Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
nsT tizem 1972. JÜNIUS 11., VASÁRNAP MEZEI ANDRAS: Idill-sirató Végtelenül szűk, cella-sivár minden Mindenség-tag adás, hol a tág ölelésen túl nincs epedés már, nincs álmodozás. Gyönyörűség a folyóvíz, meg a szél, mikor éneket úsztat. A lombos öröklét kisdedeit ringatják, vélük alusznak. A gondolatok ma a törvényt tágítják mind szabadabban: Ami a Létben a Több, — mégis az emberrel több az anyagban. Szállhat a gép, lezuhanna, ha elhallgatna az ének: A világűr-csengés... Valahol mintha juhokat terelnének. > ^ $ 'rssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssfsssssssssssssssfssssssss/sfsssssfs*. 8 A vizeskancsó alá helyezem, hogy ha majd lefekszenek, észrevegyék. Aztán kimegyek a konyhába. Anyám háttal áll a tűzhelynél. A kivarrott falvédőt félig eltakarja. Csak annyit tudok elolvasni: „Nekem olyan asszony kell...” És látom a bőszoknyás, bekötött fejű menyecskét. A gyerekek a földön játszanak. Üres konzervdobozokkal gurigáznak. Zolika, a legkisebb, a bölcsőben fekszik, állig betakarva. Egy ideig tib-lábolok. Székeket rakok helyre. Megigazítom az ajtófüggönyt, aztán megint elhúzom. Várom, hogy anyám majd valamiért rám kiabál. Így könnyebb lesz elmennem. De nem Is vesz észre. Nekidűlök a falnak. Sajnálni kezdem, mert most olyan jónak érzem. Én pedig megloptam és el fogok menni. Egy ideig még várok, aztán kiszaladok az udvarra. Senki nem jön utánam. Nekidűlök egy fának. A nap már csak egy nagy, vörös korong. Mozdulatlanul áll egy távoli bozótos tetején. Kiszaladok az útig. Hat kilométert kell gyalogolnom, hogy elérjem a Dunát és a hajóállomást. Ellenkező irányba megyek, mint amerre Füzes van. Dűlőutakon, ösvényeken szaladok keresztül. Később kiérek az országútra. Messziről meglátom a hajóállomás fehér épületét. Hűvösebb lesz A Duna felől jön a levegő. Nem tudom, hány óra lehet. * Amikor meghallom a hajókürtöt, szaladni kezdek. A hátamhoz tapad a ruha. Abban reménykedem, hogy ez egy másik hajó lehetett, amelyik Pest felől jön. Két bátyus asszony beszélget a váróteremben. Lihegve állok előttük. — Most ment el egy negyedórája. Mi I l 4 S Ténagy Sándor: | Uralkodásra, \ \ parancsolásra \ \ Uralkodásra, parancsolásra $ $ születtél, nem is tagadba- $ $ tód — $ $ ahogy ülsz, beszélsz, nézel, 5 ahogy § ! kényszerítesz s vársz a hó- v dolásra, 5 5 ; 5 ahogy minden testrészed 5 kívánja $ $ — külön-külön — a csodá- ; latot, ; 5 ahogy a világot vallatod ^ s ítéled folytonos valló- I másra: j 5 zsaniokabb vagy, mintsem j 5 gondolod: S , hiába lenne bármi önmaga, > 5 lehet csupán erőd után- j $ zata — : S s 5 ' í s várja, kéri már a zsarno- ; kot: > 5 kényszerítse újabb boldog ! megadásra S $ szemrebbenésed, kisujjad j mozdulása. : 5 Nem bízhatunk? Amikor rogyadozó léptekkel, borostás és keserű arccal bejött az étterembe és egy aggastyán fáradtságával lerogyott asztalom mellé, csak néztem rá megdöbbenve. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ő lenne Ágh Tihamér, a sikeres vállalatvezető? Megkérdeztem halkan, ahogy az ember gyászolóhoz szól: — Te vagy az, Tihamér? — Én vagyok — válaszolta és kitört belőle a zokogás. — De hát, mi történt veled? Te szerencse fia, te csúcsszuper sikerigazgató? — Már nem vagyok az — válaszolta remegő hangon. — Ma reggel leváltottak ... Azt mondják, az elmúlt évben hibát hibára halmoztam és vezetésem alatt a cég a mélypontra süllyedt... — Nem értem. Több mint öt évig sziporkáztál! Hogyan le‘ hetséges ez? Közel hajolt hozzám, bizalmába fogadott. _ Nézd, pajtás. Tanultarri az eseményekből. Sajnos, már, későn. Az ember mindig támaszkodjon a saját gondolataira, ösztöneire és ne a masára. — Nem értelek. _Várj, mindjárt megértesz! Ha t éve neveztek ki a Luca- széket Előállító Üzem vezetőjének. Már az első hetekben észrevettem, hogy az egyik osztályvezető, Csík Gergely, az ellenségem. Különben nem volt még ott olyan vezető, akinek Csík ne lett volna az ellensége. Egy ravasz, minden hájjal megkent intrikus, de igen jó eszű, pompásan kiismeri magát a vállalat dolgaiban, és igen jó a szeme. Nos, ez a Csík kezdte nekem nyomni a tanácsait. Minden ügyben biztosan számíthattam rá, mondom, remekül ért a dolgokhoz. Nekem nem volt más feladatom, mint az ő tanácsainak az ellenkezőjét tenni és felvirágzott a cég, elismert ember lettem. — Azt akarod mondani, hogy végig úgy dolgoztál, hogy az ellenkezőjét tetted annak, amit tanácsolt? — Igen. Ügy bíztam benne, mint a testvéremben. Tudtam, hogy soha mást, mint rosszat, nem akar nekem. Nem is akart. így aztán sikerült is nekem minden. — Akkor viszont miképpen lehetséges, hogy az utóbbi évben hibákat követtél el? Tényleg hibáztál? — Igen, nem tagadom. En is tudom, hogy így volt. — Talán Csík elkerült a cégtől? — Nem, 6 most js ott van. — összevesztetek és többet nem adott tanácsot? — Nem. O mindennap adta nekem a tanácsait. Egészen tegnapig. De én, hülye, nem vettem észre, hogy egy éve — \ úgy látszik, rájött a titkomra i — olyan tippeket és javaslato- \ kát adott, ami valóban a cég i és az én hasznomat szolgálta. \ En pedig változatlanul az el- \ lenkezőjét tettem.,. Ezen I buktam meg! Látod, az ember I már a gonoszságban sem biz- : hat meg — mondta, és búsan : felsóhajtott. Ordas Nándor MARTON KLÁRA: Menekülés tan. — Ha nem tetszik ideadni, akkor gyalog indulok el. — Ne csinálj butaságokat, kislányom ... Mit szól majd anyád. Irénke néni egyáltalán nem beszél meggyőzően. — Nem jövök vissza többet — mondom. — A hangom színtelen. — Nem? — kérdi Irénke néni. — És mit fogsz ott csinálni? Nem vagy te eszednél! — Van ott egy nagynéném. Az majd befogad. És aztán dolgozni fogok. — Dolgozni? És mi lesz az iskolával? Ha már három évet kihúztál... — Elmegyek — mondom —, és indulok az ajtó felé. — Várj — mondja Irénke néni. — Csak nem mész így neki a világnak? Szörnyűlködik. — Én nem értem a te anyádat — mondja maga elé meredve. — Egyáltalán nem értem... Aztán összehajtogatott papírpénzt nyom a kezembe. — Köszönöm — mondom és szégyellem magam, amiért tolvaj lettem. — Anyádnak nem kell tudni, hogy nekem elmondtad ... Szóval érted ... Hogy nekem megmondtad az igazat. Megkönnyebbülten szaladok haza. Bemegyek a szobába, kiteszem az ablakpárkányra titkos naplómat és egy két év előtti osztályképet. Azon hosszú copfba van fonva a hajam és mindannyian mosolygunk. Akkora rajta az arcom, mint egy borsószem. Nézem a képet Hogy megváltoztam azóta! Itt még gyerek voltam. Most a hajam kibontva viselem. Olyan fehér, mint a kender. És nagyon szeplős vagyok. A vászonrolló le van húzva. Nem látszik a szobából, hogy mi van az ablakon kívül. Levelet írok, hogy elmegyek és többet nem jövök vissza. Irénke néni kint van az udvaron, ö a keresztanyám. Nem lakik messze tőlünk. Itt vettek tanyát a szomszédunkban. Ez a ház sokkal nagyobb és szebb, mint amilyen a régi volt. Most az eperfa alatt áll. Sorra rakja a köcsögeit az asztalra, aztán mindegyikbe tejet önt. Ha megalszik a tej, túrót, tejfelt csinál belőle és eladja a falusi piacon. Rengeteg köcsöge van, szép mintákkal. — Csókolom — mondom. — Mit tetszik csinálni? Az asztal sarkán egy kis bögre áll. Áthajol a köcsögök fölött és teleönti. Amíg szürcsölöm a tejet, várom, hogy Irénke néni is megkérdezze, mi újság. De nagyon hallgatag. Utánamegyek a konyhába, ahol a köcsögöket hűvös helyre teszi. — Anyám átküldött a pénzért. — Amíg ezt mondom, nem nézek rá. Eladtunk Irénke néninek három kismalacot, és még ötven forinttal tartozik. — A pénzért? — kérdi csodálkozva. — Hisz ma beszéltem anyáddal. Neki is megmondtam, hogy szombaton ... — Most mégis kell. Tessék elhinni... Irénke néni moccanatlan szemöldökkel néz egy ideig. Lehajtom a fejem. A földön egy elgurult krumpli. Talpamat ráhelyezem és görgetem. — Gyere csak! — szól Irénke néni. — Minek neked az a pénz? — Pestre utazom — mondom elszán.///////////w/yy///////////, $ § S PALOTAI BORIS: \ \ I I Egy csésze fekete | § s K ati_ a fürdőszobakályha előtt térdelt, a nyöszörgő, kormos fahasábokat élesztgette. Jaj, csak már meleg lenne, hogy elnyúlhatna a kádban! Alig várja, hogy nyakig merüljön, lemossa magáról a sokféle illatot, mely a bőrére ragadt. Mert a drogériában, ahol kiszolgál, magától értetődő mosollyal mondják neki: fújja be magát, édesem Chat noir-ral, máson jobban meg tudom állapítani az illatot! S miután hajára permetez egy kis illatot, fintorogva állapítják meg: ez inkább barnáknak való. Ma különösen rossz napja volt. Az üzletvezető szünet nélkül morgott és rendelkezett. Semmi sem volt jó neki. Aztán jöttek a vevők, gépiesen mosolygott, a sonkás zsemléje, amit ebédre bekapott, jázminillatú volt, a szájpadlásán émelyítő indiai mákot érzett, haja, nyaka tele volt nehéz, bódító szagokkal, úgy elszédült tőlük, hogy a számoszlopok rezegni kezdtek, mint a vasalószén gőze. Még ez a kályhából ki-kicsapó csípős füst is jólesik a pancsolt illatok után. Háziszappannal fogja ’végigsikálni magát, mint kislánykorában, amikor esténként a mosdó előtt maga elé kapta hosszúujjú hálóingét, mint valami kötényt. Hátul, a derekán szorosra kötötte a lelógó ujjakat, s arra gondolt, milyen kevés egy nap. Minden órának ismétlődni kellene. Ma nem ilyen telhetetlen. Sőt, mintha egy kicsit sokall- ná az órákat, gyakran azon veszi észre magát, hogy már- már elbóbiskol, ilyenkor megnyomja a hangját s olyan áruházi kedvességgel ajánlgatja „cégünk reklámját”, hogy az üzletvezető elégedetten bólint. F ontos, hogy hétkor odahaza van, megereszti a meleg vizet, összegömbölyödik az érdes tapintású frottírköpenyben és úgy marad. Semmit sem csinál, csak úgy marad. S arra ébred, hogy Jani bejön a szobába, ezt már hallja, de azért sem nyitja ki a szemét, megvárja, míg Jani szokott kis ébresztő csókját az orrára cuppantja. Csengetnek. Ki lehet az? Meglepődve nvit ajtót. — Jani, téged mi lelt? Miért csengetsz? Hisz van kulcsod! — Képzeld, itthon felejtettem. Ez még nem esett meg velem. — Biztos szerelmes vagy. — Valami tréfás választ vár, amit komolyan lehet venni. — Csak fél óra múlva adom a vacsorádat! — kiáltja a fürdőszobából. — Most akarsz fürdeni? — Most engedtek haza! — Vendégeket kapunk ma este — mondja Jani. — Egy csésze feketére. Egyik lábával már a vízben topog, bőrén kezd felfelé futni a melegség. — Éppen ma, amikor olyan fáradt vagyok? — Te mindig fáradt vagy, fiam. Más is dolgozik, de azért nem alszik el vacsora előtt, nem ül úgy a karosszékben, mint egy ... Kata visszahúzza a lábát. — Mint egy micsoda? — Magára kapkodja ruháit. Ha siet, még nyitva találja az üzleteket. Kik jönnek, hányán jönnek? Hát igen, a fürdés elmarad, pedig ez a sok idegen szag rajta... De ha Jani barátai jönnek ... Igaza van Janinak, ha dühös. Talán a főnöke szólt neki, az a szemüveges, kedé- lyeskedő Lónyai: „Ma betörünk hozzád, öregem, a világért se készíts semmit!” — Lónyait várod? — kérdi s egyik táskájából a másikba önti át az aprópénzt, mert ilyenkor, hónap végén már a visszaváltott üvegekből gazdálkodik, az elgurult kétforintosokból. — Nem, dehogy ... Veronka jön a férjével. A földalattiban találkoztam velük és... M ár illatokban gondolkodott, s hogy megtalálta a megfelelőt, úgy érezte, alaposan megadta neki. Míg becsúszott a félig lehúzott redőny alá fejében számok kavarogtak: kitelik? Vehetek még egy doboz aprósüteményt? — Szervusz Kati, ezer éve nem láttalak! — köszönt rá Erzsi, régi barátnője, aki tíz deka májast vásárolt. Neki nehezebb, gondolta ellágyul- tan, neki még Janija sincs. — Nem jönnél fel ma este hozzánk? — kérdezte gyöngéden, mert szinte hálát érzett, hogy Erzsi nem szalámit vásárolt meg banánt. — Szívesen — mondta meglepetten Erzsi. — Egyedül vagy? *— Veronkáék jönnek. Ö is Verőnkét mondott. Ügy látszik mégis Veronka a fontos. — Veronka — mondta Erzsi és hallgatott. Kati felfigyelt a hallgatásra. — Van valami kifogásod ellene? — Alig ismerem. Különben hogy vagy? Janit ablaküvegen keresztül szoktam látni, az irodám előtt lohol el, egy cseppet sem változott — hadarta lelkesen. Kati félbeszakította. — Szóval jössz? Rohannom kell összeütni a vacsorát, kicsit kitakarítani. Míg áttörölte a feketekávés csészéket, kis szédülés fogta el. Jani irodája a legkisebb mértékben sincs arrafelé, mondaná viccesen, ha másról lenne szó. Arra ugyanis Veronkáék laknak. Szamárság! Lehet, hogy'valami dolga akadt Andrással. Azért ez a meghívás is furcsa. Máskor együtt beszélik meg, hogy kit, mikor hívnak meg, előző nap beszerez mindent, nem ilyen kapkodva. Mintha csengetnének. Jani harsogva üdvözli őket, á, dehogy jöttetek korán, a legjobbkor! És Veronka csicsereg. Hogy utálja ezt a magasfekvésű hangot! S mögötte a csicsergési szándékot. „Jó, jó, tudom, nem vagyok úgynevezett intellektuell, de van ; bennem valami, s mindegy, | hogy mit beszélek, úgy is min- i denki rám figyel”. — Jó, hogy itt vagy Erzsi — mondja lankadtam, s mintha titkos szövetségese volna, úgy pillant rá. Veronka aprókat kacagva csipegeti a süteményt és közben „édes” históriákat mesél, mind őróla szólnak, mindből ő kerül ki győztesen. H a most elmesélném, hogyan kérte meg Jani a kezemet... Anyúék nem akartak hozzáadni, de én ... — megakad a szeme a férjén, a gondolatfonál is megakad. Nem, nem történik semmi, csak mintha Jani mozs dulatai néhány fokkal élén- kebbek volnának, s a tekin- ^ tete ... Ilyen volt azon a men- ^ tolszagú márciusi estén, ami-^ kor először érezték meg egy- ^ másban, hogy te meg én, én ^ meg te... — Milyen furcsa — hallotta 5 messziről Jani hangját — § Egyforma pariőmöt használ- ^ tok Katival. — És szomjas ^ cimpákkal szimatolt Veronka ^ haja fölé. — Nem különös? ^ — Nem — mondta Kati, s torka olyan száraz, hogy egy- ^ mást karcolják benne a han-^ gok. — Nálam ez az illat ve- ^ rejtékszag. A verejték nem ^ mindig ecetszagú. Viszont nála^ — nem mondta ki Veronka^ nevét —, nála hódítási esz-fc köz. S — Angyal vagy! nevetett § Veronka. ^ Erzsi megfogta a kezét és afc sarokba húzta. — Katikám,^ légy okos. K atiba beleszúrt. Ha egy ^ asszonyra azt mondják, hogy okos feleség, az S mindig temérdek szen-S védést, önfegyelmet takar. ^ Amögött könny zizeg, lenyelt^ sóhajtás bújkál. Nem akar ^ okos lenni. Inkább ... Végignézett a könyvespolcod kon, a pettyes függönyön, a pár- ^ nákkal kibélelt padkán, me- lyet úgy hordtak össze, mint? fecskék a fészküket, csőrükben ^ hozva pelyhet, szalmaszálat. ^ Felbukkant benne a mama al- ^ bérlőkkel teletömött lakása, a ^ háromajtós kredenccel elállí- s tott ajtó, a betegrugójú di-S vány, a sebhelyes falak, a für- ^ dőszoba, mely ritkán volt ^ használható. Ez egészen az^ övé, amikor akar, csendet te- ^ remt, jövő hónapban íróasztal- lámpát vesz, olyan kis gömbö-S lyűt, hogy Janit ne zavarja aS fény. S ha OTP-re kapna még § egy rekamiét, Jani nem szó- ^ rulna a dívány sarkába, így ^ persze szándékoltnak tűnik dolog, mintha Veronka kedvé- ^ ért bújna oda. Gyerekbeteg- ség. Jani egy hónap múlva S szórakozottan megkérdi: ja,S Veronka? Tudom már, az ^ András felesége. Felhörpinti a kávéját, fi- ^ gyelmesen fordul Veronka fe- ^ lé: — Kensz még egy csészé- s vei? a _L szrevétlenül nyújtózik, S IV már nem érzi a fáradt- § I*! ságot. Az illatok is mint-^ ha elszálltak volna a ha- ^ jából. Egész kedves este volt, ^ gondolja megnyugodva és ki- ^ kanalazza a csésze alján ma-^ radt cukrot. *s
