Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-24 / 71. szám
Még az év vége előtt Szovjet-japán békeszerződést előkészítő tárgyalások Fukuda Takeo japán külügyminiszter a parlament felsőházában bejelentette, hogy még az év vége előtt sor kerül a Szovjetunió és Japán közötti békeszerződés megkötését előkészítő tárgyalásokra. Az erről szóló előzetes tárgyalások már folynak — mondotta a külügyminiszter a felsőház külügyi bizottságában. Hozzáfűzte: a japán kormány az Okinawa visszaszolgáltatásáról folytatott japán—amerikai tárgyalások után legnagyobb jelentőségű diplomáciai feladatának tekinti a szovjet— japán békeszerződés kidolgozását. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VIlAy v KvLCIArJAIf ivIOyUCICiii MEGYEI jm x/üHan AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1972- MÁRCIUS 24., PÉNTEK Az országgyűlés soron következő ülésszaka elé terjesztik az alkotmánymódosító törvényjavaslatot Magyar pártós állam vezetők látogatásai Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön délelőtt kétnapos látogatásra Miskolcra érkezett. A megye és a város párt- és állami vezetői fogadták, majd tájékoztatták a magas rangú vendéget Borsod megye politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről. Az Elnöki Tanács elnöke délután a Diósgyőri Gépgyárba látogatott. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Győr-Sopron megyében tett látogatást. A párt- és állami vezetőkkel folytatott rövid megbeszélés után a Központi Bizottság titkára felkereste a Győr- Sopron megyei Állami Építőipari Vállalatot. A déli órákban a Rába-parti város legnagyobb építkezését, az Ady lakótelepet tekintette meg, majd délután pártak- tíva-értekezleten a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tartott tájékoztatót. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője, tegnap Egerben részt vett a Hazafias Népfront Heves megyei küldött- értekezletén. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke kétnapos látogatást tett Hajdú- Bihar megyében. Szerdán Debrecenben a megye párt- és állami vezetőivel találkozott, majd Tégláson a Hajdúsági Iparműveket kereste feL Kállai Gyula délután Vá- mospércs közös tanácsú községben tett látogatást, ezután a Debreceni Állami Gazdaságot tekintette meg. Csütörtökön részt vett és felszólalt a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei küldöttértekezletén. sáig. Ez utóbb: nagyon fonto6 tényezője az idegenforgalomnak. A Volán és a BKV leheMegkezdődött a VI. Pest megyei orvosi napok eseménysorozata Kozmosz—479 A Szovjetunióban március 22-én föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—479 mesterséges holdat. A Minisztertanács napirendjén: a népgazdaság máit évi fejlődése és a munkaügyi helyzet A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. PÁRIZS FKP-FSZP találkozó A Francia Kommunista Párt és a Francia Szocialista Párt küldöttségei szerdán délután az FKP székházában találkozót tartottak. A találkozóról kjadott közlemény szerint a két küldöttség megállapodott abban, hogy munkacsoportot alakítanak és javaslatokat dolgoznak ki olyan politikai szerződés megkötésére, amely közös kormányprogramot is magába- foglalna. A két küldöttség ezután megvizsgálta a Pompidou elnök által elhatározott népszavazás kérdését is, azokat a problémákat, amelyeket e manőver felvet; Ezzel kapcsolatban ismertették pártjaik álláspontját és megállapodtak abban, hogy folytatják az eszmecserét közös álláspont lehetőségeinek felkutatására. Képünkön a tárgyaláson balról a második Georges Marchais, az FKP főtitkára, szemben Francois Mitterand, az FSZP főtitkára. IDÉNY KEZDETEN Közlekedés és idegenforgalom Szentendre idegenforgalma évről évre növekszik. Ez megköveteli, hogy az illetékes szervek javítsák a szolgáltatásokat minden téren. Előzetes becslések szerint — figyelemmel a múlt évi adatokra — 70 ezer vendég fordul meg ebben az esztendőben Szentendrén. A fentiek tudatában készítette el a városi tanács az idegenforgalmi idényre való felkészülés tervét. Ez kiterjed a turizmus minden területére, a szállásadástól a közlekedési eszközök biztosítéforgalmi szezon idején óránként 3000 utast kell elszállítaniuk. A kormány az igazságügyminiszter előterjesztése alapján megtárgyalta és elfogadta az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Nép- köztársaság alkotmányának egységes szövegéről szóló törvényjavaslat tervezetét. A Minisztertanács javasolja az alkotmány módosítását előkészítő országgyűlési bizottságnak, hogy a törvényjavaslatot a kormánnyal egyetértésben terjessze a soron következő ülésszakon az országgyűlés elé. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést terjesztett a kormány elé a népgazdaság 1971. évi fejlődéséről. Gazdasági fejlődésünk az elmúlt évben a terv legfontosabb célkitűzéseinek megfelelően alakult. A nemzeti jövedelem az 1970. évinél gyorsabban, mintegy 7 százalékkal nőtt. Áz ipari termelés a tervezett ütemben, az építési-szerelési teljesítmény a tervezettnél gyorsabban, mintegy 9 százalékkal' emelkedett. A mezőgazdaságban — az eíő- ző évi gyengébb termés után — 9 százalékkal nőtt a termelés. A termelés növekedését az iparban és a mezőgazdaságban teljes egészében, a többi nép- gazdasági ágban nagyobb részben a termelékenység emelkedése eredményezte. Mivel a munkaerő-források jelentősebb bővülése a későbbiekben sem várható, a vállalatoknak és a szövetkezeteknek további hatékony műszaki és munkaszervezési intézkedéseket kell tenniük. A lakosság életkörülményei tovább javultak, az életszínvonal az IV. ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően emelkedett. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme országos átlagban 5—6 százalékkal haladta meg az 1970. évit. Az áruellátás általában kiegyensúlyozott volt, a fogyasztói árszínvonal összességében a számított mértékben emelkedett. Az anyagi eszközök felhalmozása — a beruházások és a készletek növekedése — meghaladta a tervezettet. A nagyobb felhasználás anyagi fedezete csak a behozatal gyors ütemű növelésével volt biztosítható. ugyanakkor a kivitel növekedése lassult, így a külkereskedelmi egyenleg a számítottnál kedvezőtlenebbül alakult. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. (A Minisztertanács ülése napirendjének további pontjait a 3. oldalon ismertetjük.) Újabb USA-szabotázs a párizsi konferencia ellen Úszó aknák a Phnom Penh-i kikötőben Az amerikai delegáció ismét félbeszakítja a Párizsban folyó Vietnam-konferencia munkáját, sőt fenyegetően utalt a konferencia végleges megszakításának lehetőségére is. Porter nagykövet, az amerikai delegáció vehetője, a konferencia csütörtöki, 147. ülésén bejelentette, hogy az amerikai fél a jövő héten nem hajlandó részt venni a r jr 1 | Úszó kavicsgyár Tegnap reggel dr. Stark Janka, a Pest megyei tüdőgondozó igazgató-főorvosa, országgyűlési képviselő, a megyei tanácsház üléstermében megnyitotta a VI. Pest megyei orvoáf napokat. A megye or voskarának tudományos seregszemléjét kétévenként rendezi meg a megyei tanács egészségügyi osztálya, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága, és a megyei Semmel weis Kórház tudományos kő' re, alkalmat nyújtva arra, hogy az orvosok munkájuk tapasztalatairól és kutató te vékenységükről beszámoljanak egymásnak. Az elnöki emelvényen foglalt helyet Barinkay Oszkár- né, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, dr. Paál József, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettese, dr. Bartha Ferenc, a fővárosi tanács egészség- ügyi főosztályának vezetője, Meskó Károly, az Orvos- Egészségügyi Szakszervezet alelnöke, s az elnökség sorából emelkedett szólásra dr. Csicsay Iván megyei tanácselnök-helyettes. Méltatta az orvosi napok jelentőségét és azt a fejlődést, amit a megye egészségügye a felszabadulás óta megtett. Ezután az ülés elnöke, az elnöki emelvényen helyet foglaló dr. Zoltán Imre professzort, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorát kérte fel szólásra. A rektor elismerő szavakkal szólott a megye orvosainak tudományos munkásságáról, eredményeiről. Szünet után dr. Beregi Edit főorvos, az orvostudományok doktora elnöklésével vette kezdetét az orvosi napok tudományos munkája. Mint minden alkalommal, ezúttl 1 is a gyógyítás mesterségének egy tárgyköre köré csoportosul a legtöbb előadás. Az idein a beteg gondozása és a betegség-megelőző szűrővizsgálatok a fő téma. A délelőtti ülésen a krónikus betegségek és a gondozás tárgyában hangzott el számos értékes előadás. Délután a tanácsház üléstermében a terhesanya- és csecsemőgondozásról kerek- asztal-konferenciát rendeztek, amelyen az erről a kérdésről beérkezett dolgozatok szerzői szólaltak fel. Ugyanakkor — az előadók nagy számára való tekintettel — párhuzamosan, szabadon választott tárgyú előadásokra is sor került, a Semmelweis Kórház Székácstermében. Ma és holnap folytatódik az előadássorozat. konferencia soron következő ülésén. Porter élesen támadta a VDK és a DIFK küldöttségének magatartását, mondván, hogy ennek nyomán „kételyek támadnak, vajon egyáltalán vm-e értelme folytatni a tárgyalásokat jelenlegi formájukban”. Az amerikai nagykövet ezzel kapcsolatban ismét felvetette az úgynevezett hadifogolykérdést. Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője, élesen elítélte az amerikai küldöttségnek a konferenciát szabotáló magatartását, s hangsúlyozta: a Nixon-kormányt terheli a felelősség azért, hogy a fogságba került amerikai katonák még nem térhettek vissza otthonukba. Az úgynevezett hadifogolykérdés felvetésével a Nixon-kormány meg akarja téveszteni a közvéleményt, leplezni igyekszik az Indokínában elkövetett háborús bűneit, ki akarjá kerülni az alapvető problémákat és meg akarja akadályozni a vietnami problémának e konferencián való békés rendezését — fejtette ki Xuan Thuy. A dél-vietnami felszabadító hadsereg egységei rtagy erejű támadást indítottak a Mekong folyó deltavidékén levő True Giang katonai célpontjai ellen. Saigonban beismerték, hogy a támadás során egy katonai laktanya és rendőrségi épület teljesen leégett és súlyos károkait szenvedtek a város köz- igazgatási létesítményei is. A kambodzsai felszabadító hadsereg egységei csütörtökön Phnom Penh kikötőjében felrobbantottak két teherhajót. A robbantást követően az 1057 tonnás teherhajó oldalán hatalmas rés keletkezett, s a vízijármű rakományával együtt elsüllyedt. A robbanás súlyosan megrongált egy 1527 tonnás hajót is. A detonációt a felszabadító erők részéről elhelyezett úszó- aknák okozták. (Indokínai kommentárunk a 2. oldalon.) A Hazafias Népfront (Nóg- rád megyei küldöttértekezletén részt vett Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Salgótarján országgyűlési képviselője. Magyar pártmunkáskiildöttség utazott Kubába, Jakab Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, a Központi Bizottság tagja, a KB irodájának vezetője búcsúztatta. Jelen volt Cho- mon Mediavilla, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Sajtóértekezletet tartott Moszkvában Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete, felszabadulásunk közelgő évfordulója alkalmából. A nagykövet összegezte a magyar— szovjet politikai, gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés eredményeit. tőségei szerint segít Szentendrének. A HÉV-vonalon növekszik a szép, kényelmes, modern NDK-kocsik szá" ma. A szerelvények hosz- szúságát a forgalom nagysága határozza majd meg. A Volán üzemegysége is gyarapította kocsiparkját, s ugyancsak előzetes becslések szerint, a legnagyobb idegen^ A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat, a FOKA egyik hatalmas, „FK—129” jelzést viselő, Csehszlovákiából importált úszó kotrógépe ezekben a napokban már Verőce térségében dolgozik; óránként 500 köbméter kavicsot hoz felszínre a Duna mélyéről. Naponta, 15 órás munkaidő alatt, 30 darab, egyenként 360—500 tonna űrtartalmú uszályban, mintegy 5 ezer köbméter kavicsot szállít a vállalat a különböző Duna-parti kirakóhelyekre, így többek között Dunakeszire, a 3. számú házgyárnak. t