Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-06 / 157. szám

8 “(MfiVíop 1972. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK MA, 1972. július 6., csü- törtök, Csaba napja. A nap kél: 3.54, nyugszik: 19.43 órakor. A hold kél: —, nyugszik: 15.20 órakor. Főként nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Gyenge, nap­közben kissé megélénkülő, változó irányú, majd délkele­tire, délire forduló szél. A hő­mérséklet emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 24—28 fok között. — Szocialista brigádok a szövetkezetért. Az abonyi Ságvári Endre Tsz szocia­lista brigádjai a szövetkezet műhelyudvarán 160 méter szilárd burkolatú utat ké­szítettek társadalmi mun­kában, s vállalták a gépja­vító műhely környékének parkosítását is. — Természetbarát juliá- lis. A leányfalui kempingben július 7-én, 8-án és 9-én ju- liálist rendez a Budapesti Természetbarát Szövetség és a XIII. kerületi Természet­barát Szövetség. — Honvédelmi nap. A Ráckevei-Duna hetek kere­tében vasárnap honvédelmi technikai, vízi- és légipa­rádét rendeznek. A honvé­delmi nap során úttörő számháború játékot, amatőr rádiós nemzetközi versenyt, műrepülő bemutatót, hadi­tornát és kutyaügyességi be­mutatót tartanak. — NEB-ankét. Népi ellen­őrök vizsgálták a tanácsi költségvetési üzemek műkö­dését. A tapasztalatokat a NEB a költségvetési üzemek vezetőivel ankéton vitatta meg. Az ott elhangzott ja­vaslatokat a megyei tanács­nak továbbították. — A Pesti Központi Kerü­leti Bíróság ítéletet hirdetett Szalay Miklós és hét társa ellen indított büntető ügy­ben. A vádlottak az 1972. március 15-én tartott hiva­talos ünnepségek utáni rend­bontásnál törvénybe ütköző, izgató szerepet vittek. A bí­róság a vádlottakat 6 hónap­tól 1 év 10 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta. Három vádlottnál a szabad­ságvesztés végrehajtását őszinte megbánásukra és fia­tal korukra való tekintettel, próbaidőre felfüggesztették. WILLIAM FAULKNER TÍZ ÉVVEL EZELŐTT, 1962. július 6-án halt meg — 65 éves Korában — William Faulk­ner, Nobel-díjas amerikai re­gényíró, akinek müvei hazánk­ban is olvasottak, népszerűek. Jellegzetes déli polgárcsalád sarja, s a sokszínű családi ha­gyomány egész életművére rá­nyomta bélyegét. Az első világ­háború alatt a kanadai légierő önkéntese volt; később alkalmi munkásként kereste kenyerét. 1921-ben New Orleansba költö­zött. Hosszabb európai utazás után Oxfordban telepedett le, és 1959-ig ott élt. Első regénye, a Zsold (1926), egy háborúból ha­zatért katona fizikai és lelki ös­szeomlásának művészi rajza. Ná­lunk is ismertebb könyvei: Szentély (1931), Megszületik augusztusban (1932), Az öreg (1939), Sírgyalázók (1948), Zsivá- nyok (1962). Alig van író, aki a kialakult irodalmi normákra olyan kevés­sé volt tekintettel, mint Faulk­ner. Művének olykor szinte ponyvajellege van, mégsem vi­tatható el tőle a gondolati igé­nyesség, sőt a humanizmus. Ki- agyaltság és közvetlenség, az európai dekadenciát utánzó mo­dernkedés és az írói tehetség ős­ereje együttesen jellemzi alko­tói módszerét. Igazságkeresése, a konkrét társadalmi háttér hite­les ábrázolása teszi az írót el­lentmondásosságában is nagy művésszé. Kinevezés A Népköztársaság Elnöki1 Tanácsa dr. Kuhnyár Lászlót, a Szolnok megyei Bíróság ed­digi elnökét a Legfelsőbb Bíróság bírájává választot­ta. Dr. Korom Mihály igaz­ságügyminiszter dr. Jenővári Lászlót a Szolnok megyei Bíróság elnökévé kinevezte és szerdán beiktatta tisztsé­gébe. — Cukorrépa-termesztési bemutatót rendeznek Zsám- békon pénteken délelőtt a Váci Mihály Művelődési Otthonban. Előadások hang­zanak el a cukorrépa-ter­mesztés technológiájáról, vegyszeres gyomirtásának lehetőségeiről, majd gya­korlati bemutatót tartanak. — Családi események tár­sadalmi megünneplését elő­készítő albizottság alakult a Szentendrei Városi Ta­nácsnál. Díjmentesen vál­lalják esküvők, névadóün­nepségek és más családi ese­mények megrendezését. — Égő teherautó. Tegnap délelőtt Törökbálinton, az Orvosi Műszer és Vasipari Szövetkezet telepén szerelés közben kigyulladt egy öt­tonnás tehergépkocsi, amely­nek vezetőfülkéje leégett. A kár értékét és a tűz kelet­kezésének okát vizsgálják. Szigetmonostori randevú július 8-9-én Az idén is megrendezik a veterán turisták hagyomá­nyos találkozóját a Vörös Me­teor Egyetértés Sport Klub szigetmonostori telepén, azon a helyen, ahol az illegali­tásban működő kommunista párt tagjai tartották megbe­széléseiket, összejöveteleiket. A július 8—9-i nagyszabású találkozón Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára mond ün­nepi beszédet, maj^l megko­szorúzzák a munkásmozgalom mártírjainak erdei telepi em­lékművét. A találkozón az ünnepi műsor mellett kiállítás is nyílik a telep művelődési házában. MIÉRT HEVES A PATRON? Két minisztérium tájékoztatója A Belkereskedelmi Minisz­térium és a Nehézipari Minisz­térium illetékes főosztálya tá­jékoztatást 'adott a szifonpat- ron-ellátás helyzetéről, a hiány tényleges okairól. A tájékoztatás szerint a ke­reskedelem, a forgalomnöve­kedés alapján, idejében jelez­te, hogy sem a patronhüvely, sem a töltőkapacitás nem ele­gendő az igények kielégítésére. Még a múlt év őszén a KGM, a NIM és a BKM miniszterhelyettesei tárca­közi értekezleten foglal­koztak a patronüggyel. A belkereskedelem akkor ja­vasolta a termelési kapacitás bővítését, s egyben erre az év­re összesen 56 millió doboz patronra jelentette be igényét. Később azonban a NIM keres­kedelmi főosztálya közölte, hogy a maximális kapacitást is figyelembe véve, egész évben csak 48,5 millió doboz patront tudnak szállítani. A kereskedelem előrelátása tehát nem hiányzott, a jelen­leginél jobb ellátást nyújtani, a keresletet kielégíteni azon­ban csak a kapacitás bővíté­sével lehet. Váci tréningruhán „t“ embléma HÓDÍT A MŰSZÁL Ritka a jól képzett kereskedő A Textilipari Minőségellen­őrző Intézet feladata, hogy a Könnyűipari Minisztérium fel­ügyelete alá tartozó vala­mennyi textil és textilruháza­ti vállalat és sző /etkezet gyártmányfejlesztését figye­lemmel kísérje. Az intézet ve­zetői tegnap erről tartottak sajtótájékoztatót a Könnyű­ipari Minisztériumban. Az elmúlt évek gyárt­mányfejlesztését három fő irányzat jellemezte — mondotta Gyimesi János, az intézet igazgatóhelyettese — a műszálak felhasználása, a korszerű kikészítési módok al­M-7-ES Jó ütemben halad az M—7-es autópálya második két sávjának építése. Jövőre Székesfehérvárig megnyitják a négysávos pályát. Urbán Tamás felvétele Halál a Balatonon Felelőtlenség - Emelkedik a balesetek száma A Balatonon az idei szezon­ban. már kilenc emberéletet követelt a felelőtlenség. A sta­tisztikák szomorú képet mu­tatnak: amíg 1961-ben tizen­egyen lelték halálukat a tó vi­zében, 1970 óta szezononként már 30 fölé emelkedett a halál­esetek száma. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság az Orszá­gos Meteorológiai Intézet ob­szervatóriumának segítségé­vel idejében, figyelmeztet min­denkit a veszélyekre. Körben a parton, 34 viharágyúból szín­ié rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO . 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Balettzene. 9.00: A pszicholó­giai kutatás távlatai. 9.25: Nóták. 10.00: Hírek. 10.05: Heten a hídon (kisregény). 10.40: Mesterségek muzsikája. 10.54: Napforduló (ver­sek). 10.59: Csajkovszkij müveiből. 12.00: Harangszó. Utána Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma, Balaton- füreden? 12.30: Reklám. 12.35: Me­lódiakoktél. 14.00: Zalagyöngye — új szőlőfajta. 14.20: Verbunkosok. 14.37: Hírek. 17.47: A világgazdaság hírei. 14.52: Csongor és Tünde (drámai költemények). 17.00: Hí­rek. 17.05: Szimfonikus zene. 17.37: Vitaműsor. 18.02: Könnyű­zenei olimpiai döntő n. rész. 18.03: Népdalok. 18.48: Miért igen, miért nem. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be. 19.00: Esti krónika. 19.30: Kri­tikusok fóruma. 19.40: Slágerpará­dé. 20.24: Irodalmi műsor Percy Bisshe Shelley halálának 150. év­fordulóján. 20.39: Donizetti: Pia de Tolomei, kétfelvonásos opera. Köz­ben: 21.16: Hírek. 21.19: Az opera- közvetítés folytatása. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Félóra san­zon. 23.00: Népdalcsokor. 23.40: A Győri Zeneművészeti Szakiskola női kara Palestrina-műveket éne­kel. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Filmzene. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: Reggeli muzsika. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: A csudálatos Mary. X. rész. 8.27: Slá­ger volt, hallgassuk meg. 9.00: Hí­rek. 9.03: Balettzene operákból. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Hí­rek. 10.05—12.03: Zenés műsor üdü­lőknek. Közben: 10.30—10.33: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05—11.08: Angol nyelvű hírek. 11.30—11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.45-11.50: Néhány szó zene közben. 12.00: Hírek. 12.03: Könnyűzenei híradó. 12.33: Egyetem — minden áron. 12.43: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. 13.03: Kamarazene. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. Ket­tőtől hatig. 14.00: Keringők. 14.15: Néhány perc tudomány. 14.20: Chopin: H-moll Scherzo zongora. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelen- tés. 14.35: Kicsinyek kórusa. 14.42: Operettrészletek. 14.58: Versek. 15.03: Csajkovszkij-müvek. 15.19: A Vándor-kórus énekel. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak! 16.18: Ifjú­sági krónika. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Relle Gab­riella énekel. 16.50: Krumpliparti. 17.00: Kedvelt régi melódiák. Köz­ben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 18.10: Rádióhangversenyek­ről. 18.40: Elbeszélés. 19.00: Két szvit. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. kiadása. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A kamat. Végh Antal rádiójátéka. 21.05: Nó­ták. 21.50: Hat év a pokol torná­Ma 18.20-kor a tv-ben: cán. 22.00: Honthy Hanna énekel. 22.12: Beethoven-zongoraest a Ze­neakadémián. Közben: 23.00: Hí­rek. 23.15: Antal István Beethoven- zongoraestjének folytatása. 23.39: Az Express együttes felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Werner Egk operarészletek. 18.50: A Deák-együttes felvételei­ből. 19.14: Dalok. 19.35: A dzsessz kedvelőinek. 19.51: Üj lemezeink­ből. 21.16: Hírek. 21.19: Zenés szín­házakról prózában. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 17.53: Hírek. 18.00: Látogatás a Pó völgyében. 18.20: Az Epress- raúzeum. 18.40: Téka. 19.05: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A négy páncélos és a kutya. Magyarul besz. len­gyel tévéfilm. 3. A háborús vetés. 21.00: Sanzonról sanzonra. 21.20: Alattvalók és királyok. VI. Ki volt Dózsa György. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadása. te minden körzetben, látó- és hallótávolságban lövik fel a sárga és piros színű, több csil­lagos jelzőrakétákat. A tapasztalatok szerint a tragikus esetek felelőtlen­ségből és meggondolat­lanságból következnek be. Sokan nem vesznek tudomást a tiltótáblákról, kikötőben, kompátkelő helyen, kotrott te­rületen fürdenek. A gumimatrac is gyakran hozza veszélyes helyzetbe a meggondolatlanokat. A mat­racot sokan csónaknak tekin­tik, s gyakori az olyan eset, amikor elalszanak rajta, s a mély vizek fölé sodródnak. Különösen veszélyes felhevült testtel matracról vagy csónak­ról a vízbe ugrani. Számos ilyen esetben szív­bénulás következik be. Veszélyei miatt tiltják a hor­gonyra nem vetett úszójármű­ről való fürdőzést is. Illetéke­sek felhívják a balatoni ven­dégsereg figyelmét, hogy éle­tük biztonsága érdekében ve gyék figyelembe a tiltó ren­delkezéseket és viharveszély­nél ne tartózkodjanak a part­tól távoli vízterületeken. Az Epress-műzeum Epress Rezső vízvezeték-szerelő volt, s régebben, ha talált valamit a földben, egyszerűen eldobta. Hosszú évek után fe­dezte fel, hogy a föld mennyi értéket rejt: elmúlt korok, kul­túrák maradványait, több ezer éves leleteket, munkaeszközöket, érmeket, korsókat. Ezekből az emlékekből állította össze mú­zeumát, ami ugyan semmilyen katalógusban nem szerepel, ám annál gyakrabban keresik fel a környékbeliek, főleg a fiata­lok. Az amatőr régészklub tagjai építették fel bontási anya­gokból azokat az épületeket, amelyekben elhelyezték az értékes leleteket. Az Epress-műzeum közkincs, nincs belépti díj, s a tájékoztatásért, a tárlatvezetésért sem kér Epress Rezső sen­kitől pénzt. Terve az, hogy az államra hagyja értékes gyűjte­ményét. Eltemették Herman Lipótot Szerdán a rákoskeresztúri temetőben gyászolók százai kísérték utolsó útjára Her­man Lipót Munkácsy-díjas érdemes művészt. A gyász- szertartáson jelen voltak köz­életünk képviselői, a művész­világ kiválóságai. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Ma­gyar Képzőművészek Szövet­sége nevében Balogh András festőművész méltatta Her­man Lipót művészi pályafu­tását, közéleti munkásságát. A barátok, a pályatársak ne­vében Kisfaludi-Stróbl Zsig- mond, kétszeres Kossuth-dí- jas, a Magyar Népköztársa­ság kiváló művésze búcsúzott az elhunyttól. LUXUS ES PIPERE A szarvasi Vas-, Fémipari' Szövetkezetben több válto­zatban gyártják a tetszetős külsejű villanyvasalókat. Évente több százezer kerül le a futószalagról. Most meg­kezdték a könnyű, hőfok­szabályozós vasalók sorozat- gyártását is. A Luxus és Pi­pere néven forgalomba ke­rülő hőfokszabályozós va­saló krómozott öntöttvasból készül, műanyag fogóval. kalmazása, és az új műszaki­technológiai eljárások beveze­tése. Tavaly egy negyedik irányzat is megfigyelhető volt — egyes textíliák új felhasználási területe. A TEXTIMEI mérnökei, tech-. nológusai laboratóriumokban,, több mint 300 modern műszer segítségével az ellenőrzéseken kívül műszaki szolgáltató te­vékenységet is végeznek, így az intézet szorosan bekapcso­lódik a textilgyárak új cikkei­nek, gyártmányfejlesztésének, berházásainak előkészítő mun­káiba. A műszálak felhasználása általánossá vált a textilipar­ban — hangsúlyozta dr. Bak Lóránd osztályvezető. — A különböző műanyag szálakat a hagyományos pamuttal, gyap­júval keverik például a Fi- nompamutfonó váci gyárában, a budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalatnál, a Ha­zai Fésűsfonó- és Szövőgyár­ban. A szintetikus szálak kor­szakának legújabb termékei, a bikomponens alapanyagok is megjelentek a Habselyem és a lőrinci vattagyár fejlesztési kísérleteiben. A modern kikészítési módszerek elterjesztésé­ben szerep jutott a buda­kalászi Lenfonó és Szövő­ipari Vállalatnak — a győri gyárban kísérle­tezték ki a lángálló védőru­hát, amely iránt külföldön is nagy az érdeklődés. Az új műszaki eljárások, technoló­giák bevezetésében érezhető a rekonstrukciós program ked­vező hatása. A kötő-hurkoló technoló­gia tömegesen tört be a textiliparba: a békéscsabai és a váci kötöttárugyár­ban is sikeresen kísérle­teznek vele. Tavaly a gyártmányfejlesz­tés eredményeképpen a textí­liákat számos olyan helyen is felhasználták, ahol eddig még nem: cipőfelsőrészek, betét­szövetek készültek textíliák­ból. A gyártmányfejlesztés szervezési módszereiről el­mondták a TEXTIMEI veze­tői, hogy kialakult a rétegen­ként! gyártmányfejlesztés, hi­szen köztudott, hogy korcso­portonként más és más az igény. Az intézet a rutinvizsgála­tokon kívül 374 új ter­mék komplex vizsgálatát végezte el, 18 vállalat szerződött velük, s körülbelül 80 termékcsalád kapta meg a kontrollkártyás minőségbiztosító „t” emblé­mát, köztük a Váci Kötöttáru- gyár tréningruhái és a Lenfo­nó és Szövőipari Vállalat ab­roszai, függönyanyagai. Míg külföldön egyre kelen­dőbbek a divatos cikkek, ha­zánkban a hagyományos for­mák uralkodnak. Ritka a jól képzett kereskedő, így nem lehet csodálkozni, hogy kevés új termék jelent meg a hazai boltokban. Így például a bu­dakalászi Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat tavaly 1922 kü­lönböző kiállítású anyagaiból csak alig több mint húszat vett át a kereskedelem. T. E. Gyilkossági kísérlet az utcán Emberölési kísérletért indí­tott bűnvádi eljárást a rend­őrség Pálmay László ellen. A 19 éves betanított munkás Vá­cott, az egyik utcában megtá­madta tőle különváltan élő feleségét. Dulakodás közben a férfi előrántott egy 15 centi- méteres pengéjű konyhakést, s az asszonyt mellbe szúrta, irálmay ezután elmenekült a helyszínről, később azonban önként jelentkezett a rendőr­ségen. Feleségét életveszélyes állapotban szállították kór­házba, ahol az orvosok a klini­kai halál állapotából hozták vissza. A késelő férjet letar­tóztatták. Vácszentlászlón két szom­széd vitája véres verekedéssel tejeződött be. Szira István 66 éves erdészeti dolgozó lakása előtt árkot ásott, s közben va­lamin hajbakapott szomszéd­jával, Hajdú Ferenc 29 éves alkalmi munkással. Hajdú há­zának udvarán egy csaknerr három méter hosszú akácbot- tal fegyverezte fel magát, Szi­ra István pedi" egy vasvilláért szaladt haza. Amikor Hajdú a husánggal felé sújtott, Szi­ra a villával előbb karján se- besítette meg ellenfelét, majd hasba szúrta. Hajdú Ferencet súlyos állapotban vitték kór­házba, Szira Istvánt pedig em­berölési kísérletért a rendőr­ség letartóztatta. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- hely ettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm, Somogyi Béla u. 6. IL em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10, Kiadóhivatal: Budapest, vin.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hw-'.p- üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V», József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents