Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

I9:r AUGUSZTUS 20.. VASÁRNAP “^CMap 5 EGY OTTHONBÓL EGY MUNKAHELYRE A GÖDÖLLŐI LITTKEY CSALÁD 2. § (3) „A Magyar Népköztársaságban a társadalom vezető osztálya a munkásosztály, amely a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült pa­rasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társa­dalom többi dolgozó rétegével együtt gyakorolja.” (A Magyar Egymást segítve - közös erővel Beszélgetés a megyei tanács és az SZMT együttműködéséről A tanácsok a lakosság tevékeny részvé­telével látják el feladataikat, munkájuk­ban közvetlenül támaszkodnak a társa­dalmi szervezetekre, és együttműködnek a nem tanácsi szervekkel. (A Magyar Népköztársaság alkotmányából). 42. § (3) Littkey Anna: Eredetileg is műszaki pályára szeret­tem volna menni. Érettségi után jelentkeztem a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, de nem vettek fel, átirányítottak Dunaúj­városba az egyetem kihe­lyezett kohó- és fémipari karára. Littkey András: Amikor Anna leányom leérettségi­zett dönteni kellett, merre, hová? Volt kedve és tehet­sége is a műszaki pályá­hoz. Akkor azt mondtam: lehet, hogy ez nem női szakma, de segíthetek, tá­mogathatom, bármikor, bármit kérhet, akár erköl­csi, akár műszaki segítsé­get. Egy percig nem gon­doltam és nem is akartam gondolni a leányom „siker­telenségére”. Ha ő mást szeretett volna csinálni, nem álltam volna elé. Vitá­ra nem került sor, idejött a gyárba minden műszaki előképzettség nélkül. Meg­kértem Balogh elvtársat, az igazgatót, tegye itt olyan helyre, ahol sokat tanulhat. A technológiai osztályra került, s itt a gyárban vé­gezte el a közép- és felső­fokú műszaki rajzoló isko­lát. Littkey Anna: Fél éve a normairodára kerültem, anyagnormásnak. Most es­tin végzem a Bánki Donát műszaki főiskolát,' ha befe­jezem, .üzemmérnöki diplo­mát kápok. Ügy érzem sín­re kerültem. Littkey András:, A Hajós és Szántó-féle elektromos gyárban 1946-ban, majd az Agroluxban dolgoztam. Mindkét hely az árammé­rőgyártás bölcsőjének te­kinthető, és mindkét gyár jogelődei is ennek, a gö- döllőinek. Hajósékhoz való­sággal becseppentem. A Még nem bővítenék szelle­mi kapacitást. Nem első rendű szempont még, a ha­tósugarukban élő emberek kulturális igényeinek meg­ismerése, feltárása, az igé­nyek pozitív irányba való terelése. Olyan tapaszta­latom is van, hogy a tár­sulásban résztvevő intéz­mények, vállalatok vezetői nem tudják, hogy az álta­luk fenntartott művelődési házban milyen tartalmi munka folyik? Mindezekre már a kezdet kezdetén fel kell figyelni, hiszen a tár­sulásos forma megfelelő, következetes és demokra­tikus, párt és állami segít­ség mellett a közművelődés legjobb és lefejlettebb for­mája lehet. Ehhez azonban a fentieken kívüi jó né­hány, ma még nyitott kér­dést kell tisztázni, szemlé­leti, irányítási, ellenőrzési és anyagi vonatkozásokban egyaránt. NÉHÁNY SZEMLÉLETI KÉRDÉS. Minden gazdasá­gi vezetői jóindulat és megértés ellenére sem le­becsülendő a társulásokkal szembeni ellenállás, bi­zonytalankodás és szkep­ticizmus vagy merev elzár- Icózás. Mindezek a helyte­len szemléletből jakadnak. S az ilyen negatív szemlé­lettel nemcsak a helyi tár­sadalomirányítóknak kel­lene megküzdeniük, hanem felettes, elsősorban gazda­sági irányító szerveiknek is. Meg kellene általános­ságban is értetni, hogy a közművelődési célokra for­dított összegek ugyanolyan szellemi természetű befek­Népköztársaság alkotmányából.) munkaközvetítőnél éppen szerszámkészítőt kerestek. Nem ismertem ezt a terü­letet, a gyár neve fogott meg ... árammérő ... Ez csak jobban hangzott, mint például: edénygyár. Apám főpincér volt, egy darabig a Gundelben is dolgozott. Engem is vendéglátósnak szánt, semmire nem tar­totta a vasipart. Nem tud­ta értékelni, ha valaki, va­lamit alkotott. Én ezzel szemben, egy szikrányi el­hivatottságot sem éreztem a pincérség iránt. Mindig mozgolódó ember voltam, de a szerszámkészítéssel egyszeriben eljegyeztem magam, és ezután már so­ha el nem tudok szakadni tőle. Littkey Andrásné: A fér­jemmel 1946-ban ismer­kedtem meg a Hajósék gyárában a Kisfaludy ut­cában. Betanított munkás voltam akkoriban. 1945-ben kerültem Hajósékhoz, a férjem csak utánam jött. Felvételt hirdettek, jelent­keztem. Első munkahelyem volt. Hogy miért mentem műszaki pályára, ma már nehéz megmagyarázni, az eltelt idő igazolta választá­som helyességét. 1950-ben házasodtunk össze, és attól fogva Isaszegen, az én sző­kébb hazámban laktunk. Naponta jártunk be Buda­pestre dolgozni, én akkor már a Ganzba, a férjem az Agroluxhoz. Littkey András: Anna lányom egyidős ezzel a gyárral, 1951-ben született. Hamarosan megszűnt a Pestre járás. A feleségem kicsit előbb került le Gö­döllőre, de én hamarosan jöttem utána 1951-ben. Kezdetben három helyen is laktunk, a többi között Má- riabesnyőn, ahonnan nem is volt akkor buszjárat, tetések, mint amilyen anyagiak a vetőmag, vagy a takarmány, vagy éppen a gépek. Ez a szellemiekre fordított befektetés nélkü­lözhetetlen, mert később okosabb, műveltebb, széle­sebb látókörű embereket, saját dolgozókat jelent. Az emberi közösségeket for­máló befektetések ezek. Tévedés volna azt hinni, hogy a gyárak és a mező- gazdasági üzemek, valami­féle kizárólagosan terme­lési közösségek, ahol nem szempont az emberek for­málása, ahol a humánu­mot elnyomja és háttérbe szorítja a szűk technokrá­cia. Ilyen munkaközösségek nem a szocialista társada­lom jellemzői, még akkor sem, ha bizonyos jelek imitt-amott errefelé mutat­nak. Vannak szociológusa­ink, akik ebből messzeme­nő következtetéseket pró­bálnak levonni, de hozzá teszem, hogy a gazdasági reform sem mutatott so­ha ebbe az irányba, még ha egyesek félre is értel­mezték. Tehát ez a kérdés, nemcsak az állam ügye. Szocialista társadalmat hozunk létre, s magában a jelzőben az is benne van, hogy jó néhány dolgot tár­sadalmi úton és helyileg kell megoldanunk. S erre nem válasz az, hogy; „von­ja el az állam és akkor úgyis fizetni kell”. A szo­cialista államnak nem cél­ja semmiféle „kulturá­lis adó" kivetése. A dolog lényege és ereje, szocialis­ta tartalma épcen az ön­kéntességben van. gyalog jártunk dolgozni. Én éppen akkoriban jár­tam technikumba, sokszor csak késő éjjel keveredtem haza. Helyzetünk 1962-ben rendeződött, akkor kaptunk a gyártól egy kétszoba összkomfortos lakást, itt Gödöllőn. Littkey Andrásné: A má­sodik leányunk, Zsuzsanna, 1955-ben született. Az idén kitüntetéssel végezte el a gyors- és gépíró tanfolya­mot, melynek két esztende­je alatt a kötelező gyakor­lati időt ebben a gyárban töltötte le. Arra „gyanak­szunk” a férjemmel, hogy Zsuzsi is ide fog kerülni. Most még hagyjuk, hadd strandolja ki magát, de ősszel ha már a nap nem melegít olyan erősen, ő is megkezdi itt a munkát. így aztán nemsokára négyen leszünk a gyárban. Littkey Anna: Édes­anyám fél hatra jár dol­gozni, én és apám nyolcra jövünk. A gyárban telefo­non is ritkán beszélünk egymással, kivéve, ha vala­milyen fontos dologról van szó. Littkey András: Teltek az évek, múlnak a napok. A gyár mindnyájunknak tet­szik, a fizetésünkkel meg vagyunk elégedve, törzs- gárdatagok vagyunk, meg­becsülnek bennünket, la­kást kaptunk. Kialakítottuk magunknak az egziszten­ciát. Persze külön-külön mindegyikünknek megfele­lően be kell illeszkednie közvetlen környezetébe. Littkey Andrásné: A ki­sebbik lány is, a gyár óvo­dájába járt, így aztán ko­rán kezdődött a kapcsola­tuk. Ügt hőttek fel ét gye­rekek, hogy sokat hallottak tőlünk erről a helyről. Littkey Anna: Jó, hogy a szülő mondja meg, hogy ezt így jobb, vagy úgy jobb. Első munkahelyén érik po­fonok az embert, de mégis más, ha legerélyesebben a szülők utasítják helyre a gyermeket... HA ÁLTALÁNOSÍTANI IS TUDJUK ezt a szemlé­letet, még mindig nem va­gyunk a dolog végénél. Mert még mindig nem elég egy ilyen társulásban anya­gilag részt venni. A gazda­sági vezetőnek folyamato­san törődnie kell vele. A fentiek után lássunk néhány egyéb természetű kérdést is. A megyében eléggé jelentős a közműve­lődési társulások száma. Helyezésünk sem rossz a többi megye között. . Van­nak úttörők, vannak igen jól működők, vannak gyen­gébbek és vannak akik még most barátkoznak a gon­dolattal. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél hama­rabb bekapcsoljuk a meg­levőket a közművelődés irányításának, módszertani és tartalmi segítésének rendszerébe. Ez egy már rájuk vo­natkozó miniszteri utasí­tással nincsen elintézve. A megyei tanácsoknak és he­lyi államigazgatási szer­veknek e téren jó néhány feladata lesz még. Ott ahol ilyen közösségek létrejöt­tek, vagy létrejönnek töb- bé-kevésbé új helyzet áll elő. Nem egészen lesz azo­nos az irányítás és az el­lenőrzés mint a régi, for­mában. Ezen kívül új, az általános közművelődés po­litikai alapokon nyugvó módszertani és egyéb irá­nyítását kell kidolgozni. A KÜLÖNBÖZŐ PÁRT- SZERVEKNEK és szerve­zeteknek is megvannak és lesznek itt a feladatai. Túl­A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa elnöksége ja­nuárban létrejött együtt­működési megállapodásáról beszélgettünk Arany Ist­vánnal, a Pest megyei Ta­nács vb-titkárával és Ko­vács Istvánnal, a Szakszer­vezetek Pest megyei Taná­csa titkárával. Arany István: A szak­szervezet és a tanács közöt­ti együttműködés nem új keletű, csupán a tanácsok­ról szóló 1971. évi I. tör­vény értelmében, új ala­pokra helyeztük azt. Míg a régi szerződésben sok volt a formalitás, a mosta­ni élő, kölcsönösségen ala­puló, formalitásoktól men­tes együttműködés. • Milyen céllal jött létre ez a megállapodás? Kovács István: Röviden: a szerződés célja a szocia­lista demokrácia mind tel­jesebb kibontakoztatása, s az, hogy a dolgozó embert mind jobban bevonjuk a közügyek intézésébe. Arany István: Az új ta­nácstörvény hozzásegített ahhoz, hogy kapcsolatunk a társadalmi fejlődésnek megfelelően alakuljon. A régi törvény tanács alá nem rendelt szervekről beszélt és a tanácsokat tömegszer­vezeteknek tüntette fel. A tanács nem tömegszervezet, s feladata az államigazga­tási munka ellátása mel­lett, a lakosság kommuná­lis, szociális és kulturális igényeinek kielégítése. Az új törvényben a fogal­mazás : a tanács alá nem rendelt szervek he­lyett „nem tanácsi” szer­vekről beszél, s a tanács és a nem tanácsi szervek kap­csolatát a kölcsönösségre alapozza. • Hogyan valósul meg a gyakorlatban a szer/.őur-..1 Arany István': A megyéi tanács együttműködési szerződést kötött az SZMT- vel, a tanáos osztályai pe­dig a különböző szakszer­vezetekkel. A városokban és a községekben a taná­csok a szakmaközi bizott­ságokkal működnek együtt. Pest megyében eddig negy­venöt ilyen szerződés szü­letett. Kovács István: Ez is egy jó módja annak, hogy a nyomóan a pártszervek vol­tak azok amelyek a X. kongresszus után kezdemé­nyezték e társulások létre­jöttét. A kommunisták ér­tették meg a leggyorsabban az ebben rejlő lehetősége­ket. A pártnak kötelessége, hogy ez a folyamat ne sza­kadjon meg és ne reked­jen meg a jelenlegi hely­zetben. Továbbá, a kö­zös fenntartású intézmé­nyek bármilyen formagaz­dasággal is dolgoznak, a tartalom magva és alapja csak a marxista—leninista ideológia lehet. A falvakban jelentősen növekedni fog e téren a tsz-ek szerepe és jelentősé­ge. Ahol egy faluban csak egy tsz van, bizony 02 egész falut vállalnia kell. Az erős tsz-ekben elég je­lentős, de még mindig ösz- szevontan kezelt szociális és kulturális alap képződik. Ennek felhasználásáról 1 a tsz demokratikus formák között dönt. Nagyon fontos, hogy milyen a kulturális rész felhasználása. Tapasz­talat, hogy jelentős össze­geket költenek kultúra cí­mén olyan dolgokra, ame­lyek nem tartoznak a kul­túra fogalomkörébe. (Pl. egy több ezer forintos au­tóbusz-kirándulás önmagá­ban nem kulturális tevé­kenység) S ilyen, nyaranta sok van. Csak akkor az, ha ma­radandó kulturális élmé­nyeket ad. Ha közművelő­dési tartalmú, előre szer­vezett. A résztvevők tud­ják, hogy amit látni és hal­lani fognak, az az egyete­dolgozókat érintő vala­mennyi kérdésben az élet- és a munkakörülmények alakulásáról, a szociális, az egészségügyi és a kulturá­lis kérdésekről vélemény- csere alakuljon ki. Arany István: Egy konk­rét példa: felbecsülhetetlen segítséget kaptunk az SZMT-től tavaly az ország- gyűlési képviselői és ta­nácstagi választáskor. • Miben segítenek a ta- nácsnak a városokban, kéz­ségekben a szakmaközi bi­zottságok? Arany István: Vácott és másutt például szakszerve­zeti akadémiákat szervez­tek, ahol különböző rende­leteket — lakásrendelet — vitattak meg. Rendszerint egy-egy tanácsi szakembert hívnak meg előadónak, aki közérthetően, helyi példák­kal illusztrálva ismerteti a jogszabályokat. Monoron a tanács a szakmaközi bizott­sággal együtt hozta létre az öregek napközi otthonát, Ecseren a szakmaközi bi­zottság társasház építési terveket dolgozott ki. Kovács István: A szak­maközi bizottságokra vár az a feladat, hogy a bejáró dolgozókat, az agglomerá­ció sűrűn lakott települé­seinek munkásait bekap­csolják a helyi tanácsok terveinek megvalósításába. Jelentős eredményeket ér­tünk már el, de még to­vábbi lehetőségeink van­nak. A tanács és a Haza­fias Népfront által kezde­ményezett községfejlesztési és szépítési versenyben pél­dául tavaly az első fél év­ben egy lakosra megyei át­lagban 69 forint értékű tár­sadalmi munka jutott, a legfrisebb értékelések sze­rint az idén az első félév­ben ez az összeg 74 forint­ra emelkedett. A község­fejlesztés és szépítés me­gyei összeredménye a ta­valy fél évi 61,1 millió fo­rintról idén 74,6 millió fo­rintra nőtt. A szakmaközi bizottságok munkájának ez mes magyar kultúra egy darabja és része, s így az övék is. A szociális és kulturális alap nem vala­miféle bőségszaru. Azt erő­sen terheli a szociális rész is. Végső soron a kultúra anyagi támogatására nem sok marad. Szanálás ese­tén az alapnak ezt a részét azonnal „befagyasztják”. Hogy miért éppen ezt? Ér­demes volna rajta elgon­dolkodni. Mind ettől függetlenül, jól meg kell nézni, hogy egy társulás mit és hogyan támogat kultúra címén. Egyáltalán nem biztos, hogy egy felkapott beat- együttest, vagy „neves” haknizókat kell e címen a faluba hozni, több ezer fo­rintért. Az ilyesmi nem a kultú­ra fogalomköréhez tarto­zik, hanem a szórakozásé­hoz. Természetesen a szó­rakozás is kell, de azt fi­zessék meg a szórakozni vágyók a saját zsebükből, ha a produkciókat arra ér­demesnek ítélik. Az együt­tesek és „kulturális” brigá­dok pedig vállalják ennek a kockázatát, hiszen őket nem támogatjuk, hanem eltűrjük. A KÖZMŰVELŐDÉSI TÁRSULÁSOK ma még első, de biztató lépéseiket teszik. A kulturális ered­ményeken túl, nagy jelen­tőségük van, a közösségi élet, a közélet, a helyes közgondolkodás alakulásá­ban is. Tettekkel kell őket minél jobban támogatni. A n t a 1 f i a Jenő csak az egyik része, a ta­náccsal közös célunk az is, hogy a művelődési házak a bejárók és a helyben dol­gozók igazi művelődési centrumai legyenek. • A tanácsok és a szak* maközi bizottságok együtt­működéséről szólva érintet- tük a lakóhely fejlesztését, a dolgozók életkörülmé- nyeinek javítására irányuló törekvéseket. Miként jel­lemezhetnénk ugyanezt me­gyei szinten? Kovács István: A tanács és a szakszervezet kicseré­li egymással munkatervét s kölcsönösen részt veszünk egymás tanácskozásain. A bérkérdéseket például rendszeresen közösen ele­mezzük a megyei tanács munkaügyi osztályával. Vizsgáltuk a szakmunkás- tanulók helyzetét a KISZ- szel közösen, s ebben a munkában is részt vettek a tanács képviselői. A nők helyzetével kapcsolatos fel­mérésről ugyanezt mond­hatom. Ezen a téren külö­nösen fontos az együttmű­ködés. A dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek megkönnyítésében a tanács anyagilag segít, a szakszer­vezet pedig állást foglal a pénzösszegek felhasználá­sáról. Lényeges például, hogy a szolgáltatások tá­mogatására fordított összeg oda kerüljön, ahol arra a legnagyobb szükség van, elsősorban az ipari terüle­tekre és az agglomerációs övezetbe. Ezen a területen mód nyílik a gazdasági együttműködésre is. Az idén 26 millió forintot tesz ki a közös pénzügyi forrás­ból származó beruházás, ennyiért épül lakás, közmű, gyermekintézmény és más létesítmény. A vállalatok támogatják a tanácsokat az iskolaépítésben. Arany István: Hadd mondjak ehhez egy statisz­tikai adatot: Tavaly 713 új óvodai férőhely építését terveztük, s ezzel szemben — az együttműködés ered­ményeként — 1363 új óvo­dai férőhellyel gazdagodott a megye. • Hogyan látják, hol kell előrelépni a/, együtt­működésben? Arany István: Az új együttműködési megállapo­dás még nem tekinthet nagy múltra vissza. Talán ezzel is magyarázható, hogy még nem minden tanácsi vezető érti, látja az együtt­működésben rejlő lehetősé­geket, erőt. Megyei szinten jó példaként említhetném a Pest megyei Tanács ipa­ri osztályának tevékenysé­gét, ez az osztály rendsze­res munkakapcsolatot épí­tett ki a helyi ipari dolgo­zók szakszervezetével. A mezőgazdasági osztályon viszont nem élnek eléggé lehetőségeikkel. A községi tanácsokat szintén nem le­het egyformán pozitívan értékelni, dehát az együtt­működés egy hosszú folya­mat, amelynek az elején tartunk. Csak ismételni tu­dom az együttműködési megállapodás szövegében ilyenformán ugyan le nem írt, de tartalmában megle­vő fő célokat: a szocialista demokrácia elmélyítésében a tanácsokat segítse a szak- szervezet és a többi nem tanácsi szerv. A tanács a lakosság nélkül nem tudja megvalósítani céljait, ezért növelni kell a közéletben aktívan részt vevők szá­mát, azokét, akik a közös cél érdekében cselekszenek is. Kovács István: Céljaink azonosak, az összhang és az eddigi eredmények — úgy érzem — biztatóak p jövőt illetően. S. I. Fehér Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents