Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

1972. OKTOBER 22., VASÁRNAP WfcfcVE» i INDOKOLT PANASZOK Rendszeresen ellenőrzik a zöldség- és gyümölcsárakat Az Országos Anyag- és Ár­hivatal árellenőrzési főosztá­lya szeptember óta — egyéb vizsgálatokon kívül — mind több revizorral ellenőrizteti a zöldség- és gyümölcsboltok árait, továbbá azt, hogy az áru minősége és az ár össz­hangban van-e. Az év első nyolc hónapjában ugyanis a hazai gyümölcsök ára 19, a zöldség- és főzelék­féléké 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, amit számos egyéb ok között bizonyos mértékben az érté­kesítés szabálytalanságai is előidéztek. Az árhivatal ellenőrei szep­tember óta Budapest és nyolc vidéki város 55 árusítóhelyén ellenőrizték a zöldség- és gyü­mölcsárakat, az áru minősé­gét. E vizsgálatok, sajnálatos módon, azt igazolták, hogy a vásárlók gyakori panaszai in­dokoltak. Az eddigi 55 vizsgálat al­kalmával 50 szabálytalan­ságot tapasztaltak, nagy­részt ártúllépéseket. Sok helyütt másodosztályú, sőt romlott árut kevertek az első osztályú gyümölcsök, zöldség­félék közé. NEVELÉSTŐL - LELÖVÉSIG Igazi célpont: a toronykakas Tenyészt a megye 55 társasága Látom a héten, hogy a piaci mészáros kiakasztott néhány szép fácánkakast a kirakatba, őszi esemény ez is, mint a gesztenyesütő megjelenése, vagy a csapszék gazdájának invitálása, miszerint „must és murci kapható”. Bizonyára akadnak, akik a vasárnapi ebédek programjába felvették már a fácánlevest. De ugyan ki kíváncsi a fácán pályafu­tására, amit a tojástól a le- vesestálig tesz? Érthetően megütköztem hát, amikor a megye vadászati felügyelője javallottá: alkal­masint érdemes lenne írni va­Akinek a sok is kevés Kisajátítás — esztendeje tartó bonyodalmakkal Minden település fejlődni kíván. Ráckeve is. A néhány esztendővel ezelőtti üres telkeken ma már új házak sorakoznak. Ez nagy öröm. Néha azonban ez az öröm fájdalommal jár. Le kell bontani néhány olyan épületet is, amely útjában áll a fejlődésnek. Erre a sorsra ítéltetett másfél esztendővel ezelőtt az István téren Mihály Gyula László és id. Mihály Gyuláné közös tulajdonú, három szoba komfortos háza is, hogy a helyén felépülhessen tizennyolc OTP-örök- lakás, az Országos Takarékpénztár, a Magyar Nemzfeti Bank és az Állami Biztosító fiókja. A néhány héttel később, 1972. szeptember 28-án kelt jegyzőkönyv szerint „lakást az esetben nem kémek, amennyi­ben részükre forgalmi áron a tanács el tudja adni a meg­üresedő bölcsőde épületét, vagy a volt patikaházat. Amennyiben ezt nem tudják részükre biztosítani, úgy egy két szoba komfortos és egy másfél szoba komfortos állami bérlakásra tartanak igényt.” S mert a tanácsnak a két megüresedett épülettel más, a község érdekeit szolgáló ter­vei vannak és azokat nem tudta átengedni a kérelme­zőknek, megfellebbezték a la­káskiutalási határozatot, s azt kérték, hogy a jelen állapotá­ban 270 000, illetve 180 000 fo­rint értékű állami lakásokba a tanács szereltesse be a fürdő­szoba-berendezést, helyeztes­sen el polcokat az éléskamrá­ban, valamint beépített szek­rényt az előszobában. A fellebbezést elutasították és a szeptember 4-én kelt la­káskiutalási határozat októ­ber 2-án másodfokon jogerő­re emelkedett. Ezt támadta meg ismét a két tulajdonos, ezúttal panaszjogon. A pénzt felvették a ház áll A járási hivatal igazgatási osztálya a 13 118—6/1971. szá­mú, 1971. július 31-én kelt ha­tározatával kisajátította a kí­vülről meglehetősen rossz ál­lapotban levő házat, amelyet a kijelölt szakértői bizottság 319 078 forintra becsült. Ezt az összeget — fellebbezés után — a bíróság 447 386 forintra emelte, amelyet a tanács az előírás szerinti negyven szá­zalék, azaz 127 868 forint visz- szatartásával kifizetett a két tulajdonosnak. (A visszatartott összeg akkor illeti meg őket, ha nem kérnek állami bérla­kást, hanem saját erőből kí­vánják megoldani lakásgond­jukat. Mihály Gyula László és id. Mihály Gyuláné közös tulaj­donú házával egyidőben a já­rási hivatal igazgatási osztálya kisajátította a szomszéd, Ké­nessel József házát is. Azt a házat azóta lebontották, tu­lajdonosa új házat épített a község más területén, a kapott pénzen. Mihály Gyula László és id. Mihály Gyuláné háza azonban még ma is áll. Tu­lajdonosaik, bár régen meg­kapták a ház ellenértékét, ma is benne laknak, ezért a ter­vezett építkezést egy év óta nem lehetett megkezdeni. Igényvoriócfók Mi is történt tulajdonkép­pen? A két tulajdonos o kisajátí­tás időpontjában még azt ter­vezte, hogy a házuk helyén felépítendő OTP-öröklakások- ból vásárolnak kettőt az őket megillető 447 386 forintból. El­határozásukat azonban az el­telt esztendő során többször is megváltoztatták. Első beadvá­nyukban (1971. szeptember 23.) még csak arról keseregtek, hogy milyen nagy kár érte őket. Később, 1972. április 8-án kelt kérelmükben azon­ban már arról értesítik a ta­nácsot, hogy nem a felépítendő tizennyolc OTP-öröklakásból kívánnak vásárolni, hanem azt kérik, hogy a tanács „a köz­ség központjában, vagy a Sa- voyai kastély mellett, a főút­vonalra néző parcellákból biz­tosítson telket” számukra. S mert ezt a kérésüket a nagy­községi tanács teljesíteni nem tudta, az 1972. augusztus 28-án kelt jegyzőkönyv tanúsága sze­rint már állami bérlakást kér­nek, egy darab kettő szoba komfortos és egy darab egy szoba komfortos lakást. A nagyközségi tanács — méltányolva a kérelmet — 1972. szeotember 4-én kiutalt Mihály Gvula László és csa­ládja részére egy két szoba fél- komfortos. id. Mihály Gvuláné részére pedig egy darab egy szoba komfortost. Pedig jobban jártak Mi a helyzet a jelen eset­ben? Kaiser László, a megyei tanács igazgatási osztályának főelőadója szerint: „A két tu­lajdonos három szoba kom­fortos, vagyis fürdőszobás ház­zal rendelkezett. A rendelet szerint három szoba komfor­tos, vagyis fürdőszobás lakás jár nekik.” Mit mond ezzel szemben Bé­bi József né, a nagyközségi ta­nács vb-titkára? „A tanács je­lenleg három szoba komfortos lakással nem rendelkezik. Ezért utaltunk ki két, össze­sen háromszobás lakást ugyan­abban a házban. Tény, hogy a 447 386 forint­ra értékelt saját ház helyett a két tulajdonos összesen 319 678 forint készpénzt és 450 000 fo­rint értékű bérlakást kapott, azaz 769 678 forint értékben kártalanították őket. Mégsem elégedettek. Még többet? Túl az elmondottakon, van az ügynek erkölcsi háttere is. Dr. Dobrai Lajos, a járási pártbizottság első titkára ezt így fogalmazta meg: — Mihály Gyula László a körzeti OTP vezetője. Amikor először szóba került az OTP- öröklakások építése, őt is megkérdeztük: egyetért-e ve­le? Teljes egészében egyetér­tett a község lakásfejlesztési programjával. Mindennek ellenére azzal, hogy máig sem költözött ki esztendeje kisajátított házá- I ból, amelynek ellenértékét is régen megkapta már, akadá­jzza az építkezés megkezdé­sét. Mi több: saját hivatali szervének a tervét gátolja ve­le. Visszatetsző dolog 'az is a község lakossága előtt, hogy a tudvalévőén jómódú Mihály Gyula László nem kezdett há­zat építeni, mint ahogy tette azt szomszédja, akinek a házát szintén ki kellett sajátítani. Ezzel kényszerhelyzetbe hozta a községi tanácsot, hogy min­denképpen lakást biztosítsa­nak számára. Ezt is megkapta, s most még többet akar. Befejezte nz ügyet Természetesen nem lenne teljes a kép, ha nem mondana véleményt a legilletékesebb: Mihály Gyula László. — Nem tudom, hogyan le­hetne megoldani a problé­mánkat kezdte a beszélge­tést. — Személyi tulajdonú ház helyett bérlakást ajánlottak fel nekünk. — Építhetett volna — vetet­tem közbe. i — Először OTP-öröklakásra gondoltunk — ismerte be. — És miért mondott le ró­la? — Akkor még úgy volt, hogy a mellettünk levő tel­ken épülnek meg az öröklaká­sok, s mi addig maradhatunk a házunkban... — Mi a kifogása a felaján­lott és kiutalt állami bérlaká­sok ellen? — Csökkent felszereltségű lakások. — Az értékük így is 450 000 forint. — És fizethetjük a magas lakbért... — Ezenkívül kaptak még majd háromszázhúszer forin­tot! — Nem tudok vitába szállni. Belátom az idők szavát. Rövi­desen elfoglaljuk a kiutalt ál­lami bérlakásokat, a fürdő­szobákat pedig a saját erőnk­ből berendezzük. A magam ré­széről ezzel befejeztem ezt 'az ügyet. A tanács fizet és más jár jól? Van azonban az ügynek még két, megszívlelendő tanulsága. Az egyik: a tanácsnak a kisa­játítással egyidőben írásos egyezségre kellett volna jut­nia a lebontásra ítélt ház tu­lajdonosaival, s akkor hama­rabb véget ért volna ez a hosz- szadalmas huzavona. A másik: vajon miért a tanácsnak kel­lett magára vállalnia a kisajá­títással együttjáró, tetemes összegű kártalanítást, amikora kisajátított területen nem a tanács építkezik, hanem más intézmények, s az öröklakások haszna sem a tanács bevéte­lét növeli. Sokkal nyilvánva­lóbb lett volna, hogy a kisa­játítás költségeit az OTP, a Magyar Nemzeti Bank és az állami Biztosító, mint építke­ző, közösen fedezi. Prukner Pál lamit a fácántenyésztés hasz­náról. Tenyésztés? Csak tán nem a baromfi- udvarban rendezik a körva­dászatot is? Megfér a mező- és vadgazdálkodás Erről szó sincs, mint kide­rült. A fácánozás ma is az egyik legkedveltebb, s legtöbb ügyességet kívánó vadász­passzió. Csakhogy ez idő tájt a vadásznak is vetnie kell, ha aratni akar. A szakember szerint: — A legintenzívebb mezőgazdasági kultúrával is jól megfér az okos vadgazdálkodás. Ha nem akarjuk szegényíteni kör­nyezetünket, kötelességünk gondunkba venni a sokféle veszélynek kitett állatot. Min­denütt akad oly terület, amely nem alkalmas mezőgazdasági művelésre, ez a domborzati viszonyok, a talajminőség miatt nem kifizetődő. E he­lyekre célszerű vadbúvókat, csendereseket telpíteni. — Sikerrel járnak-e a vad­mentő törekvések? — Sikerrel és haszonnal. Lehetőség nyílik, mint hal­lom, több okból is hasznos apróvadjaink védelmére. Az éles fűkaszától például a vadriasztó berendezés óvhat­ja a réteken megbúvó fácán- és fogolycsibéket. A vadászok időről időre ritkítják a szár­nyas és szőrmés ragadozó­kat. Ám ez mind kevés. Egy fészekalja tojásból csupán egyetlen szaporulat növekszik föl évente. Fácánstatisztika A teendő? Óvni, nevelni az állatot, míg szárnyra nem kap. Álla­mi telepeken ezt már koráb­ban is megtették, igen szép eredménnyel. Egy fácántyúk nem ritkán 50 tojást rakott védett környezetben, s ebből 24—25 csibét is fölneveltek. Három-négy esztendeje a Magyar Vadászok Országos Szövetsége megyei intéző bi­zottságainak szorgalmazására a vadásztársaságok is hozzá­láttak az úgynevezett félvad fácán tenyésztéséhez. Kezdet­ben alig akadt vállalkozó, pe­dig a társaságoknak az ál­lam hitelezte az indulás költ­ségeit. Ma Pest megyében 55 va­dásztársaság — nem egy min­den kölcsön nélkül — nevel fácánt. Erre a munkára már csaknem mindenütt szakkép­zett állattenyésztőt alkalmaz­nak. Mert a keltetés, az ap­rójószág gondozása roppant sok bonyodalommal jár. Kezdetben a hivatásos va­dászok nyakába varrták a te.- nyésztést is, de csakhamar rá­jöttek: a vadőr nem strázsál- hat a tojások, csibék mellett éjjel-nappal. Elég, ha csu­pán néhány napig nem járja be területét, a rabsicok — magyarán vadorzók — kapva kapnak az alkalmon, aztán nemulass vadállomány. Dehát meg is éri a vadásztársasá­goknak, hogy felvegyenek egy vadnevelőt. Bizonyítja ezt az idei statisztika, amely szerint keltetőbe került 88 537 tojás, ebből kikelt 81 661 csibe, amiből fölnevel­tek 44 669 fácánt. A legren tábilisabb üzeniág Nomármost: a MAVAD a lőtt fácán darabjáért 50 fo­rintot fizet, plusz ad hat da­rab patront. Ha külföldi ven­dég vadásztatására kötnek szerződést, ezért a vad árán felül borsos fizetséget vág­nak zsebre. Az élő fácán ér­téke 80—100 forint. Mindent összevetve: a fél vad fácán tenyésztése a legrentábilisabb üzemág. A befektetett össze­gek háromszorosát-ötszörösét adja vissza. Amire azért még kíváncsi lennék: mit tesz az, hogy félvad? Meg is kérdem a megyei fővadászt, Balázs Ist­ván felügyelőt. S íme a vá­lasz: — Vigyázni kell, hogy a fá­cán ne szokja meg az ember közelségét. Mihelyt kitollaso- dik, szabadjára eresztik, így elvadul, nem ütik agyon a népek vasvillával — volt er­re példa —, s felröppen az ember közeledtére. Ennek pedig a vadászat si­keres szempontjából igen nagy jelentősége van. A szigorú va­dászetika szerint ugyanis sza­ladó vagy fán ülő kakasra — a jérce eleve nem célpont, el­ejteni tilos — igazi vadász nem emel fegybert. Ahhoz kell tudás, hogy a puskás ember a magasan repülő, vadászel­nevezéssel: toronykakasokat leszedje. Apor Zoltán Köszöntés Sebes Sándort, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságá­nak tagját 70. születésnapja al­kalmából az MSZMP Központi Bizottsága és a KEB levélben köszöntötte. A Központi Bi­zottság és a KEB üdvözletét Kádár János, a Központi Bi­zottság első titkára és Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke adta át. Hétfőn : IV. országos építésügyi tájékoztatási értekezlet Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, az Épí­tők Szakszervezete és az Épí­tésügyi Tájékoztatási Központ hétfőn az Építők Szakszerve­zetében rendezi a IV. országos építésügyi tájékoztatási érte­kezletet. A határon túlra S orok a jegyzetfüzetben. Dánszentmiklóson, a Micsurin Termelőszövetke­zetben javában tart az al­maszüret, s a termés na­gyobb része exportra, a Szovjetunióba kerül. Egy másik lapon: a Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat húszezer táskát készít a Casino Lederwaren cégnek. A harmadik be­jegyzés: a Pomáz és Kör­nyéke Háziipari Szövetke­zet kétmillió rubel érték­ben szállít női fehérneműi és kesztyűket szovjet meg­rendelésre. S az utolsó: a Lenfonó és Szövőipari Vál­lalat az év első felében a múlt esztendő hasonló idő­szakához mérten 53 száza­lékkal növelte a kivitelt. Sorok jegyzetfüzetben; a külkereskedelmi tevékeny­ség hétköznapjai. Szándé­kosan kutattam ún. kis ügyek, önmagukban — ki­véve a Lenfonó példáját — nem nagy értéket képviselő üzletek után. Az exportot hajlamosak vagyunk ugyanis akként felfogni, mint nagy értékű áruk pénzre váltását. Igaz, a képcsőgyári gépsor, a kon­téner, a tehergépkocsi, a fotópapír — csupán megyei példákat említve —, egy- egy exportszállítmánya fe­jében nagyobb összegről szól a számla, ám öreg hi­ba lenne emiatt oda sem figyelni a fehérneműkre, a kesztyűkre, toliakra, kézi­táskákra, a mezőgazdaság külön-külön legtöbbször csak néhány vagonnyi, de összességében sok ezer ton­nára növő szállítmányairól már nem is beszélve. A megyei székhelyű ipar- vállalatok — azaz a gyár­egységek nem sorolódnak ide — közvetlen exportja hárommilliárd forintot tett ki 1971-ben, s idén, az ed­digi tapasztalatok alapján, az országoshoz hasonlóan, kedvezően növekszik. Ja­nuár és augusztus között ugyanis 22 százalékkal bő­vült a kivitel, elsősorban a finomított parafin — a Du­nai Kőolajipari Vállalat terméke — és a paradi- csomkonzerv exportja — a Nagykőrösi Konzervgyár szállítmányaként — növe­kedett, de elégedett véle­ményeket hallhattam a Forte Fotokémiai Iparvál­lalatnál is. Egészében tehát a kép biztató, az üzemi tö­rekvések egyre inkább ta­lálkoznak a központi, nép- gazdasági akarattal, a hatá­ron túlra kerülő termékek nagyobb mennyisége mér­sékli a külkereskedelmi mérleg deficitjét. XT iba lenne azonban — AA az eredmények láttán, s hallatán — elandalodni, úgy vélve, most már sínen van minden, ha akad teen­dő, akkor az nem más, mint a sínen futó kocsi sebessé­gének gyorsítása. Mintha kitérő, kanyar, holtvágány, rosszul állított váltó nem is lenne! Holott útközben ez is, az is fölbukkan. Napjainkban sem vesztett eléggé erejéből az a szem­lélet, amely elszakítja egy­mástól o kivitel mennyiségi növelésének követelményét s a gazdaságosság vizsgá­latát. Jó néhány olyan ter­mék szerepel a megyei iparvállalatok cikklistáján, amelyeknél a haszon erő­sen kétséges, mivel az ún. devizakitermelési mutató­juk az átlagosnak másfél-, kétszerese. Ezek exportját szorgalmazni aligha bizo­nyulna okos dolognak, mégis, tapasztalhatni ezt. Olykor a látszat-rangért — olykor azért, mert a ko­rábban megkötött, de nem eléggé megfontolt megálla­podásokat teljesíteni kell. S nem egy esetben azért is, mert a népgazdaság szá­mára kedvezőtlen kivitelt a vállalatnak nyereségessé teszi az állami visszatérí­tések kelleténél kiterjed­tebb, s túlzott „megértést” tanúsító rendszere. Nem lehet hallgatni ar­ról sem, hogy a vállalatok nagyobb részénél erősen hullámzik a kivitek Van, amikor minimális, s van, amikor csak túlmunkával győzik. Ehhez tartozik az üzletkötések esetlegessége — ami főként a könnyű­iparban tapasztalható —, márpedig véletlenül létre­jött kapcsolatokra hosszú távon nem lehet alapozni. Ez a piackutatás, s az igé­nyek megismerésének je­lentőségét hangsúlyozza, de sajnos, a megyei iparválla­latok többségénél még csak gyerekcipőben sem jár e tevékenység. Utalhatunk arra is, hogy öt esztendő alatt — 1968 és 1972 között — lényeges változás nem ment végbe a kivitel ter­mékszerkezetében, mert igaz ugyan, hogy több vál­lalat — így a Pest-Nógrád megyei Húsipari Vállalat, a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat váci gyáregysége — beállt az exportálók so­rába, ám a cégek többsége hagyományos, műszakilag koros árukat kínál eladás­ra. S ez csupán merőkanál­nyi abból a nagy fazékból, amelyben a megyei ipar ki­vitelének levese fő, azaz amelyből nemcsak a part­nerek, hanem az előállítók is esznek. XT özismert ténynek szá- AV mit, hogy a nemzeti jövedelem mintegy negyven százalékát kitevő árumeny- nyiség a külkereskedelem­ben realizálódik. Ugyan­csak az is, hogy a népgaz­daság egyensúlya elképzel­hetetlen a külkereskedel­mi egyenleg javulása nél­kül. Azaz amikor a hatá­ron túlra kerülő árukhoz kapcsolódó problémákról tárgyalnak bárhol, a gaz­dasági teendők kiemelkedő csoportjáról beszélnek. Most már arra van szük­ség, hogy a tettek minden részlete s egésze is bizo­nyítsa e kiemelkedő szere­pet. Mészáros Ottó J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents