Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-06 / 236. szám
Egy lépés hátra — Párizsban xVí.von 9.érsvhony pontja" Az amerikaiak folytatják terrorbombázásaikat egész Vietnam területén. A felvételen: a Vörös folyö lebombázott hídja Hanoi mellett. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 236. SZÄM ARA 80 FILLER 1972- OKTÓBER 6., PÉNTEK Módosították a földhasználati jogszabályt Elkészült a kiskörei vízlépcső körzetének rendezési terve ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS A párizsi Vietnam-konferen- eia 162. ülése sem hozott előrehaladást, sőt az ülés után a DIFK szóvivője kijelentette: az amerikai delegátus egy lépést tett hátrafelé, mert kétségbevonta a DIFK önálló létét. Nixon elnök csütörtökön váratlanul sajtóértekezletet tarÓhaj és orientáció A szovjet fővárosban aligha* múlik el nap magasrangú külföldi vendég látogatása, fontos egyezmény, vagy éppen közlemény ünnepélyes aláírása nélkül. Mégis elmondhatjuk, hogy világszerte nagy figyelem fogadta Abdul Razak malaysiaj kormányfő moszkvai tárgyalásait. Ezek befejezéseként gazdasági, műszaki, kulturális és tudományos megállapodást írtak alá a két fél képviselői. A figyelem érthető. Razak- látogatás és az egyezmény újra emlékezteti a világot arra, hogy miközben változatlanul folyik az Európával kapcsolatos szovjet békeoffenzíva, miközben Gromiko washingtoni tárgyalásai újabb perspektívákat adtak a szovjet—amerikai párbeszédnek, miközben a szovjet delegáció eredményesen küzd az ENSZ-ben a leszerelési világkonferenciáért — a szovjet együttműködési erőfeszítések érdekes, új területekre is kiterjednek. Malaysia, az egykori brit gyarmat még nem is olyan régen egyértelmű nyugati érdekszférának számított. Csakhogy a világ változásai ezt a dél- ázsiai országot nem hagyták érintetlenül. Sem gazdaságilag, sem politikailag. Ha a külföldi látogató a ma- laysiai főváros, Kuala Lumpur egzotikusán nyüzsgő forgatagában befizet egy városnézésre, a programban feltétlenül benne lesz egy gumiültetvény megtekintése. A gumifák birodalma már a főváros szélén megkezdődik és ez a tény x is jól érzékelteti, milyen szerepet játszik ebben az országban a kau- csuk. Ezt és más termékeket azonban el is kell adni. Az országban a legutóbbi időkig monopolhelyzetet élveztek a vásárlók, a nagy nyugati monopóliumok. Ez nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag hátrányosnak bizonyult, sok tekintetben megkötötte a kormány irányítóinak _ kezét. Ez a gazdasági érdekből származó felismerés találkozott az egyoldalú orientációval ugyancsak szakítást követelő közvélemény óhajával is. Razak és munkatársai a tények parancsára jutottak el addig az elhatározásig, hogy „nyitnak” a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió felé. Ennek a folyamatnak volt fontos láncszeme a miniszter- elnök moszkvai látogatása, amelynek során kiderült: a két fél nemcsak a gazdasági közeledés fontosságában, hanem az ázsiai kollektív biztonság koncepciójában is azonos, vagy hasonló nézeteket vall. A magyar könyvkiadás helyzetéről Tanácskozott az országgyűlés kulturális bizottsága Dr. Ortutay Gyula elnökletével csütörtökön a Parlamentben ülést tartott az országgyűlés kulturális bizottsága: a képviselők dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes előterjesztése és dr. Marcali Lászlónak, a Kiadói Főigazgatóság vezetőjének kiegészítése alapján megvitatták a magyar könyvkiadás, könyvterjesztés helyzetét. tott azt követően, hogy meghallgatta a saigoni látogatásáról visszatért Alexander Haig vezérőrnagy beszámolóját Thieuval folytatott tanácskozásairól. Nixon elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az USA és a VDK képviselői között a tárgyalások „érzékeny ponthoz” érkeztek, s ezek bizalmas jellegére hivatkozva nem volt hajlandó közelebbi felvilágosítást adni tartalmukról. Amerikai F—111-es változtatható szárnyállású vadászbombázók csütörtökre virradóan bombázták a VDK területét. A B—52-es nehézbombázók Saigon térségében, a dél-vietnami fővárostól 40—100 kilométeres körzetben hét szőnyegbombázást hajtottak végre szerda éjszaka. Most már bizonyosnak látszik, hogy november 22-én megkezdődik Helsinkiben az európai biztonsági értekezlet előkészítő tanácskozása, nyilatkozta a finn rádiónak Ahti Karjalainen finn külügyminiszter, mikor csütörtökön hazatért az ENSZ közgyűléséről. A külügyminiszter hozzáfűzte, hogy a tulajdonképpeni értekezlet színhelyének kérdése, benyomása szerint, még teljeMost van a karfiolszedés I ideje a kertészetekben. A du- nabogdányi Űttörő Tsz négyholdas karfiolföldjén már jóformán be is fejezték ezt a munkát, s ami mutatóba maradt, az is csupa szép, nagy példány. Napokon belül ez is I a szedők kosarába kerül, majd a káposzta-, és a keltábla következik, s a fekete retek kerül ki négyszáz ölnyi földből. Nem nagy a kertészet az Úttörő Tsz-ben, nincs sem föld, sem elég ember a fejlesztésére. A 12 tagú kertészbrigád főként idősebb vagy több gyermekes asszonyokból áll, olyanokból, akik egyébhez nem is értenek, mindig csak zöldséget neveltek. Néhány évvel ezelőtt megfelelő keresethez sem jutottak, hiszen a kertészet: idénymunka, a téli hónapokban pihenésre kényszerültek. Rendszeres és állandó foglalkoztatásukról azonban gondoskodott a tsz vezetősége. Külön melléküzemet létesített a számukra. Megállapodott egy fővárosi vállalattal és a brigád, amikor éppen nincs munka a kertészetben, a műhelyben tevékenykedik. Késő ősztől tél végéig mindennap, máskor pedig, ha csak lehet, két-három óra hosszat. Kisebb szerelési munkát végeznek, olyat, amihez nem kell Hármas csúcs Kairóban Csütörtökön délelőtt Kairóban kibővített ülést tartott az Arab Köztársaságok Szövetségének elnöki tanácsa, amely Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad Szíriái államfőből áll. A kibővített ülést követően zártkörű megbeszélést tartott a három államfő. Kadhafi szerda este, Asszad csütörtök reggel érkezett az egyiptomi fővárosba. Bár az elnöki tanács üléséről egyelőre nem adtak ki részletesebb közleményt, tájékozott kairói körök szerint a közel-keleti helyzet több időszerű kérdését tűzték napirendre. Az elnöki tanács számára bizonyos fokig új helyzetet teremtett Egyiptom és Líbia teljes egyesítésének terve, s ennek megfelelően tisztázandó kérdéssé vált a hármas államszövetség és a kettős unió egymáshoz való viszonya. Várható továbbá, hogy az elnöki tanács állást foglal Szadat elnök ismert javaslatával kapcsolatban, amely ideiglenes palesztin kormány megalakítását kezdeményezi. A közel-keleti válság témakörét illetően a három államfő minden bizonnyal nagy figyelmet szentel az arab— szovjet kapcsolatok jövőjének, s ezen belül Szidki egyiptomi miniszterelnök október 16-án kezdődő moszkvai látogatásának. (Kommentárunk a 2. oldalon.) sen nyílt. Ezt majd a sokoldalú előkészítő értekezlet fogja eldönteni. Néhány éve fokozatos és I átgondolt fejlesztési tervek eredményeként jelentősen | szakképzettség, sem különösebb kézügyesség, csak szorgalom. így, aki szorgalmasan dolgozik mind a két munkahelyen, egész éven át havonta megkeres 2400 forintot is. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese előterjesztése alapján a kormány jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szeptember 18—21 között tartott 6. ülésszakáról szóló beszámolót. A Miniszter- tanács az ülésszak jegyzőkönyvét jóváhagyta, s felhívta a magyar tagozat elnökét, hogy az abban foglaltakat — az érintett miniszterek bevonásával — hajtsa végre. A kormány megtárgyalta Vályi Péternek, a Minisztertanács elnökhelyettesének o magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság szeptember 18—21 között megtartott ülésszakáról szóló tájékoztatóját. A komplex program keretében hosszú lejáratú együttműködési és szakosítási megállapodás jött létre, növekedett a kölcsönös áruforgalom. A Minisztertanács a jelentést elfogadta, és felhívta az érintett miniszterekorszerűsítette a termelést legtöbb gyárában a Magyar Selyemipari Vállalat. Rohamtempóban hódított a szintetikus szál — az ezek feldolgozására való átállás alapvetően megváltoztatta a váci gyár helyzetét is —, legutóbb pedig a legfontosabb teendők között a fonaJterjedelmesítés szerepelt. E nem túl szép kifejezéssel jelölt munkafolyamat eredményeként az elemi szálak olyan műveleteken esnek át, amelyek következtében szinte a megtévesztés,ig hasonlóvá válnak a gyapjúfonalhoz. Mivel e korszerű termék iránt egyre nagyobb az érdeklődés, a vállalat kapaciket, hogy a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Bíró József külkereskedelmi miniszter beszámolt a Kuwait- ban, Iránban és Irakban tett látogatásáról, az ott folytatott tárgyalásairól. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A nehézipari miniszter tájékoztató jelentést terjesztett a kormány elé az V. ötéves terv erőműépítési programjának előkészítéséről. A népgazdaság további dinamikus fejlődéséhez szükséges villamosenergia- bázis fejlesztésének feladatait tartalmazó programot a kormány tudomásul vette. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint az Országos Vízügyi Hivatal elnökének közös előterjesztése j alapján a kormány megvitatta j a Közép-Tisza vidéki üdülőkörzet rendezési tervét. A kiskörei vízlépcső térségében az 1973-tól 1985-ig fokozatosan kialakuló víztároló hasznosítása lehetővé teszi, hogy mintegy 640 hektárnyi területet üdülőkörzetté alakítsanak. A terv szerint az üdülőkörzet elsősorban hétvégi és kisebb tásbővítő beruházásba kezdett, amely a közelmúltban fejeződött be a_ próbaüzemeléssel. A Franciaországból behozott öt berendezés — kapacitásuk évenként s egyenként 120, azaz összesen 600 tonna — ára, mivel á terjedelmesí- tett fonalak importja rendkívül drága, számítások szerint két év alatt megtérül. Míg korábban perion, nylon, majd poliamid szálakat dol-i goztak fel a terjedelmesítő berendezéseken, napjainkban már — igazodva a nemzetközi tapasztalatokhoz — a poliészter vezeti a listát. Az új gépek lehetővé teszik, hogy a Magyar Selyemipari Vállalat, amely az országban egyedül foglalkozik fonalterjedelmesítéssel, idén mór 2000 tonnát állítson elő e keresett árucikkből. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára fogadta a Francia Demokratikus Mun- kásszüvetség küldöttségét, amely Laurent Lucas elnök vezetésével a SZOT meghívására tartózkodik Magyarországon. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára részvételével tanácskoztak tegnap a pártbizottság oktatási igazgatóságának székházában a KB oktatási határozatából adódó időszerű kérdésekről. részben tartós üdülési céloknak felel meg, tehát főleg helyi és regionális jelentőségű Borsod, Hajdú, Heves és Szolnok megye számára. A kijelölt területen mintegy 45 ezer főnyi üdülőt lehet elhelyezni, s további 10 ezer átutazó vendég részére biztosítható pihenés, üdülés. A szálláshelyek 80 százalékát Tiszafüred, Abádsza- lók, Kisköre és Poroszló térségében alakítják ki. Nagyobb részben hétvégi házak, horgásztanyák, társasüdülők, kisebb részben pedig vállalati üdülők, valamint a korszerű úthálózat és közművesítés létesítésével. A kormány az előterjesztést elfogadta. Utasította az illetékes minisztereket és a megyei tanácsok végrehajtó bizottságát, hogy a fejlesztés érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A Minisztertanács a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztése alapján rendeletben módosította, illetve kiegészítette a földtulajdonról és a földhasználatról szóló jogszabályok egyes rendelkezéseit. A rendelet a földtör- I vény hatályba lépése óta szerzett tapasztalatok alapján rendezi a termelőszövetkezetek működésének, új szabályozásával, a tanácsi szervek átszervezésével, a máterrendszer bevezetésével, valamint az egységes ingatlannyilvántartási szervezet kialakításával kapcsolatos kérdéseket. A jövőben a törvény rendelkezései a mezőgazdasági szakszövetkezetek közös használatában levő földekre a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel azonos feltételek szerint érvényesülnek, A rendelet egyes hatósági feladatokat a tanácsi testületi szervektől a szakigazgatási szervek és intézmények hatáskörébe utal. A nehézipari miniszter jelentést tett o mecseki szénbányák Kossuth bányaüzeménél történt bányaszerencsétlenségről és arról, hogy az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és az érintett szervek közreműködésével megkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása. A szerencsétlenség áldozatainak hozzátartozóiról megfelelő gondoskodás történt. A kormány utasította a nehézipari minisztert, hogy a szerencsétlenség okainak kivizsgálására alakult bizottság munkájának befejezése után tegyen jelentést a Minisztertanácsnak. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Kőbányán, a kerületi pártbizottság székházában előadást tartott az új politikai oktatási év időszerű kérdéseiről, majd délután a kerület több intézményét kereste fel. Konzultatív tanácskozást tartottak Budapesten nyolc szocialista ország igazságügyi miniszterei. A szívélyes és baráti légkörben megtartott értekezleten kölcsönös tájékoztatásra és véleménycserére került sor az országok jogi életével kapcsolatban. Sz. E. Ékes János felvétele Karjalainen nyilatkozata — november 22-ről DUNABOGDÁNY Karfiol után káposzta Télen is kapnak munkát az asszonyok Kapacitásbővítés A gépeken poliészter szál