Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-27 / 228. szám

8 r EST liEcrei cJCírlap 1972. SZEPTEMBER 21., SZERDA IÍ1 hí íré k+hírek-f hike k 4- hí re k h- híre e K-)-HÍREK.-HHÍREE'-f=vHÍREKH-HÍREK f HÍ |W A , 1972. szeptember 27, szerda, Adalbert nap­ja. A nap kél: 5.37, nyugszik: 1 17.32 órakor. 1 A hold kél: 19.40, nyugszik: I 11.18 órakor. Időnként megnövekvő felhő­set. Legfeljebb néhány helyen kisebb eső. A hajnali és reg­geli órákban párásodás, he­lyenként ködképződés. Mér­sékelt északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 11—16 fok között. Kitüntetés Gerendái Károlyt, a Magyar Nemzeti Bank Pest megyei Igazgatóságának főelőadóját, párttitkárát, nyugdíjba vonu­lása alkalmából a Munka Ér­demrend bronz fokozatával tűntették ki. A kitüntetést .teg­nap Novak Béla, az MSZMP Budai Járási Bizottságának el­ső titkára és Arató András, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának osztályvezetője adta át. — Búcsú Révész Józseftől. A Magyar Rádió és Televí­zió, a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége közli, hogy Révész József újságírónak, a televízió híradó felelős szer­kesztőjének és külpolitikai kommentátorának búcsúzta­tása október 2-án fél 12 óra­kor lesz a Farkasréti teme­tőben. — Csohány Gabriella írónő hamvasztás előtti búcsúzta­! tása szeptember 29-én, dél- ! után 2 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. i — Burgonyabetakarítás. A monari Üj Elet Termelő- szövetkezetben gépesítették a burgonya betakarítását. Egy holdról átlagosan 120— 140 mázsányit szednek fel a gépek. — Költöző gyárrészleg. A budapesti Transzvill-válla- lat egy részlege — melyben villamossági kisgépeket és alkatrészeket gyártanak majd — Úriba költözik. Így az eddig ingázó lakosság egy része majd itt találhat munkalehetőséget. — Konténeres szállítás. A jövő esztendő végéig bevon­ják a konténeres szállításba a Nyugat-Pest megyed Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat öt ÁBC-áruházát, ezen­kívül a Kis-Duna menti, a taksonyi, a szigetszentmár- toni és az érdi ÁFÉSZ egy- egy ÁBC-áruházát. — 50 ezer képcső Indiának. Az Egyesült Izzó váci gyára idén mindössze 100 ezer kép­csövet gyárt. Ennek fele ex- ■ port: 50 ezer képcső indul a távoli Indiába. — Cserépkályha: 800 ezer forint. A Pest megyei Ké­ményseprő- Cserépkályha- építő- és Gázszerelő Vállalat idén 800 ezer forintért épít a megyében cserépkályhákat. — Történelmi és irodalmi est. Történelmi és irodalmi estet rendeznek szerdán hat­órai kezdettel az isaszegi mű­velődési otthonban, Alek- szander Nawrocki lengyel költő és műfordító közremű­ködésével. — Vita a tervpályázatról. Pénteken a Hazafias Nép­front VIII. kerületi klubjá­ban vitát rendeznek a vi­segrádi Mátyás-palota terv- pályázatának díjnyertes munkáiról. — Ikladi kézszárító. A Ki­váló Áruk Fórumán díjat nyert automata kézszárító bemutatkozik Olaszország­ban is. Az ikladi Ipari Mű­szergyár termékéből min­tául százat rendeltek az ola­szok, remélhetőleg több ezer indul már jövőre^ Itáliába. PIERRE DEGEYTER ' NEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1932. szeptember 27-én halt meg — 84 éves korában — Pierre De- geyter francia zeneszerző, az In- ternacionálé zenéjének megal­kotója. Az 1848-as francia forradalom évében született. Eredeti foglal­kozása ács volt. Lille-ben dol­gozott, majd Párizsba került. Fiatal korától kezdve részt vett a baloldali forradalmi munkás­megmozdulásokban, s büszkén hirdette a munkások szervezett­ségének rendkívüli fontosságát. Amikor az 1871-es párizsi kom- mün élethalálharcát vívta, ő is a barikádokon volt. A nagyszerű küzdelem, a kommün magasztos céljai a zenével valóban csak műkedvelőként foglalkozó De- geyternek szárnyakat adott: Eugene Pottier párizsi szállító- munkás nem kevésbé ihletett szövegére pompás dallamot kom­ponált, amely 1888 óta a nem­zetközi munkásmozgalom világ­szerte ismert harci dala. Az Internacionálé 1944-ig a Szovjetunió állami himnusza is volt egyben; ekkor A. V. Alek- szandrov; A Bolsevik Párt himnusza című művét nyilvání- .tották szovjet himnusszá. Az In- ternacionálé, amelyet egy szállí­tómunkásnak és egy ácsnak kö­szönhetünk, mindmáig a kom­munista pártok, a nemzetközi munkásmozgalom dala szerte a világon. Nem volt ötös a tv-lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a tv-lottószelvények között ött'a- lálatos nem akadt. Négy talá­latot 116 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 130 393 forint Hármas találata 1665 fogadónak volt, nyereményük 627 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 59 678, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek az ille­tők levonása után értendők. — Székesfehérvári siker. A néhány ___hónapja alakult sz ázhalombattai Villon iro-, dalmi színpad nagy siker­rel szerepelt a székesfehér­vári színjátszó napokon. A beküldött forgatókönyvek alapján nyolc együttest hív­tak meg a fesztiválra, ahol a százhalombattaiak az Ök­lök erdeje című Dózsa-em- lékműsort mutatták be Szá­lai Katalin rendezésében. Október 2-tól Forgalomellenőrzés Budapesten Budapest közlekedésfegyel­mi helyzetéről tájékoztatta a sajtó munkatársait kedden dr. Vörös-Balogh István rendőr ezredes, a budapesti főkapi­tány helyettese, és ismertette a BRFK közlekedésrendésze­tének októberre időzített nagyszabású forgalomellenőr­zését. A főváros egész területére és minden napszakra kiterje­dően szervezik meg — ok­tóber 2-től kezdődően — a közúti közlekedés ellenőrzését. Célja mindenekelőtt a forga­lombiztonsági előírások szi­gorú betartása, annak ellenőr­zése, hogy a közületi gépjár­műveket jogosan — az új ren­delkezéseknek megfelelően — használják-e, s nem utolsósor­ban az, hogy a" gépjárművek üzemeltetői maradéktalan be- taptják-e a műszaki előírá­sokat. Az ellenőrzés során személyre tekintet nélküli, ugyanakkor differenciált, szi­gorú felelősségrevonást al­kalmaznak a szabálytalanko­dókkal szemben. Holnaptól műszaki könyvnapok Csütörtökön tartják a mű­szaki könyvnapok országos megnyitó ünnepségét Székes­fehérvárott. Az alkalomból a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat nagyszabású szak­könyvkiállítást rendez, ame­lyen többek között bemutat­ják a legújabb műszaki könyv­újdonságokat. A budapesti megnyitó októ­ber 3-án lesz a Csepel Mű­vekben. Az ott rendezett tár­laton kívül a műszaki köny­vesbolt és antikvárium — az ország legnagyobb műszaki könyvesboltja — szervezésé­ben mintegy 40 helyen lesz­nek alkalmi könyvbemutatók. Nemcsak Budaipesten, ha­nem számos vidéki városban is rendeznek ünnepi megnyi­tókat és könyvkiállításokat. Nagyobb elemek - jobb beosztás Szélesebb szobák — Válaszfalak tetszés szerint Tízféle lakástípus, szinten­ként akár többféle lakás is építhető azokból az újfajta panelekből, amelyeket az ötödik ötéves tervben felépülő kecskeméti ház­gyárban készítenek majd. Az új elemek 4,6 métert hi­dalnak át, így a szokásosnál egy méterrel szélesebb szobá­kat építhetnek belőlük. A szé­lesebb áthidalás előnye, hogy UJ ÜDÜLŐ Az Alutröszt 58 lakásos leányfalui üdülőjét decemberre át­adják az építők. A földszinten csónakház és -garázs is épül. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Petőfi Sándor H. rész. 9.20: Ver- di-opera. 10.00: Hírek. 10.05: Kis­iskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: Szabó család. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgató­inknak. 14.05: Ifjúsági Rádió. 14.35: Händel: A-dúr concerto. 15.00: Hí­rek. 15.10: Gyermekrádió. 15.45: Lehár-operettek. 16.00: Hallgatóink figyelmébe! 16.05: Petőfi-kalendá- riuma. 16.10: Luisa Terrazzini és Titta Rufío énekel. 16.30: Martos Flóra születésének 75. évforduló­jára. 17.00: Hírek. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új madrigál-felvételeinket. 17.35: Kí­sérlet a Kispesti Textilgyár orsózó- jában. 17.50: Mozart: Esz-dúr szim­fónia. K. 543. 18.16: Ifjúsági Rádió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Szvja- toszlav Richter zongorázik. 20.12: A Rádió irodalmi lapja. 20.57: Hírek. 21.00: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 22.00: Hírek. 22.20: Az Ál­lami Népi Együttes felvételeiből. 23.00: Musicalekből. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Wolí-művek Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Zene­kari muzsika. 9.00: Hírek. 9.031 Népi zene. 9.30: Gyermekrádió. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Mit te­gyen — hová forduljon. 11.00—11.05: Hírek. 11.55: Néhány perc tudo­mány. 12.00: Bach-művek. 12.40: If­júsági Rádió. 13.00: Hírek. 13.03: Goldmark operáiból. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig. 14.00: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 14.30: Hírek. Kör­zeti időjárásjelentés. 14.35: Az MRT gyermekkórusa népek dalaiból, énekel. 14.47: Kutyabarátok ötper­ce. 14.52: Pol-beat a berlini rádió műsorából. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Két rapszódia. 15.30: Hírek. 15.33: A Pénzügyőr zenekar ját­szik. 15.40: Hangverseny a Stúdió­ban. Tordai Éva énekel. 15.55: Édes anyanyelvűnk. 16.05: Közve­títés a Salgótarján—AEK (Athén) UEFA labdarúgó-mérkőzés II. fél­idejéről. Beszél: Szűcs Ferenc. 16.50: Reklám. 16.53: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 17.51: Üj könyvek. 17.54: Kis magyar néprajz. 18.00: Hírek. 18.05: Kül­politikai figyelő. 18.20: Régi ma­gyar táncok. 18.30: Giccs, ponyva, krimi és közönsége I. rész. 19.00: Jó estét, gyerekek! 10.05: Közvetí­tés a nemzetközi kupamérkőzések­ről. Basel—Ü. Dózsa. Beszél: Sze­pesi György. FTC—La Valletta, be­szél: Vass István Zoltán. Partick Thistle—Bp. Honvéd. Beszél: No­votny Zoltán. 21.50: Mozart: Figa­ró házassága. Négyfelvonásos ope­ra. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. Műsorzárás. " URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Fekete-fehér, igen-nem. Orosz társalgás ált. isk. 7—8. és középisk. I—II. o. 18.20: Ilosfalvy Róbert énekel. 18.40: Dobsa Sán­dor zongorázik. 18.55: Világszínház. Szophoklész: Antigone. 19.35: Kap­csoljuk az Erkel Színházat. A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. Vezényel: Ferencsik Já­nos. Közben: Kb. 20.20: Hírek. Kb. 20.23: Világvégi otthonom. Kb. Ma 21.50-kor: 20.40: A hangverseny közvetítés folytatása. Kb. 21.30: A dzsessz kedvelőinek. 21.51: A modern pénz III. 22.01: Üj lemezeinkből. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.20: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: ITV. Kémia k.i. I. o. 9.35: Delta. 10.00: Négy páncélos és a kutya XIII. rész. 11.00: Kék fény. 14.55: Salgótarján—AEK Athén UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés közvetítés Salgótarjánból. A szü­netben: Reklámműsor. 17.25: Hí­rek. 17.30: Tíz nap a bolgár tenger­parton. Az MTV és Budapest Tomist útifilmje (színes). 17.55: Napilapok, hetilapok. 18.10: Rólad van szó. 18.40: Gondolatok az agy­ról. V. rész. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Telesport. lie Ba­sel—Ü. Dózsa bajnokcsapatok Európa kupája labdarúgó-mérkő­zés közvetítése Baselból. 21.50: A Tv-bérlet hangversenykalauza. Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfó­nia. 22.10: Tv-híradó. 2. kiadása. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Aprily Lajos: A bíboros. Történel­mi dráma két részben, a gyulai Várszínház előadása felvételről. 21.45: Tv-hiradó — 1. kiadása. A tv-béríet > hangversenykalauza A bemutatásra kerülő mű Csajkovszkijé: az V. szimfónia. Csajkovszkij a múlt század második felének kiemelkedő alko­tója volt, művészetében a könnyed, elegáns fordulatokat az orosz népi motívumokkal ötvözte. Igen termékenynek bizo­nyult: tíz operája (köztük az Anyegin és Pique-Dame), hat szimfóniája — és a Manfréd-szimfónia —, nyolc nyitánya, hat szvitje és hegedű-, zongoraversenyei, dalai, kamaramüvei, kantátáig és még egy seregnyi más, ragyogó alkotás hogyta el műhelyét. Egyik legismertebb műve az V. szimfónia. Ez a 4 té­teles mű a legérettebb alkotása, ezzel emelkedett a zeneiroda­lom nagy szimfonikusai közé. 1888-ban készült el vele, s m$g ugyanabban az évben mutat­ták be nagy sikerrel Pétervárott, a szerző vezényletével. A mű a lélek drámája; a vezérmotívum mind a négy tételen végig­vonul, de míg az elsőben borongós-fájdalmasan, addig az utol­sóban szárnyaló-újjongóan. A Magyar Rádió és Televízió Szim­fonikus Zenekarát Lehel György vezényli, s a mű részletei fel­idézése és kommentálása bizonnyal hozzásegíti a zeneszerető nézőket a másnap — csütörtökön, 21.15-kor — adásra kerülő mű mélyebb élvezetéhez. a tervezők olyan egybefüggő lakótereket tervezhettek, ame­lyekben oda szerelik a válaszfalat, ahová a megrendelő kéri. Jobban beoszthatok, s ezál­tal nagyobbak lettek a mellék- helyiségek is. A fürdőszobát úgy alakították ki, hogy még a nagyméretű automata mosó­gép is kényelmesen elfér ben­ne. Az új konyhákban már helye van a hűtőszekrények­nek is, és a helyiségben étkezni is lehet. A házgyár újdonsága lesz az erkély egyik sarkában kialakí­tott lomkamra, melyben még az erkélybútorok is kényel­mesen tárolhatók. Nagymaros Kevésből-jól A nagymarosi takarékszö-' vetkezet 1958-as alakulása óta nem sokat hallatott magáról. Működési területük jellemző­je, hogy nem annyira betét, mint inkább kölcsönigényes. Sok személyi és építési köl­csönt adnak ki, s ez bizony erőteljesen megterheli a szö­vetkezetét. Ennek ellenére be­tétállományuk az utóbbi há­rom évben megkétszereződött.' Ipari területen működnek, te­hát alkalmazkodniuk kell az ipari üzemekben dolgozó, kis fizetésű tagok jövedelemszint­jének felakulásához. A tagság megkérdezésével és beleegyezésével lerövidítet­ték a pénzek kölcsönzési ide­jét. A költségek csökkentésivel és a részjegyalap növelésevei elérték, hogy két új kirendelt­séget és. egy új betétgyűjtő pénztárt nyithattak Letkésen, Szokolyán és Kóspallagon. Legégetőbb problémájuk, hogy ».rendelkezések értelmé­ben nem vállalhatják a kisipa­rosok folyószámlájának keze­lését, holott erre nagy az igény. A tagságnak nyújtott egyéb szolgáltatásokkal és a gazdál­kodás színvonalának emelésé­vel azonban a megye legjobb takarékszövetkezetei közé küz­döttek fel magukat az év ed­dig eltelt időszakában. Évi 1Ő0 millió munkaóra barkácsolásra „Csináld magad” — világszerte Többször hírt adtunk róla, hogy nemzetközi barkács- kiállítás nyílt Budapesten a BNV területén. Ez alkalom­ból meghívták hazánkba a legtekintélyesebb külföldi szaklapok képviselőit hasznos tapasztalatcserére. A „Csináld magad”-mozga- lom terjedése világjelenség. A barkácsolás közkedveltségét mutatja, hogy a művelődési házakban a kedvezőtlen pénz­ügyi lehetőségek ellenére is 6 ezer tankör működik 150 ezer résztvevővel. Becsült adatok szerint hazánkban évente 150 millió munkaórát fordítanak az emberek barkácsolásra. A műszakilag képzetlen, de sok fantáziával és ötlettel ren­delkező barkácsolóknak nagy segítséget nyújtanak a szakla­pok. Magyar nyelven nem sok jelenik meg, yiszont meglehe­tős magas a példányszámúk. A kétnapos tanácskozáson a külföldi szaklapok küldöttei ismertetik munkásságukat. k. m. Tíz nap rendeletéiből A közületi szervek elhelye­zéséről szóló 2/1969. (I. 23.) Korm. számú rendelet végre­hajtása tárgyában kiadott 4/1969. (I. 23.) ÉVM. számú rendelet kiegészítéséről a 13/1972. ÉVM. számú rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 68. száma.) A mezőgazdasági traktorok és munkagépek használatáról ugyanitt jelent meg a 13/1972. (IX. 1.) MÉM. számú rendel­kezés. A külkereskedelmi tevé­kenységgel kapcsolatos keres­kedelmi adóról is ugyanebben a hivatalos lapban találják meg az érdekeltek a 27/1972. PM. számú rendelkezést. A nappali tagozaton az is­kolai képzésben résztvevőkkel köthető tanulmányi szerződé­sekről megjelent 7/1972. (IX. 15.) MM. számú rendelkezést a Tanácsok Közlönye szeptem­ber 21-i számában találjuk. A szövetkezetek kohászati és gépipari ágazatba tartozó tevé­kenységéhez szükséges felmen­tés és hozzájárulás szabályo­zását a 4/1972. (IX. 20.) KGM. rendelet közli. (Tanácsok Köz­lönye 45. száma.) A felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói ré­szére juttatható állami támo­gatásokról megjelent 146/1972. (M. K. 18.) MM. számú uta­sítást a Művelődésügyi Köz­löny szeptember 21-én megje­lent száma tartalmazza. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő* helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, CHl.. Somogyi Béla a. S. n. em Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VTII.. Blaha Lujza tér 3. V szerkesztőség és a kiadóhivata központi telefonja: 343-100. 142-220. Titkárság: 140-447. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizetheti bármely postahivata1 iái a kézbesítőknél, a posta hírlap üzleteiben és a Posta Közpom Hfrlap Irodánál (Bp., V., I nádor tér L sz.) Előfizetési dí 1 hónapra 20 forint. Csak oltással Koiera Tunéziában Az Egészségügyi Világszervezel közlése szerint Tunéziában kolera­megbetegedést észleltek. Ezért a; Egészségügyi Minisztérium elren­delte, hogy a Tunéziába kiutazc magyar állampolgárokat a terüle­tileg illetékes oltóhelyek kolera el­leni oltásban részesítsék és ré­szükre nemzetközi érvényű oltás: bizonyítványt adjanak ki. A- olyan személyeket, akik Tunéziá' ból érvényes Oltási bizonyítvány nélkül érkeznek Magyarország te­rületére, az arra illetékes egész­ségügyi szervek karanténba he­lyezik el a járványügyi megfigye­lés végett. József Attila Színház 1972. október havi bérleti műsora. Műsoron: Motel a hegyen — bo­hózat. 1. S, 2. B, 3. Z, 5. G, 7. M, 8. du. Vasutas, 11. F, 12. H, 14. du. C, 15. du. O, 16. X, 19. Y, 20. K, 21. du. Postás, 22. Bródy, 27. Karinthy, 2S. T, 29. du. V, 30. U. Az L, Móricz, Rad­nóti, Bródy és Heltai bérlet­tulajdonosok első előadására no­vember hónapban kerql sor. Fel­hívjuk bérlőink figyelmét, hogy a még be nem fizetett szeptember havi bérletrészletek befizethetők XIII., Ditrói Mór utca 3., Viseg­rádi utca 3. és a szinház pénz­táránál.

Next

/
Thumbnails
Contents