Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
MOHOMIDÍKI A rP f SJ -MEGYE I HÍRLAP K'Ü l Ö N Kl ADA SA XIV. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM 1972. AUGUSZTUS 6., VASÄRNAP VOLÁN, MONORI FŐNÖKSÉG Negyven teherautó munkában MEGTARTOTTÁK A MŰSZAKI SZEMLÉT JAVUL-E A SZOCIÁLIS ELLÁTOTTSÁG? Elkészült az 1-es Volán mo- nori főnökségének I. félévi mérlege. Az első negyedévben kevés fuvarigény jelentkezett a járás területén, s ez rányomta bélyegét a félévi terv teljesítésére. így mindössze 92,6 százalékra teljesítette a monori főnökség a féléves tervét. A II. félév első hónapja azonban már biztatóbb, s ez reményt ad ahhoz, hogy a második hat hónap jobban sikerüljön. A nyári hónapokban megszaporodott a munkája a monori főnökségnek. Naponta negyven gépkocsi áll munkába, s végez a vállalatoknak, magáno- , soknak fuvarozást. Szeren- I cséré a teherkocsik keve- | set állnak, ki tudják elégíteni a jelentkező igé- j nyékét. Jelenleg 29 gépkocsi vállalatoknak, üzemeknek végez a szerződés értelmében bérfuvarozást. Különösen sok a magánosok részére az építőanyag-szállítás. Zömében a ceglédi téglagyárból hordják, sajnos, nem zavartalanul, sokszor nem tudják elszállítani egy nap alatt a nagy mennyiséget. Jelentős a fuvarozás a gyömrői és monori állomáson működő kirendeltségen is. A két helyre naponta 11—12 tonna áru érkezik vagonokban. A Nagykőrösi Konzerv- | gyár is partner: Szabolcs- | bői a konzervgyár részére egy gépkocsi naponta nagy mennyiségű barackot szállít. Jelentkeztek szállítási igénnyel i Hatvanon felüli bácsika hir- a tsz-ek is. A tápiógyörgyei detést ad fel a szerkesztőség- Zöldmező Tsz gabonáját mo- ben. A szöveg láttán teljesen nori gépkocsi hordja a ma- \ megdöbbent arcot vághatunk, lomba s a magtárakba. A j de hát érthető is. A szöveg Monori Maggyárral 28 vagon j ugyanis ez: „három magányos repce szállítására kötöttek j nő részére albérlet kiadó. Egy- szerződést. Sajnos, gátolja a • nek díjtalan”. Annak az egymunkát, hogy nincs elég rakodójuk. Tizenhatra lenne szükségük, s jelenleg mindössze négyen dolgoznak. A Volán dolgozói évről évre nagy szorgalommal készülnek a műszaki szemlére. A közelmúltban tartották meg ezt a monori főnökségnél. A vásártéren levő telep dolgozói szombat-vasárnap társadalmi munkában csinosították a telepet, befestették a kerítést, és a belső helyiségeket is rendbe hozták. így aztán nem csoda, hogy a műszaki szemlével elégedettek voltak az ellenőrző szervek. Régi gondja a telepnek a nem megfelelő szociális ellátottság. A megye többi főnöksége már korszerű épületekkel rendelkezik. A műszaki szemle alkalmából a vállalat főmérnöke ígéretet tett arra, hogy még az idén változtatnak a helyzeten. Barakképületet emelnek, s itt kapnak helyet majd — ha ideiglenes jelleggel is — a szociális létesítmények. A Volán monori főnökségének dolgozói megérdemlik a bizalmat, a műszaki szemle sikere elsősorban az ő érdemük. Jó munkájukat bizonyítja: öt brigád nyerte már el a szocialista címet. Gér József ösztöndíjjäl - Itáliába Ismét jelentős elismerés érte a Gyomron élő szobrászművészt, Pál Mihályt. A Művelődésügyi Minisztérium kéthónapos ösztöndíjjal itáliai tanulmányutat biztosított számára. Római tartózkodása alatt a Római Magyar Akadémia lakója lesz. Tervei szerint — élve a nagyszerű lehetőséggel — meglátogat több olasz várost, s igyekszik minél többet megismerni Olaszországból. Üt j ára elkíséri felesége, Szabó Edit szobrászművésznő is. FEL EV ALATT 1972-ben 650 ezer hízott sertést ad a népgazdaságnak Békés megye. Hat hónap alatt 271 ezer hízott sertést vásárolt fel az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, 72 ezerrel többet, mint az előző év hasonló időszakában. ^ v . .. .. i V ' Senye -\~ Csévharaszt -f- Ecser -j-^Gotnba ~r Gyomro -p Kava Maglód .+ Mende + Monor Monori-eidő + Nyáregyháza Péteri -I- Pilis + Sülysáp + Úri + Üllő + Vasad + Vecsés Befejezés előtt az aratás Üllőn is a jó időt várják — Várjuk a jó időt, a napsütést! — fogad bizakodóan Göndöcs Tamás, az üllői Kossuth Tsz mezőgazdásza. — Nemcsak nálunk, hanem az egész országban gondot okoz most az eső. Az elmúlt éjszaka is esett, állnak a kombájnok a rozsföldeken. Szerencsére a 600 holdas területből már csak 240 hold áll lábon. Naponta — ha az időjárás engedi — 60 holdon tudunk aratni. — Mennyi a szemek víztartalma? — 19—21 százalék. Sajnos, ez nagyon sok, szárítani kell a gabonát. Síkját berendezésünk nincs, Monorra szállítjuk a termést, ott azonban nekünk csak napi másfél-két vagonnal tudnak szárítani. Többet szeretnénk, mert raktározási gondjaink vannak. Igaz, a járás többi termelőszövetkezete is sorba áll... Jövőre már nekünk is lesz szárítóberendezésünk, leszoríthatjuk a víztartalmat 15 százalékra. — A búza? — Már a ferencvárosi malomban őrlik a 300 holdról levágott kenyérgabonát. Nem kellett szárítanunk sem, a betakarításkor szép, napos időnk volt. A földekről egyenesen a malomba került az idén a 19 és fél mázsás átlagtermést adó, jó minőségű búza. — A kombájnokkal nem volt baj? — Van egy új német gépünk, a három régit pedig felújítottuk a szerelőműhelyben, még tavasszal. Most az Andrá- sik-brigád vigyáz, hogy üzembiztosak legyenek a gépek. Állandó ügyeletet tartanak a gabonatáblák mellett, és a hibákat ott helyben, azonnal kijavítják. Alkatrészhiány vagy más hiba miatt nem álltak a gépek. Csak a csapadékos időjárás miatt. — Az elmúlt évben az üllői Kossuth Tsz kölcsönadta a kombájnjait. Az idén mi a helyzet? — Ha az idő megjavul, vasárnap estére befejezzük az aratást. Akkor pedig — ha igénylik — szívesen segítünk más termelőszövetkezeteken. Pesti Gyömrő Községfejlesztési verseny A gyömrői tanács és a népfronttá zottság együttműködési megállapodása értelmében most folyik Gyomron a községfejlesztési verseny értékelése. Levélben kértek meg minden szervet és vállalatot, hogy tájékoztassák őket az elvégzett munka eredményeiről. A tájékoztatókat a népfront községfejlesztési felelőse ösz- szegezi, és segítséget nyújt a tanácsi jelentés elkészítéséhez is. Sertést- csak augusztus 31-ig Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat már az idén is jelentős mennyiségű sertést vásárolt fel a háztáji gazdaságokból. Már csaknem teljesítették az éves tervet, s ezért a háztáji gazdaságokból csak augusztus 31-ig tudnak felvásárolni sertéseket. Aki azután keresi fel a monori kirendeltséget, már csak 1973-ra szerződhet. A szegedi ifjúsági napokat — a szabadtéri játékok időszakában — idén hatodik alkalommal rendezik meg augusztus 4—7 között. A programban ifjúsági karnevál, utcabál s különféle szórakoztató és művészeti események szerepelnek. Országos ifjúsági klubtalálkozó kezdődött pénteken Jászberényben. A program szakmai tanácskozással kezdődött, majd este bemutató klubműsorra került sor, tegnap módszertani napot rendeztek a találkozón. Orvosi ügyelet Monoron, Monori-erdőn,Gombán, Bényén és Káván: dr. Kovács Mária (Monor, Bajcsy - Zs. út 4.), Maglódon és Ecse- ren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Marjay Viktor (Pilis), Sülysápon és Üriban: dr. Gáspár István, Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: Pauchly Géza tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes^ gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen az Andrássy-telepi. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén hétfő reggelig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. MŰSOR Albérletek Sanyi bácsi Sokan elmentek a vecsési temetőbe, hogy utolsó búcsút mondjanak a váratlanul elhunyt Hollósi Sándornak. Sanyi bácsi — így ismerték, így emlegették, s nem hitték el a halálhírt, csak amikor a tanácsháza homlokzatára felkerült a fekete zászló. Sanyi bácsin az orvostudomány már nem segíthetett, a nagy műtétet már nem kellett kibírnia. A mentősöknek azt mondta; — Magam megyek, hisz csak a fejem fáj ... Nem tudta, hogy halálos beteg. Tervei voltak, élni, dolgozni akart még. Rózsákat, fákat szemzett, de a virágokat már nem láthatja. Más virágok, koszorúk halma vette körül. Ifjú tűzoltók katonás vigyázzban állva adtak disz- őrséget a hamvait rejtő urnánál. Vörösbársony párnán patinás fényű érmék: kitüntetések, melyeket az évek során mellére tűztek. A gyászoló család, a barátok és ismerősök mellett ott voltak Pest megye, a monori járás és Vecsés község képviselői, hogy tisztelegjenek Hollósi Sándor emlékének, s letegyék a kegyelet virágait. A vecsési HNF községi bizottság és a vecsési társadalmi szervek nevében Aczél Ferenc, a HNF titkára mondott búcsúztatót. Sanyi bácsi fáradhatatlan közéleti ember volt. 1924 óta önkéntes tűzoltó. Vecsésen 15 évig tűzoltóparancsnok. 1982- ben a tűzrendészet! érem ezüst fokozatával tüntették ki, s kiérdemelte a századosi rangot. Vecsésen nem felejtik el, milyen emberfeletti kitartással állt helyt a Tápió áradása idején az árvízvédelemben. Ifjúsági klubot alapított, tűzoltó-utánpótlást nevelt, a tűzoltózenekar az ő parancsnoksága idején élte virágkorát. 15 éven át önkéntes rendőr volt. A Pest me* gyei Tanács megbízásából népi ellenőr a monori járásban, egészségőr Vecsésen ... Sokat tett községéért, ezért 1963-ban a „Községfejlesztésért" érdemérem arany fokozatát kapta, 1969-ben a Magyar Vöröskereszt „Érdemes munkáért” címmel tüntette ki. A szakmaközi bizottság elnöke volt. Volt — minden múlt időben. S ez a múlt idő az, ami hihetetlen, hisz Hollósi Sándor Vecsés közéletéhez úgy hozzátartozott, mint fához a levél. A gyászzene hangjai mellett végeláthatatlan sorokban kísérték, s helyezték el a községi tanács által adományozott végső nyughelyére, a temető kolumbáriu- mába. F. G. nek miért díjtalan? Hát ...— mondja a bácsi —, az majd kialakul ... — És házasoknak? Azoknak nem adja ki a szobát ? — akadékoskodunk, teljesen feleslegesen, mert az öreg határozottan nemet int. Egy magányos nő tehát „díjtalanul” megússza, hogy albérletbe kényszerül. A másik kettő? Hát ... ki tudja, talán majd az is kialakul. Elhatározom, hogy albérletet keresek. Hosszú ház egy monori utcában, a vakolat fokozatosan és láthatóan rugaszkodik el a faltól. A házban két család lakik, egy elöl, egy hátul, de a hátul lakók mellett van még egy konyha, amit az használhat majd, aki a középső részt bérbe veszi. A középső rész: egy szoba, a kályhalyuk sötéten tátong a sárga meszelésen. — Mennyi? — kérdezem, a tulajdonos tárogatja a kezét. Sajnos, ismer, valószínűleg nem tudja, milyen árat is mondjon, aztán közli: nem ajánlja nekem ezt a szobát. Azért nem, mert ő őszintén megmondja, itt nagyon sok veszekedés lesz. Az elöl lakók ugyanis nem jönnek ki a hátul lakókkal, mert mindkettő magának akarja a középső szobát, ö meg bosszúból nem adja oda nekik, mert szeretné már eladni a házat, s „ezek az istennek sem költöznének ki”. Így aztán a középső lakó lesz a villámhárító. Más variáció. Szelíd, idős néni adná ki szoba-konyháját. Amíg beszélgetünk, szüntelenül tanakodik önmagával, hogy albérlőket fogadjon, vagy eltartási szerződést kössön. Beteg — mondja —, nincs, aki rányissa az ajtót, s attól fél, hogy nemsokára már nem tudja ellátni magát. Család lenne jó, s egy olyan asszony, aki otthon van a gyerekekkel, és neki is megfőz, esetleg kimossa a holmiját. Én mit ajánlok? — kérdezi, pedig hát végül is én kérnék tőle ajánlatot. Árajánlatot. De ő azt nem tudja. Fogalma sincs, mennyit kérhet a szoba-konyháért. A néni naiv és jóhiszemű, el sem tudom képzelni, hogy van ma még ilyen tulajdonos. A lakás egyébként nem is rossz: padlós szoba, kőlapokkal kirakott konyha, külön bejárat. A néninek sok — egy igénytelenebb családnak viszont éppen elég. Azt hiszem, itt nem a bérlők járnak majd rosszul. Egy ismerősöm azt mondja, ő tud egy nagyon jó albérletet. Neki is úgy mondták, de higgyem el, hogy igaz: szobakonyha, kamra, üveges veranda — ötszáz forintért. Nem, mondom, ilyen nincs. Nemcsak Monoron nincs, nincs sehol. Azért megnézzük. Csúnya „palota” az utcára, hatalmas és hivalkodó. Bent, az udvar végében van a kopott kis ház. Az üvegverandából csak a veranda igaz, és — nem akarok rossz szójátékokkal élni — az is igaz, hogy randa. Cirádás kis fafaragások, görnyedező oszlopok. A „szobában” most éppen szenet tartanak, a „konyhában” meg kerti szerszámokat, permetezőkannát, lábatlan széket, rugója vesztett díványt. Vagyis: kamra ez a javából, csak kissé nagyobbra méretezett, mint általában. De hát ehhez a házhoz ekkora illik. Vége nincs szóáradat: ha rendbe hoznám, ha lakhatóvá tenném, menynyit megérne ez nekem! Mennyit? Hát legalább kilenc- százat. Feladom. Az árak „saccra szabottak”, akinek nagyon kell az albérlet, annak mindent megér. A bajok csak a beköltözés után kezdődnek. Általában a rendelet is utólag szokott a felek eszébe jutni, és kényszermegoldásoknál mindig van kiskapu. Az ötéves terv lakásépítési programja valóban csökkenti majd az albérletek számát. Jelenleg azonban ez a helyzet. K. Zs. Ecser: Hahó, a tenger!, Gomba: Eper és vér, Gyömrő: Osceola, Maglód: Uram, ön özvegyasszony lesz, Mende: Ördögcsapat, Monor: Patyolatakció, Nyáregyháza: Vidékiek New Yorkban, Péteri: Nyulak a ruhatárban, Pilis: Lányok pórázon, Tápió sáp: Ördögcsapat. Űri: Hekus lettem, Üllő: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók, Vasad: A sípoló macskakő, Vecsés: Egy válás meglepetései. BÁLOK Üllőn ötórai tea lesz, 17-től 22 óráig. Játszik az Alfaegyüttes. Bajnokságot nyertek a monori ifik is Sikeres őszi idény után a tavaszi fordulókban, még jobban hajrázott a monori ificsapat. Az őszi fordulók mérlege: 12 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. Ekkor négy ponttal állt az élen a monori csapat, megelőzve a ceglédi MEDOSZ-t. Ifjú Spenger István, a csapat kapitánya az ősszel elmondotta, hogy a tavaszi szezonban az előnyt nemcsak megtartani, hanem növelni is szeretnék. Sikerült. 25 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség az összmérleg, és a gólarány is imponáló: 124 —31. Tizenegy ponttal előzték meg a második helyezett ceglédieket. Burján Sándor edző elmondotta, hogy különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csanatból Paput. Orosházi, László S., Jarábik, Kiss, Kécskei II és Sáránszki Pál. A legtöbb gólt 18—18-at Kisvárt, László S. és Sáránszki P. lőtte. A legjobb teljesítmény Kécskei és László nevéhez fűződik. László, Somodi és Kécskei már az első csapat kapuját döngetik. Jó kezekben van Monoron az ifjúsági csapat. A járási bajnokságban szereplő ifi II is bajnokságot nyert, mindössze kétszer szenvedtek vereséget. Dicséret illeti Burján Sándor edzőt, aki lelkiismeretes, szorgalmas munkával készítette fel a játékosokat mérkőzésről mérkőzésre. De dicséretet érdemelnek a csapat tagjai is, akik nagyszerűen helytálltak az erős mezőnyben. A mostani jó szereplés biztosítéka lehet annak, hogy felsőbb osztályban is megállják a helyüket. Vitéz Imre A monori ifik. Álló sor balról jobbra: Somodi, Paput, Sáránszki F., Morék intéző, Orosházi, Spenger, Kiss. Guggolnak: Kisvári, László Gy., Kécskei II, Kaári, Sáránszki P., Jarábik, Tóth. Szóhoz jutott még Szabó Mihály, László S., Domonyi és Somodi U.