Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-11 / 35. szám
1972. FEBRUÁR 11., PÉNTEK 3 A piros retek „hazájában" Szeged külvárosában, Mihály telken, és az azzal szomszédos Röszke községben most van a munka dandárja. A kiskertekben fóliasátrak alá vetik a magot Az idénykezdésből a családok apraja- nagyja lei veszi a részét. Csong- •rád megyének ebből a primőrtermelő körzetéből az idén mintegy 8—10 millió csomó piros retket szállítanak hazai és külföldi piacra. A fóliasátrakat kétszeresen hasznosítják: a retek felszedése után papri- kapalántákat tűzdelnek. Járási—kerületi kapcsolatok A közös tennivalókul tárgyalták meg a budai járás és a fővárosi XXII. kerület vezetői Az MSZMP budai járási bízó ttságának kezdeményezésére az elmúlt években hasznos kapcsolat alakult ki a járás területével határos budapesti XXII. kerület és a járás pártós tanácsi szervei között. E kapcsolatok eredményeit értékelték és a további feladatokat beszélték meg most a járás és a kerület vezetői. A megbeszélésen részt vett Novák Béla országgyűlési képHatvanegy település, 392 egység Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat alakult A Dunakanyar és a ceglédi Róna Vendéglátóból megalakult a Pest megyei Vendéglátó Vállalat. Vezérigazgatója dr. Foki László lett. © Mi tette szükségessé az átszervezést? — A pénzügyi alapok koncentráltabb íj.Használása lehetővé teszi a dinamikusabb, tervszerűbb fejlesztést, a racionálisabb munkaerőgazdálkodást — válaszolta kérdésünkre dr. Foki László. — Így egységesebbé válik az árpolitikánk, az áruellátás, a szélesebb ételválasztékon belül több olcsó ételt kínálhatunk. • Tehát az egyesülés hasznos előrelépés? — Feltétlenül, noha bizonyos hátrányokkal is jár, mivel nehezebb lesz a központi irányítás és az ellenőrzés, hiszen a területünk az egész megyét felöleli, Szobtól Jász- karajenőig. Jelenleg 61 városban, községben 392 egység tartozik hozzánk. Az irányítás és az ellenőrzés hatékonyságára területi igazgatóságokat hozunk létre, amelyek gyakorlatilag közvetlenül az egységek közelében, de a központ utasításainak megfelelően szer- veznek-irányítanak és ellenőriznek. A területi igazgatóságok Monoron és Cegléden már működnek, és júniusig megalakulnak a továbbiak is. # Milyen elgondolásokat szerelnének mielőbb megvalósítani? — Az összevont vállalatnak továbbra is ugyanaz a célja, mint eddig volt. Változatlan osztálybasorolás mellett az idén nyolcszázalékos forgalomnövekedésre számítunk. Ebből hat és fél százalékot hoz a meglevő hálózat, másfél százalékot az új üzletek. Ehhez a szükséges feltételeket, a jó anyag- és áruellátást biztosítjuk. Elegendő és jó minőségű élelmiszert, húst, zöldséget, szeszt juttatunk az üzleteknek. Továbbra is fenntartjuk a többcsatornás árubeszerzést. © Hol nyitnak új vendéglőket? — A kormányintézkedésnek megfelelően elsősorban az áthúzódó beruházásokat fejezzük be. Még ebben az évben megnyílik az új MÁVAUT- székház emeletén a tízmillió forintos beruházással készült érdi vendéglátó kombinát. Egyaránt kielégíti majd a helybeliek és az utasok igényeit. Vácott átalakítjuk a Kőkapu vendéglőt, míg az új lakótelepieknek az Elhurcoltak terén bisztrót nyitunk. Szigetszent- miklóson több mint hárommillió forintból átépítjük az elavult • 'vendéglőt, akárcsak Dunafüreden ,a Halászcsárdát. Pilisvörösvárott melegkonyhás vendéglővé alakítjuk a gazdakört italboltot. Dunakeszin modernizáljuk a Pavilon éttermet. A többi között Csév- haraszton, Galgahévízen, Hé- vízgyörkön és Dánszentmikló- son újabb kisvendéglőket nyitunk. Ezenkívül sok millió forintot költünk a korszerűtlen vendéglők felújítására. Az a célunk, hogy a rendelkezésre álló eszközeink segítségével javítsunk vendéglátóiparunk színvonalán. k. m. viselő, a budai járási pártbizottság első titkára, Kober Ferenc, a XXII. kerületi pártbizottság első titkára, dr. Molnár Béla országgyűlési képviselő, a Kertészeti Kutató Intézet igazgatója, Tuza Scrt- dorné, a budai járási pártbizottság titkára, Barczi Gyula, a XXII kerületi tanács elnöke és Racskó István, a Budai Járási Hivatal elnökhelyettese. Számos kölcsönösen időszerű kérdést tárgyaltak meg. így megvitatták az Érd nagyközséget és a XXII. kerületet egyaránt érintő közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat, a kerület ivóvízellátásának összefüggéseit a budaörsi ivóvízhálózat bővítésével, továbbá az Érddel határos terület belvízrendezési problémáit, s a diósdi határterület egyes kérdéseit. A kölcsönösen megállapított tennivalókat az illetékes szakigazgatási szerve’: végrehajtási feladatként kapják meg. Az eredményes találkozón a párt- és a tanácsi munka módszereinek tapasztalatcseréjére is alkalom nyílott. Idén sem lesz elég sör Több mint 5 millió hektoliter kerül piacra Tíz százalékkal több hazai sör kerül az idén piacra, mint tavaly — összesen 5 millió 400 ezer hektoliter. A nyár közepén az új Borsod megyei sörgyár is megkezdi a termelést, de teljes kapacitással csak a következő évtől üzemel. A kőbányai sörgyár új gépsorral gazdagodott: az Angliából vásárolt gép óránként' 24 ezer palackot tölt meg, kétszer any- nyit, mint a hagyományos gépsorok. Bár ebben az évben előreláthatólag egymillió hektoliter import sör is érkezik, az ellátás — főként a nyári melegben — mégsem lesz zökkenőmentes. Magyarán: idén sem lesz elég sör. Importálni kell a sörgyártáshoz szükséges komló nagy részét is, mert a hazai, 25—30 éve telepített komló lassan kiöregszik. AUTÓ A TANYÁN Félhomály a tisztaszobában Újlengyel, Kőris út 22. Ez a cím büszkélkedik Bicskei János portájának kapuján. A Kőris út útnak éppen nem mondható, mivel tíz kilométert kell kacskaring ózni a fölszántott földek között, mire megtalálja a vállalkozó szellemű vándor a magányos tanyát. A legközelebbi szomszéd is jó kilométerről kurjanthat át, vagy kerékpárra, motorra ül, ha szomszédaim támad kedve. A „TAXIS GAZDA“ Itt, az újlengyeli tanyavilágban „taxis gazdának” hívják Bicskei Jánost. Errefelé minden autónak taxi a neve. Trabantunk nagyokat huppanva, billegve a felfagyott dűlőúton, végre békúszik a tanyára, ahol már a motorhangot hallva az udvaron ácsorog a gazda, s asszonya is előjön az istállóból, félbehagyva a kocák etetését. Szemben a bejárattal Warsa- wa Combi. A gazda keze olajos, arról árulkodik, éppen re- parálta a kocsiját. — Mi a baj? — Semmi, csak, amolyan revizióféle. A lovat csutakolni, a kocsit ellenőrizni kell. Gyertyahézagot állítok, aztán rendben van. i — Miikor vejte? — Kétéves múlt néhány hete — mutat igazolásul a rendszámtáblára. — Jól viselkedik? — Nem panaszkodhatom. Még egyszer sem hagyott ott az úton, csak „mazsola” koromban. — Benzin! Mondtam is az anyjuknak, fene a kocsiba, jobbak voltak a lovak. A 25 ÉVES VILMA — És azóta? — Mindegyiknek megvan a maga funkciója. Van egy lovam, a Vilma, ő szánt, a kertben segít, a Varsó meg árut szállít a piacra. Egy biztos, nem ér meg akkora kart, mint a Vilma. Az már 25 éves. — Hogyan szánta rá magát, hogy a két 16 helyett 80 lóval járjon? — Haladni kell a korral, meg aztán én is megöregedtem. Nem kellemes már a bakon döcögni, órák hosszat. — Gondolom, most már gyakrabban bezárhatják a kaput, s kirándulhatnak... — Ó, dehogy — szól közbe az asszony. — Hogyan hagyhatnám magára a tanyát, a jószágokat? A kocsival csak a piacra megyünk, és az uram volt egyszer látogatóban Fe- hérvárott. Én akkor is itthon maradtam: őrködni. „JÓ A PETRÓ“ — Miért nem költöznek a faluba? — Megszoktuk a tanyát. — Nem hiánjrzik a villany? — Jó a petró, és korán is kell feküdni. Magunk vagyunk, tíz hold földet művelünk. Képzelje el, ebből — hogy pénz legyen — majdnem három hold a kertészetünk. Csak néha segítenek, amikor már tényleg nem győzzük a munkát. — Mennyi állatuk van? — Akad bőven. Egy tehén, két biltaborjú. három növendék üsző és húsz hízó. Aztán, hogy apróállatból mennyi van, kS tudja azt megszámolni? Állandóan enni kémek. Olyan ez, mint egy vendéglő. A tanya szép. A porta rendben tartott. Csak a fény nem szűrődik be a tisztaszoba miniatűr ablakán bár a kocsi reflektora áttörhetné a homályt. M. Kovács Attila Népfront-tájértekezlet a szocialista hazai! Ságról és nemzetköziségről Öt megye küldötteinek vitája A Hazafias Népfront országos titkárságának megbízásából j tájértekezletet rendezett tegnap Budapesten az Ifjúsági Szálló- j ban a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága Fejér, Komárom, Szolnok, Nógrád és Pest megye küldötteinek részvételével. Napirenden az országos tanács és a kongresszusi munka- bizottság által összeállított Az alkotó, szocialista hazafiság és nemzetköziség című kongresszusi téma szerepelt. Megjelent a tanácskozáson dr. Mód Aladár egyetemi tanár, a munkabizottság elnöke, Töltési Imre, a Hazafias Népfront országos titkárságának munkatársa, a munkabizottság titkára. Az elnöklő S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága titkárának megnyitó szavai után Töltési Imre mondott rövid bevezetőt. Emlékeztetett arra, hogy a nép- i front országos tanácsa a közelgő V. kongresszus tartalmi elő- ) készítésére öt munkabizottságot hozott létre. Az alkotó, szocia- i lista hazafiság és nemzetköziség című témákkal foglalkozó munkabizottság az összeállított téziseket és kérdéseket eddig az országban öt tájértekezleten bocsátotta vitára, melyek rendkívül eredményesek voltak. A tegnapi tanácskozáson tizenheten mondották el a tézisekkel kapcsolatos véleményüket, népművelők, pedagógusok, muzeológusok, helytörténészek, filozófusok, népfrontvezetők. Felszólalt többek között Dékány Sándor, a Hazafias Népfront ráckevei járási titkára, Varjú Ákos, a Pest megyei bizottság munkatársa, Zsebesi István váci iskolaigazgató, dr. Vigh Károly, a Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa, a TIT Pest megyei szervezetének szakosztályvezetője és dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója. A vitát dr. Mód Aladár foglalta össze, majd a tanácskozás S. Hegedűs László zárszavával ért véget. ülője tenni nemzeti hagyományainkat A szocialista hazafiság, a nemzetköziség kérdésével an- j nak idején a népfront IV. kongresszusa is foglalkozott: „Kiemelkedő hivatása a népfrontmozgalomnak a szocialista nemzeti tudat, a hazafiság érzésének ápolása, erősítése és eszmei formálása. Élővé kell tennünk értékes nemzeti hagyományainkat, gyarapítani kell honismeretünket, társadalmunk közügyévé kell tenni nemzeti létünk nagy kérdéseit. El kell érnünk, hogy szocialista társadalmunk a többi szocialista országgal való nemzetközi együttműködésben is nemzeti fejlődésünk feltételeit és biztosítékait lássa... A hazafiság érzése és öntudata az a legerősebb összetartó kapocs, amely szocialista és nemzeti céljaink szolgálatában népünk nagy többségét összefogja, munkára ösztönzi és tettekre lelkesíti __ Különösen ebbe n a szellemben kell nevelnünk ifjúságunkat...” Arra a kérdésre, hogy elértük-e teljes egészében a kongresszus állásfoglalásában kitűzött célt, a válasz: nem! Azonnal tegyük azonban hozzá, természetesen ezek a célok nem négy év alatt megvalósítandó, megvalósítható célok. Az irányt mutatták meg! Mit tettünk eddig, milyen eredményeket értünk el, s milyen kudarcokkal kell esetleg szembenéznünk? A legnagyobb eredmények és az eredménytelenség — e két szélsőség — körül kristályosodott ki a vita. Zsebesi Károly váci iskola- igazgató a legérzékenyebb ponthoz nyúlt és egyértelműen fogalmazott, amikor elmondotta, mint a felnőttoktatásban is tevékenykedő — és éppen történelmet tanító — pedagógus: szomorúan tapasztalja, hogy az emberek történelmi ismeretei minimálisak. S különösen kedvezőtlen az eredmény a 17—35 év közötti korosztálynál, amely pedig már a mi iskolarendszerünk neveltje. Műveltségi szint, érzelmi töltés Felvetődött a kérdés: ez a tapasztalat, ez a vélemény kritika lenne az általános iskola munkájáról? Többen válaszoltak rá: Kocsis Istvánná Szolnok megyei pedagógus, a szü- j lók nevében, a tatabányai Szúnyogh Lászlóné és dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója. A válasz egyértelmű igen volt. Súlyos, elmarasztaló igen! Pedig éppen a történelem önmagában h'ordja a lehetőséget! Ez volt mindig az a tárgy, amit nagyon szerettek a diákok, ami megmozgatta a fantáziájukat. Ismételni kell: szerették, tehát ismerték. S megfordítva is igaz. Tudományos fogalmakra lefordítva, ez nem más, mint tudás, tudatosság és érzelem. S meglepő volt most hallani, hogy ma a történelem, mint tantárgy, buktató tantárgy az iskolákban, a matematika és a nyelvek után! Ismét csak Zsebesi Istvánt kell idézni, mert ő fogalmazta meg legpontosabban a részvevők véleményét: „A jelenlegi tantervi anyag alkalmatlan arra, hogy megfelelő hazafiúi tudatot, hazafiúi érzést alakítson ki, a hazaszeretetre neveljen! Az általános iskolai tankönyvek szárazak, elsősorban politikai gazdaságtant tárgyalnak (ami, tegyük hozzá, megfelelő szinten és megfelelő mennyiségben hasznos), nem a gyerekek szintjének megfelelően." Többé-kevésbé érvényes a fenti vélemény az iskolai irodalom és magyar nyelv oktatására is. A gyerekek nem szeretik a nyelvtant, nem ismerik eléggé a magyar irodalmat. Miért? Nem véletlen, hogy sok szó esett erről a kérdéskomplexumról, hiszen alkotó, szocialista hazafiaság, tudatos hazafiság megfelelő műveltségi szint és megfelelő érzelmi töltés nélkül nehezen képzelhető el. Hazafiság és érzelem —szorosan' együvé tartozó fogalmak. Kapcsolódik ezekhez az alkotó fogalom, amelyet — mint többen elmondották — helyesebb lenne a cselekvő kifejezéssel helyettesíteni, hiszen az alkotás a magyar nyelvben sajátos tartalmat takar. A cselekvő hazafiság pedig a „hétköznapi” nyelvre lefordítva ez: mit tettél, mit teszel ezért az országért, a szocialista népek közösségéért, hogy az előbbre jusson? A lakóhely ismerete és sieretete Vannak eredmények, nagyon szép eredmények, nincs az emberekben közömbösség — állította a tatabányai küldött, s ez a kérdés volt a másik pólus, a pozitív, amely körül fellángolt a vita. A „helyből” kell kiindulni, ha ezt akarjuk vizsgálni, a lakóhelyből, a munkahelyből, az otthonból. és aztán lehet bővíteni a kört, a járásra, a megyére, az országra. Az elmúlt évek során eljutottunk arra a pontra, hogy a lakosság igenis sokat tesz a lakóhelyéért, s a nagy többség szereti lakóhelyét. (A munkahelyét is. bár itt jócskán van tennivaló.) Ki úgy szereti, hogy csupán ragaszkodik hozzá, dicséri, és büszke eredményeire, ki a csatornázásnál segít árkot ásni. ki falukrónikában örökíti meg a közelmúltat.. Selmeczi Zászló szolnoki muzeológus, a honismereti szakcsoport titkára kissé irigykedve említette: Pest megye ezen a téren nagyon előre haladt, Szolnok megyében na- gyón sok még a tennivaló. Igen, Pest megye községeinek túlnyomó többségében sok-sok tíz, száz embert megmozgatott ez a mozgalom, az összes lehetőséget azonban még itt sem használták fel. A tapasztalatok szerint ugyanis a hely- történeti kutatások eredményei, a falukrónikában rögzített értékek még nem mindenütt váltak közkinccsé. íróasztali fiókok, levéltári polcok rejtik az anyagokat sok helyütt, s ez így holt tőke. A jó értelemben vett lokálpatriotizmus csak úgy alakulhat ki, úgy válhat általánossá, ha az emberek ismerik lakóhelyük múltját, értékeit. Mindez ösz- I szetartó erő lehet, erre szük- : ség van. Dr. L.altatos Ernő sza- I vait idézve: „összetartó erő I nélkül egy állam, egy társada- j lom sem tud létezni”, s ehhez ! tegyük hozzá, egy kis közösség 1 sem! A kongresszusi munka- 1 közösség az előterjesztett téziseiben ezt így határozza meg: „Az alkotó, szocialista hazafiság tartahna magába foglalja a népi patriotizmus elemeit: közös nyelv, szülőföld szerete- te, a lakó- és munkahelyhez kötődés, az országot fenntartó gazdasági és szellemi munkában való részvétel. A szocialista hazafiság több, mint a népi patriotizmus a tudatosság szintjében. Igazán fejlett, korszerű szocialista országot csak a nép többségét átható tudatos szocialista hazafiság és népi patriotizmus éQyséffé, valamint az országépítő munkában való egybeforrása teremthet.” Részvétel a közügyekben A tegnapi tanácskozáson, talán a szükségesnél kevesebb szó esett arról, hogy a tudató» szociális ta hazaiisag egyik ismérve a közügyekben való részvétel, a szocialista demokratizmus kiszélesítése, az üzemi, a szövetkezeti, a tanácsi és a közéleti demokratizmus fejlesztése. Megfelelő súllyal foglalkoznak ezzel a témakörrel a tézisek, s közismert dolog ez a mindennapi életben. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, beszédtéma ez a munkásvonaton, a termelőszövetkezetben, a faluban. Jo érzés az, ha nekem, mint „egyszerű” állampolgárnak, kérik a véleményemet, meghallgatják a javaslatomat, s válaszolnak rá — intézkedésekkel vagy akár szóban, két mondatban. Hogy így legyen mindenütt, minden téren, ezt is szorgalmazza a népfront. A mai fiatalabb generációknak nincs közvetlen tapasztalatuk az osztályharcról. A történelmi évfordulókra való emlékezés során az eseményekben megmutatható az elnyomott osztályok harca, egyének, csoportok küzdelme a haladásért. Ezek nemegyszer nemzetközi vonatkozásnak is, s az internacionalizmust jól példázzák. Itt utalhatunk a közeledő Dózsa-ünnepségek- re, az 1848-as jobbágyfelszabadítás és a szabadságharc 125., valamint Petőfi születésének 150. évfordulójára. A kongresszusi munkabizottság javasolta; hogy a szocialista internacionalizmus erősítése, a népek közeledése, kölcsönös, jobb megismerése érdekében méltóan emlékezzünk meg a hazánk és a kelet- és közép-európai népek életében egyaránt szerepet játszó jelentősebb eseményekről, illetve közéleti személyekről. A közös haladásért harcolók emlékének kölcsönösen állítotí táblák, emlékművek, is hathatósan szolgálhatják a szocialista internacionalizmus erősítését. Deregán Gábor