Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-26 / 253. szám

I 2 “‘‘k/ÜtIop 1972. OKTOBER 26.. CSÜTÖRTÖK BONN-NYUGÄT-BERLIN Csütörtöki „egybeesés fókusz Mii mondott Thieu? SAIGONBAN különfélekép­pen, gyakran egymásnak el­lentmondóan értelmezik Thieu elnök keddi kétórás rádió- és tv-beszédét, amely válasz volt az Egyesült Államok által nyilván elfogadott észak-viet­nami bckejavaslatokra — írta szerdai hírmagyarázatában az AFP Saigoni tudósítója. EGY PONTBAN egyetérte­nek az összes megfigyelők, ab­ban, hogy-Thieu isimét határo­zottan elvetette a koalíciót a kommunistákkal, a három összetevőből álló kormány megalakítását. De ami a tűz- 6zünetetet illeti, kijelentései — kétségtelenül belpolitikai okokból — annyira kétértel­műek voltak, hogy Saigonban a jelek szerint senki sem tud­ja pontosan, valójában mit is mondott — jelentette az MTI. EGYES külföldi megfigyelők ügy értékelik beszédét, hogy elfogadta a tűzszünetet, mások viszont azt erősítgetik, hogy kategorikusan elvetette azt. A Saigonban akkreditált csaknem valamennyi külföldi újságíró függ attól a vietnami személytől, aki franciára, an­golra vagy japánra fordítja 6zámára az elnök kijelentéseit — mégpedig szinkronban a be­széd elhangzásával —, mivel előzetesen sem vietnami, sem idegen nyelven nem osztanak szét semmiféle szöveget. Ebbő) azután némelykor hibák, kiha­gyások, az árnyaltság hiánya adódik. THIEU keddi beszéde kap­csán még inkább elszaporod­tak a nehézségek. így például egyes külföldi hírügynökségek úgy értelmezték a beszédet, hogy a saißoni elnök kereken elvetette a tűzszünetet, s hogy Kissinger amerikai nemzietbizr- tonsági főtanácsadó békekülde­tése kudarccal járt. Mások vi­szont azt állítatták: Thieu el­nök azt mondotta, elfogadja a tűzszünetét, de nem azt, ame­lyet a VDK, illetve a DIFK javasol, s követeli a „kommu­nisták kapitulációját”. Megint mások úgy vélekedtek, hogy az elnök a jelek szerint elfogadja ugyan a tűzszünetet, de nem a közeljövőben, hanem talán három hónap múlva. MOST mindenki arra vár, hogy maga Kissinger hogyan fogja értelmezni a beszédára­datot. Washingtoni diplomáciai kö­rök annak a feltevésüknek: ad­tak hangot, hogy Kissinger a következő napokban várhatóan ismét Párizsba utazik, hogy találkozzék az észak-vietnami politikusokkal és megvitassa velük Thieu követeléseit. Kis­singer Washingtonba vissza­érkezne maga is arról beszélt, hogy a saigoni megbeszélése­ken némi haladást értek el, viszont Ronald Ziegler, a Fe­hér Ház szóvivője nem adott közelebbi felvilágosításokat a tárgyalások állásáról. Amikor ugyanis kedden a vietnami háború közeli befejezésével (kapcsolatos derűlátó találgatá­sok lavinájától elbűvölt újság­írók a Fehér Házba tódultak, .Ziegler szétpukkasztotta a csá­bító, színpompás szappanbu­borékot. Azt mondotta: „A tár­gyalásokon némi haladást ér­tünk el, de ezen túlmenően semmit sem mondok”. TALÄLÖAN jegyzi meg a DPA washingtoni tudósítója: két héttel az amerikai elnök­választások előtt Washington­nak egyre jobban kifizetődik a hallgatás. A kulisszák mögött folyó lázas tevékenység látsza­tát keltve ugyanis fokozza a hitet abban, hogy Nixoii poli­tikájával igyekszik véget vet­ni a háborúnak. így a jelenlegi zűrzavaros helyzetben az ame­rikai kormány a vállalt titok­tartás ürügyén kibújhat az alól a kötelezettsége alól, hogy feltárja azokat az óriási ne­hézségeket, amelyek még min­dig elter1 aszol ják a fegyver­nyugváshoz vezető utat. A. B. T. SIR JOHN R. HICKS angol és Kenneth J. Arrow ameri­kai professzornak ítélték oda szerdán a közgazdasági No- bel-díjat. Újabb háromnapos tárgya­lási fordulót kezdett kedden délután Bonnban Kohl és Bahr államtitkár, az NDK és az NSZK alapszerződésének megkötéséről: Bonnban élénk érdeklődés­sel figyelik az újabb találko­zót, mert a legutóbbi hivatalos és félhivatalos megnyilatko­zásokból arra következ­tetnek, hogy a két német állam tárgyalásai végső szakaszukba kerültek. A megfigyelők e feltevés meg­erősítését látják abban, hogy a négy nagyhatalom nagykö­vetei szintén tanácskoznak és legközelebbi — mai — meg­beszélésük időben egybeesik a jelen bonni forduló utolsó nápjával. A nyugat-berlini Der Ta­gesspiegel vezércikkben fog­lalkozott a nyugat-berlini négyhatalmi tárgyalásokkal. A lap szerint a négy nagykövet mostani megbeszélései minden va­lószínűség szerint azt je­lentik, hogy a Kohl—Bahr- tárgyalásokon kikapcsol­ják a témák közül a négy­hatalmi felelősség kérdé­sét, amelyet az NSZK kormánya annyira erőltet. Az, persze bi­zonyosra vehető, hogy a há­rom nyugati hatalom az NDK diplomáciai elismerése után is fenn akarja tartani a szö­vetségeseknek Nyugat-Berlin- be való szabad átjárási jogát — írja a Der Tagesspiegel. Közleményt adtaik ki Moszk­vában Ohira Maszajosi japán külügyminiszter szovjetunió­beli látogatásáról. A közle­mény elmondja, hogy a Szov­jetunió és Japán külügymi­nisztere tárgyalásokat kezdett a két ország békeszerződésé­nek megkötéséről. Ohira és Gromiko kifejtették állás­pontjukat és véleményt cserél­tek a szóbanforgó kérdésről. A tárgyalások folytatódni fognak. Ohira — olvasható a közle­ményben — október 21-e és 24-e között tartózkodott a Szovjetunióban. Eközben fo­gadta őt Alekszej Koszigin, a vendéglátó ország miniszter­elnöke is. A vezércikk a továbbiakban kijelenti, egyre jobban kitű­nik, hogy a három nyugati hatalom átengedi majd Nyu- gat-Berlin ENSZ-beli képvi­seleti jogát az NSZK-nak, s ez ellen szemmelláthatólag a Szovjetuniónak sem lesz kifo­gása. A szovjet és a japán fél között véleménycsere folyt a kétoldalú gazdasági együttmű­ködés fejlesztéséről. A két külügyminiszter következő konzultatív találkozójára 1973- ban, Moszkvában kerül majd sor, mindkét fél számára al­kalmas időpontban. A japán miniszter tájékoz­tatta a szovjet felet a japán— kínai kapcsolatok rendezésé­ről. Kijelentette, hogy a nor­malizálás nem irányul vala­mely harmadik ország ellen. Ohira japán külügyminisz­ter négynapos moszkvai tár­gyalás után, szerdán visszaér­kezett Tokióba. A sajtó kép­viselői előtt kijelentette, az a határozott érzése, hogy a Szovjetunió a Japánnal való békeszerződés mellett van, s a kapcsolatok megszilárdítására törekszik Tokióval. Ami vi­szont a japán területi követe­lések problémáját illeti, Ohira hangoztatta: a szovjet vezetők „szilárd álláspontja” változat­lan. A japán külügyminiszter szerint kormánya arra törek­szik, hogy a területi kérdést a „kölcsönös egyetértés” alap­ján oldják meg az elkövetkező japán—szovjet tárgyalásokon. A japán sajtó feltűnő „hang­fogóval” kezeli a Moszkvában lezajlott japán—szovjet tár­gyalásokat. A lapok többsége azt emeli ki, hogy a szovjet vezetők határozott nemmel vá­laszoltak Ohira külügyminisz­ter azon követelésére, hogy a békeszerződés megkötésének előfeltételeként tegyenek ele­get a Szovjetunióval szemben támasztott japán területi igé­nyeknek. Tokiói politikai körökben Ohira moszkvai látogatása alapján arra számítanak, hogy a japán—szovjet békeszerző­dés megkötésére irányuló tár­gyalások meglehetősen hosz- szasak lesznek. Andreotti Andreotti moszkvai láto­gatását nagy várakozás kí­séri Olaszországban. A ve­zető politikai és gazdasági körök nem titkolják, mit várnak a kormányfői láto­gatástól, amelyet megelő­zően több mint tíz évvel ez­előtt, 1961-ben járt csak olasz miniszterelnök a szovjet fővárosban. A két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jelentős bővítését remélik. Azóta, hogy a Fiat és a szovjet kormány 1966-ban megkötötte a Togliatti üzem felépítésére szóló megálla- podást és Olaszország a Szovjetunió legnagyobb nyugati kereskedelmi part­nerei közé került, a többi tőkés ország konkurenciá­ja jelentősen visszavetette az olasz vállalatok helyze­tét a Szovjetunióval kötött üzletek tekintetében. Az NSZK és Japán egyre in­kább kiszorítja Olaszorszá­got, és a napokban megkö­tött szovjet—amerikai ke­reskedelmi szerződés to­vábbi visszaeséssel fenye­get számukra. Andreotti tárgyalásainak egyik célja, hogy gátat vessen ennek a folyamatnak és új feltéte­leket biztosítson a kétol­dalú kereskedelmi-gazdasá­gi kapcsolatok bővítésére. Az a tény azonban, hogy az olasz miniszterelnök utazására alig néhány nap­pal a párizsi nyugat-euró­pai csúcsértekezlet után ke­rült sor, arra vall, hogy a látogatás meghaladja a szi­gorúan kétoldalú kapcsola­tok szintjét és az európai kapcsolatok szempontjából is jelentőséget kapott. A Bejrúti levélbomba berek a robbanás után. és az OKP szovjet vezetőkkel folyta­tott megbeszéléseken fontos helyet foglal el az európai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet, amelynek előkészítése alig egy hónap múlva kezdődik Helsinki­ben. Hasonlóképpen nagy figyelmet szentelnek a felek a közel-keleti béke kérdé­sének és a földközi-tenge­ri helyzetnek, amelyben Olaszország különösen ér­dekelt. Nyilvánvalóan ne­gatív tényezőként merül fel a tárgyalásokon ebben a témakörben az a tény, hogy az olasz kormány a kö­zelmúltban járult hozzá amerikai nukleáris tenger­alattjáró-támaszpont léte­sítéséhez Szardínia közelé­ben. Olasz belpolitikai szem­pontból Andreotti látogatá­sa különösen érdekes az Olasz Kommunista Párt szempontjából nézve. Az OKP ugyanis a kormány megalakulása óta hevesen támadja a jobboldali cent­rista koalíciót és konzerva­tív, antidemokratikus for­dulattal vádolva azt, meg­döntésére törekszik. A szov­jet-olasz kapcsolatok vár­ható javulása ellentmond ennek a pozíciónak. Gior­gio Napolitano, az OKP KB ülésén hétfőn elmondott beszámolójában azonbán hangoztatta: „Andreotti szovjetunióbeli látogatása nem változtathat azon a ne­gatív ítéleten, amelyet kor­mánya belpolitikájáról és külpolitikájáról egyaránt alkottunk. Figyelemmel kí­sérjük a moszkvai megbe­széléseket és eredményei alapján foglalunk majd ál­lást ...” Ezúttal a bejrúti postán rob­bant levélbomba. Képünkön: katonák és biztonsági szakem­Amirőf Lubang mesél... CSELLENGŐK Október 20-án fegyveres össze­csapásra került sor a Manila kö­zelében levő Lu- bang-szigeten. Ez­úttal nem a had­sereg és a Fülöp- szigeti gerilláik, hanem egy rend­őrjárőr és két japán katona kö­zött Az egyik ja­pánt megölték, a másikat megsebe­sítették, ez utóbbi nyomtalanul el­tűnt a dzsungel­ben. Felkutatására közös akciót indí­tottak a japán és a Fülöp-szigeti hatóságok. A furcsa háború háttere visszanyú­lik a második vi­lágháború idősza­kába. Hivatalos japán becsléseik szerint több mint három és fél ezer japán katona csel­leng a csendes­óceáni szigetek dzsungel jeiben. A japán császári hadsereg egykori katonái, akik szá­mára máig sem ért véget a máso­dik világháború. Nem hivatalos adatok szerint a csendes-óceáni térségben halott­nak, vagy eltűnt­nek nyilvánított kétmilliónégy­százezer japán ka­tona közül egymil­lióról máig sem tudják, hogy mi lett a sorsuk. A császári hadsereg szolgálati szabály­zata ugyanis kife­jezetten arra szó­lította fel a kato­nákat, hogy sem­milyen körülmé­nyek között ne adják meg magu­kat az ellenség­nek, hanem „mindhalálig” folytassák a har­cot. A Japán sajtó szerint ez a ma­gyarázata annak, hogy a csendes­óceáni szigetvi­lágban több ezer japán katona szá­mára napjainkban is folytatódik a második világhá­ború. A cím nem sajtóhibás: a „k” nem maradt le a szó elejéről (bár a KGST-ben létezik már együtt­működési egyezmény a kozmosz­kutatás és az űrtechnika to­vábbfejlesztésére is). Az OZMOSZ a szocialista országok építőgép­gyártó vállalatai társulásának rövidítése — cseh nyelven, mint­hogy a társulás ötletét csehszlo­vák szakemberek vetették fel vagy 2—3 évvel ezelőtt. Az OZMOSZ ti­tulusa itthon az Epltőgépgyártó Vállalat központjában: a kis KGST. Valóban, tagjai, jelenleg, a legnagyobb lengyel, csehszlovák, NDK és bolgár építőgépgyártő vál­lalatok az egyetlen, de a hazai építőgépgyártást nyolc gyáregysé­gével és 4 ezer emberével vitatha­tatlanul reprezentáló magyar EL- GÉP meUett. Nemrégiben megkez­dődtek a tárgyalások egyes szov­jet gyárak belépéséről. Az OZ­MOSZ lengyel tagja pedig román vállalatokkal tárgyal, úgyhogy — hovatovább — valóban jogos lesz a hasonlat az OZMOSZ-ra: fiók KGST. A raktártól — a karbantartókig Az OZMOSZ legfőbb haszna — két esztendővel ezelőtt esett róla először szó —, hogy keretében meg­teremtődött a taggyárak igazán min­dennapos kapcsolata: állandó telex- és telefonösszeköttetés épült ki a vállalatok között. Bárhol, bármire szükség van hirtelen és a hazai kör­nyezet nem tud esetleg azonnal se­gíteni, máris megy a körtelex a ter­melés zavartalanságát veszélyezte­tő hiányzó alkatrész, nyersanyag, 6Őt: szakember, vagy szaktanács után. Ami nines Budapesten pilla­natnyilag, abból lehet, hogy éppen felesleg van Berlinben, Prágában, vagy Varsóban. S ez a gondolat ed­dig igazolódott is. A tagvállalatok képviselői — akár egy világcég igazgató tanácsa — rendszeresen összeülnek megbeszél­ni a közös munka eredményeit és az újabb teendőket. Ilyenkor egyez­tetik a fejlesztési programokat is és ez a nemrégiben megkötött sza­kosítási egyezmények mellett szin­tén biztosíték arra, hogy a 70-es! években a párhuzamos fejlesztés és Az integráció hétköznapjai OZMOSZ gyártás elkerülhető legyen. Bár ez az állandó kölcsönös fejlesztési tá­jékoztatás — nemcsak a gyártmány, hanem a gyártmányfejlesztésről is — inkább néhány év múltán hozza majd meg a maga kézzelfogható hasznát, az azonos profilú gyárak között „rövidre zárt” együttműkö­désnek azonban szinte naponta el­könyvelhető eredményei jelentkez­nek máris. így például a taggyárak rendszeresen tájékoztatják egymást felesleges raktárkészleteikről. Telex­börzét tartanak, ennek eredménye­ként jelentős mértékben javíthat­ják az anyaggazdálkodásukat. Vagy: megszervezték egymás közt az al­katrész felújítási technológiák in­gyenes cseréjét. Aztán: ha valame­lyik karbantartó műhelyben kitalál­nak valamilyen új fogást, akkor már másnap megy a telexen az új megoldás leírása. Zakopane után Az építőgépgyártásban a 70-es évekig mindenki gyártott és fejlesz­tett mindent. A szocialista építés — az iparosítás, a városiasodás — egy­szerűen feltételezte az építés győri- ütemű gépesítését valamennyi szo­cialista országban. Nem volt idő odafigyelni, hol tart a másik, mit adhat a másik, hiszen nagy volt annak a valószínűsége, hogy ha már van is valakinek valamije — daru, földgép, felvonó, betonkeverő — arra, az első szakaszban, bizonyosan magának is óriási szüksége van. Így mindenütt meg kellett teremteni előbb az építés ipari bázisát, azt magas színvonalra, nagy teljesítő- képességűre fejleszteni — s most már ezzel a bázissal mindenütt le­het integrálódni. Ezért — ebben az ágazatban — a szakosítási munka lényegében 1971 őszén kezdődött, s ezt még megelőzte a 60-as évek vé­gén egy hatalmas profiltisztítás és tipizálás valamennyi érintett or­szágban. Mindezzel többé-kevésbé 1972-re lettek készen a KGST 9-es szekciójának szakemberei. Az első lépcsőben — Zakopanéban — 69 gép sorsa felett döntöttek: melyiket, ki gyártsa ezután, egyedül a többiek­nek is. Ez a döntés nem folyt ter­mészetesen vita nélkül: ma már vi­lágos, hogy könnyebb — bármelyik ágazatban — gyártásszakosítást be­vezetni a fejlesztés szakaszában, mint amikor már gyártanak vala­mit. A felszerszámozott, jól begya­korolt sorozatgyártásról nehéz le­mondani és nehéz is eldönteni, me­lyik ország, melyik gyára kapja meg végül is a szakosodás jogát. Éppen ezért ebben az ágazatban is lépésről lépésre halad majd a szakosodási program teljesítése, hi­szen ráadásul rengeteg a különböző rendeltetésű, kisebb-nagyobb gép is. Különben, Zakopanéban az ÉLGÉP, a többi között szakosodott a 60 és 100 tonnás toronydarura, a 160 kg-os felvonóra, a 3 és 5 köbméteres hid­raulikus betonfogadóra, 1000 literig a betonkonténerre, a betonkeverő kocsira és a 60, illetve 120 köbmé- ter/óra teljesítményű betongyárra. Nem kis részben ebből is követke­zik, hogy az ÉLGÉP idei szocialista exportja kb. 15—20 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. A flexi-sztori A szakosodási program, amelyet Zakopanéban elfogadtak az érintett országok, s nem kevésbé az OZ- MQSZ-toan kialakult szoros kapcso­lat biztonságossá teszi a jövőt az ÉLGÉP számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell nap mint nap új megoldásokon gondolkodni, új lehetőségeket keresni, vagy a je­lentkező új gondokat megoldani. Az ÉLGÉP például az utóbbi években kifejlesztett egy korszerű vibrátort (talajtömörítésnél és betonozásnál használják), amelynek ma már a miniatürizált változatát is elkészít­hették, hála az EVIG-ben elkészült kisebb motornak, illetve a kohászat által produkált kisebb öntvényház­nak. A vibrátort különösen az egyik alkatrésze miatt, az ún. flexibilis tengelye miatt, használná nagyon szívesen a szovjet és az NDK építő­ipar. Sőt, ma már nemcsak több ezer vibrátort várnak a gyártól (szakosodhatna is erre a termékre a gyár), hanem több tízezer flexi- tengelyt is — szólóban. A hazai gumiipar és a dróthúzóművek azon­ban jelenleg nem tud több nyers­anyagot adni az ÉLGÉP-nek a flexi- tengelygyártás bővítéséhez. Most keresik a megoldást, de nemcsak Magyarországon, hanem a Szovjet­unióban és az NDK-ban is. Érkezett is nemrégiben egy javaslat a Szov­jetunióból: a tengelyhez szükséges gumirészeket ők tudnák szállítani, tehát a magyar gumiipar többlet­termelésére nem lenne szükség. Ha ebben megegyeznek és dróthuzalt is sikerül szerezni, akkor itt a szako­sodás legkorszerűbb változata — a részegység-szakosodás szerveződhet meg a szovjet, az NDK és a magyar építőgépgyártók között Ez az integráció elmélyítésének mindennapos gondja (más ágazat­ban is) a nyersanyag, a szakérte­lem, a megoldás, a termelő kapaci­tás legjobb eredményt adó kombi­nációját — és a mindenki számára legelőnyösebb kombinációját meg­keresni és megszervezni. Gerencsér Ferenc „Hangfogós” Ohira-visszhtmg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents