Pest Megyi Hírlap, 1972. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-14 / 217. szám

2 PEST JWECI'EI 1972. SZEPTEMBER 14., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Az európai enyhülésről AZ ELMÚLT időben a szo­cialista országok erőfeszítései­nek eredményeként az európai enyhülés ügye több vonalon is nagyot lendült előre. Ennek szemmel látható bizonysága a tegnapi nap, midőn Stefan Ol- szowski lengyel külügyminisz­ter hivatalos látogatásra Bonn- ba érkezett, az NDK főváro­sában, Berlinben pedig foly­tatódott a Kohl—Bahr párbe­széd. OLSZOWSKI személyében ezúttal először látogatott len­gyel külügyminiszter az NSZK-ba. Útjára népes kül­döttség is kísérte, s ez a sorra kerülő tárgyalások jelentősé­gét és súlyát mutatja. Len­gyelország a kapcsolatok ren­dezésére törekszik az NSZK- val, és következetesen betart­ja a két állam 1970 decembe­rében aláírt szerződésének szellemét és betűjét. Persze, a normalizálás útja hosszú és nehéz. Olszowski látogatása egybeesik az NSZK-tv-ben kezdődött „lengyel napokkal”. Azért is elismeréssel kell szól­ni a nyugatnémet tv e kezde­ményezéséről, mely közelebb kívánja hozni. az NSZK lakói­hoz a lengyel kultúrát. Miköz­ben erősödnek az NSZK-ban a demokratikus és haladó erők: továbbra is aktívak azok az emberek, kik ellenzik a két ország kapcsolatainak norma­lizálását. (E revansista erők múlt vasárnap a Rurh-vidé- ken tartottak tiltakozó felvo­nulásokat, s e hó végén to­vábbi felvonulásokat és talál­kozókat terveznek, többek kö­zött Bonnban, Hamburgban és Nyugat-Berlinben is.) A NÉMET PÁRBESZÉD, a Kohl—Bahr találkozó, immár hivatalos szakaszába lépetlí és a korábbi megbeszéléseken már történt valamelyes köze­ledés az „alapszerződés meg­kötésére”. Természetesen e tekintetben a döntő lépés még hátra van: a két különböző társadalmi berendezésű ál­lam kapcsolata a nemzetközi jog normái szerint csak úgy rendeződhet, ha az NSZK tel­jes mértékben elismeri az NDK szuverénitását és füg­getlenségét. A lényeg, miként legutóbb Sindermann, az NDK miniszterelnök-helyet­tese mondotta: „Minden olyan kísérlet, hogy a németség fo­galmával álszent módon ját­szadozzanak, vagy, hogy az imperialista nagyhatalmak­nak az NDK felett gyakorlan- dó, nem létező jogai hangoz­tatásával régi célokat újra felelevenítsenek, sohasem fog eredményre vezetni”. EKÖZBEN Csehszlovákia is erőfeszítéseket tesz, hogy túl- segítce a holtponton az NSZK-val folytatandó tárgya­lásait, s véget vessen az NSZK „gondolkodásai” pauzájának. Csehszlovákia kész szerződé­ses alapon döntésre jutni a problémákat illetően, érde­kelt a jószomszédság megte­remtésében s kész arra, hogy a két ország határait békehatá­rokká változtassák. A nem­zetközi közvélemény egyre in­kább elhatárolja magát attól az NSZK-érvtől. hogy „nem­zetközi jogi szempontból a müncheni egyezmény nem sértette meg a csehszlovák ha­tárokat.” Az államok többsé­ge ma már kinyilvánította, hogy a szégyenletes müncheni alkut érvénytelennek kell te­kinteni. A francia , kormány ezt már megtette a második világháború idején, s hasonló nyilatkozatot tett az olasz kormány, is. Az angolok pedig csak azért nem tettek ez ügy­ben határozott nyilatkozatot, mivel Douglas-Home, mosta­ni külügyminiszter annak ide­jén közvetlen részese volt a mö.tekeni alkunak. NAPJAINK parancsoló szükségessége nyilvánvalóan a múlt lezárását diktálja, s ez alól csak ideig-óráig húzhat­ja ki magát az NSZK kormá­nya. Hisz a Brandt-kormány is tudja, hogy napjainkban az európai országok között új alapokon nyugvó kapcsolatok­nak kell kiépülni: a béke, a biztonság és a gyümölcsöző együttműködés alapián. Alacs B. Tamás Sikeres tüzérségi zárótűz Quang Tri körül Quang Tri dél-vietnami város körül hetek óta változatlan he­vességgel folynak a harcok. A saigoni amerikai hadve­zetés szerdán délben közzé­tett tájékoztatója szerint az elmúlt 24 órában amerikai va­dászbombázók háromszáz be­vetésben, B—52-es óriás bom­bázók pedig hat bevetésben támadták Észak-Vietnam te­rületét. Tömeges bombázásaik fő célpontja a Hanoi és a kí­nai határ közötti térség, vala­mint Hanoi, Haiphong, Thanh Hoa, Vinh és Dong Hoi kör­nyéke volt. A VDK területe felett szer­dán lelőttek 6 amerikai repü­lőgépet. Az amerikai taktikai légierő gépei Ugyanezen idő alatt 218 bevetésben, B—52-es straté­giai bombavetők pedig 25 be­vetésben támadták Dél-Viet­Saigoni beismerés szerint az éjszaka folyamán a hazafiak több mint 2000 tüzérségi löve­déke és aknája csapódott be a Thieu-rezsim katonaságának a város körüli állásaiba. Felélénkült a népi erők har­ci tevékenysége Saigon térsé­gében is. SZÖUL Koreai vöröskeresztes tárgyalások A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság és Dél-Ko- rea Vöröskereszt Társaságának küldöttsége szerdán reggel Szöulba folytatta az augusztus 30-án Phenjanban megkezdett tárgyalásokat a két országot érintő emberbaráti kérdések­ről, amelyeknek homlokteré­ben a kettéosztott családok egyesítése áll. A KNDK delegációja Kim The Hi-nek, a demokratikus Korea Vöröskereszt Társasága alelnökének vezetésével ked­den érkezett Szöulba. EGYENLÍTŐI GUINEA kedden a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte az­zal a panasszal, hogy a szom­szédos Gabon megszállt né­hány Egyenlítői Guineához tartozó szigetet. Egyelőre nincs hír arról, mikor ül ösz- sze a Biztonsági Tanács a kérdés megvitatására. PALME svéd miniszterel­nök kedd este 36 órás hivata­los látogatásra Londonba ér­kezett. nam felszabadított területeit. Szerdán hajnalban a népi felszabadító erők heves tüzér­ségi tüze fogadta és kénysze­rítette visszakozásra a Quang Tri tartományi székhely visz- szafoglalásával immár hóna­pok óta eredménytelenül kí­sérletező saigoni tengerészgya­logos alakulatokat. CHILE Allende­a pedagógusnapon A pedagógusnap alkalmából a chilei fővárosban az ország közoktatásügyi dolgozóinak képviselői ünnepi ülést tartot­tak, amelyen felszólalt dr. Salvador Allende köztársasági elnök. Az ország politikai helyzetére vonatkozóan Allende elmonr dotta, hogy imperialista körök összeesküvésre készülnek Chi­le ellen abból a célból, hogy megakadályozzák a társadal­mi-gazdasági átalakulások fo­lyamatát. Ezt bizonyítja több amerikai réztársaság provoká­ciós tevékenysége, valamint az Egyesült Államok sajtószervei- nek az a kísérlete, hogy viszályt szítsanak Chile és néhány la­tin-amerikai ország között. RÓMA Az OKP külpolitikai határozata Az Olasz Kommunista, Párt vezetősége keddi ülésén, ame­lyen Berlinguer főtitkár' tar­tott beszámolót, külpolitikai kérdésekről hozott határozatot. Az OKP megvizsgálta az európai kommunista pártok Vietnammal foglalkozó párizsi értekezletének eredményeit és ennek nyomán felhívást inté­zett az olasz kommunistákhoz, az ország demokratikus erői­hez, hogy fokozzák harcukat az amerikai bombázások, az Egyesült Államok vietnami agressziójának megszünteté­séért, fokozzák az Észak-Viet­nammal vállalt szolidaritást. Az OKP vezetősége ismé­telten felszólította az olasz kormányt, hogy létesítsen diplomáciai kapcsolatot a Vietnami Demokratikus Köztársasággal. A vezetőség a továbbiakban az egyre súlyosabb . és drá­maibb közel-keleti helyzet vizsgálatával foglalkozott. Rá­mutatott: az izraeli kormány a Münchenben történt kétségbe­esett és vak terrorista akció és véres következményei ürü­gyén fegyveres terrortáma­dást hajtott végre Szíria és Li­banon területén a palesztinai menekültek táborai ellen. Több száz polgári személy esett áldozatul ezeknek a bom­bázásoknak. Az OKP elítélte a müncheni terrorista akciót, általában elítéli a terroriz­must. mint a politikai akció eszközét. Ugyanilyen határo­zottan elítéli azonban az iz­raeli kormány megtorlását is. ame'v e"en+étben áll a nem­zetközi törvényekkel és elő­írásokkal. s csak az erőszakos cselekmények vég nélküli so­rozatát táolálja. hátráltatja a ’-özel-keleti válság igazságos 's békés rendezését. Az OKP arra is rámutatott hogy az izraeli kormánynak ezt a magatartását az Egyesük Államok támogatta a Bizton­sági Tanácsban elfoglalt állás­pontjával. A vezetőség felhívta a kommunistákat, demokra­tikus erőket, lépjenek fel a Tel Aviv-i kormány erő­szakos, megtorlási politi­kájának elítéléseiért. A súlyos közel-keleti hely­zetben az OKP felszólította az olasz kormányt, fejtsen ki az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon olyan tevékenysé­get, amely hozzájárul a hábo­rús cselekmények megszün­tetéséhez, az igazságos és bé­kés megoldás kereséséhez. Az elnök felszólította a chilei népet: hiúsítsa még a nemzetközi reakciónak az új társadalom felépítésének meg­akadályozására irányuló mes­terkedéseit. Allende aláhúzta: a népi egység kormánya min­dent elkövet, hogy megvédje az ország érdekeit. A ZAMBIAI KORMÁNY szerdán további intézkedésig azonnali hatállyal megtiltotta, hogy magánrepülőgépek szán­janak fel az ország bárme­lyik pontjáról. A rendelet okát nem közölték. Távoli ifjú táj III. —----------------------------­- Hogy Észak-Koreában egyelőre nincs I Gyermek kultusz. | munkaerőhiány, tehát sokféle mun- -------------------------------- kát' ma még egyszerűbb emberi erő­vel elvégezni, annak jeleivel lépten-nyomon találkozhatni. Hogy nagyon sok a gyerek, az is szemmel látható, az utcákon kora reggeltől késő estig csoportosan vonulnak vagy sétálnak, játszanak. Nagyon sok anyát látni, amint kezében teli kosárral, csomaggal igyekszik valahová, s alkalmatos-ügyes módon a hátán viszi kisgyermekét. Kérdéseinkre beszélgető ^partnereink azt felelték: náluk egy családban átlag háröm-négy gyermek van. O t t-tartózkodásunk (július első felében) még nem ért véget a tanév, így hát több jelét láthattuk annak, milyen ki­vételes helyet foglal el a gyermek, az ifjúság ennek a társada­lomnak az életében. Hihetetlen erőfeszítéssel arra törekszenek, hogy minél több gyermeknek biztosítsanak helyet a kitűnően fölszerelt bölcső­dékben, óvodákban. A phenjani óvodák természetesen nagyob­bak, berendezésük szebb, gazdagabb, de sok magyar falu meg­irigyelné például a Szarivon városához közeli Uezd gyümölcs- termelő szövetkezeti falu óvodáját. Hasonlóan igyekeznek a kilencosztályos általános iskolákban, s még inkább a középis­kolákban, egyetemeken biztosítani a tanulás feltételeit, min­den iskolában szertárakat, kísérletező kis laborokat, politechni­kai műhelyeket, könyvtárat, tornatermet. A bölcsődében, óvodában elkezdődő és az iskolákban foly­tatott rendszeres nevelés egyik legfőbb célja a haza szeretetére és megvédésébe való nevelés, elsősorban történelmük közel­múlt két nagy eseménye, a japán hódítók ellen hosszú éveken át folyt partizánharc, és az 1950—53-as honvédő háborújuk példáira alapozva ezt a munkát. Innen van, hogy már az alsótagozatos iskolások viselkedé­sében is oly sok a katonás vonás. Gyakran látni Phenjan ut­cáin már a reggeli órákban öt-tíz főnyi úttörőcsoportokat, egy­forma, egyenruhaszerű öltözékben (minden gyerek évente in­gyen kapja ezt a ruhát), amint menetoszlopban, indulót éne­kelve vonulnak az iskolába. Az iskolából az egy irányba hala­dók feltétlenül így indulnak haza, fegyelmezett csoportban, Waldheim sajtóértekezlete Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden Név. Yorkban rendkívüli szigorú biztonsági intézkedések kö­zepette tartott sajtóértekez­letet. Ismeretlen telefonáló ugyanis röviddel a sajtó­konferencia kezdete előtt azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni az ENSZ székhazában. — Az Egyesült Nemzetek Szervezete nem lehet tétlen szemlélője a terrorcselek­mények fokozódásának — mondta a sajtóértekezleten Kurt Waldheim. Hangsú­lyozta, hogy a közgyűlés kedden kezdődő 27. üléssza­kának intézkedéseket kell hoznia az ártatlan emberek ellen irányuló erőszakos cselekmények megakadá­lyozására. Az ENSZ főtit­kára rendkívül súlyos, nyugtalanító fejlemények­nek nevezte a müncheni vérfürdőt, a különböző or­szágokban előforduló diplo­mat arablásokat és egyéb terrorcselekményeket. Kö­zölte, hogy az ENSZ és az Egyesült Államok lépéseket tett a New Yorkban tartóz­kodó arab diplomaták vé­delmében, akik panaszt tet­tek nála az őket ért fenye­getések miatt. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban feltett kérdé­sekre válaszolva Waldheim hangsúlyozta, hogy minden lehetőt meg kell tenni a kö­zel-keleti probléma megol­dására. Közölte, hogy Gun- nar Jarring, az ENSZ kö­zel-keleti megbízottja részt vesz a közgyűlés tanácsko­zásain. Kurt Waldheim annak a reményének adott hangot, hogy az NDK és az NSZK hamarosan, valószínűleg a jövő évben tagja lesz az ENSZ-nek. Az ugandai „ázsiaiak” ügyéről szólva elmondta, hogy az ENSZ .megbízottja jelenleg Idi Amin ugandai elnökkel ta­nácskozik Kampalában az „ázsiaiak” kiutasításának humanitárius aspektusairól, és rövidesen jelentést tesz neki a megbeszélés eredmé­nyeiről. Kurt Waldheim állást foglalt az európai bizton­sági és együttműködési értekezlet mielőbbi össze­hívása mellett. Annak a vé­leményének adott hangot, hogy a feszültség további enyhülésének esetében jó esélyek vannak pozitív eredmények elérésére. Az ENSZ főtitkára azt közölte, hogy szeptember 27-én ebéden látja vendé­gül Nagy-Briíannia, Kína, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió részéről a közgyűlés ülés­szakára érkező külügymi­nisztereket, illetve küldött­ségek vezetőit... CSÁK RÖVIDEN... A JAPÁN külügyminiszté­rium szerdán bejelentette, hogy Edgard Heath brit mi­niszterelnök vasárnap négy­napos-hivatalos látogatásra Japánba érkezik. Tervek sze­rint találkozik a császári pár­ral, Tanaka miniszterelnök­kel és vezető gazdasági sze­mélyiségekkel. GÜNTHER MÜLLER, a nyugatnémet Bundestagnak a szociáldemokrata pártból ki­zárt képviselője belépett a CSU-ba. Az erre vonatkozó jelentést szerdán a CSU elnö­ke Franz Josef Strauss tette meg Münchenben a sajtó kép­viselői előtt. Müller egyúttal felvételét, kérte a CDU/CSU parlamenti frakciójába és a CSU bonni tartományi cso­portjába. EREDMÉNYTELEN maradt 'kedden Edgard Heath brit miniszterelnök megbeszélése a legnagyobb észak-írországi ellenzéki párt, a Szociális De­mokrata és Munkáspárt (SDLP) vezető képviselőivel. A CHILEI SZOCIALISTA PÁRT központi bizottságának meghívására szovjet pártde­legáció érkezett szerdán San- tiagóba.' A FELSÉGVIZEK kiterjesz­tése miatt Izlanddal fennálló viszályról szerdán Bonnban szakértői szinten német—brit -megbeszélések kezdődtek. Az NSZK külügyminisztériumá­nak közlése szerint a mindkét ország érdekeit jelentősen érintő kérdésben szoros a kapcsolat London és Bonn kö­zött. egyszerre lépve, énekelve. A felnőttek komolyan, magától érte­tődő természetességgel nézik mindezt, szeretettel és jóleső elé­gedettséggel, s helyet adnak nekik a járdán, az útkeresztező­déseknél.----------7--------------------- A bámulatosan rövid idő alatt föl­I Az Üttörőpalota. | épült, egymilliós lakosú Phenjan vá­-------------------------------- rosképéből eddig a Moranhon-hegyen emelt felszabadulási, szovjet hősi emlékmű, a Felszabadítók útja végében a pagodatetős Nagyszínház és valahol a kettő kö­zötti távolság felezőpontján az Üttörőpalota emelkedett ki. A város növekedésével szaporodnak a kimagasló pontok is: az Üttörőpalota szomszédságában, egy domb tetején, fölépült a forradalmi múzeum impozáns épülettömbje, előtte emelkedik Kim ír Szén harminc méter magas bronzszobra és a koreai nép harckészségét, küzdőszellemét szimbolizáló, kitűnő alkotás. Csollima táltos szobra és tőlük kissé távolabb, a város külső negyedében, egyre bővülő Kim ír Szén egyetem új, szép vona­lú, huszonöt emeletes, modern épülete. A dombon emelkedő, 50 ezer négyzetméter alapterületű, ki- lencemeletes Üttörőpalotában egyszerre tízezer gyermek talál tanulási, szórakozási lehetőséget. Lehetetlenség megnézni min­den emelet minden szobáját, csak bekukkantunk néhány te­rembe, ezzel is eltelik négy óra. Van mechanikai műhely, ahol az esztergapadok, maró-, fúrógépek kezelését tanulják a fiata­lok, van, ahol a lakatos, szerelő szakma fogásaival ismerked­nek, máshol a robbanó motorokkal, az öntözőberendezések gé­peivel, a repüléssel. Az egyik teremben tizennégy-tizenöt éves fiúk géppisztolyok, pisztolyok, géppuskák, aknavetők szétsze­dését, összerakását gyakorolják, de olyan gyorsasággal, hogy nem hiszem, sok országból összegyűlekezett, népes vasárnap délutáni látogatócsoportunkban akadt volna egy is, aki a bra­vúros mutatványt utánuk csinálja. A terem végében kis lövöl­de, ahol gyakorlópuskával lehet célba lőni. Egy másik emelet teremsorában kislányokkal találkoztunk, balettot tanultak, s különféle népi hangszereken zenéltek, éne­keltek, mindegyik csoport rögtönzött műsorral mutatta be tu­dását. Hat-nyolc éves kislányoktól tizenöt-tizenhat éves kordá­kig zenéltek, énekeltek, táncoltak, s olyan előadói készséggel- tehetséggel, hogy csöppet sem csodálkoztunk, amikor este, az Üttörőpalota ezerötszáz személyes színháztermében, a nagy műsorban közülük többet is viszontláttunk a válogatott, fiatal szereplők sorában. Az esti műsornak elragadtatottan tapsoló nézőseregben sokféle külföldi is volt, a Phenjanba egyre sűrűbben érkező delegációk tagjai, akik talán a szereplő gyerekek szüleinél, ro­konainál, a nézőtéren helyet foglaló iskolatársaknál is nagyobb

Next

/
Thumbnails
Contents