Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
Jó1 fizetett a kukorica Meghálálta a munkát a kukorica a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet földjein: ez 1200 holdas területről holdanként 28 mázsányit takarítottak be. Köszöntik az idős embereket A ceglédi Kossuth Művelődési Központban november 22-én rendezi meg a városi Hazafias Népfront nőhizottsá- ga az öregek napját. Kellemes hangulatú délutánt, baráti beszélgetést ígérnek a vendégeknek, ami természetes is, hiszen a városban hagyománya van ennek az összejövetelnek. Vállalati nőbizottságok és szocialista brigádok, fiatalok készülnek az öregek napjának megrendezésére. Táncos névnapok November végén két névnap ad alkalmat a jászkarajenőiek- nek egy kis táncmulatságra. Ma, november 18-án este, a művelődési házban az Erzsébeteket, mához egy hétre, 25-én este pedig a Katalinokat ünnepük. Tánczenéről a Démon együttes gondoskodik. Az esték érdekessége, hogy az ünnepeltek, tehát ma az Erzsébetek, jövő alkalommal pedig a Katalinok vendégek lesznek, nem kell belépőjegyet váltaniuk. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE6L XVI. ÉVFOLYAM, 272. SZÁM 1972. NOVEMBER 18., SZOMBAT Több fűtőolajat vesznek Zökkenőmentes ellátást ígér a TÖZÉP A hideg napokra is jól felkészültek Küszöbön a tél. A TÜZÉP ceglédi telepén egymásnak adják a kilincset a vásárlók, s elégedetten távoznak: jelenleg hétféle szénből válogathatnak. Az udvaron tárolt szénkupacok látványa bizonyíték, hogy nem lesz tüzelőgondjuk azoknak, akik ezekben a napokban szerzik be a télire valót. A fatüzelésű kályhák tulajdonosait sem éri csalódás: minden igényt kielégítő kemény- és puhafa áll rendelkezésükre a raktárban. A következő hónapok tüzelőellátásáról is kedvező tájékoztatást adtak a telepen. A tavalyi téli hónapok igényeinek alapján most időben megrendelték a városnak és a környező településeknek a kellő mennyiséget szénből és fából. A jelzések szerint egyedül a A nőbizottság kezdeményezésére A nagyközség jövőjéről tárgyaltak Közös találkozóra hívta a minap az albertirsai nőbizottság a község tanácstagjait és a népfrontbizottsági tagokat, hozzátartozóikkal együtt. A találkozón sok közös Tanárok alakították ZENEBARÁTOK KÖRE CEGLÉDEN November 13-án, hétfőn este, már második alkalommal találkoztak a zeneiskola hangversenytermében a nemrég aflialkulifc zenebarát kör tagjai. A komolyzenét, közös éneklést kedvelő ceglédi: pedagógusok egyre többször emlegették, hogy kartársi, baráti körben szívesen eltöltené- nek egy-egy estét zeneművek, kórusművek hallgatásával, tanulásával. A pedagógusszak- szervezet vezetősége, a művelődésügyi osztály, a zeneiskola igazgatósága és tantestülete örömmel támogatta ezt a kívánságot, s novembertől megteremtette az összejövetelek lehetőségét. A pedagó- gusszaikszervezet titkára, Kovács András köszöntötte a zenebarát kör tagjait, majd az egybegyűltek Béres Károlyt, a zeneiskola igazgatóját bízták meg a kör programjának irányításával, az énekkari művek megtanításával. A kottaismerő, énekelni vágyó 50—60 felnőtt minden hétfőn, háromnegyed hétikor találkozik a zeneiskolában. A közös éneklésen túl előadásokat hallgatnak a komolyzenéről, majd rövidesen együttes programot is szerveznek a zeneiskola tanáraiból alakult kamarazenekarral. (sz—ó) Az élet álom Calderon-színmíí a művelődési központban November 25-én, este fél 8 órai kezdettel a kecskeméti Katona József Színház Calderon Az élet álom című há- romfelvonásos színművét mutatja be, a Kossuth Művelődési Központban. Az előadásra a bérletek is érvényesek. Gyártják a párizsit gondról folytattak baráti eszmecserét. Kezdeményezést és eredményeket várnak ettől a megbeszéléstől, melyen mintegy száz vendég jelent meg, köztük Tóth Attiláné ország- gyűlési képviselő és Mészáros János megyei tanácstag is. A találkozó elérte célját: a község vezetői így kötetlenebb formában vitathatták meg a nagyközségbeliek egy részével a fejlődéssel kapcsolatos kérdéseket, tennivalókat, s természetesen, akik ott voltak, a hallottakról másokkal is elbeszélgetnek. f. v. berentei darabos szénből nem érkezik a kért szállítmány. Egyelőre a szállítással sincs gond, folyamatosan érkeznek a vagonok. Esetleges fennakadás csak akkor lesz, ha az időjárás beleszól a kijelölt határidők teljesítésébe. Egyelőre zavartalan a tüzelőolaj-ellátás is. A tavalyihoz képest — ezt mutatja a tüzelőolaj-árusító kút forgalma — több százzal szaporodott az olajkályha-tulajdonosok száma Cegléden. A kút jelenleg kielégíti a meg- megnövekedett igényeket. A hidegebb napok beállta okozhat átmeneti gondot, de a „kutasok” abban bíznak — s ez elsősorban a vásárlók érdeke is —, hogy a télire való tüzelőolajat még a fagyos napok beállta előtt beszerzik az olaj- kályhával fűtő családok. Cs. I. A inkák kérték Ismét árusít a húsbolt Október 1-i számunk, A vásárlók kérésére címmel megjelent cikkében, a Petőfi utca környékén lakók panaszáról írtunk. A panaszosok a 111-es számú húsbolt bezárása ellen tiltakoztak. A bolt több mint húsz évig látta el a környékbelieket húsáruval. Ez ügyben az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ígéretet tett, hogy az üzletet hamarosan ismét megnyitja. Az ígéret valóra vált: a bolt mától ismét a vásárlók rendelkezésére áll. TANYÁRÓL A VAROSBA Új otthonba költöztek Petőfi-emlékest Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából irodalmi estet rendeznek november 20-án, hétfőin, este 6 órakor, a FÉK klubjában.' A „Szabadság, hadd nézzünk szemedbe” című irodalmi ösz- szeállításit a FÉK József Attila kisszínpadának tagjai mutatják be. Sok új családi ház sorakozik már a város különböző pontjain, de a Csengeri szélen egész sora áll a félig kész vagy éppen befejezett épületeknek. Egyikből-másikból már az élet jelei szűrődnek ki: halvány füstcsíkot pöfékel a kémény, a napos idő a veteményes kertbe csalogatja az embereket, rádió hangja vegyül a vasárnap délelőtt utcai gyerekzsivajába. A lakók jobbára fiatalok még. Nyíró Sándor és felesége a legidősebb tulajdonos a soron. — Szeptember nyolcadikén költöztünk ide, azelőtt tanyán laktunk — újságolja a házigazda. — Nagy ünnep volt ez nekünk, épp akkor tartottam a születésnapomat is. Friss ételszag árad a konyhából, Annus néni a vasárnapi ebédet főzi. — Hogyan szánták rá magukat, hogy városba költözzenek? — kérdezem a háziasz- szonyt. — Belefáradtunk a tanyai életbe, nem vagyunk már fiatalok, nyugalomra, kényelemre vágytunk. A papa nyugdíjas tsz-tag, nem sokat tudna dolgozni, itt jobban feltalálja magát. Nyirőék két éve kezdték meg az építkezést, hosszúhosszú időn át gyűjtögették rá a pénzt. — Bizony, sokat nélkülöztünk, rengeteg munkánkba került. Az uram a háborúban fogságba esett, magamra maradtam, aztán, mikor hazatért, már semmink sem volt, csak a három gyerek. Űj életet kezdtünk. Akkor az volt a vágyunk, hogy utolsó éveinket majd a városban éljük, hát most itt vagyunk — emlékezik vissza Annus néni. Megváltozott az életritmusuk is: a hajnali négyórai ébresztő helyett, elég, ha hat óra után kelnek. Nem kell a sok állattal bajlódniuk, de nem maradnak hűtlenek a múlthoz sem. Nyírőné még néha kimegy a tanyára, munkát is vállal, ha hívják valahová, férje pedig elbíbelődik a ház körül néhány jószággal. — Jól érezzük magunkat új otthonunkban, eleinte pedig még a villany is szokatlan volt, odakint csak petróleumlámpa pislákolt. Délutánonként kiállók a kapuba, jólesik egy kis terefere a szomszédokkal, meg innen, a város széléről mesz- szire látni, előttünk ez a nagy puszta legelő, olyan, mintha kint, a határban volnánk — mondja boldogan az új ház gazdája. Dobozi Eszter IFJÚSÁGI KLUB A KÜLTERÜLETEN Tartalmas program készült Vendégek, tizenöt kilométeres körzetből Cegléden, a PENOMAH gyárának húsfeldolgozó üzemében a város és a környék ellátására sokféle felvágott készül, jelentős mennyiségben. Párizsiból például naponta 20—25 mázsát készítenek, mert kelendő az üzletekben a finoman fűszerezett, friss töltelékáru. Apáti-Tóth Sándor felvétele A tanyai, a kerületi iskolák, helyzetüknél fogva, nem csupán oktatási, hanem népművelő feladatokat is ellátnak: a kultúra, a szórakozás centrumai is. Sok fiatalt zár el a kellemes időtöltéstől, a társaságtól a távolság, pedig a napi munka, tanulás után épp úgy vágynak rá, mint falusi vagy városi társaik. Oláh István, a Cárák dűlői iskola igazgatója, egyben a terület népművelési ügyvezetője is. Kezdeményezésére és segítségével, két éve, az iskolában megalakult az Aranyhomok ifjúsági klub. Célja az volt, hogy az iskola volt diákjainak szervezett lehetőséget adjon a szórakozásra. Az iskolaigazgató szerint nem jelentéktelen a klub nevelési szerepe sem, hiszen tagjait, még ha el is kerültek az iskolából, továbbra is az iskolához fűzi. Az Aranyhomok ifjúsági klub vezetője Gulyás Jánosné pedagógus, aki több mint tíz éve tanít a Cárák dűlői iskolában, jól ismeri a környéken lakó embereket. — Tíz-tizenöt kilométeres körzetből jártak és járnak ide fiatalok. A hetenkénti foglalkozásokra szerveztek nekik TIT-előadásokat is, de ők többnyire csak táncolni akartak. Alakuláskor a klub lemezjátszót, magnetofont kapott az iskolától, a KISZ-bizottságtól pedig játékokat. Ma már csak egy sakk-készlet használható, a többi játék elromlott, javításra, vagy cserére vár. Szeptembertől vezetem a klubot. Maguk a gyerekek kérték, hogy változtassunk a jellegén, mert nemcsak táncolni szeretnének, hanem tartalmas, színvonalas prograhiot is igényelnek. Munkatervünket közösen állítottuk össze, amelyben csaknem 40 foglalkozás szerepel, sport- és szellemi vetélkedők, megemlékezések, irodalmi rendezvények, ismeretterjesztő előadások... A klubnak 34 tagja van. Ipari tanulók, munkásfiatalok, középiskolások; nagy részük az iskola volt diákja. Gyulyás Jánosné 1955 őta pedagógus, szereti a fiatalokat: — Amikor órára vagy klub- foglalkozásra megyek, mindig nagyon jól érzem magam. Hivatásom eleve meghatározza érdeklődésemet. Az Aranyhomok ifjúsági klub legfőbb támogatója maga a létrehívó iskola, melynek berendezéseit a klubtagok is használják, akik remélik, hogy a Kossuth Művelődési Központtól segítséget kapnak. A Fórum klubbeliekkel igen jó a kapcsolatuk, többször találkoztak már, és további közös programokat is terveznek. Sajnos, a környező két közös gazdaság nem járul hozzá a klub felszerelésének felújításához. Pedig a Kossuth és a Vörös Csillag tsz- ben dolgozó KISZ-tagok is szívesen látogatnák a klubot, mely őket is szeretettel várja. Az Iskola patronáló ja az ÁFÉSZ. Szocialista szerződés köti össze a két intézményt. Ab ÁFÉSZ pénzzel is segíti a Cárák dűlői iskolát, amelyből — az igazgató ígérete szerint — az ifjúsági klub is részesül. — Továbbra is mindenben támogatjuk a klubot, hiszen mi hoztuk létre, felelősek vagyunk érte. Lehetőségeink korlátozottak, ezért nem ártana hatékonyabb segítség a városi tanács és a KISZ részéről. A városi KXSZ-bizott- ságról például még egyszer sem látogattak meg minket, ezt az itteni fiatalok zokon is veszik. Nálunk ez a klub bevált, hasznosnak bizonyult — mondta az igazgató. A klubélet valóban hasznos. A Cárák dűlői iskola követni való példát ad más külterületi iskoláknak is. Khim Antal Szlovákiai vendégek Asztaliteniszezők a sportcsarnokban Az NB II utolsó fordulójára a következő vasárnap kerül sor. A már bajnokságot nyert és NB I-be jutott CVSE nem tölti a „szabadnapot” tétlenül: nemzetközi, barátságos mérkőzést vív. A sportcsarnokban délelőtt 10 órakor fogadja a Nitra (Csehszlovákia) csapatát. A nitraiak a Vasutas látogatását viszonozzák. A ceglédiek jól megszokott csapatukat szerepeltetik: Réthy dr., G. Biró, Farkas, Kudelich Géza és Bodrogi áll majd az asztalhoz. BEMUTATKOZIK AZ EVER- PLAY. Ma, november 18-án, Törteién, a Déryné Művelődési Házban, Erzsébet-bált rendeznek. A bálon új zenekar mutatkozik be: a nagykőrösi Everplay-együttes. A tánc este nyolc órakor kezdődik. Természetesen szívesen látják a környező települések fiataljait Is. Hazai győzelmet várnak A csatárokon a sor Vasárnap délután, fél kettőkor, a Bem SE gerjei sporttelepén NB IlI-as labdarúgómérkőzést rendeznek, a Bem SE—Dunaújvárosi Építők csapata között. Mindkét csapat az élmezőnyben áll. A vendégek 18 ponttal a harmadikok, a Bem SE eddig 16 pontot szerzett és azzal a hatodik. A ceglédiek eddig hétszer játszottak itthon, s háromszor egygólos vereséget szenvedtek. A védelem kitett magáért, hiszen 13 találkozón mindössze 5 gólt kapott, viszont a csatárok nem remekeltek. Tizenegyszer találtak az ellenfél kapujába. A Cegléden elszenvedett vereségek is a csatársor gólképtelenségére vezethetők vissza. Idegenben eddig a vártnál jóval jobban szerepelt a csapat, hiszen csak négy pontot vesztett. Most újabb hazai mérkőzés következik, remélhetőleg győzelemmel. Ehhez viszont az eddiginél jobb támadójátékot kell a fiúknak nyújtaniuk. A Bem SE az őszi idényben utolsó hazai mérkőzését vívja. HÉT VÉGI MŰSOR A Kossuth Művelődési Házban ma esite tánc. Játszik a Napsugár együttes. MOZI Szabadság: ma és holnap: Joe Hill balladája (svéd- amerikai). Törtei: ma és holnap: Az ügyvéd (amerikai), Cegléd- bereel: vasárnap: Hattyúdal (magyar), Alberbirsa: holnap: Kockázatos akció (szovjet), Kocsér: holnap: Fogd a pénzt és fuss! (amerikai), Jásztka- rajenő: ma és holnap: Cromwell (angol).