 000 Ft-os irányáron.

Az üdülő átadása: 1974 nyarán.

Személyes jelentkezésre részletes tájékoztatást ad a

PEST MEGYEI MÉSZÖV LAKÁSSZÖVETKEZETI TITKÁRSÁGA

Budapest VII., Baross tér 19.

Húsz éve már...