Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-17 / 65. szám
1978. MÁRCIUS 17., PÉNTEK "‘"^/Cívlap Reflektorfényben a mesterséges csapadék (2) Gond: a szakember — Zsámboki és dányi példák A Hajta-völgy termelőszövetkezetei más-más módon élnek az ösztönzés lehetőségével. Természeti és egyéb adottságaikhoz, lehetőségeikhez igazítják a módszereket. Amit Valkó és Vácszentlászló tározóval és öntözőfürttel, azt Zsámbok expresszkutakkal és hordozható berendezésekkel igyekszik elérni. Bővítik a berendezést Zsámbokon a hidrogeológiai adottságok, a talajfelszín alatti jó, bő víz, a község belterületén lelhető számos artézi kút: mindez expressz (béleletlen föld)-kutakhoz kapcsolódó öntözőtelep létesítését teszi célszerűvé. A felszíni (nem búvár) szivattyús víznyerést elsőként a zsámboki Petőfi Tsz valósította meg. Eredményeikről, feladataikról Csepeli János üzemgazdász számol be. — Csak a paprikaföldjeinket műveltük öntözéses módszerrel. Egy katasztrális holdra eső termelési értékünk 56 ezer forint, árbevételünk 2 millió 850 ezer volt. i A zsámbokiak eddig a túrái határnál fekvő területüket és kertészetüket öntözték. A távolabb fekvő 8—9 holdas lucernásuk és silókukoricájuk egy részének öntözéséhez mini (napi) tározót létesítenek. A terv szerint az ott felvett vizet csöveken vezetik az öntözendő táblákra. A Haj ta-völgyben három kutat fúrtak, további négy engedélyezése folyamatban van, a közelükben létesítendő minitározóból négy táblát öntözhetnek. — A mi tsz-ünk a közeli Hatvani Konzervgyár egyik bázisa — eddig 5—600 vagon zöldséget adtunk a gyárnak, ezt jövőben kisebb területen, a terméshozam növelésével akarjuk elérni. Asszonyaink életkora nem magas, merünk előre tervezni tíz-tizenöt évre is. A szakaszmérnökség vezetője megállapítja, hogy a felszíni domborzat alkalmas tározó kialakítására, csak a költségek kedvezőtlenebbek. Inkább az 1975-ig fokozatosan megoldandó távlati fejlesztés látszik reálisnak. . — A felszínközeli talajvízkészlet minimális mennyisége szükségessé teszi az őszi gabonák öntözését és a kelesztő öntözést. Van-e olyan területük, amelyeken van vízlelési lehetőségük? — Expresszkútjaink környékén a víznyerés akadálya: a munkaerő és a gép hiánya. Szükség esetén az uborkánál alkalmaztunk kelesztő öntözést; idén nincs más lehetőségünk. Szakember-utánpótlásunk érdekében két öntözöta- nulót képezünk, s két mező- gazdasági gépkezelőnket küldtük továbbképzésre. A mi talajaink víztartó képessége szerencsére kedvező. Komplex hasznosítás A dányi Magvető a környék egyik legjobb gazdasága. Náluk tavaly az öntözéses művelés próbaüzemelésének esztendeje volt, viszonyszámaik még nincsenek. A tsz főagronómu- sa, hittkey Miklós elmondja, hogy tározójukat Valkó—Vác- szentlászló példáján felbuzdulva létesítették, tavaly vásárolták MA—200-as öntözőberendezésüket is. — Az öntözés kihasználása elsősorban szakemberkérdés — teszi hozzá Körömi Sándor ag- ronómus, a tsz főkertésze. — Idén a tározóból való öntözésre, 180 hold művelésére, ezer üzemórát terveztünk. 50 hold paradicsom, ugyanennyi paprika, a többi őszi káposzta, burgonya. Vízigényük kielégítéséhez 1 katasztrális holdon 61 munkanap szükséges, négy gyalogmunkaerő és egy gépkezelő. Tározónk 400 ezer köbméter befogadású, tavaly 28 hold paprikát öntöztünk, az eredmény: holdanként 40 mázsa többlettermés. De nálunk egy köbméter öntözővíz 2 forintba kerül (Valkón—Vác- szentlászlón kb. 1,40-be). Ezért mi most komplex hasznosítást tervezünk. A mesterséges tóra tizennégyezer libát helyezünk ki. Körben fásítunk, fürdést, horgászást, hét végi csónakázást teszünk lehetővé; ezzel a lakosság szórakozási igényeit is kielégítjük, s magunknak is hasznot hozó vállalkozást indítunk el. A Hidroflex csőhálózattal rossz tapasztalataink vannak, emiatt más rendszerű berendezést kell vásárolnunk, s gond (a hálózatbővítésnél is) az alkatrészellátás akadozása. Árbevételünk növelését célozza a kísérletezés: vegyesen termesztünk magvetéses, palán- tázott, száraz és öntözéses paradicsomot. A szakaszmérnökség vezetője utal arra, hogy a jövő útja: a növényvédő szerek és a talajerő-utánpótlás (műtrágya) öntözővízzel történő kijuttatása. Válaszuk: az eltérő öntözési, illetve növényvédelmi forduló s az oldékonyságból adódó problémák miatt a szövetkezet jelenleg erre még nem vállalkozhat. Segítik a zöldségprogramot A látottakat-hallottakat ösz- szefoglalva: a négy tsz adottságainak megfelelően halad előre az öntözéses művelésben. Azokon a területeken, amelyeken az öntözés biztosítható, zöldséget termesztenek. Az utóbbi három évben ez a jó eredményt elérő négy tsz az országosan jelentékeny termelés-visszaesést mutató zöldségtermesztéssel is intenzívebben foglalkozik, s ily módon beilleszkedik az országos zöldségprogram megvalósításába. Pérell Gabriella Tetőantennát szerel az ÁFÉSZ Tagsági kedvezmény Pilisen A tagsági előnyök kiterjesztését fontos feladatának tekinti a pilisi ÁFÉSZ. A hagyományos vásárlási visszatérítés mellett a múlt évben vezette be a kedvezményes áruszállítást a TÜZÉP-telepen vásárolt minden olyan cikk után, amely nem tüzelőanyag. A szövetkezet tagjainak 30 százalékkal olcsóbban bonyolítják le a szállítást. Ez évben 50 százalékra emelik az engedményt. A most felújított és kibővített kölcsönzőboltból községenként egyszerre akár két nagy létszámú lakodalom edényszükségletét is ki tudják elégíteni. A tagok a kölcsönzési díjból is 30 százalék kedvezményt kapnak: a mintegy 20—25 ezer forint értékű edényhez és evőeszközhöz 4— 500 forintért hozzájuthatnak. A pilisiek régi kívánsága volt a rádió- és televízió javítás megoldása, a hibák gyors megszüntetése. Az ÁFÉSZ most ilyen szolgáltató részleget is szervezett, amely a javításon és a beállításon kívül a tetőantennát is felszereli. NAPLÓ Gondjainkról tűnődve Előbb lesz a próbagyártás Kiemelt beruházásként, Orosházán épül fel hazánk legkorszerűbb húzottsíküveg- gyára, amelynek évi kapacitása 9,5 millió négyzetméter síküveg lesz. Az eredeti tervek szerint 1974. január 1-re adnák át próbaüzemelésre, de az építkezésen és szerelésen dolgozó 10 nagyvállalat jó együttműködéssel, negyed évvel megrövidíti a határidőt: 1973 szeptember végién indulhat a próbagyártás. A Vigyázó-kastélytól — a Dohány utcáig Önálló zászlóaljat akartak A Magyar Tanácsköztársaság idején, majd a leverését követő feihárterror időszakában fontos események színtere volt Szolnok és Abony. 1919 áprilisában és májusában mindkét helyen nagy lendülettel indult meg a Vörös Hadsereg szervezése. Szolnok kétezer vöröskatonát állított ki; Abony ezernyolcszázat. Az utóbbi hírt a Vörös Űjság is közölte hasábjain, hírt adva a kortársak elismerésének. Abony község önálló zászlóalj szervezésére törekedett. Sok vitát váltott ki a parancsnok személyének megválasztása. Végül is úgy döntöttek, hogy egy, Erdélyből Abonyba települt, Ördög nevű férfit bíznak meg a fontos feladattal, aiki — természetesen — tagja lett a sorozóbizottságnak. Ördög sokaknak tanácsolta: ne vonuljatok be sehová! A sorozáson részt vevők nagyobb része ezért nem is vonult be, hiszen frontot járt katona volt. A kiképzetlene- ket Ceglédre vagy Pestre irányították. Ma már nyilvánvaló: Ördögnek az volt a célja, minél kevesebb ember kerüljön be a Vörös Hadsereg soraiba. A sorozóbizottság kommunista tagjai sürgették az önálló abonyi zászlóalj mielőbbi megalakítását. E célból telefonkapcsolatot teremtettek a fővárossal. Óvatosságból nem a kijelölt zászlóaljparancsnok — ördög — címét adták meg a központnak, hanem a gazdaegyletét. A pesti elvtársak megígérték, két napon belül Abonyba jönnek, így esett, hogy a gazdakörbe megérkező Szamuely Tibor az egész zászlóaljparancsnoksággal találkozhatott. Szamuely elvtársik a községben töltötték az éjszakát. Hajnalban felkeresték Sticz Istvánt és arra kérték, hogy estére — mire Szolnokról visszajönnek — szervezzen találkozót a lakásán, két helybeli elvtárssal. Estére négyen érkeztek: Szamuely Tibor, a gépkocsivezető és még két elvtárs. Egyikük — mint Szamuely Tibor bemutatta — Böhm Vilmos volt. Másnapi elutazásuk után néhány napra Szolnokról érkezett egy elvtárs, és kérte Sticz Istvánt: értesítse Ördögöt, hogy este a központ kiküldötte beszélni kíván vele. A találkozóra nem került sor, mert Ördög időközben elmenekült ... Ennek ellenére más okok folytán mégisem lett önálló zászlóalj. Május elsején a királyi román csapatok elérték a Tisza vonalát. Szolnokot. Abony a közvetlen harcok színterévé vált. Szolnokon és Abonyban ellenforradalmi lázadás robbant ki. Május 2-án a fehérterroristák próbálták magukhoz ragadni a hatalmat. E napon fekete személygépkocsi érkezett Ceglédről a községbe, sárhányóján vörös zászlóval. Már túljutott a régi postahivatal előtti kanyaron, amikor lövések dördültek. A lövéseket egy Batik nevű ellenforradalmár és két társa adta le a kocsira. Az egyik lövés eltalálta a gépkocsivezetőt. Az autó az árok szélére gurult. Hárman ugrottak ki belőle. Kettő közülük sikeresen eljutott Ceglédre. A sebesült gépkocsi- vezető életét támadói brutálisan oltották ki. Szamuely Tibor gépkocsivezetője volt. Május 3-án leverték az ellenforradalmi lázadást. Batik és két társa a törvényszék előtt felelt tettéért. A törvényszék ítélete nem lehetett kétséges: halál. ★ Az 1919. augusztus 1-én készülő ellenforradalmi támadás hírére a Vörös Hadsereg sok katonát vont össze Szolnok és Abony környékén. Itt Is estek fogságba. „Abonyban egy uradalmi árpatarlón állítottak le. Annyi volt itt a fáradt, összetört, elkeseredett ember, hogy azt lehetett volna hinni, együtt van ezen a tarlón az egész Vörös Hadsereg..." „Ha valaki azt mondta volna nekem egyszer, hogy ezt az éhséget és szomjúságot emberhalál nélkül ki lehet bírni egy álló héten át, nem hittem volna el. Pedig kibírtuk. Magam sem tudom, hogyan.” Dobi István: „Vallomás és történelem” című művéből idéztem e néhány sort. Visszaemlékezései a román fogság időszakára vonatkoznak, amikor a Harkányi-, az Ajtay- és a Vipyózó-kastély megtelt fogoly vöröskatonákkal. 1919 novemberének végén Abonyba érkezett a Prónay-különítmény. Megérkezésüket Győré András vöröskatona azonnali qaártírhalála jelezte. A különítmény mindentől elzárt, háborítatlan szálláshelyet keresett magának. Így esett a választás a Vigyázó-kastélyra, amelyet akkor a másik két kastély parkja teljesen elzárt a külvilágtól. 1919 novemberétől 1920 májusáig ebben a kastélyban játszódtak le azok a véres események, amelyek a magyar munkásmozgalomnak súlyos veszteséget okoztak. Jellemző Prónay Pál naplójának egy cinikus részlete: „Mint már említettem, úgy Szolnok, valamint Abony, még mindig egy erős fészkét képezte a kommunistáknak. Ezért küldtem Molnár Endre F. hadnagyot oda, a zászlóaljam II. századával. Összeszedettem vele az ősszel Szolnokon (de magában a fogdában levő) és vidéken feltalálható kommunistákat, akik között igen 60k volt a zsidó. Ezeket azután Abonyba vitettem, ahol el lettek zárva, ott azonban fellázadtak és megtámadva az őrséget, ki akartak tömi. Miire azután a katonák egy szálig agyonverték őket. így tehát ezekkel is végeztek, nem volt rájuk többé gond.” A szökési mesével nem kell különösebben foglalkoznunk. A különítmény fél évig „tevékenykedett” Abonyban. Molnár Endre személyére vonatkozóan biztos ismereteink még nincsenek. A tiszti különítménynek eddig három Molnár nevű tagjáról tudunk: Gyulay Molnár Ferencről, Gyulay Molnár Antal főhadnagyról és Gyulay Molnár László hadapródról. A mártírok tetemét hiába keressük. Velük a fasizmus későbbi módszereire emlékeztető módon végeztek. Pásztor Mihály (A befejező rész holnap következik.) E lárasztanak a könyvek és újságok, körülbástyáztam velük magam, hetek, hónapok terméséből válogatott könyvek s újságcikkek rétegeződtek egymásra, magasan púpo- zódnak íróasztalomon* éjjeliszekrényemen, rádióm tetején, ágyam mellett, könyv- szekrényem előtt, a padlón. Külön összegyűjtve várnak rám az elolvasandók, s külön kupacokban a könyvek, mappákban az újságcikkek, melyekről írni támadt kedvem, éppen csak lélegzet- nyi időm nem volt még, hogy sort kerítsek rájuk. Semmi reményem, hogy a „Röpirut az öngyilkosságról”, s „Idegbeteg korunk” című tanulmányaim után mostanában elkezdhetném az évek óta dédelgetett kötet-tervemnek, „Közérzetünk történeté"-nek megírását. Megpróbálom tehát ebben a sokkal mozgékonyabb és kényszerítő-serkentő újságrovatbain időről időre elmondani legalább a legfontosabb, halaszthatatlan témákkal kapcsolatos gondolataimat. Egy napilapunkból félretettem „Az asztalos ötlete — kétszeres teljesítmény” című riportot, mert úgy éreztem akkor, más munkáimat mellőzve erről, ennek apropóján kellene elmondanom a témáról régóta érlelődő véleményemet. A cikk szerzője örömmel adja hírül a lap sok százezres olvasótáborának, hogy Kuzma István asztalos, szocialista brigádvezető, újításának eredményeként vállalatánál az eddigi „ ... mintegy 2 millió forintos termelés helyett havonként csaknem 4 millió forint értékűt gyártanak. Mindez új berendezés, egyetlen új ember nélküli” Mindig is tudtam, mennyi remek, gondolkodva dolgozó ember van a munkások között is, hiszen valamikor másfél évtizedig köztük éltem, munkás voltam magam is, együtt örülök hát a cikk szerzőjével, amíg föl- villanyzó tudósítását olvasva nem találkozom a tiszteletre és anyagi jutalmazásra egyaránt nagyon-na- gyon érdemes újítás lényegével. „össze kellene fogni a három asztalosbrigádnak, ne legyenek válaszfalak közöttük, osszuk be egymás között a munkát, a gépeket — ebből indult ki Kuzma asztalos vázlatos terve. Nem könnyen, nem gyorsan fogamzott meg az ötlet, hanem pontos számítások, rajzok, mérések alapján. Es nem utolsósorban sok meggyőző szó segítségével. Kuzma nemcsak a kibontakozó új munkaszervezés megalkotója lett, hanem a legfőbb propagandistája is...” N em folytatom az idézést. mert ahány adat, annyi lelkesítő, szép vonás a derék asztalos portréján, s annyi meghökkentő, lehangoló kérdés, melyet a vállalat vezető stábjának kellett volna nekiszegezni. Kuzma István asztalos a maga kisebb képzettsége, s nyilvánvalóan gazdag tapasztalata birtokában ugyanis nem tett mást, mint ő is föltalálta az üzemi termelésben már réges- régen kipróbált, s azóta mindenütt sikerrel alkalmazott módszert: a termelés folyamatos, szalagszerű megszervezését. Azt. amiről vállalatának minden egyes technikusa és mérnöke a technikumban és az egyetemen sokat tanult. S itt támad fel bennem az értet- len és indulatos kérdés: dehát akkor mit csinálnak annak a vállalatnak a műszaki vezetői, ha az üzem- szervezésben az elemi tudnivalók. fogások közé tartozó módszert ma is egy asztalosnak kell „feltalálnia”, számításokkal kidolgoznia. ráadásul propagandistaként is érvelnie az ellenkezők, az újtól vonako- dók meggyőzése érdekében? Hiszen a náluk előállított, a mai, tömeges építkezések idején annyira szükséges, sohasem elegendő ajtó és ablak gyártásának megkétszerezése az ő elsőrendű feladatuk lett volna, fizetésüket ezért kapják! Alkati sajátosság: bevallom, én az ő helyükben — szégyenemben — nem nyilatkoztam volna az újságírónak. S újságíró kollégám helyében sem ajánlottam volna ennek a nagyon régtől ismerős módszernek az ország más üzemeiben való alkalmazását Hacsak nem az volt a szándéka (én erre gyanakszom), hogy erősen rápirítson mindazokra, akiknek ugyancsak van pirulni valójuk. I rodalmi hetilapunk egyik legutóbbi számában olvastam a „Reprezentáció” című írást igazán kitűnő munka. Tavaly tavasszal magam is cikkeztem a témáról a Magyar Nemzetben, éppen ezért az a gyanúm és félelmem; ahogyan az akkori újságpolémianak nem volt foganatja mindmáig, várnunk kellene még jó ideig, amíg mindennapi életünknek ezt a kórosan káros, a közéleti erkölcsöket romboló kinövését egy eltökélt, határozott mozdulattal lemetszik. Ez a probléma aztán annyira ismerős olvasóink előtt is, hogy nem szükséges idéznem az említett cikk adataiból, érveiből. Talán csak ennyit: „..A Pénzügyminisztérium revizorai megállapították, hogy két év alatt kétszeresére növekedtek a reprezentációs költségek... Az 1971. évi adatok ugyan nem ismeretesek, de az előrejelzésekből kitűnik, hogy tovább növekedett a kiadás: túlhaladja a 200 millió forintot. Kevés-e ez vagy sok?.. Határozottan merem állítani, hogy sok. Nagyon sok. Különösen, hogy nem tudhatom, a vizsgálatoknál milyen tételeket utaltak a revizorok a reprezentáció körébe, s milyen tételeket nem. Nagyon sok reprezentációra, rongyrázásra évente elköltött 200 (vagy még több) millió forint nálunk, amikor például, kétmilliós fővárosunk tömegközlekedése már alig képes megbirkózni a feladatokkal (egymagában is nagy szerepet játszik neurotizálásunk- ban). Igen sok 200 millió, ha tudjuk, hogy ötéves terveinkben nagy-nagy erőfeszítéssel több százezer lakást kell építenünk, mert ma még igen sok állampolgártársunk él rossz, elviselhetetlen, sőt egészségre ártalmas, s életveszélyes lakásban. Hány lakást építhetnénk például, ebből a pénzből! Építhetnénk, ha nem tartanák még ma is sokan természetesnek, hogy közpénzből, az üzem, hivatal, tsz, ktsz, azaz mindany- nyiunk közös munkája jövedelméből költekezzenek, hivalkodó, rongyrázó módon vendégeskedjenek, hogy munkahelyüket, irodájukat nyugati luxussal rendeztessék be, (fittyet hányva szerénységre, jóérzésre, jóízlésre, puritánságra), s vásároltatnak vállalatukkal Mercedest, amikor más állampolgárokhoz hasonlóan, nekik is tökéletesen megfelelne egy Volga, Wartburg, vagy Zsiguli. A ggódom, mert olyan veszedelmes ez a ragályos gyorsasággal terjedő jelenség, hogy már évekkel ezelőtt le kellett volna számolni vele. Aggódom, mert éveket elszalasztva közben oly mértékben megmérgezte közérzetünket ez a jelenség, hogy egy azonnali tiltó, bölcs mértéktartással cselekvő rendelet sem tudná megszüntetni a beteges-ko- mikus-romboló kór minden rossz hatását, következményét. Gergely Mihály i
