Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-10 / 239. szám

1972. OKTOBER 10., KEDD PEST HEGYEI kSCírlap CSOBÁNKA! KÉRDŐJELEK (2) Anyuka alkalmazottja „És ki pártfogolja az embereket ?” (A cikk első részét vasárna­pi számunkban közöltük.) Sarokház az utca fordula­tában. Az udvaron szekér áll, rúdjára akasztva lószerszám, oldalán tábla a fuvarosgazda nevével. Délben elmentem mellette az utcán, megjegyez­tem a nevét. Ezért aztán az irodában talált névsorból őt nem találomra választottam. Tiszta és tágas konyha, a hülő sparhert előtt ülök a ho­kedlin. Szemben egy kis sám­lin a gazda, így is majdnem egymagas velem. Lapátnyi te­nyerét a Kossuth füstjébe pá­colja. — Aztán maga mit akar tu­lajdonképpen, engem kihall­gatni? — kérdi. — Nem ki, hanem meg — mondom. Ismét fölvilágosítom, hogy a szakszövetkezet dolgá­ban jöttem. Megenyhül. Fele­sége az ablaknál mosogat, s most megszólal: — Maga járt itt már, ugye? — Jártam — ismerem be. i— Csak mert egyenesen az irodába indult, nem kérdezett senkit reggel, amikor leszállt a buszról. Rátérünk a szövetkezet dol­gára. Hallgatom: a földek egy része parlag, a lucerna és a here legföljebb trágyának jó, mert megrohadt, késik a ve­tés, ami hagyján, de a tagok­nak is megtiltották, hogy ves­senek. Nyilván megint elcse­rélik a földeket, mint 1958 óta vagy tízszer. ,Hát múlhat ezen ?” — Azelőtt egy ilyen gazda­ságot elvezetett egy nárom eiemis is. Ezek... — legyint. — Ha nem lenne ott a bánya, nem tudom miiből élnének pieg az irodán. — Maga vezetőségi tag — szólok, miért nem segít a kö­zös gazdaságban, ilieuve miért nem dolgozik ott is? . ;— Aztán miből fizetnének? — Akkor fizetne a föld. A iközös is megélhetést adna. — A föld, mikor fizetett az? Ügy, hogy csak abból meg le­hetett érni? Még régen, ami­kor a jó földek is a falué vol­tak, akKor sem. Fuvarozni, ál­latot tenyészteni mindig kel­lett. Megélni? A kutya is él. De hogyan? — Hat a legutóbbi közgyű­lésen miért vetették el az egyesítést? — Itt volt a szomszéd fa­luból, Pomázról az elnök. Hoz­zá kellett volna menni. Jo gazda Schiffer Andor, takar­mányt akar termesztem. Iga­za van, itt a faluban azelőtt 480 tehén volt, plusz a nö- vendékállatok. Most tudja hány tehén van? Három. Mért szavazták le az egyesítést? Ki szavazta volna le? Csak rá nem szavaztak elegen. Tudja, milyen a falusi emoer, egyik így mondja, a másik úgy. — Hát maga kire szavaz? Ha a tsz-hez csatlakoznak, nem marad tagi gazdaság, a nyolc hold helyett csak egy lesz! — De annak zártkertnek kell lennie. S annak jó ára van. — Eladná? — Ha eladja az ember, ak­kor pedig nincs föld. Nem szavazok én egyikre se. Ahogy lesz, hát lesz. Egész életem­ben a sajátomban dolgoztam. Ha más mondja meg, mi a munka, majd azt is megszo­kom. Jobban élnek a tsz-ben most az emberek, urasan, az az Csak rossz gazda Néhány házzal odébb ko­pogtatok kérdéseimmel. Az asszony szájából ömlik a panasz. — Tavaly a Schiffer átvet­te volna a földeket, jobb lett volna, tudná az ember, miért dolgozik. Akkor lett volna munka. Talán egy-két fuvaros ellenezte, akiknek kell a föld, hogy a lovaikat etetni tudják. De még ez sem biztos. Négy szavazat hiányzott, mert ke­vesen voltunk. Hát múlhat ezen? Miért voltunk kevesen? Mert öregek, meg betegek a tagok, és nem tudtak eljön­ni. Miért nem keresték meg őket?! Mindig ez a bizonyta­lanság. Ha már falun él az ember, legalább egy malackát tudjon tartani. Kerek fejű kis szőke gye­rek trappol be. A szomszéd­ból küldték a tölcsért köl­csönkérni. A ház gazdája szó nélkül ül, mióta a délutáni busztól hazaérkezett. A tigris- bundás kölyökmacska hem­pergőzését figyeli, majd föl­néz: — Hogy néz ki most a ha­tár? — kérdi a férfi lassan, választ nem várón. — Rossz ez a föld? Olyan nincs, csak rossz gazda. Hiszen ha elvin­né a tsz! Emelném a kalapom, ha elmennék a földem mellett. Mert ők értenek hozzá. Most csak lehajtom a fejemet, ha a határban járok. Fáj körülnéz­ni. Azt mondták, keressem még, öreg ember, sokat tud. Kicsit álmosan indul a dis­kurzus, a nyári konyhában jól befűtöttek, a meleg elernyesz­ti az embert. A házigazda, mint akármelyik öreg pa­raszt, hózentrágeres, kócosán kefehajú fürkésző, tömzsi em­ber. A fiatalok és a föld — Régen volt itt jószág, gyümölcs: stráflkocsik, meg te­herautók vitték a málnát, eg­rest, szőlőt. Most semmi sincs, minden el lett pocsékol­va. Az emberek munkába jár­nak, az iparba, a fiatalok nem törődnek már a földdel. — Aztán mi módon lehetne ezen változtatni? — kérdem. — Ha úgy lett volna, mint a Schiffer mondta, az jó lett volna: egyesíteni a pomáziak tsz-ével. Mink mellette vol­tunk. Tágas gazdasági udvar. Villanyfényragyogás, Kisöpri a sötétséget. Csak egy-egy fa, oszlop, ajtó mögött gubbasz­tanak sápadt árnyak. Idős hölgy kukoricát morzsol, gör­nyedt nénike segít neki. — Mindjárt jön a fiam — szól az idős hölgy. Traktor pöfög a kapuban. Jól karbantartott, szép traktor, hunyorgó lámpaszsmével előbb benéz, nyergében ove- rallos, olajos gazdájával, majd egy iramodással a hátsó ud­varban terem. Bejön a fiatal- asszony, s most már a férje is. Jól szabott ruhában, elegáns kötött ingben. O ült az előbb a traktoron. A fiatalember 1968-ban jött haza a Nyírségből, főmező­gazdásznak a szakszövetkezet­be. A saját falujában dolgoz­hat — örült neki. Egy év múl­va — időközben megszületett a gyerek — már nem örült. Otthagyta a gazdaságot. S közben mi történt? — Főmezőgazdász voltam, meg beosztott agronómus is, meg ha a szükség úgy hozta, faros a vetőgépen, traktoros, kombájnos. — Ügy értsem, más nem is értett a mezőgazdasághoz? — Úgy. Sem szakmája, sem ősi mestersége senkinek a földművelés. A bányából fönn­tartják magukat, jól-rosszul. Hosszú sora van... — Miért hagyta ott a szövet­kezetei? — Hosszú sora van annak, de tulajdonképpen egyetlen indítéka: nem jöttem ki az el­nökkel. Szerettem volna ko­moly, szakszerű gazdálkodást folytatni, talajjavítással, ültet­vények telepítésével. Fölmér­tem: az elhanyagolt földek helyrehozásához 5—6 év kell. A saját falumban kellett gaz­daságot csinálni. Szóltam az embereknek, kapálni kell, megfizetjük, eljöttek a közösbe is. Persze, ha reggel ötkor kezdtünk, én már fél órával előbb ott voltam. A traktorost leszedtem a gépről, mert fél- decizéssel kezdte a reggelt. A gyümölcsöst őriztettem, ne vi­gye boldog, boldogtalan a ter­mést. Mondtam, hogy csinál­junk melléküzemet. Ha fel­dolgozzuk a murvát, műköves üzemet alapítunk, csekély be­ruházással gyarapíthattúk vol­na a mezőgazdaságot. S az el­nök? Megkontrázta minden in­tézkedésemet. Ha utasítást ad­tam valamire, kiadta az ellen­kezőjét. Ha megszidtam egy embert, megvigasztalta. Ha szántani küldtem a gépet, ő kiadta bérmunkára. Nyílt vil­longásaink sose voltak. Agrármérnök, hat hold földdel milyen Amikor fölmondott, tervei voltak? — Anyuka megvette a trak­tort. Agrármérnök vagyok, a feleségem is megkapta a dip­lomáját — matek—kémia-sza­kos — tanítani kezdett. Itt volt a gyerek, nekünk meg semmink. Béreltünk hat hold földet a meglévő tagi föld mellé, s azóta hivatalosan anyukánál vagyok alkalmazott. Gazdálkodom. Eladunk évente 4—5 hízó marhát, kukoricát, krumplit termesztek. Sokan bizonyára szemrehányást tesz­nek nekem. Tanultam. Majd vissza fogom fizetni, de hát hová mentem volna, milyen minősítést kaptam volna? Ne­kem nincs kocsim, se víkend- házam. Dolgozom. Látja a te­nyeremet? Nem a napot lo­pom, észrevenni rajta. Ki párt­fogolt itt engem? És ki párt­fogolja a csobánkai embere­ket? Kutya ugat távol. Erről a kutyaugatásról eszembe jut a szövetkezet elnökének az álma. Ö mesélte el: „Felriadtam, hogy vonít a kuvasz. Kimen­tem, ráhúztam egyet a szíjjal, s visszafeküdtem aludni. Ál­momban rámtámadt egy ide­gen kutya, s az enyém sehol, hogy megvédjen. Rémületem­ben f^1 '"úgtam — az ordításra felébredt a feleségem. A falat találtam el. Érdekes, hogy az ember milyen marhaságokat tud összeálmodni!’' Rossz lehet, ha valaki mel­lől — okkal — még a kutyája is elpártol. Álmában. Jön a busz, a sofőr hazaug­rott megvacsorázni. Belefér a menetidőbe. Az ablakból visz- szanézek, míg a kanyarban el nem tűnik az utolsó ház is. Apor Zoltán Tervezés és kutatás Települések a rajztáblákon Mikrokörzet - Központi iparvidék — Üdülőterület Tavaly március 17-én a kor­mány határozatot hozott a te­rületfejlesztési és területren­dezési tervek rendszeréről, ki­dolgozásuk rendjéről s az ezekkel összefüggő más fel­adatokról. E teendők csak a legutóbbi években kerültek előtérbe, most viszont — s joggal — nagy figyelmet él­veznek. Bebizonyosodott ugyanis, hogy sem a népgazdasági ter­vezés. sem a helyi fejlesz­tési elképzelések nem nél­külözhetik az egyes területrészek sajátos­ságait figyelembe vevő elem­zéseket, amelyek döntő több­ségét a Városépítési Tudomá­nyos és Tervező Intézet ké­szítette, illetve készíti el. A modem építészet és terü­letrendezés három legna­gyobbja — Wright, Gropius, Le Corbusier — közül utóbbi megállapította: „A különféle rendezési tervek hiánya Fran­ciaország számára súlyosabb következményekkel jár, mint egy elvesztett háború.” Ha­zánkban is nehéz örökségnek bizonyul a felszabadulás előtti évtizedek minden koncepciót nélkülöző idevágó gyakorlata, s az, hogy a hatvanas évekig is csak részmunkára kerülhe­tett sor. Napjainkban a Városépítési Tudományos és Tervező Inté­zet (VÁTI) már megszilárdí­totta azokat a kereteket, ame­lyek között mind a tervezés, mind a kutatás célratörővé válhat, sőt, elkészült és jóvá­hagyott terveik száma is gyor­san szaporodik. Különböző, átfogó jellegű témáik feldol­gozása, mint például az iparo­sított lakásépítés és a város- fejlesztés összefüggése, a kü­lönböző közműfajták települé­si és regionális alkalmazásá­nak gazdasági hatékonysága, a közintézmények, közellátási és szolgáltatási létesítmények legkedvezőbb nagysága és el­helyezése mellett meghatáro­zott területek, városok és köz­ségek rendezési és fejlesztési tervét is kialakították. Ez utóbbi munkák közül el­ső helyen az ország mind a 19 megyéjére kidolgozott telepü­léshálózat-fejlesztési koncep­ciót kell kiemelni; Pest megye e fontos do­kumentumát 1970-ben fo­gadta el a megyei ta­nács, majd az ennek alapján — ugyancsak a VÁTI-ban — ki­dolgozott településhálózat-fej­lesztési tervet 1972 júniusá­ban hagyták jóvá Szintén az intézet illetékes irodája körvo­nalazta azt a programot, amely a Dunakanyar össze­függő üdülőterületként való kezeléséhez szolgál útmuta­tásul, s odakerült a rajztáb­lákra, a kutatók írásos anya­gai közé a Nagykőrös—Kocsér mezőgazdasági mikrokörzet je­lene és jövendője is. Sajátos feladat volt a határmenti öve­zetekre vonatkozó fejlesztési teendők kétoldalú nemzetközi koordinációja céljából kidolgo­zott regionális rendezési terv, amely elsőként az Ipoly menti területet ölelte fel, s amelyet Magyarország: alapító A posta világnapja Október 9-én ünnepük vi­lágszerte az Egyetemes Pos­ta Egyesület napját, amelyről hétfőn megemlékezett a Posta Vezérigazgatóság is. 1874-ben ezen a napon ala­kult meg az általános posta­egylet, a mai egyetemes posta (UPU) elődje, 22 tagországgal. Az egyesület alapító tagjai kö­zött volt Magyarország is. Az­zal hozták létre, hogy egysé­ges alapokra helyezzék a nem­zetközi postaforgalmat. A ma 147 tagot számláló egyesület székhelye Bern, kongresszu­sait ötévenként tartja. Az UPU 1947 óta az ENSZ szakosított intézménye. Hazánk évek óta választott ■ tagja az egyesület különböző állandó szerveinek. A (tagországok négy évvel ezelőtt a tokiói posta-világ­mind a magyar, mind a cseh­szlovák kormányszervek már elfogadtak. Lényegesen megváltoztatta a területi tervezés rendjét a ta­valy hozott kormányhatározat, s ennek jegyében a Pest me­gyét, valamint Budapest fővá­rost összefogó központi iparvi­déken elsősorban az agglomerá­ciós övezetnek szükséges a korábbinál nagyobb fi­gyelmet szentelni. Ez annál is inkább fontos, mert a VÁTI-ban idén nyá­ron megkezdték a hosszútávú népgazdasági terv részét képe­ző hosszútávú — 1971—1985 — területfejlesztési tervjavaslat kidolgozását. Elutazott a szibériai delegáció Hétfőn hazautazott az a négytagú szovjet delegáció, amely az MSZBT meghívására, M. Sz. Alfjorovnak, a novo- szibirszki területi pártbizott­ság titkárának vezetésével ki­lenc napot töltött hazánkban. A szovjet vendégeket többek között fogadta Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az MSZBT elnöke, valamint Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Regős Sándor, az MSZBT titkára, Tóth József, a Külügyminisztérium főosz­tályvezetője, valamint I. I. Ba- gyul, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének első titkára. kongresszuson határozták el az egyesület megalapítási év­fordulójának megünneplését. Szüretnagyüzem A Balaton vidékén már ál­talános a szüret. Főleg a kis­termelők és a tsz-ek kezdték meg a termés betakarítását. A rizlingszilváni kitűnő ter­méssel fizet, az olasz rizling cukorfoka azonban még nem érte el azt a szintet, amelyet reméltek. Somlón, ahol álta­lában október közepén szok­tak szüretelni, idén hosszabb lesz a szüret időtartama, mert a nyár végi jégverés miatt megsérültek a fürtök és kisebb mennyiségben folyama­tosan szedik a szőlőt. UTÓLAG lennie, s hogy a döntések helyessége nem okvetlenül attól függ, milyen beosztá­sú emberek hozták meg azokat, hanem attól, hogy a döntéshez szükséges is­meretek mennyire kiterjed­tek, mélyek, megalapozot­tak. Útólag mindez kide­rült. Ahogy — Törökbálint­ról egy kicsit tovább lépve, Százhalombattára jutva el — a Dunai Kőolajipari Vál­lalatnál meg az, hogy ami idő eltelik itt meg ott a be­ruházási célok módosítga­tásával, azt kínok közepet­te, sok kapkodással nekik kell megpróbálni vissza­nyerni. S előfordulhat, hogy amikor sikerül, lehangoltan vehetik tudomásul: nem is volt olyan sürgős, ez vagy az a termelő blokk még nem lép be a termékelőál­lítás folyamatába teljes ka­pacitással ... Ahogy az utólagos intézkedések föl­borítják a vállalati fejlesz­tési terveket, a számítás­ba vett, de be nem fizetett vállalati hozzájárulások a tanácsok településkorszerű­sítési programját korrigál­tatják, „természetesen” már jóváhagyott, megkezdett, a lakosságnak beharangozott tervek kerülnek módosítás­ra. Kínos? Az is. A na­gyobb baj viszont az, hogy ezek az utólagos beavatko­zások láncreakcióként hat­nak, újabb és újabb dol­gok menetét befolyásolják. Azaz nem egyszerűen magatartásbeli, emberi fo­gyatékosságról van szó, ha­nem döntések és következ­mények szétválásáról — mert mindkettő más és más szinten megy végbe —, egy olyan utólagos „okosság­ról”, amelyért az egész tár- sodalom fizet. Aligha szük­séges bizonygatnunk: té­vedhetetlen emberek, tes­tületek, közösségek nincse­nek. Az életnek, a gazdasá­gi tevékenységnek különö­sen, ezernyi olyan mozza­nata van, amelynek hatá­sát, eredményét megállapí­tani csak utólag lehet. Pél­dáinknál, s a hozzá hason­ló esetek tucatjainál azon­ban nincsenek ilyen — ért­hető, elfogadható — indo­kok. Pusztán arról győznek meg bennünket ezek az ügyek, hogy bizonyos szem­léletmód gyökerei körül ugyan meglazult már a föld, de a talajt fogó szá­lak újra meg újra megkí­sérlik a kapaszkodást, a to­vábbélést, a régi gyakorlat fönntartását. S űrűn akaszt még botot igyekvő lábunk közé a gondolkodásbeli rest­ség, az önállóan kimondott igen vagy nem halogatása, s az, hogy az utólag oko­soknak ismét meg újra módjuk nyílik kései böl­csességük hirdetésére. Holott viseltetni kellene velük utólagos okosságuk következményeit. S ha nem előbb, legalább utólag e társadalmi érdeket mos: már illenék mindenütt ér­vényesíteni. Mészáros Ottó I gen, így könnyű okos­nak látszani. Megvár­ni, amíg lezajlik min­den, s utána előállni azzal: hogyan sikeredhetett volna jobban. Tanácsokat oszto­gatni, bírálatot kimérni, megróni, dicsérni mindig egyszerűbb utólag, mint közben. S úgy tűnik, a gaz­dasági élet nem egy dolgá­ban is szép számmal akad követője — kitalálója? — e módszernek. Nem ritka jelenség például, hogy utó­lagos — hivatalosabban: visszamenőleges — hatály- lyal születnek meg tárcán belüli rendelkezések, de va­lamennyi iparterületet érintő utasítások is. S az sem szabályt erősítő kivé­tel, hogy amit korábban akartak, szorgalmaztak, sőt, erőltettek, azt később — a folyamat végén, tehát utó­lag — fejcsóválva veszik tudomásul. Létrejött annak idején egy tárcaközi bizottság, amely kívánatosnak látta a gyártókapacitás bővítését, oly’ gyorsan növekedett az olajkályhák iránti kereslet. A Mechanikai Művek — kiszólás ugyan, de jól fedi ebben az esetben a történ­teket — beszállt a jónak ígérkező üzletbe; szellemi és technikai alapokat te­remtett, gyártmánycsaládot tervezett s kezdett előállí­tani, folyamatosan javítot­ta a termékek minőségét, emelte a garanciális időt... Közben — finom érzékkel — azt is megsejtették, hogy egyszer majd lanyhul a piaci igény, azaz nem ár­tana módszeres munkával exportlehetőségeket fölku­tatni. Leintették őket, ugyan, örüljenek, ha eleget tehetnek a hazai rendelé­seknek. A kezdeti, néhány ezer darabos termelés 300 ezer fölé emelkedett. Rövid időre még a hiánycikkek közé is besorolódott az olajkályha, majd ... majd a tisztes haszon reményé­ben gyártani kezdte azt egy másik vállalat is. Tavaly összesen már 440 ezer da­rab készült. Idén tovább nőtt a termelés, s közben prondra lépett a harmadik cég is, mondván, szintén gyártja e kapós árut, sőt, licencet vásárol, s annak alapján. így történt. S ki­derült: fölös kapacitások teremtődtek, az exportlehe­tőségek — kiépítettség, piackutatás hiányában — szerények, a hazai érdeklő­dés lanyhul, a készletek nö­vekednek ... A megoldás? „Természetesen” a termelés csökkentése. iderült tehát utólag, hogy ami történt, an­nak nem egészen úgy kellett volna végbemen­nie. Kiderült, de csak utó­lag, hogy hiba volt leinte­ni az export megalapozását szolgáló — ilyesfajta ter­mék ún. bevezetésére egy idegen piacon legkevesebb két esztendő kell — törek­véseket. Kiderült, hogy a tervezés különböző szint­jeinek összhangban kellene K

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents