Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-23 / 45. szám

Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, 24-én délután 17 órakor lesz az utolsó feb­ruári ingyenes jogi tanácsadás a Lenin úti párt- és tömeg­szervezetek székházában. Ügyeletes: dr. Markó Jenó', a Váci Járási Ügyvédi Munka- közösség tagja. Első állomás: Olaszország A váci Madách Imre Műve­lődési Központban működő eszperantó szakkörben csütör tökön, 24-én délután fél hat kor kezdődik az Eszperantóval a világ körül című színes dia­sorozat bemutatása. Az első ál­lomás: Olaszország. A kísérő­szöveget magyar nyelven mondják, így vendégeket is szívesen látnak. Az ősember művészetéről a képzőművész szakkörben Szerdán, február 23-án dél­után 4 órakor két kisfilmet ve­títenek a váci Madách Imre Művelődési Központ képzőmű­vész körében. Az egyik az ős­ember, a másik az ókori Egyiptom művészetét mutatja be. A kavicsbányái ásatásokról Az Archeológiái Értesítő cí­mű akadémiai folyóirat közöl­te Hellebrandt Magdolna 19 ábrával kísért jelentését a vác-kavicsbányai kelta temető 1969—1970. évi feltárásáról. A rendkívül részletes tudomá­nyos dokumentációjú cikk vol­taképpen leltár: a sírokban ta­lált leletek pontos leírása. Be­vezetőjében azonban a kavics­bányái ásatások rövid történe­tét is ismerteti a szerző, aki maga.is tevékenyen részX vett a sírok tömeges feltárásában.' — gh VÁC I UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ■lm XVI. ÉVFOLYAM, 45. SZÄM 1972. FEBRUAR 23., SZERDA DUNAKESZI-GOD: Emelkedett a tagság jövedelme az Egyesült Dunamenti Tsz-isen- TOVÁBBFEJLESZTIK A BÁNYÁT- EGYESÜLÉS A FÓTI TSZ-SZEL Huszonkettedszer tartott zárszámadó közgyűlést Duna­keszin az Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet. — Tavaly az volt a legfon­tosabb feladatunk, hogy a le­hető legkisebbre csökkentsük a befejezetlen beruházásaink számát, és pénzügyileg olyan kiegyensúlyozottá tegyük a szövetkezetei, hogy a 80 száza­lékos bérezésről áttérhessünk a százszázalékosra. Ezt úgy sike­rült megvalósítanunk, hogy közben tovább javíthattuk a munkakörülményeket és tag­jaink, alkalmazottaink szociá­lis ellátottságát is — kezdte beszámolóját Albert Mihály, a szövetkezet elnöke. A közös gazdaság alaptevé­kenységén belül az állatte­nyésztés nem volt gazdaságos az elmúlt esztendőben. A szarvasmarhák között száj- és körömfájás pusz­tított, részben ezért is ki kelleti cserélni az állo­mányt, s mindez együtt eredményezte a kétmilliós ráfizetést az állattenyész­tésben. A bajok megszüntetését az egyesülésben rejlő előnyöktől várják, ezért léptek egyszerű gazdasági egyesülésre a fóti Vörösmarty Tsz-szel, mellyel szakosított szarvasmarha-te­nyésztésre társultak. Juhászatuk jó eredményeket adott. Majdnem hat kiló gyap­jút nyírtak le egy-egy állatról A szövetkezet vezetői a juhá­szat bővítését tervezik. A növénytermesztésben elért jó eredmények között említette meg az elnök a rozs tizenkét, a tritikále tizenhét és a májusi morzsolt kukorica huszonkét mázsás holdankénti átlagter­mését. Ugyanakkor őszi árpá­ból és burgonyából gyenge volt a termés. A szövetkezet célja ennek ellenére az, hogy tovább gépesíti a növény- és zöldségtermesztést, pél­dául a káposztafélék és a paradicsom termesztését. A szövetkezet ipari üzemei a tervezett hatmillió-hatszáz nyolcvanötezer forint nyere­ségnél majdnem két és fél millióval többet hoztak. Bá­nyájukat idén továbbfejlesztik, mert nagy a kereslet sóder, homok és tőzeg iránt. Az Egyesült Dunamenti Ter­melőszövetkezetben tavaly 25 800 forint jövedelem jutott egy-egy tagra, két és fél ezer forinttal több, mint 1970-ben. S. L. A téli tanfolyamokról ténetét tanítják, a másik ok­tatási forma a hagyományos „Időszerű kérdések” előadás- sorozata. Különösen nagy je­lentőségű a szakmai tanfo­lyam, ahol a gépesítésben és a növénytermesztésben dolgozók ismerkednek meg alapfokon a gépeken kívül a legújabb technológiai módszerekkel, termelési formákkal. Biztos, hogy e tanfolyamok elvégzése után ismeretekben gazdagod­va még jobb munkát végez­nek a Kossuth Tsz tagjai. — csankó — Óvodísok panasza A lehetőséghez képest, las­san rendeződik a gázelosztó gödör betemetése, és a gyalog­járó felszabadítása Vácott, az Elhurcoltak terénél. Február 10-én örömmel láttuk, hogy a Törpe utca sarkán már jár­dán lehet ráfordulni a Lenin útra, és nem kell az úttestre lelépni. Köszönet a gyors se­gítségért, reméljük, az egész gödör hamarosan betemetődik. Hanem az illetékesek nézzék már meg a Tragor utcai kis óvodások közlekedési lehetősé­geit is! Kétségbeesett anyu­kák beszélgetését hallva aggó­dó szívvel kéri minden idegen felnőtt is, hogy valamit tegye­nek a veszély megszüntetésére. Ott is nyitott gödör, száguldó autók teszik lehetetlenné a ki­csik számára a biztonságos közlekedést. Bizonyára lehet, de kell is ezen segíteni. A. B. DUNAKESZI: MEGJUTALMAZTÁK A TŰZOLTÓKAT A testület munkáját a nagy­községi tanács az elmúlt 4 év­ben 6-szor jegyzőkönyvében is elismerte. A tanács megbecsü­lését bizonyította az is, hogy a titkár elismerő oklevelet és pénzjutalmat adott át a leg­jobb dunakeszi tűzoltóknak. Március 1-től Forgalomszabályozás a Marx téren Március 1-től a Budapest- vidéki Postaigazgatóság kéré­sére a városi tanács műszaki osztálya és a Váci Városi és Járási Rendőrkapitányság köz­lekedésrendészeti csoportja új forgalmi rendet léptet életbe a Marx téren. A tér két oldalán levő utat, mely a Lenin utat a Beloiannisz utcával köti ösz- sze, egyirányúsítják. Az 1-es számú postahivatal előtti úton a Lenin útról a Beloiannisz utca felé, a tér túlsó oldalán levő oldalon csak az ellenkező irányba lehet közlekedni. Az egyirányúsított útszaka­szon a posta előtt csak BU- VIG-jelzésű, postai forgalmat lebonyolító gépjármüvek vára­kozhatnak, minden más jármű számára a várakozás tilos. A dunakeszi tanács költ­ségvetési üzemében tart az év eleji hajrá, van munkájuk elég. A község határában el­kezdett öt négyemeletes épü­let 95 lakásán a befejező, szak­ipari munkákat végzik az üzem dolgozói. Elkészítették a község te­rületén található vala­mennyi állami épület mű­szaki felmérését, össze­sen 220 házhoz írták meg a felújítási programjavas­latot. A javaslat magiában foglalja az idei felújítási tervet is, de gon­doltak a jövőre is, a javítan­dó, tatarozandó épületek sor­rendjét egészen 1975-ig meg­határozták. Az állami lakóházak kar­bantartásának elvégzésé­hez Idén egymillió 400 ezer forintra lenne szükség. Év végéig 42 lakóházat sze­retnének rendbehozni. A költségvetési üzem két esztendővel ezelőtt vette át a város köztisztaságának teen­dőit is, akkoriban még lovas kocsival szállították el a sze­metet. Jelenleg összesen négy modern szemétszállító autójuk van, ebből három mindig szál­lít. A köztisztaságra nem is panaszkodnak a lakosok. Az üzem harmadik fontos tevékenysége az állami intéz­mények karbantartása, ezeken belül is az iskolák a legjelen­tősebbek. Az ilyen irányú munkálatokkal kapcsolatban is megfelelő tervet készítet­tek. Fontosnak tartják a lakos­sági szolgáltatásokat is, éppen ezért létesítettek a községben egy üveges mű­helyt, hiszen sok magánház épül, van dolguk az üvegeseknek, sok a megrendelés. Tervezik, hogy a szolgáltatásokat még kü­lönböző ágazatokkal bővítik. Tanácstagi beszámoló Csütörtökön, február 24-én este fél hétkor Fábián József, a 22. váci választókerület ta­nácstagja az Építők Művelő­dési Otthonában számol be választóinak a körzet érdeké­ben végzett munkájáról. Musica Humana koncert Szerdán, február 23-án este 7 órakor tartja a Filharmónia B-bérletében második hang­versenyét a váci zeneiskolában a Musica Humana zenekar. Közreműködik: Frank Éva fu­volán, Cs. Nagy Tamásné zon­gorán, Erdélyi Tamás oboán. Hangversenymester: Erdélyi Sándor. Munkásszállót építenek a tanácsi építők A múlt hét végén értekezle­tet tartottak a Pest megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat mű­szaki vezetői részére. A tanácskozás után beszél­gettünk Papp Jánossal, a mun­kásellátási osztály vezetőjével, aki 13 éve tölti be fontos tiszt­ségét. — Nem könnyű 600—650 fi­zikai dolgozó egészségügyi, szociális és munkásvédelmi el­látásáról gondoskodni. Északon Szob, délen Ráckeve munka- területünknek a határa. Igyek­szünk a tőlünk telhetőt nyúj­tani e téren. Halásztelken egy fél falut mi építünk. Másfél milliót fordítottunk a felvonu­lási épületre. Olajkályhával fűtöttek, kényelmesek a helyi­ségek. A helyi tanács elhatá­rozta, hogy ha mi befejezzük a munkát, bölcsődének átveszi az objektumot. — Mennyit fordítanak mun­kásellátásra? — Egy év alatt védőételre hatezer forintot költöttünk. A munkaruha és a védőruha 443 ezer forint. Egy számszerű adat: téli öltözetből 450-et ad­tunk ki a hidegebb idő beáll­tával. Osztályom gondoskodik a munkahelyre való szállítás­ról: a négy saját busznak, a két bérelt busznak és a három mikrobusznak 503 ezer forint az évi fenntartási költsége. — Előnyben vannak-e az ál­lami építőiparban a dolgo­zók? — Ha minden téren nem is vagyunk versenyképesek, igyekszünk — főleg az állandó, nagyobb munkahelyeken — otthonos, kulturált környeze­tet biztosítani dolgozóinknak. A rádió, a televízió nem ritka MA SZÜLŐOTTHON a Beet bőven-fejes báz PEDAGOGUSKLUB Ülést tartott a Hazafias Népfront váci bizottságának választását előkészítő bizottsá­ga. Hat albizottságot alakítot­tak. A káder bizottság a vá­rosi népfrontbizottságba java­solt jelöltekkel felveszi a kap­csolatot, meghallgatja elképze­léseiket, javaslataikat. A pro­paganda bizottság szervezi a Választási nagygyűlést, amely március 13-án délután 1 óra­kor lesz a Lőwy Sándor Gép­ipari Technikum nagytermé­ben, és megrendezi azt a kiál­lítást, amely bemutatja a váci népfrontbizottság elmúlt négy évi tevékenységét. A szerkesz­tő bizottság készíti elő a nép­frontelnökség szóbeli és írás­beli beszámolóját és — a tájé­kozódás alapján — a Hazafias Népfront következő négy év­re szóló feladattervét. A kul­turális bizottság szervezi a nagygyűlés műsorát, a jelölő bizottság tesz javaslatot a nagygyűlés tisztségviselőire, a váci HNF-bizottság és az el­nökség tagjaira. A mandátum­vizsgáló bizottság a nagygyű­lés lebonyolításában jut sze­rephez. Elfogytak a „szemléltető eszközök“ Szerda este sokan eljöttek a Madách Imre Művelődési Központ váci klubtermébe. A pedagógusklub vezetősége sze- met-szájat ingerlő témáról gondoskodott. Lehőcz János a 16 magyar mesterszakáé? egyike nagyon gondosan felkészült erre az előadásra. A hosszú asztalon mesterségének sok-sok kelléke sorakozott. Híres szakács- könyvek, éteU'lapan vágok, íze­sítő fűszerek, konyhai felsze­relések sokaságával illusztrál­ta szavait. Két munkatársával, Fülöp Bélánéval és Kövesdi Gizellá­val, rövid idő alatt félszáznál több, ízletes szendvicset készí­tett. A „szemléltető eszközök” percek alatt elfogytak. Jóízű humorral fűszerezett előadásában bemutatta az íz­léses terítés titkát. Sok hasz­nos tapasztalatot adott to­vább: bors helyett szerecsen­diót ajánlott, ismertette a ke­ménytojás tartósítását, be­szélt a főzés utolsó öt percé­nek fontosságáról stb. Elmondta, hogy a jó sza­kács is holtig tanul. Neves magyar példákra hivatkozott, s ismertette, hogyan lehet jól, olcsón, gyorsan elkészíteni az ebédet, vacsorát. Végül fel­robbant a gázláng a hordozha­tó tűzhelyen, s egy meleg étel készítésének ismertetése köz­ben ínycsiklandó illatokkal telt meg a földszinti klubte­rem. (P.) Zebegény egyik legszebb pontján fekszik a szülőotthon. A felszabadulás előtt Maróti Géza épületszobrász háza volt. Az épületen ma is láthatók az egykori tulajdonos munkái, domborművek, a hallban a kandallón Beethoven-fej, a Du­nára néző oldalon szintén nagy zeneszerző fejszobra áll. Az épület azelőtt sokféle célt szolgált, volt lakóház, rövid ideig üdülő is. Közel tíz éve szülőotthon. Az alakulás évében 11, ma 15 felnőtt-, 10 csecsemőágy van. Bővítésre egyelőre — helyszűke miatt — nincs mód. Ha a szülések számát nézzük, az elmúlt tíz évben hol növekvő, hol csökkenő tendenciát • mutat. Csak néhány adat: 1963-ban 291, 1964-ben 270 gyer­mek született Itt. A gyermekgondozási segély bevezetése után 1971-ben 313 gyermek született, míg az elmúlt esztendőben a szülések száma 229 volt. Fényi—Csóka Kézilabda Dunakeszin megtartották í járási férfi kézila'oda-terem- bajnokság selejtezőjének utol­só fordulóját. Eredmények Kösd—Zebegény 13:15, Ze- begény—Dunakeszi Vasutas 15:11, Váci Gépipari Techni­kum—Kösd Tsz 22:12, Duna­keszi Vasutas—Kösd 16:7, Esze Tamás SE I—Váci Kötött 21:12, Nagymaros—Váci Kötött 18:9. A selejtező mérkőzések után a A csoportban: 1. Nagy­9 pont, 2. Esze Tam SE I 7 pont, 3. Váci Köiött pont, 4. Penc 4 pont. B-csoportban: 1. Dunakeszi Vasutas 13 pont, 2. Vác Gép­ipari Technikum 13 pont, 3. Zebegény 5 pont, 4. Esze Ta­más SE II 4 pont. 5. Kösd 3 pont. Az A és B csoport első két helyezettje a döntőbe jutott. A végeredményt körmérkőzések döntik el. A döntőbe nem ju­tott csapatok helyosztó mérkő­zéseket játszanak. Hat albizottság készíti elő a váci népfronibizottság-választást a munkásszállásokon. így ér­hettük el, hogy a dolgozók 45 százaléka az öt éven felüli, törzsgárdához tartozik. A ki­sebb egységeknél albérleti szo­bát bérelünk. S az sem kis eredmény, hogy balatoni üdü­lőnkben évente 50—60 család töltheti el nyári pihenőjét. — Csak a munkásokról gon­doskodnak? — Az irodaiak sem mosto­hagyermekek. A központi, Bar- I tők Béla utcai főépületben 200 j ezer forintot költöttünk új bú- ! torra és 100 ezer forintért öl­tözőszekrényt vásároltunk. Az j ebédet nem mi főzzük, az ipa- [ ritanulóképző-intézet megértő támogatásával az ott üzemelő Dél-Pest megyei Vendéglátó- ipari Vállalattól hozzuk az íz­letes, bőséges ebédet. Enélkül nem menne a nehéz, fizikai munka. — Az idei tervek? — A vállalatvezetés és a szakszervezeti bizottság to­vábbra is főfeladatnak tartja a munkásellátás kérdését. 850 ezer forint az idei előirányzat. Budapesten, a Zsilip utcában 100 ezer forintért vettünk egv romos épületet. Saját erőből rendbehozzuk s utána 60 dol­gozónknak biztosítunk ott is kulturált szállást. P. R. Elkészült Dunakeszin az állami házak felújítási terve A február még az a hónap, amikor a mezőgazdasági üze­mek felkészülhetnek a nagy tavaszi munkára. Szorgos munkát végeznek a gépjavító műhelyekben, kovácsok és szerelők, lakatosok és hegesz­tők igyekezete nyomán frissen javított és újrafestett gépek sorakoznak a színekben. A feladatok nagysága min­denkitől teljes erőt kíván. De azt is, hogy a következő fel­adatokra még nagyobb szak­mai tudást gyűjtsenek. Ezért hagyomány már, hogy a ter­melőszövetkezetekben télen különböző oktatásokon gyara­pítja a tagság tudását. A kor­szerű gépek, a termelés tech­nológiájának állandó fejlődé­se, egy-egy gép százezres érté­ke és kezelésének bonyolult­sága teljes tudást kíván. Ezért van szükség a téli ok­tatás fejlesztésére, minden év­ben újbóli megszervezésére. Példaként állíthatjuk a váci Kossuth Termelőszövetkezetet — de sorolhatnánk a járás számtalan gazdaságát —, ahol e téren évek óta hasznos mun­kát végeznek. A Kossuth-ban két politikai tanfolyamot szerveztek — egyet a pártszervezet tagjai számára, amelyen a 43árt tör­A dunakeszi önkéntes tűzol- I tótestület megtartotta tisztújító közgyűlését a konzervgyár ] kultúrtermében. Kővári József í főhadnagy parancsnok el­mondta, hogy több alkalommal j riasztották a testületet, s nyolc J percen belül mindig a hely- j színre érkeztek. Mire a IV. és a XIII. kerületi állami tűzol­tók megérkeztek, ők rendsze- : i rint már lokalizálták a tüzet. 1

Next

/
Thumbnails
Contents