Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-29 / 151. szám

1972. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK KST UECVEt Zhfú'Han Tanulmányterv Budapest-környék vízellátására A sütőipar fejlesztésére 185 millió forint A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Szerdán ülést tartott a Pest megyei Tanács végrehajtó bi­zottsága. Elsőként megvitatta a Ráckevei Járási Hivatal te­vékenységéről szóló beszámo­lót, s megállapította: a több mint egyesztendős működés ta­pasztalatai egészében kedve­zőek. Megfelelő munkameg­osztás alakult ka a hivatal ve­zetése, illetve az egyes osztá­lyok között, s erősödnek az új alapokon nyugvó kapcsolatok a községekkel. Helyénvalók azok a törekvések, amelyek a korábbiaknál nagyobb figyelmet szentelnek a koordinációs feladatok­nak. közöttük a ráckevei (soroksá­ri) Duna-ág átfogó, minden te­rületre kiterjedő fejlesztésé­nek. A vitában elhangzottak egyben a teendőket is fölvá­zolták. Így a községi tanácsok­nak nyújtott segítség elmélyí­tését, a tanácsi beruházások fokozott ellenőrzését s a nem tanácsi szervekkel tartott kap­csolatok bővítését. Hosszú ideig tartó s rendkí­vül széles körű munka ered­ményeként készítette el a Víz­ügyi Tervező Vállalat azt a ta­nulmánytervet, amelyet — az Országos Vízügyi Hivatal Víz­készletgazdálkodási Központ­ja által végzett elemzést kö­vetően — megvitatott és jó­váhagyólag elfogadott a vég­rehajtó bizottság. A tanul­mányterv századunk végéig foglalja össze a főváros kör­nyéki települések vízellátásá­nak és szennyvízlevezetésé- nek teendőit. A szóban forgó területen négy város és 78 község fekszik, a fejlesztési elképzelések tehát a megye la­kosságának nagyobb részét érintik. A két időszakra — 1985-ig, illetve 2000-ig — bon­tott, azaz lépcsőzetes terv vég­rehajtása esetén az említett te­lepülések lakossága teljes egé­szében vezetékes vízellátás­ban részesülne. A vízbeszerzési lehetősé­geik figyelembevételével a tanulmányterv kidolgozói öt úgynevezett ellátási körzetet jelöltek meg. Ezek Érd, Szentendre, Vác— Gödöllő térsége, az ún. Pest- déli térség, s végül Piliscsa- ba, Zsámbék, Telki és körzete. Ez utóbbit kivéve a távlati elképzelések szerint a vízellá­tást regionális művek építé­sével szükséges megoldani. Pi- liscsaba, Zsámbék és Telki körzetében helyi, illetve közös vízművek megépítése látszik célszerűnek, úgy, hogy azok később összekapcsolhatóak le­gyenek a dorogi térség szántén tervezett, regionális vízmüvé­vel. A közműves vízellátás fej­lesztésével párhuzamosan az elvezetendő szennyvíz meny- nyisége is növekszik. A tanul­mányterv szerint az önálló szennyvíztisztító telepek mel­lett szükséges regionális rend­szer létrehozása is, mert csak így lehet megteremteni a nél­külözhetetlen kapacitást. A tervezettek megvalósítása le­hetővé tenné, hogy a század végéig a Vác—Monor—Zsám­bék—Makád településeket ösz- Ezekötő vonalon belül fekvő városokban és községekben a lakások 85 százalékát bekap­csolják a csatornarendszerbe. A tanulmánytervben foglal­tak végrehajtása természete­sen csak fokozatosan s nagy körültekintéssel történhet, ezért a végrehajtó bizottság megfelelő határozatokat ho­zott annak érdekében, hogy a tervben szereplő fejlesz­tési elképzeléseket min­den érintett szerv már mostantól kezdve vegye figyelembe. Harmadik napirendi pont­ként a megye sütőiparának át­dolgozott ötéves fejlesztési ter­ve került megtárgyalásra. Kü­lönböző változások miatt az eredeti elképzeléseken módo­sításokat kellett végrehajtani. A most elfogadott előterjesztés szerint a negyedik ötéves terv végéig, azaz 1975-ig 185 mil­lió forintot fordíthatnak a me­gyei sütőipar korszerűsítésére. Várhatóan a következő években úgy növekszik a ka­pacitás, hogy a sütőipari üzemek 8200— 8300 vagon kenyeret és 160—170 millió péksüte­ményt lesznek képesek előállítani. A jelentős fejlődés ellenére is a megye lakosságának zavar­talan ellátása csak nagy erő­feszítések árán érhető el, s ennek érdekében — mutatott rá a végrehajtó bizottság — az illetékes szerveknek és válla­latoknak mindent meg kell tenniük. A következő években nyolc új sütőüzem épül fel, ti­zenkét meglévőnél pedig re­konstrukciót hajtanak végre. Ezek eredményeként napi 117 tonnával bővül a termelőka­pacitás, ám ennek ellenére a tervidőszak végén is jó né­hány korszerűtlen, sütőüzemet kell még működtetni. Gondot okoz az is, hogy a fejlesztést szolgáló pénzforrások nagyobb része csak 1974-től áll rendel­kezésre, így a beruházások bi­zonyos hányada csak 1976-ban fejeződhet be. Nagyobb üzem létesítésére kerül sor a többi között Gödöllőn. P'lisvörösvá- rott, Tápiószecsőn, Vecsésen, illetve rekonstrukciót valósí­tanak meg a váci kenyérgyár­ban, a ceglédi 20. üzemben, Gyálon. Ráckevén. Kitűnt ugyanakkor az is, hogy a tervidőszakban nem si­kerül elérni a szállító jár­művek kívánatos korsze­rűsítését, a megtermelt pékáruknak az üzleteikbe való eljuttatása te­hát zökkenőket rejthet. A vég­rehajtó bizottság jóváhagyta a sütőipar fejlesztési tervét, s úgy határozott, hogy az illeté­kes osztályok vizsgálják meg a pénzforrások esetleges koráb­bi megnyitásának lehetőségéi Ugyancsak jóváhagyta a testü­let Pest megye településháló­zat-fejlesztési tervét, amelyet az 1970-ben elfogadott telepü­léshálózat-fejlesztési koncep­ció alapján dolgoztak ki. Végezetül egyéb ügyek sze­repeltek napirenden. A többi között döntött a végrehajtó bi­zottság a Hazafias Népfront, valamint a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizott­ságával közösen meghirdetett pályázat eredményéről is. A pályázat célja a tanácsi mun­ka egyes ágazataira vonatko­zó tapasztalatok összegyűjtése volt. A beérkezett munkák el­bírálása alapján az első díjat nem adták ki. Második díjat — és 3000 forint pénzjutalmat — kapott Tarna- völgyi Sándor (Nagykőrösi Vá­rosi Tanács), dr. Bertalan Fe­renc (Szentendrei Városi Ta­nács), Mező Lajos—dr. Sü­megi István (Pest megyei Ta­nács) pályaműve. Harmadik díjban négy munkát részesí­tettek, M. O. KITÜNTETÉS Két jelentős esemény szín­helye volt szerdán a Magyar Vöröskereszt országos köz­pontja. Marcel Naville, a Vö­röskereszt nemzetközi bizott­ságának elnöke a nemzetközi vöröskereszt-mozgalom leg­magasabb kitüntetését, a Vö­röskereszt alapítójáról elneve­zett Henri Dunant-emlékérmet nyújtotta át Durgó Katalin nyugdíjas szülésznőnek, aki több mint ötven éve tagja a Magyar Vöröskeresztnek. A kitüntetés átadása után Marcel Naville nagy érdeklő­déssel kísért előadást tartott a Vöröskereszt nemzetközi bi­zottsága feladatairól és tevé­kenységéről. „Mezőgazdaság és társadalom“ Dr. Bencsik István előadása Ráckevén Ráckevére látogatott tegnap dr. Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára, aki a já­rás agrárszakembereinek klubjában „A mezőgazdaság és társadalom” címmel tartott előadást a termelőszövetkeze­tek mezőgazdászainak. A klubban Puzder Ferenc, az újsolti Kossuth Termelőszö­vetkezet főagronómusa, a klub elnöke üdvözölte a vendéget, és a kíséretében megjelent Kovács Antalnét, a Hazafias Népfront Pest megyei titká­rát, Molnár Tibort, az MSZMP járási bizottságának mezőgaz­dasági osztályvezetőjét, Dé- kány Sándort, a népfront Rác­keve járási titkárát, valamint Szabó Józsefet, a járási hiva­tal elnökét. A Hazafias Nép­front főtitkárának előadását a szakemberek élénk vitája kö­vette. SZÖVERT T ermékbemutató A zöldség- és gyümölcske- reskedelmi egyesülés a hazai gyümölcslevek termelésének előmozdítására múlt év júniu­sában pályázatot írt ki a jo­natán alma alapanyagú szén­savas, alkoholmentes gyü­mölcslé korszerű gyártástech­nológiájának és csomagolásá­nak kidolgozására. A pályázatokat egyetemi taná­rokból és más neves szaktekin­télyekből álló zsűri bírálta el. Két pályázatot díjaztak: a Szabolcs-Szatmár megyei Me­zőgazdasági Termékértékesítő Szövetkezeti Közös Vállalat kollektívája által beküldött „Oázis” jeligéjű termékét és csomagolását, Nagykőrösi „Aranyalma” két. valamint a Konzervgyár jeligéjű tarmé­A Bundesrat elnöke Budapesten Apró Antalnak, az ország- gyűlés elnökének meghívá­sára néhány napos látogatásra szerdán hazánkba érkezett Heinz Kühn, a Német Szövet­ségi Köztársaság Szövetségi Tanácsának elnöke. „Várjuk a gazdát“ Távoli rokonság? Megyei vállalat - kevés megrendeléssel LEGYŐZVE T öbbször kérdezték tő­lem: mi volt első új­ságírói élményem. Ha egyszer nyugdíjas le­szek, akkor is eszembe jut majd az a nap, amit erről jegyzett fel emlékezetem. Újságíró iskolába jártam és az osztály üzemlátoga­tásra készült: a Szállítóbe­rendezések Gyárában lát­tak vendégül bennünket. Első találkozásom volt ez nagyüzemi munkásokkal, munkahelyükön. Nagy csarnokba vittek bennün­ket, amelyben sűrű sorok­ban álltak a gépek. Óriási volt a zaj. Ott, az ismeret­lenségben részletesen ma­gyarázták, melyik gép mit tud. Figyeltem, nagyon fi­gyeltem, de semmit nem értettem az egészbőL Csak azt fogtam fel, hogy a gé­pek zakatolnak, fülsiketí- tőek, s hosszú fémforgácso­kat szórnak szerteszét. Szé­dültem. Szólni azonban nem mertem. Géptől gépig lépegettem a csoporttal és csodáltam, mit tudnak ezek az olajos ruhájú, olajos kezű munkások. Ilyen olajos kezű fogott karjaiba, amikor szédülé­sem nem szűnt és össze­estem. Új ruhám — az üzemlátogatásra azt vettem fel — hűen őrizte az olajos kar nyomát. Pillanatokon belül elmúlt a szédülés, amit a váratlan, nagy él­mény okozott. De a csodá­latot az ismeretlen tudás irámt ma, évek múltán is érzem, ahányszor üzembe lépek. Ahányszor tudatára ébredek annak, milyen nagy hozzáértés, tehetség kell ahhoz, hogy valaki a hideg, formátlan vasba lel­ket leheljen, mindannyiunk számára hasznos darabot alkosson. C sak az üzemóriások között lepi meg az embert ilyen áhitat? Nem. így éreztem a labora­tóriumok lombikjai között, ott, ahol számomra isme­retlen vegyszereket kever­nek össze és Bunsen-égő segítségével forralják kí­sérleteik tárgyait a kémi­kusok, vegyészek. Torkomban dobogott ak­kor is a szívem, amikor Százhalombattán az erőmű építkezésén pallóra mász­tam, leküzdve tériszonyom, hogy a magasban dolgozó munkásokkal beszélhessek. A kőművesek ugyan ked­vesen ajánlották, hogy le­jönnek kedvemért beszél­getni, de nem árultam el: az a palló, ahol ők könnye­dén, otthonosan futkároz- nak, számomra félelmetes. Szánalmas, gyáva botorká- lásomat fenn a magasban cirkuszi atlétamutatvány­nak könyveltem el és haza­térve hősiességemről ódá­kat zengtem. Azok a dunaújvárosi ön- tő-formázók bizonyára nyugdíjba mentek már, akiknek véletlen-ügyetlen lépésemmel aznapi munká- jukat tönkretettem. Lehet, hogy nem is engem szid­tak, hanem szerkesztőmet, akinek, a szerencsétlen öt­lete támadt, hogy hozzá nem értőt küldjön közéjük. Tudatlanságomban tanul­tam meg tisztelni a mun­kát. Esetlen csetléseim-bot- lásaim között értettem meg, mennyi tudást rejt magá­ban minden szakma. Így lestem a magasban irányító darukezelő ügyes mozdula­tát, a kombájnosét, aki pil­lanatok alatt százak nehéz testi erejét helyettesíti. A nyomdászt, aki fürge uj­jakkal ólomba varázsolja a betűt. Az orvos kezét, ahogy operál. M egkíséreltem össze- _ számolni, hány em­beren múlik, hogy kényelemben, jól éljek. Hogy reggeltől estig dol­gozni tudjak, szórakozzam, tanuljak és pihenjek. Le­hetetlen vállalkozásba kezdtem! Csak azt állapí­tottam meg, amit már oly sokan előttem: tehetségek ezrei munkálkodnak ezen. Dehát kik is a tehetsé­gek? Fellapozom az Értel­mező Szótárt. Nem adott számomra megnyugtató vá­laszt. Azt írja: „Tehetséges az, aki általában, vagy a kultúra valamely területén, a művészet valamely ágá­ban jelentős tehetségről tesz tanúságot.” Általában? Mit ért ezen? Kultúra va­lamely területén, a művé­szet valamely ágában ? Ilyen szűk területre korlá­tozódna a tehetség fogal­ma? Talán, amit a tehetségről ír, közelebb áll a valóság­hoz: „Természetadta, ve­lünk született hajlam, kész­ség valamire.” Így sem jó! Esztergályos. kertész, gyorsíró, állattenyésztő, ku­tató hajlammal születik valaki? Az én értelmező szótáram szerint bővebb, az idézett soroknál sokkal tartalmasabb ez a fogalom. Mindenkit magába foglal, aki képességeit az ember hasznára fordítja, dolgoz­zon lombik vagv munka­pad mellett. Bújion nap­estig könyvet, forgasson tollat vagy álljon visszeres lábaival a sütőkemence mellett, hogy másnapra friss C'oó kerüljön az asz­talra. Vagy formáljon va­sat. amelv sisteregve félel­metesen kíevórik elő a tü­zes kemencéből... Ü ' jságíró sorsom sokfelé vezetett már. Sokszor álltam legyőzve üzem­ben. kinn a határban vagy festőállvány mellett. Min­dig ugyanaz a tisztelet ke­rített hatalmába: a gondol­kodó. az ügyeskezű ember tehetsége iránt ébredt tisz­teletem. Sági Ágnes k — fest megyei líozuti Epito Vállalat — mondja „tollba” nagy gonddal, szótagolva cége nevét Baranyák Sándor igaz­gató, s nyomban magyarázza is, miért... — Arra mindig különös gonddal ügyelünk, hogy ez a két szó, Pest megyei, ott le­gyen, ha rólunk írnak vagy szólnak. Pest megyével való vi­szonyunkkal távoli „rokonsá­gunkra” céloztam... — mond­ja kissé keserűen az igazgató, s hamarosan kikerekedik az öt évvel ezelőtt alakult cég tör­ténete. 1967-ig az Aszfaltútépítő Vál­lalat egyik üzemegységeként tevékenykedtek, majd — ezt több éves vajúdás előzte meg — önálló gazdasági egység, a Pest megyei Közúti Építő Vál­lalat lett belőlük ... Közvetlen felügyeleti főhatóságuk a KPM Útépítő Tröszt. Üt- és mély­építéssel, később pedig útépí­tési anyagok előállításával s értékesítésével foglalkoztak s foglalkoznak ma is. A Pest megyei KÉV 1971-re stabilizá­lódott, s mind nagyobb meg­bízatásokat kapott. Ök végez­ték a János-hegyi kötélpálya, a „Libegő” alapozási munká­latait, elkészítették a szent­endrei ideiglenes felüljáró hi­dat, s ugyancsak ők építették a Gödöllő és a Veresegyház kö­zötti „vasútpótló” utat, s jó eredményeket értek el az elő­regyártott hídelemek készíté­sében. Bizonyság erre a gödöl­lői egyetemnél készült híd is. Fellendülés — átmenetileg Míg 'a kezdeti években a ter­melési érték 100—200 millió fo­rint között váltakozott, addig ez 1971-ben 158 millió 900 ezer forintra emelkedett. Az egy dolgozóra jutó termelési érték 1970-hez képest 32 százalékkal, nőtt. Ebben az esztendőben terveik szerint 165—175 millió forintra emelkedik a termelési érték. Javult az élőmunka ha­tékonysága, jótékonyan érez­tette hatását a gépesítés, s nem maradt eredmény nélkül a munkaszervezés sem. — Arra törekedtünk, hogy felzárkózzunk a több évtizedes vállalatokhoz — jegyzi meg az igazgató. A Pest megyei KÉV idei ter­vében 'azonban tízmillió fo­rintnál nagyobb értékű munka nem szerepel. A sok apró fel­adat szétforgácsolja a vállalat erejét, s bizony berendezései­ket sem használhatják ki száz­százalékosan. — A beruházási igények in­gadozása miatt újabb profil­változtatásra kényszerültünk. Lakások, üzemcsarnokok, a szentendrei vásárcsarnok ala­pozását, s gázvezetékek építé­sét vállaltuk... Ez a vállalati terv 20 százalékát garantálja. — S a többit? — Az is összejön valahogy, de 'aszfaltkeverő gépeink ka­pacitásának csupán 50 száza­lékát tudtuk lekötni, elképzel­hető, hogyan... Az Útépítő Tröszt sokat segített már ed­dig is ennek a gondnak az eny­hítésében, de tőlük sem vár­hatunk mindent. A megye és a főváros között — Tavaly a 158 millió fo­rintos tervünkből mindössze 13,7 millió forint értékű mun­kával bízott meg bennünket a Pest megyei Tanács, s ez, leg­alábbis úgy érezzük, kevés. Már csak azért is, mert mi nemcsak nevünk szerint érez­zük magunkat Pest megyei­nek ... Szeretnénk a megye vállalatának tekinteni magun­kat. Sajátos helyzetünknél fog­va azonban elveszünk a me­gye és a főváros között. — Pedig képesek lennénk — talán, nem szerénytelenség ez — nagyobb feladatok elvégzé­sére is. Bizonyíték erre: a Já­nos-hegyi „Libegő” alapozását senki nem merte vállalni, mi hibátlanul megcsináltuk — so­rolja az igazgató — s a Vadá­szati Világkiállításra öt hónap alatt 30 kilométer utat építet­tünk újjá Perbál, Zsámbék, Budakeszi és Bicske környé­kén ... Mostanában mind ke­vesebb a megyei megrendelés, pedig közismert, hogy Pest megyében nagy a kivitelező­hiány. — Szerintünk a szemléleten kellene változtatni, például azon, hogy a jövőben ne csak baráti beszélgetésre menjek fel a megyei tanácsra, termé­szetesen anyagi támogatásra is szükség lenne. — Nem akarunk mi köve­telőzni — mondja az igazgató — csupán jelentkezünk: itt vagyunk, mi Pest megyei KÉV, s várjuk a „gazdát”. — S mit mond erre a „gaz­da”, Üjfalusi Ferenc, a Pest megyei Tanács építési, közle­kedési és vízügyi osztályveze­tője? Nem a tanács a gazda — Először is: „Nem mi va­gyunk a „gazda”. A Pest me­gyei KÉV felügyeleti hatósága a KPM keretében működő Útépítő Tröszt. Amikor létre­hoztuk a vállalatot, a megye útépítési munkálatainak csak 60—70 százalékára volt ele­gendő kivitelezési kapacitás, tehát feltétlenül szükség volt rájuk. — Csak volt? — Szó sincs róla. Ma is számítunk munkájukra. Vi­szont a Pest megyei Út- és Hídépítő Vállalat a 80 millió forintos termelési kapacitásá­val bőven fedezi az évi átla­gos 50—60 milliónyi tanácsi kivitelezői igényt. Kétségte­len, hogy a beruházási stop miatt nehezebb helyzetbe ke­rült a Pest megyei KÉV. A megye útjaira valóban ráfér­ne a nagyobb korszerűsítés, viszont a KPM-nek is véges a költségvetése... Tudomá­som szerint mindkét megyei vállalatnak van elegendő munkája erre az évre. Jó az is, hogy a megrendelők nincse­nek kiszolgáltatott helyzetben, aszerint dönthetnek: melyik vállalat végez jobb munkát, s nem utolsósorban, mindezt mi­lyen áron... — Véleménye szerint meg­fér-e egymással két azonos profilú vállalat a megyében? — Feltétlenül, csak — mint jeleztem — a vállalatoknak kell „futniuk” a munkáért, s nem fordítva... — Terveznek-e közös gaz­dasági programot a Pest me­gyei KÉV-vel? Például be­rendezések vásárlására, vagy bérbeadására gondolunk. — A megyének jelenleg a tervezett beruházásokat kell megvalósítania, amelyek va­lamennyi anyagi forrásunkat igénybe veszik, így tehát a válasz: nem. Útépítési mun­kával pedig a Budapesti Köz­úti Igazgatóság látja el a Pest megyei Közúti Építő Vállala­tot. Természetesen, mint mon­dottam, kereteinkhez mérten számítunk a vállalat valóban jó munkájára. Szabó Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents