Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

PEST JWEfc» El 1972. AUGUSZTUS 20., VASÁRNAP A postások Gödöllőn Színhely: az Agrártudományi Egyetem Augusztus 23-án és 24-én a gödöllői Agrártudományi Egyetemen tartják meg a VI. országos postáskonferenciát. Két nap alatt számos előadás hangzik majd el a posta múlt­járól, jelenéről és jövőjéről. A bevezető előadást Horn Dezső, a közlekedés- és pos­taügyi miniszter helyettese, a posta vezérigazgatója tartja: „A népgazdaság és a lakos­ság igényei a posta és a hír­közlés területén” címmel. Bizonyára érdeklődésre tart­hat számot a helyközi távbe­szélő szolgálattal szemben tá­masztott igényekről és kielé­gítésének lehetőségéről szóló előadás. Vietnamért - 687-en Pest megye három építőtá­borában a KISZ Központi Bi­zottságának felhívására viet­nami műszakot szerveztek. A nagymarosi táborban 113 budapesti fiú dolgozott kétszer három órán át — 17-én és 19- én —, a szobi villamosvasút­vonal befejezési munkálatain.' A törökbálinti két táborban csak lányok vannak, összesen 574-en. Mindkét táborban há­rom egymást követő napon két órán át barackot szedtek és csomagoltak. Mindhárom táborban teljes létszámmal vettek részt a fia­talok a vietnami műszakokban, s keresetüket a távoli ország­ban felépítendő 1000 személyes szakmunkásképző intézethez adják. GYÁR A FALUBAN MUNKAIDŐVEL ÉLNI MUNKÁSSÁ VÁLNI Ahol a szép szoba a halottnak járt. Ahol mindent körülölelt a föld és a mezítlábas négy elemi. Ahol az iparosnak, az ácsnak és a kőművesnek előre köszön­tek az emberek. Ahol megkövezték az első asszonyt, aki gyári dolgozó lett. Ahol 1951-ben egy üzem szü­letett, erdőben és titokban. Ahol 1963-ban pletyka szállt: kacsa az ára annak, hogy gép mögé állhas­son, aki akar, és sort álltak 'a parasztok a gyárkapu előtt. Ahonnét idén elment egy tizenkét esztendeje itt dolgozó mérnök a termelőszövetkezetbe — mű­szaki embernek. Iklad, Ipari Műszergyár. ECKE DÁNIEL, A KÖZSÉG I TANÁCSELNÖKE: „Iklad I ezerkilencszáz lelket számlál,' ötszázan a gyárban dolgoznak, kétszáz tsz-tag. A gyáriak a napi munkával letudják az el­foglaltságukat, nem törődnek a háztájival. Itt kevesebb a jó­szág, mint' a környező közsé­gek bármelyikében. Nem ve­sződnek a kerttel, az állatok­kal. Míg a jogszabály elren­delte a kommunális adó fizeté­P. 'esi megyei barangotáso fásob 35. • • • • PILISVOROSVAR ■ V Harminc esztendővel az­után, hogy megnyitották Pi­lis vörösvárott a szénbányákat: 1928-ban, tehát a Horthy-el- lenforradalom „virágkorá­ban”, emlékezetes napokat élt át a pilisi hegyek hosszanti völgyében elterülő község né­pe. A határban feltárt kőszén­bányák gazdáinak bőven fi­zetett az új vállalkozás, de a bányászok, akik a gyengén termő rozs-, burgonya-, ku­koricaföldek, zöldségkertek, domboldali szőlők, gyümöl­csösök művelését cserélték fel a csákánnyal', nem tudtak ki­keveredni a nyomorúságból. Nemzedékek váltották egy­mást, a bányászok sorsa mind súlyosabb lett, ám öntudatuk mind tisztább. A húszas évek­ben a fokozódó kizsákmányo­lás országszerte sorozatos bá­nyászsztrájkokat robbantott ki, s 1928-ban még folytak az erőfeszítések a salgótarjáni és pécsi bányászok sztrájkjá­nak leszerelésére, amikor no­vember 23-án a pilisvörösvári bányászok is feltámadlak az üzemtulajdonos belga társa­ság tűrhetetlen szipolyozása ellen. Hosszú heteken át tar­tott 1600 pilisvörösvári bá­nyász munkabeszüntetése, s minthogy a belga vállalat semmi hajlandóságot nem mu­tatott a Danvamunkások mini­mális megélhetését biztosító bér fizetésére, december ele­jén 2000—2500 főre tehető tö­meg, pilisvörösvári és pilis- szentiváni bányászok, bá­nyászasszonyok és -gyerme­kek megindultak a húsz kilo­méteres útra, hogy Budapes­ten, a Parlament előtt tüntet­ve, követeljék kemény mun­kájuk emberhez méltó bérét. Az 1928. december 11-i éh­ségfelvonulás híre rendkívüli megdöbbentést váltott ki a fő­városban. Vass József kalo­csai nagyprépost, a Bethlen- kormány hírhedt népjóléti és munkaügyi minisztere és We- kerle Sándor pénzügyminisz­ter, két nevezetes ígérgető, vállalkozott a közvetítésre a külföldi tőkéscsoport és hazai munkások között. Ám min­denesetre Óbuda határában rendőri karhatalom állította meg a pilisi éhségtüntetőket, akiket végül is a szociálde­mokrata kiküldötteknek si­került visszafordulásra bír­ni ... A vízben szegény, három pa­takocskával átszelt, erdős tá­jon negyedfél évtizeddel ez­előtt, különös változás tör­tént. A belga szénbányatársa­ság megszüntette a termelést, fe kimerült bányaüregek tö­mítésére homokot iszapoltak le, ám a feltöltődött bánya­üregekben talajvíz tört fel, források nyíltak meg, ame­lyek azóta sem apadtak el. Qt, átlagosan 6 méter mély tó keletkezett egymás mellett, s ma a tavak partjain kialakuló üdülőtelep a 10 éves (ám eset­leg 7 év alatt megvalósuló) távlati terv izgalmas remény­sége. Máris folyamatban van az 1973-ra használatra kész fürdő körüli telkek parcellá­zása; a községi tanács ősszel 350 darab 120 négyszögöles „birtokocskát” kíván átadni a tulaj donosoknak (figyelem: négyszeres túljelentkezés, fő­képpen budapesti lakosok!) az­zal a kötelezettséggel, hogy a telkeken két év alatt csinos hétvégi házakat kell építeni. A sorban megvalósításra ke'rülő „létesítmények” soha nem ál­modott mesét elevenítenek meg. Közművesítés: víz, vil­lany, út készül, kabinok, zu­hanyozó, ízlésesen kiképzett bejárati csatlakozással, a má­sodik és a 7000 négyzetméter rés harmadik tó közötti ré- | szén homokstrand, 400 négy­zetméteres gyermekmedence, fürdőépületek, étterem, a ví- kendházak közelében kem­ping, motel, klubhelyiség, presszó, s a helyi horgászegye­sület — a nagy fürdőtó kivé­telével — a többi tavakat ed­dig is különböző halivadékok tömegével telepítette be. A tervezőknek arra is volt gond­juk, hogy a pilisvörösvári „öt­tó” erdős oldalán korlátozott irtástilalmat rendeljenek el — sőt, jövőre ezt a részt dísz­cserjékkel, bokrokkal, virá­gokkal akarják a hűsölők, a pihenők otthonává varázsol­ni. A belga bányabárók, ha még élnének, akkor sem is­mernének rá hajdani birodal­mukra ... A községtől 55 perc a Nyu­gati pályaudvar és a tömér­dek autóbuszjárat közül a pes­tiek 20 perc alatt érnek a fő­városba. Így nagyon is érthe­tő, hogy a község 11 000 lako­sa közül 4500 főt „szív el” Bu­dapest, s a munkaképes lakos­ságnak kisebbik részét foglal­koztatja csak az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat, a Kőfaragó- és Szobrászipari Vállalat, a Mezőtextil Ktsz, a Ferroglobus és a Pilisvölgye néven három éve a solymá­riakkal és pilisszentivániak- kal egyesült mezőgazdasági termelőszövetkezet. A tsz-ben ennek ellenére sem mutatko­zik munkaerőhiány, s ez a me­zőgazdasági technika nagy­mértékű korszerűsítésének tudható be. A Pilisvölgye erő­sen gépesített termelőszövet­kezet, a sikeresen alkalmazott vegyszeres gyomirtás követ­keztében az idén egy kapavá­gást sem kellett tenniök, a földeken mégsem burjánzott a gaz, a gabona szép volt, az ugyancsak gépesítve művelt kukorica ígéretes, s a vörös­vári határban zöldellő-pirosló, Az 1928. évi bányász-éhség - tüntetés emlékműve Foto: Alapffy Attila hatalmas gyümölcsösök ont­ják a gyönyörű őszibarackot. Ez a rőmaiak-mejjlakía ősi település, amely a honfoglalás idején az egész pilisi hegyvi­dékkel a Kende-család tulaj­dona volt, a török uralom vé­gén elpusztult, s a XVII. szá­zad utolsó évtizedében beván­dorolt lakói németek —■ svá­bok voltak. Ám századunk 30- as—40-es éveiben a pilisvörös­vári és pilisszentiváni bányá­szokat nem tudta megszédíte­ni a rájuk záporozó hitleri faj­gőg, nem sikerült őket fel­szippantani az erőszakoskodó Volksbundnak (harmincegy- néhány volksbundista akadt a tízezres lélekszámból), s így e két községben nem is került sor a felszabadulás után a tör­vényes kitelepítésre. S hadd mondjuk el most a különös helyzetet, hogy míg a náci szellem ellen való tiltakozásul a Horthy-korszakban Pilisvö- rösvárott a lakosság ellenállá­sa miatt nem tudtak német iskolát felállítani, nem tudtak német osztályokat kialakítani, addig ma a Jókai Művelődési Ház keretében — a népek egyenlőségének, összefogásá­nak tanúságaként —, országos hírű német nemzetiségi tánc­csoport működik. S nem tu­dom. régebben hány könyv le­hetett egész Pilisvörösvárott. de jelenleg válogatott, jó könyvtáruk 17 000 kötete át­lag háromszor fordul meg évente az olvasók kezében ... Ha ez a bolondos augusztusi idő véletlenül megint kániku­lára fordul, kevés lesz a für­deni vágyóknak a vörösvári öt-tó vize. Mert egy-egy ren­des hét végén, vasárnapon, ki­építés, komfort nélkül is 3000 —6000 kiránduló lubickol benne... Békés István sét, addig a gyár hozzájárult a községfejlesztéshez, mióta ez megszűnt, semleges a kapcso­lat. Javasolták egyszer, hogy a gyáron belül mű­velődési házat építsenek, já­ruljunk hozzá mi is, de erre akkor a tanács nem áldozott pénzt, mondván: akik nem ott dolgoznak, nem szívesen jártak volna be. Később a tanács or­vosi lakást építtetett, kértünk pénzt a gyártól, ekkor meg ők zárkóztak el, pedig a község­ben lakó orvosházaspár épp­úgy szolgálja az ottaniakat is, hiszen a doktornő üzemorvos. Egyelőre így vagyunk. Itt a gyár, tudomásul vesszük. Kö­zös dolgunk nincsen.” A Gazdasági Bizottság 1961- ben határozatot hozott, hogy a Ganz utcai Villamos- és Kis­motorgyár Ikladra települ. Ad­dig Ikladon pogácsaszaggatót, lemezjátszót, lendkerekes au­tót, műanyagtányért készítet­tek. A határozat 3—400 ember idetelepítésével számolt; tizen- kettén jöttek le a Ganz utcából. A budai gyár az aranykezű emberek örökségét hagyta Ik­ladra, ahol földről jött lány­kák tanulgattak egy-egy mű­veletet, s a szalagok mellett nem törődtek azzal, hogy mi­nek s miért. A rendelke­zés szerint 1963-ban a Ganz utcából az összes termék Ikladra került vol­na. Az igazgatót leváltották, a Ganz utcaiak ki nem fogytak a panaszból, gyakoriak voltak a viták, motort nem adott Ik­lad. 1964-ben megteremtették az üzemszerű, folyamatos ter- ntelfiSt Ma-.58 kisebbTíiagyobb. községben él az a 3600 ember, aki az Ipari Műszergyárban keresi kenyerét. ZMÁK JÁNOSNÉ SZOVJET PRÉSGÉPEN DOLGOZIK, mű­anyag ventillátorlapátot pré­sel. — Elhagytam a kapaságot. Negyvenegy éves vagyok, két családom van, tizenegy eszten­deje állok gép mellett. Hévíz- györkön születtem, nyolcán él­tünk egy fedél alatt, testvére­immel libákra, tehenekre vi­gyáztam mezítlábas kislány­ként. Mikor elhaladtam a tíz évem mellett, summásnak mentem Kútára, répát, mákot egyelni. Gazdákhoz jártunk, kukoricát vállaltunk harma­dosra, télen fontunk, szőttünk. Férjem mezőgazdasági techni­kumot végzett, mégis az ipar­ból hozza haza a pénzt, Cinko- tán van, a pályafenntartóknál. — Két hónapra jöttem én ide. Mert egyre kevesebb volt a napszám. Aludni sem tudtam akkor. Mit kezdek majd a gép­pel? Anyám és a férjem is ha­ragudott. A hat testvér közül egyedül én dolgozom gyárban. A faluban megszólták azt, aki az iparba állt. Itt fürödni le­het. És nyolc óra után az em­ber tudja, hogy vége. Újjászü­letve megyek haza. Nekünk nem telik tizenötezer forintos kerítésre... A földből élők gazdagabbnak, följebbvalók- nak érzik most magukat. Ne­kem nem kell a pénz. Nekem a kényelmesebb élet kell. Hogy fölöltözhessek vasárnap, s ne uborkát kelljen szedni. — öt évig voltam szakszer­vezeti bizalmi, összefogtam az embereket, mentünk betegét látogatni, egymást segíteni. Ezenkívül felügyeltem a bé­lyegek eladására... Meg ren­deztem kirándulást cirkuszba, vidám parkba ... Engem min­den érdekel, ami új... Újsá­got olvasok, tévét nézek, s nem járok már szomszédolni... A régi barátnőmmel nincsen már beszédtémánk. — Kaptam anyámtól most egy kis szőlőt. Nem szeretem. Nem kell nekem. Így kényel­mesebb. OSZKÓ GYULA, AZ IK- LAOI IPARI MUSZERGYAR IGAZGATÓJA: „Régebben hömpölvögtek kifelé a széles szoknyák műszakváltáskor. Ke­vesebben tudtak egyszerre ki­menni a kapun, mint most. A munkások 83 százaléka betaní­tott — a mezőgazdaságot hagy­ták el. Régen nem érdekelte őket, hogy mennyi pénzt vit­tek haza, amit itt kaptak, ki­egészítő kereset volt.” ABONYI MIKLÓS ÜZEM- | VEZETŐ: „Megerősödtek a tsz- ek. De nehé? a mezőgazdasági munka. Tűző nap és derékgör- nyedés. Nem leányálom. És idényjellegű. Tőlünk a kiegé­szítő üzemágba mennek az em­berek, nem a földre.” A PÜSPÖKI!ATVANI VAR­GA JÓZSEFNÉ ért a fúrógép­hez. kezeli a marógépet, s jól bánik az esztergával is. Pedig csak két esztendővel ezelőtt lé­pett be először gyárkapun. — Apám kocsmáros volt, anyám „otthonülő”. Édesapám később belépett a termelőszö­vetkezetbe. Mikor elvégeztem a nyolc általánost én is a tsz-ben dolgoztam. Kapáltam, arattam, de nem bírtam egyedül annyi munkát a kertben, a földön, a házban. — Szokatlan volt itt min­den. Ilyen gépeket aztán nem láttam a faluban! Szerencse, hogy a férjem tizennyolc éve itt hegesztő. Szocialista brigád­vezető. Sokat gondolkodtam — eljöjjek-e? Így többet vagyok otthon. Ikladon 1968-ban 15 száza­lékkal volt alacsonyabb a bér- színvonal, mint a többi mi­nisztériumi vállalatnál. Az át­lagjövedelem ma 1619 forint. Így is az országos átlagnál 14 százalékkal, a gépipari átlag- j nál 12 százalékkal, a szövet­kezeti átlagnál 20 százalékkal kevesebb a bér Ikladon — amiatt, hogy sok a betanított női munkás. A földön dolgozó asszonyok sokszor két kapával jönnek a férjükért, s az egyiket kezük­be nyomják a műszak végén. Aratáskor, s kukoricatöréskor „kiürül” a gyár, annyira, hogy észrevehető a kampánymunka ideje. Sokszor pedig kimerül­tén jönnek dolgozni az ernbe- ' re!c ’ Disznóöléskor á legtöbb a fegyelmi ,az .italozás, az igazo­latlan távolmaradás miatt. Kérdés-felelet a püspökhat­vani Varga Józsefnével: — Végzett társadalmi mun­kát? — Májusban takarítottam az üzem körül. — Melyik brigád tagja? — Azt hiszem, az Április 4-é. — Van munkaverseny? — Nálunk nincs ilyen. — Miért lépett a brigádba? — Nem akartam ellenkez­ni. Azt mondták, lépjek be. Megyünk együtt színházba, meg a Vidám Parkba. OSZKÓ GYULA IGAZGA­TÓ: „1962-ben hirdettek ná­lunk jubileumi munkaver­senyt. A végén kiosztották a jutalmakat, majd rendezték a normát. A jónép mérgelő­dött, hogy ilyenbe többé nem ugornak bele. Csak 1965-ben lehetett megszervezni a szo­cialista brigádmozgalmat. A politikai aktivitás itt kisebb és formálisabb, mint a többi gyárban. A gyűlések és az ér­tekezletek felszólalóinak szá­ma függ a kezdési időponttól és a buszok indulásától. A társadalmi megmozdulások Ikladon munkaidőben zajla­nak. Sok év telik el, míg vala­ki igazi munkás lesz.” SZABÓ GYULA. PÄRTTIT- KÁR: „Harminchárom száza­léka az itt dolgozóknak nem végezte el a nyolc osztályt. A család leköti őket, húzza vissza a gondolkodásukat. A gyárhoz zömüket alig köti valami, osztályöntudatról még nem beszélhetünk. Igye­keznek haza, a politikai ese­mények megítélésében pasz- szívak, sokan vallásosak. Az ipari munkához hamarabb hozzászoktak, mint ahhoz, hogy az ipari munkás fejével gondolkodjanak.” PÉTER PÁL. MŰSZAKI IGAZGATÓHELYETTES: „Nincsenek ipari hagyomá­nyok Ikladon. Az emberek nem tudják eléggé, hogy mi az üzemi fegyelem, idegenül mozognak a gyárban, nehe­zebben tudnak beilleszkedni a kollektívába, viszont köny- nyebben alakíthatók, mint az ipari, munkások. Minden attól függ, milyen emberek közé képül az újonnan jött.” MURÁNYI MIKLÓS CSO­PORTVEZETŐ: „Kérem, én beleszoktam abba, hogy ne­kem ebből a pénzből kell megélnem, amit itt kapok. A földről idekerültek nem ra­gaszkodnak úgy a gyárhoz, mint mi. Én nem merek la­zítani, mert sokat számít, ha nem kapok órabéremelést. — Földműves fiúnak szü­lettem, édesanyám harmadik gyermekeként. Mire megszü­lettem, apámat eltemették. Kilencéves koromban az ura­sághoz kerültem kapálni, gyomlálni, summásnak. Ké­sőbb alakult meg Gaigamá- csán egy kőbányaüzem, két évig ott dolgoztam, aztán Bu­dapesten, az Egyesült Izzóban voltam segédmunkás. 1933- ban visszajöttem Mácsára, úgy számítottam, tele lesz legalább a bendőm, ha föld­műveléssel töltöm az időmet. Részesben, napszámban dol­goztam négy évig. összeizzad­tuk a három és fél holdat anyámmal. 1959-ig a földből éltünk. .Feleségem tagja lett a termelőszövetkezetnek, én el­mentem újra segédmunkás­nak Újpestre, az Izzó fűtőhá­zába szenet lapátolni. 1965- ben felmondtam. Jobban megtaláltam a számításom, hogy Ikladra jöttem, nem kell annyit utazni. Hatszáz négy­szögöl háztájink, s hatszáz négyszögöl kukoricaföldünk van. Hatvannyolc éves múl­tam, s még nem mehetek nyugdíjba. Életemben mást sem csináltam, csak .'gürcöl­tem. És más sem voltam, csak segédmunkás.” FÓTI ANDRÁS RAKTÁR­BAN DOLGOZIK napi nyolc órát. Háromnegyed ötkor kel, felesége szalonnát, főtt tojást csomagol, vonattal hat perc alatt Ikladon van, kényelme­sen átöltözik, s hétkor a for­gácsolóraktárban jelentkezik főnökénél. Sokféle állomunkat végez, háromszáz motoralkat­részt ismer, sokszor csak 2—3 milliméteres az eltérés, ilyen­kor a tolómércét használja, s fárad a szeme. Két órakor befejezi a munkát, megiszik egy üveg sört, háromkor in­dul a vonat Gafgánnácsára. Megebédel, s megy a háztáji­ba vagy a konyhakertbe. Ameddig lát, sötétedésig a földet gyúrja. Két disznót, sok baromfit tartanak, megterem minden zöldség, a burgonya, a kukorica mellett. Fia szer­számkészítő, lánya a csoma­gokéban van Ikladon — nekik már nincs földjük. A szalagon az IBM számí­tógépeihez készülnek speciá­lis meghajtómotorok. Az asz- szonyok beidegzett mozdulat- tokkal szerelnek, illesztenek, fogpasztának. A gyár körül a termelő- szövetkezet földje. Iklad gaz­dag falu. Erős a tsz is. A tor­nác helyett emeletes háza­kon erkély, kerti bútorral. ECKE DÁNIEL, KÖZSÉGI TANÁCSELNÖK: „A falu ur- banizálódik. Városias formát öltenek a házak, városiasán kezdenek élni az emberek. A fiatalok igyekeznek olyan otthont teremteni maguknak, ahol jól érzik magukat. Más­képp élnek, mint a szüleik. Munkaidővel.” Tamás Ervin „Dózsa György Katonái“ Pesterzsébeti helytörténeti kutatók derítették ki, hogy a kerületi Gubacsi-pusztán zajlott le Dózsa György pa­rasztjainak egyik nagy ütkö­zete. A gubacsi csatára és Dózsa születésének 500. év­fordulójára emlékezve szom­baton „Dózsa György kato­nái” címmel grafikai kiállí­tás nyílt a pesterzsébeti mú­zeumban. Dózsa György ka­szásait Lőrincz Gyula szlová­kiai magyar művész alkotá­sai elevenítik meg. A Cseh­szlovák Kultúra és a XX. kerületi Tanács rendezésében megnyílt tárlatot három hé­ten át tekinthetik meg az ér­deklődők.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents