Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-16 / 113. szám

mmmm FÓKUSZ 2 Zavargások Madagaszkár szigetén MADAGASZKÁR szigete az Indiai-óceán délnyugati ré­szén fekszik, Afrika keleti partjától jó 400 kilométerre. Területe 587 041 négyzetkilo­méter, lakosainak száma: 6,5 millió. Bár az ország területé­nek csak 4,6 százalékát mű­velik, a lakosság 93 százaléka a mezőgazdaságból éL 6 és 14 év között ingyenes az is­kolai oktatás, de csak euró­pai gyermekek számára köte­lező, a bennszülött gyerekek­nek mindössze fele jár isko­lába. A felnőtt lakosság 70 százaléka írástudatlan. A fő­város, Tananarive egyetemén 2300 diák tanul, ezek 80 szá­zaléka malgas, 20 százaléka francia. Madagaszkárt 1896-ban nyilvánították gyarmattá a franciák, 1958-ban a Francia Közösség autonóm köztársasá­ga lett, majd 1960-ban vált független állammá a Francia Közösség keretében, s egy­idejűleg felvette a Malgas Köztársaság nevet. Philibert Tsiranana 1958-tól miniszter­elnök, majd 1959. május 1-től egyszemélyben köztársasági elnök, miniszterelnök és had­ügyminiszter. A SZIGETORSZÁGBAN az elmúlt napok során heves tüntetések robbantak ki. A megmozdulás élén az oktatá­si reformot és a tanulmány­nyal kapcsolatos jogokat kö­vetelő diákok állnak. Szomba­ton a 20—30 ezerre tehető tüntetők összecsaptak a biz­tonsági erőkkel, s ennek so­rán 30-an vesztették életü­ket, s több mint 180-an szen­vedtek sérüléseket. A bizton­sági erők mintegy 400 sze­mélyt őrizetbe vettek. A szombaton bejelentett szükségállapotot követően Tsiranana elnök három ízben is rádiószózatot intézett a néphez, sajnálkozását fejez­ve ki a véres összetűzés ha­lálos áldozatai családtagjai­nak, de mivel egyúttal mél­tatta a fegyveres erők maga­tartását, amely lehetővé tet­te a zavargások megfékezé­sét, a rádiószózafcok — ügy látszik — csak „olaj volt a tűzre”. HÉTFŐN DÉLELŐTT már közel 100 ezren vonultak az elnöki palota élé a „Gyilko­sok, eresszétek szabadon test­véreinket, vagy öljetek meg miniket is” feliratú táblákkal követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. Ezzel egyidőben a szakszervezetek felhívására leállt a fővárosban a munka, a legtöbb állami és magánvállalatnál, s az ott dol­gozó tízezrek is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Egyes csoportok követelték, hogy Tsiranana el­nök mondjon le, és oszlassák fel a biztonsági erőket, amiért telelőitek a tömegbe. A hétfő délelőtti órákban újabb lövések dördültek el Tananarive utcáin, katonai re­pülőgépek köröztek az elnöki palota fölött, valószínűleg azért, hogy megfélemlítsék a palota előtt tüntető tömeget. Ford Duchesne-ből páncélozott gépjárműveket irányítottak a fővárosba a biztonsági erők megerősítésére. Ennek ellené­re a tömeg nem tágít az elnö­ki palota elől, újabb és újabb csoportok csatlakoznak a tün­tetőkhöz, például a főváros banktisztviselői úgy döntöttek, hogy 24 órás sztrájkkal vállal­nak szolidaritást a diákság­gal. TSIRANANA elnök — lap­zártakor érkezett hírek szerint — Ígéretekkel is próbálkozik. Bejelentette, hogy rövidesen elrendeli az őrizetbe vett diá­kok szabadon bocsátását, en­nek azonban feltétele a sztráj­kok és a tüntetések megszün­tetése ... A. B. T. MÁJUS 14-ÉN hosszantar­tó, súlyos betegség után el­hunyt Alekszandr Kornyej- csuk, a kiváló szovjet drá­maíró, nemzetközi Lenin-bé- kedíjas, az SZKP Központi Bizottságának tagja, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnö­ke, a Béke Világtanács elnök- helyettese. ’“í^ííríap „Spanyollovasok” Belfastban O A szerződés két hivatalos példányának végleges hi­vatalos aláírása. Ezután következik, hogy az NDK Népi Kamarája és a bonni Bundestag törvény­be iktatja a szerződést. Hirohitó császár (balról a (második) és Spiro Agnew ame­rikai alelnök (balszélen) jelenlétében az USA — 27 évi meg­szállása után —, hétfőn ünnepélyesen visszaadta Okinawát a Japánoknak, ám az amerikai katonai támaszpontok továbbra is á szigeten maradnak. © Végül a felek jegyzékcse­rével hozzák egymás tu­domására, hogy a szükséges lépések megtörténtek, és a szerződés életbe léptetésének feltételeit teljesítették. Mindebből világos, hogy a most megkötött közlekedési szerződés politikai jelentősége — amint erre a Neues Deutschland egyik kommen­tárja is rámutat — jóval túl nő szakmai fontosságán. Hi­szen ez az NDK és az NSZK első olyan megállapodása, amely a nemzetközi normák Hétfőn, a tokiói Nippon Bu- dokan Hallban rendezték meg Okinawa visszatérésének köz­ponti ünnepségét. A kormány által meghívott tízezer vendég biztonságára 12 000 roham­rendőr ügyelt. A negyvenperces ünnepségen mondott beszédében Szato miniszterelnök gratulált ön­magának és japán népének Okinawa visszatérítéséhez, s a sziget békés fejlődése és gaz­dasági felvirágoztatása mellett nyilatkozott. A szóvirágok ellenére az ün­nepség nyomott hangulatú volt. Az ország lakossá­ga Japán-szerte gyűlésekkel, j tüntetésekkel és sztrájkokkal | fejezte ki elégedetlenségét. Lengyel-német emlékmű taknak közős em­lékművet állították a demokratikus Berlinben. Képünkön Piotr Jarcszewicz lengyel miniszterelnök mond beszédet az avatóünnepélyen, mellette balra Willi Stoph, az NDK minisz­terelnöke és Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára. Megelégedés az NDK-han A Német Demokratikus Köztársaság mértékadó politi­kai köreiben mély megelége­dést keltett, hogy Kohl és Bahr államtitkárok — 40 tár­gyalási nap után — parafál- ták az NDK és az NSZK első államközi szerződését: az ál­talános közlekedési szerződést. Ennek a kormányok közti megállapodásnál magasabb szintű szerződésnek a hatály­ba lépéséhez a múlt pénteken megtörtént parafálás után a következő eljárás szükséges: I szerint éppen olyan kötelező J jellegű, mint bármelyik két | másik állam szerződése. Álarcos unionista „polgár­őrök” bukkantak fel vasárnap éjjel Belfastban az egyik pro­testáns Lakótelephez vezető utcák bejáratánál. Barikádokat emeltek, igazoltattak, motoz­tak, és „tilos” övezetté — a katonák, rendőrök és katoliku­sok számára zárt területté — nyilvánítottak néhány háztöm­böt. Ez egyelőre szimbolikus gesztus volt, mert hajnalra eltűntek a spanyollovasok. A protestánsok azonban azt ígé­rik, hogy ha nem állítják vissza az unionista kormány­zást, és nem számolják fel a katolikus önvédelmi övezete­ket, akkor öt hét múlva ők is bevezetik az elbarikádozott városrészek rendszerét. A brit hatóságok hétfőre vir­radóra három század ejtőer­nyőst, körülbelül négyszáz ka­tonát irányítottak a belfasti protestáns és a katolikus la­kótelepet elválasztó utcára. Az ejtőernyősök állásokat foglal­tak el, de a lövöldözés így is hétfő hajnalig tartott, s há­rom embert — közöttük egy 13 éves kislányt — agyonlőttek az utcán. Tízezer vendig -12 ezer rohamrendőr 1972. MÁJUS 16., KEDD Ha egy szobában találkoznak... Mit válaszol Szöul? Lassan bevett gyakorlattá válik, hogy ha Kim ír Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke japán újságírókat fogad és nyilatkozik nekik, akkor a vi­lág újra és újra érdeklődés­sel figyel a távol-keleti fél­szigetre. Ezek a nyilatkoza­tok, pontosabban a távol-ke­leti feszültség enyhítésére irányuló javaslatok, méltán váltanak ki figyelmet. A na­pokban — alig három hónap­pal ezelőtt tett indítványa után — a népi Korea vezetője .vázolté: Phenjan hajlandó azonnal tárgyalásokat kezde­ni Szöullal, az ország békés egyesítéséért. A javaslatra azonban, leg­alábbis egyelőre, nem érke­zett válasz. Az amerikai és a szöuli politikusok, akik gyak­ran vádolják a népi Koreát merevséggel, és magukat a rugalmas politikai gyakorlat, híveinek tüntetik fiel, minden bizonnyal zavartan veszik tu­domásul a KNDK tárgyalási késasógét. Kim ír Szén in­dítványának ugyanis fontos része, hogy Phenjan nem kö­ti semmiféle előfeltételhez a kétoldalú kapcsolatfelvételt, így például az amerikai csa­patok kivonáséhoz sem. A népi Korea meg-megújuló állásfoglalásait indokolja és magyarázza Kim ír Szénnek az a kijelentése, hogy Korea két részének egyesítése a ko­reai nép legfőbb óhaja. S ez nem frázis. Elég arra utalni, hogy Koreában ugyan 19 éve hallgatnak a fegyverek, ám csak fegyverszünet van, béke nincs... Ez alatt a majdnem két évtized alatt semmiféle kapcsolat nem létesülhetett a háború során kettészakadt családok, egymástól külön­vált barátok, ismerősök kö­zött. A 38. szélességi fok ket­tévágja Koreát. A KNDK az elmúlt 19 évben számtalan tárgyalási indítvánnyal igye­kezett áttörni ezt a falat. A Dél azonban hosszú időn ke­resztül fegyverekkel vála­szolt. Ezekután paradoxonnak tű­nik, hogy a szöuli vezetés ta­valy mégis hajlandónak bi­zonyult a KNDK-val való mi­nimális érintkezés megterem­tésére. A magyarázat: a tava­lyi dél-koreai elnökválasztás során a polgári ellenzék je­löltje nyíltan hirdette a népi Koreával való kapcsolatfelvé­telt, és hatottak Szöulra az ázsiai realitások is. Augusz­tusban így létesülhetett kap­csolat az északi és a déli Vö­röskereszt Társaságok között Panmindzsonban. A megbe­szélések humanitárius jelle­gükön túl' is figyelmet érde­meltek, hiszen ez volt az első kapcsolat húsz év óta a KNDK és Dél-Korea között. A jelenleg is folyó megbeszé­lések eredeti célja: a háború idején kettészakadt családok felkutatása, kapcsolataik meg­teremtése. Bebizonyosodott azonban, hogy Szöul érdemi tárgyalásokra még mindig nem hajlandó. Sőt, az állító­lagos „északi fegyegetésre” hivatkozva, december óta rendkívüli állapot van ér­vényben Dél-Koreában. / Ezt az indokot még Washington­ban is megcáfolták, és kije­lentették, hogy semmiféle „északi fenyegetést” nem ta­pasztalnak. A londoni Econo­mist című lap úgy vélekedett, hogy Pák Csöng Hi, a szöuli rezsim elnöke így próbált ki­bújni a nyomasztó belpoliti­kai, gazdasági és külpolitikai gondjai alól. Az év eleje óta a kndk, a Vöröskereszt-tárgyalások egy­helyben topogása, a dél-ko­reai háborús pszichózis fel- szítása ellenére újabb és újabb javaslatokkal ostro­molja Szöult. Az alapelvek: kétoldalú tárgyalás a fegy­verszüneti egyezmények bé­keegyezménnyel történő fel­váltására, az amerikai csapa­tok kivonása, Észak, és Dél- Korea fegyveres erőinek je­lentős csökkentése, széles kö­rű politikai tárgyalások a békés egyesítés érdekében. Nyilvánvaló, hogy már a két­oldalú megbeszélések ténye is jelentősen csökkentené a feszültséget a koreai félszige­ten. Márpedig e félsziget bé­kéje jelentősen hozzájárulna ahhoz is, hogy csökkenjen a feszültség az Egyesült Álla­mok agresszivitásától terhes ázsiai térségben. Ezért várja a világ figye­lemmel: mit válaszol Szöul? Zalai István A szovjet-amerikai kapcsolatok történetéből /. INTERVENCIÓ ÉS SZÖVETSÉG A szovjet—amerikai kapcsolatok történetének elemzése egy, a távoli jövőben élő történész számára min­den bizonnyal elmondja majd: mi­lyen is volt a XX. század. E vi­szony alakulása korunk legnagyobb világpolitikai eseményeihez kapcso­lódik, mélypontjai és magaslatai mindig jelzik glóbuszunk éppen ak­tuális politikai klímáját. A két or­szág — napjaink két legnagyobb és viszonylag fiatal hatalmának — első (konfliktusos) érintkezése közvetle­nül a szovjet állam megszületése után történt. Együtt harcolták végig a második világháborút, a két fő erőként álltak szemben a hideghá­ború esztendeiben, és most is a vi­lág legerősebb hatalmai. A szovjet— amerikai viszony (természetesen csak vázlatos) felidézése minden­esetre hasznos tanulságokkal jár. Kolcsak fegyverei A szovjet állam megszületése után az Egyesült Államok — ter­mészetesen — az első ellenfelek kö­zött volt. A béketárgyalásokon Wil­son amerikai elnök béketervének hatodik pontja biztosította volna még Oroszország részére, „hogy sa­ját politikai fejlődéséről és saját nemzeti politikájáról függetlenül dönthessen”. Az elnök azonban ma­gyarázatként hozzáfűzte e ponthoz, hogy ez a függetlenség az ország minden nemzetiségére is vonatkozik, tehát azokat a területeket, ahol e népek élnek, le kell az országról választani. A feldarabolás tervét a fegyveres intervenció követte. Kol­csak és Gyenyikin hadseregének fel­szerelése jelentős részben az óceá­non túlról érkezett. Ez volt az ame­rikai politikának első olyan lépése, amikor fegyverszállításokkal, anyagi erejét kihasználva avatkozott be más országok ügyeibe. Miközben a Vörös Hadsereg a fő frontokon győzött, éppen amerikai kezdemé­nyezésre fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek Szovjet-Oroszországban. William Bullitt amerikai diplomata vitte Moszkvába az antant országok feltételeit. Bullitt járt a külügyi népbiztosságon, találkozott Lenin­nel. Lenin lényegében elfogadta az an­tant ajánlatát, de közölte: több pon­tot jobban meg kell majd határoz­ni. Erről az ajánlatról szólva 1919. március 13-án Lenin egy gyűlésen a helyzetet a breszti béke előtti Idő­szakhoz hasonlította. Szükség van arra, hogy kikerüljenek a háború­ból, hogy lélegzethez jussanak, hogy az intervenció megszűnte után áttér­hessenek a békés építésre — mond­ta. Bullitt Lenin javaslatait elvitte Párizsba, a békekonferenciára. Wil­son azonban — aki a küldetés szel­lemi atyja volt — maga szabotálta saját ajánlata elfogadását és érdem­ben sohasem foglalkozott többet ve­le. Az elismerés éve Az intervenciósok fölött aratott győzelem után Nyugat-Európa tő­késországai egymás után küldték nagyköveteiket Moszkvába. 1924 a nemzetközi elismerés éve volt. Ame­rika azonban nem jelentkezett. Hughes amerikai külügyi államtit­kár kijelentette: nem lehet szó dip­lomáciai elismerésről, amíg Szovjet- Oroszország nem vállalja a cári rendszer adósságait, és nem ad kár­térítést a Nyugatra menekült orosz kapitalistáknak kisajátított vagyo­nukért. Lényeges változást csak Rooseveltnek — az 1932-ben megvá­lasztott új elnöknek — politikája hozott. 1933. november 16-án a két ország felvette a diplomáciai kap­csolatokat. A nagy szövetség 1933 Európában Hitler éve volt. A világosan látó politikusok előtt egyre nyilvánvalóbbá vált a német fasizmus agresszív jellege, a háború fenyegető közelsége. Roosevelt — miközben szüntelenül harcolnia kel­lett azokkal az erőkkel, amelyek Amerika elzárkózását, Európától való távolmaradását követelték — a veszély fokozódásával egyre in­kább aktivizálta az Egyesült Álla­mokat. Az Angliával kötött köl­csönbérleti szerződés mintájára a Szovjetuniót ért fasiszta támadás után nem habozott ugyanilyen egyezményt kötni a szovjet állam­mal. Néhány hónap múlva, 1941. de­cember 7-én Pearl Harbour japán megrohanásával az Egyesült Álla­mok is belépett a háborúba. így jött létre az a szoros viszony Ame­rika, Anglia és a Szovjetunió kö­zött, amelyet nagy szövetség néven ismernek a történészek. Roosevelt egészen haláláig . egyenjogú part­nernek tekintette a Szovjetuniót, és nemegyszer szembeszállt Churchil- lel, aki csak amolyan szükséges rossznak tekintette a Szovjetunióval való szövetséget. Hiba volna természetesen, ha a háború éveit, a nagy szövetség esz­tendeit csak felhőtlen együttműkö­désnek tekintetnénk. Viták, nézet- eltérések (így például a második front megnyitásáról, az egyes had­műveletek sorrendjéről, a Szovjet­uniónak Japán elleni háborúba lé­péséről) bőséggel voltak. De a kap­csolatokat — és különösen a szov­jet—amerikai viszonyt — a szövet­séges együttműködés, egymás érde­keinek figyelembe vétele jellemez­te. Több ízben járt szovjet küldött­ség Washingtonban, amerikai dele­gáció Moszkvában, szovjet repülőgé­pek kísérték a fegyverszállító ame­rikai konvojokat, az amerikai hajók pedig felszereléssel megrakva ér­keztek szovjet kikötőkbe. Csúcsta­lálkozók — napjaink eszmecseréjé­nek elődjei — tisztázták a szövetsé­gesek nézeteit. Teherán, Jalta ma már fogalom — és történelem. Elnök a másodhegedűsből Teheránban Roosevelt (hogy a szovjet titkosszolgálat által jelzett merénylőket elkerülhesse) a Szov­jetunió nagykövetségén lakott. Itt folytak a tárgyalások is. Churchill emlékirataiban a világ közepének nevezte a szovjet palotát. Épp úgy, mint ahogy az volt a jaltai Livadia palota is. Jalta talán a csúcspont volt. Az első alkalom, amit mind­két oldalról az azonos szándék jel­lemzett. Potsdam, a három szövet­séges utolsó találkozása már a kez­dődő ellentétek találkozója volt. Roosevelt nem élt, helyét a hideg­háborúban jól megismert Truman foglalta el, akit (érdekes módon, épp úgy mint Johnsont Kennedy) azért választotta Roosevelt alelnöki­nek, hogy a konzervatív államok választói is támogassák politikáját. A másodhegedűsből, a tartalék­emberből 1945 áprilisában Amerika elnöke lett. Elnökségével kezdődött az annyi feszültséget és félelmet je­lentő időszak — a hidegháború. Kereszty András (Következik: Jó dolog a vasfüggöny?) i í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents