Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-27 / 98. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVI. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM ARA 80 FILLER 1972. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK FIZIKAI MUNKÁSOKNAK 330 EZER FORINT Kiváló vállalat a PEMÜ KITÜNTETTÉK A PEST MEGYEI TANÁCS TERVEZŐ IRODÁJÁT A gyár dolgozói elégedettek az eredményekkel (Foto: Urbán Tamás) A Pest megyei Műanyagipari Vállalat tavaly a Miniszter- tanács és a SZOT vörös vándorzászlaját nyerte el jó munkájával. Az idén kiváló vállalat lett. A zászlót és oklevelet tegnap délután ünnepélyes keretek között vette át a solymári művelődési házban Horváth Ferenc igazgató. Az ünnepségen jelen volt Szöllösi Sándor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Takács Eva, a megyei pártbizottság munkatársa, Luká esi Gábor, a Budai Járási Pártbizottság tagja, valamint Török Zoltán, a megyei tanács ipari osztályának vezetője. Az ünnepség bevezetőjében Horváth Ferenc, a PEMÜ igazgatója ismertette röviden a vállalat tavalyi munkáját: 1971-ben 80 millió forint értékkel többet termeltek, mint 1970-ben. Ugyancsak tavaly hoztak létre hat új üzemet, a többi között a csőgyártó, a PVC alapanyagú pasztagyártó és a Pemüflon-készítő gyár egységeket. Az igazgató megállapította, hogy a felfutás egyik legnagyobb hajtóereje brigádmozgalom volt. A vállalat cipőalkatrészeket készítő üzemrésze most elnyerte az Elüzem címet Három üzemegység tett eleget a vállalt feladatoknak, ezek az ünnepségen kapták meg a Szocialista üzem címet. A vállalat 65 szocialista brigádjából kettő kiérdemelte a Vállalat kiváló brigádja kitüntetést, s további 14 brigádot aranykoszorús jelvénnyel jutalmazták. Két dolgozó, Bozóki Istvánná és Solymosi János kapta meg a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Mátyás Vendel és Papp István miniszteri dicséretben részesült. Huszonhármán pedig a vállalat kiváló dolgozói lettek. A PEMÜ fizikai munkásai között ezen a napon 330 ezer forint jutalmat osztottak ki. F. B. A Pest megyei Tanács Tervező Irodája 1960 óta háromszor nyerte el a Kiváló vállalat kitüntetést. Az iroda tavalyi munkája alapján kiérdemelte a Pest megyei Tanács és a Szakszervezetek Pest megyei Bizottságának kitüntetését, a Szocialista munka vállalata megtisztelő címet. Ebből az alkalomból rendeztek ünnepséget a tervezőiroda munkatársai a Berlin Étteremben, ahol többek között vendégül látták Jólesz Sándort, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagját, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat párttitkárát, Szilágyi Sándort, a Szakszervezetek Pest megyei Bizottságának titkárát és Mező Lajost, a Pest megyei Tanács településfejlesztési főmérnökét. Török Ferenc igazgató elmondta, hogy az iroda tevékenysége sokrétű: részt vesznek a parcellázási, a házhelyelosztási munkákban, törpe vízműveket, villanyhálózatotokat terveznek, és természetesen itt készülnek a megye nagyobb létesítményeinek tervei is. Tizenkét évvel ezelőtt mindössze 42-en dolgoztak itt, most csaknem 300-an. Tavaly szellemi termelési értékük elérte a 30 millió forintot, mely 870 millió forint kivitelezési értéknek felelt meg. Idén 32 millió forintot szeretnének elérni. 1971 legnagyobb munkái közé sorolják a váci, a gödöllői, a ceglédi lakótelepek mérnöki előkészítését, a váci művelődési központ terveit, idén készítik el a váci és a ceglédi kórház új elmepavilonjának dokumentációit. Az irodában készítik a községrendezési terveket: idén a Budapestet körülvevő 44 község településfejlesztési tervéről gondoskodnak. Az ünnepségen tizenketten kapták meg a Kiváló dolgozó kitüntetést, és tíz szocialista brigádot jutalmaztak. Több mint 30 ezer forintot osztottak ki a legjobbaknak. T. E. Eszmecsere a megyei pártbizottságon a szocialista brigádmozgalom, a munka verseny helyzetéről Szerdán délután a megyei pártszékházban eszmecserére jöttek össze 'a megye különböző ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és szállítási egységeiből olyan szocialista brigádvezetők, akik hosszabb ideje irányítják kollektívájukat, s így gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a szocialista brigádmozgalomról. A helyes és új kezdeményezés szervezője az MSZMP Pest megyei Bizottsága, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa és a KISZ Pest megyei Bizottsága volt. A vendéglátók képviseletében megjelent Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Jámbor Miklós, Barinkai Oszkárné, dr. Bíró Ferenc, a pártbizottság titkárai, dr. Dobi Ferenc, az SZMT vezető titkára és Fodor László, a KISZ megyei bizottságának első titkára. Cservenka Ferencné megnyitó szavai után dr. Dobi Ferenc mondott bevezetőt, s áttekintette a megyében folyó munkaverseny jellemzőit és a szocialista brigádmozgalom helyzetét. Szavait követően megkezdődött az eszmecsere. Ebben szót kért Suller Ferenc, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat, Lédermayer Lajos, a Híradástechnikai Anyagok Gyára, Stock Márton, a Csepel Autógyár, Fodor Ágnes, a Pest megyei Műanyagipari Vállalat, Kalmár László, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, Dobro- vitzky Antalné, a Mechanikai Művek, Neubrandt Kálmán, a Gyapjúmosó- és Szövőgyár budakalászi gyáregysége, Racsmány Antalné, a Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat kistarcsai részlege, Hufnägel Jolán, a Dunai Kőolajipari Vállalat, Grozsmik István, az ikladi Ipari Műszergyár, Tóth László, a törteli posta, Molnár Ferenc, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, Hurkai Ferencné, a Nagykőrösi Konzervgyár, Szikriz József, a szobi vasútállomás, Toldi Sándor, a Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregysége, Kása Ambrusné, a Nagykőrösi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Szendrey Lajos, a Pest megyei Közúti Építő Vállalat, Szalai András, a Forte Fotokémiai Iparvállalat és György Józsefné, a Porkohászati Vállalat brigádvezetője. (Az eszmecserén elhangzottakra lapunk vasárnapi számában visszatérünk.) Tanácskozik a Hazafias Népfront V. kongresszusa Szerda reggel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában összeült a Hazafias Népfront V. kongresszusa. Háromnapos programja van a tanácskozásnak, amelyen több mint 800 küldött, 400 meghívott vendég és számos külföldi testvérmozgalom képviseletében érkezett delegáció vesz részt. A kongresszus megnyitó ülésén megjelent és az elnökség tagja volt Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke; Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Pullai Árpád, az MSZM1P Központi Bizottságának titkára, Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára, Barati József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Boros Miklós bányász, frontmester, Bu- gár Jánosné, a Hazafias Népfront főtitkárhelyettese, Darvas József, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Dörnbach Péter művezető, Erdei László- né, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Hadobás Katalin tsz szocialista brigádvezető, Hangyási Erzsébet esztergályos, S. Hegedűs László agrármérnök, Horváth Ferencné gépészmérnök, dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára, dr. ljjas József kalocsai érsek, a magyar püspöki kar elnöke, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Kakuk Imre kollégiumi igazgató, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, Lazányi Józsefné, a Szolnok megyei Néplap főszerkesztőhelyettese, dr. Lénárt Irén körzeti orvos, Marczinek István, a Nógrád megyei népfrontbizottság titkára, Mihály István acélgyártó főolvasztár, Miklós Józsefné szabónő, Molnár Béla, az MSZMP KB alosztály- vezetője, dr. Nemecz Ernő, a Veszprémi Vegyipari Egyetem rektora, Nyári Pál tsz-elnök, dr. Ortutay Gyula akadémikus, egyetemi tanár, Pocsa István szocialista brigádvezető, Pepo Pál főagronómus, Sarlós István, a Népszabadság fő- szerkesztője, Sinkó Attiláné állatorvos, Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Szent- istványi Gyuláné, a Pécsi Városi Tanács elnöke, Szépvölgyi Zoltán, Budapest Főváros Tanácsának elnöke, dr. Traut- mann Rezső nyugalmazott miniszter, a budapesti népfrontbizottság elnöke és Varga János műszerész. Ugyancsak részt vettek a kongresszus megnyitó ülésén a külföldi testvérszervezetek küldöttségei: a Szovjet Népek Barátsága Társaságok Szövetségének delegációja, élén J. M. Hazaérkezett Közel-Keletről a Biszku Béla vezette magyar pártküldöttség Szerdán hazaérkezett az a magyar pártküldöttség, amely Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével — az Egyiptomi Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának és a Szíriái Baath Párt vezetőségének meghívására — látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaságban és a Szíriái Arab Köztársaságban. A delegáció tagjai voltak Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Komárom megyei Pártbizottság első titkára, dr. Csendes Lajos, Háry Béla és dr, Perjési László, a Központi Bizottság osztályvezetőhelyettesei. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára fogadta; megjelent Gyenes András, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője és Holtai Imre külügyminiszterhelyettes. Az érkezésnél jelen volt Moustafa Ahmed Moukh- tar, az EAK és Abdul-Halim Kaddour, a Szíriái Arab Köztársaság budapesti nagykövete. A küldöttség Szíriái látogatásáról tegnap este Damasz- kuszban közleményt adtak ki. Kállai Gyula elnöki megnyitóját mondja Zsukov akadémikussal, a Szovjet Tudományos Akadémia világtörténeti intézetének igazgatójával, a Vietnami Hazafias Front delegációja, élén Nguyen Vau Hieu professzorral, a front központi bizottsága elnökségének tagjával, a hanoi bizottság elnökével; a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badításd Front delegációja, élén Nguyen Van Ngnivel, a DNFF KB elnökségének tagjával; a Bolgár Hazafias Arc- vonal delegációja, élén Raden- ko Vidinszki elnökhelyettessel; a Csehszlovák Nemzeti Front delegációja, élén Ondrej Klo- koccsal, a Szlovák Kommunista Párt KB elnökségének tagjával, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével, a Nemzeti Front KB elnökségének tagjával; a Finn Népi Demokratikus Unió delegációja, élén Ele Alenius elnökkel; a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének delegációja, élén Nedjo Borkoviccsal, a szövetség konferenciája elnökségének és titkárságának tagjával; a Koreai Haza Egyesítéséért Küzdő Demokratikus Front delegációja, élén Szó Csollal, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagjával; a koreai legfelsőbb népi gyűlés alelnökével, a front elnökségének tagjával; a Kubai Forradalom Védelmére Alakult Bizottság delegációja, élén Maria Teresa Malmierca főtitkárhelyettessel; a Lengyel Nemzeti Egységfront delegációja, élén Michel Grendys al- elnökkel, a Lengyel Demokrata Párt központi bizottságának titkárával; a Mongol Béke és Baráti Társaságok Szövetségének küldöttsége, élén B. Adil- bis elnökkel, az NDK Nemzeti Front delegációja, élén Arich Correns elnökkel, az NDK Államtanácsának tagjával; a Román Szocialista Egységfront delegációja, élén Eugen Jebe- leanu alelnökkeL Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet. Javaslatára a kongresszus részvevői elfogadták a kongresszus napirendjét: O Á Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolója és javaslatai; előadó: Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára. O Á Hazafias Népfront Országos Tanácsának megválasztása. Kállai Gyula ezután bejelentette, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa az első napirendi ponttal kapcsolatban két javaslatot és öt vitaanyagot terjesztett a kongresz- szus elé. Az egyik javaslat: a Hazafias Népfront V. kongresszusának állásfoglalása a népfrontmozgalom helyzetéről és feladatairól. A másik: javaslat a Hazafias Népfront működési szabályzatának módosítására. Kállai Gyula indítványára a kongresszus szerkesztő bizottságot választott, amely a tanácskozáson elhangzó észrevételek és a küldöttektől beérkező írásos javaslatok alapján kidolgozza a kongresszusi állásfoglalás, illetőleg a népfront működési szabályzata végleges szövegét. A szerkesztő bizottság elnöke: Mihályfi Ernő. A kongresszus vitaanyagait a plenáris üléssel párhuzamosan munkabizottságokban tárgyalják meg. A megnyitó után Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tartotta meg referátumát, kiegészítésként az Országos Tanács írásos jelentéséhez. A főtitkári beszámolót szünet követte, majd Erdei Lász- lóné elnökletével folytatódott a tanácskozás. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett működő munkabizottságok részéről hangzottak el jelentések az elmúlt évben végzett munkáról. Az Országos Nőbizottság nevében Nagy Józsefné, a honismereti és helytörténeti bizottság nevében dr. Ortutay Gyula elnök tett jelentést, a mezőgazdasági bizottság korreferátumát S. Hegedűs László terjesztette elő, a város- és községpolitikai bizottság munkáját dr. Traut- mann Rezső elnök ismertette. Ezután megkezdődött a vita. Felszólalt dr. Szalai László egyetemi tanár, Csongrád megyei, Szabó László géplakatos, budapesti, dr. Kecskés Rudolf állatorvos, Baranya megyei küldött. Ebédszünet után Darvas József elnökletével folytatta munkáját a kongresszus. A vitában szót kapott Árvái István, a Szakszervezetek Szolnok megyei Bizottságának titkára. A külföldi vendégek közül elsőnek a szovjet delegáció vezetője, ezután Kovács Pál bányász, Komárom megye küldötte, a dél-vietnami és az észak-vietnami delegáció vezetője szólalt fel. Ezt követően kapott szót dr. Kárászi Benő Nógrád megyei orvos, Szent- istványi Gyuláné, Pécs megyei város tanácsának elnöke, dr. ljjas József kalocsai érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke, Bács megye küldötte, dr. Takács Ádám ügyvéd, Zala megyei küldött, dr. Wild Frigyes, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára. A délutáni szünet után dr. Lénárd Irén elnökletével folytatódott az országos tanács beszámolójának vitája. Felszólalt dr. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke, Borsod megye küldötte. dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára, Radnóti István, Veszprém megye tanácselnöke, a bolgár delegáció vezetője, Bodonyi Pálné, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára, a csehszlovák delegáci.ó vezetője, Pernesz Gyula könyvtárigazgató, Győr-Sopron megyei küldött. A népfront V. kongresszusa ma folytatja munkáját. (Kállai Gyula megnyitóját, Bencsik István referátumát és a munkabizottságok jelentéseit a 3. oldalon ismertetjük.) I i