Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-23 / 172. szám

1972 JÚLIUS 23., VASÁRNAP PEST MEGYEI &£írlap Ragad-e a boríték? Sok a panasz a borítékokra, I hogy nem ragadnak. Képünk a I bizonyosság, hogy a Szentend- 1 rei Papírgyárban az asszonyok ecsettel enyvezik őket. De hogy ragadnak-e...? Duna-parti fiatalok találkozója Pakson ötödször rendezi meg a Tolna megyei és a járási KISZ-bizottság a Duna menti fiatalok találkozóját július 28- tól 30-ig. A jövő évi X. VIT előkészületeinek jegyében le­zajló paksi találkozó gazdag programjában öt kiállítás nyí­lik, köztük az NDK-t, továb­bá hazánk ifjú népművészei­nek és a paksi járás képzőmű­vészeinek munkáit, valamint a járás üzemeinek termékeit be­mutató kiállítás. Duna-parti nagygyűlés, szabadtéri mű­sorcsokor, sportverseny, tűzi­játék, gálaest és Duna-parti bál egészíti ki a programot. FUTÓVERSENY A levélszekrényből kikandi­kál az aznapi újság, pedig már igencsak deleidről nyilaz- za rám sugarait a nap. A Pa­tak utca teljesen kihalt: em­ber, állat fedél alá húzódott a perzselő forróság elől. Csengőt nem találok a ka­pun, így hát zörgetek. Az utcai szoba lazán leeresztett ablak­redőnyén át érkezik a válasz: ki az? Bemutatkozom, s egy­ben elnézést kérek a házigaz­dától, hogy betegágyában za­varom. — Nem zavar — feleli, hangjában egy kis beletörődés­sel. — Azonnal beengedem. SZOT—Vöröskereszt együttműködés A SZOT és a Vöröskereszt részletes irányelveket dolgo­zott ki együttműködésük szé­lesítésére. Eszerint az együtt­működés egyebek közt kiter­jed az egészségügyi felvilágo­sítás keretében a betegségek, foglalkozási ártalmak megelő­zését szolgáló tevékenységre. Fontos feladatként hatá­rozták meg szociális léte­sítmények (fürdők öltözők stb.) megvalósításának szorgalmazását, a munka- és egészségügyi kö­rülmények tervszerű javítását, elsősegélynyújtó helyek léte­sítését, illetve elsősegélynyúj­tók alapfokú képzését, vala­mint továbbképzését, a vér­adóhálózat fokozatos bővítését, a véradás folyamatosságá­nak biztosítását. Az együttműködési megál­lapodás alapján — mind a SZOT, mind a Vöröskereszt — lépéseket tesz a csökkent mun­kaképességű dolgozók egész­ségi állapotának megfelelő munkahelyek biztosítására is. Nagykőrös, konzervgyár, déli 12 óra Gőzsíp jelzi az ebédidőt Nem a Szindbád-film zsír­karikái, velőremegései ked­véért mentem a Nagykőrösi Konzervgyár üzemi konyhájá­ba. E riport feladata nem az ízek dicsérete. Költészet helyett: tavaly 521 ezer 900 adag étel készült az óriás konyhában. Déli tizenkét órakor gőzsíp jelzi az ebéd­időt. Tarjányi Imre, a szakszerve­zeti bizottság titkárhelyettese statisztikával vár. Elmondja, hogy két évvel ezelőtt, decem­berben költöztek a szakácsok az új konyhába, amely nyolc­millió 698 ezer forintjába került a gyárnak. Az alsó szinten bü­fé üzemel, ahol fagylaltot is árulnak, itt kaptak helyet a raktárak, az előkészítő helyisé­gek, a különböző szeletelőgé­pekkel, hűtőszekrényekkel, összesen 666 négyzetméteren; felül működik a konyha, a mo­sogatók, s az egyszerre három­száz ember étkezését biztosító ebédlő, összesen 916 négyzet- méteren. A gyári dolgozók ebédje nyolc forint húsz fil­lérbe kerül, ebből ők három forint kilencvenet fizetnek, a gyári hozzájárulás tavalyi ősz- szege egymillió 369 ezer forint. Tarjányi Imre emlékei a ré­gi konyháról: — Nem önkiszolgáló rend­sástól. Mit javasol még? Bőví­tendő az állami támogatások köre, kapjon a feldolgozásra hosszú lejáratú hitelt forgóalap címén is a gazdaság, általában javítandók a jövedelmezési arányok, beleértvén az állami élelmiszeripart is. S ez úgy megvalósítható, hogy a költ­ségvetésnek ne legyenek több­letterhei. Mindezt a következtetést ter­mészetesen átlagszámok alap­ján kalkulálta ki a MÉM osz­tályvezetője, így nem mond el­lent annak, hogy Érden s egye­bütt néhány termék — így a sertés — esetében kifizetődő­nek találják a saját földolgo­zást, egyben értékesítést. Barack, paprika, szolgáltatások Természetesen valamennyi mezőgazdasági alapanyag ver­tikumának megteremtése nem lenne célszerű. Gondoljunk például e júliusi napok és he­tek legfőbb aktualitására: a kenyérgabonára! Mert a tsz meglehetősen tekintélyes terü­leten termeszt búzát: 580 hold­ról átlagosan húszmázsás ho­zamot várnak a tavalyi 17 má­zsával szemben. Mindössze két hétig tart előreláthatóan az aratás, s három kombájn, alig 15 ember dolga ez, vagyis szin­te észre sem veszik a szövetke­zetben — hát még a faluban! — ezt a hajdan a legnehezebb nyári munkának nevezett ten­nivalót. . A termelési szerkezet egyéb­ként vegyesnek mondható, hi- izen termesztenek zöldséget, főleg paprikát, paradicsomot, hagymát. De megindult már a kertészetben a specializálódás, a mai 8—10 helyett jövőre már csak ezt a három növényt kí­vánják termeszteni. A zöldség mennyisége nem esik majd vissza, ám a „profiltisztítás” mindenképpen kívánatos: le­gyen kisebb az élőmunka ará­nya, végezzenek többet a gé­pek. Van ezer négyzetméter fó­liaterületük, hatezer négyzet- méter hajtató üvegházuk, ugyanilyen területű hollandi ágyuk. Csupán az üvegházak­ból 2,4 vagon paradicsom és 400 ezer darab paprika került ki eddig,— ezt a két zöldség­növényt márciustól az őszi fa­gyokig viszik a piacra. Aztán a gyümölcsös! ötven hold csemegeszőlő, 80 hold őszi- és sárgabarack, részben új telepítés, amely három éve állt termőre. S állatok dolgá­ban sem szorítkozik a tsz a sertésre, hiszen van száz tehe­nük, évi 250 marhát meghiz­lalnak, 5200-as tojóházzal is rendelkeznek, amelyből társ­szövetkezeteknek, a Közértnek, a Csemege Vállalatnak adnak el árut. Nem feledkezhetünk meg a szolgáltatások széles terepéről: 180 ember dolgozik az építő­brigádban, amely vállalja csa­ládi házak fölhúzását, de emelt új művelődési házat Százha­lombatta óvárosában, épített mozit Tárnokon. Most készül a gépkocsiszerviz, bevált a fűtő­olaj házhoz szállítása, de ön­maguknak is „szolgáltatnak”, persze: o vágóhidat például sa­ját maguk tervezték is, nem­csak építették. E szerfölött sokirányú mun­ka eredménye egyetlen szám­adatban forr össze: úgy tervez­ték, hogy 1972-ben 65 millió forintra rúg majd a szövetke­zet termelési értéke. Keresztényi Nándor szerű volt, rengeteget kellett várni az ételre, sokszor hide­gen hozták ki, szűkén voltunk, párafelhőben. A munkások mostani pana­szai: kövér a hús, sokszor egy­forma a savanyúság, nem elég a választék, néha éhesek ma­radnak. Naponta a konyhán 2500 ételadag melegszik, fő, sül az üstökben, fazekakban, tepsik­ben — villanytűzhelyeken, gázzsámolyokon, sütőkben. Nyolc forint húsz fillérbe ke­rül egy menü a gyáriak hozzá­tartozóinak s néhány nagykő­rösi vállalatnak, amelynek nem lenne kifizetődő saját üzemi konyhát fenntartania. A jegyeket csütörtökön, pén­teken, szombaton vásárolják, ilyenkor a kifüggesztett étlap­ról választhatnak a dolgozók, hogy a következő héten „A”, „B” vagy diétás menüt esznek. Szezonban, amikor a gyárban vasárnap sem állnak a gépek, az üzemi konyhán sincs szün­nap, ekkor az ebéd is vasárna­pi — süteménnyel. Délben gőzsíp jelzi az ebéd­időt. Először az alkalmazottak ebédelnek. Nekik ezt az időt beszámították a munkaidejük­be, fél négyig dolgoznak. Ti­zenöt perc alatt háromszázan fordulnak meg a melegített pultok előtt, ahol műanyag tá­nyérokban leves, burgonya hússal, főzelék feltéttel pihen. Egy óra után érkeznek meg az üzemekben dolgozók, fehér kö­penyükön barack, málna, meggy színes pecsétjei. Szala­gon dolgoznak, töltik az évi 200 millió doboz konzervet, amely Európa egyik legna­gyobb konzervkombinátjából indul a világ minden részébe. Sorbanállás elképzelhetetlen. A fűtött pultokon tíz-tíz adag fekszik, az emberek tálcákra veszik az ételt, s a végén le­adják az ebédjegyet. Az ebédlő kényelmes, vilá­gos. A földszinten, a reprezen­tatívabb ebédlőben, ahol ki­szolgálják az ételt, s ahol a vendégeket terített asztal vár­ja, a nyugatnémetek nem akar­ták elhinni, hogy azt eszik, amit a többiek, kétezer-ötszá­zán, és felmentek kíváncsis­kodni. De hiszen ez óriási, mondták... O Varró Dénes gondnok a heti menü összeállításáról tájékoz­tat: — Két héten belül egy me­nüfajtában nem ismétlődhet ugyanaz az étel,1 kivétel az idényjellegű gyümölcs, zöldség. A menü napi nyersanyagnor­mája már évek óta hat forint. Az árak emelkedtek, csak mi­nőségromlással lehet ezt az összeget tartani. Jobb falat az üzemi konyhán nincs — egy­szerű a főztünk, de a lehető­ségekhez képest ízletes. Sokat segít a gyár — felvásárlási áron adja el a konyhának a beérkező árukat, ami csak kell; saját hizlaldánk is van, 220 hízóval. Rákosi Adorjánná konyha­vezető: — A tésztanappal meg a, marhahússal spórolunk, így hozzuk ki átlagosan a heti harminchat forint nyersanyag- normát. Ma összesen 210 kiló húsból, fél tonna burgonyából, 40 kiló zsírból főztünk. Egy adag étel: négy deci leves, há­rom deci főzelék, 10—12 deka hús. A főszakács reggel a raktá­rosoktól kiveszi a szükséges mennyiségű húst, zöldséget, burgonyát, egyebeket; az elő­készítőben szeletekre vágják, illetve géppel a burgonyát meghámozzák, lifttel viszik fel a konyhába, ahol megkezdődik a sütés-főzés a 100—500 literes űrtartalmú, úgynevezett bukó­üstökben s a 30—70 literes alu­mínium lábasokban. Negyed tizenkettőkor már kocsik vi­szik a gyár másik telepére és a megrendelő vállalatokhoz az ebédet. Tizenkettőtől fél há­romig nyolcán szolgálnak ki a pultoknál, háromkor az ebédlő már tiszta, elmosogatták a há­romezer tányért, a hétezer po­harat és az 1200 pár evőesz­közt, valamint külön mosoga­tóban az üstöket és a lábaso­kat. N. Szűcs Dániel főszakács 1964-ben szabadult a szakmá­ban; a vendéglátóiparban dol­gozott, ceglédi, nagykőrösi ét­termekben, és 1968-ban vállal­ta el ezt a munkát. — Itt kényelmesebb. Nem váratlanok a vendégek. Igaz, szakmailag nem halad előre az emberfia. Csak egy-egy élüze­mi ebédnél, nagyobb delegá­cióknál szükséges a fantázia. Reggel ellenőrzőm a vételt, el­osztom a nyersanyagot, s el­lenőrzőm a beosztott szakácso­kat. A vendéglátóknál éjjel­nappal dolgoztam, családom van, nem bírtam, nem szeret­tem. Az adagszámok magasak, a munka rutinmunka, 'a nor­mák megadottak, csak az ízek vannak rám bízva. Nálunk a víz nem pohárból, hanem csali­ból folyik a levesbe, s a főző­kanalunk evezőlapát, meg kell szokni. A főszakács fehér svájcisap­kát visel s fekete gumicsiz­mát. Huszonhat éves. Nem a zsírkarikák, a velő­remegések keresésével töltöt­tem az időt. Megnéztem a több mint nyolcmillióért épült konyhát, amelyben 33-an dol­godnak, s külön fürdőjük, öl­tözőjük van. Hallgattam a rég­múltról, amikor még nem vil­lany működtette a hűtőberen­dezést, hanem jégért szalad­gáltak; meséltek az ötvenfokos melegről, mely a régi, földszin­tes, L alakú konyhában izzasz- totta a konyhaiakat, a tömeg­ről, a kihűlt ételekről. Velük örültem, hogy ezek a gondok megszűntek, s most mosogatógépre fáj a foguk, el­hittem panaszukat, hogy ma már kevés a hat forint nyers­anyagra, szeretnének jobbat adni, ízletesebbet, de ebből a pénzből lehetetlen. Beszéltem étkezőkkel — elégedettekkel, elégedetlenekkel, kövérekkel, soványakkal, nagyevőkkel, rossz étvágyúakkal. Déli tizenkettőtől fél háro­mig a Nagykőrösi Konzerv­gyárban csaknem kétezren esz­nek. Naponta három forint ki­lencvenért. Tamás Ervin Testes, ötvenen felüli férfi Rudolf József, Dunabogdány tanácselnöke. Arcán jóindula­tú kíváncsisággal tessékel a hűvös, szépen berendezett ud­vari szobába. Kettesben va­gyunk, ha csak a rádió tete­jén ágaskodó, kitömött kölyök- rókát nem számítom társasá­gunkhoz. — A bajnokság ügyében jöt­tem — kezdem az orvtáma­dást. Az elnök meghökken: — Miféle bajnokság: — A futóverseny ügyében! Kinek az ötlete volt? — Vala­mi éles jelzőt szerettem volna használni az ötlet előtt, de még idejében lenyelem. A nagydarab ember — két­szeres gyakorló nagyapa — za­varban van; — Már ezt is tudja? — Szóval, hogy is történt az a május elsejei futóverseny? — Egy kis zökkenő támadt a műsorban — meséli készsé­gesen, csakhogy az értelmi szerzőről elterelhesse a szót; — az eredeti terv szerint az általános iskolások sportműso­ra következett volna ... Néze­getünk körbe a sportpályán, hát meg sem moccannak a gyerekek. No, itt valami szer­vezési hiba történt, mondogat­tuk egymásnak. — Kik?! — Hát... a községi veze­tők ... a népfrontelnök, a csúcspárttitkár, meg a töb­biek ... Féltettük az ünnepség sikerét, hangulatát, valamit ki kell találni. Valaki azt java­solta, hogy töltsük ki a szüne­tet futóversennyel. Jó, mond­tuk, de kik fussanak? Hát mi, a községi vezetők. Legyen ez az öreg fiúk bajnoksága... Tetszett az ötlet, ráálltunk... május elsején, mégsem akadt, aki figyelmeztette volna: tönk­reteszi magát. Rudolf József — eredeti fog­lalkozására nézve sütősegéd, később postai villanyszerelő — 1956 őszén kooptálással ke­rült a községi tanács élére. Október 27-én vette át a hiva­talát, s december elsején a megbízólevelét Első hivatalos ténykedése a termelőszövetkezet vagyoná­nak megóvása volt. Tizenhat esztendős tanácselnöki pálya­futása során erre a legbüsz­kébb: ebben a községben egy zsák búzát, egy szekérlőcsöt nem hurcoltak szét a közösből! Ha itt-ott felütötte a fejét a békétlenség, a más vidékről érkezők által szított demagó­gia, az elnök még éjszaka is háborítatlanul végigmehetett a falun — rendet csinálni. „Valaki” tehát javasolta, s az öreg fiúk felsorakoztak a startvonalnál. „Valaki” meg­adta a jelt, s az öreg fiúk megiramodtak. — Vagy öt lépést futottam, amikor rettenetes szorítást, heves fájdalmat éreztem a bal lábszáramban. Előbb azt hit­tem, görcsöt kapott a lábam, de amikor nem szűnt, egy ki­csit megijedtem... No nem nagyon, mert más­nap már dolgozott tovább. Két nappal később értekezlet Vá­cott, harmadnap határszemle. Hegynek fel, völgynek le, hosszú kilométereken át — ci- pónyira dagadt, véraláfutásos lábbal. A határszemle után ismét rosszabbul lett. Ám még ekkor is csak felesége zsörtölődésére ment orvoshoz. A doktor ágy­ba parancsolta, gyógyszereket rendelt. Most már egy hétig tartott az ijedtség. Utána ismét — munka. Akták, jelentések, fél­fogadás, tárgyalások, helyszíni szemlék, mert parcellázás fo­lyik a faluban, kivizsgálások, mert ő az elnöke a járási párt- bizottság fegyelmi bizottságá­nak, végül háromhetes tovább­képző tanfolyam Aszódon. A lába kétszeresre dagadt, a megszakadt hajszálerek körül lilásra színeződött a szétfutott vér. A tanfolyam után — visz- sza a tanácsházára. Három hét alatt felgyűlt a restancia, vé­gére kell járni — diktálta ma­gának. A fél falu tudta, mi történt — Elnökségem első éveiben indult meg a fásítási akció. Mi is felhívtuk a KISZ-eseket, az úttörőket, segítsenek. Egy sor fiatal nyárfasuhángot ültet­tünk a Duna-parton, a hajóál­lomás és a strand között. Ma már sudár jegenyefasor lett belőle. A tévéasztalkáról nagy sze­mű. komoly gyermekarc néz ránk egy fényképről: ifjú Ru­dolf József, a nagyobbik uno­ka. A minden esti „nagypapa, mesélj” műsor aktív szereplő­je. — Ez a kis lurkó a boldog­ságom. Érte és a kistestvéréért dolgozom. Azért, hogy nekik jobb legyen. Hogy ne kelljen hajnalban kelniük, mint ne­kem pékinas koromban, s az öcsémnek, aki kifutógyerek volt a Fáik Miksa utcában ... Ha valamiért „szorul a kap­cánk”, azt szokta mondani: „Majd a két Rudolf Jóska megmutatja!”... Az orvos június 21-én kór­házba utalta a tanácselnököt. A diagnózis: mély vénás trom­bózis utáni állapot, szívdekom- penzáció, magas vércukor. Ti­zenhét napig feküdt a kórház­ban ... — Most már jól vagyok, a jövő héten kiíratom magam. — Remélem, nem akad rá vállalkozó orvos — vetem el­lene. Az elnök meglepődik: — Gondolja? ... Most én igyekszem másra te­relni 'a szót: — A tanácsházán feliratot láttam: Gemeinderat — Köz­ségi tanács. Ha valaki nem tud jól maevarul a német szárma­zású lakosok közül, kivel tár­gyalhat anyanyelvén a tanács­házán? — Velem. Voltam én már esküvői tolmács is — meséli nevetve. — Egy nyugatnémet fiatalember és eev helybeli kis­lány esküvőién tolmácsoltam a boldogító igent az ifjú pár és az anyakönyvvezető vb-titkár között. — Jártak azóta itthon a fia­talok? — Többször is. — És nem szidták? — Szerencsére szénen élnek. Már gyerekük is van. A járás vezetői azt mondják, hetekig nem tudtak a május elsejei dolgokról. Akkor érte­sültek róla, amikor Rudolf elv­társat kórházba szállították. A résztvevők, betyárbecsületből, a többiek szolidaritásból hall­gattak. — Mindig arra gondolok, ha már annyit tanulhattam — el­végeztem az öthónapos állam- igazgatási szakiskolát, a két­éves tanácsakadémiát, a mar­xizmus—leninizmus esti kö­zépiskolát és esti egyetemet —, akkor legalább hasznosítsam. Én huszonegy évig nem láttam a munkakönyvemet — 'annyi ideig dolgoztam a budapesti főpostán. Ott sem fukarkod­tam az erőmmel, legjobb tu­dásommal, hát akkor itt, ahol azenyémiért dolgozhatom?! Az élet rövid — én pedig még so­kat szeretnék végezni — mond­ja csendesen, élgondolkozva. Az élet csakugyan rövid. Egyszeri és megismételhetet­len. Nyíri Éva Megnyitó Esztergomban Szombaton ünnepélyesen megnyitották Esztergomban a Dunakanyar művészeti nyári egyetemet. Az 500 évvel ezelőtt Esztergomból útjára indult első magyar humanista egyetemnek, az Accademia Istropolitanak emlékére szer­vezett egyetemnek ez a nyolca­dik stúdiuma. Évről évre a Kodály tanítása alapján ki­alakult magyar zenei neve­lésről tartanak előadásokat. Az elmúlt nyolc év alatt har­mincegy országból voltak lá­togatói az esztergomi egyetem­nek, |

Next

/
Thumbnails
Contents