Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

f*£ST HEGYEI 8 fMirkm 1972. OKTÓBER 8., VASÁRNAP 'sssysysssyyssssssssysyys/sysyyxssssszAfsssssrssrssssyyyrssssssyyss^/fxsysssssssssssssj í ARAGON A szerelem nem puszta szó A betyár elfogása * § 5 75 évvel ezelőtt, 1897. október ^ $ 3-án született Louis Aragon, a ^ ^szocialista irodalom egyik nagy ^ ^ úttörője és élő klasszikusa. 5; § ^ ísXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX I ikor rám leltél olyan voltam mint kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson Mint régi szeksztánsra tapadt moszat amit partra hajit a dagály Mint köd amely kéretlenül az ablakba ül s be-beszáll Mint mások-hagyta zűrzavar egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszólt zsírpapírokban Mint potyautas aki a vonat-lépcsőn kuporog Patak amit eltérítettek űtjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeliőr aki hajnalban hazatart robotéból Mint lazálom mely a börtön homályáoan sehogy se oszol Mint a madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára bíztak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint réveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben »»feledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb amin a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengereken Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjjelen összegyűrődött. Mint káprázó szemmel a napxa szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Egy leltél rám te az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal s haraggal telidesteli Somlyó György fordítása--------------------- hogy vala­| Olvasom, | hoi Afrixá­--------------------- ban évszá­zadok óta tartja magát egy kü­lönös népszokás: az eladó lá­nyokat házasságkötés előtt egy, a törzs által közköltségen fenntartott sajátos kis telepen helyezik el, ahol semmi más dolguk nincs, csak az, hogy a leliető legrövidebb idő alatt a lehető iegkövereDore hízzanak — lévén az „eíi” és „ibibió” törzseknél a testsúly a legcsá­bítóbb asszonyi sikk, a dús háj a felesegeti legfontosabb értékmérője. H a néprajzkutató lennék, minden bizonnyal feltárnám e kelet-nigériai szokás ősi ere­dőit. Ha közgazdász lennék, elsősorban az érdekelne, mi­lyen táplálékfajtákkal érik el a legjoob hatásfokú „nkug- ho”-t (így nevezik eíi es ibibió nyelven az említett leányhizlalást); megvizsgál­nám, végeztek-e összehason­lító kísérleteket arra nézve, mi jobb: ha a hizlalt ara állandóan egyhelyben fekszik, yagy napjában egyszer-kétszer járkál is, s így tovább. Ha szexológus lennék, azt kutat­nám, vajon milyen okok te­relték éppen ezirányba a ke­let-nigériai férfiízlést: vala­hol tévútra került a „legyen mit fogni” egészséges erotiká­ja? Vagy valamilyen elfojtott szerzési, birtoklási ösztön, a lehető legnagyobb terület fe­letti uralomvágy indulata mozgatja őket?----------------------------- ember, | Se gazdasági | sem tu­---------------------------- dós ne m lévén, a „nkugho”-t csakis hazafias, állampolgári mivoltomban tudom megkö­zelíteni, s mindezt végiggon­dolva arra a következtetésre jutottam, hogy a különös nép­hagyomány eredete — ná­lunk, magyaroknál keresen­dő, innen származhatott el a messzi Afrikába. A közvetítés hogyanja szá­momra elhanyagolható, mel­lékes mozzanat. Épp elég uta­zónk járt Bihé-országtól Ma­dagaszkárig annak idején, hogy poggyászukból elhullajt- sák az evés kultuszának mag­vait — mert azt a mi szülő­földünk teremtette; mert aligha van még egy olyan or­szág a földön, ahol az evés ennyire az élet tengelye, gyújtópontja, alfája és óme­gája lenne. Gondoljuk csak el, van-e életünknek akár egyetlen oly jelentős eseménye, amelyet ne egy gargantuai lalatozás kí­sérne.------------------------------ ke­| Világrajöttünk, | resz~------------------------------ te­tőnk — vagy névadó ünnep­ségünk —, születés- és név­napjaink, vasár- és ünnep­na pjaink, évnyitóink és évzá­róink, vizsgáink, érettségi­jeink, győzelmeink és veresé­geink, jubileumaink, összejö­veteleink, vendégeskedéseink, házasságaink, nyugdíjazá­saink, arany- és ezüstlakodal­maink — de még halálunk is lakomát, bankettet, díszebé­det, tort tereim. Legfordulatosabb mesénk a mindent felfaló kisgömböcről szól. Legdrámaibb novelláink egyikében halálra eszi magát ^wsf/mmrsssssssssMssssssssssssss. ^ Inkugho) v 4 v t Y sssssssssss/sssssssssssssssssssssss/sss.', a nincstelen paraszt. Népi bölcsességeink élén ez a mon­dás áll: „az a miénk, amit megeszünk”. Táplálkozásunk messzeme- ^ nőén egyoldalúbb annál a ^ skálánál, amelyet termesztésig lehetőségeink biztosítanak ^ számunkra. A levestől a tész- ^ Iáig zsírban úszik valamennyi $ eledelünk. Reggelire — ét- ^ vágygerjesztőül — féldeci pá- ^ Unkával indítjuk a napot, va- ^ csora után itallal nyomtatjuk ^ le azt az adagot, amelytől egy ^ aratóbanda is eltelne. Eszünk, ^ eszünk, eszünk az érelmesze- 4 sedésig, az infarktusig, bele- > esszük magunkat a koporsóba. ^ Kelet-Nigériában csak a ^ menyasszonyok, s azok is csak ^ jegyességük időszakában híz- ^ nak. Nálunk állandó és társa- ^ dalmi méretű a „nkugho”.------------- álljon tőlem, ^ | T ávol I hogy megpróbál- ^------------ jam visszafelé S fo rgatni az idő kerekét. ^ Eszem ágában nincs vissza- ^ sírni a ciberelevest és a haj- > dinakását; a Tanácsköztársa-^ ság korára való visszaemléke- § zés egyetlen árnypontját: a ^ gerslit; a korombeliek gyér-^ mekkorából felrémlő, cukor- pótló melaszt, vagy a kukori- ^ caprószát. Barátaim tanúsít- hatják, hogy nem prédikálok j sovány marhahúst, tejtermé- < két és gyümölcsöt, miközben ^ titokban dagadót, disznótorost, $ hájastésztát tömök magamba. ^ Nem is az evés ellen beszé- ^ lek, hanem az ellen, hogy 4 szokásból, udvariasságból, § vagy virtusból lakjunk jól $ pukkadásig. Hogy nemzeti mé- 5 retekben hájasodjunk el. S hadd tegyek hozzá még i valamit a kelet-nigériai hír- $ hez — mert annak folytatása $ is van. !------------------- efi és ibibiói | A kövér | menyasszo-j-------------------- nyokbol: ugyanis feleségek lesznek: j hajlékony testű, izmos, mun- \ kában és vadászatban nyur- \ gult férfiak feleségei, akik vággyal telve közelednek ke­rek asszonyaikhoz, azok pe­dig gyönyörű gyermekeket szülnek nekik. A mi lányaink, asszonyaink nem kövérek, legfeljebb telt- karcsúak. De mii, magyar fér­fiak, nem vagyunk elég nyur­gák. Meglehetősen elütünk az eszményi formáktóL Saját jól felfogott érde­künkben ne elégedjünk meg tehát azzal, hogy minden nők közül csak a háziasszonyok­nak tetszünk, s őnékik is csak akkor, amikor elfogadj uk a kínálást!------------------- tehát mér­I Együnk, | tőkkel; s ne ----—------------ feledkez­zünk meg arról sem, hogy olyan korban élünk, amikor a tekintélyt már nem a has tá­jékán mérik, hanem — fel­jebb. FÜ LÖP JÁNOS .CSILLAGA NEM HANYATLIK ALA. Ábel kopjafája tanácselnökének, Jakab Simonnak szavai után Sütő András, a Román Írószövetség alelnöke és Constantin Olariu író, mű­fordító mondott beszédet. Mindemellett a teljes romániai irodalmi élet elismerő megnyilvánulásénak tekinthetjük a párt központi lapjában, a Scinteiaban az évforduló napján, szeptember 20-án megjelent cikket, amelyet Mihai Beniuc, a Román írószövetség elnöke írt „Egy nagy realista író’’ cím­mel. (Magyar fordításban A Hét című irodalmi lap közölte.). Beniuc még az 1930-as évek második felében Ion Chinezu irodalomkritikus, a magyar irodalom kiváló ismerője révér került személyes kapcsolatba Tamásival. Irodalmi helyét, sze­repét ez ismeretnek tükrében is értékeli, s egyebek közöti a következőket írja cikkében: „Tamási Áron művészetének duzzadó realizmusa friss vért ömleszt a romániai magyar irodalomba: ez a realizmus a székely falu világában gyökerezik, annak az embernek < vívódásában, akin — így mondják, s úgy tartja ő is — a: »ország terhe nyugszik«. Tamási rendkívüli szépségekbei gazdag írásművészete, amelynek hatása mindmáig kimutat ható egyik-másik erdélyi magyar író müvében, a két világ háború közötti magyar falu életét világítja meg éles fény­nyel, de sohasem a szűk provincializmus szellemében. Ellen kezöleg: Tamási Áron egész életműve, publicisztikáját és vi­tairatait is beleértve, széttöri bármiféle provincializmus kor látait — európai színvonalú, határozottan haladó művé­szet ez.’’ Cikke végén megállapítja Beniuc, hogy Tamási „azol közé az írók közé taHozik, akiknek csillaga nem hanyatlii alá, nem merül el a láthatáron”. Ezért is javasolja: „Élet műve, amelyet a román olvasók kevésbé ismernek, megérde melné, hogy lefordítsák, amikor a szocialista Románia iro dalma lendületesen fejlődik, amikor írói saját nemzetiségül nyelvén bontakoztathatják ki tehetségüket”. Meglátjuk majd a javaslat sorsát, ám annyi addig is bi zonyos, hogy magyar nyelven viszonylag jelentős példány számban kaphatók Romániában a Tamási-művek. AZ ÜNNEPSÉG SZÍNHELYÉN fölállított könyvsátorbar is kapósak voltak kötetei. Pedig a zuhogó eső nem kedvez a efféle vásárlásnak, mint ahogyan ünnepi gyűlésnek 6err. A több százfőnyi közönség azonban mégis rendületlenül kitar tott, s cuppogó lábakkal dagasztotta a tengernyi sarat. Sír helynél nem illő ugyan a nevetgélés, itt azonban egyáltalái nem tűnt kegyeletsértőnek, amikor valaki mosolyogva meg­„RÖGTÖN A HÁTAMRA VETEM a kabátomat, hogy in­duljak a temetőbe. Sógor akkor érkezik éppen. Nagy bokor virágot tart az ölében, fái és földi virágokat vegyesen. Moso­lyogva felém nyújtja, és így szól: — Sógor urat üdvözli a tavasz! ölembe veszem a virágol/at, és úgy viszem a temetőbe. Messze bent van az apám sírja, együtt a nemzetség régi ha- lottaival... Mellette a testvégeim feküsznek, haton. Majd nagyapám és az ő fiai. Tovább dédapám nyugszik, és az ősök számosán. ölemből odateszem a virágokat az apám sírjára, hadd üd­vözölje őt is a tavasz, amelyet annyit és olyan nehezen várt örökké. Aztán mozdulatlanul nézem a földet, és az jut eszem­be, hogy valamikor én is itt fogok feküdni.” S egy hat év előtti tavaszi nap óta valóban ott fekszik e temető közvetlen közelében, két cserefa között ő is, Áronka — ahogyan a család és barátai hívták olykor —, vagy éppen Abel, mert egy volt, azonosult magateremtette hősével, aki bebarangolta a rengeteget, az országot és Amerikát, hogy végül a szőke Nyikó partjához érkezzék vissza termékeny életének vége. Szeptembervégi, őszi vasárnapon itt emlékeztünk most rá e magánosán, ám nem elhagyottan álló sírnál, szülőfaluja, Farkaslaka nagy füves rétjén, amelyet az ősi temető, a fe­hérfalú katolikus templom és az országút határol. Mondják: ez volt gyermekkora kedvenc játszóhelye, itt hajtották a lab­dát, ütötték a métát, kergették, futtatták egymást. Az egy­kori játszótéren nyugodott meg hetvenedik éve küszöbén örökké játékos, furfangos, bölcsen-vidám elméje. TAMÁSI ÁRON SÍRJÁNÁL tisztelegtünk Farkaslakán, születésének 75. évfordulóján. Magyarok — hazaiak és Er­délyben élők —, románok, székelyek egyaránt. Közös volt az ; emlékezés ott, a szülőföldön. Arra az íróra, aki a székely fa- í lu életét ábrázolta, erre utalt egész művészi világa, szókin- : cse, stílusa, nyelvezete, írói hitvallásául pedig azt fogadta ; meg — mint írta, hogy ......a szegények és az elnyomottak : z ászlaját fogom örökké hordozni, bármerre is vezéreljen az \utam”. E közös összetartó erő adta alapját a farkaslaki ün- j neplésnek. ; A közös megbecsülés jeleként a sírnál, illetve az ott ! újonnan felállított emlékműnél magyar és román író egy- | aránt megemlékezett Tamási Áron életművéről. Farkaslaka Takács Imre festménye MAJOR JÁNOS: Présházak, gálicos kádak Paprikafűzér piroslik a fehér falakon — Bartók helyett stráfkocsik nyikorgását hallgatom. Présházak, gálicos kádak fölött a nap lehűt. Árnyékát mértanának hódolok szüntelenül. ^VXXXXXV^XX^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVvXXXX^ 1 | URR IDA: | Paris fényei | 1 1 ^ Párisban egész más az este ^ | mivel a hold itt rásüt | restre, | & de ott a hold nem látható & ^ mindent elönt a fényfolyó § ^ a fény amelyben alkohol § í van, | | legalább annyi, mint a holdban | § kábít és táncra ingerel S király, királynő. így leszel, & I I Süvítve lövik rád a lángok ^ a nagyvárosi boldogságot ^ | éled a képtár, múzeum és szól a csinnadratta > 5® ^ bumm! | | és kezdődik a bálok bálja | ^ a képek sorra lábra állva | | táncolnak Páris főterén | ^ Van. Dyck, Rubens, Cézanne, meg én | I I § Keretben járják a nagy táncot ^ ^ Rafael, Goya, Dürer, Van | Gogh, | | Tizian, Rembrandt és Gauguin | ^ nem hagyják abba tán S | sosem ^ ^ és ezért egész más az este | ^ a hold minálunk rásüt Pestre, | \ de ott a hold nem látható | ^ mindent elönt a fényfolyó & $ 8 § N. A. NYEKRASZOV: | | § | „Tegnap... \ ' 1 ^ Tegnap, mikor hat óra tájt | | Jártam a Széna téren, ^ Egy fiatal parasztanyát S Korbáccsal vertek éppen. | i ^ Nem sírt, nem volt egy | hangja se, s $ I ^ Csupán a korbács zúgott. i ^ A Múzsát hívtam: „Látod-e, | § Verik a testvérhúgod!” 8 Fodor András fordítása % § ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents