Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-17 / 114. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA Czinege Lajos fogadta Jakubovszksj mar sálit A Fehér Ház szóvivője Nixon moszkvai útjáról Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője sajtóértekezletén közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya „a terveknek megfelelően folytatja Nixon szovjetunióbeli útjának előkészítését”. A hazánkban tartózkodó I. I. Jakubovszkijt, a Szovjetunió marsallját, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát Czinege hajós vezérezredes, honvédelmi miniszter — a magyar néphadsereg több magasrangú vezetőjének társaságában — kedden hivatalában fogadta. Jelen volt I. V. Tutarinov vezérezredes, az egyesített fegyveres erők főparancsnokának magyarországi képviselője. A látogatás során szívélyes baráti eszmecserét folytattak a Varsói Szerződés tagállamai közös védelmi szervezetével összefüggésben a feleket kölcsönösen érdeklő időszerű kérdésekről. PEST MEGYEI XVI. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1972. MÁJUS 17., SZERDA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A tudósítókkal közölték, hogy az elnök május 20-án repülőgépen Salzburgba utazik, és ott pihenőt tart, útban Moszkva felé. Zieglert megkérdezték, milyen kérdések merülhetnek fel Nixon elnök és a szovjet vezetők találkozásán. Ziegler válaszában hivatkozott az elnök 1972. február 9-i kongresszusi beszámolójára, amelynek „Az Egyesült Államok külpolitikája a 70-es években” volt a címe. Mint mondotta, e beszámoló alapján fogalmat alkothatnak a két ország kapcsolataiban fennálló problémákról és az Egyesült Államok álláspontjáról. A New York Times ezzel kapcsolatban megállapítja, washingtoni vélemények szerint egyes kérdésekben látszanak a megegyezés perspektívái. A lap egyebek között megemlíti a megvalósuláshoz közeledő kereskedelmi egyezményt, amely — mint a lap írja — óriási jelentőségű lenne mind a két ország, mind pedig az egész világ számára. Egyéb problémák között a Név, York Times megemlíti a közép-európai feszültség enyhítésére vonatkozó kérdéseket is. Grecsko marsall Egyiptomban A hivatalos látogatáson Egyiptomban tartózkodó Grecsko szovjet honvédelmi miniszter (balszélen), Anvar Szadat egyiptomi elnök (mellette) és Mohamed Szadek egyiptomi honvédelmi miniszter (Szadat mellett), valamint Kopranov marsall (jobbszélen) társaságában hétfőn megtekintett egy egyiptomi légibázist. Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere Mohamed Szadek egyiptomi hadügyminiszter társaságában kedden látogatást tett az alexandriai kikötőben, s megszemlélte az egyiptomi haditengerészet egyMezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkástanulók vetélkedője Sajtótájékoztató a MÉM-ben Kedden a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban sajtótájékoztatót tartott dr. Szűcs Kálmán szakoktatási főosztályvezető. Bevezetőül szólt arról, hogy az élelmiszer- gazdaság fejlődésének egyik kulcskérdése: a mező-, erdő- és fagazdasági, valamint élelmiszeripari dolgozók szaktudásának növelése. Szakoktatási intézményeik legfőbb feladatuknak tekintik, hogy a tsz-ek és állami gazdaságok, erdőgazdaságok részére mind jobban fölkészült szakembereket, szakmunkásokat képezzenek. Az elmúlt években 160 ezer szakmunkás kapott bizonyítványt, s a IV. ötéves terv idején évente hozzávetőleg 8—10 ezer felnőtt, illetve 6—8 ezer ifjú szakmunkást képeznek ki. Most 71 mezőgazdasági és élelmiszeripari iskolában 17 ezer tanuló készül a különféle szakmákra. A minisztérium szükségesnek tartja, hogy időnként lemérjék a tanulók tudását, fejlődését. Szombathelyen és Debrecenben korábban találkozót- rendeztek, s most Balatonfüreden kerítenek sort a szakmunkás- tanulók III. országos találkozójára. Mi e találkozó célja? A főosztályvezető a többi között olyan kívánalmakat hangoztatott, hogy ily módon is fórumot teremtenek a szakmunkástanuló ifjúság életének bemutatására, továbbá népszerűsíteni akarják ezeket a pályákat a gyerekek előtt. A Május 23—27. között Balatonfüreden rendezendő találkozót fölhasználják arra is, hogy széles körű tapasztalat- cserék jöjjenek létre. Három részre tagozódik ez a fórum: szakmai-gyakorlati versengésre, sportversenyekre, végül kulturális találkozóra. Gépbemutatók, szakmai előadások, módszertani tanácskozások is szerepelnek a programban. Mintegy hétszáz részt vevő fiatalra számítanak, s ezenfölül vendégeket hívtak meg a rendezők Bulgáriából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból, Romániából és a Szovjetunióból A szakemberek nemcsak az ifjak tudását szemlélhetik, hanem maguk is gazdagodhatnak ismeretekben: a szakmai előadások közül kettőt Pest megyei intézmény neves ' szakembere tartja. Gödöllőről, a mezőgazdasági gépkísérleti intézetből az igazgató, dr. Bánházi Gyula tart előadást, a Kertészeti Egyetemről pedig dr. Csepregi Pál docens. A. Z. ségeit, valamint felkeresett több szovjet hadihajót, amelyek baráti látogatáson tartózkodnak az alexandriai kikötőben. Grecsko marsall meghívta Szadek tábornokot, hogy a közeljövőben látogasson el a Szovjetunióba. Szadek elfogadta a meghívást. Magyar jelölés WHO-közgyűlés Magyarországot is jelölték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi közgyűlésén a 24 tagú végrehajtó tanácsba, amelynek egyharmadát szerdán háromévi időtartamra újjáválasztják. A nyolc helyre 12 ország pályázik. A közgyűlés főbizottsága kedden úgy döntött, hogy — Magyarországon kívül — Afganisztán, Anglia, Argentína, a Kongói Köztársaság (Zaire), Indonézia, Nigéria és Űj-Zéland jelölését támogatja és a szerdai plenáris ülés elé terjeszti. A közgyűlés plénuma elé csütörtökön vagy pénteken kerül a tagfelvételek ügye^ Az idén a Német Demokratikus Köztársaságon kívül a Bangla Desh — kérte felvételét. Mindkét felvétel ellen tömbtömörülés tapasztalható. Az egyiket az NSZK, a másikat Pakisztán vezeti. Fokozódó tenorbombázások a VDK ellen Az USA továbbra is szabotálja a párizsi értekezletet Mint a VDK külügyminisztériumának szóvivője keddi nyilatkozatában közölte, az amerikai imperialisták hétfőn folytatták Haiphong és a VDK más kikötőinek elakná- sítását. Az amerikai repülőgépek terrorbombázást intéztek a VDK számos, sűrűn lakott körzete ellen, többek között Than Hoa, Nghe An, Ha Tinh, Quang Binh tartományokban és Vinh Linh körzetében. A bombázások következtében számos polgári személy életét vesztette, több gazdasági és kulturális létesítmény elpusztult. A saigoni amerikai parancsnokság szóvivőjének közlése szerint az Egyesült Államok légiereje a háború egyik legsúlyosabb támadását hajtotta végre kedden a VDK területe ellen. A dél-vietnami népi felszabadító erők folytatják támadásaikat a központi fennsíkon. A hazafiak páncélos egységei hétfőn áttörték az ellenség védelmi vonalának észak- nyugati részét Kontum városa körül. A népi erők egyik műszaki alakulata a Pleiku felé vezető műúton két hidat felrobbantott, és ezzel a 19. számú útvonalat elvágta. A saigoni hadsereg műszaki egységei megpróbálták a hidakat ismét használhatóvá tenni, de a népi erők tüze elűzte őket. Harcok folytak a Hűét nyugati oldalról védő Birmingham és Bastogne támaszpontok környékén is. Hétfőn a népi erők tüzérségének több mint kétezer lövedéke csapódott a Saigontól északnyugatra levő An Loc tartományi székhely stratégiai pontjaira. A város peremkerületeiben napok óta kemény harcok dúlnak a felszabadító erők és a saigoni alakulatok között. A Vietnami Demokratikus Köztársaság és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttsége kedden hivatalosan indítványozta a vietnami kérdésről tárgyaló négyoldalú párizsi értekezlet munkájának felújítását. Az amerikai és a saigoni delegációhoz intézett levelükben a tanácskozások bojkottálásának beszüntetését követelték, s az amerikai és saigoni felet felszólították, hogy a küldött^ ségek csütörtökön a szokásos időben tartsák meg az értekezlet 150. ülését. Mint ismeretes, az amerikai és a saigoni küldöttség május 4-én meghatározatlan időre egyoldalúlag felfüggesztette a párizsi értekezlet munkáját. A párizsi Vietnam-értekezle- ten részt vevő amerikai küldöttség szóvivője közölte: küldöttsége visszautasította a VDK és a DIFK delegációjának azt a javaslatát, hogy az értekezlet következő ülését e hét csütörtökén tartsák meg. Porter nagykövet, a küldöttség vezetője már el is utazott a francia fővárosból. Az amerikai elutasító állásponthoz csatlakozott a saigoni delegáció is. Harmincmilliós terv Szolgáltatás és kooperáció Néhány napja emlékeztek meg a váci Autójavító és Fémipari Vállalat fennállásának 20. évfordulójáról. Az elmúlt húsz év alatt sok minden megváltozott az Autójavító és Fémipari Vállalatnál. Ezt legjobban a profilváltozás tükrözi. Ma már elsősorban lemezmunkát végeznek, különböző lemezeket préselnek. Évente például mintegy 80—90 ezer darab tárolóládát készítenek, amelyet a MÜÄRT értékesít. A szolgáltatás terén is jelentős a fejlődés az utóbbi időBörzsönyligeti tervek Víz, út, parkoló Börzsönyliget lakossága sosem rest, ha falujuk fejlesztéséről, szépítéséről van szó. Szekeres János, a Dunakanyar Intéző Bizottság keretében működő kismaros—börzsönytavaly például a DIB által juttatott 200 ezer forintból a 4,6 kilométer hosszúságú villanyhálózat bővítéséhez anyagot vásároltak. ligeti társadalmi bizottság el- Amennyiben idén a megyei nöke, elmondta, hogy Óriás sa pkák Az ISV gyáli panelüzeme nagy részt vállal a sertésprogram me5ó sí tásáöóI. Itt készülnek az előregyártóit elemekből — épülő telepek paneljei. Képünkön a modern sertésólak párásítóberendezésének légterelő sapkáit sorjázzák. Foto: Urbán tanácstól megkapják a 450 ezer forintos keretet, a munkálatokat befejezik. Ugyanilyen je lentőségű a nagyon rossz úthálózat egyes szakaszainak megjavítása, illetve továbbépítése. Tavaly összesen 900 méteren a legrosszabb köves utat bitumennel burkolták, s megépítették mellette a vízelvezető árokrendszert is. Az útburkolást és az árokásást tovább folytatják. Ebben az évben újabb három kilométert szeretnének rendbehozni, ami az elvégzendő útjavítás egyharmadát jelenti. További feladataik között szerepel egy pontos térkép készítése, amely hű képet ad majd a falu beépítettségéről. Amint ez meglesz, nevet adnak az újonnan keletkezett utcáknak. Börzsönyliget egyik kiindulópontja a hegységet felkereső turistáknak. Az ő kényelmüket fogja szolgálni a kisvasút három megállójában emelt váróterem, a Gál-hegyen megépített kilátóhely, valamint a felvezető úton felállítandó 30—40 pihenőpad. S miután mind többen jönnek autóval, a község több pontján, illetve a kirándulóutak mentén, parkolóhelyeket létesítenek. ben. A vállalat végzi az olaj“ kályhák garanciális javítását az egész járás területén. Az autójavításból elsősorban a karosszéria- és kárpitosmunkákat végzik. Természetesen autószerviz-szolgálatuk is jelentős, különösen addig, amíg a váci új AFIT-szerviz el nem készül. Az évi 30 millió forintos tervük nagy részét a kooperációban végzett munkák teszik ki. Említést érdemel ezek közül a váci Híradástechnikai Vállalatnak készített maglapgyártás, valamint a Csepeli Csőgyárnak végzett mintegy nyolcmillió forint értékű forgácsolód munka. A vállalat egyik legnagyobb gondja: nem tud — hely hiányában — fejlődni, terjeszkedni. így, meglehetősen szűkös kö-: rülmények között, jobb műn-; kaszervezéssel igyekeznek a lakosság és a partnerek igényeinek megfelelni. A vállalat fennállásának 20. évfordulóján elnyerte a Pest megyei Tanács dicsérő oklevelét. á. é. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait V. Olav norvég királynak nemzeti ünnepük alkalmából. Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Műrzaki Fejlesztési Bizottság elnöke Moszkvába utazott, a KGST tudományosműszaki együttműködési bizottsága II. ülésére. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese a Parlament vadásztermében tájékoztatót tartott a minisztériumok, a főhatóságok vezetői és a sajtó képviselői részére, a szocialista gazdasági integráció komplex programjának megvalósításával és a kétoldalú gazdasági együttműködéssel kapcsolatos időszerű .érdlésekről. Hazaérkezett Rómából a FAO európai mezőgazdasági bizottságának ülésén részt vett magyar küldöttség. A delegáció vezetőiét dr. Karesai Károlyt, a FAO magyar nemzeti bizottságának főtitkára az ülésen újabb kt. évre a végrehajtó bizottság tagjává vá-' lasztották. Á * f