Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-04 / 103. szám

t 4 1972. MA JUS 4., CSÜTÖRTÖK „Sej, Galgamácsa... Nagykőrös Filmszemle, Immár másodszor mu­tatta be műsorát rövid időn belül az Egyetemi Színpadon, szombaton este, az aszódi ÁFÉSZ galgamácsai csoportja. Kár, hogy a nyomtatott mű­sorban jelzett színes kisfilmet, melyet Moldován Domokos készített Vankóné Dudás Juli galgamácsai paraszt festőasz- szonyról, (1970-ben a szekszár­di és az orvietói nemzetközi filmfesztiválon díjat kapott), technikai okok miatt a közön­ség nem láthatta. Az Egyetemi Színpad szín­vonalas-érdekes rendezvé­nyein megszokott zsúfolt néző­tér helyett ezen az estén fél­ház ha volt. Hogy mi lehetett ennek az oka, a hiányos, meg­késett hírverés vagy a műsor jellegének szóló kisebb érdek­lődés, most ne kutassuk. Akik végignézték a Dudás Juli, a népművészet mestere által ösz- szegyűjtött és betanított galga­mácsai népszokásokat, népi játékokat, mind jól szórakoz­tak a színes, jól pergő műsor­számokat látva. S akik odafi­gyeltünk az estet bevezető Or- tutay Gyula akadémikus, a magyar népművészet nagy tu­dósának (távollétében fölolva­sott) előadására, az ő szavai­nak kalauzolásával biztosan mélyebben megérthettük, gaz­dagabban befogadhattuk nép­művészetünknek e kis együt­tes által tovább őrzött kin­cseit. Mert mit is láthattunk ezen az esten? — Egy Pest megyei kis falu népének életé­ből féltőn-értőn megmentett népdalokat, gyermekek és fel­nőttek által játszott játékokat, babonás hiedelmektől táplált szokásokat, s mindezen közben a régi falusi élet mindennapos használati tárgyait, eszközeit, hangszereit, amelyekkel ma­napság már a falun élők több­sége is csak múzeumban vagy a padláson találkozhat. A fa­lu egymást- követő földművelő és pásztorkodó nemzedékei ter­mették ezeket a gyönyörű da­lokat, e dalok csodálatos köl- tőiségű szövegeit, dallamait, és az ő életük körülményei, igé­nyei és képzeletük szülte a napi munka után felüdítő já­tékokat, szokásokat, s az ő ügyes-teremtő kezüket dicsé­rik a munka és a szórakozás eszközei is. Es az együttes tag­jai által a színpadon viselt, természetesen ünnepien tiszta, kissé túlszép ruhák is, a falu, a vidék jellegzetes ornamenti­kájával, színeivel, formáival. A színpadon öt-hatéves kis­lányoktól kisfiúktól hatvan­éves asszonyokig, férfiakig kép­viselve volt Galgamácsa min­den korosztálya, talán minden évjárata. Egymás mellett, együtt szerepeltek a műsor több számában gyerekek, fia­talok és idősebbek, jelezve, valóban a falu népének régeb­ben volt mindennapos életé­ből mentette meg a feledésbe merüléstől Vankóné Dudás Ju­li ezeket a kincseket. Megérez­tetve velünk, hogy valamikor, húsz-harminc évvel ezelőtt még biztosan, elevenen élit Galgamácsán a műsor minden dala, tánca, játéka, szokása, s hogy közülük néhány — ha erőtlenebbül, megkopva —, de ma is él. Bizonyos, hogy az Állami Népi Együttes hasonlíthatat­lanul magasabb művészi szín­vonalon adja elő népművésze­tünk kincseit, és magasabb mércét mutatnak a nagyobb művészeti együttesek is. Egy­valamiben mégis több volt a galgamácsaiak estje a kiváló együttesek produkciójánál is. A megejtő, elbűvölő hiteles­ségben. Ahogyan némelyik számot előadták, s ha az a szo­kás ma már nem él, kissé ügyetlen, bumfordi játékuk azt rögtön elárulta. S azzal, hogy a Kiszi-dobás, a Gyermeklako­dalmas, Amikor én tízeszten­dős voltam, Betlehemesek, Kántáló pásztorok, Aprószen­tekelés, Gyerekek kántálása címet viselő számokat gyerekek és felnőttek együtt adták elő, az a ma emberének annyira A népi mondavilág — és zene-, dallamvilág — klasszi­kus legendájává nemesült Ko­dály Háry Jánosa, mintha nem is egy művész alkotása, hanem egy nép elidegeníthe­tetlen lelkülete volna. A fül­lentő Háry sohasem hazudott, hanem mesélt-regélt, csupán a mi földhöz ragadt, reálisan- fantáziátlan világunkban tűnt mindig Háry valószínűtlenül nagyotmondónak. S az opera­színpadokon, ahol Harsányi Zsolt és Paulini Béla poénok­ra épülő szövegkönyve és az énekes-színészek fizikai jelen­léte mindig elidegenítette egy kicsit a történetet és a nézőket a népmeséi valóságtól és Ko­dály zenéjétől. A bábszínpad stilizált vilá­ga most visszaadta a történet üde, népi báját, mert a báb­színpad is pontosan ugyan­olyan valószerűtlen és elvont, mint a népmesék. Gondoljuk csak meg: amikor mesét hal­lunk, kikkel népesítjük be fantáziánkat, nem a bábokhoz hasonló mesefigurákkal, akik­nek megadatott, hogy akármit mondjanak is, elhiggyük ne­kik? Ezért aztán elévülhetet­len érdemeket szerzett Szilá­gyi Dezső, aki a daljátékot bábszínpadra alkalmazta. A színpadon, Szőnyi Kató rendező színpadán mindenki népmeséi hős. Aki a népmese főhősének, Hárynak, méltó partnere, Napóleon, vagy Fe­renc császár, az ugyanúgy be­szél és viselkedik, mint Háry. Aki jelentéktelen, Háry szemé­ben csak egy porszem figura, az céltábla, a népi gúny és ka- rikírozás tárgya, az úgy visel­kedik és beszél — Ebelasztin lovag —, ahogy a nép szokta kigúnyolni a nem közéje való érdemtelen embert. S Háry szemével, s a nép­művészet forma- és motívum­világával népesítette be a szín­padot Bródy Vera bábtervező, és Koós Iván díszlettervező. Háry mézeskalácshuszár és nyalkára pödört bajszos, füs­töt eregető, obsitos, örzse tűz­ről pattant, tenyeres-talpas, megragadó-megható élmény, hogy önkéntelenül arra gon­dol: de kár, hogy múltunk sok évszázadának ezek a gyönyö­rű dalai, szép játékai, szokásai s más értékei ilyen gyorsaság­gal elmerülnek! S milyen jó, hogy legalább megmentik a még menthetőt az ilyen apos­toli hevületű, s alkotó tehetsé­gű emberek, amilyen Vankó­né Dudás Juli is. Az olaszországi utazásra készülődő galgamácsai együt­tesnek igazán méltó szereplése volt ez az est a fővárosi kö­zönség előtt. Kívánjuk, hogy külföldön bemutatandó műso­rukkal megnyerjék az olasz városok lakóit is, hogy sike­reikkel gazdagítsák népművé­szetünk jó hírét. G. M. higiéniai napok Május 5-én és 6-án másod­ízben rendezik meg Nagykő­rösön az országos egészségügyi amatőrfilmszemlét, amelynek a város először két éve adott otthont. A II. egészségügyi amatőrfilmszemle rendezői a SZOT, a Magyar Vöröskereszt, a hazai amatőrfilm-szövetség, az Egészségügyi Minisztérium, a városi tanács, és a konzerv­gyár amatőrfilmes klubja. A bemutatott filmek készítői mérnökök, orvosok, higiéniku­sok, munkavédelmi felelősök, természettudományt oktató ta­nárok; műveikkel szemléle­tessé, élvezetessé, érthetőbbé teszik az egészségügyi és munkavédelmi oktatást. A nagykőrösi amatőrfilmszemlé­re külföldről is érkeznek zsűritagok. Svájci vendégünk, Morc Gazay, a Vöröskereszt Nemzetközi Ligájának osztály- vezetője. Bulgáriából hívták meg dr. Vaszil Topuzovot, a várnai filmfesztivál igazgató­ját. Az egészségügyi amatőrfilm­szemlét követően kerül sor Nagykőrösön május 9-től 12-ig a IV. országos konzervipari higiéniai napokra, amelynek rendezője a Konzervipari Vál­lalatok Trösztje, a Nagykőrösi Konzervgyár, a városi élelmi- szeripari szakközépiskola és szakmunkásképző intézet, va­lamint több kutatóintézet, tu­dományos társaság és egyesü­let. Az ankéton élelmiszer­mikrobiológusok és higiéniku­sok vitatják meg a konzerv­ipari higiéné kérdéseit. A ven­dégek a gyakorlati módszere­ket is tanulmányozzák a kon­zervgyárban, és az ankét ide­jére nyílt kiállításon a gyár kiállítótermében. Múzeum a palotában Megkezdődött a sárvári vár helyreállítása. A munkára a mostani tervidőszakban 12 millió forintot költenek. A kultúrtörténeti szempontból jelentős épületben a XVI. szá­zadban nyomtatták az első magyar nyelvű könyvet, Az ötszögű középkori erődítmény­ben most művelődési közpon­tot alakítanak ki. len szó sem hangzik el, csak hangmontázsok kísérik a cse­lekményt. A krimi, Templar és a gengszterek harca, izgal­mat keltőén játszódik le a bábszínpadon. A kesztyűs figurákkal olyan képtelen helyzetek teremtésé­re is mód nyílik, amilyeneket sem filmen, sem színpadon nem lehet megvalósítani, így az előadás egyúttal az Angyal kalandjainak szellemes paró­diája is. FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTÉK HÁR Y JÁNOS Bemutató a Bábszínházban szemrevaló menyecske. Ferenc császár nagyhasú, mázos agyagköcsög, Ebelasztin lovag széllel bélelt, kócfejű, sovány váza, Krucifix generális hor­dóhasú csikóbőrös kulacs... Kodály zenéjét kitűnő fel­vételről hallhatjuk a londoni filharmonikusoktól, Háryt Me­lis György, Örzsét Komlóssy Erzsébet énekli ugyancsak fel­vételről, Háry szövegét Sinko- vits Imre mondja. De az igazi siker részesei a bábszínház lát­hatatlan művészei, akik a fi­gurákat mozgatják, és akik a névtelenség fekete ruháiban hajoltak meg az előadás vé­gén: B. Kiss István, Szöllösy Irén, Havas Gertrud, Balajthy Andor, Gruber Hugó, Balogh Klári, Kárpáti Gitta, Leviczky Andor, Szabó István, Hárai Ferenc, Kalmár Éva és a töb­biek. Az emlékezetes, kitűnő elő­adás után meghatottan távozik a közönség Budapest évek óta talán legnagyszerűbb színházá­ból. Berkovits György Az országos hírű pécsi Bó­bita bábegyüttes — számos sikeres, újszerű bábprodukció után — most egy új műfajjal kísérletezik: krimit állít báb­színpadra. Izgalmas szakmai vállalkozás ez, hiszen arról van szó, hogy lehetséges-e va­lódi feszültséget teremteni bábszínpadon, bábfigurákkal? A szabályos, kerek bűnügyi történetet az együttes tagjai kollektiven teremtették meg, s annak főszereplője az An­gyal. Az előadás során egyet­KONCERTKRÖNIKA A váci Musica Humana múzeumi hangversenye Rajzok a szögesdrótról MAGÉN ISTVÁN TÁRLATA „Jármok kell, míg meg nem ismerik az ég minden csilla­gát, meg nem szenvedik vala­mennyi titkát, s végig nem ál­modják minden álmát... Ak­kor majd újra visszatérhetnek hozzám ...” Ezt írja Pap Ká­roly Üzenete, s ez a mottója Magén István egy hete nyílott grafikai tárlatának, melyet a Központi Fizikai Kutató Inté­zet klubjában rendeztek meg. Magén István minden áron igazi grafikus akar lenni, iga­zi, a szó legszorosabb értelmé­ben. Rajzainak szerkezete, lá­tásmódja, a gondolatok abszt- tahálása alkotásaiban: védje­gyei a tehetségnek, bizonyíté­kai egy ugyan még teljesen ki nem forrt egyéni nézőpontnak, melynek tartalmát egyelőre az 'érzelem tölti meg. Grafikái foglalkoznak a há­borúval — az elmúlt kegyet­lenségek, vérengzések, a szö­gesdrótok kíméletlensége, a halottgúlák víziói felkiáltójel­lé sűrítik Magén István tilta­kozását: netovább! Portréiban az emberek belső világát kí­vánja ábrázolni, mind vona­laival, mind színeivel tömöríti a vívódást, ’az emberséget, a mindenre érzékenyen reagáló szemet Radnóti Miklósnál, Pap Károlynál, Derkovits Gyulá­nál. Tárlatának néhány grafiká­ja bizonyítja: Magén István igazi grafikusművész akar len­ni, igazi, a szó szoros értelmé­ben, s ez sikerülhet is neki. A váci zeneiskola lelkes fia­tal zenetanáraiból álló kama­raegyüttes, a Musica Humana helybeli szereplései — a Fil­harmónia váci hangverse­nyein kívül — évek óta rend­szeres közreműködője a Nem­zeti Múzeumban megrendezett hangversenyeknek. A Történe­ti zenés esték sorozat vagy az őszi hegedűkiállítás alkalmá­ból megszólaló hangversenyek szép sikereire emlékezhetünk vissza. Az együttes hangverseny- mestere, Erdélyi Sándor régi és eredményes kapcsolatban áll a múzeummal; ő rendezte az említett hegedűkiállítást, és részt vesz a régi hangszerek felkutatásában. E múzeumi hangversenyek mindegyikén — az alkalomnak megfelelően — bemutatnak egy-egy ritka, értékes régi hangszert, egy- egy újonnan felfedezett, soha­sem vagy alig játszott művet. Legutóbbi Viraldi-hangverse- nyük emlékezetes része volt a mester egyetlen, lantra írott versenyművének bemutatása Benkő Dániel tolmácsolásá­ban. Szombat esti Bach-hangver- senyük több érdekességet is nyújtott. A három hegedűre írott D-dúr versenymű re­konstruált formában (mi há­rom csembalóra írott változa­tában ismertük) először hang­zott el. Bemutatkozott egy ér­tékes hegedű is: Ember János hangszerkészítőmesternek, a Nemzeti Múzeum lelkes párt­fogójának munkája. A műsorban elhangzó D-dúr szimfónia szintén ritkán hall­ható, eredetileg egy kantáta zenekari előjátéka. A befeje­zésként hallott h-moll szvit viszont annál ismertebb; a barokk muzsika talán legna­gyobb népszerűségnek örvendő darabja (lendületes Bandine- rie-tétele számos könnyűzenei feldolgozást is megért) Frank Éva fuvolaművész közremű­ködésével a hangverseny ha­tásos-hangulatos zárószáma volt. HETI FILMJEGYZET HEKUS LETTEM Jelenet a Hekus lettem című filmből. A Zimre Péter forgatóköny­véből Fejér Tamás rendezésé­ben készült új magyar film megtekintése után két kérdés­ben összegeződtek bennem a látottak: vajon törvényszerű-e, hogy a valóságos esetekre épülő bűnügyi filmek ötlet- telenebbre, laposabbra, sablo­nosabbra sikerülnek, mint a kitalált sztorit tálalóak? És: ha ez nem törvényszerű, akkor miért lett a Hekus lettem öt- lettelen, lapos és sablonos? Mert az lett. Pedig mindaz, amivel ez elkerülhető lett vol­na, effektive benne van a filmben. Olyan — visszaem­lékezésekben, riportsorozatok­ban izgalmasan megírt — va­lóságos bűnesetek adják a történet alapját, amelyek an­nak idején egy országot fog­lalkoztattak. Az 1945—46-os évek közbiztonságának meg­teremtése, a demokratikus rendőrség létrehozása volt olyan fordulatos, voltak olyan, agyafúrt és kegyetlen bűnöző szereplői, s voltak olyan, szinte menet közben a bűnül­dözés nehéz szakmájába bele­tanuló, a gyakorlatot a szí­vóssággal és öntudattal pó- toló-kiegészítő rendőrök, akik idegtépő küzdelmet folytattak az alvilággal, mint számos krimi-film és könyv mester- detektívje, zseniális magán- nyomozója. Miért nem tudtak a film alkotói ebből a nyers­anyagból legalább közepes színvonalú bűnügyi filmet csi­nálni? Megítélésem szerint két okból — s ez a válasz is a ma­gam feltette második kérdés­re. A tényleges bűnügyek ön­magukban csak érdekes nyers­anyagként szolgálhatnak egy- egy hasonló alkotásnál. Ahhoz, hogy film, színmű, regény le­gyen belőlük, meg kell őket egy kicsit „emelni". Meg kell keresni azt, ami eléggé elvo­natkoztatott és általánosított ahhoz, hogy ne csupán film­szalagra vitt jegyzőkönyv le­gyen a szándékból. Ezt a He­kus lettem alkotói nem tet­ték meg. S nem tették meg azt sem — és ez a másik oka a sikertelenségnek — hogy ha már kitaláltak egy főfigurát (iSípost, akit Harsányi Gábor játszik), akkor ezt a figurát állítsák az események közép­pontjába olyan következetesen, hogy valóban az ő területe le­gyen a film, melósból hekussá válásának nem csupán külső, odavetettnek és esetlgesnek tűnő meséje, hanem annak a belső folyamatnak az érzékel­tetése is, amit ez az átalaku­lás Síposban nyilván jelen­tett. Majdhogynem szentségtörés ebben az ügyben József At­tilát idézni, de nagyon is ide­vág az ő intelme: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”. A Hekus lettem figurái és az egyes bűnesetek eseményei valódiak, de nem tudnak igaz­zá is lényegülni, ráadásul még csak nem is izgalmasak, ér- dekfeszítőek. Márpedig kevés bágyasztóbb dolog van, mint egy izgalom nélküli krimi. Ha­sonlít ez a nikotinmentes do­hányhoz, a koffeinmentes ká­véhoz, valamint az alkohol- mentes sörhöz. DODESKADEN „Do-des-ka-den, do-des-ka- den, dodes-kaden, dodeskaden” — zakatolja a magát egyszerre villamosvezetőnek és villa­mosnak képzelő hibbant fiú, Roku-chan, miközben a sze­méttelep hulladékhegyei kö­zötti keskeny ösvényen robog, fékezve, csikorogva, csenget­ve. A villamos kattogását utánzó szóból lett Akira Ku­rosawa japán filmrendező megrázó filmjének címe. Kurosawa, A vihar kapujá­ban nagyszerű alkotója, most mai témához nyúlt: egy em­beralatti környezetben élő embercsoport, a szemétváros lakóinak életét mutatja be oly módon, hogy az ember hajlik a paradoxonszerű megfogal­mazásra, miszerint nyomorú­ságot, visszataszító emberte­lenséget, testi-szellemi nyo­mort és értelmetlen tragé­diát ilyen szépen, tisztán és emelkedetten kevesen tudtak ábrázolni a filmművészetben. Kurosawa filmjében lírája, megható, néha érzelmes, néha keserű, néha tragikomikus, néha naturalista, néha kímé­letlenül gúnyos költészete van a nyomornak, az elesett- ségnek. Figuráiban több a szánandó, a részvétet keltő, a jobb sorsra érdemes vonás, mint az elítélendő tulajdon­ságok. Még legaljasabb te­remtményeiben is van valami, amit emberinek lehet nevez­ni, s leghumánusabb alakjai­ban is ott rejtezik egy kis ke­gyetlenség. Nem csoda: ez a vad víziókban felrémlő, szinte nem is földi helyszín, ez a valósággal a világból kiraga­dott nyomor-, szenny- és re­| ménytelenségsziget a legne- | mesebb embert is elnyűvi, el- I rontja, megfertőzi. Kurosawa mesteri kézzel tart rendet a szerteágazó történetben, plasz­tikus és hiteles jellemeket ké­pes alkotni egy-egy rövid jelenetben is, és ugyanakkor, amikor az egész film csupa iszonyatosan nyomasztó em­berről, életről és környezet­ről szól, mégis képes arra, hogy ebből a pokolból felcsil­lantsa a jobbra vágyó, meg­törhetetlen emberi hitet és bi­zakodást a szépségben és tisztaságban. JOHN ÉS MARY Amolyan Löve Sfory-téma, happy enddel. Kedvesen érzel­mes, félszeg humorú és rokon­szenvesen naiv film a Mer­cy Jones regényéből John Mortimer által írt, Peter Ya­tes rendezte amerikai alko­tás. Nem akar több lenni, mint két, az életben összevissza há­nyódó ember egymásratalálá- sának eget-földet rengető szenvedélyektől és álszenve­délyektől mentes, egyeszerű története, és éppen ezzel nyer csatát. No meg a Diploma utánból már ismert Dustin Hoffmann és a nálunk elő­ször látott Mia Farrow ki­tűnő játékával. Hoffmann ka- maszos-bogaras John figurá­ja és Mia Farrow könnyűvé- rűségében is tiszta embersége üde színfolt a filmszínházain­kat az utóbbi hetekben el­árasztó sok nyomasztó alkotás és filmhős között. Takács István Bábkrimi Pécsett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents