Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-05 / 235. szám
Kerékpártolvajok Több megőrzőhely kellene XVI. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM '1972. OKTOBER 5., CSÜTÖRTÖK Gödi gondok Az egész leírás segít Épül az új iskola - Elkezdik a villamos hálózat rekonstrukcióját Amire várni kell - Beszélgetés a tanácselnökkel Ha vasalni akarnak, akkor a hűtőszekrényt s a többi áramfogyasztót ki kell kapcsolni, mert különben sötétség borul a házra. Ilyen körülmények között a gyermekek ápolása nehéz. Sándor István bólint. — Óvodai férőhelyünk is kevés — folytatja. — Mindössze 180 férőhely van, s így a jogosult jelentkezőket kénytelenek vagyunk elutasítani. A megoldásra legalább 3—4 évet kell várni. Most minden erőt az új iskola építésénél összpontosítunk. Nyolc tanterem, tornaterem és több szakköri szoba elkészítéséről van szó. Társadalmi ösz- szefogással épül. Az egész járás segít, hogy minél előbb birtokba vehessék az iskolások. Tudjuk, hogy az utak állapota sem kielégítő. De mindent egyszerre nem lehet. Egy kilométer út elkészítése 1 millió forintba kerül. Göd belterületén az utak hossza 72 kilométer. — A gondokat elhagyva, beszéljünk arról, ami már elkészült. — Társadalmi segítséggel három kulturális centrumot hoztunk létre. Üjtelepen a kasMezőgazdasági filmfesztivál A Szovjetunióban, Moldávia fővárosában, Kisinyevben szeptember végén rendezték meg a szocialista országok nemzetközi mezőgazdasági filmfesztiválját. Nyolc szocialista ország szakfilmesei, ösz- szesen 70 mezőgazdasági témájú filmet mutattak be. A fesztiválon hét szakfilm képTŰZOL KEMENCE Munkalehetőség — helyben Huszonöt dolgozónak biztosít helyben munkalehetőséget a Vegyesipari Ktsz. Az átalakítás után az Egyesült Izzó váci gyárának végeznek majd bérmunkát a szövetkezet tagjai. Barta felvétele Örömben és bajban... BIZONYÁRA jót nevetett volna Béres László, ha fiatal korában valaki azt jósolja neki, hogy dolgos életének utolsó évtizedeit egy üzemben fogja leélni, eltölteni. Kereskedőként kezdte ugyanis a pályafutását, de más irányba vezetett életének útja. Otthagyta a kis üzlet sok gondját-baját, és munkára jelentkezett a Váci Autójavítóban. Űj szakmát tanult sikerrel. JÓLESŐ ÉRZÉS volt, hogy megbíztak benne. Az Április 4 téren működő II. számú részlegnek lett a vezetője. A gond itt sem volt kevesebb, de ez már nem egy ember gondja volt, hanem egy kis kollektíva öröme, baja. Osztozott benne. Minden erejével azon volt, hogy segítse a szépen fejlődő tanácsvállalat munkásságát. EGYSZER MAJDNEM tragikus fordulat következett be Béres László életében. Egy hatalmas fémajtó rázuhant, hónapokig nyomta az ágyat. Csak a szívós akarat, az élni akarás mentette meg. Kiheverte a balesetet. SződA járási serdülő szabadfogású birkózóbajnokság eredményei: 42 kg: 1. Terbocs Miklós (Dk. 201. ITSK). PARTÉLET Taggyűlés Deákváron A III-as számú váci területi pártalapszervezet október hatodikán, pénteken 16 órakor taggyűlést tart Deákváron a Ságvári kultúrteremben. Konzervhegyek az üzemben A Vác és Környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat kóstolóval egybekötött kon- zervbemutatót rendezett a Híradástechnikai Anyagok Gyárában. Vác Tanácstagi Híradó A Hazafias Népfront városi bizottsága és a Váci Városi Tanács VB titkársága közös kiadásában megjelenő Tanácstagi Híradó új számának vezető cikkét dr. Gyuris Károly, a titkárság osztályvezetője írta a módosított alkotmányról. Érdekes TIT-előadássorozatról számol be egy kezdő tanácstag: Nagybégányi Emese. Az új egészségügyi törvényről nyilatkozik dr. Kollár Lajos, a Szőnyi Tibor Kórház igazgató főorvosa. Színes írások tudósítanak a két váci áruházról, végül bemutatja a lap a város déli határában kialakításra kerülő új váci köztemetőt. — Jó napot kívánok. Szeretném bejelenteni, hogy ellopták a kerékpáromat. Piros színű, sportgép volt. — Felírom az adatait. Mennyi volt az alvázszáma? — Alvázszám? Azt sajnos nem tudom. — Tud mutatni valamilyen okmányt, ami a tulajdonjogot igazolja? — Sajnos, nem őriztem meg a vásárláskor... Ez a jelenet nagyon sokszor megismétlődik a Váci Városi és Járási Rendőrkapitányságon. A károsult tulajdonos a további kérdésekre azt is elmondja, hogy a kerékpárt nem zárta le, de „éppen holnap akart vásárolni rá zárat”. Susán Károly rendőrőrnagy tájékoztatása szerint, a kerék- pártolvajlások száma az utóbbi időben emelkedett. Nehezíti a nyomozást, hogy még az új gépeknél sem áll sokszor rendelkezésre pontos adat, mert az árusító járműbolt elfelejti feltüntetni a garancia- levélen. Eredményes munkát csak úgy lehetne végezni, ha minden tulajdonos megőrizné járművének betűjelzését, számjelzését. Egy ezer forintnál drágább kerékpár megéri az A nagyközség életéről, gondjairól beszélgettünk Sándor István gödi tanácselnökkel. — Talán a legnagyobb gonddal kezdjük, ami mindenkit érint, az áramszolgáltatással. Évek óta nincs meg a 220 voltos feszültség. A hálózat nagyon régi, toldozott, toldozott. Képviselőnk, Darvasi Pálné ezt fel is vetette az országgyűlésben. Ennek nyomán elkészült a fejlesztési terv. Még ez évben öt transzformátort állítanak fel a község különböző körzeteiben. Egyúttal bevezetik az áramot olyan helyekre is, ahol eddig nem volt. Például a Klára utca környékére. A rekonstrukció első szakaszát a transzformátorok üzembe helyezése jelenti, a 180 —190 volt kiegészül 220 voltra. Hogy ez mennyire érinti a lakosságot, arra egy példa: a Vadvirág utca egyik házában három család lakik. Az egyikben kettő, a másikban egy kisgyermek van. A három családnak egy 5 Amperes órája van. 50—60 forintos zárat. A lezárt gép megnehezíti, s szinte lehetetlenné teszi a tolvajok munkáját. Régi javaslat, hogy legalább csúcsidőben, piaci, vásári napokon több megőrzőt létesítsenek. A váci 10-es bolt előtt, a piactérnél, s más helyeken elhelyezett kerékpártartók, alkalmi őrök sokat segíthetnének a kérdés megoldásánál. Most a tolvajnak könnyű a dolga. Főleg italboltok előtt hosszú időre ott hagyják az őrizetlen gépeket, és semmi feltűnő nincsen abban, ha valaki ráül az egyikre, s elhajt vele. Az új túrsasbérházak kapu- aljában is találtak ellenőrzés során magára hagyott kerékpárokat, kismotorokat. Ott még a lakók sem ismerik egymást. A Damjanich téren is a kapualjból vitték el késő éjjel a gépet. Ha 10 óra után lezárnák a nagykaput, ilyen sem fordulna elő. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya ismételten kéri: mindenki őrizze meg a jármüvének igazoló okmányait. így feljelentés esetén könnyebb az azonosítás. Ne késlekedjenek a bejelentéssel, ha eltűnt, a tulajdonuk. BIZTONSÁGÉRZET erősödik az emberben, ha elhalad a Szilasi utcai tűzoltólaktanya előtt és betekint az udvaron. Már-már kínosnak tűnő rendet lát, s ha egy kocsi, vagy más szerelvény áll odakint, az is ragyog, árulkodva a gondos karbantartásról. Bizalmat ád ez a katonás rend, érezzük, hogy itt éjjelnappal a város javain és lakói biztonságán őrködnek a legkorszerűbb felszereléssel, fegyelmezett és állandóan tanuló, tudását fejlesztő személyzettel. tély épületében kapott helyet a Petőfi-klub. Az Ady-klub épületében helyeztük el a zeneiskolát és a könyvtárat. Különböző szórakozási lehetőségek fogadják az idelátogatót. Az alsógödi kultúrházat is rendbe tettük. Függetlenített igazgató tevékenykedik azon, hogy színvonalas élet legyen benne. E három létesítmény 800 ezer forintba került és több ezer forintot érő társadalmi munkaórával jött létre. Ugyancsak társadalmi összefogással készült el a sportpálya. Ennek fenntartására és az úttörőszervezet patronálására 30 ezer forintos keretet biztosítunk. — Mit kapnak mindezért cserébe a fiataloktól? — A fiatalokra mindig számíthatunk. Egyre pezsgőbb a KISZ-szervezetekben az élet. Tömegesen részt vesznek a fiatalok a kulturális eseményeken, például a gödi napokon. Az ünnepekről műsorokkal emlékeznek meg. Nemrégiben kérdőíveket bocsátottunk ki, ezeken keresztül nemcsak a fiatalok, hanem az egész község lakossága elmondhatta, ismertethette elképzeléseit. K. Cs. viselte a magyar mezőgazda- sági témájú filmgyártást. Közülük öt díjat nyert. Aranyéremmel tüntették ki A genetikus talajtérképezés című alkotást, amelyet a MÉM kiállítási iroda stúdiójában készítettek. Ezüstérmet nyert a Sasad Termelőszövetkezet életéről készített alkotás. — Harminchat másodperc alatt futott ki az első kocsi a legutóbbi próbariasztáskor! — árulta el egyik tűzoltó ismerősöm. Hihetetlennek tűnik e szám. Azt jelenti, hogy a vészcsengő első hangjától számított, alig több, mint fél perc múlva már robogott a jól ismert piros kocsi a feltételezett tűz irányába, s rajta készenlétben a tűzoltók, akiknek hatalmas értékeket és pótolhatatlan emberi életeket kell megmenteniük __ Ez en gondolkodtam a minap, amikor régi beszámolókat lapozgattam a valamikori váci tűzoltóság helyzetéről. Ma már — a technika mai állása mellett —, mosolyogta- tóak e sorok. Krenedits Ferenc, egyleti főparancsnok szerkesztette „A váczi ön- kénytes tűzoltó-egylet keletkezése, fejlődése s állapotáról az 1879-ik év végével” című 34 oldalas füzetecsikét. Bevezető sorai: „A helyi tűzoltó-egylet, melynek czélja: a tűzvész esetén a közvagyon védelmezése és megmentése, s e czélra rendelkezik városunk igényeinek lehetőleg megfelelő felszerelésű szertárral, alakult 1871. aug. 27-én ...” MEGTUDJUK e füzetből, hogy az egylet fennállása óta részt vett 7 országos tűzoltóünnepélyen, rendezett 5 táncvigalmat, s eloltott összesen 29 tüzet. Részt vett a nagy árvíz idején — 1879 — a szegedi mentésben 8 ladikkal és 24 emberrel. Ekkor „ő fölsége a királytól, a legfőbb elismerést érdemelte ki” — mikor is három tűzoltó megsebesült. AZ 1886. ÉVI egyesületi közgyűlés érdekessége: „...a szivattyús alparancsnokí tisztség megüresedett, s oda az alapszabály értelmében, a tisztiszék Heinisch Richárd és Christofóri Pál mászókat, nemkülönben Együd Lajos szertárost ajánlotta. Heinisch, kéményseprőüzleti kötelezettsége miatt, e kijelölésről lemondott. Christofóri mászó pedig, megköszönte a megtisztelő bizalmat, semhogy ő a mászóosztálytól megváljék, e tisztet el nem fogadá ...” (Boldog idők, amikor még nem tülekedtek a tisztségért!) Az egylet erőpróbája volt az 1885-ben kitört „Czigányszeri nagy tűz”. Legnagyobb igyekezetük mellett is 34 ház égett le két óra alatt, nagyrészt cigány lakosoké. (A leégett helyen épült fel később a mai Üj utca). E tűzesetnél sérült meg Mandl Ignác „mászó” — aki különben izraelita létére, a székesegyház zenekarának első hegedűse volt... MA MAR mulatságosnak tűnnek e régi sorok. De ne feledjük, hogy az akkori tűzoltók önkent vállalták amit nyújtottak, és lelkesültségük minden tiszteletet megérdemel. Egy kicsit hozzájárultak utódjaik megbecsült munkájához. Csankó Lajos ligeten akkor kezdődött a munka az új telephelyen. Izgalmas feladat volt szervezni a részlegeket, falusi dolgozókat betanítani gépi munkára. S megint bizalmat kapott. A lámpa- és a ládaszereidének lett a vezetője. Közben pénzjutalmak, kiváló dolgozó kitüntetés éreztette, hogy becsülik a munkát, melyet végez. A nyugdíjazást megelőző esztendőben újra Vácra került. A Dózsa György úti központi műhelyben irányította az olajkályhák szervizét. MOST ELJÖTT a búcsúzás pillanata. Nem volt könnyű megválni attól a vállalattól, amelynél 18 évet eltöltött. A búcsúünnepségen Szabó Sándor igazgató köszöntötte. Példaképül állította őt a fiatalok elé. A szakszervezet ajándéka mellett ott volt szűkebb munkacsoportjának á megemlékezése is. KÉRTÉK: ne szakadjon el a vállalattól. Szükség lesz tapasztalatára, tanácsaira. Tudja, hogy ez nem udvarias közhely, s azt is tudja: még sokszor átlépi majd a Dózsa György úti bejárat küszöbét. (P. r.) 45 kg: 1. Szabó András (Dk. 20L ITSK). 49 kg: 1. Gémes! Zoltán (Dk. VSE), 2. Tóth Miklós, 3. Demeter Józsel (Dk. 291. ITSK). 53 kg: 1. Bakos László (Dk. VSE), 2. Hányó András (Dk. 20L ITSK). 57 kg: 1. Monor István, 2. Kovács Ferenc, 3. Vastag Sándor (Dk. 201. ITSK). 62 kg: 1. Csókás Tamás (Vád Dózsa), 2. Száraz Józseí (Dk. VSE). 67 kg: 1. Pap László (Dk. 201. ITSK). 72 kg: 1. Hotorán János (Dk. 201. ITSK). 78 kg: 1. Buckwald Imre (Váci Dózsa). Nehéz: 1. Gémesi Ferenc, 2. Nagy Lajos (Dk. 201. ITSK). Csapatban: 1. Dunakeszi 201. ITSK 44 pont, 2. Dunakeszi VSE 13 pont, 3. Váci Dózsa 10 pont. Az úttörőolimpia szabadfogású birkózásának eredményei: 32 kg: I. Mogyoró Károly, 2. Szoboszlai János, 3. Borsányi Gábor (Dk. VSE). 35 kg: 1. Mellár Péter (Dk. VSE), 2. Őrlik Géza (Váci Dózsa), 3. Baranyai András (Dk. VSE). 38 kg: 1. Mátyás István (Dk. 201. ITSK), 2. Molnár László (Dk. VSE). 41 kg: 1. Peredi Attila (Dk. 201 ITSK), 2. Pusztai András (Dk. VSE), 3. Szabó Imre (Dk. 201. ITSK). 45 kg: 1. Nagy László (Dk. 201. ITSK), 2. Katyina Miklós (Váci Dózsa), 3. Szilágyi Lajos (Dk. VSE). 49 kg: 1. Szalai László, 2. Tóth László, 3. Sándor Károly (Dk. 201. ITSK). 53 kg: 1. Sikosdi Gyula, 2. Márton Zoltán, 3. Ács Ferenc (Dk. 201. ITSK). 58 kg.: 1. Hegedűs József (Dk. 201. ITSK), 2. Dankó Lajos (Dk. VSE). 68 kg: l. Száraz Károly (Dk. VSE). Csapatban: 1. Dunakeszi 201. ITSK 36 pont, 2. Dunakeszi VSE 29 pont, 3. Váci Dózsa 9 pont. A püspökhatvani határban A püspökhatvani termelőszövetkezet rendresodrója az állatállomány téli takarmányát gyűjti a kaszálón. Barta felvétele