Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-25 / 96. szám

/ Éljen és erősödjék a testvéri szocialista országok egysége! (Az MSZMP Központi Bizottsága május 1-i jelszavaiból.) FÖfcJKUSZ Választás - pálfordulással A NYUGATNÉMET televí­ziós állomások vasárnap a késő esti órákban ismertették a Baden-Württemibeng-i vá­lasztások végeredményét, mely szerint a Keresztényde­mokrata Uniónak s'került ab­szolút többséget szereznie (53 százalékos eredményt érve el), s így a tartományban az ed­digi kétpárti (CDU—SPD) kormányt egypárti kabinet váltja fel. E választási eredmény ön­magában mdtsem változtat az országos erőviszonyokon, és nem csökkenti a „keleti szer­ződések” ratifikálásának esé­lyeit, viszont súlyos belpoliti­kái válságot idézhet elő Wilhelm Helms FDP-képvise- lő árulása. A szabaddemokra­ta politikus vasárnap este ugyanis táviratban közölte pártjával, hogy megválik az FDP-től. AZ ÜGGYEL, KAPCSO­LATBAN Otto Bittelmann ke­reszténydemokrata képviselő közölte, hogy Helms már fel is vette a kapcsolatot a CDU- vai, hogy tárgyaljon az átlé­pésről, s hírek terjedtek el arról is, hogy az FDP vezető­sége szintén tárgyalni kíván Helmssel: rá akarja bírni, hogy a ratifikáláskor azért igennel szavazzon. MEGSZÓLALT a pártütő Wilhelm Helm is. Közölte, hogy egyelőre „független” képviselőként kíván tevé­kenykedni, és nem döntött még arról, hogy később át­lép-e más politikai pártba, vagyis a Kereszténydemokrata Unióba. A „keleti szerződé­sekre” vonatkozóan kijelen­tette, hogy hajlandó abban az esetben megszavazni a ra- '’bifikálástj- ha a szerződések vizsgálata „továbbra is pozi­tív irányban folytatódik”. A HÉTFŐI NYUGATNÉ­MET LAPOK meglehetősen gyéren kommentálták a vá­lasztások eredményét. Hogy miért, azt lényegében a bonni General-Anzeiger vezércik­ke mondja ki, mely szerint „az igazi választási fordulat Helms szabaddemokrata képviselő pálfordulása”. A pártból tör­tént kilépés nélkül (ami is­mét kérdésessé teszi a „keleti szerződések” abszolút többsé­gét), úgy lehetne összefoglal­ni a választások eredményét — írja a lap —, hogy a szö­vetségi gyűlésben nem javul­tak meg és nem is romlottak meg a ratifikálás esélyei. A konzervatív Frankfurter Algemeine Zeitung szerint Helms kilépése megrendít­heti a kormán,ykoalítíó hely­zetét a Bundestagban, mert az arány 249—247-re válto­zott, és újabb átállás esetén (248-—248) a kormánykoalíció máris cselekvésképtelenné válhat. TERMÉSZETESEN a várat­lan fordulat nyomán a Ke­reszténydemokrata Unió or­szágos vezetősége már hétfőn behatóan megvitatta a lehető­ségét a kormány ellen be­nyújtandó bizalmatlansági in­dítványnak. A vezetőség dön­tése azonban még nem isme­retes. Az SPD elnöksége hétfőn szintén összeült, s hírek sze­rint azt mérlegeli, hogy a kor­mánykoalíció miképpen vág­jon az ellenzék bizalmatlan- sági indítványának beterjesz­tése elé. A KORMÁNY nevében Von Wechmar helyettes szó­vivő hétfő délutáni sajtóérte­kezletén megjegyezte: „Elmé­letileg elképzelhető, hogy a jelenleg folyó költségvetési vitában a végső döntést elha­lasztják, a parlamenti szabá­lyok értelmében két hétig ter­jedő halasztást kémek...” EZ A MEGJEGYZÉS úgy értelmezhető, hogy a szövet­ségi gyűlésben a kormány így meggátolja az ellenzék bizal­matlansági indítványának be­terjesztését, s mielőbb még tovább bonyolódna a helyzet, a „keleti szerződések” kérdé­sében kényszeríti színvallás­ra a jobboldalt. Alacs B. Tamás Apollo—16 Ismét együtt a három űrhajós a Casper fedélzetén gramm „tanulmányoznivalót” szállít a Földre a tudósok szá­mára. A földi ellenőrző központ hétfőn közép-európai idő sze­rint 16 óra 15 perckor ébresz­tette az Apollo—16 három uta­sát, Duke-ot, Youngot és Mat- tinglyt, kik már ismét együtt tölthettük a pihenési időt. A munkanap a szokásos el­lenőrzésekkel és megfigyelé­sekkel kezdődött. A hétfői nap programjában szerepelt még — lapunk zárta után — az Orion holdkomp le­választása az anyaűrhajóról (közép-európai idő: 21 óra 52 perc), majd egy órával később Mattingly gombnyomására műholdat bocsátanak Hold kö­rüli pályára, amely a program szerint még hosszú ideig köz­vetít majd tudományos adato­kat a Földre. Az Orion becsa­pódik a Holdba, s ezzel külde­tése véget ér. Kedden hajnali három óra tájban bekapcsolják az Apollo —16 főhajtóművét, hogy az űrhajó, kitörve a Hold vonz­erejének hatósugarából, meg­indulhasson vissza a Föld fe­lé. A program szerint az űrha­jósok csütörtökön 22 óra 44 perckor „landolnak” a Csen­des-óceán déli térségében. Az MSZMP küldöttsége Szíriában Látogatás Kalafavi miniszterelnöknél John Young és Charles Duke, az Apollo—16 Holdra szálló egységének két űrhajósa hét­fő hajnalban sikeresen startolt a Holdról, majd magyar idő szerint 4.35 órakor csatlakozott a Casper parancsnoki űrhajó­hoz, amelynek fedélzetén Thomas Mattingly várta őket. A Hold felszínén elhelyezett televíziós kamerák jóvoltából a tv-nézők milliói láthatták az indítást, a houstoni űrközpont azonban megfigyelte, hogy start közben valami levált az Orion külső faláról. Emiatt az összekapcsolási manőver ne­gyedórás késéssel kezdődött, mert mindhárom űrhajós előbb ellenőrizte, nem történt-e ko­molyabb sérülés. Az Apollo—16 számos eddi­gi rekordot megdöntött a holdkutatás történetében. Young és Duke összesen 71 óra 2 percet töltött Földünk úti- társának felszínén, megdöntve ezzel az Apollo—15 két hold­utazójának, Scottnak és Irwin- nek 66 óra 55 perces korábbi rekordját, összesen 20 óra 14 percet töltöttek az Orion le­szállóegységén kívül — közben a második napon 7 óra 23 per­cet egyetlen holdtúrával — és az Apollo—15 által begyűjtött 77 kiló holdkőzettel szemben az Orion legénysége 111 kilo­Vasárnap reggel, helyi idő szerint hét órakor napsütés­ben szállt fel a damaszkuszi repülőtérről a szíriai légi­erők JAK—24 típusú repülő­gépe, hogy fedélzetén vidéki útra szállítsa a Biszku Béla vezette magyar pártküldött­séget. Alig egy órával később a szíriaá fővárostól északke­letre fekvő, csaknem négy­ezer éves múltra visszatekin­tő Palmyrában landolt a gép. Délelőtt 11 órakor ismét ma­gasba emelkedett a delegációt szállító repülőgép, hogy az Eufráteszen épülő gáthoz re­pítse a maigyar vendégeket. Küldöttségünk valamennyi tagjára mély benyomást gya­korolt a 4,5 kilométer hosszú­ságú, 60 méter magas, 46 mil­lió köbméteres gáttest építé­se, amely elkészülte után egy, a Balatonnál nagyobb tavat alakít ki ezen a sivatagos vi­déken. A magyar pártdelegáció va­sárnap a kora esti órákban tért vissza Damaszkuszba. Hétfőn reggel a magyar pártküldöttség egy, Damasz­kusz közelében fekvő palesz­tin menekülttábort keresett fel, ahol több mint tízezer, hazájából elűzött ember él. Visszatérve a szíriai fővá­rosba, a miniszterelnökség épületében fogadta a küldött­séget Kalafavi miniszterelnök. A baráti légkörű találkozó­ról az út a szíriai szakszer­vezetek általános szövetsége központjába vezetett. Pártunk küldöttsége ezután a „Humaszie” állami textil­kombinátba látogatott. Dél­ben Biszku Béla az Orient klubban ebédet adott Abdul­lah Ahmar, a Szíriai Baath Párt főtitkárhelyettese tisz­teletére. Küldöttségünk vezetője es­te damaszkuszi nagykövetsé­günkön találkozott a magyar kolónia tagjaival. Bonn és Hanoi Willy Brandt kancellár Bonnban fogadta Vladimir Novi­kov szovjet miniszterelnök- helyettest. Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja KB első titkára Hanoiban fogadta Gus Hall-t, az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának főtitkárát. Hadgyakorlat a Fekete-tengeren Mint Moszkvában hivatalo­san közölték, a Varsói Szerző­dés több tagállamának hadi­tengerészeti flottája az egye­Dom Mintoff utazásai Szombaton az esti órákban közleményt adtait ki Mintoff és Kadhafi tárgyalásairól. Mintoff máltai miniszterelnök szombaton Tripoliban több órás megbeszélést folytatott Kadhafi ezredessel, a Líbiai Forradalmi Parancsnoki Ta­nács elnökével. A közös közleményben a két államférfi hitet tett az el nem kötelezettségi politika mellett, és szorosabb együttműködésre szólította fel a földközi-tenge­ri országokat a térség békéjé­nek biztosítása céljából. Dom Mintoff vasárnap Ró­mába utazott. Ezt követően a máltai kor­mányfő hétfőn Luxemburg­ban tárgyalásokat kezdett a Közös Piac tagországainak külügyminisztereivel Málta és az EGK tavaly aláírt vám­egyezményének módosításáról, valamint a szigetországnak nyújtandó műszaki segítség­ről. sített parancsnokság terveinek megfelelően április 18-a és23-a között a Fekete-tengeren had­gyakorlatot tartott. A gyakorlaton részt vettek a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek törzskara, valamint Bulgária, Románia flottáinak és a Szovjetunió fekete-tengeri flottájának törzskarai és egységei. A hadgyakorlatot Ivan Ja- kubovszkij marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka vezette. A gyakorlat tanúsította a törzskarok hadműveleti felké­szültségének és a hadiflották minden fegyvernemében szol­gáló személyi állomány kép­zettségének megnövekedett színvonalát. POMPIDOU DILEMMÁJA Igen? - Nem? A Közös Piac kibővítéséről rendezett vasárnapi népszava­zás eredménye Franciaországban a jelentéktelen mennyiségű még hiányzó szavazat nélkül a következő: Szavazásra jogosult 29 millió 312 ezer 637 polgár, ebből szavazatot adtak le 17 mil­lió 693 ezer 567-en, azaz a jogosultak 60.36 százaléka. A távol­maradók arányszáma ennek megfelelően megközelíti a 40 szá­zalékot. Az érvényes szavazatok száma 15 millió 622 ezer 328, ebből „igen”-szavazat: 10 millió 601 ezer 645 — azaz 67.86 százalék; „nem”-szavázát: 5 millió 20 ezer 683 — azaz 32.14 százalék. Az érvénytelen szavazatok száma meghaladja a 2 milliót, ami az összes szavazásra jogosult polgár arányában kifejezve több mint 7 százalék. A kormányzat által hón áhí­tott „igen”-t a választópolgároknak alig több mint egyhar- mada mondta ki. A kommunista pártra nézve jelentős a „nem”-szavazatok öt milliót meghaladó száma, hiszen az FKP volt az egyetlen párt, amely határozott nem-re szólította fel választóit. A népszavazás eredménye csalódást keltett kormánykö­rökben, ahol azt remélték, hogy a biztosra vett siker megerősíti majd az elnök és a kormány többségét és megne­hezíti a baloldali erők egység­frontjának kialakítását. Az AP amerikai hírügynök­ség lakonikusan úgy fogalmaz, hogy az eredmények „kiáb- rándítóak” Pompidou elnökre nézve, mivel a közvélemény­kutatási előrejelzések a tény­legesnél jóval nagyobb rész­vételt, több „igen”-szavazatot jósoltak. Az AP szerint csak a kom­munistáknak és a szocialisták­nak van okuk ünnepelni. Chaban-Delmas miniszter- elnök két órával a szavazóhe­lyiségek lezárása után beszé­det mondott a televízióban, s azzal vádolta a két baloldali pártot, hogy „választási célok­kal” egy külpolitikai kérdést kihasználva, „megpróbálják megosztani a nemzetet”, Cha­ban-Delmas szerint különben „csak az számít”, hogy az ér­vényes szavazatok 60 százalé­ka a kormányt támogató ál­láspontot fejezett ki. A miniszterelnök mentege­tőzése és vádaskodása azon­ban igen-igen ellentmondásos és átlátszó, hisz köztudott, hogy Pompidou elnök azt is tervbe vette, hogy külpolitikai­lag is kiaknázza a népszava­zás eredményét, s megnöveke­dett súllyal és tekintéllyel lép­het majd fel a Közös Piac őszi csúcstalálkozóján. Ennek azonban az lett volna az elő­feltétele, hogy az „igény-szava­zatok száma valóban a francia nép döntő többségét jelenti. Ezzel szemben azonban a népszavazási eredmények azt mutatják, hogy a francia tör­ténelemben példátlan arányú, rekordmagasságot ért el a tartózkodások és az érvényte­len szavazatok száma. Igennel a szavazásra jogosultaknak mindössze 36 százaléka szava­zott. így tehát az elnök súlyos vereséget szenvedett — hang­súlyozza kommentárjában a Combat és hozzáfűzi: — Pom­pidou most már bizonyára ke­serűen sajnálja, hogy megren­Georges Marchais, az FKP főtitkárhelyettese egy „igen” és egy „nem” cédulát vesz el az asztalról, mielőtt leadja szavazatát. dezte a felesleges népszava­zást. A népszavazás — mint arra már kezdettől fogva számos francia kommentátor is rámu­tatott — voltaképpen felesle­ges volt, hiszen a Közös Piac kiszélesítésére vonatkozó szer­ződések ratifikálását parla­menti úton simán le lehetett volna bonyolítani. Éppen ezért már kezdettől fogva látható volt, hogy az elnök elsősorban saját tekintélyét akarta meg­erősíteni a népszavazással. E terv azonban — mint a L’Hu­morúié írja hétfő reggeli ve­zércikkében — bumerángnak bizonyult, mert az elnök által feltett kérdésre kevesebben szavaztak „igen”-nel, a szava­zásra jogosultak teljes számá­hoz viszonyítva, mint ahányan 1969-ben az elnökválasztás má­sodik fordulóján. Akkor a Pompidoura eső szavazatok száma a választásra jogosultak számának 37,17 százaléka volt. Nem sikerült az a belpoli­tikai terv sem, hogy elszigetel­jék és meggyengítsék a Fran­cia Kommunista Pártot. A Francia KP ismét az ellenzéki erők leghatalmasabb pártjának bizonyult, és a „nem”-szava­zatok több mint 37 százalékos aránya a párt befolyásának további növekedéséről tanús­kodik. A sovány eredmény miatti csalódás a legtöbb politikai megfigyelő szerint valószínű­leg újabb hullámverést idéz elő a kormánykoalíción belül, s lehetséges, hogy ismét napi­rendre kerülnek majd a kor­mányalakítással kapcsolatos korábbi tervek. A. B. T.

Next

/
Thumbnails
Contents