Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
19*2. SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP =&ÚHap 7 A VILÁGŰRKUTATAS NAPJAINK LEGIZGALMASABB KÉRDÉSE KÖZÉTARTOZIK. E HETI TUDOM AN Y- TECHNIKA ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN A LEGÚJABB KUTATÁSOK EREDMÉNYEIVEL KÍVÁNJUK MEGISMERTETNI AZ OLVASÓT. Napfizikai obszervatórium Gyulán . Megfigyelő állomást létesített Gyulán a Magyar Tudományos Akadémia debreceni Napfizikai Obszervatóriuma. Az obszervatóriumot a 45 méter magas víztorony tetején 3,9 milliárd éves holdkőzet Ezeket a kristályokat az Apolló—14 hozta a Holdról. Megállapították, hogy koruk 3,9 milliárd év. HÁROMÓRÁS HOLDRENGÉSEK A Holdra telepített nagy érzékenységű szeizmométerek az utóbbi hónapokban lehetővé tették az égitest geofizikai módszerekkel való vizsgálatát. A holdi szeizmogrammok majdnem teljesen különböznek a földitől. Miután mind a rengésközpontok, mind a jelenségeket kiváltó energiák forrása ismeretlenek, eddig csupán feltételezésekre tudtak támaszkodni. Az Apollo— 12 kiégett újrafelszalló fokozatának ellenőrzött kemény becsapódása tette lehetővé az első egzakt számításokat, elasztikus hullámoknak a Holdon való terjedésére vonatkozóan. A Holdon hagyott szeizmométer akkor majd egy órán át tartó rengéseket jelzett. Hasonló jelzéseket fogtak 1970. április 14-én, 30 másodperccel az Apollo—13 15 tonna súlyú — feladatát már teljesített — rakétafokozatának becsapódása után. A hold- rengés ekkor nem kevesebb, mint 3 óra és 20 percen át tartott. A földrengésekkel szemben a legszembeszökőbb különbség a fokozatosan bekövetkező maximális kilengés és az amplitúdó nagyon lassú csillapodása, valamint a felszíni hullámok hiánya. Ezekből arra következtetnek, hogy ' a Holdon nincs 50 km mélységig hatoló összefüggő kéreg- réteg. A Holdon mesterségesen előidézett rengéseken kívül a műszerek eddig több mint 2000, természetes eredetű holdrengést regisztráltak. Ezek között a földrengéshez hasonló természetüeket is észleltek, olyanokat, amelyekről vulkanikus tevékenységre lehet következtetni. E szerint a feltevés szerint a Hold nem teljesen hideg, kiégett égitest. szer, amellyel Földünket globálisan vizsgálhattuk volna. Túl nagy volt; egészen addig, amíg meg nem jelentek a mesterséges holdak. Gondoljuk csak el, a Föld mérése az ún. háromszögelési módszerrel történik. Ennek lényege, hogy a felmérendő tereken kitűznek három pontot, majd pedig egy távcsőhöz hasonló, de igen pontosan skálázott műszerrel, a teodolittal megmérik, hogy az egyes pontokban milyen szög alatt látszik a másik kettő, illetőleg azt is, hogy hány fokkal kellett függőlegesen elmozdítani a teo- dolitot. Ezekből az adatokból egy távolsági adat ismeretében pontosan meghatározható egyszerű számításokkal a pontok helyzete a térben. Ez jó módszer, de csak helyileg vizsgálható vele a Föld alakja, mert pl. nem lehet ily módon az egyes kontinensek viszonyait egymáshoz meghatározni. Arról a hátrányáról most ne is .beszéljünk, hogy milyen hihetetlenül munkaigényes. A szaielit geodézia 1957-ben az első mesterséges hold fellövésével csillant meg egy új módszer reménye. Ettől kezdve ugyanis lehetővé vált elvben, de rövidesen gyakorlatban is, az ún. háromszögelési hálózatokat a mesterséges holdak helyzetének pillanatnyi megfigyelésével és óceáni szigetek fel- használásával összekötni. Így Jégtakaró a Mars pólusain? Most tették közzé azt a térképet, mely a Mars déli sarkvidéke nyugati 60. és keleti 90. hosszúsági fok közötti részét a Mariner—6. és 7. Mars-szondák segítségével 1909-ben készített felvételek alapján ábrázolja. Ezzel először válik lehetővé a déli pólus felszínének behatóbb megismerése. A déli sark topográfiája sok tekintetben különbözik a középső és az egyenlítői területekétől. Bár itt is kráterszegény és kráterekben gazdag zónák váltakoznak, a felszín feltűnően sík. A kráterek itt erősen mállottak, és jelentős hányaduk szerkezeti felépítése különbözik az egyenlítő vidékén eddig megfigyelt kráterekétől. E jelenség okát a tudósok még nem tudják pontosan meghatározni. A déli sarkvidék krátereinél nem észleltek olyan jelenségeket, amelyek vulkanikus eredetre utalnának. Feltehető, hogy a Mars déli sarkvidékének felszínére jelentős erróziós erők hatottak, melyek az eredeti felszín struktúráját erősen megváltoztatták. Tudományos érdeklődésre tarthatnak számot azok a dombláncok is, amelyek a déli sarkot körbefogják, és erősen emlékeztetnek a földi gleccsermorénákra. Szárazjég (szilárd szénsav) nem hozhatta létre ezeket a képződményeket, miután sem eljegesedést, sem „folyékonyságot” nem észleltek. A Mariner—9. infravörös mérései a Mars déli sarkán szárazjég mellett vízjeget is kimutattak. Így pl. a leolvadó pólus —125 Celsius fok állandó hőmérsékletet mutat, 'ami megfelel a széndioxid szublimációs pontjának. A mintegy 100 000 négyzetkilométer területnyi nyárias pólusvidéken meglepetésszerűen —83 Celsius fok hőmérsékletet észleltek. A nyári vízjégsapka részei feltehetően elpárolognak, ami megmagyarázza a Mariner— 9. infravörös spektrométere által a déli sark felett megállapított magas vízpáratartalmat. A vízpára-koncentráció évszakos ingadozása, mely „melegházi” körülményeket teremt a bolygó légkörében, úgy látszik, bizonyos hőmérséklet-változásokkal is kapcsolatos. Így a Mars-nyár végén a déli félteke atmoszférájában erős hőmérsékletcsökkenést figyeltek meg: —48 Celsius fokról —78 Celsius fokra esett a hőmérséklet. Miskolci szpuün ikmegiigyelő állomás Tíz éve üzemel Miskolcon a nemzetközi kooperációban működő 1114. számú szputnyikmegfigyelo állomás. Hazánkban ugyanilyen állomás összesen négy működik. Az állomás tagjai megfigyeléseiket tudományos munkájukban használják fel. Szokira Teréz kutató segédmunkatárs a mérési eredmények értékelését végzi. Valójában tehát, csak hitünk lehet a Föld alakjáról? Ma már természetesen nem, le pontos ismereteink fino- nabb szerkezetéről viszonylag Erissek. A tudósok ismertek ágyán már a legutóbbi évszázadokban. is néhány olyan jelenséget, amely arra utalt, íogy Földünk alakja eltér az ideális gömbtől. Helyi eredmények Pontosabb ismereteket azért sem lehetett szerezni, mert lem volt olyan mérési módelvben létesíthető volt egy egységes rendszer. Sőt, lehetővé vált egy egészen új hálózat kialakítása is, amelynek az volt a módja, hogy az égbolt csillagaihoz viszonyítva fényképészetileg rögzítették a mesterséges holdak pillanatnyi helyzetét. Ezt több pontból elvégezve, az egész Földre kiterjedő térbeli háromszögelési láncot kaptak. A mesterséges égitestek azonban nemcsak statikus, de dinamikus méréseket is lehetővé tettek. A pályamódosulásokból ugyanis megmagyarázható a pályán kialakítható erőtér, vagyih a Föld gravitációs terének torzulásai. Milyen alakú a Föld? A mesterséges holdak megfigyeléseiből Földünk alakja, kiemelkedései és horpadásai kb. ra pontossággal ismertek. Megnyugtató, hogy mind a statikus, mind pedig a dinamikus módszer azonos eredményt szolgáltat. Ma már tudjuk pl., hogy a meglehetősen bonyolult alakú, ún. egyenlítői geoid- metszet leszármaztatható két, matematikailag szigorúan szimmetrikus görbéből (ún. anomália képből). Ebből pedig arra a lényeges felismerésre jutottak a tudósok, hogy a Csendes-óceán, Dél-Ameri- ka, az Atlanti-óceán és Afrika területén észlelhető eltérések (anomáliák) csak az indiai és ausztráliai átellenesoldali eltérésekből származhatnak. Másként ezeket, egyenként meg sem lehet magyarázni. Okszerű összefüggések Ez a feltételezés viszont jelentősen egyszerűsíti a korábbiakat az anomáliákról, és a Föld dinamikus jelenségeire tereli a figyelmet, pl. arra, hogy a Föld mágneses terének jellegzetességei és a Föld geoid anomáliái között okszerű összefüggések kereshetők. A Föld belső magjának mozgása és a mágneses pólusok évszázados vándorlása közötti kapcsolatra deríthetünk így fényt. Noha számtalan nyitott kérdés van, és még több, amelynek értelmezésében egyes kutatók véleménye eltér egymástól, megállapíthatjuk, hogy a mesterséges holdak által kialakított új méréstechnika ma már lehetővé teszi Földünk belső szerkezetének és folyamatainak részletes vizsgálatát. Földünk évszázados folyamatainak vizsgálatára nyílt új lehetőség magasabb szinten. A fizika elvi alapjainak (pl. a gravitációs konstans állandó vagy változó voltának közvetlen) tisztázásába is módot adhat. H. Ü. A Föld alakja Milyen alakú a Föld? A válasz a kérdésre valamennyiünknek készen van a tarsolyában. Tanultuk az iskolában, de azt is, hogy nem mindig gondolták gömbalakúnak, hogy nem egy embernek okozta halálát e hit. A Nap titkai nyomában A Napra vonatkozó, főként tapasztalati ismereteinket csak az égitest viszonylag vékony külső rétegei — a korona, a kro- moszíéra és- a fotoszféra — esetében fedik a valóságot. A fotoszféra és a Nap középpontja között elterülő térség — az úgynevezett konvektiv zóna —, sajnos, műszerekkel egyelőre még nem tanulmányozható. Pedig a tudósok feltevései szerint a konvektiv zónában megy végbe a hőmérsékletkülönbség hatására az égitest plazmájának keveredése, ami meghatározza ,a naptevékenység mechanizmusát. A Nap anyagának dinamikája igen bonyolult. Az égitesten globális cirkuláció é3 úgynevezett differenciális (különböző szinteken megfigyelhető) forgómozgás is folyik. Az elektromosságot vezető plazma keveredése és forgása 22 éves időszakonként mágneses erőtereket kelt a Napban. Attól függően, 'hogyan tudja ez az erőtér elérni az égitest felszínét, mennyire „nyomódik össze” a szomszédos plazmatömeg erős mágneses terének hatására, a Nap nyugalmi, illetve aktív állapotáról beszélnek. Napfoltok cs a naptevékenységek A naptevékenységet a napfoltok számától függően osztályozzák. A Nap aktív állapota, az erős mágneses vihar sok káros következményt von maga után a Föld bioszférájában, zavarja a navigációt stb. Ma már bizonyított tény, hogy az égitest felszínének aktív területei a mágneses terek felszínre, törésének következtében keletkeznek. Egyes napfoltok mágneses terének erőssége több tízezerszer nagyobb a Földénél. Ezek az erős terek fékezik az anyagok keveredését. A lefékezett napfolt 4,5 ezer fokig lehűl, és háttérben a forróbb (6 ezer fokos) fotoszférával sötétabbnek látszik. A Nap mágnességtani „domborzata” rendkívül változatos: halmokat, dombokat és mélyedéseket tartalmaz. Ezenkívül a grandiózus belső folyamatok miatt ez a „domborzat” a* tengervíz felszínéhez hasonlóan szüntelenül változik. „Macskaköves nícák" a fotoszférában A fotoszféra határáról készített fényképeken macskaköves utcára emlékeztető struktúra figyelhető meg. Egy-egy „macskakő” átlagosan 700 kilométer hosszú. A benne található plazma sebességének és hőmérsékletének mérése konvektiv mozgásra utal. A fotoszféra fölött, a kromoszf érában már _ szupernagy szemcsékből álló ■ struktúra figyelhető meg — 20—50 ezer kilométeres szem- cseméretekkel. A statisztikai adatok tanúsága szerint ott a legvalószínűbb a naprobbanás, ahol a mágneses erőtérmaximumok közel kerülnek egymáshoz; ahol nő a térerősség, az úgynevezett semleges pontok körül — különböző po- laritású mágneses terek határán. A Föld 11 évenként érzékeny A plazma megnőtt nyomása robbanást okoz — másodpercenként másfél kilométeres sebességgel lökve ki az anyagot. A kivetett anyag tömege mintegy tízszerese a világtengerekben található víz tömegének; így például az 1956. február 23-án bekövetkezett naprobbanás energia- jánatk egy tízmilliomod része elég lenne a Föld teljes vízkészletének elpárolgtatá- sához. Ez a robbanás lelassította bolygónk forgását. Ebben az időszakban a földi napok 2,5 mikroszekundum- mal meg is hosszabbodtak. A Föld átlagosan 11 évenként különösen érzékeny a nap tevékenységre. A Nap nyugalmi állapota nem tart tovább két évnél. Ezután a napbéli egyenlítőtől nagy távolságban az egyenlítő felé mozgó' foltok jelentkeznek, protuberanciák jelennek meg — a naptevékenység fokozódik. A 11 éves ciklus valószínűleg egyenlő a mágneses aktivitás 22 éves periódusának felével. A Napban, lejátszódó folyamatokat értelmező hipotézisek arra utalnak, hogy a tudósok egyre jobban látják az égitestben, lejátszódó jelenségek egységét. M. L. Márki-Zay Lajos, a gyulai állomás vezetője, űr. uezso koránt, a debreceni obszervatórium vezetője és Kálmán Béla tudományos munkatárs a Napról készült fényképfelvételt vizsgálja.
