Pest Megyi Hírlap, 1972. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-12 / 241. szám
1972. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK SEGÍTSÉK A KTSZ GAZDASÁGI VEZETŐI Irodalmi est a RIOSZ nőbizottságának • rendezésében Petőfi Sándorról tart előadást Tóth Tibor tanár, a KIOSZ nőbizottságának október 16-án fél 7 órakor kezdődő rendezvényén, a KlOSZ székházában. Alakuljon ki erőteljes pártszervezet HATÁROZAT A BRIGÁDMOZGALOM FELTÉTELEINEK MEGTEREMTÉSÉRE Üllőről és Monorról Tisztított sárgarépa Az üllői Kossuth Tsz és a monori Üj Élet Tsz jó partTöbb ezer méter új gyalogjárda Házakat is épít az Arany János Tsz brigádja A városi tanács az idén is több ezer méter új gyalogjárda építésére adott megbízást, az Arany János Termelőszövetkezet építőbrigádjának. — A munkát — mondotta Várnai Ferenc brigádvezető — folyamatosan végezzük. Lapok helyett most már betonöntéssel készítjük a gyalogjárdákat. E módszer jobban bevált. A Tavasz, Kinizsi, és Hunyadi utcai járdaépítés után, a Vágóhíd utcában építünk új gyalogjárdát, majd a városközpont környékén végzünk járdafelújításokat és pótlásokat. — AZ idén eddig milyen hosszú járdát építettek? — Körülbelül 1500 métert. — Mit dolgozik még a brigád? — Huszonegy tagú brigádommal házakat is építünk. Négy családi házat emeltünk, melyek közül három már készen van, kettő emeletes — mondotta az Arany János Termelőszövetkezet építőbrigádjának a vezetője. K. L. Tr A Gépjavító és Faipari Ktsz I gépeit, új konstrukcióit világ- j szerte ismerik; évi termelési terve 55,2 millió forint. Vajon miként születtek a kimagasló eredmények? i Elérésük közben erősö- dött-e a szocialista tudat, javult-e a szocialista erkölcs? E kérdésekről vitatkoztak a minap a városi pártbizottság végrehajtó bizottsági ülésén. A ktsz-ben ma 450-en dolgoznak: 175-en mint tagok, a többiek alkalmazottakként. Összességük 30 százaléka nem szervezett munkás. Száztizén vannak a fiatalok, háromszáz- harmincketten a 26 év felettiek; a nők százhuszonötén. A csaknem félezer dolgozó közül harmincegyen tagjai a pártinak. Kevesen vannak tehát a párttagok, de azért elegen ahhoz, hogy mint más üzemekben, életerős, jó kollektívaként irányíthassák, vezethessék a munkásokat. Vajon ez tapasztalható-e a ktsz-ben is? Furcsa, de a válasz: nem! Ám ne higgye senki, hogy ott | bármivel is közömböseb- jf bek a kommunisták, mint a város gyáraiban, termelőszövetkezeteiben: ők is tettrekész emberek. Mégis, mi lehet az oka, hogy évek óta nem boldogulnak például a politikai oktatással? Elkezdődnek a tanfolyamok, de félbeszakadnak, mert — a munka sürgősségére hivatkozva — nem látogatják azokat a hallgatók. Még az sem mondható, hogy a pártvezetőség nem kér a gazdasági vezetőktől tájékoztatást a szövetkezetben végzett gazdasági munkáról, a ki- sebb-nagyobb hibák felszámolásáról. Akkor hát hol keresendő a bajok forrása? Kovács Sándor, a végrehajtó bizottság tagja szerint ez a ktsz termelésben messze elhagyta a vele együtt indult ktsz-eket, de politikai tevékenysége ma is a kezdet kezdetén tart. S bírálatához mindjárt tanácsot is fűzött: — A gazdasági vezető nem nézheti tétlenül a pártszervezet munkáját, s ha nem adja meg sem elvben, sem gyakorlatban a pártszervezetnek a segítségét, önmagáról állít ki kedvezőtlen bizonyítványt. — Mindenütt sok a munka, I nemcsak Nagykőrösön, de például Csepelen is, és ha a város, avagy a főváros, üzemeinek vezetői nem engednék el a tanfolyamokra mindazokat, akik tanulná, továbbképezni kívánják magukat, nem büszkélkedhetnének azokkal az eredményekkel, amelyek elsősorban a tudatformálásban kamatozódnak százszorosán. — Nem lehet azzal elodázni a gondok megszüntetését, hogy szorít a határidő. Évek óta ebben a nagy közösségben nem tud például a KlSZ-korosztá- lyú fiatalság egymásra találni. Persze, készen rá az „indok”: nincs helyiség, ezért nem lehet a fiatalságot egybefogni. Példák sora bizonyítja e mentegetőzés tarthatatlanságát. Amíg a Városgazdálkodási Vállalat KISZ-istái nem kapták meg a vezetők segítségét is, csak egy helyben topogtunk, s amíg nem nézték jó szemmel friss tettrekészségü- ket, semmiféle eredményt nem tudtak felmutatni. Ma ugyanaz a gárda, az új gazdasági vezető támogatásával, a város legjobb KlSZ-szerveze- tévé vált, pedig helyiséget is csak most kapott, amelyben összejöveteleket tarthat. S hogy ez nem egyedülálló példa, a pártmunkások hosszan bizonyíthatnák. — Az az elv tartja magát a ktsz-ben, hogy oda mindenki mehet dolgozni, de ott meg kell fogni a szerszámot, és kiki annyit keres, amennyit szorgalmával elér. A jól végzett munka eredményeire joggal büszkék az emberek, de a mindenáron való pénzszerzés, a rosszul értelmezett csoportérdekek eltávolítják őket egymástól, még akkor is, ha esetenként, név- vagy születésnap ünneplése közben, felszabadultab- bakká válnak. A fehérasztal mellett elmondott vélemények nem egyenértékűek a pártszerű, elvi figyelmeztetésekkel, A KISZ KB iskolájának tanulói a konzervgyárban Négyórás műszakot dolgoznak A KISZ Központi Bizottsága iskolájának Ságvári Endre KISZ-alapszervezete, amelynek csoportvezetője Gulyás Sándor, a városi KISZ- bizottság politikai munkatársa, kétnapos látogatást tesz Nagykőrösön. Szombaton, október 14-én, délután, a KISZ-bizottságon találkoznak a vendégek 'a város ifjúsági vezetőivel, majd megtekintik az Arany János emlékmúzeumot. Vasárnap 4 órás műszakot dolgoznak a konzervgyárban, mellyel a munka után részletesebben megismerkednek. Találkoznak a gyári fiatalokkal és tájékozódnak a város, illetve a gyár KISZ-istáinak életéről. Kenderfonók Borsod megye zempléni részén lévő úgynevezett hegyközi falvakban még ma is élő mesterség a kenderfonás. Öt községben, többek között Mogyarós- kán, Háromhután, Kovácsvágáson minden családnak van a falu határában kenderföldje. A termesztéssel kapcsolatos minden feladat az asszonyoké. Ök vetik, gondozzák, majd nyűvik, ti- lolják és fonják, valamint szövik a rostokat. Az idén a szokásosnál hűvösebb szeptember miatt a kender nyűvése és áz- tatása most fejeződött be, s az asszonyok hozzáfogtak a kender tilolásához. Az „asszonyi munkából” a férfiak annyiban veszik ki részüket, hogy ők faragják a feldolgozáshoz szükséges eszközöket, a tilolót, a gu- zsalyt, a rokkát, sőt még a szövőszéket, az „oszto- vátát” is. A kendert a téli esteken házilag dolgozzák fel. Hiába reménykedtek Mikor költözhetnek be a lakók? Újabb határidőt tűztek ki nem is alakíthatnak ki közös, emberi kapcsolatokat, nincs hatáskiváltó erejük. A kapcsolatok erősítésére, mélyítésére hivatott többek között a pártszervezet tagsága, de kellő támogatást kell hozzá kapnia. S joggal várja is eka gaz- asági vezetők támogatását, iszen maga a ktsz elnöke, a városi pártbizottságnak is tagja. A végrehajtó bizottság egyebek között határozatot hozott arra is, hogy a ktsz gazdasági vezetői október 31-ig teremtsék meg a szocialista brigád- mozgalom megindításának feltételeit. A feltételek megteremtése annál is inkább indokolt, mert amikor a konzervgyár szocialista brigádjai, több mint fél esztendeje, munkamódszerüket ismertették a ktsz-ben, határozat született a brigádmozgalom megindítására, de azóta a határozat végrehajtása érdekében egy fél lépést sem tettek. A feladat: olyan erőteljes pártszervezetet kell kialakítani, melynek munkája jó hatást vált ki az emberekben, s elősegíti a kedvező közösségi szellem kialakulását, a még naevobb jövedelem, a még szebb eredmények elérését. T. P. nere a Nagykőrösi Konzervgyárnak. Mindkét közös gazdaságban sok sárgarépát termelnek, s termésüket megtisztítva, konyhakész állapotban küldik a tél folyamán az üzembe. Bútorkiállítás Kocséron Ma nyílik meg Ma, október 12-én, a kocsé- ri művelődési otthonban bútorkiállítás nyílik. A kiállított különféle lakószoba- és konyhai berendezések október 17- ig tekinthetők meg, és a helyszínen OTP-hitelre is megvásárolhatók. Mit látónk ma a moziban? A férj válaszúton Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Kísérőműsor: A kép. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. A Ceglédi úti szövetkezeti lakások átadási határideje szeptember harmincadika volt. Ez az időpont már elmúlt, így érthető a kérdés, amit K. Pesti Lászlónak, a városi tanács lakásügyi előadójának tettünk fel: — Mikor költözhetnek a lakók az új lakásokba. — Az eredeti határidő, a szeptember 30-a kicsit koraiSzerdán, október 11-én reggel a városi tanács dolgozói nem az íróasztalok mellett kezdték meg a munkát, hanem a kocséri Új Élet Termelőszövetkezet szőlőtelepén. A pénzügyi, a mezőgazdasági és művelődésügyi, valamint a többi osztály dolgozói közül azok, akiknek ezen a napon nem volt halaszthatatlan elintéznivalójuk, szám szerint húszán, nak bizonyult. A Bács megyei Építőipari Vállalat ezért október 20-át jelölte meg, mint végleges átadási időt, azzal, hogy azt mindenképpen tartani tudja. Jelenleg a műszaki átadás folyik. Október húszadikán, ha minden rendben lesz, talán már többet mondhatok a beköltözésről. B. J. társadalmi munkában segítették a közös gazdaság szüretiét. SPORT Továbbjutottak a tornászok segítség a tsz-nek Szüreteltek a tanács dolgozói Nevek, számok a brigádnaplókban Társadalmi munkások segítsége a nagykörösi szociális otthon lakóinak Nagykőrös, Ady Endre utca 12. — Kórház utca 1. Két utcában van a város szociális otthona. Százhúsz lakója morzsolgat- ja csendes napjait az otthon falai között. A kert, a csend teszi derűssé életük hátralevő részét. Egy szál virág, egy röpke dal, egy meghajlás. Ennyit tudnak adni a legkisebbek a munkában elfáradt lakóknak. Minden évben, ősszel és télen, az év minden szakának jeles ünnepén fölkeresik a nagymamákat, nagypapákat az Eötvös és a Kalocsa Balázs úti óvodák pöttöm emberkéi. A köszöntő versikék örömet, mosolyt lopnak a fáradt arcokra. Módra Dezső szabadságon van. A brigád tagjai szerelnek, ellenőriznek. Mire utolérem őket, már másutt vannak. Ez a gázszerelők sorsa. Kevesen vannak, a munka meg sok. így csak a száraz tények maradnak. A TIGÁZ párt- szervezetének kezdeményezésére társadalmi munkában kijavították a szociális otthon 500 literes fürdőbojlerét. Leszerelték, elvitték és munkaidő után darabokra szedték a nagy bojlert, kutatva hol a hiba Nekiláttak az újraszere- léshez. Sokáig tartott. Otthon várták őket, meleg étellel, tiszta ruhával. Nem mentek. A bojlert meg kellett javítani. Százhúsz ember várta a köszvényt szabadító meleg víz simogatá- sát. A bojlert fölszerelték. Kezet ráztak az igazgatóval, indultak tovább. Csobog a víz — jó a bojler. Sistergett a láng. Elaludt. Gőz csapott fel a magasba. A konyhafőnök arcán aggodalom, hogy készül el 150 liter leves ebédre? Kilyukadt a főzőüst. Lakatos van elég, de mi lesz addig, míg elkészül a javítás. Hetek, napok, hetek váltják egymást. A brigádvezető, Vadai László, megkapta az engedélyt. A konzervgyárba behozhatják a szitára lyukadt nagy fazekat, így könnyebb a javítás, minden szerszám kéznél van. Erdemes-e megjavítani, vagy inkább összedobnak egy kis pénzt és újat vesznek? Mi minden fordult meg a fejükben, amikor nekikezdtek. Kalapáltak, szabtak és foltoztak. Tömték a lyukakat, lebbencs- leves szagát szippantották fel a levegőben. Vacsoraidő. Tíz ember nem ment haza műszakváltáskor. Üstöt foltozott — köszönetért. Szocialista szerződés. Nevek és számok sorakoznak egymás után. A szerződés hivatali szárazsággal megállapítja: A 21. Volán tanműhelyének oktatói és tanulói vállalják, hogy a nagykőrösi szociális otthon gépkocsijainak javítását folyamatosan, ingyen elvégzik. Az oktatók nevében egy aláírás: Horváth Ferencé. A végzett munka értéke eddig 20 ezer forint, plusz sok délután és éjszaka. Gurulnak a kocsik, viszik a friss zöldséget a konyhára. Háztól házig szállítás. Rakják, viszik. Egy, kettő, három, száz... Kartondobozt javítanak a lakók. Űj dolog, nem fárasztó és annyi ismert történetet el lehet újból és újból mesélni. Az intézet lakói munkaalkalomra leltek. Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója nyújtotta a lehetőséget. Az öregek pénzt kapnak a végzett munkáért, a gyár segít önmaga munkaerőgondjain. Soha sem elég a dolgos kéz. Felszántották, bevetették a húsz hold földet tavasszal. A traktorosoknak játszi munka volt, meg sem kottyant, a textilét — több ezerhez szoktak. A minőség kifogástalan. A két igazgató: Szűcs István az intézet vezetője és Kirchknopf László az állami gazdaság igazgatója szerint is. Kirchknopf László szerint a város közös gazdaságai állandóan megművelhetnék az otthon 20 holdját, szántástól szántásig. Az első lépést megtette. A második következik. Abroszok, tányérok, székek, szőnyegek. 300 mázsa tüzelő. 50 mázsa konzerv takarmányozásra. Ennyi röviden az ajándék, amit a minap kaptak a konzervgyár gondnokságáról. S egy meghívás, jöjjön az igazgató, nézze meg, mit tud felhasználni a bútorok közül, amit kiselejteztek. A meghívás állandó. Ha valami kell — nyitva a gyári porta ajtaja. Eddig 20 ezer forint értékű anyag került az otthonba. Gépkocsi suhan a Szolnoki úton. Megáll a Szabadság Termelőszövetkezet klubja előtt. Itt kapott otthont a város öregeinek egyik napközi otthona. Megérkezett a friss ebéd. Kezdődik a tálalás. Néhány perc múlva a kocsi tovább gördül a város ellenkező részébe, az Örkényi útra, a Dózsa Termelőszövetkezet klubjába. Itt is tálalnak. Naponta 45 idős ember itt kapja mindennap friss, meleg ételét. Nevek, számok sorakoznak a brigádnaplókban. A vállalást teljesítettük. Alattuk csak ennyi a bejegyzés. A kézfogás sokszor elmarad. Nem kérik. Takács Paula Három kategóriában, az Arany János gimnázium tornatermében került sor a területi férfi egyéni tornászbajnokságra. A Kalocsai ITSK, a Kiskunhalasi MÁV és az Nk. Pedagógus 11 versenyzője rajtolt, s színvonalas vetélkedőn mérte össze tudását. A körösiek két kategóriában indultak, s így szerepeltek: Felnőtt 111. osztályban (2 induló): 1. Bélteki Pál 51,6 ponttal, (örvendetes, hogy már e kategóriában is van versenyzőnk.) Ifjúsági 11. osztályban (6): l.Rácz Zsolt 104,7 (kiemelkedett a mezőnyből); 2. Harsányt Gábor 100,4 (rossz erőnlétben), ... 4. Kovács István 99,3 (javuló formában), .. .6. Király Miklós 97,9 pont. ★ Cegléden mintegy húsz indulóval rendezték meg a területi felnőtt III. osztályú egyéni tornász baj nokságot. Búzás Margit (Nk. Élelmiszeripari Szakközépiskola) meglepetésre, de teljesen megérdemelten a hatodik helyen végzett: csak a ceglédiek előzték meg. örvendetes, hogy a területi bajnokságokon elindult ösz- szes körösi versenyző kiharcolta a továbbjutást. Az viszont bosszúságot okozott, hogy a területi csapatbajnokságot nyert körösi serdülő fiúkat technikai hiba miatt elfelejtették meghívni a vidéki döntőmé. Csütörtöki műsor Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 11: Nk. Élelmiszeripari Szakközépiskola—gödöllői 202. sz. Ipariskola, 13: Ceglédi Közgazda- sági Szaikisk.—Gödöllői 202. sz. 14.30: Nk. Élelmiszerip.—Ceglédi Közg. középiskola női bajnoki mérkőzések. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14.30: Arany isk. II—Rákóczi isk, II kispályás, 15,15: Arany— Rákóczi nagypályás városi úttörő bajnoki mérkőzés. S. Z.