Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-24 / 46. szám

Ma folytatódnak a párizsi tárgyalások Újabb két terrorbombázás a VÜK ellen un le MMuiflnm rmeik irtTtfl XVI. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM A SO FILLER 1972. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK Start a holdkontinensről Kőzetmintákkal a fedélzetén útban hazafelé a Luna-20 Az amerikai hadvezetőség saigoni szóvivője szerdán be­jelentette, hogy az Egyesült Államok légierejének kötelékei kedden két ízben támadták Eszak-Vietnamot. A szóvivő szerint „a támadásoknak az volt a célja, hogy elhallgattas­sák az észak-vietnami terüle­tek felett felderítést végző amerikai repülőgépeket veszé­lyeztető légvédelmi ütegeket”. Mint ismeretes, az Egyesült ’Államok évek óta hasonló in­dokolással szinte nap mint nap intéz terrortámadásokat a VDK lakott területei, kórházai, iskolái és ipari centrumai el­len. Az amerikai szóvivő közle­ményéből az is kitűnt,, hogy a dél-vietnami felszabadító erők kedd este aknavetőkkel tá­madták a Qui Nhon partmenti város közelében levő amerikai támaszpontot. George Wald, neves, ameri­kai Nobel-díjas tudós kedden Hanoiba, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság fővárosá­Koszorúzás és fogadás A szovjet hadsereg és hadiflotta fenn­állásának 54. évfor­dulója alkalmából Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség orszá­gos parancsnoka megkoszorúzta a gellérthegyi szovjet hősi em­lékművet. Ezt követően A. A. Zsuk ezredes, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja fogadást adott a nagykövetségen. Megjelent a fogadáson Övári Miklós, az MSZMP KB titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke, Czinege Lajos, Benkei András, Papp Árpád, Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, továbbá politikai és társadalmi életünk számos más, ismert személyi­sége. Százlakásos lakótelep Apajpusztán A munkaerő-vándorlás csök­kentésére új módszert kísérel meg az apaj pusztai Állatná Gazdaság. A MÉSZÖV lakás­szövetkezeti akció bevonásá­val, korszerű, szép otthonhoz juttatja azokat a dolgozókat, akik több évre szóló — úgyne­vezett törzsgárdaszerződést kötnek a gazdasággal. Az akció sikere érdeké­ben a legelőnyösebb for­mát választják: telepszerű megoldásban kétszintes családi házakat építenek. Ez a rendszer .egyfelől lehető­séget nyújt települési közipont kialakítására, s ez a kulturál­tabb életforma megteremté­sére, másfelől rendkívül elő­nyös az építtetők részére, miu­tán a fennálló rendelkezések szerint a telepszerű, többszin­tes csaiádiház-építkezéseknél úgy a vállalat, mint az állam a legnagyobb segítséget nyújt­hatja az építkezőknek. Az állami gazdaság ily mó­don önköltségen juttat sódert — sóderbányájából —, szállí­tóeszközöket — kocsiparkjából — a lakásszövetkezet tagjai­nak, ezenfelül önköltségi áron ad szállítószalagot, darut, bé- tonkeverőgépet és más mun­kaeszközöket az építkezőiknek. Pénzbeli segítséget a la­kásfejlesztési alapból és a jutalmazási keretből biz­tosítanak. A helyi ÁFÉSZ azzal segít, hogy az építőanyagot kedvez­ményes áron szállítja. A szövetkezeti építkezőknek ezenfelül — a költségek csök­kentése érdekében — módjuk van a maguk és családtagjaik munkáját is hasznosítani. A százlakásos lakótelepnek már a helyét is kijelölték A település kialakítására a tavaly Sümegen létesí­tett, hasonló jellegű épít­kezés nyújt mintát, azért az állami gazdaság ve­zetői néhány napon beiül oda- , utaznak, hogy ott szerezzenek személyes tapasztalatokat. Ha a látogatás alkalmával a sü­megi település megnyeri tet­szésüket, rövid időn belül lét­rehozzák az apajpusztai Álla­mi Gazdaság dolgozóinak la­kásépítő és fenntartó- szövet­kezetét, s az építkezés elő­készületeit még az idén meg­kezdik. . (kasznár) ba érkezett — jelenti a UPI a párizsi megbeszéléseken részt vevő VDK-küldött közlemé­nyére hivatkozva. E közlemény szerint Wald, akit a biológiai kutatásokban szerzett kiemel­kedő érdemei miatt tüntettek ki Nobel-díjjal, kedden ameri­kai bombatámadások által súj­tott területeket tekintett meg és találkozott több, fogságba esett amerikai pilótával. Az Egyesült Államok párizsi küldöttsége hozzájárult ahhoz, hogy csütörtökön megtartsák a négyoldalú vietnami értekez­let 145. ülésszakát Mint ismeretes, az Egyesült Államok küldöttsége a múlt heti csütörtöki ülést arja hi­vatkozva mondta le, hogy az indokínai népek békéjével és függetlenségével foglalkozó versailles-i világkonferencia állítólag „károsan befolyásol­ja” a vietnami értekezlet „semleges légkörét". Csaknem 28 órás „holdmű­szakjának’’ befejeztével a Lu­na—20 szovjet automatikus űrállomás szerdán hajnalban, moszkvai idő szerint 1 óra 58 perckor ismét felemelkedett az égitest felszínéről, s meg­kezdte mintegy két és fél na­pig tartó útját vissza, a Föld felé. Ez azt jelenti, hogy a Luna—20 a tartályában levő holdtalajminták földre jutta­tásával a Luna—16 1970 őszén A megyei tanács vb napirendjén: Százmillió forint a sütőipar fejlesztésére Önálló intézmény lett a szentendrei Teátrum Tegnap délelőtt ülést tartott a Pest megyei Tanács végre­hajtó bizottsága, amelynek na­pirendjén a tanács vb és a Szakszervezetok Pest megyei Tanácsa elnökségének együtt­működési megállapodása, a sü­tőipar fejlesztése, az üzemor­vosi szolgálat; egy tanyai kol­légium megnyitása, a szent­endrei Teátrum önállósítása, és új kórházi osztályok létesítése szerepelt. A Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága és a szakszervezetek megyei tanácsa — közös feladataik megvalósítása érdekében — megállapodást kötött. Ennek célja, hogy a korábban kialakult eredményes együtt­működést megújítsák, s a me­gye dolgozóival tovább erő­södjék a kapcsolatuk. A megállapodás, anélkül, hogy befolyásolná a két szerv önállóságát, biztosítja, hogy az emberek élet- és munka- körülményeit, szociális hely­zetét javítsák, a megye lakos­ságának tájékoztatását rend­szeresebbé és eredményesebbé tegyék, összehangolt munka­Majd az alvázakat terv szerint dolgoznak és az együttműködést érintő dön­téseikről tájékoztatják egy­mást. A sütőipar fejlesztéséről szó­ló jelentésből kitűnt, hogy az ország legnépesebb megyéjé­ben az idén 14 millió forin­tot költenek az iparág fej­lesztésére. Ebből az összegből öt üzem kezdi meg munkáját, s ez teszi lehetővé, hogy naponta csaknem 18 ton­nával több kenyeret küld­jenek majd az üzletekbe. Az idén kezdik meg Gödöllőn, Pilisvörösváron és Tápiósze- csőn egy-egy üzem építését. Ezek össztermelése 1974-től napi 29 tonna lesz. A megye ellátását azonban ezekkel a be­ruházásokkal még nem oldot­ták meg, ezért a negyedik öt éves terv során csaknem 100 milliót fordítanak a sütőipar fejlesztésére. Nagy jelentőségű döntést ho­zott a végrehajtó bizottság azzal, hogy elhatározta: a szentendrei Teátrum ön­álló intézményként mű­ködik a jövőben, a megyei tanács művelődési osztályának irá­nyításával. (A végrehajtó, bizottság ülé­sén tárgyalt többi napirendi pontról lapunk 3. oldalán adunk tájékoztatót.) ] végrehajtott szenzációs expe- ! dícióját ismétli meg — össze­hasonlíthatatlanul nehezebb körülmények között, s lénye­gesen nagyobb tudományos haszonnal. A Luna—20 hétfőn este tíz órakor hajtott végre síma le­szállást a Hold egyik legnehe­zebben hozzáférhető térségé­ben, nevezetesen a „Bőség ten­gere” és a „Válságok tengere” közötti „hegyvidéken”, amely mintegy ezer méterrel emelke­dik a holdtengerek szintje fö­lé. A leereszkedés után a föl­di koordinációs számítóköz­pont elvégezte • a fedélzeti rendszerek ellenőrzését, s meghatározta az űrállomásnak a holdfelszínen elfoglalt pon­tos helyzetét. Közben telefo- tometrikus készülék segítsé­gével készült felvételek ér­keztek a Földre, s ezek alap­ján választották meg a talaj­minták gyűjtésének helyét. Ezután kezdődött meg földi utasításra a kőzetminták me­chanikus felvétele. Egy speciális, talajminta­gyűjtő készülék először fura­tot készített, majd a furatból felvette és elraktározta a holdkőzetet. E műveletek kö­zül a kiválasztott kőzet foko­zott ellenállása miatt a fúrás volt a legbonyolultabb, ezért ezt a műveletet most több szakaszban hajtották v^gre. A sikeres próbavétel után a (Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Dimény Imre látogatása Pest megyében Tegnap dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter a herceghalmi Állattenyésztési Kutató Inté­zetbe látogatott. A minisztert elkísérte dr. Bíró Ferenc, a Pest megyei pártbizottság tit­kára, valamint dr. Szalóczy Bálint és dr. Lőrincz József minisztériumi főosztályveze­tők. Keserű János főigazgató tá­jékoztatta a minisztert a kuta­tó munkáról!, majd a vendégek A belső szerelési munkálatokat végzik a Csepel Autógyár nemrég elkészült 5200 négy­zetméteres csarnokában. A jövőben itt készítk az autóbusz alvázakat. (Foto: Urbán) az intézet vezetői munkatár­saival folytattak szakmai meg­beszélést az állattenyésztés helyzetéről és a kutatás irá­nyairól. Ezután megtekintet­ték az intézet új laboratóriu­mait, modelltelepét, valamint a kutatói lakásokat. Dr. Dimény Imre elismerés­sel nyilatkozott munkájukról, és köszönetét fejezte ki az új hibrid sertésfajta nemesítésé­ben elért eredményeikért A PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA GYÁLON Gyáion, a nagyközségi ta­nács dísztermében tartotta tegnap kibővített ülését a Pedagógusok Szakszervezete Pest megyei bizottsága. Az ülésre meghívták a járási, vá­rosi, nagyközségi szakszer­vezeti titkárokat is. Az ülésen a szakszervezet dabasi járási bizottságának elmúlt évi mun­káját vitatták meg. Egyik legfontosabb felada­tuknak tartották és figyelem­mel kísérték a pedagógusok szakmai továbbképzését, vizs- gálták-kerest(ék a képesítés nélküli nevelőmunka meg­könnyítésének hatékonyabbá tételének lehetőségeit. A fizikai dolgozók tehet­séges gyerekeinek támo­gatása érdekében Öcsán, Gyáion és Dabason kö­zépiskolai előkészítő tan­folyamokat szerveztek. A pedagógusnők szociális helyzetén javít, hogy néhány iskolában heti egy szabad na­pot kapnak a családos anyák, sok helyütt a téli szünetben mentesítették őket az ügyelet alól. A szakszervezet hallatta szavát a jutalmak odaítélésé­nél: tavaly a dabasi járásban egy-egy pedagógus átlagosan 1455 forint jutalmat kapott. A múlt évi bérrendezések során a pedagógusok általá­ban egyetértettek a munka szerinti differenciálással. A besorolásoknál a tan­testületek vezetői meg­hallgatták a szakszerve­zeti bizottságok javaslatait és kérték a pártszerveze­tek segítségét is. . A bérrendezés eredményeként a nevelők átlagkeresete egye­temet végzetteknél 25.3, főis­kolai diplomával rendelkezők­nél 23,4, tanítói képzettségűek- nél 21,7, képesítés nélküli pe­dagógusoknál 10,9 százalékkal emelkedett. Egerbe látogatott Apró An­tal, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke. A vendéget a megye és a város vezetői tájé­koztatták a politikai, gazdasá­gi és kulturális élet helyi ese­ményeiről. Apró Antal a párt­székházban rendezett kommu­nista aktívaértekezleten az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tartott előadást Tolna megyében tett látoga­tást Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a SZOT főtitkára. Szekszárdon találkozott a me­gye és a város vezetőivel, majd az időszerű politikai kérdések­ről megyei aktíván adott tá­jékoztatót Komárom megye vendége volt Losomczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Tatabányán köszöntötték a megye vezetői, majd a Komáromi Kőolajipari Vállalatot és a Dobi István ne­vét viselő gyermekvárost te­kintette meg. Az Elnöki Ta­nács elnöke az ászári Arany Kalász Tsz-ben hosszan elbe­szélgetett a község vezetőivel és a tsz tagságávaL

Next

/
Thumbnails
Contents