Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-11 / 8. szám

2' “%^/Hrip 1972. JANÚÁR 11., KEDD FÓKUSZ w Újra otthon HA EGY IX)VERSENYPÁ­LYA beszélni tudna... Mo­dem regényben akár így is meg lehetne írni a nemrég még Kelet-Pakisztánnak neve­zett országrész történetét A lóversenypálya az országrész fővárosában, Daccá ban van. 1971. március 7-én itt tartott nagygyűlést Mudasibur Rah­man sejk, innen hirdette meg az úgynevezett polgári enge­detlenségi kampányt a kelet­pakisztáni lakosságot, a ben- gáliaiakat elnyomó, megalázó, kizsákmányoló Jahja Khan- rendszerrel szemben. Ez volt a következménye annak, hogy a néhány hónap­pal korábban, 1970 decemberé­ben lezajlott választások ered­ményét Jahjá Khanék# lábbal tiporták. Ismeretes az is, mi következett Rahman sejk már­cius 7-én elmondott beszéde után: március 25-e véres fízentbertalan-éjszakája követ­kezett, s a többi véres nappal és éjszaka, amelynek követ­keztében az országrész 75 mil­lió lakosa közül több, mint tíz százalék: 10 millió menekült el otthonából. Át Indiába. Azután jött az indiai—pakisztáni há­ború. ÉS A KÉTHETES HÁBORÚ végén ugyanitt, a daccal ló­versenytéren tette le a fegy­vert Nizai tábornok, a keleti tartományban harcoló — és az utolsó percig tovább vérengző — nyugat-pakisiztáni csapatok főparancsnoka. Kormányválság követte a fegyverletételt, Nyu- gat-Pakísztánban Ali Bhutto került hatalomra, tárgyalni kezdett az eddig tömlőében tartott Rahman sejkkel. ÉS ELJÖTT 1972. január ÍO-e. Mudzsibur Rahman, csaknem tízhónapi börtön után — miközben megválasztották az újonnan alakult Bangla Desh állam fejévé — haza­tért Daccába. Leírhatatlan örömmel, lelkesedéssel fogadta hepe. ’Es TfttMzsibür ismét a ló­versenypályára ment, immár szabaddá és függetlenné vált hazájának erre a hatalmas ki­terjedésű területére, ahol egy­millió ember szorongott, hogy újra lássa, hallja őt. Rahman sejk pedig beszédet mondott. Ez a beszéd alighanem Ali Bhutto végső reményét is ki­oltotta arra nézve, hogy a ke­let-pakisztáni terület, hacsak valamilyen egészen laza,'ál­szövetségi formában is — ami­ként ezt Rahmannak ajánlot­ta —, még egyszer Pakisztán­hoz tartozzék. Mudzsibur hatá­rozottan leszögezte: „Kapcso­lataink Pakisztánnal örökre megszakadtak”. És így végezte beszédét: „A Bangla Desh füg­getlen ország és az is marad mindörökre.” DÉL-ÁZSIA, a hindosztáni félsziget történelmében most, ezzel a daccai lóversenypályán elmondott beszéddel kezdődött el igazán egy új fejezet... Szereti a kényelmet? !DÖT, PÉNZT, MUNKÁT TAKARÍT MEG, HA IGÉNYBE VESZI AZ 1972. január 17-től beinduló PAMATÁMMÖ­AKCiÖT Az ágyneműcsere egyelőre csak GÖDÖLLŐN, SZÁZHALOMBATTÁN ÉS VÁCOTT vehető igénybe. Bővebb felvilágosítás a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat „Patyolat” felvevőhelyein. * Támadás az utapaói támaszpont ellen Ismét amerikai bombatáma­dás érte a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságot. Az Egyesült Államok saigoni hgdvezetősége bejelentette, hogy egy F—5-ös típusú ame­rikai repülőgép, amely B—52- es repülőerődökkel együtt laoszi területeket támadott, vasárnap átrepült a laoszi észak-vietnami határ fölött, és 15 kilométer mélységben észak-vietnami területeket bombázott. Áz új év kezdete óta egyébként az amerikai lé­gierő már háromszor intézett támadást a Vietnami-Demok­ratikus Köztársaság különböző területei ellen. Helyi idő szerint hétfőn hajnalban thaiföldi szabad­ságharcosok támadást in­téztek az' Egyesült Állqmok utapaói támaszpontja ellen. A Sziámi-öbölben, Bangkoktól 144 km-re délkeletre fekvő támaszpont az Indokínában bevetésre kerülő B—52-es ne­hézbombázók bázisa, amelyen hatezer amerikai katona állo­másozik. A szabadságharcosoknak si­került behatolni a támaszpont területére; a kifutópályán ál­ló gépek alatt robbanóanya­got helyeztek el. Az első hír- ügynökségi jelentésekből ki­tűnik, hogy a robbanások kö­vetkeztében legalább két bom­bázó alaposan megrongáló­dott. Hétfon délelőtt dr. Mahmud Favzi egyiptomi miniszterel­nök nyitotta meg Kairóban az afroázsiai népek szolida­ritási szervezetének ötödik konferenciáját, amelynek munkájában hatvanhárom af­London Bányász­sztrájk •— 46 év után Nagy-Britannia 289 szénbá­nyájában vasárnap 280 000 bá­nyász lépett sztrájkba. Az or­szágos bányászsztrájk — amely 46 év óta az első — hosszas el­keseredett sztrájknak ígérke­zik. rikai és ázsiai ország küldött­sége vesz részt., s gmelyre megfigyelői minőségben to­vábbi harminc ország és több nemzetközi szervezet küldte el képviselőit. Hazánk kül­döttségét Kiss Károly, a ma­gyar szolidaritási bizottság al- elnöke vezeti. . i i .11 i i ti Kairó Afroázsiai szolidaritási konferencia lángok felcsaptak, a hajóáráás egész belseje elégett. A tűz fedélzetről fe­délzetre -• haladt, módszeres alapos­sággal pusztítva mindent, ami az útjába akadt. Az atlanti hajózásból kiselejtezett lu­xushajót több mint 3 millió dol­lárért vásárolta „Haldoklik. Soha többé nem fut már ki a tengerre, hacsak nem te­kintjük, hogy a roncsaiból esetleg új acélszerkezetet építenek.” A nek­rológnak is beillő mondatok a hong­kongi tengerhajó­zási hivatal egyik tisztviselőjétől va­lók. Miközben el­hangzottak, a brit atlanti flotta egy­kori büszkesége, a 83 ezer tonnás Queen Elizabeth már az oldalára fordult, hogy rö­vid idő múltán re- csegve-ropogva süllyedjen el a Hongkonghoz tar­tozó Ci Jing sziget kikötőjének 36 méteres vízében. A Queen Eliza­bethen vasárnap délben ütött ki a tűz. 24 órával az­után, hogy az első Hajóhalál meg nem is olyan régen egy C. Y. Tung nevű hong­kongi hajómágnás.' „Úszó egyetemmé” keresztelte át, s 5—7 millió dollárt költött felújításá­ra. Az volt a terv, hogy a Queen Eli­zabeth az idén nyáron indul el első útjára új mi­nőségében. A nagy . jelentőségű tanács­kozáshoz üzenetet intézett a többi között Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára és Anvar Szódat, az EAK el­nöke. Magygr részről Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke üdvözölte a konferenciát. Juszef Esz-Szibai, az afro­ázsiai népek szolidaritási szer­vezetének főtitkára terjesz­tette elő az állandó titkárság jelentését. Ezt követően meg­kezdődött g plenáris vita, amelyben több küldöttség ve­zetője kapott szót. A pakisztáni küldöttség nem vett részt az afroázsiai szo­lidaritási értekezlet megnyitó ülésén. A hírügynökségek je­lentései szerint a bojkottra még nem egészen tisztázott körülmények kö2ött került sor. Az értekezlet előestéjéh a pakisztáni delegáció veze­tője közölte, hogy nem vesz részt az értekezleten, ha Bang­la Desh delegációját is bebo- csátják... Belfastban me» gint ilyen volt a hétvége: bombák robbantak fel a Sheriff Street né­hány házában, 8 katona és 14 pol­gári személy meg­sebesült Ki az ellenség? A vasárnapi New York Times Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas professzor cikkét közölte „Lesz-e élet a születés után” címmel. Bevezetőben megállapítja, hogy’ az emberi­ség különböző csoportjai, a nemzétek között nincs ellensé­geskedés, az USA és a Szov­jetunió népei között is őszinte rokonszenv és ,kölcsönös tisz­telet alakult ki. „Hol van hát az ellenség? Ki az ellenség?” — veti fel Szent-Györgyi professzor, majd így folytatja: „Valahol lennie kell (ellen­ségnek), s arra késztetnie a népeket, hogy munkájuk gyü­mölcseit fegyvireltbe fektessék bele. De a feszültség nem a népek között van. Csupán kor­mányaik között van feszült­ség. Ügy tűnik, a kormányok természetükből következőin változtatnak barátságos népe­ket ellenségekké. A mi kor­mányunk legutóbb megkísé­relt ellenséges érzelmeket kel­teni régi barátunk, az egyik legnagyobb demokrácia, India ellen, hogy egy sötét diktátor, egy kései tömeggyilkos olda­lára állítson bennünket. Csak a kormányok ellenségesked­nek, nem a népek. Eszak- Vietnam népe ipkább bará­tunk, mint ellenségünk.” A továbbiakban arról, ír, hogy a halált közelről látni' mindig tragikus, de a hatalom Csúcsairól- milliónyi halál is csupán statisztikái adat. „Ily módon — fűzi hozzá — egy te­xasi farmer, aki nagy társa­dalom álmával indult el a ha­talom csúcsai felé, hamarosan háborút kezd; egy Wall Street-i ügyvéd pedig kiter­jeszti azt. Vagy talán arról lenne szó, hogy csakis katonai dicsőség elégítheti ki a gazdag farmer és a sikeres ügyvéd becsvágyát, aki hirtelen a vi­lág legnagyobb haderejének főparancsnokává lett” „Ellenségeink tehát a kor­mányok, az ő hadseregeik és a katonai-ipari komplexumok, nem pedig a népek” — mutat rá Szent-Györgyi, majd kifej­ti: „Különösképpen esztelenné teszi az ellenségeskedést az, hogy a emberiségnek valóban vannak olyan halálos ellensé­gei, amelyek vagy akik ellen csakis közös erővel, összehan­goltan veheti fel a küzdelmet. Itt vannak a különböző (ther- mikus és materiális) szennye­zések, amelyek lakhatatlanwí tehetik földgolyónkat. Itt a túlnépesedés és igen korláto­zott tartalékaink kimerülése. S vannak az emberiség testén olyan sebek, mint a vietnami háború és a közel-keleti fe­szültség, amelyek általános fertőzéssel fenyegetnek, s lik­vidálásuk épetően sürgős. A természetnek 3 milliárd évbe tellett, amíg felépítette az em­beri életet, s a legnagyobb, a végső ostobaság lenne annak folytatását veszélybe sodorni. Az első számú probléma nem a kommunizmus visszaszorítá­sa, hanem a militarizmus és a kormányhatalom túlnövekedé- sének megfékezése ... Ma már nem az a fő probléma, van-e élet a halál után, hanem az, hogy lesz-e élet a születés után” — ' írja befejezésül Szent-Györgyi Albert. Erős emberek, kemény sziklák... Vitorláskikötő Stockholm belvárosában. Al első percekben, amikor megpil­lantottam Svédország partjait, úgy éreztem magam, mint akit csúnyá1n becsaptak. Annyira vártam már a találkozást ezzel az országgal, kép­zeletem annyiszor láttatta velem a sziklás partokat, ködbe vesző fjor- dokat — hogy amikor megláttam a sima halsingborgi parton álló hatal­mas, csillogó olajtartályokat — vég­telenül elszomorodtam. A parton jár­va határozottan az volt az érzésem, hogy a hälsingborgi Öregtorony gu­nyorosan mered a magasba ... Nem hagyom magam elriasztani olajtartályoktól, sem a hideg színű, vörösgránit-épületektől — gondoltam magamban. Én az Éjféli Nap honába indultam. Konok megszállottsággal akartam a prospektusok mögé látni, megtudni valamit arról az ország­ról, amelynek jellemzését így olvas­tam egy könyvben: „...erős embe­rek és kemény sziklák — gneisz, grá­nit és víz”. Segítségemre jött Anders Zorn fes­tőművész. Zorn Mora városában élt, otthona ma emlékmúzeum. A város­ban kis dombon szobor áll, Zorn egyik alkotása. Aki hosszabban el­időzik előtte, megérti a művészt. Miért érezhette a festőművész annak a kényszerét, hogy csak kemény fém illik ennek a férfinak a megmintázá­sára? A szobor Wasa Gusztáv hadvezért, későbbi nagy királyt ábrázolja. Me­rev vonásai mögött ott feszül az in­dulat, élővé lesz a gyűlölet az elnyo­mó Keresztély dán király ellen, a gyilkos ellen, aki a vendégségbe hí­vott svéd nemes urakat mind egy szálig megölette. Egyedül ő, Wasa , Gusztáv maradt életben, mert akkor külhonban járt, és akinek apját ugyanez a király pár .évvel azelőtt lefejeztette. Itt, ezen a dombon mondta el emlékezetes hadba hívó beszédét a gyűlölt elnyomók ellen, Dalarna szabadságszerető népéhez. Csakhogy a Dalarna tartománybeliek már belefáradtak az örökös harcba. Wasának egyedül kellett menekül­nie. A norvég erődségek felé vette szomorú útját. Távozása után Móra város lakói meghányták-vetették a dolgot, és két legjobb sízőjüket küld­ték a hadvezér után, forduljon visz- sza. Majd egy emberként követték Wasát a szabadságharcba, ahonnan győztesen tértek vissza, kiűzve a dán elnyomókat. Történf mindez 1523- ban. Ebben az évben jelölte ki Wasa Gusztáv Stockholmot Svédország fő­városának. Salennél, Mórától 88 kilométerre érték utói a hadvezért a város kül­döttei. Mind a mai napig Svédor­szág legnagyobb sporteseménye 'a minden évben megrendezett síterep- verseny Móra és Sälen között. Az itt győző versenyző szinte nemzeti hős­nek számít. Stockholm felé haladva sziklás he­gyek, füves rétek, hatalmásra nőtt fák között vezet az út. Érdekes, hogy a jegenyefa a hideg miatt itt csak embermagasságú. Útközben Szabol­csi Bence mondatai jutottak eszem­be, mintegy válaszul a bennem ka­vargó kérdésekre, vajon mi űzi az embert mániákusan a múlt felé? — A régi emberek sorsához, elő­deink világához sokkal több közünk van, mint általában hisszük — írja. Az ő tegnapjukat folytatjuk a má­ban és a holnapban, akkor is, ha el- lentmondunk neki. Kell-e, hogy mindezt tudjuk is? Az embert az te­szi szellemi lénnyé, hogy tájékozó­dik az időben; hogy emlékszik a teg­napra és sejti a holnapot. Stockholmban, a Wasa elnévezésű múzeumhajó négy betűje mögött egy darab múltat láttam Svédország tör­ténelméből. A hajó története sem mindennapi eset. Az írás szerint a Wasa nevű csatahajó, legénységével és teljes fel­szerelésével együtt, első próbaútján elsüllyedt, 1628-ban. Háromszáz és egynéhány évvel később, 1956-ban megállapították, hogy a hajó a ten­gerfenék melyik részén fekszik. Fel­hozták, s ma múzeumhajó Stock­holmban. Mígértem a svéd főváros rajongóit, akik a Malar-tó királynője címet adományozták a városnak. A tavat a Balti-tengerrel összekötő szoros szigetein és partján épült város, ví­zi útjaival, palotáival, üvegfalú há­zaival, lenyűgöző látvány. Ilyenkor télidőn, a belváros legfontosabb ví­zi útjait forró vízzel fűtik, hogy ne fagyjon be. A párolgó, gőzölgő csa­tornákba tömegesen gyűlnek a haty- tyúk, sirályok, vadkacsák. De nem ritka látvány télen a Stockholm ut­cáin sétáló rénszárvas vagy a róka sem, amelyek a környező őserdőkből jönnek a városba. A svédek ezt már megszokták, és nem bántják őket. Azt mondják, aki a régi Svédor­szágot akarja ismerni, elég, ha csak harminc-negyven perces sétát tesz a belvárostól a skanzenig, a szabadtéri néprajzi múzeumig. Idetelepített ta­nyákkal, itt dolgozó iparos meste­rekkel, népművészekkel ismerked­het meg a látogató. Egy kunyhó előtt jellegzetes kék-piros népviseletbe öl­tözött, sok ráncú, idősebb lapp férfi ült. Szívta a pipáját, és feketekávét ivott. Szerettem volna odamenni hoz­zá, és megkérdezni tőle, hogyan tud hosszabb ideig itt megmaradni a skanzenben? Hiszen, mint mondják, a lappok mai napig fenntartott ván­dorló, nomád életmódja ma már ke­vésbé létszükséglet, inkább különös, belső hajtóerő következménye. Szerettem volna megkérni, hogy meséljen valamit otthonáról, arról a földről, ahol *az Éjféli Nap hona kez­dődik, ahol fehér kőtömbök sora sze­li át a vasúti pályát, rajta a felirat — Sarkkör —, ahol megállhat az utazó a Föld peremén fennakadt Nap fényességében. És szerettem volna megkérdezni, hogy nekik, ott élők­nek milyen meséik vannak? De Svédországban nem illik kér­dezősködni. Láthatatlan falak bás- tyázzák körül az embereket. Tiszte­let, közöny — vagy talán még a grá­nit fölé termőföldet teremtő ősök né­masága ez? Azoké, akik megtanul­ták, hogy a csípős, tengeri szél elvi­szi a hangot, hogy a kemény szik­lákon megbicsaklik az emberi szó? A csönd csöndet vonz magával. Szomorúan nyugtáztam felfedezése­met a sejtelmesen szép esti Stock­holm ragyogásában; néma kérdé­seimre akkor se kaphatnék választ, ha érteném a nyelvüket. László Ilona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents