Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-10 / 239. szám

-4/j r m _____ • 1972. OKTOBER 10., KEDD Kairó Válasz Khartúmnak Miután Nimeri elnök tíz nappal ezelőtt hazarendelte a Szuezi-csatornánál állomáso­zó szudáni csapatok túlnyomó részét, Egyiptom válaszul az összes szudáni egységek kivo­nását kérte a khartúmi kor­mánytól. Ez ügyben Hafez Izmail, Szadat elnök nemzet- biztonsági tanácsadója szom­baton fogadta Szudán kairói nagykövetét. Az egyiptomi döntést azzal indokolták, hogy a szudáni hatóságok rögtö­nözve, az egyiptomi hatóságok előzetes tájékoztatása nélkül, a katonai és technikai együtt­működés legelemibb szabá­lyait is felrúgva rendelkeztek a szudáni csapatok visszavo­násáról. Kairó számításba vet­te továbbá a barátságtalan szudáni lépés lehetséges indí­tóokait. Az egyiptomi kormány — mint a hivatalos szóvivő ko­rábban rámutatott — a tör­téntek ellenére el akarta ke­rülni a nyilvános polémiát, a két főváros között támadt el­lentétek további élezését, ezért arra kérte a khartúmi kormányt, hogy ne hozzák nyilvánosságra a csapatkivo­nások ügyét. A szudáni hírügynökség és a szudáni sajtó ennek ellenére hírt adott az egyiptomi kormány vá­laszintézkedéséről, s ráadásul olyan mértékben elferdítette az igazságot, hogy ezzel mintegy nyilvános vitá­ra hívta ki Egyiptomot. Kadhafi líbiai elnök szom­bati beszédében az imperialis­ta mesterkedések hatásával magyarázta a szudáni hatósá­gok megváltozott magatartá­sát, az Egyiptommal és Lí­biával szemben tett rosszindu­latú, barátságtalan lépéseket. Kadhafi ugyanebben a be­szédében sürgette, hogy az összes frontokon újítsák fel a palesztin gerillaakciókat. S ennek érdekében számolják fel az ellenállási mozgalom sorait megosztó ellentéteket. A líbiai elnök azonban nem az egység, hanem a széthúzás híveit támogat­ta, amikor olyan típusú szélsősé­ges akciókban jelölte meg az ellenállási mozgalom felada­tait, mint amilyen a japán diákok által a Puerto Ricó-i zarándokok között rendezett május 30-i vérfürdő volt Tel Aviv repülőterén. Jemen kontra Jemen Kamarait sziget eltogialása Egy adeni kormányszóvivő hétfőn Adenben bejelentette, hogy az észak-jemeni csapa­tok haditengerészeti és légi tá­mogatással elfoglalták a Je­meni Népi Demokratikus Köztársasághoz tartozó Ka- maran-szigetet A hírt meg­erősítette Dél-Jemen bej­rúti nagykövetsége is. A két ország határán továbbra is fe­szült a helyzet. CHILÉBEN a Talcahuano kikötőjét San Fernando váro­sával összekötő négyszáz kilo­méteres olajvezetéken vasár­nap két nagy erejű robbanás akozott hatalmas tüzet. Nem kizárt, hogy szándékos kárte­vésről van szó. Tegnap volt negyedszer. A perui nemzeti Október 9-én Peru népe ne- i gyedszer ünnepelte a „nem- \ zeti méltóság napját”. 1968- ban ezen a napon sajátította ki Velasco Alvarado elnök kormánya az amerikai Inter­national Petroleum Company kezén levő olajmezőket. Az azóta eltelt négy évben for­radalmi jellegű társadalmi és gazdasági átalakulások men­tek végbe az országban. A forradalmi kormány szembe­szállt az országot kifosztó észak-amerikai monopóliu­mokkal és a velük egy követ fújó helyi reakciós finánc­oligarchiával. Velasco Alva­Pandamánia Miben látja Ta­naka miniszterel­nök pekingi útjá­nak jelentőségét? Ügy tűnik, min­denekelőtt abban, hogy — Kína egy pár pandamackót ajándékozott Ja­pánnak. O indítot­ta el Japánban azt a „pandamá­niának” elnevezett hullámot, amely az iskolás gyer­mekektől tekinté­lyes politikusokig terjed. A kormány és a Liberális Demok­rata Párt vezetői­nek minap meg­tartott fontos ta­lálkozója után Ta­naka miniszterel­nök — japán saj­tójelentés szerint — imigyen fordult Nikaidóhoz, a kor­mány hivatalos szóvivőjéhez: „A panda érté­kes állat. Gondo­lom, Nikaido úr már léckéket vett a tokiói állatkert igazgatójától, ho­gyan kell bánni ezekkel az álla­tokkal”. „Még nem, mi­niszterelnök úr” — felelte a meg­szeppent szóvivő. „Hát mi az ör­dögöt csinált ed­dig" — dörmögte Tanaka. Ezek után Ni- ka.ido kijelentette, hogy mint a „pan­dabizottság” elnö­ke, személyesen gondoskodik a Kí­nából rövidesen megérkező mac­kók „kormány­vendégnek kijáró” elhelyezéséről. Az intézkedések nyo­mán a tokiói Ueno állatkertben har­mincmillió jen költséggel légkon­dicionált üveghá­zat építenek a kí­nai pandáknak. Az állatkert egy szakembere már megjárta Londont, hogy tanulmá­nyozza a panda­medve gondozásá- na.k módszereit, s rövidesen újabb tanulmányi cso­port utazik Kíná­ba. Ha ez így folytatódik — mu­tatnak rá japán állatkerti körök­ben — a kor­mánynak külön költségvetési tételt kell megszavaztat­nia a parlamenttel a Japánt teljesen hatalmába kerítő „pandamánia” fi­nanszírozására. méltóság napja rado elnök a következőkben jelölte meg kormánya legfőbb feladatát: gyökeresen meg kell változtatnunk a Peruban fennálló rendet ahhoz, hogy megvédjük lelkiismeretlenül becsapott népünk érdekeit. Peru csak négy éve, a spa­nyol iga lerázása után más­fél évszázaddal lépett az önálló fejlődés útjára. Az az­óta végbement változások megfelelnek a dolgozó töme­gek érdekeinek éppúgy, mint az ország érdekeinek. Velasco elnök egész népe támogatá­sával kezdhette el a 20 évre szóló társadalmi és gazdasági fejlesztési program megvaló­sítását. A programnak meg­felelően állandóan erősödik az állam pozíciója a nemzet- gazdaság alapvető területein, intézkedéseket hoztak a pénz­ügyi rendszer megjavítására, állami ellenőrzés alá vették a pénzügyieteket. Ezek az intéz­kedések konkrét eredménye­ket hoztak. Míg az előző kor­mányok uralma alatt a perui gazdaság állandóan válságos helyzetben .volt, most gyors tempóban fejlődik: 1972-ben a bruttó nemzeti termék 7,5 százalékkal növekszik, az or­szág valutatartalékai elérték a 400 millió dollárt. A változások kihatnak Peru életének minden szférájára, így a mezőgazdaságra is. A kormány törvényt hozott az agrárreformról, felszámolják a nagybirtokokat, megvalósul a „föld azé, aki megműveli” elv. Az eddig kisajátított 4,2 millió hektár földbirtokból 2,8 millió hektárt osztottak már szét a parasztok között. A demokratikus belső válto­zások és a kormány függet­len külpolitikai irányvonala elősegítik Peru nemzetközi tekintélyének növekedését. Tiszta víz a pohárban Szovjet gabonámért eg „Tisztelet és becsület a szántóvetőnek'’ — ezzel a címmel köszönti a moszk­vai Pravda vasárnap, a mezőgazdasági dolgozók napján a befejezéshez kö­zelgő aratás hőseit, akik az idén valóban önfeláldozó munkával biztosították az ország kenyerét. Moszkvában szombaton ünnepi ülést tartottak az új termés ünnepe alkalmá­ból, amelyen Mackevics mezőgazdasági miniszter nagy beszédet mondott. Hangoztatta, hogy az ország mezőgazdasága sikerrel megbirkózott az idei kivé­telesen kedvezőtlen időjá­rási viszonyok okozta ne­hézségekkel, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a gabonatermés nem rosz- szabb az előző ötéves terv átlagánál. Ez a bejelentés a szovjet mezőgazdaság helyzetéről szóló meglehetősen rosszin­dulatú híresztelések után moszkvai megfigyelők sze­rint végre tiszta vizet ön­tött a pohárba arra vo­natkozóan, hogy a szovjet földművelés mai gépesíté­si és kulturális foka mel­lett a legrosszabb időjárás sem okozhat „katasztrófát” az ország élelmiszer- és ta­karmányellátásában, mint azt állították. Jóllehet, mint az UPI amerikai hírügynökség moszkvai irodájának adott közelmúltbeli nyilatkozatá­ban maga Mackevics mi­niszter mondotta, száz éve nem fordult elő, hogy az időjárás annyi gondot oko­zott volna a földművelő­nek, mint az idén, „az elő­ző ötéves terv átlaga” a ga­bona esetében legalább 167 millió tonnás termést je­lent, ami pár évvel ezelőtt még kiugró eredménynek számított volna a szovjet mezőgazdaság számára. Az 1961—65 közötti évek átlag­termése például hivatalos adatok szerint alig haladta meg a 130 millió tonnát. Más kérdés, hogy a ke­mény tél és a nyári aszály irreálissá tette a mezőgaz­dasági termelésnek a terv­ben előírt újabb nagyará­nyú emelését, amire nem annyira az elemi kenyér­gondok megoldásához van szükség, hiszen ilyen gon­dok ma nincsenek a Szov­jetunióban, hanem a köny- nyű- és élelmiszeripar komplex szükségleteinek progresszív kielégítéséhez, minthogy a két iparág nagyarányú fejlesztése a szovjet életszínvonal-prog­ram egyik központi célkitű­zése. Ebből a szempontból vizsgálva a szovjet mező­gazdaság helyzetét, a kül­földi megfigyelők úgy vé­lik, hogy az SZKP rendkí­vül intenzív és céltudatos szervezőmunkája a keleti országrészek gabonamérle- génck javítására, meghoz­ta a kívánt eredményt. Végső soron pedig a köze­pesnek nevezhető gabona- termés, a pótlólagos szük­ségletek importból való fe­dezése, továbbá az átlagot messze felülmúló gyapot­termés, együttesen lehető­vé teszik, hogy a szovjet párt és kormány a terve­zett ütemben folytassa jó­léti politikáját, amint azt az SZKP XXIV. kongresszu­sán elhatározták. Wiesbadenben megkezdődött a nyugatnémet CDU kong­resszusa, amely végső döntést hoz a választási hadjárat foly­tatásáról. Középen Rainer Barzel, az ellenzék kancellárjelöltje, mel­lette Ludwig Erchard és Kurt-Georg Kiesinger ex-kancellárok. Jelölt és az ex ek LÉGHAJÓTÓL A RAKÉTÁIG (1) Trákia gyöngye r> p(S]kusz A harmincharmadik KÉT szombati hír... Az egyik.: „Szvaran Szingh indiai külügyminiszter New Yorkból, az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról visszaérkezve, szombaton sajtóértekezletet tartott Delhiben. Közölte, hogy országa rövidesen dön­tést hoz a Német Demokra­tikus Köztársaság teljes dip­lomáciai elismeréséről”. A másik: „A Német Demok­ratikus Köztársaság fővárosá­ban nagy figyelmet keltett Szvaran Szingh bejelentése, hogy India hamarosan fel fog­ja emelni a kölcsönös képvi­seletek szintjét az NDK-val. Berlinben rámutattak, hogy mivel a két állam jelenleg fő- konzulátusi szinten tart fenn kapcsolatokat, az ennél maga­sabb szint a bécsi konvenció értelmében már közvetlenül a diplomáciai elismeréssel egyenértékű. Az NDK főváro­sában azzal számolnak, hogy az indiai külügyminiszter be­jelentése a közeljövőben rea­lizálódik”. ÉS TEGNAP Pinczési Pál, az MTI tudósítója már ezt je­lentette Berlinből: „Hétfőtől kezdve nagyköveti szinten tel­jes jogú diplomáciai kapcso­latban van egymással India és a Német Demokratikus Köz­társaság. Berlinben hangsú­lyozzák, hogy ez a kölcsönös elhatározás azonnali hatállyal érvénybe is lépett, tehát In­dia berlini és az NDK Űj Dei- hi-i főkonzulátusa máris nagykövetséggé alkuit át”. INDIA a világ második leg­népesebb állama, amely világ­szerte nagy tekintélynek ör­vend, nemzetközi jogilag te­hát elismerte a Német De­mokratikus Köztársaságot. Ez annyit jelent, hogy az NDK immár 33 állammal tart fenn diplomáciai kapcsolatot. A BEJELENTÉS TÉNYE azonban nemcsak India és az NDK szempontjából jelentős esemény. Ez nyilvánvaló ki­fejeződése annak, hogy az NDK nemzetközi elismerésé­nek folyamata immár semmi­féle doktrínával, fűződjék az akár Hallstein, akár Scheel nevéhez, fel nem tartóztat­ható. BERLINBEN rámutatnak: az a tény, hogy India és az NDK diplomáciai kapcsolatra lépett egymással, jótékony ha­tással lesz arra a további eny­hülési folyamatra, amelyért mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista közösség töb­bi országa következetesen síkraszállt. AZ NSZEP LAPJA, a Neues Deutschland többek között a következőket írja: „Indira Gandhi kormánya olyan konstruktív lépést tett, amely bizonyára más országokat is az indiai példa követésére buzdít... Az a tény, hogy az NDK megnövekedett nemzet­közi tekintélye közvetlenül köztársaságunk alakulásának 23. évfordulója után bizonyo­sodik be ismételten, különös örömmel és büszkeséggel töl­ti el munkásainkat, minden dolgozónkat”. A BERLINER ZEITUNG le­szögezi : „A több, mint fél mil­liárd embert képviselő indiai kormány döntésével újabb küszöbön jutott át az NDK el­ismerésének világméretű fo­lyamata Nem szükséges szá­mítógép annak megállapításá­ra, hogy ezt a lépést eddig már olyan államok tették meg, amelyekben az emberi­ség több, mint fele él”. AZ INDIAI FŐVÁROSBÓL érkező jelentések szerint az indiai nemzeti kongresszus most ülésező munkabizottsága szerencsekívánatait fejezte ki az indiai kormánynak az NDK diplomáciai elismerése alkalmából. Más pártok veze­tő politikusai is helyeslik az NDK elismerését. AZ INDIAI—NDK baráti társaság pedig annak a tneg- tyőződésének adott kifejezést, hogy India még az ENSZ köz­gyűlésének jelenlegi üléssza­kán síkraszáll az NDK felvé­teléért a világszervezetbe. A. B. T. Külföldön járva, az ember aka­ratlanul is megpróbálja a látottakat hazai ismereteivel összevetni, a vá­rosokat, falvakat itthoniakkal roko- nítani. Plovdiv — egyetlen magyar városhoz sem hasonlítható. Külö­nös hangulatú óvárosa, amelynek meredek, szűk utcácskáin a római korból fennmaradt paloták és temp­lomok maradványai néznek far­kasszemet a török mecsetekkel, dí­szesen festett homlokzatú középkori lakóházai, amelyeket restaurátor ke­ze soha nem érintett, a Hármashal­mon épült fellegvár, s a szökőkutak tucatjai minden más várostól meg­különböztetik. PlOVdiV a Balkán-félsziget leg­ősibb, Bulgária legfestőibb és má­sodik legnagyobb városa. Lakóinak száma meghaladja a háromszázezret, és története az időszámításunk előtti VI. évezredbe, a rézkorba nyúlik vissza: már ekkor itt húzódtak meg azok a földművelők és állattenyész­tők, akik a félszigeten oly gyakori háborúk ellen kerestek menedéket. Az első erődítményt a trákok emelték, akik városukat Pulpudeva- nak nevezték. I. e. 342-ben új hó­dító jelenik meg a színen: II. —Ma­cedón — Fülöp, aki a várost leigáz­za, s önmaga után Philippopolisnak nevezteti. A macedón uralom mind­össze néhány évtizedig tartott: a trákok — e harcias és szabadságsze­rető nép fiai — csakhamar vissza­foglalták Pulpudevát. Ám a város szépsége, gazdagsága később is vonzotta az idegen hó­dítókat: keltákat, gotokat, rómaia­kat. Az utóbbiak i. u. I. században értek ide, s a város bevétele után ez lett a római birodalom trák tar­tományának közigazgatási szék­helye. Márványból és égetett tég­lából palotákat emeltek, az utakat kőlapokkal burkolták, termákat, szökőkutakat, templomokat építet­tek. A várost pedig a három halom után Trimontiumnak nevezték el. (Így hívják ma Plovdiv legszebb szállodáját.) A rómaiaktól i. u. 251-ben gót törzsek ragadták el a várost, gaz­dagságát megrabolták, legszebb épü­leteit felgyújtották, őket a VI. szá­zadban Justinianus Maximus bizánci császár követte, aki újjáépítette és felvirágoztatta Trákia gyöngyét. Ám a bizánci erődítmény sem tu­dott ellenállni a szlávok ostromának, akiktől a várost a IX. században a bolgár törzsek foglalták el. Csak­nem hat évszázadon át folyt ezután a harc — váltakozó szerencsével — a bolgárul Plyondivnak nevezett városért a görögökkel, míg 1364­ben új, minden eddiginél erősebb, félelmetesebb ellenség vette birtoká­ba a Balkán-félszigetet: a török, ötszáz esztendős uralma ugyaneny- nyi időre vetette vissza Plyondiv — török nevén: Filibé — fejlődését. Pompás épületeit lerombolták vagy átépítették. Egész utcasorok váltak néptelenné, csak a Hármashalom kö­ves lejtőin maradtak meg épen a lakóházak. A bolgárok később a ro­mok fölött új falakat emeltek, ke­cses körvonalú, laza tagolású, ked­ves reneszánsz házakat — ezek te­szik ma Plovdiv óvárosát olyan ódonan meghitté. Alig hagyjuk el az üzleti negyed Vaszil Kolarovról elnevezett fő­utcáját, kis térre jutunk, ahol sú­lyos terméskövekből épült moha­medán mecset őrzi a fél évezredes ozmán uralom emlékét. A mögötte nyíló Gorkij utca egy másik világ­ba: az óvárosba, a Hármashalom vidékére vezet. E környéket a bol­gár minisztertanács védett terület­té, szabadtéri múzeummá nyilvání­totta. Itt tilos gyárakat, ipartele­peket építeni, így óvják az értékes műemlék házakat a gyárkémények füstjétől. Ismeretlen középkori mesterem­berek alkotókészségéről, művészi ízléséről vallanak e házak körbe­futó erkélyükkel, csipkefinomsá- gúan festett homlokzatukkal, dí­szes udvarukkal, vastag kerítésfa­laikkal. Az egyikben — a gazdag Georgiadis kereskedőcsalád egykori lakóházában — ma a Nemzeti Sza­badságharc Múzeuma székel. Ne búcsúzzunk el Plovdivtól anél­kül, hogy fel ne keresnénk a Hár­mashalom legmagasabb csúcsán Aljosa sziklából formált, monu­mentális szobrát. E szobrot a felsza­badító szovjet hősök iránti hálája jeléül állította a bolgár nép. Ere­detileg az ismeretlen katona emlék­művének szánták, ám a plovdiviak már avatása napján elnevezték Al- josának a géppisztolyos katonát. Azóta országszerte így ismerik. Ta­lapzatáról sosem fogy el a friss vi­rág, még a szovjet harcosok relief- sapkáját is vörös szegfűk díszí­tik. A bolgár nép kétszeres felszaba­dítóit tiszteli orosz testvéreiben: először a török hódoltság, másod­szor a fasiszta elnyomás végét köj szönhetik nekik. Így válik érthető­vé, hogy aki Bulgáriában oroszul beszél — annak megnyílnak az aj­tók és a szívek. Még akkor is. ha kiderül, hogy magyar az illető ... Nyíri Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents