Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-23 / 70. szám
PENTE KEN: UAPLO A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA " ...................... ni« ii im^——— — i XV I. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM 1973. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK Münnich Ferencről nevezték el a dunakeszi ifjúsági parkot Kitüntetések a KISZ 15. évfordulóján Kevesebb a túlóra Teljesítik-e a fonógyárban a kollektív szerződést? Egy munkabizottság megállapításai Tanácsülés Vácott Pénteken, március 21-én reggel 9-Uor ülést tart a váci tanács. Az ülésen — melyen a városból bárki reszt vehet — a választott vezetők beszámolnak a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról, és a két ülés .között tett fontosabb intézkedésekről. Tari Kálmán elnökhelyettes ismerteti a végrehajtó bizottság beszámolóját a város múlt évi költségvetésének és városfejlesztési alapjának teljesítéséről, majd előterjeszti az idei tervjavaslatot. Hajas József műszaki osztályvezető az általános város- rendezési terv módosítására tesz javaslatot. Kiszel János, a HNF városi bizottságának titkára ismerteti a bizottság és a városi tanács közötti együttműködési szerződés tervezetét. A tanácsülésen számol be Kovács Jánosné megyei tanácstag megválasztása óta végzett tanácstagi munkájáról. A szakigazgatási szervek vezetői a napirend után adnak választ a tanácstagok esetleges interpellációira. TIT-előadások a dunakeszi művelődési központban A hét végén érdekes TIT- előadás is lesz Dunakeszin, a József Attila Művelődési Központban. Szombaton, 25- én délután 4 órakor a diákklubban Brazíliáról, 6 órakor az ifjúsági klubban „A vallás helyzete korunkban" címmel lesz előadás. Vasárnap délelőtt 10 órakor a nyugdíjasok klubjában Isépy István, az egyetemi botanikus kert munkatársa egzotikus virágokról, különleges növényekről beszél a klubtagoknak. Március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának 53. és a KISZ zászlóbontásának 15. évfordulóján zászlódíszbe öltözött Dunakeszin a vasútállomás melletti ifjúsági park. Itt tartották meg az ünnepi megemlékezést, s ez alkalommal vette fel az ifjúsági park Münnich Ferenc nevét. Tavaly a nagyközség üzemeinek társadalmi és tömegszervezeteinek, valamint a tanács összefogásával nagyrészt társadalmi munkában készült el a gyerekek kedvelt és látogatott parkja. Kora délután a Fóti Gyermekváros zenekara adott térzenét, s az indulók csalogató hangjára 3 órára összegyűlt az ünneplő tömeg: az üzemek és iskolák fiataljai között ott voltak a 19-es veteránok is. Délután 3 óra után elfoglalta helyét az elnökség. Török Sándor, a Váci Járási Pártbizottság titkára, Galblicsek Károly, a Pest megyei pártbizottság munkásmozgalmi bizottságának vezetője, Erdős Ernő, a nagyközségi pb titkára, dr. Ferner Lajos tanácselnök, Prandler Jánosné és Asztalos József, a munkásmozgalom veteránjai. Először a Latinka- balladát hallgatta meg az ünneplő közönség, majd Erdős Ernő méltatta a Tanácsköztársaság 133 napjának jelentőségét, s a hősök példáját állította a ma ifjúsága elé. Beszéde végén meleg szavakkal szólt dr. Münnich Ferencről, a Tanácsköztársaság, a nemzetközi I munkásmozgalom és a szocializmus építésének nagyszerű harcosáról. A járás munkásságának zömét adó dunakesziek azzal is kifejezték nagyrabecsülésüket, hogy a fiatalok legkedvesebb parkja Münnich Ferenc nevét vette fel. Ugyancsak ezen az ünnepségen a Dunakeszi Házgyár dolgozói nevében Szekér László párttitkár és Vetró Mihály igazgató vörös selyemzászlót adományozott a nagyközségi KISZ-bizottságnaik. A zászlóra a KISZ jelmondatát hímezték: „Hűség a néphez, hűség a párthoz". A zászló átadása után úttörők, a községi párt- bizottság, a tanács, a Hazafias Népfront, az üzemek, valamint a határőrség képviselője kötött szalagot a zászlóra. Jánosa Gyula, a nagyközségi KISZ-bizottság titkára köszönte meg a zászlóadományozást, és ígéretet tett: a község KISZ-fiataljai méltóak lesznek a zászlóhoz. Az ünnepség után Cserepkai Erzsébetnek, a járműjavító aktívájának átadták a KISZ központi bizottsága kitüntetését, többen kaptak —15 éves ifjúsági mozgalmi munkásságukért — emléklapot és emlék jelvényt. B. E. ★ Tegnapi lapszámunkban beszámoltunk a Tanácsköztársaság és a KISZ megalakulásának évfordulóján tartott váci ünnepségekről. Az ünnepségen többen kitüntetést, dicsérő oklevelet, illetve 15 éves mozgalmi munkájukért emlék jelvényt kaptak. Aranykoszorús KISZ- jelvényt kapott Brellos Ferenc, Kékesi István és Fehér László. A KISZ központi bizottsága dicsérő oklevelét adományozták Ambrus Jánosnak, Boróka Lásziónénak, Toldi Sándornak és Tóth Jánosnak. A KISZ központi bizottsága dicsérő oklevelet adományozott a hajógyár, a kötöttárugyár 6-os, a DCM, kőbányász, a Forte és az Egyesült Izzó 3-as alapszervének. Az Egyesült Izzó KISZ- szervezetének Universum ifjúsági klubja elnyerte a kiváló klub címet s az ezzel járó pénzjutalmat. A városban közel százan kapták meg 15 éves ifjúsági mozgalmi munkájukért az emléklapot és az emlékjelvényt. Cs. A. Az MSZMP járási bizottsága mellett működő agitációs és propagandabizottság, valamint a pártbizottság agitációs és propagandaosztálya minap tartott közös értekezletén N. Schiller Eva, a Váci Járási Hivatal művelődési felügyelője tájékoztatta a jelenlevőket arról, mi a szerepe a járásban alakult kulturális tájcentrumoknak a járás köz- művelődésében. A váci járásnak jelenleg nyolc tájcentruma van. Kialakításukkal az volt a cél, hogy idővel módszertani központokká váljanak, amelyekhez a gyengébb anyagi, tárgyi és személyi feltételekkel rendelkező művelődési intézmények kapcsolódhatnak. Munkájuk nyomán állapíthatta meg a Pest megyei Ta* nács művelődési osztálya, hogy a váci járásban rendezik a leggazdagabb, sokszínűbb programokat a megyében. Ugyanakkor az is igaz, hogy a tájközpontok munkája még nem folyamatos. Gödön a munkásmozgalmi hagyományok fejlesztését, ápolását helyezték a munka középpontjába. Legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy a Gödi Fészek történetét, jelentőségét előbb a gödiek, később a megye, sőt az egész ország megismerje. A váci Vak Bottyán Múzeum új történész munkatársa, Alföldi A Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregységében — a fonógyárban — is felmérték, hogyan teljesítették az 1971-ben kötött kollektív szerződés 68 pontját az első esztendőben. A gyáregység vezetősége és a szakszervezet egy brigádot szervezett, ennek tagjai vizsgálták a pontok betartását, illetve végrehajtását. Eleget tettek a Miniszter- tanács rendelkezésének: a nők számára tiltott munkahelyeken csak férfiakat foglalkoztattak. Ugyanez vonatkozik a fiatalkorúakra is, akiknek foglalkoztatását a kártoló előfonodában teljes egészében megszüntették. A szabad szombatokat a lehetőséghez képest igyekeztek biztosítani a dolgozók részére. A tervteljesítés érdekében tavaly hét esetben kellett munkát elrendelni a szabad szombat felhasználásával. Ami örvendetes, a Rádi úti gyáregységnél kevesebb lett a túlóra. Míg 1970-ben 22 800 túlórát használtak fel, addig 1971-ben a túlórák száma 18 288-ra csökkent. A központ által biztosított bérkeret felosztását a váci gyárvezetőség a társadalmi szervekkel közösen végezte. Figyelembe vették az egyes munkahelyek fontosságát is. Két esetben év közben is emelték a munkások bérét, például a kazánházban dolgozókét. Vilma is a Gödi Fészek emlékeinek kutatását kapta feladatul a Pest megyei múzeumok igazgatóságától. Dunakeszin a munkások műveltségszintjének emelése a cél. Ezt szolgálják az irodalmi színpadok előadásai az üzemek ebédlőiben, műhely- csarnokaiban. A vácrátóti botanikus kert ezen a nyáron két alkalommal ad otthont szabadtéri koncerteknek. Szobon a helytörténészek, a néprajzosok és a nemzetiségi együttesek találkoznak. A járási nemzetiségi és folklórtalálkozóra a szomszédos szlovákiai járások együtteseit is meghívják. Főt a hazafias érzés, a nemzeti líra és az egészséges lakóhelyszeretet jegyében tervezte évi kulturális programjait. Zebcgény a járás képzőművészeti központja. Az öt évvel ezelőtt megnyílt képző- művészeti szabadiskola és az emlékmúzeumhoz tartozó parkban felépült kemping lehetővé teszi, hogy egész nyáron rendezhessenek irodalmi és zenés hétvégeket. Nagymaroson lesz a kórusmozgalom járási központja. A szövetkezeti férfikórus idén először, és ezután minden esztendőben szövetkezeti kórus- találkozót rendez a nemzetközi szövetkezeti napon, me1971-ben egyes gépeknél és cikkeknél felülvizsgálták a normakövetelményt. A dolgozók is panaszkodtak egyes túlságosan feszített normákra: minden ilyen bejelentést lelkiismeretesen felülvizsgáltak. Megvizsgálta a brigád a közvetett juttatások alakulását, a természetbeni juttatások folyósítását. Megállapította, hogy munkaruhára 39 ezer, védőruhára 38 ezer forintot költöttek. A kollektív szerződés 1971. évi teljesítéséről szóló beszámolót Vuklovszki János igazgató írta alá. Rövidesen megismeri valamennyi üzemrész és szakmány dolgozója. Megnyugtató számukra, hogy a fonógyárban komolyan veszik a „házi alkotmány” pontjait. A brigádvizsgálat kedvezően értékelte az előírások végrehajtását. P. RMódszertani bemutató az Universumban Az Egyesült Izzó váci gyárának Universum ifjúsági klubja csütörtökön délután 4 órakor a városi KlSZ-szer- vezetek titkárainak és klubvezetőinek módszertani bemutatót rendez. Az irodalmi színpad műsora után szellemi vetélkedő és játék is lesz. lyen az ország legjobb szövetkezeti versmondói is találkoznak itt. Nagybörzsöny arra példa, hogy lelkesedéssel és összefogással művelődési ház és jelentősebb anyagiak híján is lehet nagyszerű dolgokat csinálni. Egy éven keresztül gyűjtötték a község népművészeti emlékeit. A kutatás anyagát helytörténeti kiállításon mutatják be. A siker érdekében a termelőszövetkezet is áldozatot vállal: újjáépíti a művelődési házat és később is rendszeresen támogatja. A nyolc tájcentrumon kívül két kisebb módszertani központ is alakult: Csővárott a népi himzés és kézimunka, Kemencén a népi együttesek és népi játékok módszertani központját alakították ki. A tájcentrumok szerepét azzal is növelik a jövőben, hogy a szakkörök és a műkedvelő művészeti csoportok vezetőinek rendszeres évi továbbképzését egy-egy centrumban rendezik: a kórusvezetőké Nagymaroson, a krónikaíróké Szobon lesz. (b. h.) Bölcsődeavatás Szombaton délelőtt 10 órakor ünnepélyesen felavatják Fót új, 60 férőhelyes községi bölcsődéjét. KÖNNYŰSZERKEZETES ELEMEKBŐL A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Vácott, a Rókus-kápolna kertjében könnyűszerkezetes elemekből építi a Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet iparcikk-áruházát. Foto: Gyuráki A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT minden érdeklődőt szeretettel meghív MŰSOROS TAVASZI DIVATBEMUTATÓJÁRA A műsorban fellép: Aradszky László, Fenyvesi Gabi, Horváth Vili, Kiss Kati, Rónaszéky András A bemutatót kíséri: Túrán László és szólistái Konferál: Takács Mari, a tv bemondónője A belépés díj'talan. március 23-án 19 órára, a váci Madách Imre Művelődési Házba. !► I L MÓDSZERTANI KÖZPONTOK A táj centrumok szerepe a közművelődésben Szövetkezeti kórusok találkozója Nagymaroson