Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-23 / 70. szám

tä*»M JfEGVl! 1972. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK FÖfeÍKUSZ Helyzetelemzés- vifágvísszhanggal NEMCSAK A SZOVJET­UNIÓBAN és a szocialista or­szágokban tulajdonítanak szemmeliLálhatólag megkülön­böztetett jelentőséget Leonyid Breasnyev hétfői beszédének, melyet a szovjet szakszerveze­ti kongresszuson mondott, ha­nem szerte az egész világon. Még a legeli fenségesebb kom­mentárok sein vonják kétség­be, hogy az SZKP főtitkára reményt keltőén ecsetelte kül­politikai helyzetelemzésében a világbéke szempontjából je­lentős kérdéseket A SZOVJET DIPLOMÁ­CIAI OFFENZÍVA eredmé­nyesen. és megfontoltan tevé­kenykedik az összes európai népek érdekében. A Szovjet­unió számára alapvető fon­tosságú az eutópai államhatá­rok sérthetetlenségének biz­tosítása. Csak ez szolgálhat kiinduló pontjául az európai kapcsolatok tényleges nor­malizálásának. Breasnyev fi­gyelmeztető szavai a bonni ratifikációs vitával kapcso­latban egyértelműen meg­fosztották a nyugatnémet na­cionalista ellenzéket minden illúziójától. A szerződések el­lenzői levonhatták az összes szükséges következtetési. Breasnyev világosan kifejtet­te, hogy le kell győzni a múlt­ban emelt akadályokat, s rá­mutatott, hogy, ha ez meg­történik, az NSZK pozitív sze­repet játszhat Európában. A NYUGATI SAJTÓ meg­elégedéssel nyugtázta, hogy Leonyid Breasnyev válaszolt azoknak is, akik azt hajto­gatják: az összeurópai bizton­sági értekezlet a Közös Piac „aláaknázásárt” irányul. Ki­jelentette: a Szovjetunió nem hagyja figyelmen kívül a tő­kés gazdasági közösség léte­zésének tényét. A Szovjetunió a közös piaci országokkal at­tól függően rendezi kapcso­latait, hogy milyen mértékben hajlandók elismerni a reali­AZ AMERIKAI ÉS ANGOL sajtóban keltett különös ér­deklődést a beszédnek az a része, amely az izsdai kérdé­seket érinti. A legutóbbi né­hány nap alatt — írják — szovjet vezető politikusok már kétszer tettek említést aiz ázsiai biztonsági övezetről. Brezsmyevet megelőzően, az afgán király moszkvai látoga­tása során, Ko&zigin, is beszélt erről. Ez a biztonsági rend­szer nem irányulna egyetlen állam ellen sem. Bár, egyes nyugati saj tó orgánumok ez utóbbi tényt igyekeznek meg­kérdőjelezni, dt e kérdőjeiezés — egyre nyilvánvalóbbá vá­lik —, csupán tömegei­ket manipuláló propagandafo­gás. BÁR, KÍNA a hétfői Brezs- nyev-beszédet még nem kom­mentálta, a világsajtó a Kí­nára vonatkozó részt úgy ér­tékeld, hogy a Szovjetunió kész rendezni kapcsolatait Kínával a békés egymás mel­lett élés elvei alapján, ha már Peking nem lát lehetősé­get a szocialista országok között uralkodó elvek sze­rinti rendezésre. A továbbiak tehát a kínai féltől függnek. HIVATALOS AMERIKAI Állásfoglalás is elhang­zott már. Zeigler, a Fehér Ház szóvivője Brezsnyev megjegyzéseit a szovjet—ame­rikai kapcsolatokkal foglal­kozó pozitív nyilatkozatként értékelte. Charles Bray, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a Szovjetunió realista pozí­ciók alapján készül tárgyalni májusban Nixon elnökkel — ez tűnik ki az SZKP főtitká­rának beszédéből. A VILÁG KÖZVÉLEMÉ­NYE a szovjei külpolitikai vonalvezetés határozottságát s következetességét látva, is­mét meggyőződhetett arról, hogy a vezető szocialista ál­lam minden lépésévé! a világ- béke ügyét és a kelet—nyu­gati kapcsolatok rendezését szolgálja, a békés egymásmel­leit élés elvei alapján. Ezt — mint pozitív tényezőt — még az ellenséges nyugati sajtó­orgánumok sem tudják két­ségbe vonni. A. B. T. Malik levele Waldheimhez a leszerelési világkonferenciával kapcsolóiban Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete több mint másfél órán át tárgyalt kedden Kurt Waldheim főtitkárral. Találkozójuk után elmondta, hogy „a legkülönbözőbb kér­désekről cseréltek véleményt'-. Malik után Bush amerikai ENSZ-nagykövet járt a főtit­kárnál. Az ENSZ egyik szóvi­vője szerint mindkét diploma­tát azzal a céllal kérette ma­gához Waldheim, hogy átte­kintse velük a nemzetközi helyzetet. ★ Jakov Malik kedden levél­ben hívta fel Kurt Waldheim főtitkár figyelmét arra, hogy a titkárság még mindig nem küldte meg minden egyes or­szágnak azt a levelet, amely állásfoglalást kér a 26. közgyű­lési ülésszak által elhatározott leszerelési világkonferenciával kapcsolatban. A határozat, mint ismeretes, minden álla­mot felkért arra, hogy közölje az ENSZ-főtitkárral a leszere­lési világkonferencia összehí­vására és megtartására vonat­kozó nézeteit. Malik rámutatott, hogy a halogatás oka időközben isme­retessé vált. A titkárság né­hány felelős tisztségviselője ugyanis megkísérli a címzettek körét kizárólag az ENSZ-tag- országokra szűkíteni, ami el­lentmond a határozat betűjé­nek és szellemének, figyelmen kívül hagyja, hogy a leszere­lési világkonferencia — a köz­gyűlés döntése értelmében — nyitva áll minden ország előtt. Malik levele ezután fölsorol­ja azokat az országokat, ame­lyeket — noha fontos szerepet játszanak a leszerelésért és a nemzetközi biztonságért vívott harcban — hátrányos megkü­lönböztetés ért Ezek: a Német Demokratikus Köztársaság, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság, a Koreai NDK, a Bengáli Népi Köztársaság. Ila ezeket az országokat kihagyják a konferencia előkészítésé óől — mutatott rá a szovjet ENSZ- nagykövet —, akkor éppen azoknak a fontos nemzetközi kérdéseknek a megoldása szen­vedne károkat, amelyekért a leszerelési világkonferenciát tulajdonképpen össze kell hív­ni. Levele végén Jakov Malik reményét fejezte ká, hogy a főtitkárnak a közgyűlési hatá­rozatot tartalmazó levele min­den megkülönböztetés nélkül eljut a világ összes államához. ANVAR SZADAT egyipto­mi elnök szerdán délután rö­vid látogatásra a líbiai Tri- poliba érkezett. Az egyiptomi elnököt Kadhafi ezredes, líbiai államfő fogadta. ABDUL ZÄHER afgán mi­niszterelnök, aki a szovjet kormány meghívására már­cius 14-től hivatalos látogatá­son volt a Szovjetunióban, március 22-én Taskentből ha­zautazott Kabulba. Meghalt Laurent Casanova Lenin-béketl$ias Hétfőn Párizsban meghalt Laurent Casanova volt mi­niszter, az FKP Központi Bi­zottságának és Politikai Bi­zottságának volt tagja, akit a nemzetközi békemozgalomban kifejtett működéséért 1960- ban Lenin-békedíjjal tüntet­tek ki. Az Humanité Laurent Ca­sanova életpályáját méltat­va hangsúlyozza, hogy Casa­nova mindig hű fia volt a Francia Kommunista Pártnak. Laurent Casanova temeté­sén, melyre pénteken karül sor, Roland Leroy, az FKP Politikai Bizottságának tagja vesz majd részt a központi bi­zottság képviseletében. ATHEN Zoiiak’sz n’ncs házi őrizetben? A görög kormány szóvivője bejelentette, hogy elmozdítot­ták tisztségéből Georgiosz Zoitakisz tábornagyot, az ország régensét, aki Konsztantin király 1967-es sikertelen ellenpuccsa és az uralkodó önkéntes emigrációja után vette át az ural­kodói jogkör gyakorlását. Tisztségét Papadopulosz miniszter- elnök vette át, aki emellett megtartotta a külügy- és hadügy­minisztert tárcát is. Képünkön: Papadopulosz leteszi az esküt. Zoitakisz régens menesztése nagy feltűnést keltett a gö­rög fővárosban. Athéni meg­figyelők és egyes politikusok véleménye szerint a régensi székben történt személycseré­vel rosszabbodtak a római száműzetésben élő Konstan­tin király esélyei arra, hogy visszatérjen a görög trónra. Egy görög kormányszóvi­vő cáfolta, hogy Zoitakisz menesztése kapcsolatban áll a volt régens és a kormány nézeteltéréseivel Ciprus kér­désében. Zoitakisz nem ellenezte a görög kormány követelését, hogy Makariosz alakítsa át kormányát — mondotta a szóvivő, aki cáfolta azt is, hogy Zoitakisz házi őrizet­ben van. Zubov - Londonban ..Professor Zubov” nevű óceánjáró. Zubov” a londoni Tower-hid alatt. Négynapos látogatásra Londonba érkezett a 6900 tonnás szovjet Képünkön: „Professor Iliad Pekiiigben Mahmud Riadnak, Szadat el­nök különtanácsadójának ve­zetésével szerdán reggel egyip­tomi kormányküldöttség érke­zett Pekingbe. A küldöttség tiszteletére este Li Hszien-nien kínai miniszterelnök-helyettes az országos népi gyűlés épüle­tében bankettet adott, amelyre az arab és afrikai nagykövete­ket hívták meg. Li Hszien-nien beszédében elítélte a Husszein- tervet. A közel-keleti kérdés megoldatlanságát két okkal magyarázata: az első az izraeli cionizmus ragaszkodása ag- ressziós és expanziós politiká­jához, a másik — úgymond — az, hogy „egy vagy két szuper- hatalom hegemóniára tör, és marakodik a befolyási öveze­tekért”. Az „egy-két szuperha­talom” kifejezés — mint isme­retes — a kínai politikai zsar­gonban az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra vonatkozik. A kínai miniszterelnök-helyet­tes név szerint csak az ame­rikai imperializmust említette, azt is egész pohárköszöntőjé­ben csak egyszer. Mahmud Riad válaszbeszé­dében közvetve, de félreérthe­tetlenül elhatárolta magát et­től a kínai „szuperhatalmi” teóriától. Az egyiptomi kül­döttség vezetője ki jelentette: „őszinte köszönetét mondunk a szocialista és békeszerető or­szágoknak, amelyek segítséget nyújtottak és nyújtanak ne­künk, amelyek gazdaságilag és katonailag segítenek bennün­ket abban, hogy kitartsunk. E támogatás hatékonyan fogja segíteni a győzelmek kivívását, az izraeli agresszorok legyőzé­séi és területünk felszabadítá­sát.” Ezek a szavak a megfi­gyelők szerint elsősorban a Szovjetunió által nyújtott se­Merre halad az Andok-integráció ? 1969 májusában öt Andok menti ország — Bolívia, Chile, Ecuador, Kolumbia és Peru — egyezményt írt alá gazdasági integráció létrehozásáról. Nem kevesebbet tűztek ki célul, mint gazdaságpolitikájuk összehangolását, a közös iparterve­zést és egy szabadkereskedelmi övezet létrehozását. Az egyezmény létrejöttekor jóval kevesebben hittek eredmé­nyes valóra váltásában, mint ahányan az ellenkezőjében. S ez tulajdonképpen nem is volt teljesen alaptalan. Hisz ahány or­szág aláírta ezt a szerződést, annyiféleképpen közelítették meg azokat az alapvető politikai és gazdasági kérdéseket, amelyeket az integráció felvet. A valóság rácáfolt a kétkedők jóslataira. Háromévi működés után az Andok menti Közös Piac figyelem­re méltó eredményeket mutathat fel. A gazdasági közösségen belül vámmentességet biztosítottak több ezer mezőgazdasági és ipari terméknek, kereskedelmi korlátozásokat számoltak fel. Sőt, némi óvatos előrehaladás még a termelési szakosításban is jelentkezik. Ám az Andok-integráció legnagyobb sikere mégis csak az, hogy az öt országnak sikerült közös álláspontot kialakítania a külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatban. Eszerint Chilében, Kolumbiában és Peruban 15, Bolíviában és Ecuadorban pedig 20 év alatt a hazai vállalkozók vagy az állam kezébe juttatják a külföldi tőkebefektetések 51 százalékát. E látványos eredmé­nyek tükrében nem is látszik a valóságtól elrugaszkodottnak a cél, hogy 1990-ig teljes vámuniót hozzanak létre. Mindez sok is meg kevés is. Kevés ahhoz képest, milyen ha­talmas mérvű gazdasági elmaradottságot kell megszüntetniük együttes erővel. Feltétlenül kiemelkedő azonban ahhoz viszo­nyítva, mennyire gyerekcipőben járnak a világ fejlődő orszá­gainak már integrációs kísérletei. Sőt, a várakozásokat messze felülmúló, ha figyelembe vesszük, hogy az öt állam gazda­sági fejlettségének, érdekrendszerének, politikai arculatának sokrétűsége ma is erőteljesen hat. Ráadásul ez az öt állam — hűen az egész kontinens jellegéhez — állandó forrongásban, mozgásban van, s a politikai élet bizonytalansága miatt kevés kormány jut választások útján hatalomra. Nem kell túlságosan messzire visszamennünk időben ahhoz, hogy az utóbbira példát találjunk. Egészen „friss" még az ecuadori puccs. Február 15-én Rodriguez Lara hadsereg-főpa­rancsnok vezetésével katonatisztek egy csoportja megfosztotta hatalmától a 79 éves Valesco Ibarra elnököt. A szokványos ka­tonatiszti hatalomátvétel ezúttal nem egy szokványos „elnök- figurát” távolított el. Valesco Ibarra jó néhány pozitív vál­tozást vitt Latin-Amerika eme oly csüggesztően elmaradott országának életébe. Erőfeszítéseket tett az Egyesült Államoktól gítségre vonatkoztak. Ugyan­akkor a szónok a közel-keleti kérdés kapcsán főleg az „ame­rikai imperializmus” felelőssé­gét emelte ki, hosszan elemez­ve politikáját. Pekingben utoljára egy éve (és akkor hosszú évek után először) járt hivatalos egyip­tomi küldöttség a nemzetgyű­lés elnökének vezetésével. való függőség gyengítésére, normalizálta országa kapcsolatait a Szovjetunióval. Ám az új év elején erjedés támadt az elnököt támogató tiszti csoportban. Valesco Ibarra júniusra ugyanis választásokat hirdetett, ami aktivizálta a belső politikai életet. Mozgolódni kezdett a jobboldal is. A már említett tiszti csoport, hogy megakadályozza az ame­rikai tőkétől függő ecuadori jobboldal „észrevétlen” hatalomra kerülését, közvetlenül beavatkozott a politikai események me­netébe. Félreállították az elnököt, és eltörölték a választásokat. Hatalomátvétel más erők hatalomátvételi kísérletével szemben! Rodriguez Lara tábornok, a köztársaság új elnöke kormányát „kifejezetten nacionalista jellegűnek” nevezte, amely „függet­len minden idológiai irányvonaltól”. A gazdaság: függellenség politikájának megőrzéséért síkraszálló ecuadori katonatisztek aligha fogják keresztezni az antiimperialista, amerikaellenes Andok-integráció fejlesztését. Távolról sem lehet biztonsággal állítani ugyanezt a szomszé­dos Bolívia tiszti vezetéséről, amely ugyancsak puccsal ragadta magához a hatalmat. A Torres baloldali rendszerét megdöntő Hugo Banzer ezredes olyan politikát folytat, hogy az országát gyakran jellemző „La- tin-Amerika legszegényebbje” mellett elnyerhesse a legreak- ciósabb és a legsötétebb jelzőt is. Banzer ezredes — nem kevés demagógiával fűszerezett — kijelentéseiben azt állítja, hogy a demokrácia védelmében cselekedett. A „Die Tat” című svájci lapnak adott nyilatkozatából világosan kiderül, mit ért demok­rácia alatt. „Torres tábornok rezsimje azt állította, hogy el­indult a szocializmus felé — mondta Banzer, így folytatva: — Gyakorlatilag azonban semmibe vette a magántulajdont, el­riasztott minden tőkebefektetéstől. Nem láttunk mást, mint káoszt és jogtalanságot... Minket viszont valóban nacionalista és demokratikus szellem hat át. Maguk a tények fognak gon­doskodni arról, hogy ez nyilvánvalóvá váljék” — hangzik a nyilatkozat. Kiderült tehát, mi nem tetszett a Banzer vezette tiszteknek: a magántulajdon, s a külföldi, mindenekelőtt az amerikai tőke elleni határozott fellépés. Vajon helyénvaió-e ezek után feltételes módban beszélni az új bolíviai vezetésnek az Anő.ok-integrációhoz való viszonyu­lásáról? Bármennyire paradoxnak is tűnik, a belpolitikájában szélsőségesen reakciós, imperialistabarát. Banzer-kormány sem akadályozhatja meg az integráció továbbfejlődését. Fékezheti azt, mert a külföldi tőkét olyan áron akarja becsalogatni Bo­líviába, hogy annak szilárd pozíciót biztosít. Ez pedig alapve­tően ellenkezik az integráció szellemével. De hogy hosszú távon ki tudná magát vonni a saját tömegeit és az egész kontinenst átjáró nacionalizmus, amerikaellenesség hatása alól, ez kétsé­ges. Ma Latin-Amerikában — Brazília kivételével — nincs egyetlen olyan ország sem (beleértve a reakciós kormányzato­kat is), amely ne az amerikai tőke elleni fellépésben keresné függetlensége megteremtésének, gazdasági felemelkedésének útját. Győri Sándor SANGHAJI ÉVFORDULÓ „A Szovjetunió népei tisztelettel viseltetnek a kínai nép forradalmi ha­gyományai iránt, nem fe­lejtik el az együttes harc, a barátság és az együttmű­ködés éveit'' — írja szerdai számában a Szovjetszkaja Rosszija. „A sanghaji proletariá­tus győzelme” című cikk megemlékezik a sanghaji fegyveres felkelés 45. év­fordulójáról és emlékeztet arra az internacionalista se­gítségre, amelyet a Ko­mintern, a Profintern (a Szakszervezetek Nemzet­közi Szövetsége) és a szov­jet kommunisták nyújtot­tak a kínai proletariátus­nak. Sanghajban a húszas évek elején ezzel a segít­séggel hozták létre Kína el­ső, korszerű szakszerveze­teit, amelyek meggyorsítot­ták a kínai proletariátus felkészítését az 1925— 1927-es antiimperialista, anlifeudális forradalomra. A nemzetközi szolidari­tás hulláma kiterjedt min­den kontinens országaira. Az „El a kezekkel Kínától!” jelszó, amelynek jegyében megvalósult ez a szolidari­tás, a Szovjetunióban szüle­tett. A kínai munkások tu­datára ébredtek, hogy a nemzetközi munkásosztály elidegeníthetetlen osztagát képezik. Érezték, hogy nincsenek egyedül a harc­ban, hogy támogatják őket osztálytestvéreik az egész világon. Nagyszerű győzelmet aratott a sanghaji munká­sok 1927. március 22-i fegy­veres felkelése. A maoista vezetőség azonban nagyhatalmi na­cionalista célokat követve — szovjetellenes alapon — a hatvanas évek elejétől rákényszerítette a kínai szakszervezetekre a nem­zetközi szakszervezeti moz­galom szétdarabolásának irányvonalát. Peking poli­tikája, amely ellentmond a kínai munkások igazi ér­dekeinek elszigetelte a kí­nai szakszervezeteket a nemzetközi szakszervezeti és munkásmozgalomtól. A maoista vezetőség 1966. december 27-én feloszlatta a Kínai Szakszervezetek Országos Szövetségét. A pekingi vezetés, mi­után mesterségesen meg­fosztotta országának mun­kásosztályát régi interna­cionalista kapcsolataitól, mindent elkövet, hogy ki­törölje a kínai munkások tudatából az osztályszoli­daritás emlékét, azt, hogy a nemzetközi proletariates támogatást nyújtott a kí- "ai dolgozóknak a nemzeti és a társadalmi felszaba­dításért vívott harcukban — motet rá a Szovjetszkaja Rosszija.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents