Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-14 / 62. szám

Versenyek és versenydíjak A Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat fennállásának 20. évfor­dulóját ünnepli. Ebből az alkalomból több pályázatot hirdettek dolgozóik számára. A szervezettebb és hatéko­nyabb gazdasági munkálko­dásra 15 ezer forint pálya­díjat tűztek ki, egyéb pályá­zatok díjazására pedig 7 ezer foritot fordítanak. Az elbírá­lás március 15—22-e között lesz. FOGADÓÓRA Március 17-én, pénteken, reggel 8-tól déli 12-ig, fogadó­órát tart a ceglédi járási hiva­tal épületében (Rákóczi út 14.), hivatali helyiségében, Erdélyi Gábor, a járási hivatal elnök- helyettese. A TÉSZTAGYÁRTÁS har­minc lánynak, asszonynak ad munkalehetőséget a jászkara- jenői Üj Barázda Tsz házi- tésztaüzemében. Cérnametélt- jük, csigatésztájuk és szép eperlevélkockáik népszerűek a háztartásokban, csak gyózzék gyártani. Havonta 25—30 má­zsa tésztát — nyo|cfélét — készítenek. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS E3 CEGLÉD XVI. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1972 MÁRCIUS 14., KEDD Márciusi tél Ismét ügyeletét tart a Legyenek kötelességtudók a munkagéppel járók A érte márciusi tél — ha nem is váratlanul a KPM út- munkásait — mindenképpen meglepetést okozott. Az elmúlt napokban ugyanis már tava­szi munkára voltak vezényel­ve az utak menti fák tisztítá­sára, gallyazására, az utak szokásos tavaszi karbantartá­sára. Hivatalnok és kutató Számítógép a kórházban Jó segítség a tudományos munkához Az ország kevés gyógyító in­tézményében büszkélkedhet­nek számítógépekkel. E keve­sek közé tartozik az új ceglédi kórház is. A nemrég beszer­zett berendezést az alagsori irodákban helyezték el. Keze­lői megkezdték az adathalmaz feldolgozását, és egy-két hó­nap múlva már a gazdasági adminisztráció jó segítője lesz, ugyanis ez a berendezés végzi a teljes anyagkönyvelést. A kórházban gyógykezelt betegek fontosabb adatai, ame­lyek a kórlapokon is szerepel­nek, kártyákra kerülnek, és megfelelő csoportosításban őr­zik azokat, így bármikor visz- szakereshetök. Ez a nagyszerű „memóriaközpont” jó segítsé­get nyújt az orvosok tudomá­nyos munkájához, hiszen így egy-egy beteg adatait vissza­menőleg is kikereshetik és összehasonlíthatják az újabb vizsgálatok eredményeivel. A kórházi főorvosok közül hárman rövidesen tudományos konferencián tartanak elő­adást Kutatásaikban már igénybe vették a ceglédi kór­ház számítógépein feldolgozott adatokat is. — A meteorológusok — sze­rencsére -— még a hét közepén megjósolták a rossz időt, így fel tudtunk készülni — mon­dotta a KPM ceglédi kiren­deltségének vezetője. — A raktárban elegendő Sót,, homo­kot tudtunk tartalékolni az enyhe tél jóvoltából; több, mint 140 mázsa sót és homokot szórtunk a 4- es, a 441-es és a 311-es számú főútvonal Ceg­léden és a járás területén levő sza­kaszára. A rajtra készen álló hóeltakarító gépekre nem volt szükség, a viharos erejű szél szerencsére hamar elállt. Az utakon vasárnapra virradóra 12 hómunkást állítottunk munkába, így már a kora délelőtti órákban biztonságo­san közlekedhettek a gépjár­művezetők. Jelenleg a főút­vonalak mellett a mellékutak is járhatók a járásbeli sza­kaszokon. Üjabb meglepeté­sekkel is számolunk; vasárnaptól ismét út- ügyelctesck jelentik az utal; állapotát. — Nagyon jó lenne, ha az időjárás adta fura helyzetet megértenék a mezőgazdasági gépekkel dolgozók és mielőtt főútvonalra térnek munká­juk végeztével a gépeikkel, fáradságot vennének a kere­kek, lánctalpak tisztításra. Sajnos, a járáson áthaladó 4-es főútvonal állapota Ceg­lédtől Szolnok felé haladva nem a legjobb. A padka laza — ezt táblákkal is jelzik, igen gyakran. Ezt is figyelmébe ajánljuk valamennyi gépjár­művezetőnek. Kőcser, Új Élei Tsz K nyitották a szőlőt, felszántották a d nnyeföidet A napsütés ellenére hideg van még a határban. Kocséron 220 holdnyi szőlőjében, az Uj Elet Tsz mégis megkezdte a tennivalókat. Az előmetszésen már túl vannak. Az előnyitást ekével végezték, de az „igazit/” már három pneumatikus nyi­tógéppel végzik. Jó termést szeretnének, még eredménye­sebbet a múlt évinél. Pompás pincészetük hordóóriásai tö­ménytelen mennyiségű bort befogadnak: már most tenni kell azért, hogy ne szomorkod- janak azok a hordók... Szer­ves trágyával, műtrágyával el­látták a területet, s a venyi­gét sem hagyják ott ebek har- mincadjára: begyűjtik, elhord­ják. A gondoskodást, rendtar­tást meghálálja minden tőke. Tavalyi termésük jobb volt a közepesnél. Holdanként 20 mázsán felül szüretelhettek,, a gondos kezelés eredménye­ként. A szőlős területre mosl holdanként 6 mázsa műtrágyát szórnak. Távlati tervükben szerepel, hogy a meglevő mel­lé idővel még ötven holdnyi új szőlőt is telepítenek, a leg­kedvezőbb fajtából. Híre van a környéken a ko- cséri dinnyének: a java itt te­rem, a tsz földjén. Nem csányi, hanem kocséri ember a diny- nyésgazda. Jól ért a növény­hez. Főleg a keresett, fehér hajú, sárgabélű fajtát termesz­tik, 70—80 holdon. Tavaly másfél millió forintos bevételt adott a tsz-nek a dinnyeföld, pedig több csapadék kellett volna és napsütés. A dinnyét olyan területen termesztik, ahol rozsból is alig 5—6 má­zsa teremne holdanként. A földet már felszántották, megfelelő trágyázásáról gon­doskodnak. A vetőmagot a dinnyés maga termeszti. Ha­marosan hozzálát a palánta­neveléshez és a költözéshez, mert mihelyt a munkája meg­kezdődik. kiköltözik a faluból a határba, a saját készítésű dinnyésházba, amely nem földbe ásott kunyhó, hanem hordozható faházikó, amit fű­teni l's lehet. Megbírságolták n ssabálgsértóket Bukósisak nélkül, ittas álla­potban vett részt a közúti for­galomban B. Mihály ceglédi lakos, akit a rendőrség 2100 forintra büntetett. Botrányos részegség miatt került a szabálysértési hatóság Portrék a munkásszállásról Cegléd építői „ÉRDEKEL, AMIT CSINÁLUNK" elé a ceglédi V. Sándor, aki a Bajcsy-Zsilinszky téren isme­retlen járókelőkkel kötözkö- dött. A szolgálatot teljesítő rendőr vetett véget „szórako­zásának”. ötszáz forint pénz­bírság megfizetésére kötelez­ték. ★ Ittasan vezette traktorát H. László Abony belterületén. A szabálytalankodó fiatalember 1500 forint bírságot fizet. Gy. Károly ceglédi lakatos azért került a szabálysértési hatóság elé, mert szeszes italt rendelt fiatalkorú fiának az egyik étteremben. 500 forintra büntették. ...hol van a baj? — Hogy kerültem ide? Sze­retek csavarogni. Szeretem a társaságot, a jó bulikat. Anyám otthon mindig csak szövegel, hogy inkább olvas­sak, nézzem a tévét. Azt mondta, dolgoznom sem mu­száj, csak maradjak otthon, akkor pedig tényleg csak a képernyőt bűvölhetem. — Kis falucskában lakunk, Szolnok mellett. Nem sok- fan­tázia van a falusi fiúkban. Én nem lötyögök velük szomba­tonként a kultúrházban. Szol­nok, az igen. Az más. Igaz, egyszer ráfáztam ott is. Az egyik cukiban felszedtünk két srácot, a barátnőmmel. Ne­kem nem nagyon tetszett a srác, de volt kéglije, meg kaja. Paprikáskrumplit főztem. Az­tán reggel elmentek a fiúk. Eltelt két nap, sehol senki. Bezártak bennünket, nem tud­tunk kimenni. Egyszer csak megjelentek, egy szép bundá­val. Azt mondták, oldjunk ke­reket, mert nyomukban a rendőrség. A bunda maradt, mi mentünk. — Pesten nagy volt a fel­hajtás. Klassz helyeken jár­tunk. Nappal SZTK-rendelők- ben dekkoltunk, este meg szó­rakoztunk. Még olyan helyen is jártunk, ahol műsor volt. — Anyámék szépen élnek. Van otthon minden, unalom is bőven. Szakmát tanulni? Nem volt semmi elképzelésem. Anyám mindig maga körül szeretett látni. Mindig csak otthon, otthon! Persze, most sír. Bejött ide a ceglédi rend­őrségre is. Nem szólt, csak sírt. Majd hoz pénzt, ha innen sza­badulok. Csak menjek haza... És várjam a húsvéti locsolko- dókat? — gondoltam magam­ban. De lehet, hogy hazame­gyek. Nem akarok még egy­szer ide kerülni. Most is vélet­len, hogy itt vagyok. Autó-' stoppal igyekeztünk a barát­nőmmel Pestre. Cegléd hatá­rában igazoltattak a rendőrök. Persze, hogy leszedtek ben­nünket, mert nincs munkahe­lyünk. — Hogy mit akarok? Ma­gam sem tudom. Majd meg­látom. ★ Az anya jegyzőkönyvi val­lomásából: „Én mindig csak jót akartam. Vettem a szép ruhát neki. Nem volt semmi gondja. Nem akart továbbta­nulni. Pedig 3,8 volt a bizo­nyítványa. Mondtam, jól van, ne tanulj, majd segítesz itthon. A tükrös szekrény alja tele van könyvekkel. Televíziónk is van. Mindene megvolt. Azt csinált, amit akart. Tessék mondani, akkor hát hol van a baj?" + H. Éva 18 éves szolnoki la­kost közveszélyes munkakerü­lésért 30 napi elzárásra ítélte a ceglédi rendőrkapitányság szabálysértési hatósága. Délután öt óra. A Bá.:s me­ggyei Építőipari Vállalat mun­kásszállójába egymás után ér­keznek a lakók. Friss kenyér, kolbász kandikál ki a csoma­gokból. Fél óra múlva finom illatok szállnak a konyha fe­lől mi.mil ni«»— Papp Béla két éve főzi min­dennap vacsoráját a szálló villanyrezsóval, hűtőszekrény­nyel felszerelt konyháján. Hu­szonnyolc éves, négy éve dol­gozik a vállalatnál. Két évig bírta a mindennapi házajárást a Cifrakert környékén levő ta­nyára. Aztán egy hétre, pró­baképpen, elfoglalta az egyik szoba ágyát, és a meleg vizes fürdő, a tv, a kényelem ide kötötte. Most a Jászberényi úton épülő 202 lakásos, 10 eme­letes ház építésén dolgozik a kőművesek mellett mint se­gédmunkás. — Tudja-e, hogy mit épít? — Addig kérdezgetek, míg meg nem tudom. Ez nagyon szép épület lesz. Előre gyártott elemekből készül. Alig várom, hogy megérkezzenek az ele­mek. Azt mondják, daru emeli majd helyükbe a szobákat. — Korábban melyik építke­zésnél dolgozott? — Ugyancsak a Jászberényi úton, a 98 lakásos, négyemele­tes ház építésén. Ha arra já­rok, jólesik felnéznem az épü­letre. Ott voltam a kórház épí­tésénél is. Legjobban a gépko­csifeljárója tetszik, modern megoldásnak tartom. Engem érdekel, mit csinálunk. Szép­nek tartom munkánkat. Sok újat jelent nekem. Tejes ko­csis voltam, mielőtt idejöttem. A jobb fizetés vonzott. Itt 1700 —1800 forintot is megkeresek havonta. Tóth Mihály segédmunkás 17 éve adja az anyagokat a kőművesek keze alá ennél a vállalatnál. Törzslakója a szál­lónak, ő foglalta el elsőnek az egyik szobát Neki nemcsak ideiglenes otthont jelent ez az épület. Vasárnapjait, ünnepeit is falai közt tölti. Nincs ' csa­ládja. — Hogy érzi itt magát? — Jól — mondja —, leg­alább vannak körülöttem. Csak akkor rossz, amikor üresen maradnak a szobák a hétvége­ken. Most a Jászberényi úton dolgozom. Csinálom, amit kell, a többi nem tartozik rám. A •forint a lényeg. Házgyári ele­mek? Hallottam róluk, bizto­san szép lesz: . Kosik István nehézgépkezelő Lajosmizséről jött ide dolgoz­ni. Huszonkét éve van a szak­mában, Ceglédep két hónapja. — Milyennek látja Ceglédet? — Sok szép ház épül ebben a városban. Legjobban a kór­ház tetszik. Nekem nem lesz újdonság a házgyári elem. Több mint húsz évig jártam az országot, sok szép épület fel­húzásában részt vettem. Itt ez a tízemeletes ház lesz a leg­korszerűbb módszerrel készí­tett épület. Jő lenne, ha a jár­dákat, az úttestet, a parkokat, a játszótereket is hasonló ütemben tudnák építeni, javí­tani Lassan elcsendesül a szálló. Ki olvas, ki a tv-t nézi, van, aki moziba ment. A portás le­oltja a villanyt a társalgóban. Korán fekvő emberek laknak itt. Holnap az állványokon vagy a malterkeverő gép mel­lett találkozhatunk velük. Csatári Ilona Hálás köszflnetünket fejezzük ki rokonainknak, a Magyar—Szov­jet Barátság vezetőségének és tag­ságának és mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk és testvérem: özv. id. Kazal Pálné, szül.: Üj Lidia te­metésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. A gyászoló csa­lád. Mikebndai hinták A tavasziasodó idő mind gyakrabban csalogatja á sza­badba a járás legkisebb köz­ségének gyermekeit. A tanulás után játékkal, hancúrozással telik az idejük. Sóvárogva né­zik birodalmukat, a hintákkal, homokozóval, játszóhellyel el­látott parkot, melyet ajándék­ba kaptak a legutóbbi gyer­meknapon. A játszótér rendbehozása, parkosítása, játékainak fel­szerelése természetesen szere­pel a községi tanács tervei­ben: a jó idő beálltával ismét gyermekparadicsom lesz a sö­vénnyel körbefogott terület Népművelők klubja A ceglédi, a járásbeli és a nagykőrösi népművelők időről időre klubfoglalkozásokon vesznek részt a ceglédi Kossuth Mű­velődési Központban. Ez alkalommal a múzeumi, könyvtári és kultúrházi munkáról beszéltek az intézmények vezetői, megis­mertetve egymással feladataikat Foto: Apáti-Tótli István CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Több éves számviteli gyakorlattal rendelke­ző képesített könyvelőt keres számlaellenőri beosztásba a Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat. Cegléd. Eladó Téglagyár dűlő 66. Balázsék 1132 n.-öl szőlője sok gyü­mölcsfával, kunyhó és víz van. Értekezni Dohány utca 11/a. Kocsis Pál féle több fajtiszta csemege sima szőlővessző kapható Klapka György 13. Vágóhíd mellett. ______ Ké t szobát fűtő nagy méretű álig használt kandalló, kéthektös gázolajtartály, zomán- cos kályha, tűzhely, fürdőszoba henger fű­tőtesttel eladó. V., rűzfa utca 14._______. El adó 2 éves üsző — 8 hónapos vemhes. — Lőrincz Kálmán Mike- buda. Alsómikeguda I. dűlő 16.______________ Csengeriben 180 n.-öl szőlő eladó. Értekezni: Sugár utca 53 /a. Kis méretű cserép 3000 db eladó. Cegléd. Arany utca 1 /a. szám, öregszőlő belterületén, beton mellett 100 n.- öl beépíthető telek sürgősen eladó. Ér­deklődni : Közép út. Csibráéknál* Nívó Ruházati Ktsz ceglédi részlegébe szabóságoa, gépészeket keres azonnali felvételre. Jelentkezni lehet Cegléd, Víz Uo 2* sz. alatti iroda­helyiségben. Vörös Csillag területén tanya eladó. Érdeklőd­ni minden nap XIII., 255. Vannák Jánosnál. Cseh gyermek sport­kocsi, 800 n.-öl szőlő lakóépülettel, termő gyümölcsfákkal- eladó. Érdeklődni Buzogány utca 11. _____ Ko raár motor eladó Tükör u. 8.__________ Bekoitoznetóen eladó ház. Irinyi utca 17. Szám._________________ Ki sgyermek gondozá­sát vállalom. Cím: a Ceglédi Nyomdában. Eladó sötét kombinált szekrény, székek, fote­lok, asztal, jó állapot­ban. Cegléd. Köztársa­ság u. 2. I. lépcső'náz U. em. 10. ajtó. Kapás dűlőben príma állapotban levő 1160 n.-öl szőlő épülettel együtt eladó. Érdek­lődni: V., Kálmán u. 12. ________________ Mé ly gyermekkocsi.el­adó. Molnár köz 8/a. szám._________________ Ta karmányrépa eladó. Tichöly utca 19. szám. Vörösmarty tér 13«. sz. ház eladó. Szétköltözck! Elcserél­nénk ceglédi 2 szobás, komfort nélküli, vala­mint budapesti szoba, konyha, gázfűtéses (Kálvin térnél) taná­csi lakásokat Budapest belterületén 2 szobás lakásra. Érdeklődni: Szókéné, Cegléd, Vak Eottyán u. 24. Azonnal beköltözhető lakás pincével 760 n.- öi szőlővel eladó. Ér­deklődni : Kozma S. u. 18. ____________ ör egszőlőben 600 n.-‘ öl szőlő eladó. Érdek­lődni: Cegléd, Jókai u. lP/a. Azonnal beköltözhető­en eladó VII. kerület Sugár utca 50/a. szá­mú ház. Eladó azonnal beköl­tözhetően fél ház. Ceg­léd, Malom u. 2. Szol­noki u. sarok. ♦

Next

/
Thumbnails
Contents