Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-28 / 229. szám

4 kMMcip 1972. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK IS ASZ EG EN A múzeumi hónapra készülnek Elkészült az idei műem­léki és múzeumi hónap isa­szegi rendezvényeinek prog­ramja. A megnyitó ünnepség­re október elsején kerül sor. Ünnepi beszédet mond Kovács Istvánná, országgyűlési kép­viselő. A községben három kiállí­tás várja a látogatókat. Együtt a harcban címmel a magyar Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum, a Lengyel Kultúra és a Magyar Partizán Szövetség közös összeállításában ké­szült történelmi anyag, a Lengyel légió című dokumen­tumanyag, valamint a fél év­százados isaszegi férfikórus működési emlékeiből össze­állított gyűjtemény kerül be­mutatásra. Október folyamán öt elő­adást rendeznek a múzeum­ban: a lengyel l^gió isaszegi harcairól, a Dózsa vezette pa­rasztháború isaszegi esemé­nyeiről, a község műemlé­keiről, munkásmozgalmi em­lékeiről, valamint Petőfi Sán­dor isaszegi útjairól. Csak akkor nő magasra a fa, ha mély a gyökér. E népi hagyományból sarjadt eszme Dohnál Tibor hitvallása, val­lomása, ars poeticája egyszer­re. Ceglédi festő Győrött Művészetének forrása a ceg­lédi tanyavilág, Vgyar, ahol az első virágokat, lovakat lát­ta, vadászok készülődését, „Földvárók” mohó izgalmát, ahol a téli esték mesehangu­lata „Hamupipőke” történetét hintette el képzeletében, mely hosszú várakozás és rejtélyes növekedés után módosult gra­fikává. Linómetszeteinek fekete­fehérje az élet megújuló ese­ményeit kíséri figyelemmel. E képi gyorsjegyzetek hol tá­gas vonalvezetéssel ragadják meg az „Asszonnyá válás” csöndes átváltozásait, hol rendezett torlódás rögzíti az ormánsági életfát és a benn­szülött csoportot. Formái felhasználják az izokefália Egyiptomban alkal­mazott ritmusát és a magyar népi műhelyek századok kö­zös munkájával finomított szerkesztését, de e tagolást egyéni hullámhosszon fokoz­za, nem elégszik meg a sok­Az Erkel Színházban Ko­dály: Székely fonó című daljá­tékának hangversenyszerű előadása a budapesti művé­szeti hetek, s egyben az őszi zenei hetek ünnepi megnyitó estje volt. A Székely fonó Kodály má­sodik dalműve, az ő műfaji megjelölése szerint: magyar életkép Erdélyből. A Háry Jánoshoz hasonlóan e dalmű­vében is a nép dalait, zenés játékait dolgozza fel; e két művével szólaltak meg először a magyar operaszínpadon a népdalai. A Székely fonó dal­lamainak nagy részét Kodály maga gyűjtötte, s a mű bemu­tatója előtt és azóta is önálló dalokként is ismertté váltak. A műben a Székelyföld dalai magas rendű drámai egység­gé ötvöződnek; a háziasszony és kérője szomorú elválásá­nak és boldog egymásra talá­lásának keretében Kodály a székely falu ezer bánatát, örö­mét, tréfás kedvét, erejét áb­rázolja olyan mélységekkel és magasságokkal, amelyekre — Kodály szerint — csak a zene képes. Hogy a koncertszerű előadás is maradéktalanul megterem­rét, ez elsősorban a karmester, Ferencsik János érdeme. Ke­ze alatt a Budapesti Filharmó­niai Társaság Zenekara és a Rádiózenekar kibontotta mindazt a színgazdagságot, erőt és drámaiságot, amely Kodály művének legfőbb erénye. A szólók közül a legnagyobb feladat a háziasszony szere­pe. Komlóssy Erzsébet alakí­tására egy ízben a dicséretei­vel csínján bánó Kodály azt mondta: „hát én körülbelül ilyennek képzeltem ezt a házi­asszonyt”. A dalok ezernyi szí­ne most is meggyőzően bonta­kozott ki előadásában, a „Kit- rákotty mese” játékosságától a „Szomorú fűzfának har­minchárom ága” vagy a „Tő­lem a nap úgy telik el”, fáj­dalmán keresztül a ,Hossz fe­leség” balladai hangjáig. A háziasszony kérőjének szere­pét Melis György énekelte, akinek kulturált éneklését, stílusérzékét szintén csak fel­sőfokban lehet méltatni. De a többi szólista, Andor Éva, Bar- lay Zsuzsa, Simándy József és Palcsó Sándor éneklése is mél­tán járult a magas színvonalú est forró sikeréhez. K. A. A budapesti művészeti hetek nyitánya Székely fonó tette a mű izzó drámai légkö­irányú ajánlat változatainak ábrázolásával. A színek a takarékosság és beosztás értelemmel irányí­tott gazdagságán alapulnak a drámai fehér főszereplésével, mely rendszerint a mű cent­ruma, s egyaránt jelez gyászt, szomorúságot, derűt — más a funkciója a „Bakonyi Madon- ná”-ban és a „Pillangó”-ban. Üjabb képein emblematikus sűrítésre törekszik — a virág- motívumok emberi alakká módosulnak és „Ősök jelei”-i, „Unnep”-et, „Favágó”-t jele­nítenek. A Ceglédről elszármazott Dohnál Tibor győri kiállítása olyan fiatal festőt mutat be, aki több irányú töprengés és tájékozódás után — a balladás hangvétel befejezésével elin­dult saját útján. Nagy Judit kiállítása Érdekes ötletet valósított meg a dunaharaszti művelő­dési ház igazgatónője, Diósy Ágostonná. Olyan kezdő mű­vészjelölteket mutat be házi kiállításon, akik szárnyaikat próbálják, akik a nyilvánosság bevonásával tisztázzák a mű­vészi útkeresés problémáit. A klubszobában megvitatott ké­pek a készülődés stádiumát rögzítik. A műhelyjelleggel szervezett véleménycsere tu- ' lajdonképpen kibővített műte­remlátogatás. Ilyen meggondolások alap­ján nyílt meg Nagy Judit tár­lata, aki most végezte el a képzőművészeti gimnáziumot, és sikeres felvételi vizsga után az Iparművészeti főiskolán folytatja tanulmányait. Rajzo­kat és textilmunkákat láthat­tunk tőle. Érzékeny színvilág, arányérzék jellemzi műveit, ízlés és termő fantázia, mely a haraszti táj indítékai alap­ján érzelmeket jelöl. A haraszti kezdeményezés sikeresen indult — Nagy Ju­dit után októberben a verse­ket író, képeket festő Eveley Tibor mutatkozik be a közön­ségnek. A lacházi tárlat A fennállásának 700. évfor­dulóját ünneplő Kiskun lac- háza képzőművészeti esemé­nye volt az a pályázat és ki­állítás, amely jórészt a Nagy István csoport jóvoltából nyílt meg. Sajnos, többen távol­maradtak, s ez az erők össz­pontosítása helyett szétforgá- csolódáshoz vezet. A Duna- műhely és a szentendrei köz­pont mellett pedig szükséges a megye déli részének képző- művészeti megerősödése is. Ami bíztató, Fegyó Béla ha­tározott fejlődése, Bányász Béla karakteres portréi, Kiss Ernő érzékeny kötődése kör­nyezetéhez. Őrei József egyé­ni hangvételű szerkezetei is kibontakozással kecsegtetnek, ha a megvalósításra a jövő­ben ugyanolyan gondot for­dít, mint a probléma feltárá­sára. Örömmel fedeztük fel a ve- csési Gammel József és az előbb említett Dohnál Tibor alkotásait. Hídvégi Valéria festményei Vácott Hídvégi Valéria fantáziája teljes szellemi ébrenléttel dolgozik, a „Múlt” foszlányos tépettsége az „Emlékezés” vi­dító színeivé fokozódik, s a „Szabadságvágy” torlódása már e forma és eszmevonulat végeredménye. Fejlődésének biztos mutatója az, hogy mon­danivalóját színekkel fogal­mazza, zavaró irodalmi mel­lékhatások nem érződnek al­kotásain. Ecsetkezelése bátor és len­dületes. Kompozíciós ereje magabiztos színérzékkel páro­sul, ennek eredetisége képiéi­nek állandósult harmóniája, akár egyszerű íveket rögzít, akár a betegség fehér rémüle­tének képzőművészeti ábrázo­lására vállalkozik. Bár heves gesztusokkal szerkeszt, ízlése visszatartja minden túlzástól. Hídvégi kettős szervessége abban figyelhető meg, hogy önmaga határait ugyanúgy is­meri, mint a festészet határ­talan lehetőségeit, ebben áll művészetének példás ökonó­miája. A folyamatra figyel, s méltó módon igyekszik to­vább teremteni azt, ami léte­zik. Tulajdonképpen csak arány­érzékének megőrzése szüksé­ges ahhoz, hogy évek során felhalmozott tapasztalatait eszményekké növelje látomá­sainak és indulatainak őszin­te hevületével. Losonci Miklós Egy mártír tanulmánya Sárváron költözködés köz­ben előkerült EntzbruÁer De­zső kommunista mártír diák­köri tanulmánya, amelyet hat­van évvel ezelőtt a pápai ál­lami tanítókép>ző intézet har­madik évfolyamos hallgatója­ként, 1912. április 27-én olva­sott fel az ifjúsági önképzőkör rendes ülésén. A tanulmány gróf Zichy Géza egyik zene­művét elemzi. A kommunista mártír diák­korából származó kézirat a Vas megyei Forradalmi Mú­zeumba került. Hugh Leonárd ír szerző úgy komponálta meg színpadát, hogy minden helyiségnek — szobáknak, fürdőszobáknak és más mellékhelyiségeknek (a motel öreg portása csak „olo”- nak nevezi kedélyesen), sőt, beépített szekrényeknek is óriási szerepük van a darab­ban. Képzeljük magunk elé a második felvonás színpadát: két szoba egymás mellett az előtérben, mögöttük folyosó, amelyből szintén nyílik két másik szoba, csak az ajtajuk látszik — színpadtechnikai okokból természetesen. Az elő­térben lévő mindkét szobából nyílik: fürdőszoba, „olo” és be­épített szekrény. A színpad — bizonyára ki­találták már — a legkitűnőbb terep a búj ócskára. Amíg az egyik főhős az egyik fürdőszo­bában mosdik, addig a másik a folyosón bolyong, mert elté­vedt, a harmadik közben a má­sik szobában keresi a hálóin­gét, éppen az ágy alá mászik, mikor belép a negyedik fősze­replő, hogy benyisson a másik fürdőszobába, miközben az ötödik belép a másik szobába, abba, amelyiknek a fürdőszo­bájában az első hős mosdik, s amelynek beépített szekrényé­ben a hatodik főfigura elbújt, amíg a hetedik szereplő éppen valamelyik szoba „clo”-ján tartózkodik. Bizonyára lenne a nyolcadik és a kilencedik sze­replőnek is valahol helye, de sutra, mert, na nem így len­ne, nem lenne bohózat, s nem lenne értelme a bújócskának. S mivel a darab vége ugyan­ott folytatódik, mint ahol azt a játék elején elkezdték, ezért biztosak lehetünk benne, hogy sok, hasonló bújócskabohóza- tot lehet majd még írni. Persze, azért különbözik Leonárd darabja több évtize­des elődeitől és néhány kor­társától is. Elsősorban abban, hogy az író ír — vagyis ír származású —, s kedélyesen megostorozgatja az ír nemzeti „kivagyiságot”. Amiben pedig nem különbözik hasonló kor­társainak műveitől, az az, hogy megfricskázgatja az újgazda­gok újgazdagságát, s mindent, ami ezzel együtt szokott járni. Benedek Árpád, a rendező, rendkívül hálás volt az írónak azért, hogy bújócskadrama- turgiát vihette a színre. Nagy kedvvel tette — csakúgy, mint a fordító Szántó Judit —, le­het, hogy közben jobban szó­rakozott, mint maga a közön­ség. A végletekig kihasználta a bohózati lehetőségeket, film­szerűen gyors ritmusban per­geti az előadást, Fehér Miklós jól kitalált díszlet-„útvesztőjé- ben”. A színészek még a rendező­nél is hálásabbak voltak az írónak, maguk is remekül szó­rakoztak, néha alig-alig tud­ták türtőztetni magukat, hogy ne nevessenek, bizony, nehéz volt megállniuk, annál is in­kább, mert a jól sikerült jel­mezekben — Nádor Vera ti- pizáló-karakterizáló tervei —, bizony, egymás számára is ne­vetségesek voltak. Horváth Gyula, az egyik férj és másik moteltárstulajdonos szerepé­ben, a folyton szerelmi láng­ban élő és szerelméért ölni is kész férfit alakította. Káló Fló­rián, a másik férj, és egyik társtulajdonosként a diszting- vált, udvarias, kissé bugyután, félénk férfit játszotta. A fele­ségek közül Szemes Mari, sze­rep szerint még nem sajátítot­ta el a társasági jó modort, Kállai Ilona éppen ellenkező­leg, annyira, hogy szeretne há­zasságon kívül is ... A „har­madik”, a nevezetes tv-ripor- terként, Fülöp Zsigmond, a sztároknak stílusos enervált- ságot csiholt ki magából; sze­relme szerepében Pálos Zsuzsa tinédzser félvilági hölgyet ját­szott. Csákányi László, mint portás, s mint ír hazafi, szor­galmasan és sikeresen szalu- tálgatott a motel szobáiban ki­aggatott ír hősök festményei előtt. Berkovits György HETI FILMJEGYZET Forró vizet a kopaszra! Gyarmati István, Pásztor Erzsi és Szabó Lajos, a Forró vizet a kopaszra! főszereplői a film egyik jelenetében. „Blickfangos”, szemet von­zó, figyelmet megragadó cím, de édeskevés köze van mind­ahhoz, amiről a film szól. Ba­csó Péter új alkotása ugyan­is — amelynek forgatóköny­vét is ő írta, Zimre Péter tár­saságában — végtelenül mesz- sze van holmi tréfálkozástól, noha helyenként nagyon mu­latságos események zajlanak benne. Ez a nem szerencsésen megválasztott című film tud­niillik olyan groteszk humorú, szatirikus célzatú mű, amely­nek a magva nagyonis komoly, sőt, tragikus. Boróka Mihálynak, a fél- szeg, esetlen és önmaga léte­zéséért is állandóan bocsána­tot kérő kis fodrásznak a his­tóriája első megközelítésre va­lóban lehetne csak vígjáték, csak komikus szituációk soro­zata. Ám már maga az, ami­vel viszontagságai elkezdőd­nek — ellenállhatatlan vágy­tól hajtva, úgy belenyír egy vendég hajába, hogy azt az­tán nullásgéppel kopaszra kell „fodrászolni” — nem elsősor­ban komikumra kihegyezett. Boróka, és vendége, Sajtár konfliktusa már itt úgy indul, mint a megmagyarázhatatla­nul fellázadó szürke kispolgár és a rajta esett sérelem miatt hatalmával fenyegetőző „fejes” összeütközése. A film lénye­gében nem is tesz mást, mint kibontja ezt a konfliktust, és közben kideríti, hogy Boróka félszegsége mögött mennyi agresszió, mennyi már-már fasisztoid vonás rejlik, s mi­lyen erővel tör ez felszínre, ha mód nyílik rá; s egyben azt is megmutatja, hogy Sajtár nagyhangú fenyegetőzése, mi­szerint majd ő elintézi Boró­kát, nem egyéb a ma oly di­vatos szólamnál, hiszen Saj­tárnak sok minden módjában áll, de egy nem: bárkit bármi miatt elintézni, mivel ő maga is szürkébb a legszürkébb kisembernél, és csak egyet akar: azt, hogy soha észre se vegyék. Ezek szerint tehát a Forró vizet a kopaszra! két magatar­tásforma alkotóelemeire vilá­gítana rá, ezeket boncolgatná, ezeket vinné helyenként az abszurdum, így mutatva ki anakronisztikus voltukat, ve­szélyeiket, groteszk visszássá­gukat? Igen, erről is szól a film. Mert a felszabaduló, erőszakba, sőt szadizmusba torkolló indulatok valóban ve­szedelmesek, sőt, vaszedel- mességük mellett, vagy azzal együtt, már groteszkül mulat­ságosak is. És a mindentől rettegő, mindent kikerülni igyekvő kispolgári kukac-lét­forma is veszélyes, éppen az erőszak felé való nyitottsága, védtelensége, az elsodortatás- ra szinte kínálkozó gyengesé­ge miatt. Ilyesformán Bacsó filmje valóban nagyon lénye­ges kérdéseket feszeget, és ha ezt nálunk nem megszokott stílusban teszi, ez nemhogy kisebbítené, inkább növeli vállalkozása érdemeit. Az ugyanis kétségtelen, hogy a Forró vizet a kopaszra! szó szerint torzító tükrében lát­szó jelenségeket (Zsombolyai János operatőr nyilván a ren­dező szándékai szerint is, szinte végig különböző torzító előtétlencséket használva fényképezi a filmet) nagyon sokan észlelhetik az életben, de az már nem ilyen nyilván­való, hogy veszélyüket éppen ennek a filmnek az alapján ismernék-e fel. Magyarán: a választott forma és stílus nem feltétlenül hozza majd köze­lebb a film lényeges gondo­latait a nézők nagy többségé­hez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hasonló stílusú műveknek nincs helyük a ma­gyar filmművészetben — sőt, éppen azt jelenti, hogy mivel a nagyközönség jelentős ré­sze nem szokott hozzá ehhez a stílushoz, nem ártana töb­bet tenni a filmkulturáltság növelése érdekében. Hogy a film mégsem szerez maradék­talan élményt, annak két fo oka van. Az egyik: Bacsó ma­ga sem következetes vállait stílusának végigvitelében, s néhol a groteszk átcsúszik a sokkal igénytelenebb burleszk- be; a másik: a film legalább egy negyedórával hosszabb, mint azt egész felépítése igé­nyelné, és ezzel az elnyújtott befejezéssel lerontja a már korábban elért hatást. Meteorvadászok Tudományos-fantasztikus kalandfilm, az Orion űrhajó kalandjainak kategóriájából. Amiben mégis több és érde­kesebb, ez a nagyon jó tech­nikai trükkökkel operáló szí­nes NDK—lehgyel film a szo­kásos hasonló filmeknél, az az, hogy megpróbálja egyéníteni is hőseit, akik így emberi vo­násaikkal és nem csupán sab­lonokkal válnak rokonszenves­sé vagy ellenszenvessé. Gott­fried Kolditz rendező és mun­katársai abban is eltérnek a szabványtól, hogy filmjükben humánus elképzelések és gon­dolatok állnak az előtérben nem a valóban lenyűgözi technika. Ki kell emelni a pompás operatőri munkát — Ottó Hanisch fényképezte a filmet — és a különleges, de nagyon hatásos zenei, illetve elektronikus effektusok szer­zőjét, Karl-Ernst Sasset. A bűnügyi nyomozó Rövid időn belül a harma­dik szovjet bűnügyi film, amit a mozikban láthatunk. Ebből esetleg az következhetne, hogy a szovjet filmgyártás nagyobb érdeklődéssel fordul e témák felé, mint korábban. Én in­kább arra gyanakszom, hogy a magvar filmforgalmazási szer­vek válogatnak inkább ilyen szemmel a rendelkezésre álló anyagból, mint eddig tették. Ám akárhogy van is, ez a legújabb film a legélvezete­sebb az említett sorozatban Ezt elsősorban fordulatossá­gával, jól bonyolított cselekmé­nyével éri el. Sőt, amit más hasonló filmeknél kifogásol­tunk: itt a tempóval sincsen baj. Igen jó a film magyar szinkronja is. Takács István Pest megyei képzőművészeti körkép FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTÉK Motel a hegyen Bemutató a József Attila Színházban sajnos, csak heten játszanak a darabban. Persze, a búj ócska résztvevői között van kapcso­lat, amely a következő: ha az egyik keresi a másikat, bizto­san nem találja meg, s hogy még biztosabban ne talál­kozzanak, az író éppen akkor vezeti ugyanabba a helyiségbe őket, amikor keresik egymást, csakhogy az egyik ugyebár az ágy alatt, a másik a beépített szekrényben és így tovább. Ez a bújócskadramaturgia a bo­hózatok legközkedveltebb fo­gása, legalábbis a századvég óta, Feydeau, a sikeres fran­cia, habkönnyű vígjátékok írójának fellépése óta. Ebben a búj ócskakonstrukcióban tel­jesen mindegy, hogy miért bú- jócskáznak a szereplők. A lé­nyeg csak az, hogy valami kapcsolatot találjon köztük az író, hogy legyen miért egy­mást kergetni, zargatni. Hugh Leonárd darabjában ez az ok — ejnye, már megint visszatér a séma — a házasságtörés. A többit már kitalálhatják azok a kedves olvasók is, akik még nem látták a darabot. Termé­szetesen minden kiderül a vé­gére, mindenki rátalál a má-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents