Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
1972 JÜNTUS 11., VASARNAP «ST Hier«i hírlap 9 PEST MEGYEI ALKOTÁSOK Munkás a múltból Ceglédre kerül a legújabb szobor Dózsa alakja a képzőművészetben Somogyi József: DÓZSA Goldmann György, a szocialista képzőművészek csoportjának tagja, Vecsésen született. Méltó figyelem, hogy fő műve, a Munkás 1968- tól szülőfalujában áll az iskola előkertjében. Bronzszobor, olyan hitvallásos ember alkotása, aki egyszerre volt művész és a munkásmozgalom harcosa, mártírja. Gyönyörködtet és helytállásra nevel e megtört Munkás, aki határozott csöndjével és ökleivel a legyőzött múlt szobrászi idézete. Izmait nem lélekemelő sport, hanem a robottá gyorsított munka edzette acélosra, enyhe roggyantságában a forradalmi menet hevülete érződik. Sok rokona építi a szobrot időállóvá. Pór Bertalan, Bíró Mihály 1919-es plakátjainak tiszta harsogását folytatja a mű, Jiri Wolker fűtőjének versben följegyzett feszültségét hordozza a Munkás tekintete, ugyanazt igényli a szobortól Goldmann György, mint József Attila a költészettől, hogy legyen „osztályharcos”. A szobrász kiemel egy különös mozdulatot a munkásságból, azt testesíti általános vonásokkal milliók típusává. E már Kassák Lajos álI tál is megfigyelt „Tömpe uj-§ jak” öklökké kovácsolódva ^ „megforgatják az egész vilá- ^ got”, ahogy a dal bejelenti as Mezei András: Szülés Most szűnik meg árvaságod. Most szűnik meg árvaságom. Mint madarak szállva ékben, hárman leszünk a világon. Ablakom akkor kertre nyílt hajnaltól-estig a színek sodort mohó kíváncsiság álmodozó és nyughatatlan a harmat — ma nem is tudom millió vízgyöngy egy levélen ezüst alapra fűzve föl szikrázó hűvösség kecses volt- tavam tükrös nádasom neszek cikáztak árnyain kotyogó békafej-füzér nádrafont fészke a madárnak víz alatt lebegő súlyom zsombékos ösvény süppeteg én önmagam törzsfőnöke öklömben szárnyas buzogány hol ég cserzett vágásait tűrtem a sásnak hősien fölmutattam tíz ujjamat tenyeremen elfért a felhő elfért szívemben a világ félelmeimmel összebújt de megteremte örömét ég föld víz napfény levegő. is lekéstük — mondja az egyik. — Meg kell hogy várd az éjfélit... A pénztárnál megveszem a jegyet. Ekkor látom, hogy Irénke néni nyolcvan forintot adott. Vonattal is mehettem volna. Közben a két asszony elalszik. Végignyúltak a pádon. Csomagjuk fejük alatt. Kimegyek a partra és leülök a lépcsőre. Hűvös halszag van. Éjfélkor megjön a hajó. Sokan utaznak. Keresek magamnak egy csendes sarkot és a falnak hajtom a fejem. Reggel, ahogy kiszállunk, a parton elveszik a jegyünket. Hat óra. Nem akarom Jolit ilyen korán felzavarni, és bent maradok a váróteremben. A büfénél sort állnak. Egy csésze teát kérek és egy pogácsát. Várok egy bőrüléses fotelben kilencig, aztán elindulok. Sose jártam még Pesten. Csak bámulom a nagy házakat és a kocsikat. Szép, divatos ruhájú nők jönnek velem szembe. Egy férfitől megkérdem, hogy merre van a Tölgyfa utca. Garbó pulóverben van és aktatáskát szorít a hóna alá. Mosolyog és egy kicsit előrehajol az arcomba: — Itt egyenesen menjen. Ha villamos keresztezi az utat, forduljon balra. — Olyan kedvesen beszél. Jó kedvem lesz. — Elkísérném, de dolgozni megyek... Látom, hogy befordul egy sarkon. Egy darabig nézem a sarkot, ahol eltűnt. Nagynéném írta, hogy egy szabónál dolgozik. Ugyanabban a házban, ahol laknak. Megtalálom az üzletet és a házat. Ki van írva: Kas Imre, úriszabó. Átmegyek a másik oldalra és sétálok. Látom, hogy az üzlet galériás, s fönt ég a villany. Egyszeresük észreveszem Jolit. Egy székről állhatott fel, mert eddig nem láttam. Gyorsan arrébb megyek. Nagyon izgatott vagyok. Odamegyek az üzlet elé. de nincs bátorságom bemenni. Elsétálok a sarokig meg visz- sza. Talán két óra is eltelik, amikor Joli kilép az ajtón. Piros ruhában van, nagy fehér virágokkal. Egy csomagot tart a kezében és be, megy a házba. — Te kisfiú — mondom egy gyereknek —, tegyél meg nekem valamit. És elmondom neki, amit akarok. — Miért nem tetszik felmenni? — kérdi. — Mert lakik ott valaki, aki haragszik rám. De neked sem kell bemenned, csak csengess be. Megkönnyebbülök. Adok neki négy forintot. Megnézi, és vigyorogva szalad. Számolom a perceket. Most felért, most becsengetett. Most átadja a levelet. Joli ebben a pillanatban olvashatja: — Hallod, Karcsi — szól a férjéhez. Itt a Julika... — Most kilép az ajtón. Szalad lefele... De csak a kisfiú jelenik meg a kapuban. — Odaadtam — kiáltja a másik oldalról. Nem tudok tőle többet kérdezni, mert már messze jár. Nemsokára Karcsit látom meg. Sötétkék ruhában van. Körülnéz, aztán, ahogy észrevesz, átjön hozzám. — Szervusz — mondja. — Hát te most rosszkor jöttél. Joli elutazott. Beláthatod, hogy így... — Sajnálkozva ingatta a fejét: — Haza kell menned ... Gyere, kikísérlek az állomásra. Van pénzed jegyre? A torkomat a sírás fojtogatja. Csak bólintok, hogy igen. — Mert mondd meg, ha nincs. Megyünk a villamoson. Karcsi fogja a kallantyút. Időnként lekucorog és a házakat nézegeti, mintha keresne valakit. — Hogy vagy — kérdezem tőle. — Szerencséd, hogy ma szabadnapos vagyok — mondja. Az állomáson megkérdezi, hogy mikor indul a vonat. Én pedig eltűnök a jegy váltók tömegében. Egy idő után kilépek a sorból. Karcsi nem vesz észre semmit. Amikör hozzáérek, úgy csinálok, mintha akkor raktam volna el a jegyem. — Hát akkor készen vagyunk — mondom neki. Megfogja a vállam: — Ne búslakodj. Gyere, fizetek neked egy málnát. Később felszállunk a fülkébe. Jó helyem van. Az ablakhoz ülök. •— Köszönöm — mondom neki. — El kell mennem — mondja —, nem tudom kivárni a másfél órát. Leszáll és áll még egy darabig az ablak alatt. Lehúzom az üveget. Felint: — Hát akkor szervusz. Majd írjál. . Figyelem, ahogy eltűnik egy csapoaj- tón. Ábrákat rajzolok az ablaküvegre. Aztán kinyitom a naplóm. Benne van titkosírással apám címe. Csak én tudom elolvasni. Szól a hangszóró: — Személyvonat indul Füzes felé, negyvenöt perc múlva... Megfésülködöm a vonatablakban és leszállók. Az állomás homlokzatán megnézem a nagyórát. Négy óra lesz tíz perc múlva. Elindulok egy kis szűk mellékutcán. Valaki szembejön velem. Kérem — kezdem —, lenne szíves megmondani, hogy merre? — Mit merre? — Hogy merre menjek? maaarasz v tutor festménye, a Dózsa népe, egy évvel a kiegyezés után, 1868-ban készülj de közvetlen folytatása az elnyomatás esztendeiben készült Hunyadi-képnek, Zrínyi-kompozíciónak, közvetlen folytatása a komor, baljós nemzeti romantikának. Dózsa népe hideglelős, holdvilágtalan éjszakában lopakodik, figyel, temet és menekül: a páncélos, puskás, csapzott hajú vitézek egy kivégzett — társukat? vezérüket? — vágják le a gyalázat akasztófájáról, hogy méltóképpen eltemethessék. Ezek a vitézek inkább nemesek, mint jobbágyok, és inkább pusztulásra ítélt földönfutók, mint lázadók. Sorsuk láthatóan az lesz, mint elődjeiké, a kiterített Hunyadi Lászlóé és a siralomházban ülő Zrínyi Péteré. Mégis rendkívüli tett Madarász képe. T—-----------bukott forraI Megint I dalom után, I az előzőnél is keményebb elnyomás esztendejében, s megint alig leplezett forradalmi célzattal jelenik meg a képzőművészet újabb remeke. Természetesen Derkovits Gyula 1514 című fametszetsorozatáról van szó. Századunk ^ emberének, ha Dózsára és a képzőművészetre együtt gondol, elsősorban ezek az iszonyú erejű, feszülő alkotások jutnak eszébe. Általuk vált Dózsa egy egész kultúra számára fenségesen elpusztuló figurává. Annak ellenére, hogy Dózsa itt sem csupán történelmi figura, s parasztjai sem csupán középkori parasztok, Derkovits műve mégis hitelesebb, mint Madarászé, s nemcsak azért, mert <5 fametszetei közelebb állnak | a parasztháború korának fa- & metszeteihez, hanem azért is, 8 mert utalása hiteles: osztály- 5 harccal osztályharcot, láza- ^ dással forradalmat ábrázol. ^ Az ötvenes évek elején Der- ^ kovitsot ferde szemmel nézte ^ a hivatalos művésztpolitika. 8 A sok, korabeli sikeres-siker- 8 télén ábrázolásból, szoborból, ^képből, grafikából egyet emeljünk ki: Szabó Vladimir me- | sés, nyugtalanítóan költői festményeit, amelyek 1953ban minden szigornak fity- tyet hányva népköltészeti szépséget, középkori titokzatosságot varázsolnak a műbe. A grafikus, aki Derkovits után méltó kézzel nyúlt a témához, s aki valóban der- kovitsi sorozatot alkotott később, huszonöt éves volt éppen. Kondor Béla, a mai magyar művészet kiemelkedő mestere főiskolai diploma- munkaként, s ugyancsak középkori és kora reneszánsz mesterek példájára, de modern válságok és győzelmek érzésével alkotta meg rézkarcsorozatát. Amely természetesen nem középkori (miként Derkovitsé sem volt az), s amely egy forradalommal és vajúdással teli társadalom, e társadalom felelősségteljes művészetének kifejezése lett. Ennek kifejezője más-más formában, másmás anyagban az a szobrász, aki a legtöbb és legkitűnőbb Dózsa-szobrokat alkotta a magyar művészet történetében: Somogyi József.-r—--------------: 1953-ban ál| Somogyi | lítóttá ki első 1------ Dózsa-fejét, el ső egészalakos kompozícióját 1955-ben mintázta, 1958- ban állította fel Cegléden, s már ezek távol álltak a szokott, ünnepélyesen semmitmondó szoborideáltól, már ezek meghatározták modern, kemény Dózsa-elképzelésün- ket. Még inkább Somogyi 1965-ben és 1971-ben megmintázott alakjai. Az előbbi — kicsi, törékeny anyagból készült samottfigura — ugyanazt a végtelen középkori elszántságot, s ugyanazt a végtelen középkori kegyetlenséget fogta formába, amit a Taurinus-féle fametszeten megismertünk, s ami valójában jellemezte a tűzzel-vas- sal középkori osztályharcot vívó, végül tűz és vas által elpusztított forradalmárt. Az újabb, hatalmas méretű bronzszobor a korábbi ceglédi emlékmű helyére készül, s kettős figurájával, fenyegető kaszáival és nyers formatöréseivel monumentálissá fokozza ugyanezt az összetett gondolatot. R. Gy. t í ' A napokban nyílt meg és július 2-ig áll a közönség rendel' kezesere a budapesti Helikon Galériában (V. Eötvös Loránd u. »•) a Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész rajzaiból rendezett kiállítás. A művész hatalmas rajzanyagából mutat- nak tft be kis válogatást: stúdiumot, krokit, skiccet, ujjgyakor- latokat. Itt iatható a ceglédi országos ünnepségek keretében június 25-en felavatásra kerülő Dózsa-emlékmű előtanulmányaként rajzolt markáns vázlatsorozata is. Képünk egy Dó- zsa-vazlatot mutat be a kiállítás anyagából. történelem nagy és visszavonhatatlan változását. Goldmann György művénei legnagyobb értéke, hogy e változás folyamatáról készít plasztikai tükörképet. Olyan embertípus magatartásáról vall ez a szobor, amelynek üldöztetést, halált is vállaló helytállásától függött, hogy milyen lesz a holnap, a mi életünk. Szinyei Mer se Pál hirdette, hogy az igazi mű nemcsak gyönyörködtet, hanem morális indítékot is ad. Goldmann György élete és szobra e kettősség dialektikáját valósítja meg humanisztikus tartalmú szépségében, s alakítja ma is az ifjúság nyíló értelmének tiszta horizontját Vecsésen, ahol született, s mindenütt az országban, ahol ismerik munkásmozgalmi környezetben felépült szobrász! életművét. Losonci Miklós !---------------- Dózsa-portrét ! I Hiteles | nem hagyott !---------------- ránk a törtéin elem és a művészettörténet, i mégis minden Dózsa-ábrázo- i lásnak históriai és műtörté- : neti hitele van: hitelesen vall : a korszakról, amelyben ké- ; szült, hűségesen ábrázolja, '• nem a székely nemes arcvo- | násait, hanem — a századot, ' amely a székely nemest áb- | rázolta. Talán a legkorábbi kompozíció a legőszintébb. Nem biztos, hogy a keresztes parasztok vezére épp olyan busa bajuszt viselt és épp olyan vastag ajkak fölött, ahogyan ezt Taurinus István könyvének címlapján látjuk, de biztos, hogy épp olyan kínok kínjával pusztult el, amint ezt az 1519-es fametszet mutatja. A fametszet már a reneszánsz jegyeit viseli, a szer- i ző, akinek könyvét díszíti, ; maga is neves humanista, : gyulafehérvári kanonok. Még- í is, a leveretés után öt eszten- i dővel Becsben kinyomtatott könyvborítón a középkor szelleme üt meg. Hiszen a rene- szánszosan szimmetrikus kompozíció középtengelyében a fogát vicsorító, tüzes koronától füstölgő fejű Dózsa ül, a szép, szabályos szimmetriát jobbról a vezére húsába harapó parasztkatona, balról a síppal-dobbal gúnyolódó udvari zenész szolgáltatja. Az ábrázolást minden kezdetlegessége ellenére modernnek érezzük: éppen négy évszázadot kellett vámunk a Taurinus-krónika után, míg újra ilyen leplezetlen, elfogulatlan Dózsa-ábrázolásra találtunk. _____________például — I A barokk | látványos, színházias szabályainak megfelelően — mindent idealizált. Egy csaknem két évszázaddal később keletkezett augsburgi rézmetszet láthatóan nagyobb gon- | dot fordított Dózsa pompás- | szabályos izmaira, mint ma- : gára a kivégzési jelenetre, i Az ottomán birodalomhoz i való tartozás közrejátszhatott iabban, hogy évszázadokig nem ; találni számottevő magyar j műalkotást Dózsáról. Az újabb ! jelentős kompozícióra, most : már egy mesterműre, megint ! kétszáz esztendőt kellett vár- i ni. DEMÉNY OTTÓ: Ezüst alapra
