Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

2 PEST UK. kMíriap 1972. OKTOBER 22., VASÁRNAP MOSZKVÁBAN közlemény Jelent meg Mohammed Reza Pahlavi iráni sah és Farah Pahlavi császárné október 10—21-én tett hivatalos szov­jetunióbeli látogatása alkal­mából. Mint a közlemény rá­mutat: a Szovjetunió és Irán megelégedését fejezte ki a két ország jószomszédi viszonyá­nak sikeres fejlődése és erő­södése felett. Moszkvában tárgyalások és megbeszélések folytak Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgor- nij, Alekszej Koszigin és az iráni sah között. A KÖZLEMÉNY megállapít­ja: a két ország között meg­valósult a kölcsönösen elő­nyös gazdasági együttműködés, fejlődik a kereskedelem. Az utóbbi öt évben az árufor­galom több mint ötszörösére emelkedett A látogatás idején aláírták a 15 évre szóló szov­jet—iráni gazdasági és mű­szaki együttműködési szerző­dést. A SZOVJETUNIÓ és Irán megállapodott abban, hogy együttműködnek az iszfaháni kohómű megnagyobbításában olyan módon, hogy az évi négymillió tonna acélt ter­melhessen; házgyárak épí­tésében; egyes iráni vasút­vonalak villamosításában, va­lamint abban, hogy konkrét tárgyalásokat folytatnak a színesfémek felkutatására, ki- bányászására és termelésére vonatkozóan. A SZOVJETUNIÓ ÉS IRÄN — mint a közlemény hangsú­lyozza — megelégedéssel álla­pította meg, hogy sok nemzet­közi kérdésben nézetei közel állnak egymáshoz, vagy meg­egyeznek: a nemzetközi biz­tonság és a béke problémá­jának megoldásához konst­ruktív hozzájárulás lenne, ha valamennyi állam megállapod­na, hogy nem alkalmaz erő­szakot a nemzetközi kapcso­latokban és mindörökre el­tiltanák a nukleáris fegyve­rek alkalmazását. A felek le­szögezték a leszerelési világ- konferencia összehívásának fontos jelentőségét. A KÖZLEMÉNY aláhúz­za, hogy az „ázsiai béke és biztonság szavatolása meg­követeli az e térségben levő Valamennyi ország együttes erőfeszítését és együttműködé­sét”. „Mély nyugtalanságukat” fe­jezték ki a folytatódó délke- íet-ázsiai háború miatt és ».kifejezték azt a reményüket, hogy a párizsi tárgyalásokon megteszik a szükséges erőfe­szítéseket a háború befejezé­sére”. A FELEK véleménye szerint ’».minden érdekelt államnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy az 1967. november 22-i biztonsági tanácsi határozat valamennyi tételének meg­valósítása alapján létrejöj­jön a tartós és igazságos bé­ke a Közel-Keleten”. A felek hangsúlyozták, hogy a közel- keleti konfliktus tartós ren­dezésének útját olyan módon lehet keresni, ha tiszteletben tartják az arab népek, köztük a palesztínai arab nép törvé­nyes jogait”. A PERZSA-ÖBÖL térségé­re vonatkozólag a közlemény leszögezi, hogy a problémákat az ENSZ alapokmánya el­veinek megfelelően maguknak a térség államainak, külső beavatkozás nélkül kell meg­oldani. A tárgyaló felek állást fog­laltak a területi vizek 12 mér- földes határának megszilárdí­tása mellett. NYIKOLAJ PODGORNIJ el­fogadta a sah meghívását, hogy tegyen hivatalos látogatást Iránba. A látogatás időpont­ját később állapítják meg. SZOMBATON DÉLELŐTT minden várakozás ellenére Nyererét követően Idi Amin Ugandái elnök is megérkezett n Szomáliái fővárosba. Koráb­ban már biztosra vették, hogy nem jön létre a közte és Nye- rere, tanzániai elnök között tervezett találkozó. A hét krónikája Három év alatt - háromszoros KÖZÖS CSALÁDI FÉNYKÉP PÁRIZSBAN - KISSINGER DRAMATIZÁL MEGTORLÁS HELYETT MEGELŐZÉS? - A CHILEI KÉRDŐJEL A világpolitika gyors ütemű fejlődése általában kinövi a konferenciatermeket, az ENSZ- pálotában például csaknem minden évben átalakítási munkálatokat kell végezni, hogy elférjenek az újabb kül­döttségek. A héten Párizsban megrendezett közös piaci csúcsértekezlet e tekintetben kivétel lehetett, a kormányfők a vártnál kényelmesebben he­lyezkedtek el a tárgyalóasztal­nál. A megbeszélések színhe­lyét ugyanis tíz résztvevőre méretezték, ám a norvég visz- szautasítás következtében csak kilencen jelentek meg ... Maga az eszmecsere sem volt kényelmetlen, mivel az érdembeni vitákhoz neki sem kezdtek, s az angol Guardian szavait idézve: a csúcsössze­jövetel legfeljebb egy közös családi fénykép készítésére volt alkalmas. Adódtak ugyan nézeteltérések egy európai parlament jellegét illetően, s bár megállapodtak a pénzügyi együttműködési alap létreho­zásában, valamint abban is, hogy a külügyminiszterek . a jövőben gyakrabban találkoz­nak, de a megbeszélésekre rá­nyomta bélyegét az NSZK- ban és Hollandiában levő, vá­Egon Bahr, az NSZK kancellári hivatalának államtitkára pénteken sajtókonferencián számolt be a két német állam viszonyát szabá­lyozó tárgyalások eddigi eredmé­nyeiről. Rómában nyolc pisztolylövéssel megölték a 38 éves Adel Wae! Zuaiter jordániai születésű férfit, aki Líbia római nagykövetségén dolgozott. Képünkön: a rendőrség fotografál a tett színhelyén. Hétfő: Szádki Moszkvá­ban, szovjet—egyiptomi tár­gyalások — Libanoni pa­nasz az ENSZ-ben az iz­raeli bombatámad ások miatt. Kedd: Életbe lép a két német állam közlekedési szerződése — Üjabb bizalmi eszmecsere Vietnamról, Kis­singer saigoni útja. Szerda: A VI>K felett megsemmisítik a négyezre­dik amerikai repülőgépet — Tömegméretű politikai per kezdődik Marokkóban. Csütörtök: Washington­ban aláírják a Szovjetunió és az Egyesül Államok nagy jelentőségű kereske­delmi megállapodását; beje­lentik a SALT-párbeszéd folytatódását. Péntek: Párizsban befeje­ződik a közös piaci „kilen- cek” csúcsértekezlete — A Biztonsági Tanácsban elíté­lik a portugál gyarmatosí­tást. Szombat: Egyre hevesebb belpolitikai küzdelem Chi­lében — A japán külügy­miniszter moszkvai útja. lasztások előtti bizonytalan­ság... A hét gazdaságpolitikai híre nem Párizsból érkezett — ha­nem WashingtonbóL Meg­kötötték a szovjet—amerikai kereskedelmi szerződést (há­rom esztendő alatt legalább háromszorosára, mintegy más­fél milliárd dollárra emelke­dik majd a kétoldalú forga­lom) s rendezték a második világháború idejéből eredő kölcsönbérleti elszámolásokat. A megállapodás jelentős gaz­dasági szempontból is, hi­szen a világ két gazdasági veze­tő hatalma között a kapcsolatok eddig messze alatta marad­tak a lehetőségeknek és szük­ségleteknek. A két ország ke­reskedelme azonban politikai kérdés is, az egyezményhez az általános politikai klímának kellett megjavulnia. Idevág és az általános képhez tarto­zik az a bejelentés is, hogy Genf ben, november 21-én — tehát egy nappal az európai biztonsági konferenciát előké­szítő helsinki megbeszélések kezdete előtt — indul a máso­dik SALT-forduló. Délkelet-Ázsiáról és a Kö­zel-Keletről már kevesebb a biztató esemény a hét fejlemé­nyeinek tükrében. Kedden vá­ratlanul megtartották a Viet­namról szóló bizalmas eszme­csere huszadik összejövetelét Párizsban, s ezt követőleg Kis­singer egyenesen Saigonba repült. A megbeszélések tit­kossága miatt változatlanul nincs hiteltérdemlő informá­ció, mennyire haladtak a tár­gyalások, s a helyenkénti lát­ványos amerikai dnamatizálás jelzi az elnökválasztások kö­zelségét. Sőt, az újabb utazá­sokkal Washington olyan lát­szatot keltett, mintha rugalma­sabb lenne, de Thieu és a sai­goni rendszer „hajthatatlan”. Természetesen ismét fel lehet tenni a régi kérdést: vajon a farok csóválja-e a kutyát, hi­szen az Egyesült Államok és a saigoni rezsim igazán nem tar­tozik azonos súlycsoportba. Közben nem csökken a harci cselekmények hevessége sem: a szabadságharcosok Saigon körzetében manővereznek, az amerikaiak viszont folytatják a légiháborút. A Közel-Keleten nagy vissz­hangja volt a Libanon elleni újaibb izraeli támadásnak. Ez­úttal ugyanis Tel Aviv ürügyet sem keresett a bombázásokra. Korábban a gerillák akcióinak „megtorlásáról” beszélt, most viszont „preventív” (megelőző) csapásokat hajtott végre. Ez természetesen tovább élezi a helyzetet. Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a Szovjetunió továbbra is messzemenő támogatást nyújt az arabok antiimperialista küzdelméhez, amint ezt a szovjet—egyiptomi tárgyalá­sokról kiadott záróközlemény­ben is leszögezték. Ez az el­határozás nem újkeletű, s nem a Szovjetunión, a szocia­lista világon múlik, ha az együttműködés időnként és te­rületenként nem éri el a kí­vánt mértéket. Végül, de nem utolsósorban: a chilei válság. A külső és bel­ső reakció összehangolt táma­dást indított Allende elnök és a népi egység kormánya ellen. Az országban egymást köve­tik a szélsőjobboldali csopor­tok szabotázscselekményei; a közlekedési vállalkozóik sztrájkjaival meg akarják bé­nítani az életet; a jobboldali ellenzék kezében levő tömeg­tájékoztatási eszközök pánikot keltenek s közben chilei réz­szállítmányokat foglalnak le külföldön. Chile mesterségesen támasztott nehézségekkel küzd a nemzetközi pénzpiacon is. A cél a teljes gazdasági káosz, az amúgyis súlyos inflációs fo­lyamat fokozása, az elégedet­lenség felkeltése. A jobboldal a jelek szerint igyekszik olyan zűrzavart kelteni, hogy az al­kotmányhoz és a kormányhoz eddig hű hadsereg vegye át a hatalmat és nyissa meg az utat egy rendszerváltozáshoz. Ha egy ilyen roham most nem si­kerülne, a márciusban esedé­kes parlamenti választásokra spekulálnak. Amennyiben el­lenzéki többségű maradna a törvényhozás, akadályozni tud­nák a népi egység reformjait s még az eddiginél is nagyobb nyomás alá helyeznék a kor­mányt. Az AUende-kabinet erélyes intézkedésekkel kíván vissza­vágni, s elejét akarja venni a polgárháborús provokációknak. A népi egység valamennyi ed­digi lépését a chilei alkotmány keretei között tette meg. Al- lende azonban kénytelen volt figyelmeztetni mindenkit, ha az ellenzék a törvénytelen erő­szak eszközeit ragadja meg, a kormány nem tehet mást, minthogy törvényes erőszakkal válaszol jon. A válság kimene­tele most közvetlenül attól függ, meddig megy el a jobb­oldal akciója... Réti Ervin Moszkvában véget ért az a szovjet— amerikai szakértői értekezlet, amely megvi­tatta a Szojuz és az Apollo szovjet, illetve amerikai űrhajó együttes űrkísérletével ösz- szefüggő problémákat. Mini Borisz Petrov akadémikus mon­dotta az újságíróknak, sikeresen halad a Szojuz és az Apollo együttes űrkutatásának előkészítése. Az űrhajók közelítését és össze­kapcsolását szolgáló eszközök megteremtése lehetővé teszi, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutott űrhajók személyzetének, függet­lenül attól, hogy milyen ország tulajdonát képezi majd az ember irányította űrhajó. Thomas Stafford amerikai űrhajós, Alekszej Jeliszejev és Andrijan Nyikolajev szovjet űrhajósokkal megvitatta a személyzet kiválasztásának, előkészítésének és kiképzé­sének kérdéseit.. Az amerikai és a szovjet űrhajók személyzete jövő nyáron — az űr­repülést megelőzően két évvel — kezdi meg az együttes gyakorlatokat. Alekszej Jeliszejev elmondotta: „Osz- szehangoltuk a személyzet és az irányító központok együttműködésének kérdéseit és az űrhajók közötti rádiókapcsolat rendjét. I Nézeteltéréseink nem voltak, mindent meg­Szojuz-Apollo előzetes oldattunk, amit az előkészítő munkának eb­ben a szakaszában meg kellett oldani." Konsztanfyin Busujev professzor, a szovjet munkacsoport vezetője közölte: nagy munkát kell végezni ahhoz, hogy a két űr­hajót alkalmassá tegyék a világűrben való összekapcsolásra. Az összekapcsoló-rendszer lehetővé teszi majd mindkét űrhajó személy­zete számára, hogy egy belső folyosón át, a nyílt kozmoszba való kilépés nélkül átjárja­nak egyik űrhajóból a másikba. A kísérletet aszerint készítik elő, hogy a két űrhajó sze­mélyzete egyaránt tartózkodhasson a Szojuz és az Apollo űrhajón. Az együttes kísérlet két napig tart majd. Dr. Glynn Lunney az amerikai küldött­ség vezetője a következőket közölte: „Jövő év közepétől kezdve 12 hónapon át végzünk majd előzetes kísérleteket. Ezután kezdjük meg annak a berendezésnek az elkészítését, amely működni fog az űrhajózás idején. 1975-ben a technikai berendezés, a személy­zet és a földi szolgálatok készen állnak majd a munkára.” Párizsban megnyílt az UNESCO közgyűlésének 17. ülésszaka. Ké­pünkön: Atilio Dell’Oro Maeni, az ülésszak argentin elnöke megnyi­tó beszédét tartja. Sztanko Todorov (középen) Bul­gária miniszterelnöke iráni látoga­tása során a többi között megte­kintette az iszfaháni mecsetet. Hét végi jelentések SZOMBATON MOSZKVÁ­BA ÉRKEZETT Ohira japán külügyminiszter. A repülőté­ren Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter fogadta. HENRY KISSINGER Sai­gonból valószínűleg a kam­bodzsai fővárosba repült, hogy Lón Nol tábornokot tá­jékoztassa a vietnami konf­liktus rendezéséről folyó tár­gyalásokról. EGYIPTOM prágai nagykö­vetsége bejelentette, hogy Csehszlovákiában egyiptomi munkásokat foglalkoztatnak a munkaerőhiány enyhítésé­re. Az erre vonatkozó meg­állapodást rövidesen aláírják. AZ AL-AJJAM című szudá- ni kormánylap pénteken kö­zölte, hogy a nap folyamán három egyiptomi repülőgép szállította el az Egyiptomból kiutasított katonaiskolásokat. EMBEREMLÉKEZET ÓTA először esett októberben hó Ankarában. A pénteki hóesést megelőzően 1935-ben fordult elő ilyen korai hóesés, akkor is azonban csak november 2- án. ASRAF MARWAN, Szadat egyiptomi elnök sajtótitkára Tripoliba utazott, hogy tájé­koztassa a libanoni kormányt a szovjet—egyiptomi tárgya­lásokról. PHNOM PENH-I sajtójelen­tés szerint pénteken merény­letet kíséreltek meg Hang Thun Hak miniszterelnök el­len. Egy parkoló jeepből pisz­tolylövést adtak le a minisz­terelnök gépkocsijára, de a kocsi utasai közül senki nem sérült meg. Veszna Vulovics. az ez év januárjá­ban Csehszlovákiá­ban lezuhant jugosz­láv utasszállító re­pülőgép egyetlen életben maradt uta­sa, a gép stewardes­se (balról) teljese, felépült sérüléséből és Prágába látoga­tott, ahol sajtóérte­kezleten válaszolt aa újságírók kérdései­re. A kaliforniai Pasa- dénában összeomlott egy 30 méteres híd. Képünkön a mentő- csapatok túlélőket, esetleg a romok alá szorult sebesülteket keresnek. A n. világháborús japán hadse­reg két katonájára bukkant csü­törtökön a Maiinától 150 kilo­méterre fekvő Lu Bang szigeten egy Fülöp-szigeti őrjárat. A két A TV Képcső- és Alkatrészgyár FELVESZ (két műszakra) — női betanított munkásokat — férfi forgácsoló szakmunkásokat és — betanított munkásokat Jelentkezés a felvételi irodában: Vác, Honvéd n. 21-23. japán tüzet nyitott. A lövöldözés­ben a két veterán egyike meghalt« a másik a hegyekbe menekült. Azt sikerült megállapítani, hogy a ha­lott, Hiró Onoda másodosztályú hadnagy (balról), társa pedig Kin- sihi Kozuka tizedes. A képek a japán hadsereg archívumából va­lók. Festő szakmunkásokat és kőműves segédmunkásokat alkalmazunk VÁC ÉS KORNYÉKE ÉLELMISZER­KISKERESKEDELMI VÁLLALAT (munkaügy). Vác, Április 4. tér 12.

Next

/
Thumbnails
Contents